Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)

1915-05-04 / 186. szám

XXIX. évfolyam. Budapest, 1915 május 4. kedd. 186. szám« • -1^ / AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: így évra........ 24.— kor. 1 negyed évre...»».­.—kor. tél évre 12.— kor. f­ogy hóra 2.— ker. A „SZOCIALIZMUS'*-sal együtt havonta « fillérrel több, EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CON­TI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) A választójog és gróf Tisza István. Gróf Károlyi Mihály május 3-iki képviselőházi beszédéből: Megszűntek már azok az idők, amikor csak kötelességek voltak és jogok nem jártak azok fejében. (Ugy van ! balfelől.) Ma a köteles­ségeket a jogoktól elválasztani már­nem lehet. (Ugy van! balfelől.) A háború után az a katona igenis azt fogja kérdezni magától, amidőn hazajön, hogy hát tulajdonképen miért is lettem én nyomorék ? (Úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Kérdezni fogja magától, hogy tu­lajdonképen mi is az a haza, amely­ért én küzdöttem (Mozgás jobb fe­lől.), amely engem küldött a hábo­rúba ágyút­ölt­eléknek, (Úgy van ! balfelől.), amely most, amidőn visz­szajöttem, ki akar tagadni a maga közösségéből (Taps a bal- és szélső­baloldalon. Mozgás a jobboldalon.), amely nem­ akar nekem beleszólást adni az állam ügyeinek intézésébe. (Mozgás jobbfelől.) Lehetetlen, hogy a háborúról és békéről, az életről és halálról ezen­túl csak diplomaták határozzanak. (Igaz! Úgy van­ a bal- és szélső­baloldalon.) Lehetetlen, hogy csak titokban kötött, nem ismert szerző­déseknek legyen továbbra is kitéve az egész emberiség, hogy belesod­ródjék a háborúba, amelynek nem is tudja a tulajdonképeni okát. A választójog megint kellemetlenkedik gróf Tisza István miniszterelnök úrnak. Tulaj­donképen azt kell mondanunk, hogy a háború kellemetlenkedik neki. Mert a háború teremtette meg azt a helyzetet, hogy a választójoggal foglalkozni muszáj. "A gróf úr főképen azért iparkodott hata­lomra jutni és a pár ezer főnyi kiváltságos „nemzet" azért emelte őt a hatalom magas polcára, hogy a politikai demokrácia érvé­nyesülésének gáncsot vessen és a mai ri­­deg osztályuralmat föntartsa. Látszat sze­rint ez sikerült is neki. De, ime, ma már odáig jutottunk, hogy sok cikk-cakkos rókaút beszaladása után — a miniszterel­nök úr hajlandónak nyilatkozott arra, hogy az ő kétszer szent választójogát meg­bolygassa, azon rést üssön, ha csak egy ici-pici résecskét is. Gróf Tisza István az ő legsajátabb­ vá­lasztójogi törvényében az igazságtalan­­és tarthatatlan adócenzus-korlátot nagyjában elejtette. De helyébe állította az „érettségi" és a „megbízhatósági" korlátokat. Ezeket pedig a háború döntötte le. Most, a háború tizedik hónapjában elemi erővel támad a reakció lovagjaira ez a kérdés: éretlen-e politikai jogok gyakorlására az, aki a harctéren és itthon elég érett arra, hogy az állam létének és nemlétének kérdésében sokkal többet köteles tenni a szavazásnál, cselekedni­­és­­áldozni köteles, az életét kö­teles kockára tenni, a legnagyobb lelki és fizikai szenvedéseket kénytelen elviselni!? Erre a kérdésre senki sem felelhet nem­mel, még gróf Tisza István sem, hiszen ismé­telten elismerte ő is, hogy milyen nagy­szerűen teljesíti kötelességét az egész la­kosság, osztály­, nemzeti és felekezeti kü­lönbség nélkül. De a miniszterelnök úr nem akarja a választójog semmiféle kiter­jesztését sem, tehát iparkodik kitérni a kérdés elől egy frázissal meg egy logikai bakugrással. A frázis ez: az általános vá­lasztójog nemzeti szerencsétlenség lenne; hogy miért­, azzal adós marad a minisz­terelnök úr. Azonban neki a nem általános jogkiterjesztés sem kell, neki még a „hő­sök választójoga" sem kell, tehát kijelenti, hogy ez igazságtalanság lenne a fizikailag gyöngébbel szemben, akik nem mehetnek a harctérre. Azonban a rókatempó nem használ, ami­kor nagy népmozgalmak, reális népkövete­lések kielégítéséről van szó. Erről meg­győzhette a miniszterelnök urat gróf Ká­rolyi Mihály hétfői képviselőházi beszéde, amely hangot adott milliók érzelmeinek, milliók régi és jogos követeléseinek. "A mi­niszterelnök úr kicsinyes kibúvótaktikája egész szánalmas mivoltában áll az ország előtt Károlyi beszéde után, amely igazi ál­lamférfiúi megnyilatkozás. Károlyi beszé­dét, a demokratikus választójog mellett mondott súlyos érveit örömmel fogja tudo­másul venni Magyarország egész népe, az a rész is, amely a lövészárkokban harcol, meg az is, amely itthon küzd az ország fönmaradásáért, a jobb jövendőért. És tu­domásul fogja venni az ország gróf Tisza István úr derék viselkedését is, azért a nagyszerű férfinét, aki a jogokra és ke­nyérre éhező magyar népet a köz­veszede­lem idején szép szavakkal akarja kifizetni — mint a hatalomban való elődei a száza­dok folyamán oly sokszor tették — és ami­kor a szép szavakat a nép nem hajlandó csengő ércpénzül elfogadni, akkor egysze­rűen kitér a legyőzhetetlen igazság elől, nem száll vele vitába, hiszen ez hasztalan volna, hanem mivel övé a hatalom, azt mondja : beszélhettek, amennyit akartok, mégis az történik, amit én akarok. valóban, Károlyi hatalmas érvelésével szemben a miniszterelnöknek — miután jogot adni nem akar a népnek — nem volt m­ás útja, mint kitérni a parlamenti vitat­kozás elől és kijelenteni... most már nem azt, hogy „nemzeti szerencsétlenség" satöbbi, hanem hogy a választójog kérdését nem tartja időszerűnek. Holott Károlyi bebizo­nyította, hogy, éppen most a legidőszerűbb. Ezzel a miniszterelnök úr talán el is intézte volna egy napra a kellemetlen kér­dést. De a diktátor, amikor ingatagnak érzi maga alatt a talajt, rendszerint elköveti azt a hibát, hogy enged valamit a merev taga­dás elvéből és valami ringy-rongy koncocs­kát lök oda a kellemetlenül követelődző „csőcselék"-n­ek és ezzel elismeri a maga álláspontjának helytelenségét, a követelések jogosságát. Ebbe a hibába esett gróf Tisza István úr is. Ő, aki a minap megtagadta még a „hősök választójogát" is, most ki­jelentette, hogy nincs kifogása az ellen, hogy akik a harctéren kitünt­ették magukat, választójogot kapjanak. A miniszterelnök úr ezzel nemcsak nagy taktikai hibát követett el, hanem ráadásul rácáfolt Magyarország legkiválóbb, legböl­csebb, legkövetkezetesebb államférfiára is: magamagára. A kegyelmes úr ugyanis április 29-iki beszédében a „hősök" válasz­tójogát ezzel a kijelentéssel ütötte el: én nem tudnám megegyeztetni lelki­ismeretemmel, hogy a fizikailag erősnek, a fizikailag egészségesnek megadjam a választójogot és annak, aki csupán gyön­gébb fizikai szervezeténél fogva nem jutott a harctérre, meg ne adjam." Tehát a minap még háborgott a minisz­terelnök úr lelkiismerete az ellen, hogy a harctérre menőket — a fizikailag erőse­ket — politikai előnyben részesítse a fizi­kailag gyöngébbekkel szemben. Most pe­dig hajlandó az ellenkező után a legvég­sőkig elmenni: hajlandó a fizikailag erő­sek közül kiválogatni a fizikailag legerő­sebbeket, akik különös nagy, erejükkel, ki­tartásukkal (sokszor persze véletlenségek­ 16l is támogatva) ki tudtak válni a hősök nylliónyi tömegéből. Ugyan mi ennek a logikai ellenbukfencnek a magyarázata??: Az, hogy a kitüntetett hősök aránylag ke­vesen vannak és így nem befolyásolhatják a politikai hatalom mostani eloszlási ará­nyát; pláne, ha — következetesen tovább haladva a következetlenség útján — a választójog megadását például a nagy, arany vitézségi éremnél kezdjük. Ez a vígjátéki hangulatot keltő „enged­mény" azért­­érdemli meg a különös leszö­gezést, mert nemcsak a miniszterelnök úr politikáját jellemzi kitűnően, hanem a helyzetet is. Íme, pár nappal a föntebb idé­zett kijelentése után, Károlyi érveinek sú­lyos csapásai alatt, Magyarország nyakas diktátora érzi — és annyira megpuhult, hogy be is ismeri —, hogy teljesen semmi­vel, csupa csengő frázissal még­sem lehet már többé elintézni azt a népet, amely a világtörténelemben eddigelé páratlanul álló áldozatokat hozott az államért. A vá­lasztójog eltemetettnek hitt kérdését a Lapunk mai száma 18 oldal.

Next