Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)
1916-01-21 / 21. szám
, a 1 óráig a portolagosi öbölben. Délután 1 óra 5 perckor az ellenséges hajók megkezdték a Portolagos körül fekvő magaslatok bombázását. A tüzelést csak 5 óra 30 perckor délután szakították meg, mire Thasos-sziget irányában eltávoztak. A bombázásnak áldozatai nem voltak. (Dedeagacs bolgár lakötő az Égei-tenger partján, közel a török határhoz. ( A portolagosi öböl innen nyugatra van.) Angol jelentés a különbéke föltételéről. (Rotterdam, január 20.) A Reuter-ügynökség római jelentése szerint Montenegró kapitulációjának föltétele az, hogy Montenegró lemond a Lovcsenről és cserében egy kikötőt kapna az Adriai-tengeren. Montenegró független királyság marad. Montenegró római követe jelenti, hogy Nikita király proklamációt intézett népéhez, amelyben tudatja, hogy Montenegró csak a megsemmisülés vagy megadás között választhatott. (London, január 20.) A „Times" vezércikkében kifejti, hogy Nikita király kapitulációja nem olyan szerencsétlenség ugyan, amelynek következményeit nem lehetne jóvátenni, másrészről azonban olyan jelenség, amely előtt az ántant nem hunyhat szemet és intelem arra nézve, hogy a háború győzelmes befejezésére csak akkor lehet reménye, ha az eddiginél nagyobb mértékű erélyt és óvatosságot bizonyít. Az olaszok gyanúsítják Nikitát. (Róma, január 20.) A „Corriere d'Italia" írja: Montenegró különbékéje alig lepheti meg azokat, akik tudták, hogy Nikita évek óta a bécsi udvarral szoros barátságot tartott fönn. Nyilván Nikita jó üzleti szelleme győzedelmeskedett Montenegró érdekei fölött. Montenegró elszakította magát az ántánttól, de az ántánt ezzel nem lett se szegényebb, se gazdagabb. (Lugano, január 20.) A „Secolo" azt a gyanúját fejezi ki, hogy Nikita megállapodásai a monarchiával visszanyúlnak arra az időre, amikor Montenegró Skutarit megszállotta. A „Corriere della Sera" is azt írja, hogy Skutarit valószínűleg a monarchiával kötött titkos megegyezés után szállták meg annak idején a montenegróiak. Most Montenegró az az ugródeszka, amelyről Ausztria-Magyarország Albániába nyomul. A félhivatalos „Giornale d'Italia" szerint a Lovcsen túlságosan gyorsan esett el. Muskovics, a nemrég kinevezett montenegrói miniszterelnök mindig a monarchia barátja volt, Nikita és az ántánt. (Zürich, január 20.) Milánóból jelentik, hogy az ántánt követek három nappal Montenegró kapitulációja előtt lépéseket tettek Nikitánál és kormányaik megbízásából kijelentették, hogy Montenegró teljes megszállása után Ausztria-Magyarország által biztosítják országának megcsonkítatlan átadását a győzelmes békekötésnél. Nikita király e biztosítás ellenére is utasította minisztereit, hogy írják alá a feltétlen megadást és haladéktalanul kezdjék meg a béketárgyalásokat. A négyes szövetség diplomatáinak utóbbi fogadását Nikita király visszautasította. A különbéke hatása a szerb kormányra. (Lugano, január 20.) Montenegró kapitulációjának közvetlen következményeként a szerb kormány hirtelen elutazott Olaszországba, Pasics az egész kormánnyal Brindisibe költözött és a szerb kormány nyílt szándékának látszott, hogy ott is akar maradni. De Pasics Montenegró megadásának első hkrére elhatározta, hogy a kormány székhelyét Korfuba helyezi át. Sonnino ezt a határozatot Sanitti olasz követ közvetítésével meg akarta akadályozni. Viktor Emánuel király, Mirko herceggel folytatott eredménytelen tanácskozása után, Tarentoból Brindisibe utazott, ahol Pasiccsal hosszasan tárgyalt, de ez hajthatatlan A bolgár közvélemény. (Szófia, január 20.) Montenegró békekérése Szófiában mély benyomást tett. A lapok az esemény jelentőségét főleg abból a szempontból tárgyalják, hogy annak kihatása lesz a szerb faj jövőjének kialakulására. A „Preporec" (a demokrata párt lapja) írja: Montenegró megadása nagy politikai horderejű esemény szövetségeseinkre és ránk nézve is és a Balkánon nagyjelentőségű következményeket fog maga után vonni. A „Mir" (Gesov lapja) írja: A kis Montenegró nagy leckét adott az összes kis országoknak. Meglátta és megértette a valóságot és érdekeit hozzá tudta idomítani a Balkánon teremtett helyzethez. Hogy Montenegró e helyzettel szemben megadta magát, ez a szerb faj egy részének megadását is jelenti. A hadsereg hivatalos lapja kiemeli annak fontosságát, hogy az antant szövetségesek egyike a békekérdésben keresi a menekvést. Ez a tény szimptomatikus, mert megmutatja az utat, amely a nagy háború végéhez vezet. Franciaországban nem szabad írni Montenegróról. (Zürich, január 20. — „Meg.") A francia lapokat a Montenegróról szóló cikkek miatt elkobozták. KÉSZÜLŐDÉS A SZALONIKII ÖSSZECSAPÁSRA. * Sarrail a hidrobbantásokról. (Athén, január 20.) Sarrail tábornok a szalonikai expedíciós csapatok fővezére azt a magyarázatát adta a görög határvasutak és hidak felrobbantásának, hogy ezzel meg akarta akadályozni a komitácsik portyázását és állandó guerilla harcait. A hidakat görög katonák őrizték, amelyek nem voltak elégségesek a nagyszámú bolgár komitácsi visszaütésére és ezért francia csapatokkal megerősítették őket. A franciák a vasutakat és hidakat a görögök utólagos jóváhagyásának reményében elpusztították s azután a görögök parancsot kaptak, hogy vegyék ismét birtokukba a felrobbantott hidaknál az átjárókat. A Seresben állomásozó görög hadosztály ugyan elvonult a városból, de később parancsot kapott, hogy térjen vissza. Ez a hadosztály állította ki ismét a megerősített görög posztokat. (Páris, január 20.) Az Havas-ügynökség jelenti a keleti hadseregről. A keleti hadsereg frontján teljes nyugalom van. Semmiféle összeütközés vagy ágyúharc nem volt ezen a fronton. A teljes nyugalmat csak néha zavarják meg a német, angol vagy francia repülők itt-ott ledobott bombái. A front mögötti területen mindkét félnél nagy az élénkség; csapatok és ágyuk egyre érkeznek. Francia aggodalom Szaloniki miatt. (Bern, január 20. — „Meg".) Renaudel-t, a l'Humanité szerkesztőjét, úgy látszik, nem nyugtatták meg Castelnau nyilatkozatai, mert ma, úgyszólván az utolsó pillanatban, azt kérdi a kormánytól, hogy minden rendben van-e Szalonkinál? Franciaország és Anglia csak nehezen szánta el magát a keleti expedícióra. A kormány sokáig habozott, késlekedett — írja Renaudel — és nemcsak az anyagi nehézségek befolyásolták, hanem bizonyos személyi kérdések is. A szocialista képviselő itt a Sarrais körül fölmerült csendes házi vitára céloz, akit a reakcionáriusok háttérbe akarnak szorítani és akinek azonkívül az is hátrányára szolgál, hogy Joffre nem szívleli. Renaudel persze ideális hadvezérnek tartja a szabadkőműves tábornokot, aki a radikálisok és szocialisták bizalmi embere a hadseregben. Sarrail — szerinte — eddig is fényesen oldotta meg feladatát, nagyszerűen vezette a macedóniai viszszavonulást és kitűnően szervezte meg Szaloniki védelmét. De bármilyenek legyenek is hadvezéri tulajdonságai, nem verheti vissza sikeresen a németek támadását, ha nem állanak rendelkezésére a kellő anyagi és emberi erők. Nehéz és könnyű tüzérséggel végre el van látva, de — kérdi Renaudet — megkapta-e azokat a csapatokat, amelyeket követel? A köztársaság hadseregeinek a fővezére, aki most már szintén osztozik a keleti ügyekért való felelősségben, megtett-e minden intézkedést arra nézve, hogy a francia erők nagysága megfeleljen a helyzet követelményeinek? A szövetségesek — főleg Franciaországról és Angliáról beszélek — megnövelték-e annyira csapatunk számát, hogy ne kelljen félniök, még ha az ellenség 400.000—500.000 emberrel támadna is ? Most már ne áltatgassuk magunkat optimista föltevésekkel, amelyeket a holnap irgalmatlanul megcáfolna. Montenegró pusztulása — folytatja a cikkíró — ismét bebizonyította, hogy mennyire megszenvedik a szövetséges országok az antant diplomáciájának és hadvezetőségének tanácstalanságát és passzivitását. „Egy szalonikai kudarc arra kényszerítené az országot, hogy számadásra vonja a valóban felelős tényezőket, hogy újabb tévedéseket ne követhessenek el és ne veszélyeztethessék a haza sorsát." Ez az utolsó mondat úgy hangzik, mintha Renaudel már előre mentegetni akarná Sarrailt az esetleges kudarcért, amelyért nem őt kell felelősségre vonni, hanem „a valóban felelős tényezőket". Olaszország kivonul Albániából ? (Genf, január 20.) Az a félhivatalos olasz jelentés, amely azt sejteti, hogy Olaszország kivonja csapatait Albániából, a párisi sajtóban valóságos megdöbbenést keltett. Olaszország úgy látja a dolgokat, hogy a győzelmesen előnyomuló osztrák-magyar csapatokkal szemben gyönge és nagyon könnyen egérfogóba juthat. Azért kell most minden igyekezetet a szalonikai támadásra koncentrálni. Az „Action Francaise" szerint Olaszország végzetes hibát követett el, amikor nem ismerte föl idejében Ausztria-Magyarország erejét. Szégyenszemre meg fog ismétlődni Albániában az, ami Gallipoliban bennünket olyan fájdalmasan érintett. / .__ NÉPSZAVA 1916 január 23. maradt és kijelentette, hogy a Balkán közelében kell maradnia, így tehát kormánya tagjaival Korfuba utazott. Ez Olaszország újabb diplomáciai vereségét jelenti, amely már mindent szépen előkészített: hogy Péter király kormányával Casertában telepedjék le, a skupstina Bariban ülésezzen, Nikita pedig Florencbe tegye át székhelyét. Ehelyett azonban a Balkán uralma mindjobban kisiklik az olasz kormány kezéből. Miért ment el az antani Athén hadikikötőjéből ? (Szófia, január 17. — „Az Est") Athénból érkezett hírek szerint a görög külügyminiszter a saberoni partraszállás miatt erélyesen tiltakozott az angol és a francia követnél és kijelentette, hogy ha 6 órán belül nem viszik el a partra tett csapatokat, a görög hadsereg parancsot fog kapni, hogy fegyveresen járjon el. E nyilatkozat után a két követ tanácskozásra ült össze és elhatározta, hogy a partra tett csapatokat visszavonja. A behajózás előtt az angolok és a franciák átkutatták a kikötőt, hogy meggyőződjenek, hogy ott semmiféle bázis sincs a német tengeralattjárók számára. Az angol és francia csapatok elvonulása még nem elég biztosíték Görögországnak, mert attól lehet tartani, hogy hasonló esetek megismétlődhetnek és ezzel a görög állam presztízse tönkremegy. Ezért Görögország nyilatkozatot kért Angliától és Franciaországtól jövő magatartásuk felől. Állítólag biztosítékokat is fog kérni, hogy az antánt, Szalonikin kívül más kikötőt nem foglal le és hogy a harci területet nem terjeszti ki Görögország belsejére. (Zürich, január 20.) A „Schweizerische Te-Zegrafen-Information" athéni távirata szerint a görög fővárosban a helyzet tartósan nyugodt és egészen normális. A király Athénben van, állapota kielégítő. Incidens nem történt