Népszava, 1919. február (47. évfolyam, 28–51. sz.)

1919-02-21 / 45. szám

3 NÉPSZAVA 1919 február 20. mek­­" -d­asinálása a kormányprogram, nevet­sége lehetetlen gondolat mesterséges ked­vezi őket adni a kisiparnak vagy éppen egy ilyen fölötte gyanús, az egyes kisiparost béklyóba szorító társulatnak 34 milliót oda­dobni. - ­ L­V -tmíi mindan beszerzését, vagyis teljesen a kesébe akarja kapni az összes tagokat. De ez még semmi. A közmunkákat is megakarja kaparin­tani kézműiparpártolás címen és erre a cplra nagyüzemeket akar al­apí­tani. A 2­3. pont igy e36­: 26. Munk­aalkalom nyújtása céljából köz- és tömegszállítások megszerzése, ezek kiosztása­, esetleg anyagok rendelkezésre bocsátása mel­lett. Amennyiben a szálítások a kézműiparosok közötti kiosztás útján nem biztosíthatók, a szál­lítási kötelezetttség biztosítása érdekében s­aját üzemekben való elkészítése vagy a félkészáru­gyártása lehetővé teendő. A társaság ezenkívül a kisiparosok termé­keinek az eladását (27. §), a biztosítást, sőt még az élelmezést is magához akarja ragadni, fogyasztási szövetkezetek alakításával. Tanon­cokat­ és segédeket akar szállítani a kisipar­nak. Végül kimondja (42. §), hogy közszállítá­sokból a kisipar részére előirányzott munka kivitelére csak ezen központ legyen megbíz­ható, vagyis közs­zállításon monopóliumot akarnak maguknak szerezni. Mindehhez pedig a következő összegek ere­jéig akarják megvágni az államot: Az állam jegyezzen (7.­­§) és fizessen be azon­nal 6000 alapítványi üzletrészt a 5090 korona, vagyis összesen adjon 30 millió koronát. Ez után az óriási összeg után nagy kegye­sen hajlandó felét fizetni a rendes üzletrészek utáni osztaléknak, amely azonban 3%-nál több nem lehet. Ha tehát a szövetkezet egyéb tőké­jét jegyző rendes tagok 12%-ot kapnak, akkor az állam kap (1­.­-ot, azonban ebből 3%-ot kö­teles átengedni a vállalat tartalékalapjának! Ha az üzlet rosszul megy Vagy pedig — ami­hez kisipari szövetkezeteknél igazán nem sok művészet kell — úgy könyvelnek, hogy ne le­gyen osztalék, az állam harminc milliója után nem szap egy fillért sem. De­ ez még nem elég. Az alapító urak pozitív ráfizetést­­s kívánnak az államtól,­­ 41. Tekintettel arra, hogy a fölállítandó ipari központra az egész országra kiterjedő felada­tok megoldása hárul és hogy nagyarányú pro­pagandisztikus (?), fontos szociális (!) érdeke­ket követő munkát kell végeznie, amivel járó költség már födözet híján sem terhelheti, kí­vánatos, hogy lealább öt éven át évi 208.093 korona államsegélyben részesüljön. A rend­kívül kockázatok födözésével a kor­mány három millió koronát adományozzon biztosítéki alap céljaira. Vagyis a 80 millió esetleg 9%-ot jövedelmező kölcsönön fölül, 4 millió korona ajándékot is kívánnak — egyelőre. Mert biztos, hogy öt év múlva újra előállnának 200.000 koronás folyta­tólagos hozzájárulás tervével. A pénz és a közszállítások odaadásán kívül azután nem is kivonnak semmit az államtól. Nem kívánják, hogy az állam komolyan ellen­őrizze őket; a közgyűlésen minden tagot egy szavazat illet meg, tehát a 30 milliót adó állam­nak annyi szavazata volna, mint egy kis susz­ternek, aki 500 koronával járul hozzá. Az igaz­gatóságba ugyan az alelnököt a kereskedelmi miniszter nevezi ki, de már az "elnökre esért" hármas jelölési joga van: az igazgatósági ta­gok közül hatot az „alapítványozók" neveznek ki; ez azonban nem azt jelenti, hogy a kormány is nevezi ki, mert alapító üzletrészeket mások is­ jegyezhetnek.,Végül nyolc ,igazgatósági tagot­­, rendes tagok választanak, akik tehát, mint­hogy az igazgatóság által választott vezérigaz­gató is tagja az igazgatóságnak, többségben vannak az állam emberei fölött. Az állam kü­lön jogai különben is csak addig állanak fönn, amíg a vállalat tartalékai és a tagok üzletré­szei együtt nem múlják fölül az állam alapít­ványi összegét Mihelyt ez bekövetkezik, a kor­mánynak csak egy alelnököt van joga kine­velni, ser ki mást. * Még ritkán láttunk ennél merészebb terve­zetet az állam megsarcolására és a reakciós szellemű, kevéssé produktív kisipar üvegházi tenyésztésére, mint ez. Azt hisszük, elégséges ezt a tervezetet a nyilvánosság elé hozni, hogy önmagétól összeomoljon. De ha nem így volna, mi, akik nem egyoldalú pártérdekek, hanem az ország termelőképességének a javulását tartjuk szem előtt, a legélesebb harcot fogjuk indítani minden mesterséges kisiparostenyész­tés és pártolás ellen. Most, amidőn a nagy tized , A kitűnő magyar bolseviki vezérek bizo­nyára gyönyörtől dagadó kebellel, megelé­gedetten dörzsölik proletárvérrel bemocs­kolt kezeiket: megint sikerült nekik egy vak tömeg nyomorúságából és ötödfél éven át fölgyülemlett keserűségéből véres zűrzavart, támasztani ,­ egy csomó szegény proletárt elbolondítva, fejjel a falnak vinni. Azaz de­hogy is vinni — ugratni! Mert ők nem viszik az embereket, hanem amikor elhajították a csóvát, gyáván meglapulnak a háttérben. Már hetek óta nem hajtottak végre vala­mirevaló „cselekedetet", már­pedig a rube­leket meg kell szolgálni. Főztek tehát boszor­kánykonyhájukban egy finom kis tervet. Csütörtökön délután 2 órára gyűlésre hívták össze a munkanélkülieket a Vigadó nagy­termébe. Tudták, hogy öntudatos, szervezett munkás, — "jól ismerve már őket (Salgótar­ján és a többi!)­ — nem hallgat az ő hívó szavaikra, hanem csupán tudatlan, zavaros­fej is, tehát minden őrültségre kapható ele­mekkel lesz dolguk a gy­űlésen. Így is tör­tént. A gyűlés szónokai a legelvetemültebb hazugságokkal és rágalmakkal izgatták a tö­meget — nem, dehogy is Bethlen István és föl­támadni igyekvő gonosz munkatársai el­len, akik az egész mai nyomorúságot az or­szágra zúdították, nem is az ellenforradal­már főpapok és szolgáik ellen, dehogy is... ,ők a forradalmi szociáldemokrácia és a mun­kásság, újságja ellen uszították a szegény szellemi vakokat, akik így fölpaprikázva vo­nultak — a szónokok invitációjára — a „Vö­rös tíjság" szerkesztősége elé, ahol azután Vágó Béla főbolseviki úr, m­ég nemrég „Az Est"-nek buzgó terjesztője, valamint társai: Kun. Somló C. Szamuely urak — fegyverre szólították a hazugságokkal, e szellemi al­kohollal lerészegített elemeket. Innen vonul­tak azután tömegesen lapunk szerkesztősége felé, hogy azt fegyveresen elfoglalják. Azon­ban az a rendőrcsapat, amely­ a Visegrádi­utcából idáig kisérte őket, a Népszínház­utcában utjukat állotta és igen mérsékelt modorban békés szétoszlásra szólította föl őket. Erre a tömegből a rendőrökre lőttek és mint egy adott jelre, vad lövöldözés tá­madt az utcán. Egyes házak ablakaiból is lettek. Az eredmény négy halott — közöt­tük három rendőr — és huszonnégy sebesült. Hol vannak most, mit szólnak ehhez a hős bolsevikiek?! A vezérek? Gyáván lapulnak és — amire előre el lehettünk készülve — mosakodnak. Száz meg száz tanú igazolja, hogy a lövöldöző tömeg egyenest a Viseg­rádi­ utcából vonult föl, de a háttérben meg­lapult vezérek gaz gyávasággal mossák gyil­kos kezeiket. Hiába minden igyekezetük! A szervezett munkásság világosan látja, hogy a rubeles forradalmárok egyetlen lépést sem tettek mindmostanáig sem az új rend ellen ágaskodó ellenforradalmárok ellen, sem azért nem dolgoztak egy mákszemnyit sem, hogy még bőven kínálkozó szűz talajon hintsék el a szocializmus magvait. Nem, ilyet ők nem tettek, de mindent elkövettek, hogy a sok évtizedes, temérdek áldozattal megteremtett munkásmozgalmat, amely előtt most annyi szép alkotás és egy jotin jövő lehetősége áll, hogy ezt a szép és hatalmas munkástábort megbontsák és földúlják. Felelősségérzet, lelkiismereti Ez nekik hek'nd'a. De sem­mi mosakodás és hazudozás nem segít rajtuk és nem mentesíti őket a felelősségtől. Ha a sze­rencsétlen félrevezetett proletárok — akik m­­égis csak testvéreink —­ számíthatnak is enyhébb elbírálásra,­magukat a rubeles fic­kókat mától fogva a munkásság csak aljas, becstelen ellenségnek tekintheti és a szerint kell velük elbánnia. * A történtekről az alábbi tudósításunk számol be: A munkkanélküliek gyűlése. A Vigadó nagyterme zsúfolásig megtelt csü­törtökön délután 2 órakor munkanélküliekkel. A gyűlést Balika Frigyes nyitotta meg, aki megnyitó beszédében üdvözölte a kapitalizmus áldozatait, akik hosszú vérfürdő után munka­nélkülivé váltak A következő szónok Palocsai volt, aki azzal kezdte, hogy nem kell félni a golyótól, hanem mosollyal kell fegyvert ra­gadni. Felszólította a jelenvoltakat, hogy gyű­lés után ne oszoljanak szét, hanem vonuljanak a „Vörös Újság" szerkesztősége elé. Utána, Bernhard élesen támadta a szociáldemokrata pártot, majd határozati javaslatot nyújtott be, hogy azok a polgári osztályok, amelyek a há­borút és a háborús nyomorúságot előidézték, gondoskodjanak a munkanélkülieknek emberi megélhetéséről addig is, amíg újra munkába jutnak. Személyenként­­500 korona gyorssegélyt kérnek és külön élelmiszerjegy kiutalását, amellyel az üzletekben féláron vásárolhatnak Követelik, hogy amíg nem jutnak munkához,­ a proletárság fölfegyverezését és az állandó­­ forradalmi hadsereg szervezését. Azután a ma-­­gyarországi kommunista párt nevében Somló b­eszélt, azzal fejezte be szavait, hogy mindig­­ lázadozni fognak, amíg a mai kapitalista ren­det össze nem törték. Az elnök javaslatára ez­után elhatározták, hogy pénteken délelőtt 11­ órakor összegyűlnek az Országház­ téren és föl­vonulnak a Várba. A gyűlés végeztével a tömeg a „Vörös Új­ság" Visegrádi­ utcai helyisége elé vonult, ahol a szerkesztőséggel szemben levő telken rög­tönzött gyűlést rendeztek. Az amúgy is túlfű­tött hangulat a tömeghez Kun Béla, Vágó Béla és Szamuely Tibor izzó hangulatú beszé­deket intéztek. Vágó Béla beszédében többek között kijelentette, hogy amíg a harctéren vol­tak a katonák, mindent ígértek nekik és m most, hogy hazajöttek és követelték az ígéretek be­váltását a Népszava zsarolóknak nevezte őket. Akinek még nincs fegyvere , mondotta — lássa el magát fegyverrel, ne tűrjük azt, hogy a Népszava bennünket piszkoljon. Pénteken délelőtt gyertek el az Országház elé, onnan Böhm hadügyminiszterhez megyünk, majd megmutatjuk Böhm ,,elvtárs úrnak". • Támadás a Népszava olyan. A rögtönzött gyűlés tömege erre a Körúton végig, a proletárdiktatúrát éltetve, a Népszava szerkesztősége elé vonult. A rendőrség, amely a készülődésekről időközben értesült, ötven emberrel nyomban fölvonult és a Népszínház­ és Donti-utca torkolatánál fölállott. A komoly ellentállást megneszelő kommunisták nagy­része erre lemaradt a tömegből, úgy, hogy 60 —80 főnyi, mindenre kapható társaság maradt csak a Népszínház­ utcában. Ezek nagy lármával, pfuj­kiáltásokkal tüntettek a kötelességüket teljesítő rendőrök ellen. A rend­őrök ellenére az ellenséges magatartásnak, a legnagyobb kíméletességgel és minden támadó célzat nélkül oszlásra hívták föl­­ a lármás tömeget. Eközben mintegy jeladásra, lövés dördült el, amely után őrült hangzavarban a Népszínház­ utcai házak ablakaiból és pad­lásaiból mintegy két percig tartó oízi lövöl­dözés indult meg. Állítólag gépfegyverlövések is estek. "A lövé­sek zaja oly nagy volt, hogy a Népszava felé hajított kézigránátok robbanása teljesen el- Véres bolsevik!-mérésiét a népszava ellen. A munk­astéllköziek gyű­lésének véres eailógusa. — Le akarják ff©ajSa r ni a Wépssavárt. — Vad 8dvS3«2dsés a» N^pszín fí^iricSban. * * Még j? halott, hussossslég^ se&sssört.

Next