Népszava, 1921. május (49. évfolyam, 94–116. sz.)
1921-05-08 / 99. szám
EXIX. évf. 99. szám. Budapest, 1921 május 8. vasárnap. Mwafe01*0Wl€í AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre SSO kor. | negyed évre 1*0 kor. fél évre SS80 kor. | egy hóra D0 kor. Jugoszláviában egy szám ára 1 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A tagadás szelleme itt él még mindig az emberek lelkében s végzi a maga romboló munkáját. Mintha mi sem történt volna. Mintha nem a XX. században, a világtörténelem legnagyobb mérkőzése után élnénk. Mintha a világ népeinek roppant szenvedései és erőfeszítései nem termékenyítették volna meg a korszakot a demokratikus államigazgatás számára. Mintha szerte az egész világon nem a szociális gondolat uralkodnék s törne magának utat az érvényesülés és megvalósulás felé — mintha a világ valamennyi népe nem volna birtokában az elemi emberi jogoknak, megszerezvén ezzel az eszközöket a politikai, gazdasági és társadalmi érvényesülésre, itt még mindig a malomalatti kaliber járja, itt még mindig ott tartanak, hogy tagadják a szociáldemokrata munkásmozgalom létezését és létjogosultságát, így volt a multiban is. Valaki egyszer elrikkantotta magát a szociáldemokrácia ellen. Több se kellett az uralmukat féltő osztályok exponenseinek. Csodálatos ösztönnel és tanulékonysággal kapiskálták, továbbfejlesztették, jó vastagon aláfestették a szociáldemokrácia „bűneit" s azóta sem tudnak szabadulni terméketlen, káros, romboló frazeológiájuktól. Konok rosszakarat diktálta a múltban a munkáspolitika tempóját. Rágalmazták, elnyomták a munkásmozgalmat, annak intézményeit és vezetőit. Erőszakkal visszaszorították a föltörekvő munkásságot s amidőn minden kulturállamban elismerték már a szociáldemokráciát, mint a kor szükségletét, s mint a túltengő kapitalizmus egyetlen hatékony ellensúlyozóját: itt rendőri kérdést csináltak a munkáskérdésből s ugy kezelték, mint például a prostitúciót. Közisén altatgatták, temetgették, tagadták és nem akadt olyan senkiházi, akivel a kormányok vagy hatóságok szívesen szóba ne álltak volna, ha az illető a munkásmozgalom érdekei ellen tört. Így múlt el egy korszak, amelyben kihasználatlanul hagyták a szociáldemokrata munkásmozgalom termékeny erejét az államéletre. S ha ez csupán a termékenyítő kritika és a szigorú ellenőrzés tényeiben merült is volna ki, mindenesetre jelentékenyen megerősítette volna az ország gazdasági és politikai fundamentumát. Így következett el a világháború, abban a szégyenteljes állapotban, hogy a dolgozó embereknek egyetlen képviselőjük sem itt Magyarország parlamentjében. És tüneményszerű robajjal torlódtak az események tovább. Évszázadok élményeit és eseményeit élte át ez a szerencsétlen generáció. A súlyos okok megszülték katasztrofális okozataikat. Új korszakba, uj világbacsöppentünk bele. Uj szükségletek, uj lehetőségek nyíltak meg, uj, nagy kötelességek kerültek a nép vállaira. Az ország széjjeldarabolva, súlyosan igazságtalan föltételekkel sújtva, szembenállva egy világgal, olyan helyzetben, hogy minden ember százszoros energiájára van rászorulva, de a régi önzésnek egyszázadrészét sem bírja elviselni —és a magyar „felelős" politikusok egy része még mindig a régi, elhasznált jelszavaknál tart. Hát lehetséges ez? ! Az elszenvedett lecke, a súlyos tanulság nem gyakoroltak elég átalakító hatást a lelkekre! A megátkozott régi liberális korszakból ezt az egyet, a munkásmozgalom, a dolgozó emberek törekvései ellen kitalált és használatos frazeológiát és terminológiát érdemes volt átmenteni a „tisztult" korszakba? Megdöbbentő ez — és nem a munkások és nem a munkásmozgalom szempontjából, elhihetik nekünk! Megdöbbentő az ország, az ország jövője, tekintélye szempontjából, hogy a fórumon még mindig úgy lehet kezelni a munkáskérdést, ahogyan azt például a nemzetgyűlés szombati ülésén Gaál Gaszton cselekedte, aki azonban nem az első, nem is az utolsó ennek a műfajnak a kultiválásában. A „szakszervezetek terrorja", „politizáló szakszervezetek", „védelem a dolgozni akaró munkásoknak", akár még mindig itt tart a magyar törvényhozás a munkáskérdés értékelésében az Úr 1921-ik esztendejében? Most még csak az kell, hogy mások kiegészítsék Gaál Gaszton nemzetes urat s elmondják még azokat a szép kis költeményeket, amelyek még hiányoznak a csokorhoz. Mit mondjunk mindehhez? Bocsátkozzunk talán magyarázatokba? Oktassunk, magyarázkodjunk, védekezzünk? Merőben fölösleges és kárbaveszett fáradság. Nem tudatlanság ez a másik részről, hanem jól átgondolt, tudatosan ápolt osztályönzés, ami ellen hiábavaló és fölösleges a vitatkozás. A tanítást és kioktatást, az okosabb belátásra való ösztönzést most már végezzék el azok a kevesek, akik értenek a kérdéshez, másrészt pedig belátják, hogy a rideg osztályuralomnak ez a fajtája újabb katasztrófák csíráit hordozza magában. Mi kibírjuk. Hiszen oly sokat kibírtunk már és makkegészségesek vagyunk. Csak rágalmazzanak, csak tagadják a létezésünket, csak temetgessenek bennünket tovább. Ez a tendencia, ez a fölülről vezetett osztályharc nem fogja hatását eltéveszteni, ez adja meg a lendületet és az irányt a dolgozó emberek elhatározásának! es 9*9 „Két és huszonkét perc ** M fovsti&SemagSé ,tcs€?d"-se. — Essisíik a szegérn&e/i cn&átekrfiét. Hogyan segített a pérazé£$v/m*n*.szfeip az af&alrsvazottafeasu? "fflf jövedelmi adó összbevétele csak arra elegendő, hogy az államháztartás kiadásait 2 óra 22 percig födözze..." — állapította meg Hegedűs pénzügyminiszter a ,Pester Lloyd" szombati számába írott cikkében. Egész Magyarországon március havában jövedelmi adóból mindössze 7 millió korona folyt be, ami bizony csak arra elég, hogy a 365 napból álló költségvetési év egy napjának 2 óra 22 percnyi kiadását behozza. *~&t$sebb és szomorúbb kritikáját a magyar adórendszernek alig lehetne adni, mint ez a megállapítás. Ezek után azt lehetett volna várni, hogy a pénzügyminiszter kemény kritikája új ösvénytvág a helytelen magyar adópolitikai rendszerben és legalább is enyhíti a magyar adórendszer kiáltó igazságtalanságait. Nem szállunk vitába a miniszterrel abban a kérdésben, hogy a háború nyomán előállott szükségletek födözésénél lehet-e válogatni az adóbevételek előteremtésének eszközeiben; sokszor megállapították már, hogy kell válogatni. Sőt! Minél magasabbra nőnek az államháztartás kiadásai, annál inkább meg kell valósítani a szociális adóztatás alapelvét, amely szerint az adóteher túlnyomó részét a vagyonos elemek viseljék. Mert az adóbevételt csak így lehet fokozni. A jövedelmi adó a legtökéletesebb adója a különféle adózási rendszereknek. Helyesen megvalósítva magában egyesíti a demokratikus adópolitika összes követelményeit: a létminimum adómentességét, az adósok személyes viszonyainak tekintetbe vételét, a jövedelem nagyságával progresszív, emelkedő adótételeket, amint azt az angol incomenctie-nál vagy a Cailleaux-féle francia jövedelemadónál látjuk. Nálunk természetesen a jövedelmi adó is speciális magyar adóvá alakult át. Itt az adóteher megállapításánál a törvény nincs tekintettel az adóköteles jövedelem forrásaira. A munkából eredő jövedelmet ugyanolyan adótételekkel sújtja, mint a tőkéből eredő jövedelmet. A jövedelmi adótörvény magyar jellege leginkább a földbirtok kímélésénél domborodik ki. A földadót ma is a 70-es években megállapított kataszteri tiszta hozadék alapján vetik ki. Már ekkor sokszorosan meghaladta a valóságos hozadék a kataszteri tiszta hozadékot. Félszázad óta nem történt más, mint hogy a jövedelem három-négyszázszorosra emelkedett, de a földadót csak a tízszeresére emelték föl. A nagybirtok azonban a fölemelt kulcs mellett sem fizet többet, mint holdanként 20—25 koronát. A földbirtok ugyanilyen kímélete nyilatkozik meg ajövedelmi adóban. A törvény itt sem a földbirtokból eredő tiszta jövedelmet éri utól, hanem az átlagos haszonbérösszegeket veszi az adókivetés alapjául. A mezőgazdasági mellékhaszonvételekből és különösen az állattenyésztésből eredő jövedelmet csak akkor adóztatja meg, „ha a belterjes gazdasági kihasználás arányait meghaladja". Ez a következménye annak, hogy az agrár Magyarországon a földbirtok kevesebb jövedelem után fizet adót, mint az ipar és kereskedelem.). Az adótörvények úgyszólván teljesen mentesítettél a földbirtokot a hadinyereségadó alól is. A jövedelmi adó megállapításainál, amint láttuk, az átlagos haszonbérösszeg volt irányadó. Minthogy a hadinyereségadó kivetésének alapjául ugyanaz a fix tényező, az átlagos haszonbér szolgál irányadóul, adóköteles jövedelemtöbbletről, hadinyereségről nem lehetett szó. Itt csak a haszonbérösszegeknek a háború utolsó évében történt részleges emelése hozott némi, de az adóbevételek szempontjából alig számbavehető) változást. A jövedelmi adóból március hónapban csak 2 óra 22 percig élhetett meg az állam. A magyar pénzügyi politika mégsem azt a célt tűzi ki, hogy a jövedelmi adótörvények megváltoztatásával, az adó alól elmenekült, jövedelmek és hadinyereségek utólagos megadóztatásával ne 2 óra 22 percig, hanem hónapokig elég legyen a jövedelemadó bevétele, hanem újabb fogyasztási adóbevételekkel akarja törleszteni a még egyre emelkedő adósság,halmazt. A jövedelemadó, a hadinyereségadó bevétele az államháztartás kiadásainak nagyon kis percentjét, födözi, — emelni kell tehát a közvetett, adókkal agyonsanyargatott munkások adóterhét. Ha a gazdag nem fizet, még jobbam meg kell adóztatni a szegényt, be kell hozni — az általános forgalmi adót, 10—15%-os forgalmi adóval meg kell drágítani a hús, a liszt, a kenyér, a só, a ruha, a cipő árát, hiszen még nem eléggé sújtotta a munkásságot a háború és az azt követő események szöges ostora. Az áltítámnos forgalmi adó életbelépésével —úgy hírlik — megszűnik a III. osztályú kereseti adó. Az iparosok, kereskedők, gyárosok kereseti adóját forgalmi adó formájában áthárítja az állam a fogyasztókra. Megszűnik az önálló foglalkozást űzők adója, a III. osztályú kereseti adó. De nincs hír arról, hogy megszűnnek a magántisztviselők és az