Népszava, 1921. október (49. évfolyam, 218–243. sz.)

1921-10-01 / 218. szám

1921 október 1.­NÉPSZAVA nyereménykölcsön árát az állampénztárba lefi­zette. Azután következik egy másik intézke­dés, amely szerint állami érdekből bár­mely lakást el lehet kobozni Egy további rendelkezés szerint a népjóléti miniszter el­rendelheti a használatban nem levő épületek átalakítását. Az utolsó pontja a rendeletterve­zetnek a föllebbezhetetlenségét állapítja meg. Ide azt megengedi, hogy a laikilisdiktátor a sa­ját intézkedését 15 napon belül fölülvizsgál­hatja. Ha más lakásügyi hatóságok intézke­dése ellen 3 napon belül panasszal élnek, a népjóléti miniszter által felül­vizsgálati joggal fölruházott miniszteri biztos dönt a panaszok dolgában. Az új lakás rendele­tterve­ze­t ügyében a népjóléti minisztériumban pénteken ankét volt, amelyen az igazs­ászügyminiszter és a belügy­miniszter képviselője is erősen ellenezte­­ a rendelettervezet intézkedéseit. A fő­város kép­viseletében Filkarh­ázy Lajos alpolgármester­­arra kérte a népjóléti miniisztert, hogy a pén­tek esti minisztertanácson még ne foglalkozza­nak ezzel a kérdéssel, mert a főváros föltétle­nül bele akar szólni. Rendkívüli közgyűlést kértek, amelyet a jövő szerdára egybe is hív­tak. Az ankéten a felszólalók valamennyien a rendelet ellen foglaltak álll­át.­­ A miniszter­tanács úgy határozott, hogy mindaddig nem tárgyalja érdemben az új lakásrendeletet, amíg a főváros állást nem foglalt a rendelet­tervezettel szemben. MŰVÉSZET, IRODALOM * * * (*) „A császár anyja." (Bemutató a Magyar Színházban.) Danifscó l­engyel L­aura írónő szín­padi kísérletét mutatták be pénteken este a Mr­.-Ivar Szín­ház művészei. A darab műfaját talán így lehet ma a leg­találóbban kifejezni, és övegesek három fölvonásban. Ma­gában a darabban ugyanis alig történik valami, a sze­replők elbeszélik egymásnak és a publikumnak a maguk és mások viselt dolgait. Napóleon tízszári udvarába az angliai számkivetésből beleszédül egy grófkisasszony, hogy jó nevelése, cealídi tradíciói, sőt jóakarójának, a „császár anyjának" elég sűrű figyelmeztetései ellenére odadobja magát a császárnak, akit a különböző nagyon ártatlan vérmérsékletű és naiv leányzó titokban imád. Nem történik baj, Napóleon — e kisseóriácska e­­­b­e a­z é-i é­s e a darab fordulópontja — megcibálja a lányka fülét és hazakergeti, természetesen a császári mamához, aki a nagy ijedelmek után Honoriát sietve férjhez adja. E há­ I­zasság gyors elintézését Foucké rendőrminiszter úrnak köszönhetjük, aki a fogas kérdés fölvetésekor a nagy diplomaták mosolyával és anatómiailag egészen szokat­lan gerincgörbületekkel nyújtja át a szükséges — csodás előrelátással beszerzett — iratokat. Nagy zavar lett volna, ha ezek az iratok nincsenek a késnél. A minden bajt jóraigazító, sokat elmélkedő és a „feminista" közmondá­sokban nem járatlan idős hölgy szerepét Rákosi Szidi játszotta, ez a nagyszerű színésznő, aki művészi egyéni­ségének gazdagságával itt is mozgást, melegséget, életet árasztott maga körül. Honoria szerepében Darvas Lili adta újabb bizonyítékát gyorsan és széles alapokon kibontakozó tehetségének. Nagy elismeréssel kell megem­lékeznünk Péchy Blankáról, akinek kiforrott, fö­lényes művészete eseménye az előadásnak. U­r­a­y, Z. Molnár, Simon Marcsa, de a többi szereplők já­tékáról és Ditrói Mór rendezéséről is csak jót lehet írni. (*) „A bor." (Repriz a Nemzet­i*S­z­i­n­h­á­z­b­a­n.) Abban a nekibuzdulásban, amivel a népszínmű elavult műfaját szeretnék életre galvanizálni, pénteken este sok­kal üdébb, élettel teltebb állomáshoz tért vissza a Nem­zeti Színház, amikor új szereposztásban Gárdonyi Géza munkáját, „A bor"-t adta elő. Gárdonyi és még inkább Móricz Zsigmond az útmutatók ma azon az ösvényen, amelyet féldrámák s durva hatást kereső operettek mű­parasztjainak félretolásával ez a műfaj a jövőben adhar­. Ma mindannyiunkban ott rezeg a vágyódás a tiszta, békességes emberi élet felé a abban a levegőben, amit Gárdonyi lehelt „falusi történetébe", igaz, örök érzések élnek. Valami dickensi mélységes nyugalommal hömpö­lyög el itt a férfi és a nő találkozásának vissza-visszatérő egyetlen meséje s a zökkenés után a magyar paraszt mélységes, atavisztikus önérzete odahajlik az Érzés egye­temes ereje alá. Mint a szigetet megkerülő folyam árja, úgy tr­ljnlkozik ismét egy csendes ölelésben az elénk állí­tott m­orrpár. Kürti József Baracs Imréje tiszta­­stílusban hozta közel hozzánk a magyar temperamentu­mot, Kiss Ferenc Matyi alakjában adott igaz színe­ket a parasztlegény elképzeléséhez. Rózsa­heg­yi Göre Gáborja megfoghatóvá tette a bíró ismert derűs figurá­ját. Az új szereposztásban még Aghy Erzsi, Ligeti Juliska, és Nagy Teréz vették ki részüket az elő­adás sikeréből. A rendezés értékes munkáját Csat­hó Kálmán végezte. ny. i. (") „A kék egér." (Bemutató a Renaissance­s­zínházban.) A Renaissance-Színház új színház, mégis régi, poros színházi könyvek után kutat és látha­tóan nagy az öröme, ha sikerül 30—49 esztendő előtti mű­sordarabokat előkotorni. Pedig magasabbrendű ambíciói is lehetnének ennek a színháznak, amelynek jó a helyi­sége, szép a színpada és van egynéhány kitűnő «k­nész» is. Pénteken este Engel és Horst három féle»ná«os bo­hózatával jelentkezett. A bohózat mulatságos jelenetek­ben bővelkedő volt ugyan, de a színház valahogyan arra is való, hogy itt-estt­, némi kis irodalom is leára dj«a a­­színpadról. A bemutató azért jól sikerült, a kenéssek si­kerre vitték a darabot, a közönség jól mulatott és mi kell ma egyébb... A címszerepet Mészáros Gizi ját­szotta, némi kis túlzással itt-ott, de egészében vérre jól. Kőváry Gyula a kabaré színpadról ebben a darab­ban lépett először a nagy színpad deszkáira és itt is vál­tozatlanul az a kedves humorú színész maradt, akit a budapestiek a kabaré színpadáról olyan jól ismernek. Dezsén­ Gyula játéka darabos volt, a többi színész és színésznő igyekezettel játszott, több-kevesebb siker­rel. („t. rt.) (•) A csepeli Munkásotthon-színházban szombaton este színre kerül az „Aranyvirág" című operett. (•) „Kaláris." (Kárpáti Aurél könyve.) Versben és prózában megírt költemények vannak ebbe£ a kis könyvben, amely a „Pán" kiadásában jelent meg. Han­gulatok, színek apró gyöngyszemei ezek a rövid írások, tisztán, pirosra éretten peregve ki az alkotás tüzéből. Akik igaz hittel keresik a színek, szavak, hangok labirintusá­ban a lét problémáit, előbb vagy utóbb rájönnek arra, hogy az egész komplikált élet apró dolgoknak a sorozatá­ból van összetéve. Egy végtelen füzér, amelyben egymás mellett sorakoznak föl az elmúlt idők keserű­ és boldog emlékei. És a györgyszemek egyformák, csak a színük változó. Férfias nyugalom szól ki az apró, cikornyátlan sorokból, egy lehiggadt, megtisztult világnézet csöndes el­tűnődései a dolgok fölött. Emlékek, amelyek a múlt ködén keresztül megszépülve csillognak föl, régi keserűségek leszelidülve egy-egy halk sóhajjá, magános kószálások látomásai, tiszta érzések, tiszta eszközökkel kifejezve. Fölényes, mindent értő mosoly sugárzik keresztül a szava­kon, mint őszi délutánok napsütése, de az őszi kert fái érett gyümölcsöket ringatnak. A csinosan kiállított kis könyv a Népszav­a-könyvkereskedésben is kapható. fb._ ny.) Mit kérdeztek a Marsbeliek? — Vidéki tudósítás. — Községünkben általános megdöbbenést keltett az a Marconi-jelentés, hogy az „Elektra" nevű cirkáló hajó árattalan távirókészüléke a Marsból érkező radiohullá­mokat fogott volna föl. Bakafántos Péter, aki több évet töltött olasz hadifog­ságban, tehát az olaszokat nagyon jól ismeri, nem ké­sett azzal a kijelentéssel, hogy ez lehetetlen. Egész fog­sága ideje alatt ő semmit sem fogott föl. Őt fogták el. Marconi nevű urat, nem is ismert, talán nincs is, ellen­ben annál több makaróni van, amik belül üresek. Való­színű, hogy itt hasonlóan üres fecsegésekkel állunk szemben. Iharos Gyurka, a harangozó, a hanghullámok alapos ismerője, szintén tagadásba vette ezt a jelentést, ő már húsz esztendeje a toronyban tanyázik és valószínű, hogy közelebb esik a Marshoz, mint az illető Marconi úr, de r­ég egyszer sem tapasztalta, hogy a csillagokból valami jelet adtak volna hozzánk. A községünkben többször volt dróttalan távíró, mert a gyerekek a telegráfdrótokat te­lelopták, de még azokat sem fogták el, nemhogy azok fogtak volna föl valamit. A káplán úr is tagadásba vette az egészet, mert világo­sa­n meg vagyon írva, hogy az T­risten a csillagokat azért teremté, hogy azokban az éjszakánként hazajáró emberek szeme gyönyörködjék. Embert csak a földre teremtett és nem a csillagokra. Aki ilyesmit hirdet, aki ilyesmit el­hisz, az szembehelyezkedik a Szentírással és elkárhozik. Ellenben Buhajda János önkéntes tűzoltó határozottan vallja, hogy éjszakai gyakorlat alkalmával tisztán hal­lotta a m­ászólétra legtetejéről, hogy a Marsból valamit üzentek a földre, de nem tudta kivenni, hogy mit, mert nem tud olaszul. (Orosz fronton szolgált.) Valószínűnek tartja, hogy a Mars lakói csak olaszul, tudnak és ezért álltak szóba egyenesen Marconi úrral. Az ellentétes vélemények tisztázására időszerűnek tar­tottuk a helybeli csillagvizsgáló egyesület összehívását. Községünkben a csillagvizsgálók a főjegyző úr nevenap­ján tömörültek egyesületté. Tagjaik közé számítják azo­kat az elemeket, akik állandóan kimaradoznak, éjsza­kánkint járnak haza és így sok alkalmuk van a csilla­gok járásának a megfigyelésére. A csillagvizsgáló egyesület ülésén szótöbbséggel ki­mondták, hogy bár többszöri megfigyelésük alkalmával még nem tapasztalták, hogy valamelyik csillag a rajta levő élet megnyilvánulásáról jeleket adott volna a földre, mindazonáltal nem tartják lehetetlennek, hogy a Marson emberi élet van, mert őszintén szólván, nem is tudják, hogy a sok közül melyik a Mars-csillag, melyik nem. Ezzel sze­mben Varga Illés magánzó különvéleményt jelentett be. Ha volna is emberi élet a Marson, amit ő határozottan tagad, nem hiszi, hogy az ottaniak nekünk üzeneteket küldöznének, mert hiszen az ő s­ógora, aki Isa­szágon lakik és akinek ő már három ízben küldött leve­let, sokkal közelebb esik hozzá, mint a Mars-csillag és még egyszer sem kapott tőle üzenetet. Hogy Marconi úr mit fogott, mit nem, azt ő tudja, de Varga Illést ilyen fogásokkal nem lehet sarokba állítani. Már mindegy, az egyesület mégis kimondta, hogy igenis van emberi élet a Marson és községünk elöljáró­sága nagyon jól tenné, ha megkeresné a pénzügyminisz­ter urat, hogy a Marsban lakó emberekre is vessen ki adót, mert már a föld lakói nem bírják. Külön vitaestély keretében foglalkoztunk annak a meg­fejtésével, ho­gy ugyan mit üzenhettek nekünk a Mars­ból! Miután az ott lakó emberek kiváncsiak ránk, való­színű kérdezősködtek tőlünk. A Marconi által fölfogott rádióhullámok jelentéséne­k a megfejtésével megbízott Pato­rka nyugalmazott tanár szériát a Mars lakói a kö­vetkező kérdéseket intézték hozzánk: — Hány percent nálatok a pótadó! — Hogy ott egy kiló kenyér! — Msnmnyi ,mit a magyar kerwinérték Zürichben! — Ki az a Friedrich Istvánt — Meddig tart a keresztégy kurzus! Milyen volt az idei tennés! — Mikor vátt utoljára árviz! Az utóbbi kérdésekből a csillagvizsgálók arra következ­tetnek, hogy a Marson lakó emberek legitimisták. Róka Tóni. HÍREK. * *­ * 3 — Nagy megtakarítások a fővárosnál. A vá­rosházi kurzus újabban teljesen rávetette ma­gá­t a takarékoskodásra. A senki által­­ nem küldött és senkitől sem marasztalt Sipőcz, amint ismeretes, a destruktív korszakok nyom­dokán 200 darab arcképét készíttette el a fő­városi segédhivatali szobák részére, nehogy gyorsan elfelejtsék. Az örökkévalóságra való törekvés e méltánylandó ténye potom 200.000 koronát jelent a kiadási rovatban. De nem kell megijedni, mivel hogy a polgármester úr 400 darab képet is csináltathatott volna ugyan­ennyi fáradsággal. Megállapítjuk, hogy az el nem készített másik 200 darab képen megtaka­rított a fővárosnak 200.000 korona kiadást. Ne­­mesen egyszerű tettével csak Zilahi Kiss Jenő, a kurzus közoktatásügyi tanácsnokának igaz,­zán méltánylást érdemlő bútorügye vetekszik. Ez a szigorú tanügyi férfiú — aki tudvalevően szintén a kurzussal áll és bukik — a főváros pusztuló­ pénzügyeinek érdekében jelentős lé­pésre szánta el magát. Pénzünk értékének saj­nálatos hanyatlása számos hazafiban érlelte meg már azt a gondolatot, hogy a pénzt a var­gyonosodás szempontjából legcélszerűbb bizo­nyo­s valóságos értékekibe befektetni. Zilahi Kiss Jenő úgy találta, hogy tanácsnoki irodá­jának bútorzata nem elég méltóságteljes ahhoz­,­­ hogy tekintélyt kölcsönözzön kényel­mes bőrfotól mellülső oldalát saját ellenkező irányú felizetével érinteni méltóztató és ehhez kitűnően értő férfiúnak. Csináltatott 160.000 korona, értékben új bútorokat. Ezzel elérte, hogy hivatali tekintélye nőtt, másrészt a fő­városnak két bútorszarniturája van most már egy helyett. Ez, világos, hogy vagyonszaporu­latot jelent, míg ha ezt a IIiO.0OO koronát télen a napközi otthonok koplaló apróságai között meleg étel és ruhácska alakjában osztotta volna ki, ez a főváros effektív vesztesége lenne. Megspórolt tehát 160.000 koronát és van a fő­városnak egy vadonatúj, drága, finom bútor­garnittúrája. Hogy a 200 darab sipőczképre, meg a tanácsnoki diszbútorzatra pillanatnyi­lag nem lett vona égetően szükség és a 360.000 korona, kiadással ezeken a címeken a züllött fővárosi pénztárt terhelni nem lett volna sza­bad — az fölületes akadékoskodás, ha meg­gondoljuk, hogy ennek a kurzusnak és ennek a szerencsétlen városnak már minden — mindegy. A Népszava s a munkások újságja. Munkások, támogassátok! — „Szk­enk­edjék díjtalanul közzétenni." Könnyű sejteni, hogy e szerény kérelmet az „illetékes hely", amelyről az alábbiakban lészen szó, újsághoz intézi: adna helyet díj­talanul a beküldött közleménynek. A lap nyilván azért van, hogy közöljön mindent, ami az olvasóit érdekli, noha kerülköznék elő olyatén kérdés is, miért közöljön a sok­sok pénzbe kerülő lap díjmentesen üzleti természetű hiva­talos hirdetményeket! A posta- és távírda vezérigazgató­ság versenytárgyalási hirdetményéről van szó, amely test­vérek között kitesz vagy háromnegyedhasábnyit. Meg­érkezik a levél a lap kiadóhivatalához, szép zöld bélyegek vannak a borítékon, nagy, piros számokkal. Nem nagy az összegük, pont 100 fillér. Ami azt jelenti, hogy a szíves föladó, aki ráírja a borítékra: „Portóköteles", nem tesz rá levélbélyeget. Íme az osztóigazság, ha a lapot az a megtiszteltetés éri, hogy díjtalanul közölhet érdekes soro­­kat a bánatpénzekről, miegyebekről, ráadásul fizetheti a portóbüntetést. Oly szép ez, mint egy álom., — Csendélet a Központi Sajtóvállalatnál. A legkonstruktívabb sajtóvállalkozásnak berkei­ben a legnagyobb zavarok dúlnak. A vállalat vezére, főtisztelendő páter Bangha, miután gellérthegyi beszédét elmondotta, mélyreható változtatásokat tervez lapjainál és e törekvés­ben első lépésként Szabó László újságírót szer­ződtette főszerkesztőnek, aki eddig egy általá­nosan destruktívnak ismert napilap köteléké­­ben dolgozott Páter Bangha eddigi íródeákjai Kádár Lehel, a „Nemzeti Újság" szerkesztője és Lendvai (Lehner) István kurzus hírlapíró annyira a szívükre vették a dolgot, hogy Szabó szerződtetése folytán fölmondták lap­juknak és a „Nemzeti Ujság"-ról már le is ke­rül Lehel mester mégjegyzése. Krüger Aladár, az „Új Nemzedék" felelős szerkesztője, szintén távozik és azt is regéli a fáma, hogy csaló­dottságában maga páter Bangha is vissza­vonul a sajtópolitikától. _— Már nekik se kell? A nagy megpróbálta­tások órájában odaadta a nevét, elmerült, hogy keresztünk még nehezebb legyen. Hitet cserélt és nevet adott el, amely nemcsak az övé volt. Ezért volt ára e névnek. Kicégéreztette ezt a nevet a Júdás bérért újság élére, hogy csúf­ságot tegyen a munkásmozgalom eszméjén, amelyet maga is egykor szentnek hirdetett. A citrom, mint közönségesen, kifacsartaték és ime feleim, eldobaték. Csizmadia Sándor nevét az „Igazság" című kom­ányszubvenciós lap éléről a minap levették és most lekaparták hátulról is, ahol pár napra még helyet kapott Szegény, szegény, szomorú citrom... — Egy holttestet fogtak ki a Dunából. Pén­teken délu­­árt az Erz­sébet-hónál egy 30—35 évesnek látszó férfiholttestet halássztak ki a Dunából. A rendőrorvos megállapítása szerint a h­oltest egy hét óta na a víziben.

Next