Népszava, 1922. december (50. évfolyam, 274–297. sz.)
1922-12-01 / 274. szám
1922 december 3. NÉPSZAVA Fásnak joga volt új szakaszt indítványozni a javaslat módosítása céljából. A módosításnál nincs szó egyébről, mint a helyzetnek egy évi meghosszabbításáról. A nemzetgyűlés többsége a szakaszt a bizottság módosításával hozta meg. Következett a javaslat 20. szakaszának tárgyalása. Nincs jogalap a vármegyei választások elhalasztására. Györki Imre elvtárs fölszólalása, Györki Imre: T. nemzetgyűlés! A 19. szakasz körül lefolyt Adta élénken illusztrálta, hogy mit jelent az, ha egyes képviselők puccsszerűen új szakaszok betoldásával jönnek a nemzetgyűlés elé. A közigazgatási és pénzügyi bizottságok együttes jelentése a javaslat 19. és 20. szakaszát azzal okolja meg,hogy a rendelkezések törvénybe iktatására szükség van azért, minthogy csak az 1914. évi választói névjegyzék alapján lehetne választani. Indokolja a bizottság ezt a javaslatát azzal, hogy az 1915:VI. tc. így intézkedik. (Zaj a jobboldalon. — „Halljuk!" balfelől.) Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy az 1915. évi VI. tc.-nek az a rendelkezése, amelyre a bizottság jelentése utal, ezidő szerint nincs is érvényben („Úgy van!" Úgy van!" a szélsőbaloldalon.) A törvényhatósági választójog tekintetében hatályban marad a korábban érvényben lévő rendelkezés, vagyis megmarad az 1886. évi XXI. tc. 33. szakasza. Ez a törvényszakasz pedig úgy rendelkezik, hogy a törvényhatósági választójog egyenlő mértékű a képviselői választói jogosultsággal. Ha tehát szigorúan a törvényes alapot vesszük figyelembe, akkor— minthogy az 1915. évi VI. tc. kifejezetten csak az 1915. évi időleges kiegészítő választásokra vonatkozik, valamint az abban az évben lejárt mandátumok betöltésére irányuló választásokra, tehát 1916-tól kezdve ez a rendelkezés fönn nem állott — azután ismét az 1886. évi XXI tc. 83. szakasza irányadó, szóval a törvényhatósági bizottsági választásoknál az országgyűlési képviselői választói jogosultság mértékét kell alkalmazni. Az 1914 évi xyn. tc. 183. szakasza ugyancsak azt mondja, hogy az 1914. évi választói névjegyzék szolgál alapul a törvényhatósági választásoknak. Később történt a Friedrichféle választójogról szóló rendelet kibocsátása, amely nem csupán a nemzetgyűlési választásokra vonatkozóan tartalmas intézkedést, hanem intézkedéseket tartalmaz a törvényhatósági és a községi választásokra vonatkozóan is. (..Ugy van." „Ugy van!" a bal- és szélsőbaloldalion. — Szilágyi Lajos: „Törvényesítve lett!") Minthogy ezt a Friedrich-féle 1895/1919. számú kormányrendeletet az 1920. évi I.cikk 10. szakasza érvényben levőnek jelentette ki, ma nem lehet más törvényes jogalap a törvényhatósági és községi választások végrehajtására vonatkozóan, mint az a választói jogosultság, amelyet a Friedrich-féle kormányrendelet a nemzetgyűlési választásokra, valamint a törvényhatósági választásokra vonatkozóan is előírt. („Úgy van!" „Úgy van!" a bal- és szélsőbaloldalon.) Ilyen körülmények között semmiféle jogalapja nincs annak a rendelkezésnek sem, amely a korábbi rendelkezésekben bent volt, de még kevésbé van jogalapja annak a javaslatnak, amelyet itt a nemzetgyűlés elé terjesztett Fáy Gyula igen képviselőtársam s amelyet magáévá tett a közgazdasági és pénzügyi bizottság, s amelyet itt a belügyminiszter úr is képvisel. A Friedrich-féle választójogrendelet alapján a belügyminisztériumnak már korábban el kellett volna rendelnie a törvényhatósági választásokat, mert lehetetlen tovább halogatni ezt akkor, amikor legutóbb tíz évvel ezelőtt voltak a törvényhatósági bizottságok újjáalakítva. („Úgy van!" „Úgy van!" a bal- és szélsőbaloldalon.) Nagyon gyakran hangoztatják nálunk, hogy a forradalmaknak és egyéb fölfordulásoknak egyik oka az volt, hogy a választójog kérdésében teljes elzárkózást mutatott a magyar törvényhozás az új föltörekvő néprétegekkel szemben. Ma teljesen uyanaz a régi vármegye, ugyanaz a városi közigazgatás és törvényhatósági bizottság működik, mint tíz évvel ezelőtt. Ott még mindig nem vesznek tudomást arról, hogy közben világháború dúlt, hogy forradalmak dúltak ebben az országban, hanem mereven elzárkóznak az új idők szelleme elől. („Úgy van!" „Úgy van!" a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: „Újabb katasztrófát készítenek elő!") Ennek nem lehet más következménye, mint ujabb kirobbanás. Ezt megakadályozandó, azt a javaslatot terjesztem a nemzetgyűlés elé, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottságok választása az 5986/1919. M. B. számú rendelet alapján három hónapon belül tartassék meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Rassay Károly tiltakozott a javaslat ellen. Szilágyi Lajos újabb fölszólalásában nyilatkozattételre szólította föl a belügyminisztert, elismeri-e a nemzetgyűlés illetékességét a közigazgatási reform tekintetében, igen, vagy nem? Kiegészítő indítványt is tett. A kurzus szociálpolitikai érzéketlenségének legjellemzőbb példáját szolgáltatja az egyetlen komoly magyar szociálpolitikai intézmény, a munkásbiztosiág tönkretétele. A virágzó magyar munkásbiztosítást, amelyet a szervezett munkásság közvetlen közreműködése hatalmas, modern intézménnyé fejlesztett, az ellenforradalmi reakció három esztendős uralma teljesen kiforgatta a maga lényegéből, elvonta rendeltetésétől, martalékul vetette oda a mindent fölzabáló ébredő társaságnak. Bűnös ebben a vandalizmusban a jelenlegi kormány is, amely még mindig nem tartotta szükségesnek az autonómia visszaállítását, még mindig tűri, hogy oda nem való, hozzá nem értő, a. A szociálpolitika alapgondolatától távol álló állásvadászok tartsák megszállva ezt a nagyra hivatott munkásintézményt. A munkásság ellenben már megunta a bőrére és zsebére menő ezt a játékot és a szakszervezeti választmány határozata nyomán mozgalmat indított a munkásbiztosítás megmenése érdekében. E Ennek a mozgalomnak egyik jelentős mozzanata volt a csütörtöki csepeli gyűlés, amelyről részletesen a következőkben számolunk be: A csepeli Munkásotthon hatalmas gyűlésterme csütörtökön este zsúfolásig megtelt a munkásbiztosítás körül elkövetett kurzuscselekedetek miatt elkeseredett munkásokkal. A gyűlés mindvégig izzó hangulatban folyt le, úgy, hogy a gyűlés elnöke többizben volt kénytelen a gyűlés hallgatóságát nyugalomra inteni. Kruppa Rezső elvtárs elnöki megnyitója után Propper Sándor elvtárs emelkedett szólásra, aki érvekkel alaposan fölépített, beszédben mutatott rá a munkásbiztosítás jelentőségére, annak fejlődésére és a kurzus részéről történt megnyomorítására. A szociálpolitika legfontosabb ágazata — mondotta — a munkásbiztosítás. Ennek jelentőségét nem értékelik eléggé azok, akiikre ez a kérdés bízva van. A termelés minden kockázatát a munkás viseli, amely sok áldozatot követel. A munkásság ezért a kockázatért, amelyet az egész társadalomért vállal, ellenszolgáltatás gyanánt csak munkabért kap, amely a legfontosabb életszükségleteit sem fedezi. A szociálpolitika feladata megvédeni a munkásságot a termelés folytán raláramló bajoktól. A munkásbiztosítás, amely a szociálpolititikának egyik ágazata, nem kegy, nem ajándék, de jog. A munkásnak joga van arra, hogy betegség, baleset esetén ellássák. A munkásbiztosítást mindenütt a jog alapjára építik föl. A jó munkásbiztosításnak, ha azt akarják, hogy megfeleljen a hivatásának, olyan alapelvekkel kell bírnia, hogy az a céljának megfeleljen. Elsőrendű követelés, hogy ez a jogszerű biztosítás minden dolgozóra kiterjedjen. Kötelező alapon kell, hogy minden munkásra vonatkozzék a munkásbiztosítás és a munkások megterhelése nélkül. De ha már megterhelik a munkást a terhek nagy részével, az irányításnak is az ő kezében kell lennie. Az állam csak mint felügyelő, a munkáltató a terhek egy részével, a munkás az egészségével, az életével van érdekelve. Fontos követelés tehát, hogy a munkásbiztosító pénztárak autonómiája a munkásság kezében legyen. Ha a magyarországi munkásbiztosítás eredetét nézzük, úgy látjuk, hogy annak első intézményét a munkások önsegélyezésén alapuló tömörülése hozta létre. Ebből fejlődött ki az az intézmény, amely a munkások egészségének, életének biztosítását mindinkébb kifejlesztette. A munkásság a maga intézményét már a kezdet kezdetén sem volt hajlandó beleszorítani az akkori törvényes keretekbe. A munkások tették nagggyá a munkásbiztositás intézményét és az állam csak 1891-ben, utóbb 1907-ben hozott törvényt a munkásbiztositásról. A törvény bírálata most nem fontos, de megállapítja a szónok, hogy az 1907. évi XIX tc. bár bizonyos mértékben visszafejlesztette az önkormányzatot, mégis a paritáson alapuló önkormányzat segítségével maga a szervezett munkásság fejlesztette hatalmassá az intézményt. Bizonyos, hogy a régi intézménynek is voltak hibái, de az autonómiát a szervezett munkások képviselői olyannyira kifejlesztették, hogy a magyar munkásság mindig büszke lehet erre az alkotására. Akkor törődtek a munkások egészségügyi fölvilágosításával, akkor még foglalkoztak szociálpolitikával, kultiválták a megelőző szociálpolitikát, éppúgy, mint a segítést. Ezt a törekvését a háború és a forradalmak után is megtartotta a pénztár. Csak az ellenforradalom után terelődött a pénztárra a figyelem, mint olyan intézményre, ahol pozíciókat lehet, elfoglalni. S amit a munkásság évtizedek alatt alkotott e téren, azt fölforgatták. Ma a magyar munkásbiztosítás helyén nagy űr van, ahová vödörszámra hordhatják a pénzt, de szociálpolitikát ott nem csinálnak, mert nem értenek hozzá. Kortestanyává sülyesztették a munkásság erejéből kinőtt intézményt akkor, amikor annak továbbfejlesztésére a legnagyobb szükség volna. Azelőtt örökösen gáncsolták az „elvtársi adminisztrációt". Pedig a munkásbiztosítást nem lehet bürokratizálni, ott érző emberekre van szükség, akik érzik a munkás minden baját És ez így van mindenütt, ahol komolyan veszik a munkásbiztosítást. Nálunk ellenben fiatal gyerekembereket, leszerelt tiszteket és egyéb ébredőket helyeztek el benne. Mindez a kisebb baj. A legnagyobb baj az autonómia fölrúgása volt. Abban a pillanatban, amikor ezt megcselekedték, megszűnt az intézmény szociálpolitikai jellege. Ha a munkás követelni meri a törvényben biztosított jogát, akkor Zalaegerszeggel kínálják meg. Magyarországon ma a munkásbiztosítás terén nincs jog, csak kötelezettség van. A befolyó járulékokból mindenre jut csak arra nem, hogy a rászoruló munkást emberségesen ellássák. A kurzus telekiabálta az országot hogy a pénztárnak mennyi fölöslege van. Ezt ellenőrizni persze nem tudtuk, mert három év óta sem jelentést, sem zárszámadást nem adtak ki. De mégis azt, hittük, hogy valóban így van, hiszen táppénzt nem adtak, amíg végre kiderült hogy ez a sok pénz legföljebb a holdban van. Most, odajutott a pénztár, hogy a járulékokra előleget kérnek a munkáltatóktól. Az „elvtársi adminisztráció" alatt erre nem volt eset. Ez azt jelenti, hogy fölfordul minden kalkulációs bázis. Hogy mire akarják elkölteni a súlyos milliárdokat, azt nem tudjuk A közvéleményt semmiről sem tájékoztatják, csak rendeleteket adnak ki. Az előleget a munkáltatóknak kell befizetni. Az előleg a munkásokat nem terheli, a munkásságnak mégis hallatni kell tiltakozó szavát. A munkáltatók annak idején tapsoltak az önkormányzat fölrúgásának, ennek a tapsnak az árát most busásan megfizettetik velük. A legújabb rendelet egyébként csak súlyos terheket ró az érdekeltségre, a szolgáltatásokat ellenben inkább viszszafejleszti. Amilyen bizonyos az, hogy a munkásbiztosítás kurzusi elgondolása, nem tölti be hivatását olyan bizonyos az is, hogy e nélkül a munkásság ma nem lehet meg. Adják vissza az autonómiát, mert ha ezt nem teszik, a munkásságnak meg kell teremteni a maga új biztosítási intézményét. Adják vissza a törvényadta jogot. A munkásságnak szüksége van az önkormányzaton nyugvó munkásbiztosítás tökéletes intézményére és ez nemcsak munkásérdek, de egyetemes országérdek is. Hit nem akarják visszaadni a munkásbiztosítást eredeti rendeltetésének, vagy végrehajtják a hármas tagozódásit álautonómiát úgy előáll az a kötelesség- és szükséglet hogy a munkások a szakszervezetek keretében építsék ki szociálpolitikai intézményeiket. Hangsúlyozzuk, hogy az állam kötelessége a szociálpolitikai intézmények megteremtése, de ha sem az állam, sem a munkáltatóérdekeltség, sem a társadalom nem teljesíti a kötelességét, úgy a munkásság kénytelen erre az útra lépni. Amikor annyit beszélnek fajvédelemről —hát fogjanak végre hozzá: ezen a területen, a néperő megmentése és a népgondozás terén bz alkalom nyílik az igazi fajvédelemre. A parlamenti frakció meg fogja tenni e téren való kötelességét De a munkásságnak is résen kell lennie. A munkásbiztositásnak $ * * K£3zcisl«mas Svsakokrswániszatás^s — fesgsd a Szsafcsservtsz&fi VánassS.mááTsy részes'©3 írsogSeoffiSöÉü: mozgalom. — Skesspaiá mKrskássSg ra^g^pylsSás^» amely szerint a csonka vármegyéket vonják ki ez alól a rendelkezés alól. A törvényjavaslatot nem fogadja el. Szakács Andor a 48-as kisgazda és polgári párt nevében jelentette ki, hogy a Fáy-féle módosítást nem fogadja el. Rakovszky belügyminiszter Szilágyinak azt feleli, hogy a nemzetgyűlést iletékesnek tartja a közigazgatási reform megalkotására. A nemzetgyűlés többsége a vármegyei alkalmazottakról szóló javaslat 20. szakaszát a pénzügyi és közigazgatási bizottság szövegelésében fogadta el. Györki és Szilágyi indítványait elvetették. Elhatározták, hogy a legközelebbi ülést pénteken délelőtt tartják s annak napirendjére kitűzték az Akadémia támogatásáról, a városok fejlesztéséről szóló javaslatok folytatólagos tárgyalását (úgyszintén a tisztességtelen verenyről szóló javaslatot s a már berjestett pénzügyi javalatokat. Az ülés délután 2 órakor ért véget 11