Népszava, 1922. december (50. évfolyam, 274–297. sz.)

1922-12-01 / 274. szám

1922 december 3. NÉPSZAVA Fásnak joga volt új szakaszt indítványozni a javaslat módosítása céljából. A módosításnál nincs szó egyébről, mint a helyzetnek egy évi meghosszabbításáról. A nemzetgyűlés többsége a szakaszt a bizott­ság módosításával hozta meg. Következett a javaslat 20. szakaszának tár­gyalása. Nincs jogalap a vármegyei választások elhalasztására. Györki Imre elvtárs fölszólalása, Györki Imre: T. nemzetgyűlés! A 19. szakasz körül lefolyt Adta élénken illusztrálta, hogy mit jelent az, ha egyes képviselők puccsszerűen új szakaszok betoldásával jönnek a nemzetgyűlés elé. A közigazgatási és pénzügyi bi­zottságok együttes jelentése a javaslat 19. és 20. szakaszát azzal okolja meg,­­hogy a rendelkezések törvénybe iktatá­sára szükség van azért, minthogy csak az 1914. évi választói névjegyzék alapján lehetne vá­lasztani. Indokolja a bizottság ezt a javasla­tát azzal, hogy az 1915:VI. tc. így intézkedik. (Zaj a jobboldalon. — „Halljuk!" balfelől.) Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy az 1915. évi VI. tc.-ne­k az a rendelkezése, amelyre a bizottság jelentése utal, ezidő szerint nincs is érvényben („Úgy van!" Úgy van!" a szélső­baloldalon.) A törvényhatósági választójog te­kintetében hatályban marad a korábban ér­vényben lévő rendelkezés, vagyis megmarad az 1886. évi XXI. tc. 33. szakasza. Ez a törvény­szakasz pedig úgy rendelkezik, hogy a törvény­hatósági választójog egyenlő mértékű a kép­viselői választói jogosultsággal. Ha tehát szi­gorúan a törvényes alapot vesszük figyelembe, akkor­­— minthogy az 1915. évi VI. tc. kifeje­zetten csak az 1915. évi időleges kiegészítő vá­lasztásokra vonatkozik, valamint az abban az évben lejárt mandátumok betöltésére irányuló választásokra, tehát 1916-tól kezdve ez a ren­delkezés fönn nem állott — azután ismét az 1886. évi XXI tc. 83. szakasza irányadó, szóval a törvényhatósági bizottsági választásoknál az országgyűlési képviselői választói jogo­sultság mértékét kell alkalmazni. Az 1914 évi xyn. tc. 183. szakasza ugyan­csak azt mondja,­ hogy az 1914. évi választói névjegyzék szolgál alapul a törvényhatósági választásoknak. Később történt a Friedrich­féle választójogról szóló rendelet kibocsátása, amely nem csupán a nemzetgyűlési választá­sokra vonatkozóan tartalmas intézkedést, ha­nem intézkedések­et tartalmaz a törvényható­sági és a községi választásokra vonatkozóan is. (..Ugy van­." „Ugy van!" a bal- és szélsőbal­oldalion. — Szilágyi Lajos: „Törvényesítve lett!") Minthogy ezt a Friedrich-féle 1895/1919. számú kormányrendeletet az 1920. évi I.­­cikk 10. szakasza érvény­ben­ levőnek jelentette ki, ma nem lehet más törvényes jogalap a törvény­hatósági és községi választások végrehajtására vonatkozóan, mint az a választói jogosultság, amelyet a Friedrich-féle kormán­yrendelet a nemzetgyűlési választásokra, valamint a tör­vényhatósági választásokra vonatkozóan is előírt. („Úgy van!" „Úgy van!" a bal- és szélső­baloldalon.) Ilyen körülmények között semmi­féle jogalapja nincs annak a rendelkezésnek sem, am­ely a korábbi rendelkezésekben bent volt, de még kevésbé van jogalapja annak a javaslatnak, amelyet itt a nem­zetgyűlés elé terjesztett Fáy Gyula igen­­ képviselőtársam s amelyet magáévá tett a köz­gazdasági és pénzügyi bizottság, s amelyet itt a belügyminiszter úr is képvisel. A Friedrich-féle választójogrendelet alapján a belügyminisztériumnak már korábban el kel­lett volna rendelnie a törvényhatósági válasz­tásokat, mert lehetetlen tovább halogatni ezt akkor, amikor legutóbb tíz évvel ezelőtt vol­tak a törvényhatósági bizottságok újjáala­kítva. („Úgy van!" „Úgy van!" a bal- és szélsőbaloldalon.) Nagyon gyakran hangoztat­ják nálunk, hogy a forradalmaknak és egyéb fölford­uláso­knak egyik oka az volt, hogy a választójog kérdésében teljes elzárkózást mu­tatott a magyar törvényhozás az új föl­törekvő néprétegekkel szemben. Ma teljesen u­­yanaz a régi vármegye, ugyanaz a városi közigazgatás és törvényhatósági bizottság működik, mint tíz évvel ezelőtt. Ott még mindig nem vesznek tudomást arról, hogy közben világháború dúlt, hogy forradal­mak dúltak ebben az országban, hanem mere­ven elzárkóznak az új idők szelleme elől. („Úgy van!" „Úgy van!" a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: „Újabb katasztrófát készítenek elő!") Ennek nem le­het más következménye, mint u­jabb kirobbanás. Ezt megakadályozandó, azt a javaslatot terjesztem a nemzetgyűlés elé, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottságok választása az 5986/1919. M. B. számú rendelet alapján három hónapon belül tartassék meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Rassay Károly tiltakozott a javaslat ellen. Szilágyi Lajos újabb fölszólalásában nyilat­kozattételre szólította föl a belügyminisztert, elismeri-e a nemzetgyűlés illetékességét a közigazgatási reform tekintetében, igen, vagy nem? Kiegészítő i­ndítványt is tett. A kurzus szociálpolitikai érzéketlenségének legjellemzőbb példáját szolgáltatja az egyetlen komoly magyar szociálpolitikai intézmény, a munkásbiztosi­­ág tönkreté­tele. A virágzó ma­gyar munkásbiztosítást, amelyet a szervezett munkásság közvetlen közreműködése hatalmas, modern intézménnyé fejlesztett, az ellenforra­dalmi reakció három esztendős uralma telje­sen kiforgatta a maga lényegéből, elvonta ren­deltetésétől, martalékul vetette oda a mindent fölzabáló ébredő társaságnak. Bűnös ebben a vandalizmusban a jelenlegi kormány is, amely még mindig­ nem tartotta szükségesnek az autonómia visszaállítását, még mindig tűri, hogy oda nem való, hozzá nem értő, a. A szociálpolitika alapgondolatától távol álló állásvadászok tartsák megszállva ezt a nagyra hivatott munkásintézményt. A munkásság ellenben már megunta a bőrére és zsebére menő ezt a játékot és a szakszerve­zeti választmány határozata nyomán mozgal­mat indított a munkásbiztosítás megmen­ése érdekében. E Ennek a mozgalomnak egyik jelen­tős mozzanata volt a csütörtöki csepeli gyűlés, amelyről részletesen a következőkben számo­lunk be: A csepeli Munkásotthon hatalmas gyűlés­terme csütörtökön este zsúfolásig megtelt a mun­kásbiztosítás körül elkövetett kurzuscsele­kedetek miatt elkeseredett munkásokkal. A gyűlés mindvégig izzó hangulatban folyt le, úgy, hogy a gyűlés elnöke többizben volt kénytelen a gyűlés hallgatóságát nyugalomra inteni. Kruppa Rezső elvtárs elnöki megnyitója ut­án Propper Sándor elvtárs emelkedett szó­lásra, aki érvekkel alaposan fölépített, beszéd­ben mutatott rá a munkásbiztosítás jelentősé­gére, annak fejlődésére és a kurzus részéről történt megnyomorítására. A szociálpolitika legfontosabb ágazata — mondotta — a mun­kásbiztosítás. Ennek jelen­tőségét nem értékelik eléggé azok, akiikre ez a kérdés bízva van. A termelés minden kocká­zatát a munkás viseli, amely sok áldozatot kö­vetel. A munkásság ezért a kockázatért, ame­lyet az egész társadalomért vállal, ellenszolgál­tatás gyanánt csak munkabért kap, amely a legfontosabb életszükségleteit sem fedezi. A szociálpolitika feladata megvédeni a munkás­ságot­ a termelés folytán ral­áramló bajoktól. A munkásbiztosítás, amely a szociálpoliti­tikának egyik ágazata, nem k­egy, nem ajándék, de jog. A munkásnak joga van arra, hogy betegség, baleset esetén ellássák. A munkásbiztosítást mindenütt a jog alapjára építik föl. A jó mun­kásbiztosításnak, ha azt akarják, hogy megfe­leljen a hivatásának, olyan alapelvekkel kell bírnia, hogy az a céljának megfeleljen. Első­rendű követelés, hogy ez a jogszerű biztosítás minden dolgozóra kiterjedjen. Kötelező alapon kell, hogy mind­en munkásra vonatkozzék a munkásbiztosítás és a munkások megterhelése nélkül. De ha már megterhelik a munkást a terhek nagy részével, az irányításnak is az ő kezében kell lennie. Az állam csak mint felügyelő, a munkáltató a terhek egy részével, a munkás az egészségével, az életével van érdekelve. Fontos követelés te­hát, hogy a munkásbiztosító pénztárak autonó­miája a munkásság kezében legyen. Ha a magyarországi munkásbiztosítás erede­tét nézzük, úgy látjuk, hogy annak első intéz­ményét a munkások önsegélyezésén alapuló tö­mörülése hozta létre. Ebből fejlődött ki az az intézmény, amely a munkások egészségének, életének biztosítását mindi­­nké­bb kifejlesztette. A munkásság a maga intézményét már a kez­det kezdetén sem volt hajlandó beleszorítani az akkori törvényes keretekbe. A munkások tették nagggyá a munkásbiztositás intézményét és az állam csa­k 1891-ben, utób­b 1907-ben hozott tör­vényt a munkásbiztositásról. A törvény bírá­lata most nem f­ontos, de megállapítja a szónok, hogy az 1907. év­i XIX tc. bár bizonyos mér­tékben visszafejlesztette az önkormányzatot, mégis a paritáson alapuló önkormányzat segít­ségével maga a szervezett munkásság fejlesz­tette hatalmassá az intézményt. Bizonyos, hogy a régi intézménynek is voltak hibái, de az auto­nómiát a szervezett munkások képviselői oly­annyira kifejlesztették, hogy a magyar­­ mun­kásság mindig büszke lehet erre az alkotására. Akkor törődtek a munkások egészségügyi föl­világosításával, akkor még foglalkoztak szociál­politikával­, kultiválták a megelőző szociálpoli­tikát, éppúgy, mint a segítést. Ezt a törekvését a háború és a forradalmak után is megtartotta a pénztár. Csak az ellenforradalom után terelő­dött a pénztárra a figyelem, mint olyan intéz­ményre, ahol pozíciókat lehet, elfoglalni. S amit a munkásság évtizedek alatt alkotott e téren, azt fölforgatták. Ma a magyar munkásbiztosítás helyén nagy űr van, ahová vödörszámra hordhat­ják a pénzt, de szociálpolitikát ott nem csinálnak, m­ert nem értenek hozzá. Kortestanyává sülyesztették a munkásság erejéből kinőtt intézményt akkor, amikor an­nak továbbfejlesztésére a legnagyobb szükség volna. Azelőtt örökösen gáncsolták az „elv­társi adminisztrációt". Pedig a munkásbizto­sítást nem lehet bürokratizálni, ott érző em­berekre van­ szükség, akik érzik a munkás min­den baját És ez így van mindenütt, ahol ko­molyan veszik a munkásbiztosítást. Nálunk el­lenben fiatal gyerekembereket, leszerelt tiszte­ket és egyéb ébredőket helyeztek el benne. Mindez a kisebb baj. A legnagyobb baj az autonómia fölrúgása volt. Abban a pillanat­ban, amikor ezt megcselekedték, megszűnt az intézmény szociálpolitikai jellege. Ha a mun­kás követelni meri a törvényben biztosított jo­gát, akkor Zalaegerszeggel kínálják meg. Ma­gyarországon ma a munkásbiztosítás terén nincs jog, csak kötelezettség van. A befolyó já­rulékokból mindenre jut csak arra nem, hogy­ a rászoruló munkást emberségesen ellássák. A kurzus telekiabálta az országot hogy a pénztárnak mennyi fölöslege van. Ezt ellen­őrizni persze nem tudtuk, mert három év óta sem jelentést, sem zárszámadást nem adtak ki. De mégis azt, hittük, hogy valóban így van, hiszen táppénzt nem adtak, amíg végre kide­rült hogy ez a sok pénz legföljebb a holdban van. Most, odajutott a pénztár, hogy a járulé­kokra előleget kérnek a munkáltatóktól. Az „elvtársi adminisztráció" alatt erre nem volt eset. Ez azt jelenti, hogy fölfordul minden kal­kulációs bázis. Hogy mire akarják elkölteni a súlyos milliárdokat, azt nem tudjuk A köz­véleményt semmiről sem tájékoztatják, csak rendeleteket adnak ki. Az előleget a munkál­tatóknak kell befizetni. Az előleg a munkáso­kat nem terheli, a munkásságnak mégis hal­latni kell tiltakozó szavát. A munkáltatók an­nak idején tapsoltak az önkormányzat fölrú­gásának, ennek a tapsnak az árát m­ost busá­san megfizettetik velük. A legújabb rendelet egyébként csak súlyos terheket ró az érdekelt­ségre, a szolgáltatásokat ellenben inkább visz­szafejleszti. Amilyen bizonyos az, hogy a munkásbiztosítás kurzusi elgondolása, nem tölti be hivatását olyan bizonyos az is, hogy e nélkül a munkásság ma nem lehet meg. Adják vissza az autonómiát, mert ha ezt nem teszik, a munkásságnak meg kell te­remteni a maga új biztosítási intézményét. Adják vissza a törvényadta­ jogot. A mun­kásságnak szüksége van az önkormányzaton nyugvó munkásbiztosítás tökéletes intézmé­nyére és ez nemcsak munkásérdek, de egyete­mes országérdek is. Hit nem akarják vissza­adni a munkásbiztosítást eredeti rendeltetésé­nek, vagy végrehajtják a hármas tagozódásit álautonómiát úgy előáll az a kötelesség- és szükséglet hogy a munkások a szakszervezetek keretében építsék ki szociálpolitikai intézmé­­nyeiket. Hangsúlyozzuk, hogy az állam köte­­­lessége a szociálpolitikai intézmények meg­teremtése, de ha sem az állam, sem a munkál­­tatóérdekeltség, sem a társadalom nem telje­síti a kötelességét, úgy a munkásság kénytelen erre az útra lépni. Amikor annyit beszélnek fajvédelemről —hát fogjanak végre hozzá: ezen a területen, a nép­erő megmentése és a népgondozás terén bz alkalom nyílik az igazi fajvédelemre. A parlamenti frakció meg fogja tenni e té­ren való kötelességét De a munkásságnak is résen kell lennie. A munkásbiztositásnak $ * * K£3zcisl«m­as Svsakokrswániszatás^s — fes­gsd a Szsafcsservtsz&fi VánassS.mááTsy részes'©3 írsogSeoffiSöÉü: mozgalom. — Sk­esspaiá mKrskássSg ra^g^pylsSás^» amely szerint a csonka vármegyéket vonják ki ez alól a rendelkezés alól. A törvényjavas­latot nem fogadja el. Szakács Andor a 48-as kisgazda és polgári párt nevében jelentette ki, hogy a Fáy-féle módosítást nem fogadja el. Rakovszky belügyminiszter Szilágyinak azt feleli, hogy a nemzetgyűlést il­etékesnek tartja a közigazgatási reform megalkotására. A nemzetgyűlés többsége a vármegyei alkal­mazottakról szóló javaslat 20. szakaszát a pénzügyi és közigazgatási bizottság szövege­lésében fogadta el. Györki és Szilágyi indítvá­nyait elvetették. Elhatározták, hogy a legközelebbi ülést pén­teken délelőtt tartják s annak napirendjére kitűzték az Akadémia támogatásáról, a váro­sok fejlesztéséről szóló javaslatok folytatóla­gos tárgyalását (úgyszintén a tisztességtelen verenyről szóló javaslatot s a már be­rjes­­­tett pénzügyi javalatokat. Az ülés délután 2 órakor ért véget 11

Next