Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)
1923-03-22 / 66. szám
6 Ösigl miniszter: »Jön a közigazgatási reform!")A döntés joga a bírák kezében legyen. (Az elnök figyelmezteti Szakácsot, hogy fejezze be beszédét, mert át kell térni az interpellációkra.) A szónok erre kijelentette, hogy a javaslatot elfogadja. Elhatározták ezután, hogy a legközelebbi ülést csütörtökön délelőtt tartják , annak napirendjére kitűzik a mai ülésen szerepelt javaslatok folytatólagos tárgyalását. Rövid szünet következett, amely után áttértek az interpellációk előterjesztésére. Az interpellációkról külön cikkekben közlünk tudósítást. ZÉPSZAVA 1923 március 22. „Hajlandó-e a kormány az internálótábort is a rendőri jelentkezési kényszert megszüntetni?" Steisimnger elvtárs interpeil£cS6 ra, emeG^re ismét nem kapott választ. Az eg^séges párt Etaiéria rendszer. — Hagyass tös^ánS a zalaegerszegi „vizsgaraS" ? — Nem szabad 126, többnyid ártaSSan embert politikai arcokrel az éhenhalásrak kitenni. Reisinger Ferenc elvtárs a nemzetgyűlés szerdai ülésén ismét szóvátette az internálás Ügyét és a belügyminiszterhez intézett Interpellációban a magyar Szibéria és a rendőri jelentkezési kényszer megszüntetését kívánta. Reisinger elvtárs újra rámutatott arra, hogy a zalaegerszegi kirándulás alkalmával az egységespárti kirándulók is megállapították, hogya rengeteg költséget fölemésztő internálótábor föntartását semmivel sem lehet megmagyarázni. Erre a megállapodásra jutottak a helyszíni tapasztalatok alapján, annak ellenére, hogy ötnegyed óra alatt „hallgattak ki" 200 internáltat és „vizsgálták át" ügyeiket mégpedig a legszigorúbb hatósági ellenőrzés mellett úgy hogy a képviselők sem érintkezhettek szabadon a szerencsétlen és többnyire ártatlan internáltakkal. Reisinger elvtárs Interpellációjában a kellő mértékére szállította le azt az egységespárti megállapítást is, hogy az internáltak alig kapnak kevesebb ennivalót, mint amennyire testi épségük szempontjából szükségük van. Kimutatta, hogy a magyar Szibéria lakói hozzávetőlegesen sem kapják meg az emberi szervezet fentartásához okvetlenül szükséges tápanyagot és megállapította, hogy a politikai okokból Zalaegerszegre hurcolt emberek is az éhenhalás veszedelmének vannak kitéve. Reisinger elvtárs interpellációjára nem kapott választ. A nemzetgyűlés szerdai ülésén a napirend, illetve az azt követő szünet után — az ülés addigi lefolyásáról külön cikkben számolunk be — áttértek az interpellációkra. Az első interpelláló Reisinger Ferenc elvtárs volt. A magyar királyi internálás kérdése — mondotta Reisinger — a képviselők február 22-én történt zalaegerszegi önkéntes kiszállása folytán ismét a napi politika homlokterébe kerül. Rakovszky belügyminiszter úgy állította be a kérdést, mintha ennek a bizonyos kirándulásnak nem lett volna más célja, mint az, hogy a képviselők a helyszínen meggyőződjenek arról, mennyiben igazak azok a vádak, amelyeket Esztergályos képviselőtársam hangzoztatott Mi ezt a kérdést nem így fogjuk fel; nézetem szerint az volt itt a fő cél, hogy a különböző pártok képviselői győződjenek meg a helyszínen, egyáltalában szolgál-e ez az óriási költséggel föntartott tábor közrendi és egyéb szempontból olyan célokat amelyek létezését indokolttá teszik. A belügyminiszter tehát mellékvágányra terelte a dolgokat A belügyminiszter állandóan olyan értelemben beszélt, hogy igyekezett cájfolni az Esztergályos képviselőtársam által elmondottakat igyekezett beigazolni, hogy a dühöngő őrültek közben meggyógyultak. (Halász Móric: „Sőt a némák megszólaltak!"), igyekezett beigazolni, hogy az internáltak ruhaszükségletét már Esztergályos képviselő kiutazása előtt megrendelték és hogy az internálótábor föntartása föltétlenül szükséges és elengedhetetlen. Sok minden mellékkérdésre kitért a belügyminiszter az interpellációkra adott válaszában, nem tért ki azonban kellőképen annak a tárgyalására és magyarázására, hogy mi az, ami föltétlenül szükségessé teszi a politikai internálások föntartását, amikor az ott megjelent egységespárti képviselők megállapítása szerint és a hivatalos adatok szerint is 126 olyan politikai internált van, akik még rosszakarattal sem számíthatók olyan egyéneknek, akik alkalmasak volnának az úgynevezett társadalmi rend fölforgatására. Drózdy Győző: Tegnap is bevittek egy őrületet Zalaegerszegre, orvosi bizonyítvánnyal a lesebében! . . ..... Propper Sándor: Majd ott meggyógyítják egy puskagolyóval! Reisinger Ferenc: Mi elsősorban nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy jól föl vannak-e már öltöztetve, az internáltak, hanem a legfontosabb az, szükséges-e ennek az óriási anyagi áldozatok árán föntartott intézménynek további föntartása, avagy nem. Ehn Kálmán képviselő interpellációjában megállapította, mennyi kalóriamennyiségre van szükségük az internáltaknak, akik Zalaegerszegen vannak. Ehn Kálmán nem nevezte meg azt a tudományos forrást, ahonnan ezt a megállapítást vette. (Ehn Kálmán: „Az egyetemről!" — Propper Sándor: „Saját egységespárti tudománya ez!") Ehn Kálmán megállapítása szerint erős testi munkát végző egyén 24 órai kalóriaszükséglete 3199 kalória. (Ehn Kálmán: „Úgy van!") A gyönge, közepes munkát végző egyén napi szükséglete 2945 kalória. (Ehn Kálmán: „Helyes!") A nemdolgozó, pihenő egyén szükséglete 2130 kalória. (Ehn Kálmán: „Úgy van! ) Ezzel szemben néhai Bókay Árpádnak, a gyógyszertan volt egyetemi tanárának vénygyűjteményében König, Pauler, Hirschl, Bernauer tanárok vizsgálatainak nyomán megállapította a következőket: Fiatal egyénnek 24 órai kalóriaszükséglete nyugalmi napokon 2900—3000 kalória. (Ehn Kálmán: „Fiatalnak, aki növekedik, hogyne!" — Propper Sándor: „A maga tudománya is fiatal!") Ehn képviselő, amikor az interpellációt elmondotta és úgynevezett tudományos adatait a Ház előtt fölsorolta, elfelejtette hozzátenni azt, hogy az internáltaknak minimálisan 50%-a fiatal egyén. Nyugalmi napokon szükséges ez a kalóriamennyiség, a dolgozó emberek napi szükséglete pedig 5000 kalória, nehéz munkát végzőké 6000 kalória. (Hebelt Ede: „Ezt Bókay írja, nem Ehn Kálmán!" — Propper Sándor: „Buktassa meg Bókayt!") Mivel nem láttam a hivatalos étlap, összeállítását elfogadom e tekintetben Ehn Kálmán képviselő állításait amelyek azonban szintén hézagosak. Megállapításaim során — folytatta Reisinger —, bár ugyanannyi, de kísérleti konyhán készített ételt, tehát jobb minőségűeket vettem alapul, mégis a következő számokhoz jutottam: Az étlap szerint az internáltak vasárnap összesen kapnak 1955 kalóriát a nemdolgozók kalóriaszükségleténél tehát 1005 kalóriával kevesebbet. —Peidl Gyula: „Tudományos alapon!" — Saly Endre: „Nem egységespárti alapon!") Hétköznapokon pedig a hiány 917—1476 kalória. Péntekre Elm képviselő nem adott étlapot, ellenben az ő megállapítása szerint is itt a legnagyobb, tehát a fölsoroltaknál is nagyobb hiányt találnánk, ha módunkban volna azt megállapítani. Mindezekből az következik, hogy azok az internálótáborban levő emberek, akik az úgynevezett nemdolgozókhoz tartoznak, föltétlenül ki vannak téve a csöndes éhenhalásnak. („Úgy van!" — a szélsőbaloldalon.) Az, hogy az internálótáborban rengeteg beteg van és aránylag sok az elhalálozottak száma, nagyon tekintélyes részben igazolja ezt. (Hebelt Ede: „Mielőtt meghalnak, kiengedik őket!") Hogy az elpusztulás nem ölt nagyobb méreteket, annak az a magyarázata, hogy többeknek módjukban van kívülről behozatni valamit vagy pénzük van és így pótolhatják azt a bizonyos hiányt. Azok a szerencsétlenek azonban, akiknek ezt nem sikerült megszerezniük, kénytelenek elviselni szervezetük fokozatos leromlását. Ezt olyan bűnnek tartom az állam szempontjából, hogy megbocsátani nem lehet, ez ellen csak egy segítség van, az internálótábort föl kell oszlatni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: „Szégyene az országnak!") Hogy a dolgozó emberek milyen kalóriamennyiséget vesznek magukhoz táplálkozás alakjában, arra vonatkozóan hiteles adatokat nem kaptam. Egy dolgozó embernek, különösen a nehezebb munkát végzőnek, 6000 kalóriamennyiségre van szüksége. És itt az a megállapításom, hogy nem igaz az, hogy a dolgozó internáltak jobban vannak ellátva, hanem még inkább ki vannak téve az éhhalálnak, mint a nemdolgozók. Ha majd megjön a tavasz, bizonyos kelkáposzták és káposzták kerülnek majd az étlapra, amelyek mennyiség szerint, mint hústöltelék, megtehetik a szolgálatot, de tápérték tekintetében túlnyomó nagy részben, ahogy azt elkészítik, táplálóerő nélküli vizenyős kotyvalékok. Ami a barakok fűthetőségét illeti, arra fölhozom, hogy a vizsgálat napján az evőcsészékben levő vizet befagyva találtuk Ezek után ne méltóztassék csodálkozni, ha a többi cáfolatot sem vagyok hajlandó hitelesnek elfogadni. Meggyőződtem, hogy bizonyos ruhákat osztottak ki az internálótáborban, de tény, hogy amikor Esztergályos képviselő ott volt, akkor ez a ruha még a belügyminiszter állítása szerint sem volt a táborban. A betegeket, őrülteket egyszerűen szimulánsoknak minősítették, holott az egységespárti képviselők is igazolhatják, hogy ezeknek az embereknek túlnyomó többsége egyáltalán nem keltette szimulánsok, egészséges agyú emberek benyomását. Azt is igazolhatják, hogy a tábor főorvosa ottlétünk egész ideje alatt politizált és kellemetlen benyomást tett mindnyájunkra. Meg is mondtam ennek az urnak, hogy jobb politikusnak látszik, mint orvosnak. Bogyácska közbekiáltott: „Csakhogy elismeri, hogy jó politikát csinál! — Rothenstein Mór: „úgy, mint Bogya!" — Bogya újra nyikkantott egyet: „Én meggyógyítom magát, legyen nyugodt!" — Peidl Gyula: „Miért nem megy már el orvosnak?" — Zaj és fölkiáltások a szélsőbaloldalon: „Mindig hátbatámad!" „Doktor orvtámadás" — Klárik Ferenc: „Orvtámadó!" — A Bogya: „Ezt maga sem hiszi!" — Rupert Rezső: „Mást sem hiszek el magáról, mint orvtámadást!" — A nagy zajban az elnök állandóan csönget. — Csontos Imre: „Vigyázz, Bogya, mert megesznek!" — Pikter Emil: »Nem eszünk lóhúst!" Reisinger: Utalok arra a beszélgetésre, amely köztem és Ehn képviselő között lefolyt az internálás kérdésében. Azt kérdeztem, hány embert lehetne itt olyannak minősíteni, akiknek az ő véleményük szerint itt van a helye? Ehn képviselő erre azt válaszolta, hogy maximum 15—20 embert talált olyannak. Ezzel szemben 126 politikai internált van. Bogyácska ismét jelentkezik: ,,A vezérek itt ülnek!" — Pikter Emil: „Magának pedig a Lipótmezőn volna a helye!" — Bogya rikácsoló, tótos kiejtéssel: „Az a szerencséjük, hogy magasan állónak érzem magamat fölöttük!" — Pikter Emil: „Alkoholtilalom és elmeorvos kell neki, akkor majd megembereli magát!" — Sütő József: „Miért nem nevezik ki valahová már konzulnak!" — Fölkiáltások a szélsőbaloldalon: „Kangula!" — Állandóan röpködnek a közbeszólások a levegőben. — Az elnök állandóan csönget. — Reisinger elvtárs csak hosszas szünet után folytathatja beszédét. Ismertetni kell a nemzetgyűléssel — folytatta Reisinger — az egész kiszállást. A bizottság 11 órakor érkezett Zalaegerszegre, 11 12 óra volt, amikor beérkeztünk a daraktáborba. 23 képviselő, 9 újságíró, 12—15 hivatalos közeg volt együtt, tehát mintegy 50 tagból álló testület amely átnézett 19 lakó barakot konyhát, templomot sütőházat dologházat és a többit úgy hogy amikor ezzel a vizsgálattal készen voltunk és eltelt az egyórás ebédidő, a 200 internált kihallgatására összesen ötnegyed óra maradt Így a panasztevőknek egész csapata maradt kihallgatatlanul és ezért az egész vizsgálatnak nem lehet komoly jelentőséget tulajdonítani. Amellett azt a kis időt is, amely rendelkezésünkre állott állandóan zavarták. Sem a képviselőknek, sem az újságíróknak nem lehetett szabadon érintkezniök az internáltakkal, ami pedig az akták rövid átnézését illeti, azt hiszem, a túloldalról is meg vannak győződve, hogy az internáltak nyomozati iratai nem olyan szentségek, amelyekhez nem férhet szó. Mindezek alapján megállapítom, hogy az internálótábor föntartása nem közérdekű, az olyan közterheket ró az országra, amellyel szemben egyáltalában nem lehet megokolni a 126 többé-kevésbé szerencsétlen és ártatlan embernek az éhhalállal való elpusztítását. De nemcsak politikai internáltak vannak ott hanem találtam olyan embereket akiknek az internálása teljesen nevetséges. Maga a bizottság is meggyőződött arról és az volt a megállapodás, hogy ezeknek a gyors szabadonbocsátását fogják javasolni a belügyminiszternél. Mindezek alapján a következő interpellációt terjesztem elő: Hajlandó-e a belügyminiszter az internálótábort és a jelentkezési kényszert a legrövidebb idő alatt megszüntetni. Reisinger elvtárs interpellációját kiadták a belügyminiszternek. Ehn Kálmán egységespárti személyes megtámadtatás címén válaszolt Reisinger fölszólalására. Szólót Reisinger hazugsággal vádolta meg, kéri, hogy védekezését hallgassák meg. (Zaj az ellenzéken.) A képviselők zalaegerszegi látogatásakor az a gondolat merült föl, hogy ha az internálótáborra fölhozott dolgok igazak, akkor sürgősen segíteni kell az ottani állapotokon. (Sütő József:„Föl kell oszlatni a tábort!") Múltkori interpellációjának adatait föntartja.