Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)

1923-03-22 / 66. szám

6 Ösigl miniszter: »Jön a közigazgatási reform!")­­A döntés joga a bírák kezében legyen. (Az el­nök figyelmezteti Szakácsot, hogy fejezze be beszédét, mert át kell térni az interpellációkra.) A szónok erre kijelentette, hogy a javaslatot elfogadja. Elhatározták ezután, hogy a legközelebbi ülést csütörtökön délelőtt tartják , annak napirendjére kitűzik a mai ülésen szerepelt javaslatok folytatólagos tárgyalását. Rövid szünet következett, amely után áttér­tek az interpellációk előterjesztésére. Az interpellációkról külön cikkekben köz­lünk tudósítást. ZÉPSZAVA 1923 március 22. „Hajlandó-e a kormány az internálótábort is a rendőri jelentkezési kényszert megszüntetni?" Steisimnger elvtárs interpeil£cS6 ra, emeG^re ismét nem kapott választ. Az eg^séges párt Etaiéria rend­szer. — Hagyass tös^ánS a zalaegerszegi „vizsgaraS" ? — Nem szabad 126, többnyid ártaSSan embert politikai arcokre­l az éhenhalásr­ak kitenni. Reisinger Ferenc elvtárs a nemzetgyűlés s­zerdai ülésén ismét szóvátette az internálás Ügyét és a belügyminiszterhez intézett Inter­pellációban a magyar Szibéria és a rendőri jelentkezési kényszer megszüntetését kívánta. Reisinger elvtárs újra rámutatott arra, hogy a zalaegerszegi kirándulás alkalmával az egy­ségespárti kirándulók is megállapították, hogy­­a rengeteg költséget fölemésztő internálótábor föntartását semmivel sem lehet megmagya­rázni. Erre a megállapodásra jutottak a hely­színi tapasztalatok alapján, annak ellenére, hogy ötnegyed óra alatt „hallgattak ki" 200 internáltat és „vizsgálták át" ügyeiket még­pedig a legszigorúbb hatósági ellenőrzés mel­lett úgy hogy a képviselők sem érintkezhet­tek szabadon a szerencsétlen és többnyire ár­tatlan internáltakkal. Reisinger elvtárs Inter­pellációjában a kellő mértékére szállította le azt az egységespárti megállapítást is, hogy az internáltak alig kapnak kevesebb ennivalót, mint amennyire testi épségük szempontjából szükségük van. Kimutatta, hogy a magyar Szibéria lakói hozzávetőlegesen sem kapják m­eg az emberi szervezet fentartásához okvet­lenül szükséges tápanyagot és megállapította, hogy a politikai okokból Zalaegerszegre hur­colt emberek is az éhenhalás veszedelmének vannak kitéve. Reisinger elvtárs interpellációjára nem ka­pott választ. A nemzetgyűlés szerdai ülésén a napirend, illetve az azt követő szünet után — az ülés addigi lefolyásáról külön cikkben számolunk be — áttértek az interpellációkra. Az első in­terpelláló Reisinger Ferenc elvtárs volt. A magyar királyi internálás kérdése — mon­dotta Reisinger — a képviselők február 22-én történt zalaegerszegi önkéntes kiszállása foly­tán ismét a napi politika homlokterébe kerül. Rakovszky belügyminiszter úgy állította be a kérdést, mintha ennek a bizonyos kirándulás­nak­­ nem lett volna más célja, mint az, hogy a képviselők a helyszínen meggyőződjenek ar­ról, mennyiben igazak azok a vádak, amelye­ket Esztergályos képviselőtársam hangzozta­tott Mi ezt a kérdést nem így fogjuk fel; né­zetem szerint az volt itt a fő cél, hogy a kü­lönböző pártok képviselői győződjenek meg a helyszínen, egyáltalában szolgál-e ez az óriási költséggel fön­tartott tábor közrendi és egyéb szempontból olyan célokat amelyek létezését indokolttá teszik. A belügyminiszter tehát mellékvágányra te­relte a dolgokat A belügyminiszter állandóan olyan értelemben beszélt, hogy igyekezett cá­jfolni az Esztergályos képviselőtársam által el­mondottakat igyekezett beigazolni, hogy a dühöngő őrültek közben meggyógyultak. (Halász Móric: „Sőt a némák megszólaltak!"), igyekezett beigazolni, hogy az internáltak ruha­szükségletét már Esztergályos képviselő kiuta­zása előtt megrendelték és hogy az internáló­tábor föntartása föltétlenül szükséges és elen­gedhetetlen. Sok minden mellékkérdésre kitért a belügyminiszter az interpellációkra adott vá­laszában, nem tért ki azonban kellőképen annak a tárgyalására és magyarázására, hogy mi az, ami föltétlenül szükségessé teszi a politikai internálások föntartását, amikor az ott megjelent egységespárti képviselők megállapítása szerint és a hivatalos adatok szerint is 126 olyan politikai internált van, akik még rosszakarattal sem számíthatók olyan egyéneknek, akik alkalmasak volná­nak az úgynevezett társadalmi rend föl­forgatására. Drózdy Győző: Tegnap is bevittek egy őrü­l­etet Zalaegerszegre, orvosi bizonyítvánnyal a lesebében! . . ..... Propper Sándor: Majd ott meggyógyítják egy puskagolyóval! Reisinger Ferenc: Mi elsősorban nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy jól föl vannak-e m­ár öltöztetve, az internáltak, hanem a legfon­tosabb az, szükséges-e ennek az óriási anyagi áldozatok árán föntartott intézménynek to­vábbi föntartása, avagy nem. Ehn Kálmán képviselő interpellációjában megállapította, mennyi kalóriamennyiségre van szükségük az internáltaknak, akik Zalaegerszegen vannak. Ehn Kálmán nem nevezte meg azt a tudományos forrást, ahonnan ezt a megállapítást vette. (Ehn Kál­mán: „Az egyetemről!" — Propper Sándor: „Saját egysége­spárti tudománya ez!") Ehn Kálmán megállapítása szerint erős testi mun­kát végző egyén 24 órai kalóriaszükséglete 3199 kalória. (Ehn Kálmán: „Úgy van!") A gyönge, közepes munkát végző egyén napi szükséglete 2945 kalória. (Ehn Kálmán: „He­lyes!") A nemdolgozó, pihenő egyén szükség­lete 2130 kalória. (Ehn Kálmán: „Úgy van! ) Ezzel szemben néhai Bókay Árpádnak, a gyógyszertan volt egyetemi tanárának vény­gyűjteményében König, Pauler, Hirschl, Ber­nauer tanárok vizsgálatainak nyomán meg­állapította a következőket: Fiatal egyénnek 24 órai kalóriaszükséglete nyugalmi napokon 2900—3000 kalória. (Ehn Kálmán: „Fiatalnak, aki növekedik, hogyne!" — Propper Sándor: „A maga tudománya is fiatal!") Ehn képviselő, amikor az interpellációt elmondotta és úgyne­vezett tudományos adatait a Ház előtt fölso­rolta, elfelejtette hozzátenni azt, hogy az internáltaknak minimálisan 50%-a fiatal egyén. Nyugalmi napokon szükséges ez a kalória­mennyiség, a dolgozó emberek napi szükség­lete pedig 5000 kalória, nehéz munkát végzőké 6000 kalória. (Hebelt Ede: „Ezt Bókay írja, nem Ehn Kálmán!" — Propper Sándor: „Buk­tassa meg Bókayt!") Mivel nem láttam a hiva­talos étlap, összeállítását elfogadom e tekintet­ben Ehn Kálmán képviselő állításait amelyek azonban szintén hézagosak. Megállapításaim során — folytatta Reisin­ger —, bár ugyanannyi, de kísérleti konyhán készített ételt, tehát jobb minőségűeket vettem alapul, mégis a­ következő számokhoz jutot­tam: Az étlap szerint az internáltak vasárnap összesen kapnak 1955 kalóriát a nemdolgozók kalóriaszük­ségleténél tehát 1005 kalóriával keveseb­bet. —Peidl Gyula: „Tudományos alapon!" — Saly Endre: „Nem egységespárti ala­pon!") Hétköznapokon pedig a hiány 917—1476 kalória. Péntekre Elm képviselő nem adott étlapot, ellenben az ő megállapítása szerint is itt a legnagyobb, tehát a fölsoroltaknál is nagyobb hiányt találnánk, ha módunkban volna azt megállapítani. Mindezekből az következik, hogy azok az internálótáborban levő emberek, akik az úgynevezett nemdolgozókhoz tar­toznak, föltétlenül ki vannak téve a csöndes éhen­halásnak. („Úgy van!" — a szélsőbal­oldalon.) Az, hogy az internálótáborban rengeteg beteg van és aránylag sok az elhalálozottak száma, nagyon tekintélyes részben igazolja ezt. (Hebelt Ede: „Mielőtt meghalnak, kiengedik őket!") Hogy az elpusztulás nem ölt nagyobb méreteket, annak az a magyarázata, hogy többeknek módjukban van kívülről behozatni valamit vagy pénzük van és így pótolhatják azt a bizonyos hiányt. Azok a szerencsétlenek azonban, akiknek ezt nem sikerült megszerez­niük, kénytelenek elviselni szervezetük foko­zatos leromlását. Ezt olyan bűnnek tartom az állam szempontjából, hogy megbocsátani nem lehet, ez ellen csak egy segítség van, az internálótábort föl kell oszlatni. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: „Szégyene az országnak!") Hogy a dolgozó emberek milyen kalória­mennyiséget vesznek magukhoz táplálkozás alakjában, arra vonatkozóan hiteles adatokat nem kaptam. Egy dolgozó embernek, különö­sen a nehezebb munkát végzőnek, 6000 kalória­mennyiségre van szüksége. És itt az a meg­állapításom, hogy nem igaz az, hogy a dolgozó internáltak jobban vannak ellátva, hanem még inkább ki vannak téve az éhhalálnak, mint a nemdolgozók. Ha majd megjön a ta­vasz, bizonyos kelkáposzták és káposzták ke­rülnek majd az étlapra, amelyek mennyiség szerint, mint hústöltelék, megtehetik a szolgá­latot, de tápérték tekintetében túlnyomó nagy részben, ahogy azt elkészítik, táplálóerő nél­­küli vizenyős kotyvalékok. Ami a barakok fűthetőségét illeti, arra fölhozom, hogy a vizsgálat napján az evőcsészékben levő vizet befagyva találtuk Ezek után ne méltóztassék csodálkozni, ha a többi cáfolatot sem vagyok hajlandó hiteles­nek elfogadni. Meggyőződtem, hogy bizonyos ruhákat osztottak ki az internálótáborban, de tény, hogy amikor Esztergályos képviselő ott volt, akkor ez a ruha még a belügyminiszter állítása szerint sem volt a táborban. A bete­geket, őrülteket egyszerűen szimulánsoknak minősítették, holott az egységespárti képvise­lők is igazolhatják, hogy ezeknek az emberek­nek túlnyomó többsége egyáltalán nem kel­tette szimulánsok, egészséges agyú emberek benyomását. Azt is igazolhatják, hogy a tábor főorvosa ottlétünk egész ideje alatt politizált és kellemetlen benyomást tett mindnyájunkra. Meg is mondtam ennek az urnak, hogy jobb politikusnak látszik, mint orvosnak. Bogyácska közbekiáltott: „Csakhogy elis­meri, hogy jó politikát csinál! — Rothenstein Mór: „úgy, mint­ Bogya!" — Bogy­a újra nyik­kantott egyet: „Én meggyógyítom magát, le­gyen nyugodt!" — Peidl Gyula: „Miért nem megy már el orvosnak?" — Zaj és fölkiáltá­sok a szélsőbaloldalon: „Mindig hátbatámad!" „Doktor orvtámadás­" — Klárik Ferenc: „Orv­támadó!" —­ A Bogya: „Ezt maga sem hiszi!" — Rupert Rezső: „Mást sem hiszek el magáról, mint orvtámadást!" — A nagy zajban az elnök állandóan csönget. — Csontos Imre: „Vigyázz, Bogya, mert megesznek!" — Pikter Emil: »Nem eszünk lóhúst!" Reisinger: Utalok arra a beszélgetésre, amely köztem és Ehn képviselő között lefolyt az in­ternálás kérdésében. Azt kérdeztem, hány em­bert lehetne itt olyannak minősíteni, akiknek az ő véleményük szerint itt van a helye? Ehn képviselő erre azt válaszolta, hogy maximum 15—20 embert talált olyannak. Ezzel szemben 126 politikai internált van. Bogyácska ismét jelentkezik: ,,A vezérek itt ülnek!" — Pikter Emil: „Magának pedig a Lipótmezőn volna a helye!" — Bogya rikácsoló, tótos kiejtéssel: „Az a szerencséjük, hogy ma­gasan állónak érzem magamat fölöttük!" — Pikter Emil: „Alkoholtilalom és elmeorvos kell neki, akkor majd megembereli magát!" — Sütő József: „Miért nem nevezik ki valahová már konzulnak!" — Fölkiáltások a szélsőbal­oldalon: „Kangula!" — Állandóan röpködnek a közbeszólások a levegőben. — Az elnök ál­landóan csönget. — Reisinger elvtárs csak hosszas szünet után folytathatja beszédét. Ismertetni kell a nemzetgyűléssel — folytatta Reisinger — az egész kiszállást. A bizottság 11 órakor érkezett Zalaegerszegre, 11 12 óra volt, amikor beérkeztünk a daraktáborba. 23 képviselő, 9 újságíró, 12—15 hivatalos közeg volt együtt, tehát mintegy 50 tagból álló tes­tület amely átnézett 19 lakó barakot konyhát, templomot sütőházat dologházat és a többit úgy hogy amikor ezzel a vizsgálattal készen voltunk és eltelt az egyórás ebédidő, a 200 internált kihallgatására összesen öt­negyed óra maradt Így a panasztevőknek egész csapata maradt kihallgatatlanul és ezért az egész vizsgálatnak nem lehet komoly jelentőséget tulajdonítani. Amellett azt a kis időt is, amely rendelkezé­sünkre állott állandóan zavarták. Sem a képviselőknek, sem az újságíróknak nem lehetett szabadon érintkezniök az in­ternáltakkal, ami pedig az akták rövid átnézését illeti, azt hiszem, a túloldalról is meg vannak győződve, hogy az internáltak nyomozati iratai nem olyan szentségek, amelyekhez nem férhet szó. Mindezek alapján megállapítom, hogy az in­ternálótábor föntartása nem közérdekű, az olyan közterheket ró az országra, amellyel szemben egyáltalában nem lehet megokolni a 126 többé-kevésbé szerencsétlen és ártatlan embernek az éhhalállal való elpusztítását. De nemcsak politikai internáltak vannak ott ha­nem találtam olyan embereket akiknek az internálása teljesen nevetséges. Maga a bi­zottság is meggyőződött arról és az volt a meg­állapodás, hogy ezeknek a gyors szabadon­bocsátását fogják javasolni a belügyminiszter­nél. Mindezek alapján a következő interpellációt terjesztem elő: Hajlandó-e a belügyminiszter az internáló­tábort és a jelentkezési kényszert a leg­rövidebb idő alatt megszüntetni. Reisinger elvtárs interpellációját kiadták a belügyminiszternek. Ehn Kálmán egységespárti személyes meg­támadtatás címén válaszolt Reisinger föl­szólalására. Szólót Reisinger hazugsággal vá­dolta meg, kéri, hogy védekezését hallgassák meg. (Zaj az ellenzéken.) A képviselők zala­egerszegi látogatásakor az a gondolat merült föl, hogy ha az internálótáborra fölhozott dol­gok igazak, akkor sürgősen segíteni kell az ottani állapotokon. (Sütő József:­­„Föl kell osz­latni a tábort!") Múltkori interpellációjának adatait föntartja.

Next