Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)
1923-03-24 / 68. szám
2 NÉPSZAVA 1923 március 24. e l türelmetlenebbek ezek a hirtelen nőtt szervezetek voltak a forradalom idején. A Szakszervezeti Értesítőnek állást kellett foglalni ellenük s meg kellett állapítani róluk, hogy „a szakszervezeti mozgalmat csak kompromittálják és csak azért alakulnak, hogy az államtól pénzt csikarjanak ki és demagóg jelszavakkal s teljesíthetetlen követelésekkel bolondítsák a népet". Ezekből kerültek ki néhány hónap múlva a szakszervezetek legféktelenebb üldözői, ezekből verődött össze a spiclik és denunciánsok bosszút lihegő aljas serege. Iíz ügyesülési és gyülekezési jogért a háború alatt is gyakran kellett viaskodni a szakszervezeteknek. A köz- és magánjognak egyetlen területe sem volt soha annyira Csáky szalmája Magyarországon, mint a munkások egyesülési, gyülekezési és szervezkedési joga. Ezen a területen a minisztertől kezdve a községi jegyzőig, a közigazgatás minden szerve állandóan kísérletezhetett, állandóan gyakorolhatta a haza- és a társadalommentés sportját. Az 1918. évi rendkívüli szakszervezeti kongresszus is foglalkozott ezzel a kérdéssel s a Szakszervezeti Tanács 1918 szeptemberében „terjedelmes" memorandumot nyújtott be a kormányhoz, amelyben a szakszervezetek panaszait, sérelmeit fölsorolja s azok orvoslását kéri. Az orvoslást már csak a forradalmi kormány rendelkezései hozták meg, amelyekben ki van mondva, hogy „az egyesülés és gyülekezés joga mindenkit megillet". A forradalmi kormány az előbbi kormányzatok egyéb szociálpolitikai mulasztásait is igyekezett pótolni. Életbe léptette a munkaügyi bíráskodást, rendelkezett az üzemi választmányokról, rendezte a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyát, gondoskodott a háborúból visszatérők munkába állításáról és törvényesítette a nyolcórás munkanapot. Hogy mennyire igazak a szakszervezetek „haza- és társadalomellenes" működéséről szóló vádak, arról is ad bizonyítékot a jelentés. A forradalom idején „az akkori zavarban halászni akaró kétes elemek rabolni, lopni, fosztogatni akartak és hivatalos adatok szolgálnak bizonyítékul arra, hogy a szakszervezetek tagjaik révén akadályozták ezt meg és tartották fönn a rendet. És megtörtént az, hogy a háborús vagyonokat is a szervezett munkásoknak kellett megvédeni". A szakszervezetek nemcsak társadalompusztítók, de „hazaárulók" is összejátszottak a haza ellenségeivel — mondják a haza mai „tüzes" védői. A jelentés leközli az összejátszásnak egy ilyen dokumentumát. A Szakszervezeti Tanács az 1919. év elején fölhívást intéz a Magyarországtól elszakított területek munkásaihoz, amelyben a következőket mondja: „Értelmes, okos munkásemberek a szabadság országából a független, szabad köztársaságból nem kívánkozhatnak olyan új hatalmak alá, amelyek, fegyveresen kényszerítik őket az uralmuk alá és amelyek más népeket lemészárolnak, azért, hogy egy darab földet raboljanak." Világos, hogy ez a legtisztább hazaárulás. A forradalmi kormány nem bírta a viaskodást a háború bűnei és az előbbi kormányzat mulasztásai folytán nastyra nőtt demagógiával. Jött a kommün, a diktatúra. Ez már nem szívesen látta a szakszervezeteket, meg is akarta szüntetni őket s ahol csak tehette, félreállította a régi vezetőket, vagy legalább is paralizálta a befolyásukat a „megbízható" új elemek befolyásával. M foi*i*aeSal«fn ufón ismét csak a szakszervezetek voltak azok, amelyek a munkásságot megóvták a teljes letiprástól, amelyek együtt tartották a munkásságot s a legsúlyosabb időkben is igyekeztek a munkásérdekeket védelmezni, a munkásság életlehetőségeit biztosítani. A jelentésnek ezzel az idővel foglalkozó része egy egész kortörténeti okmánytár, oly időnek a története, olyan rendelkezéseknek a gyűjteménye, amelyeket egy későbbi kor embere csak nagy nehezen tud majd megérteni. Fölvonulnak előttünk az ellenforradalom egymást gyors egymásutánban fölváltó kormányai, olvassuk hosszú sorozatát azoknak a rendelkezéseknek, amelyek mind az erőszak imádatából s abból a naiv hitből eredtek, hogy a munkásosztály szervezkedése csak egy pár „lázítónak'' a munkája s a szigorú rendeletek és még szigorúbb hatalmi tényezők azt el fogják tüntetni a föld színéről. Rendeletek és föliratok, előterjesztések hosszú sora, kezdve a Friedrich-kormány 1919 szeptember 30-án kelt 5084/919. számú rendeletétől egészen a „liberális" Klebelsbergnek 44.126/922. számú híres rendeletéig, amelyben kioktatja a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy a helyi csoportok megalakulását csak akkor kel tudomásul venni, ha azoknak „közérdekű" indoka van. A rendeletekkel párhuzamosan küldi a Szakszervezeti Tanács fölterjesztéseit, panaszait a miniszterekhez, amelyeknél azonban a legritkább esetben van valami foganatjuk. Illusztráció gyanánt ideiktatsuk Pest vármegye hatóságainak csak a mezőgazdasági munkások szervezkedését illető teljesítményeit. Az 1922. év első 10 hónapjában betiltották Pest vármegye hatóságai a mezőgazdasági munkásoknak 68 csoportalakító gyűlését, régen működő csoportjaiknak 25 taggyűlését és föloszlattak 26 csoportot. Az ipari munkások szervezeteivel külön végeztek. A szociálpolitika is jó legázolási területnek kínálkozott az ellenforradalom részére. A munkaügyi bíráskodást megfosztották minden előnyeitől és minden különbírósági jellegétől, a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyait újra rendezték az alkalmazottak hátrányára, a munkásbiztosításból kiűzték az érdekeltséget és a hozzáértést s még csak a hadirokkantakról sem gondoskodtak megfelelő módon. A jelentés nagyon részletesen ismerteti a szakszervezeteknek s a Szakszervezeti Tanácsnak a szociálpolitikai haladás érdekében indított akcióit: a vasárnapi munkaszünet általánossá tétele, az üzletek záróórája, a nők és a gyermekek védelme, az éjjeli munka eltörlése érdekében követelt intézkedéseket és elért eredményeket. Ugyanilyen részletesen ismerteti a lakáskérdésben, a munkások adója ügyében tett intézkedéseket s a drágaság elleni küzdelmet. Ismerteti a szakszervezetek kulturális működését s az utóbbi években tett fejlődésüket. Sajnos, mindezekre csak rámutathatunk, de részletesen nem ismertethetjük. Azt ki kell emelni, hogy a mai Magyarország szakszervezeteinek taglétszáma az 1922. év végén nagyobb volt. a munkáskizárás és a drágaság kérdése sivci sörgős a kormánypártnak * Aprilis 5£S»Ig nem tart kiést a «©cratsefrjyillés. A nemzetgyűlés húsvét előtt pénteken tartotta utolsó ülését, amelyen a többség az elnök napirendi indítványa nyomán elhatározta, hogy a nemzetgyűlést húsvéti vakációzás címén egyelőre szélnek eresztik és a legközelebbi ülés csak április 10-én lesz. Az ellenzék részéről kifogások merültek föl a hosszú időre való elnapolás ellen, de hiábavalónak bizonyult minden érv, hiába történt hivatkozás arra, hogy a mostani súlyos gazdasági válság, a katasztrofális drágaság idején, amikor Kende Tódorék jóvoltából 70.000 munkáscsalád nélkülözi a mindennapi kenyeret, mégsem helyénvaló, hogy a nemzetgyűlés üléseit két hétnél is hosszabb időre szüneteltetik. Az egységes párt részéről ezzel szemben kijelentették, hogy az ilyen kérdések „nem valók a nemzetgyűlés plénuma elé" és ilyen címen a kormány pártja el is vetette az ellenzéknek azt az indítványát, hogy alegközelebbi ülést a jövő hét keddjén tartsák. A többség tehát ezúttal is tanúságot tett arról, hogy milyen érzéketlen a nagy tömegeket sújtó kérdésekkel szemben, amikor a katasztrofális drágaságot, valamint a munkáskizárások ügyét nem tartja olyan fontosnak és sürgősnek, hogy az ilyen „csekélységek" miatt húsvéti pihenőjében háborgattassa magát. Szcitovszky elnök '/4 12 órakor nyitotta meg az ülést s miután harmadszori olvasásban elfogadták a mezőgazdasági munkaviszonyok közigazgatási szabályozásáról szóló javaslatot, mentelmi ügyeket tárgyaltak. A mentelmi bizottság előadója ismertette a bizottság javaslatát Peyer Károly elvtárs mentelmi ügyében. A pécsi ügyészség „az állami és társadalmi rend fölforgatására irányuló vénség" címén kérte Peyer mentelmi jogának fölfüggesztését. Alapul erre a pécsi kurzuslap tudósítása szolgált, amely szerint a pécsi bányamunkások ügyében tartott értekezleten Peyer a jelen lévő keresztény-szociálisoknak azt mondotta, hogy „ő a fehér terror miatt nem tudott visszajönni Magyarországba" továbbá, hogy „a keresztény-szociálisok hozták a munkásság nyakára a katonai elnyomatást, a Melczereket". (Egy pécsi katonai parancsnok.) A bizottság Peyer meghallgatása után úgy határozott, hogy a képviselő az „állami és társadalmi rendbe ütköző vétséget" elkövette s ezért mentelmi jogának felfüggesztését javasolta. Rassay Károly indítványára a nemzetgyűlés ugy határozott, hogy a jelentést visszaadják a bizottságnak s azt ujabb jelentés előterjesztésére utasítják. A mentelmi bizottság javaslata alapján „sajtó útján elkövetett rágalmazás" címén fölfüggesztették Klárik Ferenc elvtárs mentelmi jogát is. Nem függesztették föl nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszter és Perlaky egységespárti mentelmi jogait akik őr-Tőt Pallavicini György följelentése szerint a választásokat megelőzően, gyűlési tilalom ellenére, több népgyűlésen beszéltek. A bizottság szerint ,,nem volt meg bennük a bűnözési szándék"... A kivándorlási bizottságnak a hajóstársaságoknak adott engedélyekről szóló jelentését tudomásul vették. Ezután a kérvényi bizottság jelentését terjesztették elő, amelyet a nemzetgyűlés szintén tudomásul vett, majd az elnök szünetet rendelt el, mint a forradalmi esztendőket kivéve, bármikor az egységes Magyarországban. 202.956 tagjuk volt a magyarországi szakszervezeteknek az 1922. év végén, a föloszlatott és működésükben akadályozott szervezetek tagjai nélkül. ( fuMbSFis /kongresszus) lesz a vasárnap összeülő kongresszusa a magyarországi szakszervezeteknek. Ez év január 2-án múlt 25 esztendeje, hogy a Szakszervezeti Tanács, mint állandó intézmény, megalakult. Ugyancsak ebben az esztendőben tölti be Jászai elvtárs is a Szakszervezeti Tanácsnál folytatott titkári működésének 20. esztendejét. Súlyos időkben, nehéz gazdasági viszonyok és óriási harcok közepette jutottunk el e jubiláris dátumokhoz, de ha visszapillantunk a kiindulás idejére, akkor nem tagadhatjuk meg magunktól, hogy elégtétellel meg ne állapítsuk: nagy munka volt, nehéz munka volt, de jó munka volt, amit a magyarországi szakszervezetek ez alatt a 25 év alatt teljesítettek. S amennyi rész az ilyen munkából egyes embernek kijuthat, annak az érdeme teljesen megilleti Jászai elvtársat, a 20 év óta fáradhatatlanul dolgozót és utat mutatót. Szünet után az elnök javaslatot tett, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését április 10-én tartsa és ennek napirendjére a gazdasági munkabérek szabályozásáról szóló törvényjavaslatot és mentelmi ügyek tárgyalását tűzzék ki. Napirendi vita: Szakács Andor (ellenzéki) az elnök napirendi javaslata ellen szólalt föl és arra való hivatkozással, hogy az ország súlyos gazdasági válságban van, javasolta, hogy a nemzetgyűlés ne kezdje már most meg húsvéti szünetét. Az ország tudni szeretné, hogy a kormány milyen eszközökkel akarja az egyre nagyobb méreteket öltő drágaságot letörni. A pénzügyminiszter politikája nem járt eredménnyel, mert azon a címen, hogy a koronát stabilizálni akarják és ezért nem akarják a bankjegyeket szaporítani, a közmunkák sem indultak meg. (Drózdy Győző: „Kell a pénz a titkos alapra!") A drágaság már katasztrofális méreteket ölt, ugyanekkor már hetek óta húzódik a munkáskizárások ügye, amely szintén a legfontosabb országos kérdések egyike. A kormány élhetett közzel , nézi azt, hogy a fővárosban a magyar munkásság színe-java már hosszabb idő nem a maga elhatározásából, hanem a munkáltatók kizárása folytán eltávozott a műhelyekből. (Várnai Dániel: „Kende Tódorék bosszúja!") A kormánynak kötelessége volna, hogy egész súlyával beleavatkozzék ebbe a kérdésbe, de nem abban az irányban, hogy a munkásokat olyan bérmellett való munkaszolgáltatásra kapacitálja, amely mellett megélni nem képesek, hanem abban az irányban, hogy a vele ezer szállal összefüggésben lévő nagytőke érdekeltségeit a nagyobb áldozatkészségre befolyásolja. (Pikter Emil: „Kosztba adják a pénzüket, azért zárják ki a munkásokat!") Mindezek alapján javasolja, hogy a nemzetgyűlés kedden tartsa legközelebbi ülését és annak napirendjére a gazdasági és pénzügyi helyzet megvitatását tűzzék ki. Nagy Emil (egységespárti) az elnök napirendi indítványa mellett szólalt föl. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: „Kötelessége, mert köti a pártfegyelem." ) Szilágyi Lajos: „Ahol az alelnök demagógnak mondja a pártelnököt, ott nincsen pártfegyelem.") Az ellenzék által említett ügyek (a drágaság, munkáskizárás) szerinte nem valók a nemzetgyűlés plénuma elé. Ezután Farkas István elvtárs szólalt fel. Alkotmányos országban — mondotta Farkas István — a nemzetgyűlésnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy az ország legfontosabb kérdéseivel foglalkozzék. Az ilyen kérdésekről nem elég egyes tanácsokat informálni, ezek idetartoznak a nemzetgyűlés elé. A kormány egyoldalú intézkedései súlyosan megbosszulják magukat. A drágaság rohamosan megindult, naprólnapra ijesztőbb méreteket ölt. A kormány tudvalevően elősegítette a kivitelt azzal a jelszóval, hogy pénzünk értékét fönn kell tartani, stabilizálni kell. (Rassay Károly: „Ez bukott meg!") A drágaság mégis egyre nőtt, pénzünk most mégis elértéktelenedett és ennek folytán a drágaság immár olyan méreteket ölt, hogy ennek következményei kiszámíthatatlanok. (Fölkiáltások a szélsőbaloldalon: „20.000 korona a búza ára!" — Szeder Ferenc: „És 300 korona a napszám!") A zsír ára immár közel jár a 2000 koronához. Várjon el tudják-e képzelni, mit jelent ez a városi lakosság számára? A kenyér ára 200—230 korona és ugyanekkor kizárják a munkásokat 10%-os bérdifferenciák miatt. Ez lehetetlen állapot. Rendkívüli időket élünk és a kormánynak kötelessége volna ebbe az ügybe .