Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)

1923-03-24 / 68. szám

2 NÉPSZAVA 1923 március 24. e­ l türelmetlenebbek ezek a hirtelen nőtt szerve­zetek voltak a forradalom idején. A Szakszer­vezeti Értesítőnek állást kellett foglalni elle­nük s meg kellett állapítani róluk, hogy „a szakszervezeti mozgalmat csak kompromittál­ják és csak azért alakulnak, hogy az államtól pénzt­ csikarjanak ki és demagóg jelszavakkal s teljesíthetetlen követelésekkel bolondítsák a népet". Ezekből kerültek ki néhány hónap múlva a szakszervezetek legféktelenebb ül­dözői, ezekből verődött össze a spiclik és de­nunciánsok bosszút lihegő aljas serege. Iíz ügyesülési és gyülekezési jogért a­ háború alatt is gyakran kellett viaskodni a szakszervezeteknek. A köz- és magánjognak egyetlen területe sem volt soha annyira Csáky­ szalmája Magyarországon, mint a mun­kások egyesülési, gyülekezési és szervezke­dési joga. Ezen a területen a minisztertől kezdve a községi jegyzőig, a közigazgatás minden szerve állandóan kísérletezhetett, ál­landóan gyakorolhatta a haza- és a társada­lommentés sportját. Az 1918. évi rendkívüli szakszervezeti kongresszus is foglalkozott ez­zel a kérdéssel s a Szakszervezeti Tanács 1918 szeptemberében „terjedelmes" memorandumot nyújtott be a kormányhoz, amelyben a szak­szervezetek panaszait, sérelmeit fölsorolja s azok orvoslását kéri. Az orvoslást már csak a forradalmi kor­mány rendelkezései hozták meg, amelyekben ki van mondva, hogy „az egyesülés és gyüle­kezés joga mindenkit megillet". A forradalmi kormány az előbbi kormányzatok egyéb szo­ciálpolitikai mulasztásait is igyekezett pó­tolni. Életbe léptette a munkaügyi bíráskodást, rendelkezett az üzemi választmányokról, ren­dezte a magántisztviselők és kereskedelmi al­kalmazottak jogviszonyát, gondoskodott a há­borúból visszatérők munkába állításáról és törvényesítette a nyolcórás munkanapot. Hogy mennyire igazak a szakszervezetek „haza- és társadalomellenes" működéséről szóló vádak, arról is ad bizonyítékot a jelen­tés.­­ A forradalom idején „az akkori zavarban halászni akaró kétes elemek rabolni, lopni, fosztogatni akartak és hivatalos adatok szol­gálnak bizonyítékul arra, hogy a szakszerve­zetek tagjaik révén akadályozták ezt meg és tartották fönn a rendet. És megtörtént az, hogy a háborús vagyonokat is a szervezett munkásoknak kellett megvédeni". A szakszervezetek nemcsak társadalompusz­títók, de „hazaárulók" is­­ összejátszottak a haza ellenségeivel — mondják a haza mai „tüzes" védői. A jelentés leközli az összeját­szásnak egy ilyen dokumentumát. A­ Szak­szervezeti Tanács az 1919. év elején fölhívást intéz a Magyarországtól elszakított területek munkásaihoz, amelyben a következőket mondja: „Értelmes, okos munkásemberek a szabadság országából a független, szabad köz­társaságból nem kívánkozhatnak olyan új ha­talmak alá, amelyek, fegyveresen kényszerítik őket az uralmuk alá és amelyek más népeket lemészárolnak, azért, hogy egy darab földet raboljanak." Világos, hogy ez a legtisztább ha­zaárulás. A forradalmi kormány nem bírta a viasko­dást a háború bűnei és az előbbi kormányzat mulasztásai folytán nastyra nőtt demagógiá­val. Jött a kommün, a diktatúra. Ez már nem szívesen látta a szakszervezeteket, meg is akarta szüntetni őket s ahol csak tehette, fél­reállította a régi vezetőket, vagy legalább is paralizálta a befolyásukat a „megbízható" új elemek befolyásával. M foi*i*aeSal«fn ufón ismét csak a szakszervezetek voltak azok,­­ amelyek a munkásságot megóvták a teljes le­tiprástól, amelyek együtt tartották a munkás­ságot s a legsúlyosabb időkben is igyekeztek a munkásérdekeket védelmezni, a munkásság életlehetőségeit biztosítani. A jelentésnek ezzel az idővel foglalkozó része egy egész kortörténeti okmánytár, oly időnek a története, olyan rendelkezéseknek a gyűjte­ménye, amelyeket egy későbbi kor embere csak nagy nehezen tud majd megérteni. Fölvonulnak előttünk az ellenforradalom egymást gyors egymásutánban fölváltó kor­mányai, olvassuk hosszú sorozatát azoknak a rendelkezéseknek, amelyek mind az erőszak imádatából s abból a naiv hitből eredtek, hogy a munkásosztály szervezkedése csak egy pár „lázítónak'' a munkája s a szigorú rende­letek és még szigorúbb hatalmi tényezők azt el fogják tüntetni a föld színéről. Rendeletek és föliratok, előterjesztések hosszú sora, kezdve a Friedrich-kormány 1919 szeptember 30-án kelt 5084/919. számú rendeletétől egészen a „liberális" Klebelsbergnek 44.126/922. számú hí­res rendeletéig, amelyben kioktatja a törvény­hatóságok első tisztviselőit, hogy a helyi cso­portok megalakulását csak­ akkor kel tudomá­sul venni, ha azoknak „közérdekű" indoka van. A rendeletekkel párhuzamosan küldi a Szak­szervezeti Tanács fölterjesztéseit, panaszait a miniszterekhez, amelyeknél azonban a legrit­kább esetben van valami foganatjuk. Illusz­tráció gyanánt ideiktat­suk Pest vármegye hatóságainak csak a mezőgazdasági munkások szervezkedését illető teljesítményeit. Az 1922. év első 10 hónapjában betiltották Pest vár­megye hatóságai a mezőgazdasági munkások­nak 68 csoportalakító gyűlését, régen működő­­ csoportjaiknak 25 taggyűlését és föloszlattak 26 csoportot. Az ipari munkások szervezeteivel külön végeztek. A szociálpolitika is jó legázolási területnek kínálkozott az ellenforradalom részére. A munkaügyi bíráskodást megfosztották minden előnyeitől és minden különbírósági jellegétől, a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyait újra rendezték az alkalmazottak hátrányára, a munkásbiztosításból kiűzték az érdekeltséget és a hozzáértést s még csak a hadirokkantak­ról sem gondoskodtak megfelelő módon. A je­lentés nagyon részletesen ismerteti a szakszer­vezeteknek s a Szakszervezeti Tanácsnak a szociálpolitikai haladás érdekében indított ak­cióit: a vasárnapi munkaszünet általánossá tétele, az üzletek záróórája, a nők és a gyer­mekek védelme, az éjjeli munka eltörlése érde­kében követelt intézkedéseket és elért eredmé­nyeket. Ugyanilyen részletesen ismerteti a lakáskér­désben, a munkások adója ügyében tett intéz­kedéseket s a drágaság elleni küzdelmet. Is­merteti a szakszervezetek kulturális működé­sét s az utóbbi években tett fejlődésüket. Saj­nos, mindezekre csak rámutathatunk, de rész­letesen nem ismertethetjük. Azt ki kell emelni, hogy a mai Magyarország szakszervezeteinek taglétszáma az 1922. év végén nagyobb volt. a munkáskizárás és a drágaság kér­dése sivci sörgős a kormánypártnak * Aprilis 5£S»Ig nem tart k­iést a «©cratsefrjyillés. A nemzetgyűlés húsvét előtt pénteken tar­totta utolsó ülését, amelyen a többség az el­nök napirendi indítványa nyomán elhatározta, hogy a nemzetgyűlést húsvéti vakációzás cí­mén egyelőre szélnek eresztik és a legköze­lebbi ülés csak április 10-én lesz. Az ellenzék részéről kifogások merültek föl a hosszú időre való elnapolás ellen, de hiábavalónak bizo­nyult minden érv, hiába történt hivatkozás arra, hogy a mostani súlyos gazdasági válság, a katasztrofális drágaság idején, amikor Kende Tódorék jóvoltából 70.000 munkáscsa­lád nélkülözi a mindennapi kenyeret, mégsem helyénvaló, hogy a nemzetgyűlés üléseit két h­étnél is hosszabb időre szüneteltetik. Az egy­séges párt részéről ezzel szemben kijelentet­ték, hogy az ilyen kérdések „nem valók a nem­zetgyűlés plénuma elé" és ilyen címen a kor­mány pártja el is vetette az ellenzéknek azt az indítványát, hogy a­­legközelebbi ülést­­ a jövő hét keddjén tartsák. A többség tehát ezút­tal is tanúságot tett arról, hogy milyen érzé­ketlen a nagy tömegeket sújtó kérdésekkel szemben, amikor a katasztrofális drágaságot, valamint a munkáskizárások ügyét nem tartja olyan fontosnak és sürgősnek, hogy az ilyen „csekélységek" miatt húsvéti pihenőjében há­borgattassa magát. Szcitovszky elnök '/4 12 órakor nyitotta meg az ülést s miután harmadszori olvasásban el­fogadták a mezőgazdasági munkaviszonyok közigazgatási szabályozásáról szóló javaslatot, mentelmi ügyeket tárgyaltak. A mentelmi bizottság előadója ismertette a bizottság javaslatát Peyer Károly elvtárs men­telmi ügyében. A pécsi ügyészség „az állami és társadalmi rend fölforgatására irányuló vén­ség" címén kérte Peyer mentelmi jogának föl­függesztését. Alapul erre a pécsi kurzuslap tudósítása szolgált, a­mely szerint a pécsi bányamunkások ügyében tartott értekezleten Peyer a jelen lévő keresztény-szociálisoknak azt mondotta, hogy „ő a fehér terror miatt nem tudott visszajönni Magyarországba" to­vábbá, hogy „a keresztény-szociálisok hozták a munkásság nyakára a katonai elnyomatást, a Melczereket". (Egy pécsi katonai parancsnok.) A bizottság Peyer meghallgatása után úgy ha­tározott, hogy a képviselő az „állami és társa­dalmi rendbe ütköző vétséget" elkövette s ezért mentelmi jogának felfüggesztését javasolta. Rassay Károly indítványára a nemzetgyűlés ugy határozott, hogy a jelentést visszaadják a bizottságnak s azt ujabb jelentés előterjeszté­sére utasítják. A mentelmi bizottság javaslata alapján „sajtó útján elkövetett rágalmazás" címén fölfüggesztették Klárik Ferenc elvtárs mentelmi jogát is. Nem függesztették föl nagy­atádi Szabó földmivelésügyi miniszter és Per­laky egységespárti mentelmi jogait akik őr-Tőt Pallavicini György följelentése szerint a választásokat megelőzően, gyűlési tilalom elle­nére, több népgyűlésen beszéltek. A bizottság szerint ,,nem volt meg bennük a bűnözési szán­dék"... A kivándorlási bizottságnak a hajóstársasá­goknak adott engedélyekről szóló jelentését tudomásul vették. Ezután a kérvényi bizottság jelentését terjesztették elő, amelyet a nemzet­gyűlés szintén tudomásul vett, majd az elnök szünetet rendelt el, mint a forradalmi esztendőket kivéve, bármi­kor az egységes Magyarországban. 202.956 tag­juk volt a magyarországi szakszervezeteknek az 1922. év végén, a föloszlatott és működésük­ben akadályozott szervezetek tagjai nélkül. ( fuMb­SFis /kongr­esszus) lesz a vasárnap összeülő kongresszusa a ma­gyarországi szakszervezeteknek. Ez év január 2-án múlt 25 esztendeje, hogy a Szakszervezeti Tanács, mint állandó intézmény, megalakult. Ugyancsak ebben az esztendőben tölti be Jászai elvtárs is a Szakszervezeti Tanácsnál folytatott titkári működésének 20. esztendejét. Súlyos időkben, nehéz gazdasági viszonyok és óriási harcok közepette jutottunk el e jubilá­ris dátumokhoz, de ha visszapillantunk a kiin­dulás idejére, akkor nem tagadhatjuk meg magunktól, hogy elégtétellel meg ne állapít­­­suk: nagy munka volt, nehéz munka volt, de jó munka volt, amit a magyarországi szakszer­vezetek ez alatt a 25 év alatt teljesítettek. S amennyi rész az ilyen munkából egyes em­bernek kijuthat, annak az érdeme teljesen megilleti Jászai elvtársat, a 20 év óta fárad­hatatlanul dolgozót és utat mutatót. Szünet után az elnök javaslatot tett, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését április 10-én tartsa és ennek napirendjére a gazdasági mun­kabérek szabályozásáról szóló törvényjavasla­tot és mentelmi ügyek tárgyalását tűzzék ki. Napirendi vita: Szakács Andor (ellenzéki) az elnök napi­­rendi javaslata ellen szólalt föl és arra való hivatkozással, hogy az ország súlyos gazda­sági válságban van, javasolta, hogy a nemzet­gyűlés ne kezdje már most meg húsvéti szü­netét. Az ország tudni szeretné, hogy a kor­mány milyen eszközökkel akarja az egyre na­gyobb méreteket öltő drágaságot letörni. A pénzügyminiszter politikája nem járt ered­ménnyel, mert azon a címen, hogy a koronát stabilizálni akarják és ezért nem akarják a bankjegyeket szaporítani, a közmunkák sem indultak meg. (Drózdy Győző: „Kell a pénz a titkos alapra!") A drágaság már katasztrofális méreteket ölt, ugyanekkor már hetek óta húzódik a munkáskizárások ügye, amely szintén a legfontosabb országos kérdé­sek egyike. A kormány élhetett közzel , nézi azt, hogy a fővárosban a magyar munkásság színe-java már hosszabb idő nem a maga el­határozásából, hanem a munkáltatók kizárása folytán eltávozott a műhelyekből. (Várnai Dá­niel: „Kende Tódorék bosszúja!") A kormány­nak kötelessége volna, hogy egész súlyával beleavatkozzék ebbe a kérdésbe, de nem ab­ban az irányban, hogy a munkásokat olyan bér­­mellett való munkaszolgáltatásra kapaci­tálja, amely mellett megélni nem képesek, hanem abban az irányban, hogy a vele­ ezer szállal összefüggésben lévő nagytőke érdekelt­ségeit a nagyobb áldozatkészségre befolyá­solja. (Pikter Emil: „Kosztba adják a pénzü­ket, azért zárják ki a munkásokat!") Mind­ezek alapján javasolja, hogy a nemzetgyűlés kedden tartsa legközelebbi ülését és annak napirendjére a gazdasági és pénzügyi helyzet megvitatását tűzzék ki. Nagy Emil (egységespárti) az elnök napi­rendi indítványa mellett szólalt föl. (Felkiál­tások a szélsőbaloldalon: „Kötelessége, mert köti a pártfegyelem." ) Szilágyi Lajos: „Ahol az alelnök demagógnak mondja a párt­elnököt, ott nincsen pártfegyelem.") Az ellen­zék által említett ügyek (a drágaság, munkás­ki­zárás) szerinte nem valók a nemzetgyűlés plénuma elé. Ezután Farkas István elvtárs szólalt fel. Alkotmányos országban — mondotta Farkas István — a nemzetgyűlésnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy az ország legfonto­sabb kérdéseivel foglalkozzék. Az ilyen kér­désekről nem elég egyes tanácsokat infor­málni, ezek idetartoznak a nemzetgyűlés elé. A kormány egyoldalú intézkedései súlyosan megbosszulják magukat. A drágaság rohamosan megindult, napról­napra ijesztőbb méreteket ölt. A kormány tudvalevően elősegítette a ki­vitelt azzal a jelszóval, hogy pénzünk értékét fönn kell tartani, stabilizálni kell. (Rassay Károly: „Ez bukott meg!") A drágaság mégis egyre nőtt, pénzünk most mégis elértéktele­nedett és ennek folytán a drágaság immár olyan méreteket ölt, hogy ennek következ­ményei kiszámíthatatlanok. (Fölkiáltások a szélsőbaloldalon: „20.000 korona a búza ára!" — Szeder Ferenc: „És 300 korona a napszám!") A zsír ára immár közel jár a 2000 koronához. Várjon el tudják-e képzelni, mit jelent ez a városi lakosság számára? A kenyér ára 200—230 korona és ugyanekkor kizárják a munkásokat 10%-os bérdifferenciák miatt. Ez lehetetlen állapot. Rendkívüli időket élünk és a kormánynak kötelessége volna ebbe az ügybe .

Next