Népszava, 1924. május (52. évfolyam, 97–118. sz.)

1924-05-01 / Emléklap

,1924 május 1 A nyolcórás munkanap harci útja. — Irta Gál Benő. — Amikor 1817-ben az angol szövőiparban fog­lalkoztatott gyermekmunkások napi munka­ideje 15—16 óra volt, gúnyos hahotát keltett az akkori angol szövőiparosok körében Owen Róbert szövőiparosnak az a terve, hogy üze­meiben rövidebb munkaidőt vezet be. Még nagyobb hahotat az a propaganda, amellyel a nyolcórás munkanapnak az egész iparra ki­terjedő törvényes biztosítását követelte. A gondolkodó emberbarátok előtt utópiának, az iparvállalatok előtt a nemzeti termelés, a nem­zeti vagyon elleni merényletnek tűnt föl Owen Róbert törekvése. Pontosan 101 esztendőnek kellett eltelnie, hogy a különböző államok kapitalista érdek­testületei „önként" minden erőszak nélkül, „szociális érzületük tudatára ébredve, adják beleegyezésüket a napi nyolcórás munkaidő bevezetéséhez. De ezt a szociális érzületet mintha az 1918-iki tömegmozgalmak kénysze­rítették volna ki nemcsak a nemzeti területe­ken egyesülő munkáltatóérdekeltségektől, de ugyanez a mozgalom kényszerítette a Nép­szövetség cégére alatt tevékenykedő nemzet­közi­­ kapitalizmust is arra, hogy a „béke"­s szerződés című világtörténelmi dokumentum XII. fejezetébe beiktassa a Munka Jogát és ennek egyik szakaszaként a nyolcórás munka­napot. Ma már hosszú idő telt el a kapitalizmus gyönge pillanatának a bekövetkezte óta és dúl a harc az egész világon, hol titokban, hol nyíl­tan a munkaidő meghosszabbításáért. Dúl a harc. De a legtöbb helyen az államélet irá­nyítói, a kormányok is szankcionálták azt a szociális eredményt az embervédelemnek azt az első megnyilatkozását, amely a kapitaliz­mus gyönge pillanatában született meg és ezeken a helyeken csak titokban dúl a harc az embervédelem megszüntetéséért. És ez a harc éppen olyan erőteljes, amilyen volt a 101 esztendő alatt Fiszen Owen kezdeménye­zését követő idők is a harc, a rendkívüli har­cok ideje volt Minden államban folyt a harc a nyolcórás munkaidőért és ennek az embervédelemnek a sikerét első ízben Ausztráliában találjuk. Vik­tória államban, ahol az éghajlati viszonyok, a munkáskezek hiánya is arra kényszerítette a vállalkozást és kormányt egyaránt hogy a munkásságnak a munkaidő rövidítésére irá­nyuló követelését teljesítsék. 1856 áprilisában sikerült első ízben a Viktória-állambeli építő­munkásoknak nagy harcok árán elérni a nyolcórás munkanapot Ebben a harcban részt­vettek az építőipar valamennyi szakmái. 187­1­ben a nyolcórás munkaidőre vonatkozó tör­vényt már kiterjesztették a gyáriparra is. A Viktória-állambeli példa nyomán megindult a törekvés más ausztráliai államokban is és 1895-ben már Ujseeland munkásainak három­negyede is élvezi a nyolcórás munkanapot Angliában ez idő alatt nagy harcok dúltak. Amikor Owen megállapította, hogy New­ Lanarkban lévő szövődésében a napi 10 és fél­­ órára csökkentett munkaidővel nem csökken a termelés eredménye, akkor más üzemekben még napi 14—15 óra volt a munkaidő. (Nálunk a textiliparban ma is 10—12 óra.) Amint a Vik­tória­ államban, Angliában is az építőmunká­sok kezdték meg elsőnek a harcot a nyolcórás munkanapért. 1858-ban kimondták a sztrájk­ot, amely már a munkaidőcsökkentésért folyt Ez a sztrájk még csak a 9 órás munkanap jegyé­ben indult Ugyanezen esztendőben az egyik bányakerület (West­ Yorkshire) bányamunká­sai voltak az elsők a nyolcórás munkanap megszerzésében. 1870 május 1-én a Hyde-Park­ban 16 szószékről követelték a nyolcórás mun­kanap törvénybe iktatását és 1880-ban már ja­vaslatot nyújtottak be a parlamenthez a bá­nyamunkások nyolcórás munkanapjának a biztosítása érdekében. A javaslatot elvetették, de 1908-ban már törvény biztosította az angol bányamunkások nyolcórás munkanapját és 1898-ban már félmillió angol munkás munka­ideje napi nyolc óra volt Anglia után az Egyesült Államok építőmun­kásai voltak az első pionírjai a nyolcórás munkanapnak, ahol első ízben 1868-ban hoz­tak törvényes intézkedést Owen kezdeményezése óta minden időben a harc, az előkészített harc eredménye volt a nyolcórás munkanap megszerzése. A tőke, az sohase jut „szociális érzületének", az ember­védelem terén kötelező kötelességének a tuda­tára, ha erre valami nem kényszeríti. Csak a kényszerítő eszközök ébresztik föl benne a szociális érzületet ás mihelyt megszűnnek a kényszerítő eszközök, megszűnt a szociális érzület „tudata" is. A régi május elseje. — Irta Jászai Samu. — Több, mint három évtizede múlt el, hogy elő­ször ünnepeltük május elsejét Akiknek sze­rencséjük volt az 1890-iki ünnepségen részt venni, azok büszke önérzettel gondolnak visz­sza arra a nagy napra, amely a magyar mun­kásmozgalom hosszú, de nagyon tövises útjá­nak első állomása volt A munkások maguk, telve szép reménység­gel, nagy lelkesedéssel fogadták a párisi üze­netet De­hogy is ne! Hiszen arról volt­ szó, hogy nyolcórás legyen a munkanap. Az éhezők egyelőre megelégszenek a száraz kenyérrel, a 14—16 órán át dolgozók előtt álomkép volt a nyolcórás munkanap, boldogok lettek volna, ha egy-két órával megrövidíthetik munka­idejüket A rövidebb munkaidő gondolata hevítette a munkásokat. A pinceműhelyekben és gyárak­ban egyaránt fölhangzott a kiáltás: Május elsején nem dolgozunk! Ezek a szavak az­ ön­bizalom, a dac és összetartozandóság erejének első nyilvánulásai voltak. Hogyan?! A mun­kások és munkásnők, akiknek eddig nem volt önálló akaratuk, akiknek mindig csak enge­delmeskedniök kellett a tőkének, most egy­szerre megtagadják az engedelmességet és akkor ünnepelnek, akkor szüntetik be a mun­kát, amikor nekik jól esik? A munkaszünet ténye forradalminak lát­szott. És csak természetes, hogy az egész pol­gári sajtó heteken keresztül főleg a munka­szünet kérdésével foglalkozott. Közben seré­nyen folytak az előkészítési munkálatok. A röpiratok ezreit osztogatták a gyárak kapui előtt. Szakszervezeteink még nagyon gyöngék voltak és az intézőség úgy segített magán, hogy a különböző gyárakból egy-egy megbíz­ható elvtársat bízott meg a munkásköz-helyi­ségekben tartandó permanens értekezletre. Nyilvános gyűlések is voltak, amelyeken má­jus elsejének jelentőségét a rövidebb munka­idő és munkásvédtörvények fontosságát ma­gyarázták. Ezeket a gyűléseket csak vasárnap­délutánonként lehetett megtartani, mert a munkások és munkásnők vasárnap délelőtt is és hétköznapokon a késő esti órákig dolgoz­tak. Pihenés helyett a gyűlésekre mentek mindazok, akik nem röstelték, hogy még va­sárnapra sem volt nekik rendes ruházatuk. Sokszor sajnáltam, hogy ezeket a gyűléseket nem fényképeztettük le... Egy darab kortörté­netet, a rosszul öltözött a munkától kimerült sápadt arcú és bágyadt szemű alakok ezreit örökítettük volna meg. És megrögzíteni kellett volna azt a határtalan lelkesedést, azt a tom­boló örömet is, amelyet a szónokok szavai ki­váltottak. A bágyadt szemek megfényesedtek és tüzelni kezdtek, amidőn a nyolcórai munka­időről beszéltek. Ez a határtalan lelkesedés jelképezte a magyar munkásság életerejét és harci kedvét. Még ma is fülembe cseng az a közbekiáltás, amelyet az egyik újpesti gyű­lésen egy munkás tett: „Nem­­könyörgünk többé, hanem követelünk!" Igaza volt, a ma­gyar munkásság 1890 óta nem könyörög többé. Körülbelül két hónapig tartottak az első má­jusi ünnep előkészületei, végre aztán megérke­zett a nagy­bap. A polgári társadalom is meg­tett, mi­lden előkészületet A rendőrség és Budapest helyőrsége készenlétben állt Csütör­töki nap volt. A gyárakban és műhelyekben megállt a munka. Mindenki az utcára ment és várta, mi történik. A rend föntartására a mun­kásság maga vállalkozott Többezer tagú ren­dezőség vigyázott arra, hogy semmiféle zavar ne legyen. Nem is volt. A rendezőség úgy tervezte, hogy a munká­sok vonuljanak végig a városon és az Aréna előtti térségen tartsák meg a nagygyűlést. A rendőrség azonban betiltotta a nagy fölvonu­lást és csak külön szakmánkénti fölvonulást engedélyezett így is jó volt. Azok a szakmák, amelyeknek már egyesületük volt, egy-egy rendőrtisztviselő kíséretében vonultak ki a li­getbe, mások pedig a gyárak előtt gyülekeztek és többnyire rendőrökkel az élen vonultak a ligetbe.­­•M .1 Csak jellemzésül az akkori viszonyokra, em­lítem meg, hogy az épületeknél dolgozó segéd­munkások, bár ők is ünnepeltek, nem mertek a tanult munkásokkal együtt fölvonulni, mert úgy képzelték, hogy ehhez nekik nincsen jo­guk, külön kelett őket biztatni, hogy csak jöj­jenek. A gyűlés maga impozáns volt, de úgy hi­szem, hogy erről nem kell külön megemlékez­nem, mert erről már sokat írtak. Mégis meg kell állapítani, hogy a polgári lapok is elis­merték, hogy körülbelül 60 ezer ember hall­gatta az ünnepi szónoklatot Lelkesítőbb gyű­lést még nem nagyon láttam. Ez a gyűlés ha­talmasan emelte a munkások öntudatát, amit a már 1890-ben lezajlott nagyszerű sztrájk igazolt A nyolcórai munkaidőért sokáig kellett har­colni és részint még ma is folyik érte a küzde­lem. De hogy haladunk, hogy a mai munkás­ság anyagi és szellemi tekintetben nagyon ma­gasan áll az 1890-iki munkásság fölött azt senki sem tagadhatja. De viszont el kell ismer­nünk, hogy elődeink küzdelmeinek és szen­vedéseinek sokat köszönhetünk. i = — M " • Májusi Föld. Emberek, halljátok: dobog a Föld szive! Ma ne busuljon senkise. Él a Föld és buzog a vére. Az Ember a Föld édestestvére. Az Ember veszendő szive megfagyott Az Ember még­sem elhagyott. Mert vigyáz rá testvére, a Föld. Ma ünnepi köntöst ölt A Föld. Nézzétek virágos üstökét, A vén, jó arcú földtekét. Boruljatok a kebelére, Melegedjen ** Ember vére... Az ember megromlott vére. A Földben buzog még erő! Szép, tüzes harcba kergető. Boruljatok a földre le: Sebesen vér ütőere... S mint Antensok, talpra hát, Erejét nektek adja át... A láva sustorog alant S az Embert a boldogtalant A Föld fölszabadítja... Szakasits Árpád. ­ A háború második felében a nemzetközi kapitalizmus előrelátta azt a veszedelmet, amely az emberpusztító munka következtében nagy, megszámlálhatatlan tömegeket félva­dakká tett Előre látta, hogy a félvaddá zül­lesztett tömegek föllépése nyers és erőszakos lesz. És a háború alatt, a háború megszűnése előtt és a háború megszűnésekor a legtöbb államban igyekeztek szociálpolitikai alkotáso­kat létesíteni. Egész sora, az államoknak, iktatta törvénybe a nyolcórás munkanapot. A bennünket környező államok közül Lengyel­ország 1918-ban, Ausztria 1918-ban, Csehország 1919-ben, Jugoszlávia 1919-ben. Románia, Bul­gária is elfogadta a washingtoni munkaügyi konferenciának a nyolcórás munkanapra vo­natkozó egyezményét amelyet nálunk ez évi március 18-ig ratifikálni kellett volna, de amelynek az elvetését javasolta a miniszter­elnök. Pedig 1918 októberében a magyar gyár­iparosok is megtalálták szociális érzületüket és látva a tömegeknek a frontról való haza­zúdulását az eddig lenézett és kigúnyolt szak­szervezetek segítségéért könyörögtek és sietve ébredtek szociális érzületük tudatára, amely azelőtt éppen olyan ismeretlen volt előttük, amilyen ismeretlen ma, amikor a reakció meg­erősödése következtében nincsen veszélyben a profit. A nyolcórás munkanap ellen fölhozott mind­­den érv hamis. A kapitalizmusnak ezen a­­ té­ren is csak egy célja van: a profit biztosítása. De, hogyan akarják több termelésre bírni a munkást ha a munkaidőt, hosszabbítják, az életszínvonalat csökkentik? Már 1817-ben álla­pította meg Owen, hogy ebből csak a termelés csődje állhat elő. És ami tény volt egy évszá­zad előtt, az tény ma is. A világ legnagyobb szappangyárosa, Lord Leverhuhn szerint a nyolcórás munkanap be­vezetése nem csökkentette a termelést. (L. „Die Zukunft der Arbeit.") Nagybritannia gyáripari főinspektorának az 1920. évről kiadott jelentése szerint egyes vállalatoknál az óránkénti ter­melés ugyanaz mint az előző munkarend mel­lett más vállalatoknál emelkedett. Mond azon­ban mást is. A két 11 órás schichtről a 3 nyolc­órás schichtre való átmenet után az egyik jelentős kohászati üzemben a termelés 24 óra alatt 40—45 tonna, míg azelőtt 30 tonna volt Az egyik amerikai munkáltató lap szerint („Na­tional Industrial Conference") az angol és ame­rikai autógyárak termelése a napi nyolc órára való áttérés után 15-20%-kal emelkedett. A nyolcórás munkanap a termelés­ érdeke. Ha pedig a termelés érdeke, akkor érdeke ez a vállalkozásnak, érdeke az államnak, mert érdeke az egész országnak. És ha érdeke, akkor a kormány kötelessége azt törvénybe iktatni és védeni. Az egész világon áll a harc. Az egyik oldalon azok küzdenek, akik az embervédelmet írták zászlójukra A másik oldalon, akik farizeus­kodnak és az embervédelemtől a nemzeti va­gyon csökkenését féltik. Ezek igazi célja: meg­akadályozni azt, hogy a dolgozó tömegek ele­gendő szabad idővel rendelkezzenek. Olyan szabad idővel, amely a pihen­őidőn kívül az ön­művelődésre fordítható. Meg kell akadályozni azt, hogy a munkásnak ideje legyen gondol­kodni. Ez a kapitalizmussal egyesült reakció célja. Mert a gondolat az erő. És az erő, a sok erő, a fegyelmezett erő meghozhatja a mun­kásosztály életmódjának a javulását is, gazda­sági és politikai szolgaságának a megszű­nését is.

Next