Népszava, 1925. február (53. évfolyam, 26–48. sz.)

1925-02-18 / 39. szám

LM. ftWf. 88. B. KHMaM w&z nÉiMtr tó, szerda Ára: mm$ hetima. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA". Negyedévre . 120.000 K — külföldre . 240.000 K Egyrbúra . . 40.000 K - külföldre.. 80.000 K Ausztriában egy hóra _ 50.000 magyar K SXglKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. es 7. 51f%'.nszdm .... József 3—29 és József 3—SO EGYES SZÁM­ÁRA. .. Magyarországon 2000, vasárnap 2500 korona. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT" CsIGAIAI'­­Ausztriában 2000, vasárnap 2500 osztrák korona, ' , Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 1 frank KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL, MAJDEN NAP KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám . . J. 3-31 és J. 3-32. Vidék: J. 70-29 •MWMnnMMBnannBBnMaBnnMHS­­BC őszintén szólva, valami túlságos érdeklő­déssel sem olvasni, sem hallgatni nem szok­tuk Mayer földművelésügyi miniszter úr be­szédeit. Megnyilatkozásai inkább jellemzőek, mint érdekesek. S leginkább abból a szem­pontból jellemzőek, hogy a magyar falu védtelenségét s a védelem vezetésére hiva­tottak és kötelezettek gyöngeségét és száz balkezét semmi sem mutatja jobban, mint a „vezéri" megnyilatkozások mayerjánosi , ho­moksivatagja. Igaz, hogy Mayer János mind­erről nem tehet. Minek tették földmivelés­ügyi miniszterré, amikor titkos kereskede­lemügyi államtitkárnak, vagy pláne a Zöld Internacioná­lénál akreditált meghalgnk­Zott miniszternek sokkal jobban megfelelt! Álta­lában: azok közé tartozik, akik: igen, ki­tűnőek, erélyesek és gerincesek azokban az állásokban, amelyekben az ország üdvére és népének javára — semmit sem kell csinál­niok. Egy ember, akit üldöz a szerencse. Se­mmit sem csinált soha, csak a Nagyatádi barátja volt Mondják ugyan, hogy néha­napján ezt sem csinálta úgy, amint illett volna, voltak kilengései jobbra és balra, in­kább jobbra, mint balra, ámde mégis, mint a Nagyatádival való intim barátság erkölcsi hadigazdagja, elég sokra vitte. Még Nagy­atádi halála előtt elintézték egy kis össze­férhetetlenségi afférját és ez nagyon előre­lendítette. Az összeférhetetlenségi bizottság erkölcsi bizonyítványával ellátottan ő lett a trónörökös, még Nagyatádi életében a föld­mivelésügyi miniszter: cum jure succes­sionis! Mostanában azután igazán megmutatja, hogy mit tud. A csonka nemzetgyűlés a földmivelésügyi költségvetést tárgyalja és tegnap, kedden, Mayer miniszter úr már másodízben mon­dott úgynevezett nagy beszédet. Persze, nem kifogásoljuk, hogy a kormánypárti lószak­értőknek hálát rebegett. Ez privát dolog, bár így is elég szép összeget fizetnek ki érte a magyar adófizetők. A mi figyelmünket a be­szédének az a részlete ragadta meg, amely — magyarra átdolgozva és kissé svábos dialektikájától megtisztítva — azt fejezte ki, hogy a mezőgazdasági munkásságnak igazán nem lehet sok panaszolni valója, mert hiszen valamennyi (!) társadalmi osztálynak le kel­lett szállítania az életstandardját... Ez a miniszteri megállapítás, természete­sen, vigasztalásnak nem sok, igazságnak meg éppenséggel kevés. Mert Mayer János ugyancsak keveset tudhat a mezőgazdasági munkásság helyzetéről, ha azt hiszi róla, hogy azt még a legkevésbé is le lehetne vagy valamikor is le lehetett volna szállítani. Ez az életszínvonal már olyan mélyen áll, olyan mélyen az anyagi életlehetőségek és az emberi méltóság alatt hogy azt már csak emelni lehetne. Nem tagadjuk, hogy beszédé­ben ilyesmi után is tapogatódzott a földmive­lésügyi miniszter. Valami olyasmit mon­dott, hogy ha lennének panaszok, vagy amint ő mondta, ha mégis lennének panaszok, azokat csak juttassák őhozzá — ő majd in­tézkedik!! Igazán megható! Be kell látnunk, hogy a magyar szociálpolitikának ilyen nagyarányú szenteltvíztartóját még nem nyújtották a magyar földmunkásság felé, noha el kell ismernünk azt is, hogy nem Mayer János az első földmivelésügyi miniszter, aki ilyen ingerlő és provokáló semmitmondással igye­kezett lerázni magáról a nyomorral vivódó földmunkásságot. Panaszok? Instanciák? Nem segít az ilyesmi, miniszter úr, még akkor sem, ha nem Mayer János, hanem egy odavaló, a földmunkássággal érző és velük együtt gondolkodó őszinte ember ü­l is a föld­mivelésügyi minisztérium vezéri székében. Intézmények kellenének, amelyek autonó­mikusan és automatikusan védelmezik a falu védtelenjeit. Olyan intézmények, ame­lyeket Mayer miniszter úr is nagyon jól ismerhet, mert mint a Zöld Internacionálé­nál akreditált magyar megbízott, ő is haté­konyan közreműködött azok elgáncsolásá­ban. Mayer miniszter úr nem változott meg. Azt a szellemet, amit a Zöld Internacionálé atmoszférájában ivott az idegeibe, átmentette a földművelésügyi miniszteri székbe is s ha nem volt még erre bizonyíték, itt van és elég h­angosan bizonyít keddi fölszólalása. Ha pedig ez nem elég, van más is. Mayer minisz­ter úr teljes gőzzel állott a nagy agráriusok új jelszava mellé, ami máris élő akcióvá valósult és a falu népének fölvilágosítását akarja megakadályozni. „Ki a faluból!" Ó, a jelszavak változók és az ezerholdasok is tudnak alkalmazkodni. Egy évtizeddel ez­előtt a jelszó még így hangzott: Ki a falu­ból — Amerikába! ... s a garasos napszá­mok magyar áldozatai mentek is, tömegével vándoroltak — ki a faluból! Ma már az „izgatókat" akarják kitenni a falvakból, de mennyire csalódnak ebben is. A valóságos izgatók, az ezerholdasok és az ezerholdas­politika, még élnek és uralkodnak, annyira uralkodnak, hogy a jószimatú miniszter is beáll közéjük és vinni akarja magával áldat­lan útjára kisgazdatársait is! A dolgok summája pedig az, hogy a magyar falu ne várjon, ne reméljen semmi jót se Mayer Jánostól, se a barátaitól. Ne remél­jen tőlük semmit se gazdasági, se poli­tikai téren. Hiszen Mayer miniszter úr éppen most cáfolja meg, mintha a kisgazdák palotaforradalomba szálltak volna a választó­jog titkosságának kivivása érdekében. Szó sincs róla. Palotaf­orradalom a titkosság miatt? Ki képzelhet ilyesmit a kisgazdákról, akik a politikai érettség és a történeti mér­legelés legmagasabb csúcsán üldögélnek s nincs szükségük semmiféle palotaforrada­lomra, ha csupán azt a csekélységet, azt a jól ismert kisgazdaprogramot akarják­­ el­árulni! Ebben a kérdésben azonban nem sza­bad elsietni a dolgot. Maguk a nemzetgyűlés kisgazdái mondják meg, hogy úgy gondol­kodnak-e a saját programjukról, ahogy a v­ezérük Mayer János! A leleplezés akkor a legjobb s akkor a legtöbbet beszélő, ha azt ki-ki sajátkezüleg csinálja meg. Mayer János a maga részéről ezt nagyon alaposan el­végezte s most már csak arra várunk, mit szólnak hozzá az igazi kisgazdák? A Németország határain túlmenő érdeklődést vált ki a Barmat-testvérek botránya, amelybe a porosz állami bank főtisztviselői és a külön­böző politikai pártok vezető férfiai vannak belekeverve. A Barmat-panamában az államot óriási károsodás érte, olykép, hogy befolyásos politikusok ajánlatára fedezetnélküli, valori­zálatlan hiteleket nyújtott a porosz állami bank. A reakció minden erejének latbavetésével rávetette magát a Barmat-botrányra. Tele­kürtöli a világot: „íme, a demokrácia jelenti a korrupciót; ime, a császárság alatt ez nem történhetett volna meg!" — mondják. — De a jó urak tévednek. A császárság botrányait és panamáit a botránykrónika megőrizte és nem nagy fáradságba kerülne azokat napfényre hozni, noha­­ a császárság alatt minden esz­köz megvolt arra, hogy jótékony homály fedje a panamákat és botrányokat amennyiben azok a „tekintélyt", az állam oszlopait veszélyez­tették. A Barmat-botrány, a sikerkapitalizmusnak e gyönyörű virágszála, nem a demokrácia gyöngeségét vagy a korrupcióval szemben való alkalmatlanságát bizonyítja, hanem azt hogy a háború és a forradalmak után föl­puffadt sikerkapitalizmus minden erőt demo­ralizál. A Barmat - bankház csődbe jutott óriási összegekkel megkárosította az államot A Barmaték csődje magával rántott egy sereg politikust, akik Barmatékat protezsálták. A botrány első híreire a porosz tartománygyűlés és a birodalmi gyűlés parlamenti vizsgáló­bizottságot küldött ki, hogy szigorúan meg­állapítsa, kiknek milyen részük volt a Bar­mat-panamában. Vizsgálóbizottságot küldött ki a német szociáldemokrata párt is, hogy megvizsgálja ama tagjainak a szerepét, akik a­ leleplezések szerint a Barmat-ügyben érde­kelve voltak. Magától értetődő, természetes fölfogásnak tekintette a német párt, hogy azokat, akik a Barmat-botrányban való szere­pükkel ellenkezésbe jutottak a párt erkölcsi fölfogásával, elejti. Egészen természetes az is, hogy a párt egyik képviselő tagját, aki kancel­lár is volt, felszólította mandátumának letéte­lére, miután beigazolást nyert hogy a Barmat­céggel való összeköttetése rá nézve anyagi előnnyel járt. Az is valószínű, hogy a párt még néhány tagját ki fogja zárni a Barmat­ügyben való szereplése miatt A párt senkinek a szerepét sem tussolja el, ellenkezően: maga követeli a legnagyobb nyilvánosságot és e tekintetben a legnagyobb kíméletlenséggel jár el saját tagjaival szemben, mert az a ter­­észe­tes fölfogása, hogy a közéletben csak azok vihetnek szerepet, akik a kötelező erkölcsi tisztaságot magukra nézve megőrzik és má­sokkal is megőriztetik. A német párt előtt August Bebel erkölcsi intaktsága áll, akinek hozzáférhetetlenségét mindenki elismerte. E nemes tradíciók ellen vétettek azok az elvtársaik, akik nem rendel­keztek elég ellenálló erővel a sikerkapitaliz­mus kísértésével szemben. Azok, akik ezt tet­ték, a legsúlyosabb vétséget követték el a párttal és a szociáldemokrata erkölccsel szemben. Néhány embernek a kapitalizmussal szemben való gyöngesége azonban nem róható föl a párt hibájául, különösen akkor nem, ha a párt maga követeli a legkíméletlenebb és legnyíltabb vizsgálatot és maga ítéli el azo­kat akiket a Barmat-ügyben bűnösöknek ta­lál abban, hogy közéleti tevékenységüket politikai befolyásukat üzleti célokra használ­tatták föl. A Barmat-botrány tehát nem bizo­nyítja a demokrácia korrupcióját vagy korrumpáltságát. A reakció számításában csalódni fog­ a demokrácia Németországban

Next