Népszava, 1925. december (53. évfolyam, 272–295. sz.)
1925-12-01 / 272. szám
LEV. énfolyaka, 272. sz. Budapest,25 december kead Ára 2000 Mi KLOpracrfti Awu NegyetSvw . K — kfflKMdra Egy hóra .. 4tU»0 K -kUlOMre Auadriábam tgj bin .... IK sum K K szEKKE8zr0eäet vra. cown-tm» ir Telefonsz&a Junxel 8—29 te Jtemt S—SO MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁR?* '" KÖZPONTI KÖZLÖNYE /B*"* 1 mBBla XKA.: Kujjaiutujg^ 5000, vkOT csp 800 BK, AantrlábraMDO, vas£rnap4000o.K JogonMrUbu 4 dinár, Franchomégbaa 1 Anne, Csetadartdttbu hétköza. 1.50 ék, vnwnn. 2 fk. ittDanTtZMc Tn, axmuKk *. sk. J. Ml, J. MI tm J. 7M8 Locarno: Ma írják alá Londonban a locarnói egyezményt Egyezménynek mondja a diplomácia finom árnyalatokat is kifejező szótára ezt a megállapodást, nem szerződésnek, mert szerződés volt az az írásmű, amelyet Versaillesban, Trianonban és St. Germainban aláírtak és aláírattak, de ezek a szerződések a kényszer torzszülöttei maradtak és idétlen vigyorgásuk letörülte a mosolyt Európa arcáról. Nem szerződés a locarnói paktum, hanem egyezmény, mert nem a bosszú és a földön fekvő ellenség mellének szegezett szurony, hanem a béke és a nemzetközi megegyezés őszinte vágya adja a felek kezébe azt a tollat, amellyel Európa vezető államai ma aláírják a locarnói paktumot. * Évezredeken keresztül fogják ereklye gyanánt őrizni ezt a tollat a British Museumban, hirdetve a megváltást és ítéletet jelentő dokumentum aláírásának emlékét Megváltás ez az okmány, mert megváltja Európát egy hétéves bizonytalanság kínjaitól, attól a fájó lidércnyomástól, amely a fegyverszünet óta állandóan egy új háború véres fantomjával nyugtalanította az emberiséget megváltja Európát a bizalmatlanság és gyűlölet szellemeitől, amelyeket ördögi ügyességgel tudtak idézni azok, akik milliók szenvedésén tobzódnak és milliók halálából élnek. De ítéletet is jelent a locarnói paktum; meg nem föllebbenhető, halálos ítéletét annak az ideológiának, amely a történelmi fejlődést véres tömegmarcangolások szakadatlan láncolatának hirdeti, nem tudományos meggyőződésből, hanem alantas, önző, üzleti szempontokból, amelyeket bevallani nem mernek, de eltakarni nem tudnak. Az európai kontinens két legnagyobb állama, Német- és Franciaország fogadalmat tesznek a locarnói paktumban az egész világ előtt, hogy egymásra fegyverrel támadni nem fognak és ebbe a fogadalomba a közöttük fekvő kisBelgiumot is bevonják, hogy áthághatatlan legyen az a fal, amely a két ország gyűlölködött egymástól elválasztja. Megerősíti ezt a falat a két másik európai nagyhatalom, Anglia és Olaszország szavatossága és ezzel a szavatossággal az angol és olasz nép minden diplomáciai frázisnál jobban dokumentálja a világ előtt hogy nekik is drága Európa békéje. Ez a fal azonban csak a gyűlölet ágyutalpon utazó, ólomlábú démonát akadályozza meg halált hozó mozgási szabadságában, a megértés, a béke, a munka, a szeretet részére hid ez a fal, amely járhatóvá teszi a két ország között eddig tátongó árkot, az európai pusztulás hiénáinak eddigi búvóhelyét. Megértő szeretet és békés munka fogja ezután előmozdítani a német és francia kultúra együttműködését és bár a méretek nagysága folytán és a bürokrácia lassúsága miatt az eredmények nem fognak oly gyorsan bekövetkezni, amint azt óhajtanánk, szimbolikus jelentőségűnek kell tartanunk azt a tényt hogy az ellenséges megszálló csapatok azon a napon kezdik meg a kölni zóna kiürítését amelyen a locarnói paktum aláírása történik. Németország keleti határain nem olyan erős a béke locarnói fala, mint nyugaton, de a nemzetközi bizalom megszilárdulásának itt is kétségtelen jelei mutatkoznak. És ha a pacafimms úttörői nem is mondhatják el, hogy célhoz értek — mert nem értek célhoz sem Keleten, sem Nyugaton és különösen nem értek célhoz a Duna medencéjében —, a mai nap ünnep a pacifizmus életében és az ünnepnap nemcsak azért jó, mert örülni lehet ebben az örömtelen világban, hanem azért is, mert gondolkozni lehet Ha pedig gondolkozunk és anre gondolunk, kik tették lehetővé ennek az egyezménynek a mai aláírását akkor elismeréssel és hálával kell gondolnunk arra az erkölcsi testületre, amely a pártérdek föláldozásával biztosította az egyezmény sorsát. A német szociáldemokrata pártra gondolunk, amely az egyezmény érdekében segítségére sietett egy konzervatív kormánynak akkor, amidőn azt saját konzervatív párthíveinek zöme elhagyta. A német szociáldemokrata párt óriási taktikai előnyhöz jutott volna egy új választásnál, ha a nacionalisták pártütése miatt kell föloszlatni a német parlamentet de a szociáldemokrata párt eldobta magától ezt a taktikai előnyt, mert az egész német nép és az egész emberiség egyetemes érdekeit fontosabbnak tartja kicsinyes pártszempontoknál. Ez a példa gondolkozóba kell, hogy ejtsen másokat is, nemcsak Németországban, hanem egész Európában. Európa az utóbbi években a legbántóbb széthúzás képét mutatta, nemcsak nemzetközi, hanem belpolitikai téren is. Ember ember ellen, párt párt ellen, érdekcsoport érdekcsoport ellen a legádázabb küzdelmet folytatja, nem a békeidők politikai eszközeivel, hanem az esztelen gyűlölség bacillusaitól megfertőzött mérges fegyverekkel, mintha a háborús pszichózis háború utáni korösszülött démona tartaná görcsös leigázásban a lelkeket A német példa megmutatta, hogyan lehet fölülemelkedni a gyűlölködő pártérdekek mérges légkörén túl az egyetemesség céljait szolgáló szempontok tisztultabb légkörébe. Legfőbb ideje volna, hogy azok a körök is megtanulják ezt az önzetlenséget amelyek a demokráciát sokszor vádolták hazaárulással, legfőbb ideje, hogy Európa minden országában ez a tisztultabb fölfogás győzzön, nem azokban a jelszavakban, amelyek az egyetemes érdek jelszava alatt önföláldozást kérnek a demokráciától önző csoportok kedvéért, hanem azokban a tettekben, amelyek az önző csoportérdekeket rendelik alá az egyetemes érdekeknek a béke és megértés tisztultabb atmoszférájában, legfőbb ideje, hogy előkészítsék a talajt egy új Locarno részére a belpolitika züllött frontjain. A genfi út Sísérőzenéje, Gróf Bethlen mimesaterekrelk kedden indul Genfbe, politikai barátai azonban mér vasárnap megszólaltattak egy zenekarra való kísérő muzsikát különböző célokat szolgáló útjára. A zenekarban föltétlenül nagy bitek konstatálhatók, nemcsak sipító gikszerek, hanem a különböző instrumentumoknak némileg elleniünk, hogy a genfi út kísérőzenéje ma egelünk, hogy a genfi út kísérőzenéje ma egészen más, mint amilyen például a múlt esztendőben volt. Akikor még demokráciáról szóltak a fuvolák és maga a „nagy genfi vándor" is a demokráciának tett szerelmi vallomást a Népszövetség fóruma előtt. Megvolt az összehangoltság, diszharmónia nem zavarta a zenekart és a jóhiszeműek sem sejtették, hogy voltaképen ők lesznek azok, akik egy újabb becsapással fognak gazdagodni. Ma már más szelek fújdogálnak. Idehaza legalább is azt hiszik, hogy az európai politikában éles fordulatot vett a szelek járása és mint kitűnő politikai meteorológusok, sietve hangolják magukat vérmes, de alaptalan föltevéseikhez. A zenekar, mint divatjamúlt nótát, félretette a demokráciát és a vezénszollamok fúvósai és nagydobosai vasárnap már a politikai konzervativizmusra zendítettek rá. A konzervativizmusért élnek-halnak, ezt jelölték meg nem mindig egyenes politikai útjaik kockaköveinek. Azt, hogy a miniszterelnök még a múlt héten is a „haladó demokratikus politika" lovagjává ütötte magát, csak megemlítjük, de nem hangsúlyozzuk. Hiszen az ország ügyeinek mostani vezetői egyáltalában nem szemérmesek és nem szégyenüik maguikat ma homlokegyenest ellenkezőjét mondani annak, amit tegnap szilárd meggyőződés gyanánt hirdettek. A belügyminiszter volt az, aki nyíregyházi beszámolójában még a legérthetőbben beszélt. Három pontban foglalta össze a kormányzat feladatait és nyomban hozzátette, hogy e feladatok közül kettő már teljesítve is van. Helyreállították a belső rendet és biztosították az államháztartás egyensúlyát A harmadik feladat, amely az volna, hogy most már az egyének boldogulásának előmozdítására kell törekedni, a belügyminiszter szerint szintén teljesülőben van. Ezekkel az állításokkal szemben nem kell különösképen megmagyarázni, hogy mennyiben állították helyre a belső rendet s hogy az ország dolgozó polgárainak milyen rettenetes árat kellett fizetni ők az államháztartási egyensúly látszatáért Az I. számu rendjavaslat hőse igazán nem büszkélkedhetik a rend helyreállításának munkájával. Mert hiszen az, amit ő egyszerűen rendnek nevez, a temetők síri csöndje csupán, a csönd mögött erőszakosságok és alantas szekatúrák sorozatával és emiatt a keserűségnek olyan határtalan mértékével, amely nem a rend, hanem maga a legvégzetesebb nyugtalanság. Ami pedig azt illeti, hogy most már az egyének boldogulására fognak törekedni: vájjon akad-e valaki ebben az országban, aki elhiszi, hogy a kormány komolyan akar ilyesmit Nem most először nyilatkoztatták ki ezt a kormány nevében és nem is most először történik meg az, hogy az ígéret csak ígéret marad, egyszerű áltatás — a cselekedeteknek minden komoly szándéka nélkül Ha a belügyminiszter végre elérkezettnek látja az időt annak a kijelentésére, hogy a kormány -"nem vállalkozott a nemzeti föllángolás megszüntetésére", akkor bevallott mindent, amit eddig gondosan titkolt. Bevallotta, hogy amit a kormány csinál, az az ellenforradalom továbbfolytatása, a „nemzeti föllángolás" tüzecskéjének továbbélesztése, az ellenforradalom egész lelki és erkölcsi tartalmának vállalása, tehát egy olyan, a kormányzati politika meghirdetése, amely teljességgel képtelen arra, hogy azt ország érdekében valami jót tegyen. És csak természetes, hogy mindezt a belügyminiszter „konzervatív" politikának nevezi. Ez a bő fantázia és a benne megnyilatkozó merészség tulajdonképen arra késztet minket, hogy egyáltalában ne törődjünk azzal, hajlandó-e a kormány vagy nem szalonképessé tenni az októbriánust A belügyminiszter azt mondja, hogy nem, de a belügyminiszternek tudnia kell, hogy az októbrizmus egyáltalában nem pályázik szalonképességre. Mert ami benne politikai, szellemi és erkölcsi tartalom, az sohasem lehet semmiféle finom exkluzivitásnak a magántulajdona. Az oktobrizmus kormányképes és annál hamarább lesz tényleges kormányzati politika, mennél jobban védelmezi