Népszava, 1927. április (55. évfolyam, 74–97. sz.)
1927-04-01 / 74. szám
bölcsességét Ennek köszönhető, hogy Coolidge még idejében észrevette azt a kísérletet, hogy az Egyesült Államokat újabb kaland előterébe akarják szorítani a távol Keleten. Angol részről most az angol-szász nemzetek egységét hirdetik és Kindt bolsevistának tüntetik föl. Ennek a viselkedésnek oka végső eredményben mindkét esetben a Jangcse-menti angol érdekekben keresendő. Ezek az érdekek most egyszerre egybeesnek Amerika érdekeivel, miolott korábban mindig ellenséges cselekménynek tartották, ha a Jangcse völgyében amerikai vagy egyéb nem angol társaságnak adtak engedélyt vasútépítésre. Coolidge nem engedte, hogy e tények megtévesszék. Magatartása arra vall, hogy átérzi az Egyesült Államokra nehezedő súlyos nehézséget és türelemmel viseltetik az ifjú, de még kaotikus kínai nacionalizmus iránt. Nem igazak a részhírek. (Páris, március 31.) A francia kormány tegnap táviratot kapott Pekingen keresztül a hankaui francia konzultól. A távirat határozottan megcáfolja az angol sajtóban terjesztett riasztó híreket. Nem igaz az, hogy a francia kiváltságos területen zavargások törtek volna ki. Ezzel szemben tény az, hogy Hankanban a kínai túlzópárt kerekedett fölül és hogy bolsevista mintára rendezik be a kormányzást. (London, március 31.) Amint a Reuter-iroda értesül, angol kormánykörökben a nankingi zavargásokat nagyon komolynak ítélik meg. Angol fölfogás szerint olyan eseményekről van szó, amelyek fölött nem lehet napirendre térni. A tárgyalások a többi hatalommal folyamatban vannak. (Páris, március 31. — Havas.) A külügyminiszter 9 óra 21 perckor (francia idő szerint) kelt táviratot kapott Shanguiaiból, amely szerint az angolok és amerikaiak utasítást kaptak, hogy a Jangcsekiang felső völgyét ürítsék ki. A távirat nem tesz említést a shanghai francia koncessziós területen állítólag történt incidensekről. Bazire tengernagy éjszaka érkezett távirata azt jelenti, hogy Shanghaiban a francia koncessziós területen a helyzet nyugodt. A Margitsziget sok port fölvert részvényügyét az illetékes körök, úgy látszik, nagy gyorsasággal akarják lebonyolítani. A Közmunkatanács határozatát a kormány már jóvá is hagyta, sőt a Moktár által közvetített svájci kölcsönt alá is írták. A vételárat 3,4 millió pengő összegben szombaton délelőtt ki is fizetik a boldog Schifferéknek, akik még nemrégen attól féltek, hogy a szerződés be nem tartása címén a Közmunkatanács megsemmisítteti a szerződést. A kölcsön 1.000.000 dolláros, vagyis 72,5 milliárd papírkorona, ennek az összegnek csak a 94%-át fizetik ki, vagyis 1,5 milliárd papírkorona a hitelezők árfolyamnyeresége, viszont a Közmunkatanács 35 évi, évi 8 2%-os törlesztési alapon fizeti vissza a kölcsönt. A jövő hét folyamán a régi igazgatóságot föloszlatják és annak helyébe a Közmunkatanács jelöl ki ujat. A Margitsziget részvénytársaság igazgatóságába bekerül a Közmunkatanács mindenkori elnöke és alelnöke; a főváros polgármestere és két alpolgármestere; továbbá a Közmunkatanács képviselői; felerészben az állam által kinevezett, felerészben a törvényhatósági bizottság által választott közmunkatanácsbeli tagok közül. Helyet kap az igazgatóságban a Moktor képviselője is, továbbá a kormány által kijelölendő több olyan személy, akiknek a kormány a részvénytársaság igazgatásában fontosabb szerepet kíván juttatni. A kölcsönből fönmaradó mintegy 25 milliárddal, hír szerint, meg akarják kezdeni és még ebben az évben befejezni a sziget parkírozását és az útépítést és folytatni akarják a partfeltöltési munkálatokat. A vendéglőüzemet továbbra is bérletben hagyják, a strandfürdőt, az ásványvízüzemet és a szanatóriumot a részvénytársaság saját kezelésében vezeti majd tovább. A „Magyar Távirati Iroda" a visszavásárlással kapcsolatban úgynevezett illetékes helyről hosszabb közleményt hoz, amely szerint már régóta fölismerték a szerződés káros voltát és már néhai Polónyi Géza is, aki 1918-ban a közmunkák tanácsának elnöke volt, föl akarta azt bontani. Azt mondja továbbá a közvélemény, hogy a részvényekért fizetett 3,4 millió pengő nem meríti ki a befektetett összeg ellenértékét sem. Ezeket okvetlen meg kellett téríteni, mert a beszerzett jogi vélemények szerint a részvénytársasággal szemben szerződést bontó ok nem forgott fönn. Aláírták a német-francia kereskedelmi provizóriumot.* Párisból jelentik: Csütörtökön este 7 óra 45 perckor a Quai d'Orsay dísztermében aláírták a német-francia kereskedelmi provizóriumot. Az aláírás ünnepélyes aktusán francia részről Briand külügy- és Bokanovszky kereskedelmi miniszter, német részről pedig Boesch párisi német követ vettek részt. NÉPSZAVA 1927 április 1. Légi háborúra készülnek a hatalmak. (II.) Az olasz légügyi államtitkár nagy beszédet mondott tegnap, amely bizonyára nagy tetszéssel fog találkozni mindenütt, ahol az imperializmus önző szempontjait többre becsülik az emberi életnél, különösen, ha a dolgozó néptömegek életéről van szó. Mussolini légügyi államtitkára kijelentette, hogy Olaszországnak három év alatt 2800 aktív szolgálatban álló hadi repülőgépe lesz. A legtöbb újságolvasó talán észre sem veszi az események és hírek görgetegében az olasz légiflotta terveiről szóló rövid hírt, amelyet azonban mi nagyon jellegzetesnek tartunk és megragadjuk ezt az alkalmat, hogy rámutassunk arra az őrült és gyilkos versenyre, amely a világ hatalmai között a légi fegyverkezés terén is folyik s rámutassunk azokra a veszedelmekre, amelyek e verseny nyomán fenyegetik az emberiséget. A világháború elején a repülés technikája még nagyon kezdetleges volt és a különböző hadseregek harci repülőgépei a világháború későbbi folyamán sem tudtak döntő jelentőséget elérni. A német repülőgépek 200 lóerős motorokkal óránként átlagban 100 kilométert tudtak megtenni, csak kevés bombát tudtak magukkal vinni, a magasságba emelkedés terén sem tudtak valami nagy eredményeket fölmutatni és a harcban álló országok különböző típusú repülőgépei sem voltak sokkal tökéletesebbek a német gépeknél. A mai harci gépek 1000 lóerős motorokkal dolgoznak, egy gépbe 2—3 motort is tudnak beépíteni, 150 kilométeres óránkénti sebességgel röpülnek, 13.000 méteres magasságba tudnak emelkedni és 30—10 méter mázsa bombát, gépfegyvereket, sőt kisebb ágyukat is hordanak a hátukon. A technika fejlődik és a technikával együtt fejlődik a tömegmészárlás tudománya is. A tömeggyilkolás különböző országokban működő professzorai alaposan kihasználják a repülés technikájának fejlődését. Különböző statisztikák állanak a rendelkezésünkre az egyes országok légi flottájának létszámára vonatkozóan, e statisztikák azonban megbízhatatlanok, mert a legtöbb kormány nem vallja be őszintén, hogy hány hadd repülőgép áll gyilkolásra készen a hadseregben. Hogy milyen megbízhatatlanok ezek a statisztikák, arra jellemző adat gyanánt csak a következőt említjük meg. A világháború végén egy német vezérkari ezredes panaszos cikket írt arról, hogy a francia légi flotta mennyivel fölötte áll a németnek. Francia statisztikai adatok szerint a francia vezérkar a világháború végén 3300 repülőgéppel rendelkezett, a német panasz szerint tehát a német állománynak jóval kisebbnek kellett lenni. Amidőn a háború után Németország lefegyverzésére került a sor, a szövetségesek katonai ellenőrző bizottsága 11.000 repülőgépet és 28.000 repülőmotort kobozott el Németországban. Ebből a tényből nem az következik, hogy csak Németország titkolta repülőgépeinek számát, hanem következik az is, hogy egyetlen hatalom sem vallja be őszintén azt, hogy mennyi hadi repülőgép áll rendelkezésére. A francia kormány például mintegy másfélezer hadi repülőgépet tart hivatalosan nyilván, nagytekintélyű katonai szakértők azonban úgy vélik, hogy háború esetén a francia légi flotta legalább 15.000 gépet tudna szolgálatba állítani. Anglia sem akar Franciaország mögött maradni a légi fegyverkezés terén. Sir Samuel Hoare légügyi miniszter 1923 májusában kijelentette, hogy Anglia a levegőt ugyanúgy a maga részére akarja meghódítani, mint ahogy meghódította a tengereket. Egy hónappal később Baldwin már nyíltan kijelentette az alsóházban, hogy az angol kormány olyan légi flotta szervezését határozta el, amely az országot az elérhető légi zónán belüli legerősebb légi hatalommal szemben is meg tudja védelmezni. Az utolsó angol hivatalos statisztika szerint az angol légi flottában 3000 tiszt, 2000 pilóta és 26.000 katona teljesít szolgálatot. Az angol kormány külön légi flotta építésére ösztönzi a fehér dominiumokat is, az angol hadiipar egyre jobban berendezkedik a harci repülőgépek gyártására és e hadiipar jól szervezett sajtója valóságos pergőtűz alá vette Ponsonby szocialista képviselőt, ali néhány nappal ezelőtt a légi flotta megszüntetését követelte az angol alsóházban. Olaszországban 1924 októberében, a fascisták Róma elleni rohamának évfordulóján rendezte Mussolini az első nagyobbszabású flottademonstrációt a levegőben. Akkor csak 1000 repülőgép állott a diktátor katonai céljainak szolgálatában, egy év múlva már 1600, tavaly már közel 8000-re becsülték külföldi szakértők az olasz hadsereg hadirepülőgépeinek számát, a tartalékokkal és a mozgósítás esetén behívható civil repülőgépekkel együtt pedig 10.000-re becsülhető az olasz légiflotta gépeinek teljes létszáma. Amint tehát látjuk, az olasz légügyi államtitkár legutóbbi beszédében nagyon „szerény" volt , katonai szempontból ez a „szerénység" teljesen érthető. Még sokáig folytathatnánk ezt a szívszorító seregszemlét, rámutathatnánk azokra az ipari érdekeltségekre, amelyek a különböző államokban forszírozzák a hadirepülőgépek megrendelését, megemlíthetnénk, hogy az angol Armstrong cég keresztül tudta vinni a Nagykövetek Tanácsánál, hogy Bulgária részére légiflottát engedélyezzen, részletesen beszélhetnénk az olasz Caproni-érdekeltség erőlködéseiről Romániában, a francia Breguet cég jugoszláv üzleteiről, azokról a tranzakciókról, amelyeknek látható eredménye gyanánt francia repülőgépek vándoroltak Csehszlovákiába és Lengyelországba és újabb milliárdok a francia hadiipar zsebébe, de nem meríthetjük ki jobban ezt a témát, mert órák és hasábok kellenének a nemzetközi hadiipar légi tranzakcióinak fölsorolásához. Európa népe pedig nyugodtan tűri, hogy a tömegmészárlás szárazföldi és vízi szörnyetegei fölött mint bontja ki egyre szélesebbre halálthozó szárnyait a légi fegyverkezés vészmadara. belép, vagy nem lép be Gömbös Gyula az egységes pártba, belügyminisztere lesz-e a Bethlen-kormánynak, vagy pedig továbbra is az ellenzéki padokba átszállásolva támogatja-e a hatalmon levő reakciót, valóban nem fontos. Hiszen a háromtagú fajvédőcsoport „vezére" is megállapítja egyik újságnyilatkozatában, hogy a kormány amúgy is átvette már a fajvédők programját, Bethlen az ő politikájukat csinálja befelé, kifelé egyaránt és külön elismeréssel adózik gróf Klebelsberg Kunónak, hogy az hamisítatlan fascistává nőtte ki magát Mussolini árnyékában. Nem értjük tehát a kormány hivatalos támogatóinak berzenkedő cáfolatát, hogy Gömbös belügyminiszterségéről nincsen szó és a fajvédők „vezérét" legföljebb csak a kormánypárti fajvédők a maguk szakállára csalogathatták át, invitálhatták be az egységes pártba. Elvégre miért tiltakoznak olyan hevesen a miniszterelnök politikai bizalmasai ama föltevés ellen, hogy a kormány egyszer kivételesen szakítani készül a közvélemény megtévesztését célzó taktikai fogásokkal és egyetlenegy ponton őszinte gesztusra ragadtatja magát.Mert csupán ezt jelentené, ha Gömbösnek most már megengednék az egységes pártba való belépést, az álellenzékiség helyett a hivatalos kormánytámogatást és a Bethlen-kormány belügyminiszterét holnaptól vagy holnaputántól kezdve nem Scitovszky Bélának, hanem Gömbös Gyulának hívnák. Úgy látszik azonban, hogy a kormány nem kapható az őszinteségre, még azon a parányi, alig láthatóponton sem, amelyet a politika térképén ma Gömbös Gyula neve jelent. És ezért nem jut,hat el egyelőre a belügyminiszteri bársonyszékig a fajvédőcsoport „vezére", holott legutóbbi parlamenti beszédében maga is megállapította, hogy az ő politikai hitvallása csak abban különbözik a Bethlen-kormány politikai gyakorlatától, hogy ő a nyílt diktatúra kivel szemben Bethlenek álcázott diktatúrájával. A fővárosi helyi hajójáratok, közelebbről: a Boráros - tér—Margitsziget— Óbuda - vonalon közlekedő propeller járatok immár a második esztendeje nem közlekednek. Ezeket a járatokat a Mester tartotta fönn, amelynek a főváros a békében évi 200.000 korona szubvenciót adott. A Mefter a hajójáratokat csak az említett szubvenció valorizálása esetén volt hajlandó föntartani, mivel pedig ezt a fővárostól nem kapta meg, a járatokat beszüntette. Azóta ismételten voltak tárgyalások a hajósvállalat és a főváros között, nemrég a Mefter az igényét 160.000 pengőre szállította le. A főváros eleinte úgy akarta elintézni ezt a szubvenciókérdést, hogy a hajósvállalatot terhelő partbérleti és kikötődíjakat az émlített összeg erejéig a vállalatnak elengedték volna. A legújabb fordulata az ügynek az, hogy a Mester a szubvencióigényét 120.000 pengőben jelölte meg. A fővárosnak az az álláspontja — eltekintve az esetleges szubvenció összegétől —, hogy a hajójáratok jelentős részben a Margitszigetet érdeklik, tehát a Közmunkatanács, amely már közvetlen kezelője a szigetnek, legalább a felét a szubvenciónak vállalja magára. Ilyen értelemben a tárgyalások a Közmunkatanáccsal meg is indultak.