Népszava, 1927. május (55. évfolyam, 98–122. sz.)
1927-05-01 / 98. szám
1927 május 1. A Május: szabad. Örüljön ma minden bilincses többi, Van még, aki magyar földön szabad, Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis ir, izgat, beszél. A Május i. „Itt nyugszik"-ját most irja Sírjukra tán, kik oly bizakodók, Erre a legutálatosabb sirra, Kit őrizni nem akad porkoláb. A Május izgat csupa verőfénnyel S ugy ágyazza, késziti a Jövőt, Száz hazugság száz hazug törvénnyel Hogy utána hasztalanul jöhet. Május beszél és nekünk most amit mond, Rendőrileg, im, meg nem tiltható: Virágozz fa és nőjj hegynyire kis domb S dolgok, ti, igazságot tegyetek. Szabad Május szabad és szánt tömegje, Virágok alatt csókolózzatok, Reátok vár ez az ország Hiszekegyre, Szabadítsatok s bölcsen hígyjetek. Bölcsen hígyjetek, de kemény ököllel S tömlöcök mellett uti kőtörők, Úgy törjetek, hogy aki követ tördel, Törhet gonosz fejet és korszakot. Örüljön ma minden bilincses többi, Van még, aki magyar földön szabad, Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis ír, izgat, beszél. ADY ENDRE *) Megjelent eredetileg a Képszava 1914 május 1-i ünnepi számában, utóbb pedig Ady „Az utolsó hajók" című posthumus kötetében. Államosítják az ipartestületeket? Az ipartestületek körében elterjedt hírek szerint a kereskedelemügyi miniszter elhatározta az ipartestületek államosítását. Az államosítás ügyében készülő törvényjavaslat megszüntetné az ipartestületek autonómiáját s a testületek vagyonát az állam venné kezelésébe. Az adminisztráció födezése továbbra is tagdíjak befizetéséből történnék, a tagdíjakat azonban közadók módján hajtanák be. Az ipartestületek a legélesebben állást foglalnak az állam centralizációs törekvései ellen. új helyen, bőségbn pedig mi nem éltünk, sőt szerényen, de hát a barátság és a lelkek jó viszonya, ezt ő is nehezen nélkülözte. Ferike különben nő, szépen beszél már és jól van. De nekünk ez nem volt elég. Meg akartam keresni Ferit, biztosabbnak tudtuk az ő jövőjét, emberré válását, ha nálunk van és mindig mi gondoskodunk róla. Kaptam tehát magam és leutaztam Marihoz, minden előzetes levelezés nélkül, hogy élőszóval egyszerre intézzem el vele a dolgot. Megmondtam neki, hogy a gyermeket elviszem tőle, fölhozom hozzánk Pestre. Jobb úgy, mintha vele marad idegen helyen, ott, ahol ő szolgál. Rövidesen lakáshoz jutunk és akkor ő is visszajöhet hozzánk. Az anya sírt a válás fájdalmában, meg a boldogságtól is. Feri bátran, sőt örömmel jött. Az alatt a rövid idő alatt, amig távol volt — körülbelül két hónap alatt — szépen fejlődött, eszesedett és ez kitűnt, amint a vasúton hosszasan barátkoztam vele. Velem szemben fesztelen, nyílt, bátor és intelligens volt. De amikor idegenek jöttek a kupéba, akkor láttam, hogy Feri félénkebb lett. Már nem olyan büszke és mindenható, mint amikor nálunk volt. Hozzám húzódott mintegy védelemért ismeretlen támadások ellen, a pillantásából aggodalom csillant ki, idegen tekintetek előtt a szemét lesütötte. Két hónapig volt oly emberek közt, akiknél szolgasorban ért az ő anyja — és már ez meglátszott rajta. Most kaptam csak észbe, most tűnt föl nekem, hogy a két nap alatt, amig az anyja falujában időztem és vele gyakran együtt voltam, sem ott, sem a hosszú kocsiúton, sem az állomáson és a vendéglőben, sem a vonaton még egyszer sem láttam Feritől a dacos pózt és nem hallottam az ellenszegülő kiáltást, hogy: ó-ó-á-ágy! Már egy hete itthon van Ferike nálunk, de még egyszer sem mondta, hogy ó-ó-á-áhh! Vájjon magához tér-e majd a lelke? Vájjon fölszabadul-e közöttünk és elfelejti-e a szolgaság két hónapját? Aggódva várom. " NÉPSZAVA Május elsejének legelső ünnepi milliók idealizmusának fenséges napja volt. S azóta az maradt minden május elseje. , Mert május elseje nem a multat jubileálja, nem a jelent ünnepli. Május elsejje a jövendőnek fölszentelt napja. Minden vallásos, minden hazafias ünnep a muilté. Az emlékezésé. Karácsony, húsvét, pünkösd, Szent István napja és március 15-ike: elmullt események glorifikáló megemlékezései. Egyházi vagy állami hivatalos akarat, avagy milliók szíve avatta ezeket kivételes napokká. Május elseje az első ünnep, amely nem a múltnak szól, hanem a jövőnek, amely nem azt ünnepli, ami volt, hanem azt, ami lesz. Május elseje ezzel alegfenségesebb idealizmus szimbólumává avatódott. Mert a legtökéletesebb altruizmust jelképezi. A múlt nagy napjai minden ünneplőjüknek adtak már valamit, avagy hagytak rá valamit: vallását, hazáját, szabadságát vagy ezeknek nagy emlékeit. A jövő nem adhatottt nekünk még semmit. Mi magunk vagyunk a jövő ígéretei. A magunk akarata, a magunk elszántsága, a magunk önfeláldozó altruizmusa az egyik záloga annak, hogy az ideális jövendő, amelynek egykor való eljövetelét ünnepeljük, eljön valóban. Ellenfeleink május elsejének táborát durva materializmussal szokták megvádolni. Milyen hazug, a legjobb esetben milyen ostoba vád ez azok oldaláról, akik szemközt állanak velünk! Hát miből áll az ő idealizmusuk? A legostobábbak vagy leggonoszabbak közülök egyenesen a múltba vágyódnak vissza s legjobbjaik is kétségbeesve kapaszkodnak a jelenbe. Ahhoz ragaszkodnak, amijök már megvolt, vagy amijök még megvan; ahhoz, ami őket vagy már szolgálta, vagy még szolgálja; ahhoz ami jó, ami hasznos, ami célszerű — nekik. Ez az ő idealizmusuk! És miből áll a mi materializmusunk? Abból, hogy nem vágyódunk vissza a múltba; abból, hogy küzdünk a jelen nyomorsága és elnyomatása ellen; abból, hogy tekintetünk a jövő felé van irányítva; abból, hogy szebb és jobb jövőért küzdünk s hogy e szebb és jobb jövőnek ünnepet szenteltünk: május elsejét. Ez a mi materializmusunk! A szebb és jobb jövendőért való harc alkotja a mi küzdelmünk lelkét. Küzdelmünk sokoldalú: tudományos és gyakorlati, nemzeti és nemzetközi, gazdasági és politikai, szövetkezeti és szakmai. De ez a sokoldalú és sokirányú küzdelem minden téren és minden vonatkozásában végső célként csak egyet ismer: ideáljainkat, amelyeket egykor meg akarunk valósítani, a jövendőt, amelyet egykor ideálissá akarunk tenni. Materialisták vagyunk? Két fő célért küzdünk- s e kettő egybetartozik. Azt akarjuk, hogy az anyag ne uralkodhassék többé az emberen. Se a föld, se a gyár, se a pénz, se a szurony. Azt akarjuk, hogy az ember se uralkodhassék többé az emberen. Se a földesúr, se a gyáros, se a bankár, se a katona. Azt akarjuk, hogy az ember uralkodjék az anyagon: a földön s a gyáron s hogy ekevassá tegyen a szurony. Azt akarjuk, hogy egymás testvére legyen az ember és ne legyen se ur, se szolga. Ez a mi materializmusunk. Ez a mi anyagiasságunk. Igaz, hogy anyagi javak körül is folyik a harc. Mert hiszen szegények, nincsetlenek vívják a vagyonosak ellen. De nem azzal és nem azért, hogy amazokat elűzzék és helyükbe üljenek ők maguk, nem azzal és nem azért, hogy a meglévő igazságtalanságokat egyszerűen megfordítsák, hanem azért és csak azért, hogy senki se üljön a gazdagok aranyos trónján és senki se a szegények fapadjain. Azért és csak azért, hogy minden igazságtalanság megszűnjék. Harcunknak nem lényege, hanem csak eszköze, nem végső, hanem csak átmeneti célja az anyagi javak körül való küzdelem. Béremelés, munkaidőrövidítés, tisztességes munkásvédelem: anyagi természetű követelések ugyan, de a tartalmuk színtiszta idealizmus. Két okból is. Először is, mert e követelések a becsületes munkával dogozók, a mindenből kifosztott munkások helyzetén javítanak. Másodszor, mert ez a helyzetjavítás is csak eszköze az igazi ideális cél megközelítésének: a munka végső fölszabadításának. A mi táborunk más átmeneti célokért is küzd. Ez a küzdelmünk is a legmagasabbrendű idealizmust szolgálja, mint egykor a rabszolgafölszabadítóké. Jogokért, szabadságért harcolunk a bilincsbevertek javára. Vájjon kik voltak a múlt idealistái: a rabszolgafölszabadítók-e, avagy a rabszolgatartók? Kik az idealisták: ellenfeleink-e, akik szolgaságban tartják a népet, avagy mi, akik harcolunk minden szolgaság ellen? Tudatlanok és félrevezetettek szemünkre szokták vetni a történelmi materializmust, amelynek a nevéből következtetnek a mi átkos materializmusunkra. Mennyi tudatlanság egy halomban! Aki ezzel a váddal lép föl, az azt sem tudja, hogy a materializmus, mint bölcselet, tipikusan polgári filozófia. Ehhez a világnézeti polgári materializmushoz nekünk, szocialistáknak nincsen semmi közünk s legkevésbé van hozzá köze a történelmi materializmusnak. A történelmi materializmus nem filozófia, nem világszemlélet, hanem a történelemkutatásnak módszere. Eszköze a történelmi események fölismerésének, módszere a történelem jövendő utjai föltárásának. Ez az a módszer, amely a történelmet nem hősi, hanem gazdasági alapon igyekszik megérteni, amely a nagy események okát nem egyesek jóságában vagy gonoszságában, gyávaságában vagy hősiességében, szerencséjében vagy balszerencséjében keresi, hanem ehelyett a névttelen tömegek sorsát kutatja s a fejlemények legmélyebb gazdasági okait keresi. Ezt a történelmi materializmust lehet elfogadni — Marx és Engels e korszakalkotó fölfedezései ma már közkincse minden modern történelemkutatásnak —, lehet elvetni, de belőle a szocializmus anyagiasságára következtetni: csalás vagy tudatlanság. De más érveik is vannak ellenfeleinknek. Azt állítják: hazafiatlanok, vallástalanok vagyunk, hiányzik belőlünk a vallási és hazafias idealizmus — materialistáik vagyunk. Ez az érvelés az uralkodó osztály önző érdekeit ruházza föl ideális mezzel s a vallási és hazafias idealizmust akarja a maga számára kisajátítani. Azt akarja elhitetni, hogy durva anyagiasságot jelent, ha valaki nem fogadja el ellenfeleink osztályideáljait; ha az ember elveti azt a felekezetiességet és azt a nacionalizmust, amely a vallást és a hazát az osztályuralom céljaira használja föl. Nem veszik észre, hogy mennyivel magasztosabban szolgálja az idealizmust az a gondolat, amely minden ember»- II