Népszava, 1934. június (62. évfolyam, 121–144. sz.)
1934-06-02 / 121. szám
A SZÓHALOM őröl még Genfben. Folyik a leszerelési értekezlet és azt sem lehet mondanunk, hogy nem érdemes reá figyelnünk. Igenis, mindenkinek észrekell vennie, ami Genfben történik, nem azért, mintha ez a történés a béke ügyét valamennyire is előre vinné, hanem azért, mert abból, ami az eddigi beszédek során elhangzott, egészen nyilvánvalóvá vált, hogy nincs leszerelés, nincs béke, mindenki készülődik az új háborúra. A világháború után következő esztendők nagyragyújtották az embermilliókban a háború ellen való elszántság szent lángját. A világháború után ügyeskedhettek a tábornokok és intrikálhattak a diplomaták. Akármilyen éles volt a győztes államok hivatalos álláspontja a legyőzöttekkel szemben, a győztes államok közvéleménye nem a bosszút, nem a készülődést, hanem a békét, leszerelést, és kibékülést hirdette. Német területeket tartottak megszállva, a weimari Németország területeit, de a jobboldalnak időszaki kilengései után előretört a békepárti bal és megszületett a békében bízó emberiség reménységének alapköve, Briand és Stresemann műve, a locarnói egyezmény. Ez volt a háború utáni idők békekorszaka, ezek voltak azok az esztendők, amikor a népmilliók állandó nyomása békepolitikát parancsolt a hatalmasokra és a kormányzókra. A hadiszergyárosok és az imperialisták alkonya volt ez a korszak. De a hadiszergyártás és az imperializmus nem egykönnyen győzeti le magát. Segítségül vette a deklasszált középosztályt, megteremtette vele ott, ahol ennek talaja volt, a maga ellenforradalmát és a diktatúrák uralomrajutása egyszerre kiélezte a háborús veszélyt. Hol van már Briand békepolitikája? Helyette Barthou veri az asztalt és példátlan élességgel nyilvánítja Franciaországnak azt a csöppet sem tagadott szándékát, hogy ura marad a kontinens katonai erejének. Igaz, éles volt a beszéd. De ehhez a beszédhez a horogkeresztes háttér kellett. Stresemannal, vagy, hogy még messzebbre nyúljunk vissza, Rathenauval nemcsak Briand nem beszélt volna így, hanem Barthou sem. A franciák most úgy érzik, hogy a horogkereszt melléjük állította a világ közvéleményét. Megszűnt minden gát és korlát, fék és ellenzés. A franciák igen kitűnő csomagolásban tálalják a kérdést: aki a francia fegyverkezés ellen van, az a horogkereszt híve. Ki vállalja a maga részéről azt a felelősséget, hogy tétovázásával vagy semlegesdijével elősegíti a rohamcsapatok uralmát Európa kultúrája fölött? Igen, nagyjából ez a tenorja annak, amit Barthou Simonnak, az angol külügyminiszternek mondott és a világ bámulva nézheti, hogyan kényszerül arra Anglia, hogy föladja közvetítő szerepét és odaálljon a francia irányítás mellé. A horogkereszt nagy külpolitikai „sikereket" ért el. Lángra lobbantott minden fegyverkezési dühöt, megsokszorozta a hadiszergyárosok nyereségét és a készültség állapotába helyezte az egész világot. Az egész világot — önmaga ellen. Az orosz-francia paktum és küszöbön lévő kisántáni-franciaorosz megegyezés befejező része a körnek. Acélgyűrű ez Németország körül. Az egyik oldalon a francia erődöt, a másik oldalon az orosz készenlét. Ahol még áttörési lehetőség van Ausztria felé, délkelet irányban, ott egész Európa vigyáz féltékenyen. Nincs tovább, itt állunk a háborús veszedelem közvetlen küszöbén. Esztelenség és őrültség, jóvátehetetlen bűn az egész emberiség ellen, ami itt készül. Mozgósítások és megrohanások előjeleit érezzük a levegőben és ez az érzés nemcsak tragikus, de groteszk is, mert hiszen nem ultimátumokról, nem éleshangú jegyzékekről, hanem a béke és a leszerelés érdekében összehívott konferenciáról ad hírt a távíró és a rádió. Kié lesz a történelmi felelősség, ha Európa kigyúl? Mindenkié, minden imperialistáé, minden kapitalistáé. De hogy az őrjöngő tempójú fegyverkezés jogcímét a horogkereszt szállította, ez egészen tisztázott. Hitler nélkül és Göring nélkül nincs Barthoubeszéd. Barthou-beszéd nélkül pedig az angolok megpróbálhatják a közvetítés politikáját. Európa veszni indul és békés életének ebben a szörnyű végvonaglásában riadtan idézhet a Spree és a Rajna partjára, ahová beledobták, ahová beletemették a béke lehetőségét. Ha van még lelkiismeret, hol van még civilizáció, keljen föl, szálljon síkra a veszélyeztetett békéért, a romlásba rohanó emberiségért. (Uft1! Ma: Teljes heti rádióműsor külön mellékleten LXII. évf. 121. szám Budapest, 1934 június 2. szombat l- KtV. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 Araty fillér A szocialista Munkásinternacionálé ülése A bécsi elvtársak megrendítő üzenettel fordultak az Internacionáléhoz. — Hilferding és Otto Bauer ismertette a helyzetet. — Vandervelde és Léon Blum a háborús veszély elhárításának kérdéseiről referált (Brüsszel. — A Népszava tudósítójától.) Brüsszel, Belgium fővárosa, az európai szocialista munkásmozgalom múltjának, kiépítésének és küzdelmeinek, egész történelmének nagyon nevezetes állomása. E sorok írója nem akar egyéni, lírai visszaemlékezésekbe elmerülni, de mégsem tudja megemlítés nélkül hagyni, hogy a nemzetközi munkásmozgalom mily sok nevezetes mozzanatának volt már tanúja éppen Brüsszelben. Emlékszik rá, hogy Brüsszelben volt az Internacionálénak egyik végrehajtóbizottsági ülése, amelyen az angol Labour Party jelentkezett fölvételre... Nagy vita keletkezett a kérdés körül ,akkoriban, vagy 25 esztendeje már. Emlékszik, hogy Kautsky magyarázta az akkor még a marxista gondolatvilágtól kissé távolabb álló angol munkásosztálynak szükségszerű fejlődését és melegen pártolta a fölvétel szükségességét. Milyen hatalmassá vált azóta az angol Labour Party, ma már jogos reménysége az egész világ szocialista munkásságának. A Brüsszelben tartott végrehajtóbizottsági üléseken ott jártak még az Internacionálénak régi, nagy történelmi nevű férfiai. Ott jártak Kautsky meleltt Adler Viktor, Keir Hardy és mindenekfölött a felejthetetlen Jean Jaurés. Vagy 48 órával azelőtt hogy leterítette a hitvány orgyilkos golyója, Jaurés a brüsszeli Népházban hívogatta hatalmas szellemének erejével a béke megmentésére a világ lelkiismeretét. Brüsszelben tartotta a világháború előtti Internacionálé a magyar elvtársak egy része körében is ismert, a magyar párt kongreszszusain is részt vett Camille Huysmans titkársága mellett utolsó végrehajtó ülését. Nagy, nevezetes emlékek ezek egy egész szocialista nemzedék számára. Mostani ülését az Internacionálé nem a Népházban, hanem a Társadalmi Biztosítás nagy épületében tartotta. Már háború utáni alkotása a belga munkásmozgalomnak. A baleset és az aggkori biztosítás céljaira fizetik a belga munkások ezeket az összegeket, másfajta közsegélyalapok pótlására. Ehhez a vagyonalaphoz tartozik ez a nagyszerű palota is. Itt, ebben az intézetben folytak most kétnapon át az Internacionálé végrehajtóbizottságának a tanácskozásai. A vendéglátó gazdák a legkedvesebb figyelmességét tanúsították a delegátusok iránt. Az épület, a termek, a benne dolgozó intézmények, az emberek, mind a belga munkásmozgalom erősödéséről és haladásáról tanúskodtak. * Bizony nagy, szédületesen nagy változások 1910 vagy 1914 óta. Új és egészen más világ mindenütt. És mégis nagyjában ugyanazok a problémák, amelyek már akkoriban is sorskérdései voltak az egész világnak. A szocialista munkásság már akkor is birtokában volt annak a történelmi fölismerésnek, hogy a kapitalizmus csak átka az emberiségnek, már akkor is hirdették a szocialisták, hogy a kapitalizmus romboló erőit meg kell fékezni, le kell győzni, mert különben ezek a romboló erők döntik szerencsétlenségbe az egész világot. És most az értekezleten ismét föltárult a küldöttek előtt ennek a súlyos problémának egész mélysége. Megint hallottunk jelentéseket, értesüléseket, fölfogásokat — főként Vandervelde elvtárs, volt a belga külügyminiszter és Léon Bilim elvtárs, a francia testvérpárt előharcosa referálták ezt az anyagot —, amelyekből kiderült, hogy az európai helyzetet igenis a legnagyobb és a legindokoltabb aggodalommal kell nézni, hogy nagy és közeli veszedelmek vannak, hogy a veszedelmeket csak a legnagyobb erőfeszítésekkel lehetne elhárítani, mert ha nem, akkor ' • ' elkerülhetetlenül következnek a katasztrófák. Ez a kérdéskomplexum volt az Internacionálé végrehajtóbizottsági tanácskozásának egyik legfontosabb anyaga. * Azt mondottuk föntebb, hogy nem mai keletűek ezek a problémák. De igenis mai keletűek és a mi napjaink történelmét és élettartalmát jelentik azok a megrendítő nagyságú események, amelyek végeredményben arra vezethetők vissza,, hogy a szocialista munkásság a problémákat nemcsak ismeri, de példátlan erőfeszítésekkel igyekszik azokat meg is oldani. Ez a legmélyebb értelme és ez a valódi tartalma a véres összeütközé