Népszava, 1937. március (65. évfolyam, 50–72. sz.)

1937-03-02 / 50. szám

1937 március 2, (tedd NÉPSZAVA 3. oldal r Égetően fontos kérdésekről esett szó a közigazgatási tovább­képző tanfolyam hétfői ünnepélyes megnyitásán. Idők jele, hogy a mi­niszterelnök, az ipari és kereske­delmi miniszter, valamint a belügyi államtitkár a szociális kérdéseket tették beszédeik középpontjába. Mindhárman hangsúlyozták annak a döntő fontosságát, hogy a köz­igazgatást minden ízében szociális érzék hajtja át. A mi szempontunkból különös figyelmet érdemel Bornemisza ipar­ügyi miniszter beszéde. Bornemisza fölvetette korunk legizgató­bb kér­dését: hogyan lehetne a tőke és munka között tátongó mély szaka­dékot áthidalni, hogyan lehetne a tőkés gazdasági rend belső ellent­mondásait föloldani. A miniszter felelt is tulajdon kér­désére és azt mondotta: józan, bölcs, m­egértő szociálpolitikával, mert bűn és könnyelműség lenne ölbetett kezekkel nézni a szociális mozgal­mak külföldi elfajulását ahelyett, hogy józan megfontoltsággal elébe mennénk az eseményeknek. Arra kell törekednünk — folytatta az iparügyi miniszter —, hogy a mun­kásosztályt polgári színvonalra emeljük és visszavezessük a nemzeti gondolathoz. Mielőtt még továbbmennénk, meg kell itt állnunk egy pillanatra. A szociálpolitikai törvényhozás kétségkívül lényegesen enyhítheti a tőke és munka között természet­szerűen fönnálló és szerintünk ki­egyenlíthetetlen ellentétet, de meg nem oldhatja a tőkés termelési rend most olyan "viharos erővel jelent­kező ellentmondásait. Ebben a gazdasági rendben a munkásosztályt polgári színvonalra emelni nem lehet még oly jó szán­dékkal sem, még oly kitűnően mű­ködő szociálpolitikai intézmények­kel sem. Viszont „visszavezetni," a munkás­osztályt a nemzeti gondolatihoz nem kell, mert onnan soha egy pil­lanatra sem távolodott el. Állítjuk és valljuk, hogy a munkásosztály, a dolgozó tömegek a legszilárdabb pillérei a jó és igazi értelemben vett nemzeti eszmének. * Bornemisza iparügyi miniszter beszéde során beszámolt a kormány szociálpolitikai alkotásairól, a leg­kisebb munkabérek megállapításá­ról, valamint a 48 órás munkahét bevezetéséről szóló rendelet hatásá­ról és jelentő­sségéről. Soha egy pillanatig sem tagadtuk ennek a két kezdeményezésnek va­lóban korszakalkotó jelentőségét, hiszen eleddig a munkaviszonyok általános rendezésének ilyen mély­reható kísérletével Magyarországon még nem találkoztunk. De amilyen készséggel elismerjük ennek a kez­deményezésnek a jelentőségét, még­pedig anélkül, hogy az előzmények­ről és az indító okokról besélnénk, éppen olyan őszinteséggel rá kell mutatnunk arra is, hogy ez a két­ségtelenül nagy horderejű kísérlet, különösen ami a legkisebb munka­bérek megállapítását illeti, távolról sem mondható még sikeresnek. Magának a legkisebb munkabérek megállapításáról szóló rendeletnek is sok súlyos hibája van. Ezek kö­zött is a legsúlyosabb az ellenőrzés megszervezésének hiánya, a bér­megállapítások bürokratikus lassú­sága, az egész intézmény nehézkes­ség­e, valamint, hogy a rendelet ki­játszásának széles lehetőségei kí­nálkoznak és ezeket a lehetőségeket a lelkiismeretlenebb munkáltatók alaposan ki is használják. A másik súlyos baj a végrehaj­tásnál mutatkozik. A miniszterelnök megnyitó beszé­dében olvassuk a következő monda­tot: „A nemzeti politika elgondol­á­sait csakis szociális érzékkel valóban telített, a lesszélesek)!) néprétegek gazdasági ne­hézségeit igazán megérte és átértő, eze­ket mindig­ mérlegelő és komolyan figyelembe vevő megvalósítani.A közigazgatás tudja csak Az iparügyi miniszter pedig be­széde végén a következőket mon­dotta: „A magyar szociálpolitika él, műkö­dik és hat. Ahhoz azonban, h­ogy a kor­mány ilyirányú szándékai eredménye­sek legyenek, szükség van az egész magyar közigazgatás osztatlan, össze­fogó segítségére. Minden törekvés sikere ugyanis a végrehajtáson m­úl­l­i­k, ez pedig a közigazgatás kezében van." Nos, ezekkel a kijelentésekkel mi tökéletesen egyetértünk. De sajná­lattal állapítjuk meg, hogy a vidéki közigazgatás — tisztelet a kivétel­nek — nem nagyon segít abban, hogy a legkisebb munkabérek meg­állapításáról és­­ a 48 órás munkahét bevezetéséről szóló rendeletek való­ban átmenjenek az életbe és érez­tessék jótékony hatásukat. Súlyo­sabbnál súlyosabb panaszok merül­nek föl országszerte mindenütt emiatt a munkások körében és kü­lönösen ott, ahol nincs zeti élet, ahol a munkásság szakszerve­védtele­nül és szervezetlenül áll — teljes k­i­szolgálta­tott­ság­ba­n. Minden elfogultság nélkül állít­hatjuk tehát: nem elég a szociál­politikai rendelet vagy törvény egymagában, ha mégoly helyes irányelveken épül is föl. Kell hozzá - amint az iparügyi miniszter is elismerte -­ a pártatlan szociális szellemtől áthatott közigazgatás, de kell hozzá a munkásság, a dolgozó tömegek teljes szervezkedési sza­badsága, kellenek hozzá a szabad szakszervezetek, amelyek tulajdon­képpen megérlelői voltak a szociál­politikai gondolatnak. Ott, ahol a munkásokat megfoszt­ják attól a joguktól,­­hogy szaba­don megválasztott szakszervezetbe tömörüljenek, ott egészséges szo­ciálpolitikai fejlődés nem lehetsé­ges. A munkást nem szabad meg­fosztani önrendelkező jogától, nem szabad ráerőszakolni fölösleges és terhes gyámkodással kétes értékű intézkedéseket és intézményeket; semmi sem veszedelmesebb annál, mintha a munkásban segítés és a kölcsönös meg­ütik az ön­segítés eszmé­jét és készségét. Eb­ből a szemszögből bíráljuk mi azt a programot nemista iparügyi is, amelyet Bor­miniszter beszé­dében körvonalazott. A munkaközvetítés kérdéséről már elmondottuk véleményünket részletesen. És amit ebben a cikk­sorozatunkban az önkormányzat kérdéséről ki­fejtettünk, ez vonat­a­kozik Bornemisza miniszter, illetve kormány egész programjára is. Az szociálpolitikai iparügyi mi­niszter hivatkozik az olasz Dopo lavorora. Köszönjük, nem kérünk belőle! Nincs szükségünk állami­­­ ii­tat­tatásra. Nincs szükségünk vállalati egyesületekre, amelyek rendszerint ipari jobbággyá akar­ják a munkást átalakítani. Amire szükségünk van­­, az a munkás­ság szabad szervezkedésének tör­vényes biztosítása. A szakszerveze­tek fennállásuk óta tö­bbet tettek a munkásság kulturális érdekében, mint amennyit emelkedése tehetne ezer Dopolavoro intézmény. Amit az iparügyi miniszter a bé­kéltető intézményről mondott, ab­­ban szívesen segítünk. Valóban szüksé­g van az ipari viszályok eny­hítését és lehetőség szerint való ki­küszöbölését elősegítő intézményre. De ez is csak az önkormányzati gon­dolat alapján épülhet föl. Ám még egy ilyen intézmény­yel sem küszöbölhetők életre keltésé­ki a sztráj­kok, amelyek velejárói a tőkés ter­melési rendszernek. A sztrájkjog a munkás elidege­níthetetlen joga! Mégis: a szakszer­vezetek sohasem tekintették a sztrájkot célnak, mindig csak esz­köznek és ha a sztrájk célja békés eszközökkel is megközelíthető, min­dig inkább ezeket az eszközöket vették igénybe. Beszélt még az iparügyi minisz­ter a magánalkalmazottak szociális viszonyainak rendezéséről. Türel­metlenül várjuk! Beszélt a családi munkabérekről. Erről majd még mi is beszélünk. Beszélt az üzemek egészségügyi berendezésének foko­zott jelentőségéről. vele. Beszélt a fizetéses Egyetértünk szabadság intézményének bevezetéséről. Már tegnap is későn lett volna! Beszélt a kis családi házakról, amelyekre „máris 200.000 pengő" áll rendel­ke­zésre. Ha az OTI önkormányzatát engedték volna, jóval többet tehe­tett volna e téren. Mégsem akarunk semmit levonni az iparügyi miniszter szociálpoliti­kai programjának értékéből — hi­szen nem felejthetjük el, hogy az iparügyi miniszter egy nyíltszava­zásos parlament kormányának a tagja. Mi a magunk részéről azon a vé­leményen vagyunk, hogy igazi szo­ciálpolitikai törvényhozás csak utópia addig, amíg a dolgozó töme­gek közvetlen befolyást nem nyer­nek a törvényhozásra. Őszintén demokratikus parlament nélkül, a munkásság állandó, ösz­tönző, önvédelmi harcai nélkül nem születhetnek őszinte szellemű szo­ciálpolitikai törvények! A jó közigazgatásról, a szociális törvényhozásról, a falu égető kérdéseiről beszéltek a közigazgatási továbbképző tanfolyam megnyitásán Darányi Kálmán, Bornemisza Géza és Mikecz Ödön A belügyminisztériumban hétfőn délelőtt nyitották meg a közigazga­tási továbbképző tanfolyamot és ez alkalommal jelentős miniszteri nyi­latkozatok hangzottak el. A miniszterelnök a közigazgatás feladatairól A megnyitó beszédet Darányi minisz­terelnök és ideiglenes belügyminiszter mondotta. Megállapította, hogy min­den nemzet alkotmánya annyit ér, amennyit közigazgatásé meg tud való­sítani. A törvényhozó akarata, a kor­mány elhatározása a tisztviselőkön ke­resztül érvényesül. A nemzeti politika elgondolásait csakis szociális érzékkel valóban telített, a legszélesebb néprétegek gazdasági nehézségeit igazán megértő, műveit, alapos és szakképzett közigazga­tás tudja megvalósítani. A közigazgatás megnövekedett felada­tai felfokozott igényekkel lépnek fel a köztisztviselőkkel szemben. Emelni kell Kim n­­ag­yun­ka Rák­óczi a leendő köztisztviselők elméleti és gya­ A­ton! 8, Rákóczi út 42 (a Nemzeti Színházzal szemben) a jobbitott helyiségeiben az idei tavaszi divat legszebb modelljeit avaszi felöltők, ruhák, blúzok, aljak, pongyolák nagy választékban! I V­ Megnag árusítja! 1

Next