Népszava, 1937. július (65. évfolyam, 146–172. sz.)
1937-07-09 / 153. szám
65. évfolyam 153. szám Budapest, 1937 július 9. péntek A MAGYAR ORSZÁGI SZOCI ÁLD EM OKRATA PÁRT KÖZP ONTI KÖZLÖ NYE • • ' J • ' - ' ' • - • ' Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili, Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 Vállalom a felelősséget az ország rendjéért és nyugalmáért", mondja a belügyminiszter. Ez természetes is, de ez egymaga nyilván nem elég. Hogy az országban rend és nyugalom legyen, ahhoz a legnagyobb jóhiszeműség mellett sem elég a felelősség vállalása, aminthogy az sem elég, hogy a miniszter munkabírását a belügyminisztérium ügyköre meghaladja! Már régen észlelhető a belügyminisztérium szerkezeti hibája: annyi sokféle feladat hárul a belügyminiszterre, amelyet az lelkiismeretesen elvégezni nem is tudhat. A legjobb esetben is csak korrekt magatartást tud tanúsítani, még tovább vállalja a felelősséget a minisztersége alatt történtekért is. Ez viszont kötelessége. Az adott viszonyok között a belügyminiszter ki van szolgáltatva a miniszteriális bürokráciának és a közigazgatás megcsontosodott, antiszociális szellemének. Ezen a két tényen nem tud változtatni a legjobb jóakarat s, a legkorrektebb magatartás sem. A miniszter alárendelt közegei a formalizmusba kapaszkodnak és nem akarnak tudomást venni arról, hogy a jó közigazgatás föltétele a teljesen demokratikus, pártatlan s önmagát csak az igazgatás szerepére korlátozó közigazgatás. Mihelyt azonban a közigazgatás politikai szempontokat kénytelen figyelembe venni, megszűnt megnyugtató közigazgatási feladatot teljesíteni. És ilyen esetben a felelősséget is hiába vállalja el a belügyminiszter. Azt mondja a belügyminiszter, hogy rengeteg, egy ember erejét meghaladó munka közben, rövid hetek alatt kellett megismerkednie a belügyi ágazat valamennyi problémáival s ezenfelül még a volt népjóléti minisztérium ügyi körével is. Most nem akarunk arról írni, hogy a legnagyobb fokú antiszociális cselekedet volt a népjóléti minisztérium megszüntetése. Azon a címen és azon az indokon, amellyel a népjóléti minisztériumot annakidején megszüntették, most sürgősen meg kellene szüntetni a földművelésügyi minisztériumot is. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt az előkelő minisztériumot nem szüntetik meg. Noha nagyon sok a belügyminiszter dolga s ha nem is tud mindennel személyesen foglalkozni, nyilatkozatával kapcsolatosan néhány dologról el kell mondanunk a véleményünket. Legelsősorban kifogásolható a belügyminiszter fölfogása a formaruhaviselés tilalma ügyében. Ha az alapszabályok engedélyezték az egyenruha viselését, az egyenruhaviselés tilalmáról szóló rendeletből következik, hogy az alapszabályokat kell módosíttatni és a tilalomnak érvényt szerezni. Az a finom megkülönböztetés, hogy a zöld inget kabáttal vagy anélkül viselik-e, csoportosan jelennek-e meg benne, vagy egyenként,nem való a mai idők rendészeti feladataihoz. Ha van egyenruhaviselési tilalom, akkor azt az egész vonalon végre kell hajtani várt különbség nélkül és nem szabad kibúvókat hagyni, amelyek csak arra alkalmasak, hogy a közigazgatási hatóságok pártosságot tanúsítsanak. A belügyminiszternek ez a nyilatkozata nem tartható fenn és nyilván módot kell találnia arra, hogy ebben a kérdésben egészen félreérthetetlen, minden kibúvóktól mentes törvényes álláspont jusson érvényre. A belügyminiszter nem értékeli eléggé a különböző nyilas- és horgosikeresztmozgalmak romboló hatását. E tekintetben nem elég a legteljesebb felelősség vállalása. Nem kívánjuk, hogy mindenkit csuljon le. Éppen mi nem kívánhatunk rendőrállamot. De tarthatatlan a mai állapot. Milyen a mai állapot? Beszéljünk világosan! Pártszervezetet a politikai pártok csak ott alakíthatnak, ahol a szolgabíró ezt nagy kegyesen megengedi. Ha durván meg nem félemlíti a helybeli munkásokat vagy parasztokat, akkor a legjobb esetben bekéri a párttagok névsorát. Ehhez ugyan nincs joga, de a megfélemlítésnek nagyon jó eszköze. Egyik szolgabíró gyakorolta most a kisgazdapárt tagjaival szemben ezt az eljárást. Mivelünk nagyon gyakran megtörténik ugyanez. A pártszervezetek megalakításáról belügyminiszteri rendelet intézkedik, eszerint csak be kell jelenteni a pártszervezet megalakítását s a párttagok a pártéletet megkezdhetik. Miért nem hajtják végre ezt a rendeletet és mi jogon tiltják meg, hogy más, mint Népszervezet megalakuljon? Ezért is vállalja a felelősséget a belügyminiszter? Lehet, hogy igen, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ez az állapot a demokratikus, törvényes állapottal ellenkezik. Ez a közigazgatási önkény érvényesítése. Ugyanígy állunk az egyesülési és gyülekezési joggal is. A mi pártunknak tilos a gyülekezés. Néhány képviselői beszámolón kívül alig tarthatunk gyűléseket, a legtöbbet már alsófokon eltanácsolják, megfélemlítéssel, párthíveink zaklatásával meghiúsítják, sokat betiltanak és ha panaszkodunk, a válasz pedánsan alkotmányszerű: tessék megföllebbezni, más módon a belügyminisztérium nem avatkozhatok a dolgokba. Kár fellebbezésre pazarolni az időt, mert ezeket a végzéseket „indokainál fogva" helybenhagyják. Így fest az egyesülési, gyülekezési jog. Mit szóljunk a közigazgatási emberek szelleméhez, mit szóljunk ahhoz, hogy igenis, vernek és továbbra is vernek embereket? A verésről fölvett jegyőkönyveket a belügyminiszter elé juttattuk, és tőle várjuk, hogy ennek a rendszernek erélyesen véget vet. A törvény uralma alatt verést nem lehet megtűrni s az nem lehet a politikai véleménynyilvánítás megtorló eszköze sem. Aki védtelen embert megkínoz, az igazán összetépi a törvényesség minden szálát és a megvertekben elhinti az önbíráskodásnak a csíráit. Nem mindig azok maradnak fölül és nem mindig azok erősek, akik ma fölül vannak és a hatalmat birtokolják. A belügyminiszter bíró volt, ha ő sem tudja megszüntetni egyszer és mindenkorra, hogy gyanúsított szegény, szerencsétlen munkásembereket megverjenek, akkor elmondhatjuk: minden marad a régiben, a közigazgatás népellenes szelleme is, a legkorrektebb felfogású belügyminiszterek ellenére is. A korrekt magatartás mellémost már korrekt cselekedeteket követelünk! A debreceni rejtély Kinek számolt el Surgoth Jenő? (Debrecen, július 8. —A Népszava tudósítójától.) Már a tempósan forgó szélmalmok között zihálva száguldó gyorsvonaton is azt beszélték Debrecen felé, hogy az egész Surgoth-ügy majd csak ezután lesz igazán bonyolult. És valóban, amikor leszállok a vasúti kocsiból és elhagyom az állomást, rögtön észreveszem, hogy lüktető talajra tettem a lábamat. A máskor oly higgadt, izgalomnélküli cívisváros minden zugában vitatkoznak az emberek, a bormérő bodegákban éppen úgy, mint a híres Arany Bika kávéházi terraszán, de a villamoson, sőt még a nagyerdei strandfürdőben is erről folyik , a beszéd. Mindenki érthetetlennek tartja, hogy sikkasztott az a társadalmi kitűnőségnek számító gazdasági felügyelő, akinek nyárspolgári kedvtelései voltak, aki menüelőfizetője volt az Angol Királynő éttermének és aki annyira kicsinyesen takarékos volt, hogy ha az ebédhez kapott tésztáját nem tudta elfogyasztani, akkor eltétette azt a vacsorához, nehogy kárbavesszen! Debrecen hitetlenül és fejcsóválva fogadta a balatoni hulla naiv meséjét, amelynek főfő ismertetőjele az egyik kézen lévő csonka ujj lenne! Az Arany Bika terraszán előkelő helybeli urak mondották nekem, hogy évekig együtt voltak Surgoth Jenővel, mikor az még Debrecenben teljesített szolgálatot és bizony ép volt annak minden ujja, hiszen jellegzetes szokása szerint kezeit állandóan az asztalra fektetve tartotta az Angol Királynő vagy az Arany Bika fehérabroszos asztalán, ha úri társaságban volt. — Balatonpárti Ön, vagy szökéspárti — kérdezik egymástól az emberek és az egész közvélemény hite ez utóbbi felé hajlik, annál is inkább, mert minduntalan felröppen egy-egy hír arról, hogy Surgothnak vagy Debrecenben, vagy a környéken kell lennie. — Épen és egészségesen, csonka kézujj nélkül! Minthogy ezek a hírek egészen komolyan foglalkoztatják a közvéleményt, legelőször is a város határában őserdőtől övezett Auguszta-szanatórium felé irányítom lépteimet. Ez az állami tüdőb"beteggyógyító szanatórium a belügyminisztérium felügyelete" alatt működik. Hatalmas, modern gyógyszálló, amelyet nagykiterjedésű, pompásan gondozott park vesz körül. Az Auguszta-szanatóriumban A szanatóriumban természetesen óriási feltűnést kelt a budapesti hírlapíró megjelenése és az előírásos bejelentés után csakhamar ott ülök az igazgató-főorvosi szobában szemtől szembe dr Geszti József egyetemi magántanárral, aki egészségügyi főtanácsos is és az egész intézmény igazgatója. A talpig fehérbe öltözött, ezüstöshajú, pirosarcú professzor ,meglepetve, de azért rendkívül szívélyesen fogad és nyomban meg is kezdődik az intervjú. — Méltóságos uram, szavahihető, komoly mérnökember azt írta nekem Budapestre, hogy Surgoth Jenő június 18-án és az azt követő napokban itt „üdült" az Auguszta-szanatóriumban — kezdem —, noha akkor már állítólag névtelen halott gyanánt nyugodott a zsidótemetőben Balatonszabadiban! — Itt ugyan nem — mondja élesen dr Geszti József —, mert nálunk csak az lehet bentfekvő beteg, akit én megvizsgálok és beutalok. — Hát akkor Méltóságod tudta nélkül volt itt — vágok vissza. — Kizárt dolog, kérem! Betegállományban nálam nem volt — válaszolja — és ennek igazolására fölmutathatom ön előtt a betegfölvételi naplót! — Fölösleges — hívom vissza a kezelőiroda ajtajától —, de azért