Népszava, 1940. augusztus (68. évfolyam, 172–196. sz.)
1940-08-01 / 172. szám
1940 augusztus 1. csütörtök NÉPSZAVA !Hát így élnek ők...11 Milyen szépek, milyen megindítóak, milyen lírai csillogásúak ezek a tudósítások. Ezek a tudósítások az újságokban, amelyek a peremesi bányamunkások kultúrmunkájáról adnak hírt. Valóban szép munka! Számos szereplőt igénylő operettelőadásokat rendeznek és játszanak végig a szabadtéri színpadon... és a színpadot is, a nézőteret is azok a bányamunkások építették, akik a tenor- és baritonszerepeket éneklik, a bonvivánok, a buffók, a karénekesek, ugyanazok a bányamunkások, akik, amint az egyik tudósításban olvassuk, a föld alatt töltik életük javát. A főszereplők is egytől-egyig bányamunkások tehát, a szimfonikus zenekar tagjai is bányamunkások ... Megértjük a lelkesedést, ami kicsattan a tudósításokból: „Hát így él a perecesi művésznép, nappal bányász, vájár, csillés — este színész és muzsikus ..." Milyen boldog is lehetne, milyen nyugodt és megelégedett az a perecesi bányamunkásság, ha elmondhatná magáról, hogy csakugyan „így él". Nyilván hálás azért, hogy egész sor színes újságtudósításban veszik észre, amikor maga csinálta színpadon operettársákat énekel és kevés szabadidejét ilyen szép kultúrteljesítményekben éli ki, ámde gondol arra is, hogy akkor is vegyék észre, azt a másik életét is fedezzék föl, amelyben nincs tenorszerep, nincs bonvivánelegancia, de van nehéz munka, guggolva, hasalva vagy hátonfekve csákányozása a tárnák mélyén a fekete szénszikláknak. Hiszen ez az igazi bányászélet. Ez az élet az, amire meg lehet írni, hogy „hát így élnek ők" s ha ezt fedezik föl és ezt méltányolják, meglátják, hogy mi minden szépet tud még a bányamunkás, ha fölkerül a napfényes világra, vagy a ragyogó csillagok alá. A Hegyalján Olvassuk, hogy a Hegyalján a szőlőtermés háromnegyed részének megsemmisülésére számítanak. Amit a peronoszpóra pusztításától többszörös permetezéssel megmentettek, azt most nagyrészt a lisztharmat pusztította el. Tokajhegyalja termésének 75%-a odavan! Olvassuk továbbá, hogy az ország más részeiben a tavaszi árvizek után bekövetkezett más elemi csapások okoztak helyrehozhatatlan károkat a veteményekben és a gyümölcsösökben, így például Hódmezővásárhely környékén az egész gyümölcstermést tönkreverte a jég. Megrendüléssel olvassuk ezeket a híreket és lesújt az emberi munka, szorgalom és verejtékezés e hiábavalósága. Mi lesz azokkal, akik arra alapították a téli élettartás biztonságát, amit tönkretettek a kivédhetetlen elemi csapások? Bizonyára meg fogják kapni a segélyt, amire igényt tarthatnak, de mindezen túl kell lennie valaminek, aminek ilyen esetekben biztosítania kell az élettartás folytonosságát. Nem lehet ez más, csak a város, az ipari termelés, ami munkát adhat az elemi csapások károsultjainak, kárpótolhat a kenyérért, amit a föld nem adhatott meg. Lehet tehát beszélni, mint legutóbb Pest megye kisgyűlésén, ipari és mezőgazdasági „átcsoportosításról", de meg is csinálni ezt, nehéz és kockázatos... Kevés a kislakás! Minden egyében kivül dátumok is mennyire bizonyítják, hogy kevés Budapesten a kislakás. Íme, itt van augusztus elseje, a költözködés évnegyede — és alig van költözködés. Beavatottak szerint tavaly augusztusban közel 15.000 költözködés volt a fővárosban — idén ennek alig egyharmada. Most a „leépítés" korszakát éljük mindenben, a lakásban is, aki tehát költözködne, az nagyrészt csak lejjebb menne, kislakásba költözködne. Kevés Budapesten a kislakás s mert a baj sohasem jár egyedül, kevés a beköltözhető kislakás is, különböző gátló körülmények miatt az új házak jórésze nem épülhetett föl az augusztusi évnegyedre. De ha fölépül, a kislakás kevés lesz akkor is. Minden arra figyelmeztet, hogy ezen a téren nagyon elmaradt Budapest. Minden. Még a dátumok is. Meghalt a Monroe-elv , feléledt a Pánamerika-gondolat! Az elmúlt napokban Havanában fontos határozatokat hoztak a tizedik Pán-Amerika-értekezleten Amerika huszonegy köztársaságának külügyminiszterei. A szokatlan iramú politikát, aminek eredménye a havanai nyilatkozat is, az Egyesült Államok diktálja. Ennek a sokirányú diplomáciai, gazdaságpolitikai, sőtvilágnézeti tevékenységnek egyik ága az újjáéledt Panamaerikanizmus. Ez a gondolat (vagy inkább rendszer, sőt célja) soha olyan eredményeket nem ért el, mint ezúttal. Az USA roosevelti lendülete magával ragadta még azt a latin Dél-Amerikát is, amely mindeddig — nem egészen oktalanul — óvatos ellenállást tanúsított a pánamerikai törekvésekkel szemben. A Pán-Amerika-gondolat az Egyesült Államok egykori elnökének Monroe-nnak 117 évvel ezelőtt megfogalmazott elvében gyökeredzik. A Monroe-elv, amely hosszú ideig alappillére volt az egész földrész (elsősorban persze az USA) világpolitikai magatartásának, népszerűen megfogalmazva így hangzik: „Amerika az amerikaiaké". Lényege: Amerika nem avatkozik más földrész ügyeibe, viszont, ha más kontinens valamely országa amerikai kérdéshez nyúl, a nyugati féltekének szembe kell szállania ezzel a beavatkozással, mert ez egész Amerika békéjét, nyugalmát és fejlődését veszélyezteti. A Pán-Amerika-gondolat — a Monroe-elv kiterjesztése, az amerikai összefogás hatalmas tervei hágták a Monroe-elvet — viszont az elv kifejlesztésén, a pánamerikanizmuson, dolgoznak. A látszólagos ellentét tüstént érthetővé válik, ha tüzetesebben megvizsgáljuk: hogyan is áll a helyzet az utóbbi évtizedekben a Monroe-elvvel? Egy ország, kiváltképpen egy kontinens, politikáját és gazdasági tevékenységét nem irányíthatják a messze múltban megállapított dogmák. A termelőeszközök és a közlekedés fejlődése szinte észrevétlenül időszerűtlenné tette a Monroeelvet. Először gazdaságilag dőlt meg az elszigetelődés gondolata. A Monroe-elv ortodox értelmezésének áthágását jelentette már az amerikai tőkeexport is, ami a múlt század végén megindult. Ennek első célpontja Japán volt. A sárga szigetet elözönlötte az amerikai tőke, mert Japánban aránytalanabbul olcsóbb volt a munkaerő. A japán munkás éhbérért amerikai pénzen amerikai nyersanyagot dolgozott fel. A Japánban elhelyezett amerikai tőkék kényszerítették azután az Egyesült Államokat, hogy politikailag is szakítsanak Monroe tételével. Az amerikai külpolitikának őrködnie kellett az USA japáni érdekei fölött. A távolkeleten, mint mindenütt, ahol anyagi érdekeltséget vállalt Amerika, óhatatlanul belesodródott az USA a legkülönbözőbb diplomáciai bonyodalmakba. Hogy a japán példánál maradjunk: Monroe-elv ide, Monroe-elv oda — az Egyesült Államok nem nézhették érdektelenül ,és semlegesen a kínai háborút. Ezt a hadjáratot voltaképpen azért indította Japán, hogy saját nyersanyaghoz jusson és függetlenné tegye hadigazdaságát Amerikától Az USA erre gazdasági háborút indított Japán ellen, nem hosszabbította meg a japán-amerikai kereskedelmi szerződést, sőt legutóbb olajszállítási tilalmat is léptetett életbe Japánnnal szemben. Minden lehetőt el kell követnie, hogy a japán akció ne sikerüljön. Ideológiailag bármennyire is ellenszenves az amerikai nagytőkének Csang-Kaj Sek szovjetbarát kínai kormánya, kénytelen arra, hogy támogassa, így különös módon találkozik a fejlett kapitalista Amerika érdeke az egyetlen nem magántulajdoni renden felépülő állam, a Szovjet Unió érdekével. Moszkvának politikailag is célja a japán imperializmus megállítása. Amerika bonyodalmakba sodródik A pánamerikanizmust mindig az USA propagálta és most is az Egyesült Államok játszotta a vezető szerepet a havanai kongresszuson. Ha ennek okait vizsgáljuk , egy látszólagos ellentétbe ütközünk. Roosevelttel és törzskarával szemben az ellenzék leggyakrabban éppen azt a vádat hangoztatja, hogy eltértek a Monroe-elvtől, beleavatkoznak európai ügyekbe, nemcsak nyílt állásfoglalással (ezt elkerülhetetlenné tette az egyöntetű közvélemény), de a semlegességet látszatsemlegességgé változtató gazdaságpolitikai intézkedésekkel (hadianyagszállítás, olajszállítási tilalom stb.) is. Roosevelték tehát át Európai vonatkozásban is megdől az elszigetelődés elve A változott világhelyzet nemcsak az USA és a teljesen ellentétes gazdasági rendszerű és világnézetű Szovjet-Oroszország között teremtett érdekközösséget, de az Egyesült Államok és legnagyobb kapitalista kiikurrense, Nagy-Britannia között is. A tőkeexport, terén és a világpiacokon egyaránt hosszú évtizedek óta állandó Amerika és Anglia mérkőzése, amely nem egyszer fenyegetett azzal a veszéllyel, hogy fegyveresen is összeütközik a két angolszász hatalom. Az angolamerikai ellentéteket azonban háttérbe szorította egy új versenytárs megjelenése. Az új versenytárs, a Berlin—Róma-tengely, Németország és Olaszország gazdasági berendezkedésének is a magántulajdon az alapja, akárcsak az USA-é és Nagy-Britanniáé. A két tengelyhatalom azonban sokkal határozottabb eszközökkel dolgozik, mint a liberális kapitalizmusok, sokkal korlátlanabbul használja fel gazdasági érdekeinek védelmére a nem gazdasági eszközöket is. Befelé pedig olyan intézkedéseket hoz, amelyek lehetővé teszik az alaprendszer fenntartását. A magántőkéseket alárendeli az államnak s így lehetősége van arra, hogy valamennyi szervet és erőt egységesen céljainak szolgálatába állíthasson. Amerika és Anglia a legélesebb gazdasági ellentétek fölmerülésekor is kikerülhették a fegyveres öszszeütközést, mert tőkéseik — saját érdekükben — kölcsönösen engedményeket tettek egymásnak. A brit nagyhatalom például eltűrte, hogy az Egyesült Államok tőkét exportáljon angol uralom alatt lévő területekre, viszont angol tőke is bőven talált elhelyezkedést Amerikában. Az állami gazdasági érdekeket céltudatosan védő tengelyhatalmakkal lehetetlen volt az ilyen kompromisszum. 148 3. oldal HALÁLBRIGÁD CLAIDETTE COLBERT, RONALD COLMAN, VICTOR McLAGUER SAVOY * PÁTRIA megdőlt a Monroe-elv európai vonatkozásban is. Az USA, Dél-Amerika és Anglia találkozása Magát a Pán-Amerika-gondolatot az USA és Anglia gazdasági ellentétei ébresztették föl. Évszázadig már a küzdelem a két hatalom között a délamerikaii piacokért. A pánamerikai propaganda — amely mindig Washingtonból indult ki — elsősorban az USA gazdasági imperializmusa: azért akarta szorosabb egységbe foglalni a nyugati féltekét, hogy kiszoríthassa Dél-Amerikából az angol árut. Maguk a délamerikai köztársaságok mindig szembehelyezkedtek a pánamerikanizmussal, mert jelentős előnyeik származtat aibólból, hogy az Egyesült Államokat gazdaságilag állandóan sakkban tarthatták a versenytárssal, Nagy-Britanniával. Az előző kilenc pánamerikai értekezlet — az elsőt 1826-ban tartotta Panamában — egytől-egyig gyakorlati eredmények nélkül, szép, de tartalmatlan szólamokat hangoztató nyilatkozatokkal oszlott szét. Komolyabb összefogás terve az 1938-ban tartott limai értekezleten bontakozott ki először — már ugyanannak a fenyegetettségnek hatásaalatt, amely most életre hívta a lényegesen határozottabb és gyakorlatilag jelentősebb havanai nyilatkozatot A kongresszus jelentőségét az Egyesült Államok számára az fokozta, hogy a mostani viszonyok között sokkal fontosabb számára a dél amerikai, piac biztosítása, mint a múltban, mert az európai piacot a tengelyhatalmak és Anglia háborúja, a távolkeletit pedig a japán-kínaii háború zárja el. De fontos már az amerikai összefogás Dél-Amerika számára is, mert Európa most nincs abban a helyzetben, hogy jelentékeny gazdasági kapcsolatokat tartson fenn Latin-Amerikával. A sorozat betetőzése: London, mely ellen eredetileg a pánamerikanizmus irányult, örömmel fogadja a havanai határozatokat. Az újkapitalizmus érdekközösségbe kényszerítette a liberális tőkés államokat. Az amerikai összefogás nemcsak gazdasági okokból lett valamennyi amerikai állam érdekévé. A Monroe-elvet nemcsak az amerikai tőkeexport törte össze, az is lehetetlenné teszi a nyugati földrész elszigetelődését, hogy az idők során kisebb lett az óceán. Ma sokkal gyorsabban és könnyebben lehet átkelni az Amerikát határoló két világtengeren, mint akár néhány évtized előtt. Főleg az Atlanti óceán zsugorodott aggasztóan össze és a nyugati földrész 1940-ben már nem megtámadhatatlan, kiváltképpen Európa irányaiból nem. Ezért születtek meg a havanai kongreszszus határozatai: az amerikai status quo együttes védelme, amely, szerint nem tűrnek birtokváltoztatásokat a nyugati féltekén. II A gazdasági és politikai tényezők tehát egyre szorosabban összekovácsolják a két Amerikát. A Pán-Amerika-gondolat, amely száz évvel ezelőtt még naiv utópiának tűnt, most, a Monroe-elv halála után éppen az elszigetelődés minden lehetőségének elmúlta miatt kezd valóra válni. Gosztonyi Lajos