Népszava, 1946. október (74. évfolyam, 221–247. sz.)

1946-10-06 / 226. szám

6 1946 0^16^ NÉPSZAVA Fogjunk össze a munkanélküliség ellen A B-listázások következtében vár­ható munkanélküliség leküzdésére Tildy Zoltánné vezetésével társa­dalmi akció indult meg. Ez alka­lomból Tildy Zoltánné felhívással fordult a magyar társadalomhoz. Felhívásában hangoztatja, hogy a munkanélküliség elsősorban a háborúnak, tehát a múlt bűné­nek következménye. Az ország­építő demokráciát semmikép sem lehet érte felelőssé tenni. A demokrácia — mondja a felhívás a többi között — nem hagy tétlenül embereket, nem hagy kihasználat­lanul munkáskészséget és munka­erőt, ezért a kormányzat már meg­tette a szükséges intézkedéseket a munkanélküliek munkábaállítására. Pusztán kormányzati rendszabá­lyokkal azonban a kérdést teljesen és véglegesen megoldani nem lehet. Az egész társadalom összefogá­sára szükség van e sürgető kér­dés rendezéséhez. Gazdasági szakembereinket, az egész társadalmat, magukat a mun­kanélkülieket hívjuk, vegyenek részt a munkanélküliség leküzdésére irányuló munkánkban. — Kérem mindazokat — fejezi be felhívását Tildy Zoltánné —, akik ennek a problémának mélységesen emberi és nemzeti felelősségét átérzik, kö­zöljék velem gondolataikat, tervein­ket s azután fogjunk össze minden erőt a kérdés megoldására. SZOCIALISTA HONVÉDNAP Szegeden Október 13-án, vasárnap szocialista honvédnap lesz Szegeden. Előestéjén ze­nés takarodó és művészest a Tisza-szálló nagytermében. Vasárnap reggel zenés ébresztő. Délelőtt 10 órakor nagygyűlés a Klauzál téren. Beszél: Szakasits Árpád elvtár­s, miniszterelnökhelyet­tes, pártunk főtitkára és Zen­t­a­­ Vil­mos elvtárs, honvédelmi államtitkár, pártunk országos honvédelmi szerveze­tének elnöke. Délután­­13 órakor sport­bemutató a vasutas Stadionban. A szegedi szocialista honvédnapon nagybudapesti honvédelmi csoportunk, a fővárosi R-gárda és a Testnevelési Főiskola küldöttségei is részt vesznek. Vidéki honvédelmi csoportjainkat ez­úton hívjuk fel, hogy a szegedi szocia­lista honvédnapon minél nagyobbszámú küldöttséggel képviseltessék­­magukat. Kiskunfélegyháza, Békéscsaba, Oros­háza, Makó, Csongrád, Szentes és Hód­mezővásárhely állomásokról 12-én (szom­baton) déltől 50%-os kedvezménnyel le­het Szegedre utazni. Felkérjük ottani pártszervezeteinket, hogy a honvédnapon minél nagyobb számban vegyenek részt. — Éj­jel-nappal őrzi a 3-féle „HIJDINT"-krém arcbőrének üde­ségét, fiatalságát és egészségét. (X) A Szociáldemokrata Párt az alacsonyabb fizetésű munkás­rétegek életnívójának emeléséért téma és elszánt birkózás folyik a gazdasági és politikai életünk­ben, a nemzeti jövedelem elosztásá­nak aránya körül. Hallatlan áldo­zatokkal épül az ország, emelkedik a termelés és növekszik ezektől függően a nemzet egészének együt­tes jövedelme. Az a kérdés most, hogy ki élvezze elsősorban ennek a jövedelememelkedésnek előnyeit: a d­olgozók-e, a fizikai és szel­lemi munkásság-e, amely inflá­­­cióban és stabilizációban egy­aránt hallatlan erőfeszítéssel dolgozott az ország gazdasági feltáma­sztásán vagy pedig a kisebb, másik réteg, amely spe­kulációval vagy pedig termelő­eszközeinek egyszerű passzív magatartásával­­segítette elő" a konszolidációt. A Szociáldemokrata Párt azt ál­lítja és ezt az állítást minden ren­delkező erejével alá is tám­asztja, hogy a mindinkább növekvő nem­zeti jövedelemből elsősorban és mindennekelőtt a munkásság élet­nívóját kell a lehető legmaga­sabbra emelni. Nem engedhető meg még­t egyszer az az állapot, ami az inflációban mutatkozott meg, hogy a spekulálások és a feketézők ragad­ták relrrakhoz a nemzeti jövede­lem oroszlánrészét és a dolgozók­nak, a fix­ fizetésű rétegeknek ezen jövedelemnek csupán morzsája, tö­redéke maradt meg. Osztályharc folyik ma a n nem­zeti jövedelem helyes és min­denképpen igazságosabb felosz­tásáért a dolgozók és a tőkések rétegei között. Ennek az osztályharcnak legéle­sebb megnyilvánulásai mutatkoz­nak meg úg­y Magyarország bel­politikájában, mint gazdaságpoliti­kai életében. Ennek az osztályharc­nak töretlenül és határozottan áll az élén a Szociáldemokrata Párt, hogy a testvérpárttal együtt ki­vívja a dolgozók jogait. Újra és újra rámutattunk arra, hogy a jövedelemeloszlás mai for­májával legkevésbé sem vagyunk megelégedve. Megállapítottuk és ki­mutattuk azt, hogy a dolgozók egy rétege, elsősor­ban a segédmunkások, napszá­mosok mai életszínvonala ala­csonyabb mint a létminimum. Ebbe az állapotba nem lelet és nem is fogunk belenyugodni. Annál ke­vésbé tesszük ezt, hiszen a másik oldalon ugyanakkor sokezer forintos jövedelmek vo­ntak, amelyek sokszorosan felülmúlják ezt a különben is alacsonyan meg­szabott létminimumot. Kettős irá­nyú a törekvésün­k Az egyik az, hogy a becsületes munkával dolgo­zók életnívóját legalább is­­a lét­minimum magasságára emeljü­k, mindaddig, amíg nemzeti­övedel­münk, termelésünk, ennél jobb lehe­tőséget nem biztosít számukra, a másik pedig az, hogy az indokolat­lanul és jogosulatlanul túl magasan megállapított igazgatói és vezér­igazgatói fizetéseket maximáljuk és a tűrhető határra szállítsuk le. Íme, ez az útja a nemzeti jövede­lemelosztás körüli harcunknak A nagyjövedelmek maximumának megállapítása a Szociáldemokrata Párt és a testvérpárt állandó köve­telésére már meg is valósult, s­s ezt — még ha azzal jelenlegi formájá­ban nem is vagyunk megelégedve — mindenkinek tudomásul kell ven­nie, a 8—1° 000 forintos­­mammu­t­fizetések helyett ma már a Gazda­sági Főtanács határozata értelmé­ben maximálisan 3200 forintot lehet juttatni. Megállapítjuk azt is, hogy ezek a jövedelmek az ország mai életstandardja mellett még mindig óriásiak. További csökkentéseket kívánunk és különösképpen ragasz­kodunk ahhoz, hogy ezen fizetéseket a legszigorúbban ellenőrizzék, ne­hogy a „mellékjövedelmek", tantie­mek, dugsegélyek és egyéb juttatá­sok még ennek a ti­lságosan ma­gasra hagyott fizetésnek is esetleg többszörösét tegyék ki. Amikor az ország dolgozó lakos­sága rongyosan és nélkülözve dolgozik az ország egésze érde­kében, akkor tűrhetetlen és megengedhetetlen az, hogy egyesek többet merítsenek a nemzeti jövedelemből, mint amennyi számukra tisztességes körülmények között jutna és lei­ölözne kl azt. A munkabérekkel kapcsolatos ál­lásfoglalásunk is mindig nyílt és ismert volt. Szakasits Árpád elv­társ állandóan kapcsolatban áll a budapesti nagyüzemek szociál­demokrata bizalmijaival, akik rendszeresen közlik vele a mun­kásság sérelmeit, panaszait és kí­vánságait. Egy ilyen értekezleten került most napirendre az a kér­dés, hogy azoknál a fi­ankoskategóriák­nál, napszámosoknál és segéd­munkásoknál, akiknek az óra­bére a szükségesnél, a létmini­mum biztosításánál kisebb, fe­lül kell vizsgálni a béreket és meg kell találni a módot arra, hogy a méltányos és jogos kí­vánságokat teljesítve az élet­színvonalat legalábbis a létmi­nimumra emeljük. Szakasits Árpád elvtárs azonnal magáévá tette a gondolatot. A Szo­ciáldemokrata Párt gazdaságpoli­tikai bizottsága ennek kapcsán most vizsgálat alá vette a nagyfontos­ságú kérdést és a legrövidebb időn belül javaslatot tesz az ügy méltá­nyos megoldására. Nehéz feladat ez a mai lerongyolódott állapotunk­ban, de olyan feladat, amelyet min­denképpen és minél előbb meg kell oldani! Teste• lelke felüdül SZÉCHENYI GYÓGYFÜRDŐBEN! Békebeli üzem, Gőzkamra, Orvosi gyógytényezők, Fehérneműszolgáltatás! megjavítjuk, rendbehozzuk, díjtalanul garázsírozzuk, nagyon gyorsan eladjuk Keresünk megvételre. OPEL SUPERT OPEL KAPITANT csokottat Eladó kocsik: 3­­. Opel Blitz, Skoda 1100 Popular (prima karban) 1500 Fiat üzemben (gyenge karban nagyon olcsón) 1 db 30x500 hibátlan teher­ 1­­­190x180 köpeny M­­iíik autóirodák Budapest VIII, Víg ucca 3 Miskolc, Széchenyi ucca 19 A Népszava könyvkereskedés nyomdászati szakkönyveibe! A Nyomdai Művészet Barátai kiadásában megjelent kötetek: Forint 1. Székely Artúr: Szedésszabályok 2.— 2. Nyomdászatunk nagyjai. (Élet­rajzok) 2.— 3. Ziegler Gyula• A gépszedő gya­korlati kézikönyve 4.— 4. Vértes Jenő• Kéziratkiszámítás 2.— 5. Schneider Jenő: Tipográfia a gyakorlatban 8.— Kapható a NÉPSZAVA könyvkereske­désben, Budapest VII. Erzsébet körút 17. Barcsay ucca sarok. Postai megrendelés esetén kérjük az összeget, valamint. 5% forgalmiadó, porta- és csomagolási költséget előzete­sen 5960. sz. csekkszámlánkra befizetni. Óvatosabban támadjanak Aki téves, vagy esetleg Rosszindulatú információknak hitelt ad, pórul jár. Ez történik most a „Szabad Szó"-val, amely ezúttal ismét téves információk alapján közölt cikket. Szívszaggató és könny­facsaró tudósítása jelent meg e lap ha­sábjain szombaton, arról, hogy a Szo­ciáldemokrata Párt utcára akarja tenni a Szent László-laktanyában lévő állami kollégium 635 diákját, mert szüksége van a harmadik emeletre, ahol kollégiu­mot akar berendezni. Ezzel szemben mi az igazság? Két és fél hónappal ezelőtt, amikor még szó sem volt arról, hogy a Szent László-laktanya épületét a közoktatás­ügyi miniszter rendelkezésére bocsátják, akkor a budapesti állomás parancsnok­ság a honvédelmi minisztérium jóvá­hagyásával kiutalta a szociáldemokrata kezdeményezésre létesülő „Ady Endre népi kollégium," részére a laktanya har­madik emeletének fő- és baloldali mel­léklépcsőháza közé eső részét. Amikor augusztus elején a közoktatásügyi mi­nisztérium megkapta az épület egy ré­szét, a honvédelmi minisztérium az át­vételi okmányban kikötötte, hogy a harmadik emeleten a kijelölt részt fenn kell tartani az „Ady Endre népi kollé­gium"-nak. Ezt­ az okmányt aláírta és az átvett részek ellenőrzésénél jelen volt Muhorai igazgató úr, akit egyébként — nem éppen demokratikus érdemeire való tekintettel — iskolájában B-listára tettek. Muhorai igazgató úr nem, szereti a szociáldemokratákat­ Az Ady Endre-kollégiumba felvett vi­déki proletár gyermekek október 1-re akartak beköltözni a kiutalt részbe, amelyet már előzőleg rendbehozatott a honvédelmi minisztérium. Tehát nem a jóval később és minden figyelmeztetés ellenére beköltöztetett diákok építették, hanem a honvédelmi minisztérium. Ez pedig nagy különbség. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a Szociál­demokrata Párt szólította volna fel a diákságot a harmadik emelet átadására, mert a kiutalt rész kiürítésére a kultusz­minisztérium illetékes államtitkára szó­lította fel és maga a miniszter hagyta jóvá. Csupán november 27-én a minisz­ter titkársága nem továbbította a fel­szólítást. Mindebből kiderül, hogy szó »mne« arról, mintha 135 diákot az utcára akar­nának helyezni, csupán egy jogtalanul elfoglalt épületrészt kiüríteni, ahová az időben elhangzott figyelmeztetés elle­nére költöztették be a diákokat. Arról persze gondosan hallgat a tudósítás, hogy a diákok elhelyezésére bőven van hely az intézetben, mert például az első emelet nagy része üresen áll. Nagyon jól tudjuk, hogy az egész akadékoskodás hátterében Muhorai igazgató úr húzódik meg, aki azt őt B-listáztató munkáspár­tok ellen igyekszik hangulatot kelteni. Így próbálja talán leplezni Muhorai úr, hogy a vezetése alatt álló állami kollé­giumban a katolikus diákszövetség egyik mai napig sem igazolt vezetője is mű­ködik. Feltehető, hogy ennek a nem­igazolt úrnak is része volt a diákok til­takozó tüntetésében. Sőt, a jelek szerint, az egész ügy e két úrnak állt érdeké­ben, mert a diákok a legnagyobb meg­lepetéssel értesültek, hogy nem kollé­giumuk elvételéről, csupán a jogtalanul elfoglalt 26 helyiség kiürítéséről van szó. Persze a „Kis újság" is gyorsan csat­lakozott a Muhorai ég társa-féle akció­hoz. Ettől a laptól nem is vártunk mást, ha a baloldalra lehet egyet ütni. Az persze nekik mellékes, hogy a jogcím igaz-e vagy sem. A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT LEGKÖZELEBBI HETI HÍRADÓJA kedden 5 óra 10 perckor lesz. FOG FOG FOG -a­­r­ok szájpadlás nélkül, művésziég kivitelben -mint koronák, hidak, arany- és platine­pótló fémből to­jás, húzás, fáj­dalommentesen. Vidékiek soronkívifil Kedvező fizetési feltételek­! Drutker Nándor fogorvos!­áLTa Jogosított fogász. VIII. Népszínház ucca 46. I. 1.

Next