Népszava, 1952. augusztus (80. évfolyam, 179-204. sz.)

1952-08-23 / 197. szám

NÉPSZAVA A A VERSENY LENDÜLETÉNEK FOKOZÁSÁVAL SZAKSZERVEZETI MUNKA HARMADIK NEGYEDÉVI TERV TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT! Az augusztus 20-i verseny tapasztalatait hasznosítva Az élenjárók példája nyomán törlesszék tartozásukat az elmaradó bányák ll3rCGI 3 hSZTySdik flSgysdévi tGTV tel­jeSítéséért Az alkotmány ünnepe után az üze­mek, bányák dolgozói tovább foly­tatják a harcot fogadalmuk megvaló­sításáért, a harmadik negyedévi terv túlteljesítéséért, újabb és újabb ered­mények, a szocialista munkaverseny új győzelmei születnek. Egyes üze­mek, bányák azonban elmaradnak a terv és a felajánlás teljesítésében. Az elmaradók kövessék az élenjárók pél­dáját, hogy szeptember 30-án vala­mennyi gyár és bányai dolgozója emelt fővel jelenthesse Rákosi elv­társnak: fogadalmát becsülettel telje­sítette. Jóra az alkotmány ünnepének tiszte­letére tett fogadalmukat. Tatabányai Szénbányászati Tröszt: Tajkov elvtárs befejezte ötéves tervét A Tatabányai Szénbányászati Tröszt dolgozói augusztus 19-én sze­retettel köszöntötték Tajkov András elvtárs sztahanovista vájárt, aki ezen a napon befejezte ötéves ter­vét. Tajkov elv­társ harmadik ne­gyedévi tervén felül 800 csille szén termelésére tett ígéretet s augusztus 20-ig 1248 csille szenet termelt. Ma már második ötéves tervén dolgozik é­s újabb győzelmekkel készül a bá­nyásznap megünneplésére. Példáját követi Varga László vájár is, aki a vállalt 1108 csille helyett 1218 csille szenet termelt. Az alkotmány ün­nepe után erősödött a verseny len­dülete a VI. aknán is: Mészáros Jó­zsef sztahanovista vájár 2039, Vigh Miklós vájár 1034 csillével teljesí­tette túl vállalását. A Tatabányai Szénbányászati Tröszt azonban nem teljesíti Rákosi elvtársnak tett ígéretét és augusztus 22-ig csak 91,6 százalékra teljesí­tette havi tervét. A műszaki dolgozók nem nyújtanak kellő segítséget a bá­nyászok versenyéhez, emiatt, a VIII. és XIV. aknák kivételével, valameny­­nyi akna elmaradt fogadalma telje­sítésében. A tröszt műszaki dolgo­zói javítsák meg a munkafeltétele­ket, az elmaradók kövesség Tajkov elvtárs és társainak példáját, hogy a tatabányai tröszt valamennyi válla­lata teljesíthesse Rákosi elvtársnak adott szavát. Dorogi Szénbányászati Tröszt: Mogyorós• és Erzsébet-bánya túlteljesíti vállalását A Dorogi Szénbányászati Tröszt dolgozói az első félévben 29.555 tonna szenet termeltek tervükön felül, de a harmadik negyedévben elmaradtak a terv teljesítésében. Jelenleg még a dorogiak őrzik a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, ezért, hogy megtarthassák a zászlót, a dorogi bá­nyászok többsége egyre fokozza a verseny lendületét. Mogyorósbánya dolgozói érték el a legjobb eredmé­nyeket. Élre törtek és megszerezték az­­Al­kotm­­á­n­yos a­kna címet, amely a sík­völgyi akna bányászainak kezdemé­nyezésére a kötelességteljesítésben legjobb bányaüzemet illeti. Fogadal­mukat túlteljesítve, a két és félnapi termelésnek megfelelő felajánlásuk­kal szemben három és fél napra előírt szénmennyiséget adtak tervükön felül. Dániel Mátyás csapata 181 csillével, Fogarasi Frigyes brigádja pedig 106 csillével termelt több szenet a ver­seny során. Példájukat követték a többi csapat tagjai is és ma már egyetlen norma alatt teljesítő csapat sincs Mogyorósbányán. Fokozódott a verseny lendülete Erzsébet­bányán is. Az alkotmány ünnepe után a csapa­tok napról napra növelték teljesítmé­nyüket, Urbányi Pál csapata 1183 csille, Csákvári Károly brigádja 494 csille szenet termelt terven felül s napi tervüket rendszeresen túltelje­sítik. Az erzsébeti bányászok az al­kotmány ünnepének tiszteletére tett fogadalmuknak így több mint egy­­h­armadát megvalósították. A pilisi bánya és a dorogi Vill­as akna adósa a népgazdaságnak A Dorogi Szénbányászati Tröszt vállalatainál azonban a jó eredmé­nyek láttán elbizakodottság, önelégült­ség mutatkozik. Számos vállalat nem teljesíti tervét, s nem biztosítják a dolgozók versenyéhez a műszaki fel­tételeket. A Pilisi Szénbányák dolgo­zói is elmaradtak tervük teljesítésé­ben. A fejtési csapatok átlagteljesít­ménye három mázsával csökkent, az elővár­ásokon pedig közel másfél má­zsával csökkent az egy főre eső ter­melés. A pilisi bányászok júliusban már bebizonyították, hogy a terv túl­teljesítésére is képesek. Augusztusban azonban az igazolatlanul hiányzók száma megnövekedett s napirenden vannak a szállítási torlódások, gép­hibák, amelyek szintén károsan be­folyásolják a verseny lendületét. A pilisi bánya műszaki vezetői nyújtsa­nak nagyobb segítséget a dolgozók versenyéhez, hogy az eddig megmutat­kozó közel 500 tonna lemaradásukat behozhassák. Nem teljesíti ígéretét a dorogi Vili­­akna sem. Eddig mintegy 500 tonná­val tartoznak a nép államának. Augusztus első dekádjában 140 mű­szak esett ki a termelésből az igazo­latlan mulasztások miatt. Akadá­lyozza a folyamatos munkát a mű­szaki hibák sorozata is. Balázs József például emiatt 145 csillével maradt el terve teljesítésében. Órákon át ül­dögélt csapata a kitermelt szénkész­leten, mert a rázócsúszdák sűrített levegő hiányában nem szállították a szenet. A brigád egy héten át műsza­konként csupán 28—30 csille szenet termelt, a korábbi 60—70 csillével szemben. A 301-es munkahely kaparó­lánca négy ízben elszakadt, s ez ese­tenként 25—30 csille termeléskiesést okozott. A VIII. akna dolgozói között a nehézségek ellenére is példamuta­tóan küzd a terv teljesítéséért Elekes Ferenc, munkaérdemrendes vájár bri­gádja, amely 1865, Dombitz Károly sztahanovista vájár csapata, amely 1261 csik­le szenet termelt tervén felül. Szabó József, Szivek István és Ko­­necsni Mihály vájárok csapata azon­ban elmaradt a terv teljesítésében. A Dorogi Szénbányászati Tröszt a még meglevő hibák miatt augusztus 20-ig csupán 96,4 százalékra teljesí­tették harmadik negyedévi tervelő­irányzatukat. Az elmaradók miatt ve­szélyben forog a dorogiak adott szavá­nak becsülete. Veszélyben a miniszter­­tanács és a SZOT kitüntető zászlajá­nak megtartása! A tröszt műszaki ve­zetői jó munkaszervezéssel, a munka­­feltételek biztosításával segítsék a bá­nyászok versenyét, hogy törlesszék adósságukat, így válthatják csak va­ A Szerszámgyár továbbra is első, a Csőgyár, az Acélmű és a Szerszámgépgyár lemaradt a Rákosi Művek gyáregységeinek versenyében A Rákosi Mátyás Vas- és Fém­művek számos gyáregységében nagy­szerű eredményeket hozott az augusz­tus 20-i munkaverseny. A Szerszám­­gyár dolgozói tartják az elsőséget. Augusztus első két dekádjában havi tervük 65,2 százalékát valósították meg. A július 1-től augusztus 20-ig esedékes 1,180.000 forint értékű válla­lásuk helyett 2,416.000 forint értékkel termeltek többet tervüknél. A felaján­lott 140.000 forint értékű anyagmeg­takarítás helyett pedig 160.000 forint értékű szerszámacélt, gyorsacélt ad­tak vissza a termelésnek. Az öntödegyár dolgozói augusztus havi tervük 62,8 százalékát teljesí­tették az első két dekádban és a má­sodik helyet harcolták ki a gyár­­egységek versenyében. A harmadik helyre a Motorkerékpárgyár került. A nagyszerű eredmények mellett azonban a Rákosi Művek egésze még­sem teljesítette tervét augusztus első két dekádjában, mert néhány gyár­egység, a CSŐGYÁR, az ACÉLMŰ és a SZERSZÁMGÉPGYÁR jelentősen elmaradt feladatainak megvalósításá­ban. Aratják a rizst Gazdag rizstermés ígérkezik az idén Békés megyében, ahol szeptem­ber első hetében járnak hozzá az aratáshoz. A rizsterület 50 százalé­kát géppel aratják. A szarvasi és az újszalontai állami gazdaságokban csütörtökön már megkezdték a rizs­táblák lecsapolását. Csongrád megyébe 16, rizsaratásra átalakított aratógép érkezik a szom­bathelyi gépgyárból. Egy gép na­ponta 14 holdon vágja le a rizst, így az állami gazdaságoknak és a ter­melőszövetkezeteknek még három­­három napot sem kell fordítaniuk a rizs aratására. A Hortobágyi Tröszt gazdaságai­ban a több mint 1200 holdas táblá­ról már teljesen leengedték a vizet s a jövő hét elején megkezdik az ara­tást. A rizsvetés legnagyobb részét átalakított Knotek-aratógépekkel és fűkaszálógépekkel aratják. A be­kötött kévéket kifeszített ponyvába dobja a gép, így nagy mértékben csökken a szemveszteség. A másodszor is élüzem címmel ki­tüntetett tiszasülyi állami gazdaság péntek reggel géppel megkezdte a rizs aratását. A rizstermelő tröszt­höz tartozó állami gazdaságok tavaly a rizsterületnek még csak három­négy százalékát aratták géppel, az idén viszont a vetésterületi 34 száza­lékát. Ezzel egy héttel megrövidítik az aratás idejét. A Munkaerőtartalékok 5. számú tanműhelye teljesítette évi termelési tervét A Munkaerőtartalékok 5. számú tanműhelyének ipari tanulói,­­ oktatói és felnőtt dolgozói levélben jelentet­ték Rákosi elvtársnak, hogy teljesí­tették 1952. évi tervüket. Az elő­irányzoit ezer darab öttonnás mecha­nikus autóemelőt december hó 31-e helyett augusztus 19-re elkészítet­ték. Terven felül 336 darab autóemelőt készítettek el 141.000 forint értékben. A fiatalok jó munkájukkal igyekeznek leróni hálájukat azért a sok jóért, szerető gondoskodásért, amelyben a párt, Rákosi elvtárs részesíti őket. 2 Komlói „Kossuthnak­na : A II. körlet megszüntette a lemaradást A komlói »Kossuthi«-akna munkájá­ban sok nehézséget okoztak a szállí­tási zavarok. Az üzem műszaki dol­gozói felkérték a dorogi szállítási üzem vezetőjét, hogy adja át tapasz­talatait. Ennek alapján megszervez­ték a diszpécser-szolgálatot s kidol­gozták a szállításnál dolgozó mozdo­nyok pontos menetrendjét. Segítsé­gükre sietett a Komlói Bányagép­javító Vállalat is, amely 200 csillét határidő előtt kijavított, így meg­szűnt a »Kossuth«-aknán az üres­­csillehiány és megoldódott a bányafa szállítása is. A II. körlet dolgozói, akik a hó elején alig termelték meg az előirányzat felét, az alkotmány ünnepe után tovább fokozták a ver­seny lendületét és augusztus 21-én a lemaradást megszüntetve, 106,6 szá­zalékra teljesítették tervelőirányza­tukat. ­ Az Országos Béketanács vendégül látta a csillebérci tábor 33 magyar és külföldi úttörőjét Az Országos Béketanács péntek délután székházában vendégül látta a csillebérci tábor 33 magyar és kül­földi úttörőjét. A külföldiek között kí­nai, koreai, román, bolgár, csehszlovák, lengyel, német, osztrák, francia, olasz, görög és finn gyermekek voltak. Az úttörők ebből az alkalomból műsort rendeztek, amelyen népük dalaiból, táncaiból és költőik verseiből adtak elő. Az ünnepség a DIVSZ-induló el­­éneklésével ért véget. Augusztus 25-én kezdődik a színházi bérletakció Az 1952—53-as színházi évadra augusztus 25-én indul a színházi bér­letakció és szeptember 10-ig tart. A dolgozók az egész évadra biztosíthat­ják maguknak a legjobb színházi elő­adások megtekintését. Az új színházi évadra két-két szín­ház előadásaira érvényes kombinált bérleteket létesítettek. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház négy-négy, összesen nyolc előadása, a Magyar Néphadsereg Színháza és a Fővárosi Víg Színház négy-három, összesen hét előadása, valamint a Fő­városi Operettszínház és a Madách Színház három-négy, összesen hét előadása szerepel az új bérletekben. A dolgozók kívánságára az idén ötször annyi operabérletet bocsátanak ki, mint az előző évben. Az operabér­letek az Állami Opera­ház és az Ál­lami Operaház—Városi Színház elő­adásaira szólnak. Az üzemek és vállalatok kultúr­­propagandistái a Színházi Közönség­­szervező Irodában (Budapest, V., Váci­ utca 12.) vehetik át a megren­delőlapokat. Ugyanott a dolgozók egyénileg is rendelhetnek bérleteket. 1952 AUGUSZTUS 23. SZOMBAT Csernus Ferenc elvtárs bizalmi csoportja lakó­ Naponta három órát utazik helyéről, Dunavarsányból a gyárba és vissza Csernus Ferenc elvtárs csi­szoló, az RM Kerékpárgyár szakszer­vezeti bizalmija. De még sohasem ké­sett, sohasem hiányzott igazolatlanul. Délutánonként társadalmi munkáját végzi, beszélget csoporttagjaival, meg­­tárgyalja az aznapi és a másnapi munkát a művezetővel, értekezletekre jár, tanul. Ha valaki elkésik a csoportból, azonnal szóváteszi, szavának súlya van, hiszen ha ő nem késik soha, annál kevésbbé teheti meg az, aki itt lakk — ahogyan mondani szokták — a »gyár szájában«. Az augusztus 20-i verseny ideje alatt egyetlen elkéső, egyetlen műszakmulasztó sem akadt a csoportban. Még Kotora Károly is megemberelte magát, aki pedig az­előtt — ha esténként kissé többet ivott a kelleténél — otthon­ otthon ma­­r­adozott. Csernus elvtárs a 190 százalék el­érését fogadta meg alkotmányunk tiszteletére s a nagy versenyben 193 százalékos átlaggal dolgozott. Az ünnep előtti napokban így alakult a teljesítménye: 186, 199, 212, 270 szá­zalék. A példamutatás most sem maradt hatástalan. Strucz Kálmán, aki 150 százalékot vállalt, előbb 167-re, majd 190-re, végül 200-ra emelte teljesítményét. Az alkotmányi verseny ismét bebizonyí­totta, hogy a szakszervezeti bizalmi­ak feladatait csak akkor hajtja jól végre, ha.... példát mutat társainak a szocialista munkaversenyben, a ter­melést gátló akadályok elhárításá­ban.« (SZOT 1950 június 7-i határo­zata.) Mert akadály­a nagyon sok került a Csernus szakszervezeti csoport út­­jába. A kiszolgáló üzemekből gyakran selejtes anyag érkezett. Csak csiszolás közben derült ki, hogy a kerékpár­alkatrészek lyukasak és ezért a csi­szolás tovább tart, hogy a lyukat el­tüntethessék. Ganczler József, aki általában 155—160 százalékkal dolgo­zik, augusztus első dekádjában mind­­össze két napig teljesíthette felaján­lását, mert a rossz anyag hátráltatta munkájában. A bizalmi először »rös­­telte«, hogy emiatt szóljon a műveze­­tőnek. Úgy vélte, hogy az ilyesmi felesleges panaszkodás. De amikor rájött, hogy nemcsak szólni kell, hanem mindjárt javasolni is — el­múlt röstelkedése. Javaslatára átmen­tek a szomszédos műhelybe, elvitték magukkal a selejtes anyagokat és megmutatták azokon, mi a leggyak­rabban előforduló hiba. Azóta jelentő­sen csökkent a hibás alkatrészek száma. Ganczler József is teljesítette végül felajánlását: befejezte évi ter­vét. És most eljött az ideje, hogy Cser­nus elvtáns számot vessen önmagával, csoportja augusztusi munkájával. Az alkotmány ünnepe elmúlt, de még előttük áll a harmadik negyedévi terv. Úgy döntött tehát, hogy összehívja a csoportértekezletet. Mondják meg maguk a csoporttagok, főképpen gondolják folytatni, tovább javítani a munkát, a munkaversenyt. Csernus elvtárs arról beszélt az értekezleten, hogyan érték el eddigi eredményeiket, mit tettek azért, hogy felajánlását mindenki teljesíthesse. Külön kiemelte Pajor Sándort, ezt a fiatal, nemrégen még száz százalé­kon alul termelő munkást, aki a cso­port közös segítségével a vállalt 125 százalék helyett csaknem kétszázra­ emelte teljesítményét. De a bizalmi nemcsak az eredményeket ismertette — előre is mutatott. Vállalta, hogy mostani új munkájánál is teljesíti régi százalékát és két héten belül még újabb tíz százalékkal növeli. Ganczler elvtárs is alaposan, megfon­toltan határozott: szeptember havi tervét három hét alatt befejezi. És sorra adta szavát a többi is: előbbre­­hozzák a harmadik negyedévi terv befejezését. Ehhez azonban nemcsak jobb anyag és nemcsak nagyobb szorgalom szük­­séges. Tovább kell javítani a csopor­ton belüli szakszervezeti munkát is. A csoportértekezlet segítséget nyúj­tott Csernus elvtársnak, hogyan vál­hat kiemelkedő bizalmivá. Csernus elvtárs eddig elhanyagolta a verseny ellenőrzését. fgat, időnként felfigyelt egy-egy kiemelkedő teljesít­ményre, egy-egy veszélyesebb elma­radásra, de ez az ellenőrző munka nem vált mindennapossá, tervszerűvé. Nem figyelt fel például arra, hogy Kotora Károly termelése egészségte­lenül ingadozik. Ha­ 113 százalékot ér el, hol 156-ot, mert nem egyforma kedvvel, nem egyforma szorgalommal dolgozik. Pedig a jó versenyellenőr­­zés minden feltételét biztosították a bi­zalmi számára. A művezető naponta értékeli valamennyi dolgozó tervtel­jesítését, százalékát és selejtjét s fel­jegyzi egy nagy kartonlapna. Az üzem­i bizottság külön dicsőségtáblát és szégyentáblát adott a csoportnak. Csernus elvtárs azonban azzal kö­vette el a hibát, hogy nem élt az adott lehetőséggel. De nem nyújtott elég segítséget az üb sem. Nem magyarázták meg Csernus elv­­társnak, hogy rendszeresen nézze meg a művezető kartonlapjait és ab­ból állapítsa meg, hol kell segítenie, hol kell dicsérnie. Nem mondották meg neki azt sem, hogy a csoport versenytábláinak vezetése, a verseny­­nyilvánosság biztosítása az ő fel­adata. Pedig ezeket a számokat, teljesít­ményeket jól fel lehetne az­­ agitá­­ciós munkában is használni, ami a szakszervezeti bizalmiaknak a ver­­senyellenőrzéssel összefüggő legfonto­sabb feladata. Csernus elvtárs eddig úgy gondolta: személyes példamuta­tása egymaga is elég agitáció. A cso­portértekezlet részvevői most elmon­dották, hogy ez kevés. Éppen ezért az vb-nek is több segítséget kell adnia, hogy a bizalmiakat megtanítsa agi­tálni. Meg kell ismertetnie a legjobb­ bizalmiak — mint amilyen Flórián elvtársnő — munkamódszereit vala­mennyi szakszervezeti aktívával. Sú­lyosbítja az üb eddigi mulasztását, hogy még most, nyolc héttel pártunk Központi Vezetőségének ülése után nem változtatott munkáján s még most sem segíti, irányítja a bizalmiak ellenőrző és agitációs munkáját. Ezekről volt szó Csernus elvtárs bizalmi csoportjának értekezletén. Megszülettek tehát az új, a harmadik negyedév befejezésére szóló felajánlá­­sok és — az augusztus 20-i verseny tapasztalataiból leszűrve — elhang­zott sok hasznos útmutatás is a bi­zalmi további munkájához. Ezeket végrehajtva harcoljon tovább Csernus elvtárs s a többi bizalmi az vb se­gítségével, a versenymunka megjaví­tásáért, a nagyobb termelési győzel­mekért, a harmadik negyedévi terv túlteljesítésért. (B. J.) Hathónapi börtönre ítélték a közellátási kötelességét megszegő volt tanácselnököt A szekszárdi megyei bíróság bün­tetőtanácsa Németh Ferenc volt paksi tanácselnök bűnügyében hozott ítéle­tet. Németh ellen az államügyészség közellátási kötelességszegés bűntette miatt emelt vádat. Nemes Ferenc mu­lasztása miatt nem teljesítette ugyan­is Paks község első félévi sertés­beadási tervét, ugyan­akkor júliusig közel nyolcszáz vágási engedélyt ad­tak ki, köztük számos kuláknak má­sodik, sőt harmadik vágást is enge­délyeztek, noha beadási kötelezettsé­güknek nem tettek eleget. A tárgyaláson a tanúk a volt ta­nácselnök szemébe mondták, hogy az ő hanyagsága eredményezte a község lemaradását. Kiderült a többi között az is, hogy a kulákokra csak vágó­marhabeadást rótt ki a tanács, sőt közismert kulákoknak, mint például a Becker-testvérek, pénzbeli megvál­tást engedélyezett. Az ügyész vádbeszédében hangoz­­tatta, hogy Németh Ferenc munkájá­ban nem támaszkodott a párt segít­ségére, elszakadt a dolgozó néptől, az ellenség szekértolója lett. A megyei bíróság Németh Ferencet hathónapi börtönre ítélte, a közügyektől pedig egy évre eltiltotta. ­ A Magyar-Szovjet Társaság szep­temberben újabb nyelvtanfolyamokat rendez, amelyekre szeptember 5-ig lehet az MSZT területi szervezetei­nél, valamint a Gorkij könyvtárban (VI., Gorkij-fasor 45) és a VI., Bajcsy- Zsilinszky­ út 65. szám alatti iskolában beiratkozni. A II. kerületi, Mártírok­­ útja 28. szám alatti iskolában induló nyelvtanfolyamra augusztus 31-ig iratkozhatnak be a jelentkezők. A részvételi díj havi 10 forint. — Helyesbítés. Megállapítottuk, hogy lapunk augusztus 3-i számában, »Kövessék a legjobb sztálinvárosi építkezések példáját...« című cik­künkben Pethő Sándor elvtárs ale­­elnökről közöltek téves információn alapultak, nem felelnek meg a való­ságnak.

Next