Népszava, 1968. március (96. évfolyam, 51–77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
A meghívás úgy szólt, hogy az egyetem negyedik évfolyamának KISZ-bizottsága önálló oktatás keretében egy újságíró munkájával szeretne megismerkedni. Beszélgetés közben azonban kiderült: inkább azt vitatnák, várt-e célja, létjogosultsága az — úgymond — orvosellenes hangulatot keltő cikkeknek. A meghívásnak eleget tettem. Bevallom, cseppet sem volt könnyű dolog a 150 főnyi, korántsem hallgatag hallgatósággal farkasszemet nézni, konvenciómentes kérdéseikre válaszolni. Volt valami ennek a -kérdezz—felelek-a játéknak a levegőjében ... Valami, amiben az én korosztályomnak már ritkán van része. A kérdések feltevésének konformizmustól mentes, abszolút őszinte módja. Ez volt az, ami az első 15 percben megzavart, sőt, zavarba hozott. Amíg az időben 15 évet visszalépve, sikerült azonosulnom a légkörrel, beleilleszkednem az egyetemi ifjúságra oly nagyon jellemző beszélgetési stílusba. Beszélgetési stílus Annyi lenne csupán, hogy ami szívükön, az a szájukon? Bizonyos társalgási mód, vagy életmód? De ha életmód, akkor miért változnak meg, amint kinevezést kapnak? Hová vész a merész bírálókedv, a könyörtelen kritikai szellem? A negatívumok oly következetes elítélése miért szenved hajótörést az első kudarccal? __ Nem légből kapott kijelentések ezek. Hanem egy-két konkrét tapasztalatból leszűrődött keserűség. Sajnos, nem egy olyan kórházi osztályt láttam, ahol a fiatalok a néhány esztendeje oly nagy hévvel ostorozott hibákat tétlenül szemlélik. Segédorvosi beosztásukat féltve, a gyorsabb előmenetel reményében választják a bölcs hallgatást ... De ne szaladjunk előre. Egyelőre itt vagyunk, azalma matern falai között, a gyógyszertani tanszék előadótermében. És arra kell felelnem a szemüveges, tudásformájú kérdezőnek, hogy hiszek-e az orvos—beteg közötti bizalom jelentőségében. Hiszek, őszinte meggyőződéssel. — Nem gondoltam-e arra, hogy »orvosellenes« cikkeim éppen ezt a bizalmat ingatják meg? Lelkiismeretlen firkász lennék, ha nem gondoltam volna rá. De ahogy az újságírás lehetőségével, úgy a bizalom jelentőségével sem szabad visszaélni. E bizalom fontossága elsősorban az orvost kötelezi, és érdemtelen viselkedésével ő kockáztatja. Nem pedig az a fórum, amely élve a demokrácia adta lehetőséggel és éppen az orvosi tekintélyt óva — ezt szóvá teszi. — Az orvosi munka hibái nem tartoznak a nyilvánosság elé. Harcolni kell a radikális változásért, de nem a sajtóban... A laikus nem ítélheti meg, mi jó és mi rossz benne... A válasszal megelőzött egy modern frizurás fiú. Kifejtve, hogy nem ért egyet ezzel a fetisizálással. Az orvosi ténykedés visszásságait éppúgy lehet és kell kritizálni, mint bárki másét Az erről szóló újságcikk csak akkor elvetendő, ha hazug, vagy ha rosszul van megírva. Kissé hevenyészve odavetett mondanivalóját a soron következő fiatalember, a KISZ-vezetőség tagja elvi alapokra helyezi: demokráciában nem lehet elvitatni senkitől a bírálat jogát, illetve bizonyos iskolai végzettséghez kötni gyakorlását. Az orvos nem élvezhet társadalomfelettiséget. Indokolt esetben éppúgy érheti kritika, mint mást. Mint az üzemigazgatót, a minisztériumi tisztviselőt, szóval, mint minden állampolgárt A vitában részt vevők túlnyomó többsége nem osztotta ezt a véleményt. Kitartottak amellett, hogy az orvos — markánsan fogalmazva — tabu. Érintetlenségre jogosítja a Bizalom. Így, nagybetűvel. — Miért sérelmezzük, ha pénzt fogad el betegétől? — pereg tovább a kérdezz—felelek.Miért csodálkozik ezen — szegezi nekem egy magas, vállas legény — ilyen fizetés mellett... — Az orvostól elvárják, hogy jól öltözött legyen, kiegyensúlyozott, művelt, tájékozott — taglalja a következő. — Ehhez pénz kell... Elfogadom a »párát« (a paraszolvencia közhasználatú kifejezése, borravalónak is nevezhetnénk — A szerk.), mert nekem is lesz családom... És rendesen el akarom tartani. — Amerikában csak annak az orvosnak van becsülete, áld évente autót cserél, kocsija mindig a legújabb típus ... Hát ettől mi még messze vagyunk... Messze. És szeretném remélni, hogy ezt a távot nem is hozzuk be sosem. Cserélgesse bár, aki tudja, akár fél évenként a kocsiját, de a becsületét ne ezen mérjük. A becsület, a gyógyító munka becsületének nem lehet mércéje az autómárka. Akkor sem, ha készséggel elismerem, hogy a kezdő orvos fizetése kevés, és hogy később sem tudunk amerikai vagy nyugat-európai nívón fizetni. Tudomásul kell venni azonban — ha tetszik, ha nem —, hogy Magyarországon élünk, adott keretek, lehetőségek között, amelyek bővülése tőlünk függ. És az adott bérarányokat is tudomásul kell venni. Mert ebbe illeszkedik bele az orvosok fizetési rendszere, és nincs rá indok, hogy a többi diplomásé fölé emelkedjék. — Arra van — érvel egy kerék arcú lány —, hogy a műszakiakét elérje. És akkor lesz erkölcsi alap a »borravaló«, a paraszolvencia megtiltására. Ebben — azt hiszem — megegyeztünk. Ami nagyon fontos lenne. Mert vita közben időnként olyan érzésem támadt, hogy nemcsak a kritika, hanem hovatovább az anyagi javak elosztása tekintetében is a társadalomfelettiség igénye kap lábra. Mintha azt tükröznék a vélemények, hogy más réteg javadalmazásában nincsenek aránytalanságok, kizárólag az orvosokéban. Nem jó, nem egészséges tünet ez a befeléfordulás. Amennyire pozitív az őszinte realizmus, majdnem annyira negatív ez a szűk látókörű vizsgálódás, a lehetőségeknek ez az idealizmusmentes mustrálgatása. És itt nem is az a legnagyobb veszély, hogy a paraszolvenciára ez a generáció is igényt tart. Hisz’ ez önmagában érthető. Hanem az a szelekció, sőt — nevén nevezve — kontraszelekció, amely annak folyománya, hogy nem a legigényesebb, a legnagyobb elmélyültséget, rátermettséget igénylő pályák válogatnak. Nem. Ellenkezőleg, a kutatásnak például be kell érnie a »maradékkal«. És a megszállottakkal, akik lemondás árán is merészelnek hívek maradni elképzeléseikhez. Hasonló cipőben jár a reuma-, a röntgen-, a tüdő-, az ideg-elmegyógyászat. Pedig ide is kell az utánpótlás, méghozzá nem is akármilyen. — Az ember lehetőleg csinálja azt, amihez kedve van — hallom a következőt. Havi tízezerért sem mennék például tüdőgyógyásznak, mert nem érzek kedvet hozzá. Havi tízezret nem is fizethetünk. De vajon azok, akik kedvet éreznek ehhez a nehéz, az átlagosnál veszélyesebb orvosi pályához, nem érdemelnének-e a jelenleginél valamivel többet? Nem lehetne kissé bőkezűbben fizetni a távol eső szabolcsi, zalai falvak orvosait, hogy az ott élő betegek gyógyulása is biztosabb legyen? Ezek mind olyan kérdések, amelyek a realitás talajából fakadnak, amelyek választ, megoldást várnak. Ezek azok a kérdések, amelyek őszinte feltevése nagyon-nagyon pozitív. Ezek azok a témák, amelyek mindaddig aktuálisak, amíg megnyugtatóan nem rendeződnek. És ezek azok, amelyek megpendítését nem lehet csupán beszélgetési stílusnak minősíteni. Ezek már a hivatásérzet, a pálya iránti vonzalom, tisztelet megnyilvánulási formái. Ilyen kérdésekről helyes és kell beszélni az ifjúsági szervezet önálló oktatása keretében. Ilyen gondolatok magvát vessék el és akkor kevesebb lesz az ok az orvosellenesnek ítélt cikkek, a bírálat jogosultságának megvitatására. Mert kevesebb lesz az ok a bírálatra. A jövő orvosainak ezen az úton szabad keresni a beteg bizalmának megnyerését, megtartását. Ez esetben nem lesz tartani valójuk a nyilvános kritikától. Lukács Mária : Reklamáló medikusok között Heti postánkból Levélírónk két éve kapta kézhez oklevelét az Agrártudományi Főiskolán. Az eltelt idő alatt azonban, mint közli velünk, egy napot sem dolgozott szakmájában. Főiskolai hallgatóként ugyan, mint végzős, letöltött egyéves gyakornoki időt az egyik termelőszövetkezetben, ez azonban átmeneti időnek tekinthető, mivel hozzátartozott a diploma elnyerésének feltételeihez. A továbbiakban arra hivatkozik, hogy napjainkban sok szó esik a mezőgazdasági szakemberek felkarolásáról és szakterületre való állításáról. Úgy látszik azonban , folytatódnak a sorok —, erről a körülményről a lakóhelye szerint illetékes vezetők még nem szereztek tudomást, vagy éppenséggel szakemberfelesleggel rendelkeznek. Így panaszkodik fiatal levélírónk, zsebében a diplomájával. Arra kér bennünket, legyünk segítségére, hogy végre kamatoztathassa tudását, dolgozhasson, hiszen ezért tanult. Nehéz helyzetében kénytelen volt betanított esztergályosként munkát vállalni a környékbeli gyárban. Azonban nehezen szokta meg a vonatkerék-abroncsok esztergályozását. Keveset keresett, s fizetéséből éppen csak hogy fenn tudta magát tartani. Így arra az elhatározásra jutott, hogy kilép a gyárból, ismét megpróbálkozik eredeti szakmájában, ahova diplomája is szólítja, elhelyezkedni. Szükségesnek tartotta ezt a lépést azért is, mert attól tartott, hogy az elméleti tudásából esetleg sokat veszíthet, különösen akkor, ha a választott hivatásától homlokegyenest más területen dolgozik. Hónapok óta kilincsel mint »munkanélküli«, hogy végre felkarolják, s valamelyik termelőszövetkezetbe elhelyezzék, s álma teljesüléseként végre beállhasson a mezőgazdaság felviragoztatásáért fáradozók sorába. A kérés teljesítése és a fiatal diplomás gondjának megoldása érdekében a levelet eljuttattuk a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályához. A megyei tanácstól a napokban érkezett szerkesztőségünkhöz a kért felvilágosítás és konkrét válasz. Ebből megtudtuk, hogy a bejelentést megvizsgálták és megállapították, hogy már tavaly közölték levélírónkkal: különböző járásban működő két termelőszövetkezetnél is van szakemberhiány. Ezek közül bármelyiknél el tud helyezkedni, csupán azt kérték a fiatal diplomástól, hogy keresse fel a két megjelölt tsz vezetőségét, s állapodjon meg velük. Egész biztosan örömmel fogadják bármelyik mezőgazdasági üzemben. Ennek már lassan egy éve, s most ismét csak azt tudják javasolni, hogy a már előzően megnevezett tsz-ekhez forduljon, mivel a szakemberhiány azóta sem szűnt meg. Azzal fejeződik be a tanács válasza, hogy a fentiek alapján levélírónk panasza nem megalapozott, mivel elhelyezkedési lehetőséget már tavaly biztosítottak számára. Levélírónk is megkapta a megyei tanács válaszát, s arra már írt is nekünk. Újabb levelében megírta, hogy ő még tavaly eleget tett a tanács felhívásának, azonban hiába jelentkezett a megjelölt helyeken, sehol sem alkalmazták. Kérvényei pedig bizonyára ott porosodnak valamelyik fiókban. Nincs okunk kételkedni a megyei tanács válaszában, hiszen a segítő szándék részükről nyilvánvaló. Ettől eltekintve azonban, úgy véljük, hasznára vált volna az ügynek, ha utánanéznek, miért nem alkalmazták sehol a fiatal diplomást. A megnyugtató rendezés érdekében ez a lépés még most sem lenne késá~~ Samarjai Tibor Április 5. Kezdődik az iskolai szünet A művelődésügyi miniszter tanévnyitó utasítása szerint az idén az általános és középiskolákban a tavaszi szünet április 5-én, pénteken kezdődik, s az első tanítási nap április 16-án, kedden lesz. A szünetben is gondoskodnak a napközi otthonos gyerekek foglalkoztatásáról, ellátásáról. (MTI) Hazautazott a prágai Nemzeti Színház társulata A Budapesten nagy sikerrel vendégszerepelt prágai Nemzeti Színház prózai társulata péntek éjszaka különrepülőgéppel hazautazott a csehszlovák fővárosba. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren ott voltak a Művelődésügyi Minisztérium vezető beosztású munkatársai, a budapesti Nemzeti Színház vezetői és élvonalbeli művészei, valamint a budapesti cseszlovák nagykövetség és a Csehszlovák Kuríra képviselői. 250 milliárd forint iparfejlesztésre Húszéves az államosított magyar ipar Húsz évvel ezelőtt, 1948. március 25-én hozta nagy jelentőségű döntését a kormány a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosításáról. Az államosítás 549 vállalatra terjedt ki. A nagy fordulat óta valamennyi üzem, az egész magyar ipari óriásit fejlődött. A két évtized alatt megötszörözte termelését az állami ipar, egész iparunk pedig több mint hat és félszer annyit termel, mint a háború előtti utolsó békeévben. Dolgozóinak száma 1938-hoz képest 2,2-szeresére emelkedett, s a különböző feltételek megteremtése nyomán ma kisebb erőfeszítéssel háromszor annyit termel egy-egy ipari munkás, mint 1938-ban. Ebben közrejátszik az a sok beruházás, korszerűsítés, amelyre az államosítás óta az iparban és az építőiparban kereken 250 milliárd forintot költött az ország. A magyar ipar vagyonának — állóalapjának — több mint 80 százaléka az államosítások óta jött létre. 150-re tehető azoknak az üzemeknek, vállalatoknak a száma, amelyek az elmúlt húsz évben kezdték meg működésüket. Ebben a számban azonban nincs benne a meglevő gyárak falain belül vagy azok telepeként épült számtalan üzemrész, gyáregység. Csupán az 1961— 65 közötti időszakról mintegy 80 olyan új ipari beruházást tart nyilván a Központi Statisztikai Hivatal, mint a Kéziszerszámgyár kecskeméti, a Hajtómű- és Felvonógyár egri, az Egyesült Izzó gyöngyösi gyáregysége, vagy a kispesti, a soproni és a kőbányai fűtőerőmű. Jelenleg több mint 5300 ipartelep van az országban, ezerrel több, mint a felszabadulás előtt. Az utóbbi években új iparágak jöttek létre, számos új cikk gyártását kezdte meg az ipar. Kialakult vákuumtechnikai gépiparunk, betonelemgyártó iparágunk és műanyagiparunk. A legutóbbi évtized sikeréhez tartozik az is, hogy hazánkban most már évente mintegy 120 000 hűtőszekrény, több mint 100 000 televízió és sok egyéb, kulturáltabb életmódhoz tartozó közszükségleti cikk készül A magyar ipar előkelő rangot vívott ki a nemzetközi piacon. Exportunk — s ugyanakkor behozatalunk is — nagymértékben emelkedett. Az 1936—40 közötti években átlagosan 484 millió pengő értékű árut exportált Magyarország, mostani évi kivitelünk túlhaladja a 20 milliárd devizaforintot Az államosítás harmadik évtizedének küszöbén a gazdasági reform bevezetésével új feltételei teremtődtek meg a további fejlődésnek. Az ipar eddigi fő utánpótlási forrásai, a munkaerőtartalékok lényegében kimerültek, viszont egyre inkább hatnak az új mechanizmus ösztönző erői. Széles körben kibontakozik a verseny, a kezdeményezőkészség, hogy a munka még termelékenyebb legyen, és jobban kielégíthessék a hazai és külföldi piac, a vásárlók igényeit. (MTI) A közvélemény fórumai Az elmúlt hetekben, hónapokban országszerte népes politikai gyűlések zajlottak, amelyeken újjáválasztották a IV. kongresszusára készülő népfrontmozgalom helyi irányító szerveit Ezek a megbeszélések, viták a politika s a közügyek iránt érdeklődő falusi és városi dolgozók fórumává is váltak, ahol komoly figyelmet érdemlő állásfoglalások, építő bírálatok és javaslatok hangzottak el. Érdemes innen-onnan tallózva áttekinteni a lakosság e politikai bizalmat is tükröző közvéleményét A reform és a hiánycikkek Először az új gazdasági mechanizmus első tapasztalatait, benyomásait követő reagálásokról, kommentárokról kell szólni. Ezek pedig egyöntetűen azt tükrözik, hogy a reform időszerűségével s céljaival a társadalom legszélesebb rétegei egyetértenek. Megvalósulási folyamatát illetően viszont már több megjegyzés hangzott el. Az emberek itt főként mint fogyasztók és vásárlók mondták el észrevételeiket. (Mint termelők, inkább munkahelyükön nyilatkoznak meg.) Bírálataik ezért a kereskedelemre és főleg a nagykereskedelem nehézkességére, a hiánycikkek számának növekedésére vonatkoztak. Baranya megyében például azt kifogásolták, hogy egyes szezonjellegű ruhaneműk árát januárban nagymértékben felemelték, majd a kiárusításkor a régi ár alá vitték. Ebből olyan következtetést vontak le, mintha az egész árrendezést nem gondolták volna át kellően. Bács megyében a filléres cikkek hiánya okozott gondot. Nem tudják megérteni, miért nem lehet a boltokat a nálunk is gyártott apró holmikkal, alkatrészekkel folyamatosan ellátni. Zala megyében azt a kérdést firtatták a felszólalók, hogy amikor az üzemekben zavartalan a termelés, miért romlik a kereskedelem több ágának az áruellátása? Különösen a falvakban volt sok ilyen panasz. Mert nemcsak egyes árufélékből volt kicsi a választék, hanem a vas műszaki, villamossági és a különböző, üvegtárgyak boltjaiban a vásárolni szándékozók körülbelül 60 százaléka nem kapta meg a keresett árut A Hajdú megyeiek viszont vásárlási tapasztalataik alapján úgy vélekedtek, hogy szűkült a hiánycikkek köre. Áruellátási problémát csak bizonyos építési anyagoknál, és időnként a bútoroknál tapasztaltak. Változás a fiatalok megítélésében Minden megyében pozitívan befolyásolta a hangulatot, hogy a munka folyamatossága zömmel biztosított, nem került sor olyan arányú elbocsátásokra, mint amilyentől oly' sokan tartottak. A tanácsi dolgozók mindenütt külön örömmel fogadták a reform rájuk vonatkozó részét. Elsősorban azt, hogy a megjelent intézkedések csökkentették a bürokratizmust és lényegesen növelték a tanácsok önálló gazdálkodásának lehetőségét. A népfrontgyűléseken persze sok más kérdés is felvetődött. A Szolnok megyei falvakban például sokallják az új tsz-törvény által a nők számára előírt évi 120 kötelező munkanapot, mint a szülési szabadság, a nyugdíj és más kedvezmények feltételének a megszerzését. E kritikai észrevételek kizárólag abból adódnak, hogy a gyengébb tsz-ek még nem tudják biztosítani a nők ilyen arányú foglalkoztatottságát — bár többségük szívesen vállalná. A vidéki gyűléseken örvendetes változást jelzett az a tény is, hogy az idősebbek — a korábbi évekkel ellentétben sokkal több megértést tanúsítottak a falvak fiatalsága iránt. Elismeréssel szóltak azokról, akik a városokból visszatértek a tszekbe. Olyan intézkedéseket sürgettek, hogy a már visszatért fiatalok otthon is maradjanak, az újonnan munkába lépők pedig ne is kívánkozzanak el a falvakból. Ennek legfontosabb előfeltételét abban látják, hogy a tsz-ek éven át biztosítsák részükre a munkát és térjenek át a havi fizetéses rendszerre. Emellett a falvakban is teremtsenek számukra kulturáltabb szórakozási és sportolási lehetőségeket. Mondanunk sem kell, hogy csaknem minden faluban visszatérő kérdés volt az út- és járdaépítés, a jobb orvos- és ivóvízellátás, a helyi autóbuszjáratok biztosítása, és még több más kommunális probléma. Ezeket éppen a már elért eredmények igényeket fokozó, »étvágynövelő« hatása jellemezte, de az a készség is, hogy kezük munkájával szintén segítsék községeik fejlesztését. Községfejlesztés és hazafiságra nevelés Budapesten az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatos kérdések kevésbé kerültek a népfront-gyűlések terítékére. Ebben nyilván a fővárosi szervezettebb áruellátás és a jobb tájékozottság is szerepet játszik. A főváros VI. kerületi népfrontgyűlésén a többi között felvetették: sok magányos öreg lakik nagy lakásokban, s részükre olyan panzióházakat kellene létesíteni, ahol egyegy kis szobához és megfelelő ellátáshoz is jutnának. Ily módon számos nagy lakás felszabadulna a sokgyermekes családok részére. Újpesten az ismert kommunális problémák mellett, pedagógusok részéről az az elgondolkoztató kritika hangzott el: gyakran reklamálják tőlük a szocialista hazafiságra nevelés elmélyítését, jobb módszereit; ehhez azonban még a történelem reformtankönyvei sem nyújtanak kellő segítséget. Ezért javasolták: a népfront kezdeményezze a történelemtanárok és a tankönyvírók közös megbeszélését e fontos kérdésről. Még sok mindent kiemelhetnénk az elmúlt hónapok népfrontgyűlésein elhangzott észrevételekből. Ennyi is érzékelteti azonban, hogy a népfront lehetőségei még koránt sincsenek kellően kiaknázva: az általános képviseleti és haozgalmi választásokon túl is gyakrabban kellene a lakosság véleménynyilvánításához fórumot teremtenie. A IV. népfrontkongresszus nyilván ilyen vonatkozásban is változást jelent majd. Szenes Imre *****"*"""*mmmmimmmmmm 9 9 A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224-819*