Népszava, 1970. november (98. évfolyam, 257–280. sz.)
1970-11-06 / 261. szám
1976. november 6 Csatánátüros rakerd Ilyenkor késő ősszel már gyakran dühöng a Balaton. Hullámait a partnak vágja, permetet fecskendez az ott állók szemébe, aztán tajtékozva visszazuhan medrébe. Egyszóval mérges. Hőmérséklete, színe, hullámai mind erre utalnak. De vajon mi idegesítheti Pannon-kori állóvizünket? Ha Lellén a villasoron átsétálunk, egy kicsit megértjük a háborgást. Talán mi is hullámokat vernénk, ha sok tényező nem gátolna, így csak helyenként „lappal”, de mindenféleképpen a gödröket kerülgetve baktatunk a vasúti sín mentén az út végéig, ahol tábla figyelmeztet: „CSATORNÁZÁS”. ' már előbb említett A táblát ez év márciusában helyezték az útra. Ezt követően több hétig semmi sem történt. Illetve a gépkocsival arra haladók a táblát félretették, s szépen áthajtottak az úton. Másnap viszont — titokzatos kezek műveként — újra ott állt: „CSATORNÁZÁS”. A szó szoros értelmében véve mindaddig állt, amíg szorgos munkások neki nem estek az aszfaltnak, s le nem nyúzták azt a nagy és kis állomás közti útszakaszról. Aztán másfél hónapig ismét nem változott a kép. A gépkocsik még úgy ahogy átevickéltek a „munkaterületen”, s az üdülők, valamint az ott lakók is rábólintottak: talán még megérjük, hogy dolgozni is fognak ... Hogy valami mégis történjék, egy idő után leverték a víztelenítő csöveket. Ezt a rossz altalaj kívánta meg. És tulajdonképpen ezzel megkezdődött a munka. Pontosan a főidényben, de utóidényt idéző unalmas lassúsággal. A következő mondat a való igazat tükrözi: véget ért az idény, eljött a szeptember, s azóta a villasorban minden megváltozott. Az építkezés üteme nagymértékben meggyorsult. Az ott lakók által kiszámított napi öt centiméteres átlagot magasan túlszárnyalva robognak a csőfektetéssel és bekötéssel... Ha valaki az okokat kutatja, a „vödör—víz” elmélettel találkozik; ha munkás van, akkor cement nincs, ha cement van, akkor munkás nincs és így tovább. Arra is hivatkoznak, hogy ezen a szakaszon az adottságok miatt géppel nem dolgozhatnak (ami igaz is), s a csatornázás mellett az építő vállalatnak a környéken még nagyon sok feladatot kell megoldania ... A leilei községi tanács az építtető. A titkár azzal fogadott: „Csatornával fekszünk, csatornával kelünk, de mi itt nem sokat tehetünk. Jeleztük az ügyet már a megyei tanácsnak, beszámoltattuk már az építtetőt, a Dunántúli Vízépítő Vállalatot is, de ott tartunk, ahol... Itt, a községházán megtartott értekezleten mi kérdeztünk, a vállalat meg annyi dologra hivatkozott, hogy a végén majdnem nekünk kellett bocsánatot kérnünk. Monopolhelyzetet élveznek, s mi ezzel nem harcolhatunk. A tény tény, minden marad a régiben, a lakosság és az üdülők bosszúságára . ■ Mindehhez talán még csak annyit: mi lenne, ha hivatkozások helyett azon törnénk a fejünket, miképp lehetne az adott körülmények között gyorsabban haladni? Ha „ködösítés” helyett — teszem föl — munkálkodnánk? Akkor talán még a Balaton is megnyugodna ... Mélykúti Attila NÉPSZAVA Mi újság a Futrinka utcában? Hogy hol a Futrinka utca? Tessék csak megkérdezni a gyerekektől vagy a postásoktól. Minden gyerek tudja, hogy ott laknak a Cicavízió hősei, a posta pedig hivatalosan is nyilvántartja a Futrinka utcai címet. Különben hogyan kézbesíthetnék azt a száz meg száz levelet, amelyen verébfej gyerekbetűkkel ilyen címzés áll: „Böbe babának és Morzsi kutyának a Futrinka utcába”, vagy „Manófalvy Martócska, Cicavízió, Futrinka utca 111.” Még az a képes levelezőlap sem okozott gondot a postárnak, amelyet így címeztek: „Mazsolának —Tökházikó”. Tudták, hogy az Akadémia utca 17-be kell vinni, a tv gyermekosztályára. Tizenháromezer perc A Futrinka utca azonban nemcsak napsugaras tája, hanem komoly alkotóműhelye is a televíziónak. Évi műsorideje több mint tizenháromezer perc. Egy álló hónapig tartana, ha egyvégtében közvetítenék az esztendő gyermekműsorait. A gyermekosztály a kis televízió a televízióban. Ismeretterjesztéstől sportig, irodalomtól filmszerkesztésig, komolyzenétől szórakoztató műsorokig csaknem mindennel foglalkozik, amivel a ,,nagy tv” különböző osztályai. Persze a saját körében, ám ez a kör meglepően nagy. A gyermekműsorok a három-tizennégy éves nézőpalántákhoz szólnak, de ez a korhatár csak elméleti. A kíváncsi bukkantó, a derűs, bölcs Fabula és a többi szórakoztató ismeretterjesztő műsor rengeteg felnőtt nézőt vonz. Közérthetőségükért, humorukért, a játék öröméért is kedvelik ezeket az adásokat. Hírről tanúskodnak a felmérések és a felnőtt nézők levelei. Nemcsak a százféle érdekes kérdésre válaszoló Kukkantónak és Kuckónak vannak „korhatáron túli” szorgalmas levelezői, hanem Mazsola és Böbe baba is tekintélyes baráti körrel büszkélkedhet. A Simontornyai Fémtömegcikk Üzem hivatalos levélpapírján értesítette Manócskát: „Mellékelten küldjük az üzemünk által gyártott, dombornyomott és színtartó festésű házszámtáblát, Futrinka utca 111. felirattal, hogy ne érje szó a teltház elejét.” Egy nyugdíjas bácsi, akinek sikerült megőriznie kisfiús mosolyát, kedélyét, tavaly karácsonyra családi fényképet és mesetémát küldött „a kedves Cicamicának". A mese bizony elég nagy gond a Futrinka utca házatáján. Nincs mese, legalábbis nincs évi háromszáz-háromszázhúsz estére való jó mese. S ezen a legutóbbi hét országra szóló Intervíziós mesebörze se sokat segített. A klasszikus mesék és a népmesék többsége inkább felnőtteknek való, a rajzfilmeknek pedig csak egy része illik a tv- Maci műsorába. Még szerencse, hogy Bálint Ágnes közkívánatra folytatja népszerű Mazsola-sorozatát, sőt megírta Kukori és Kotkoda kalandjait is 13 részben. A legkisebbek szórakoztatásáról a Zsebtévé és a Telizsák is gondoskodik. Az utóbbi sorozat a játékos Kispingvin és a garabonciás Tilianó segítségével a környezet, a valóságos világ dolgaival segít megismertetni az óvodáskorúakat. A Kuckó afféle hobbyműsor, a biológia iránt érdeklődő gyerekek országos méretű televíziós klubja. Nagy és lelkes tábora van. Dr. Sárváry Andrást, a műsor fiatal orvosszakértőjét, a fél ország gyereknépe barátjának tekinti és tegezi. Szia, doktor! Idézet néhány neki szóló levélből: „Kedves Andris, légy szíves írd meg, hol kaphatnék egy tengeri malacot... Fogtam egy leveli békát, mit gondolsz, mivel etessem? ... Van egy tinédzser korú egerem, bolgár befőttesüvegben lakik a rosejbnisütő szita alatt, de mostanában nagyon ideges. Adhatok nyugtatót Fricinek?” A Kukkantó már tízéves múltra tekinthet vissza, valóságos műsormatuzsálemnek számít, és mégis örökifjúvá konzerválja a nézőik kifogyhatatlan, egészséges kíváncsisága. Mért mennek a libák libasorban, ki találta fel a szemüveget, mi köze a fűzfának a rossz poétához? — csupa érdekes kérdés, megér egy-egy kukkantást. A Kronovízióban egyszer Kempelen Farkas beszélget az automatizálás mai tudósaival, máskor a közlekedés múltját és jövőjét idézik fel. A Kótavár a muzsika birodalmában, a Fabula az irodalom, a valóság és a fantázia világában kalauzol, a Tizen Túliak Társasága a vidám és komoly eszmecserék fóruma. S még sok szórakoztató, hasznos, mulatságos adássorozat, film, vetélkedő fér az évi műsoridő tizenháromezer percébe. Sok is, kevés is ez a tizenháromezer perc. Könynyű volna egyszerűen kitölteni azzal, „ami belefér”, nehezebb kialakítani a helyes, okos műsorformákat, arányokat. Mert itt nem kevesebbről van szó, mint a holnapi tvnézők igényeinek, ízlésének, érdeklődési körének formálásáról. A Futrinka utcaiak életre szóló ízelítőt szeretnének adni a nézőpalántáknak az irodalom, a művészetek, a tudomány, mindenfajta szép és hasznos ismeret öröméből, gazdagságából. Ugyanakkor a szórakoztatásról sem feledkeznek meg: a jövő évi műsorterv az eddiginél több vidámságot, üdítő mulatságot ígér a gyerekeknek. Kicsiknek és nagyoknak — korhatár nélkül. Ez is népszerűség A közkedvelt Foxi Maxi-sorozat alkotóinak két új tizenhárom részes filmjét is láthatjuk majd szombat esténként, a Laci Maci show-t és a Magilla Gorilla-sorozatot. Bemutatkozik Flipper, a delfin, Tomi és kutyája, az említett Kukori és Kotkodás amerikai, lengyel, illetve magyar rajzfilmen. Lesz gyermekkabaré, Expók 71 címmel tréfás gyerekkiállítás, Cirkusz a cirkuszban és még sok vidám műsor. Folytatódik a Bors-sorozat, de továbbra is hiányoznak a mai témájú gyermek tv-játékok, írfilmek. Fejleszteni kell a dramaturgiát, kevés a stúdió, szűkös a „kapacitás” — ilyen műhelygondok foglalkoztatják a gyermekosztály munkatársait. De a gondoknál talán több az öröm, mert nagyon szeretik, amit csinálnak, és néha nekik is jut valami műsoraik népszerűségéből. Például Pápai Lajost, a gyermekosztály vezetőjét egy nyilvános vetélkedőn megszólította kisfiú: — A televíziós bácsinak olyan ismerős a hangja. Nem a Morzsi kutyának tetszik lenni a Futrinka utcaim#” Vajk Vera 3 SZIMULTÁN SZÁZAt — Kínáljuk a 2161-est, 36 tengellyel Józsefnek! Gyors telefon, s máris érkezik a válasz: „Fogadja.” A rendelkező forgalmista, Kovács III. György néhány gombot nyom le, egy hatalmas táblán fehér fénycsíkok gyulladnak ki, majd zöld jelzések, mutatva, szabad az út. — Minden vonatnak száma van — magyarázza. — A Budapest felé haladóknak páratlan, az innen indulóknak páros. Úgy ismerjük ezeket a számokat, mint családunk tagjainak neveit, pedig itt Ferencben több százat kell naponta számon tartani, hiszen nálunk „randevúznak” a tiszán és a dunántúli tehervonatok, ide érkeznek és innen indulnak a nemzetköziek. S „mellékesen” személyforgalmat is bonyolítunk. Naponta száz szerelvény robog keresztül. Nekem éppen egy személyszállító gyors okozta a legnagyobb izgalmat. Tavaly egy éjszaka a szemem láttára siklott ki a gyékényest gyors. A verejték kivert, míg megtudtam: nincs sérült, és én sem követtem el hibát, műszaki zavarok voltak. — Amikor hazamegyek, olyan kimerült vagyok, hogy az asszony szerint álmomban csapkodok, sokszor vonatszámokat mondok, utasításokat adok. A szabadságomat mindig külföldön töltöm, kihasználom szabadjegyemet. Mindenhova vonattal utazom. Bejártam már fél Európát. Legutóbb Innsbruckban voltam, az első, amit megláttam a pályaudvaron, egy vagon, rajta a felírás: Budapest Ferencváros. Berendi Tibor hobbyja, szenvedélye, hivatása a vasút. Harminc éve szolgál, huszonöt éve itt, Ferencvárosban. Az ország legnagyobb rendezőpályaudvarának állomásfőnöke váltótisztítóként kezdte. Fia, Péter érettségizett, most a Keletiben váltóőr. Azt vallja: csak abból lehet jó vasutas, aki minden posztot végigjár. Míg „birodalmát” járjuk — 600 hold területen nyújtózkodik a Ferencvárosi pályaudvar, több mint 100 sínpáron robognak a vonatok —, munkamódszeréről beszél. — A legfontosabb posztok vezetőivel naponta értékeljük a munkát, s meghatározzuk a feladatokat. Munkaerőhiány van, de nálunk a legkisebb hibát sem lehet elnézni. Szeretem az embereket, mindenki ismer, de ha kell, az elbocsátástól sem riadok vissza. Éppen most küldtünk el például egy embert, másodszor jött be részegen. Én nem akarok „jó”, főnök lenni, akit a lógósok, a részegesek is szeretnek. Meghallgatom mindenki véleményét, sőt, kérem a tanácsaikat, különösen a régiekét. Amikor azonban a végrehajtásról van szó, a vasútnál nem lehet vitatkozni. Itt egy rossz mozdulat és kész a szerencsétlenség. — Az emberek sokszor erejükön felül vállalnak. Ma már többet is tudunk nekik adni, mint azelőtt. Jó a bértömeg-gazdálkodás, csak még mernünk kell élni vele, így is a különböző pótlékokkal és a létszámhiányból adódó bérmegtakarításból egyegy embernek — természetesen figyelembe véve, hogy ki mennyit és hogyan dolgozik — 500—800 forinttal többet tudunk adni havonta, mint egy évvel ezelőtt. Ha a munkaerőhiányt nem is szüntettük meg, de a vándorlást igen. — Ez pedig nagyon fontos — kapcsolódik a beszélgetésbe Koos József térfelvigyázó. — Ha bármely gyárba bemegy egy segédmunkás, órák alatt megszokja az új környezetet, tud dolgozni. Nálunk ahhoz, hogy a nagy forgalomhoz alkalmazkodni tudjon, megtanuljon a vágányok között baj nélkül közlekedni, kiismerje magát, hónapokat vesz igénybe. A kocsirendező is szakmunkás. Ha elmegy egy közülük,hónapokat vesztünk. Sajnos, most is kevés az ember, így ott kell segítenünk, ahol éppen szükség van rá. Én például váltót is kezelek. Nagy János naponta száz kilométert tesz meg gépével— mégis helyben marad, ő viszi a gurítóra a vagonokat, vonatokat rendez. — Látja, itt a mozdonykonyhában van szék, de én még nem ültem rajta — mondja. — Az öreg masina még jól szolgál, most is 63 szekeret (vagont) húzunk, kétezer tonnával. Egy műszak alatt az öreg Szabó, a fűtőm, negyven mázsa szénnel eteti, leheli is ránk a több száz fokos hőséget, kintről, meg a hideg szél járja át az embert. Tíztizenkét órán át nincs megállás, állandóan figyelni kell. Nehezebb, mint kint vonalon, hiszen itt mindenütt emberek járnak a pályán. Sokan kérdezték már, miért nem megyek át Dieselre. Én már gőzössel vonulok nyugdíjba, velem öregedett a gép. Ismerem Ferencvárost, mint a tenyeremet. Csengesi Kálmán villanygépével Győrből érkezett, harmincéves, ő másként vélekedik: — Ma már az áru sem ér rá utazni, a TEEM vonatokat 80—100 kilométeres sebességgel visszük. A villanygép és a gőz között legalább annyi a különbség, mint a kerékpár és az autó között. Egy igaz, a Diesel és a villany is megköveteli, hogy az ember állandóan tanuljon, mert vezetni egyszerűbb, de megérteni, ha valami zavar van, a bajra rájönni, sokkal nehezebb. A vasúton most jobb a pénz, mint bármikor volt. Mégis, miért nem jönnek az emberek? Én azt hiszem, hogy a nagy visszatartó erő, a folyamatos üzem, a sok szolgálat, a szombat-vasárnapi munka. A nyugati gurítódomb irányítótornyában három régi vasutas, Herczeg 11. Gábor, Tihon István és Pásztor János dolgozik. Huszonnyolc irányba osztják szét a vagonokat. Amikor a gurítódombra a mozdony felhúzza a kocsikat, egy nagy táblán „banándugókkal” jelölik ki a vagonok útját. A gép ezt követően automatikusan állítja a váltókat. 20—22 perc alatt a leghosszabb tehervonatot is „szétosztják”. A vagonokat hidraulikus fékkel „fogják” meg, nagy szakértelem kell ahhoz, hogy ismerve a kocsik tulajdonságait, terhelését, kiszámolva, hogy milyen távolságot kell megtenni a vonatig, változtassák a fékezés erejét. Ha túl nagy erővel engedik el a vagont, összetörheti az előtte állót, nagy értékű áruk mehetnek veszendőbe. Ha meg túlságosan „megfogják”, erejét veszti, jóval a vonat előtt áll meg — tolhatják az emberek. A legszebb és a legveszély. vasúti munka, a saruzás. A vonathoz közelítő vagon elé a sínre illesztik a sarut, amely megállítja. Elég néhány másodpercet késni, a vagon elviheti az embert is. Gulyás II. János szocialista brigádvezető a kezembe adja a sarut, próbáljam rátenni a pályára. Nem megy. Pedig ők ezzel a hétkilós vassal naponta kilométereket futnak, s így „menet közben” kell rádobniuk a pályára. Minden sarushoz négy vágány tartozik —■ magyarázza. — De itt csak közösen lehet dolgozni, ha látjuk, valakinek túl sok kocsija gurul, odarohanunk, segítünk, különösen a gyakorlatlanoknak. Kérdezi, hogy keresünk? Háromezren felül vittem haza az elmúlt hónapban is. A pénz megvan, de jó lenne már ezt a veszélyes foglalkozást száműzni. Ha halljuk, hogy valahol valami új van, elmegyünk megnézni. Voltunk az új szolnoki rendezőn is. Most olvastam, hogy a Szovjetunióban már fotocellát alkalmaznak. Minden vágányban külön fék van, pontosan kiszámolják a vagon útját a szerelvény utolsó kocsijáig — nem kell saruzó. Reméljük, nelünk is lesz ilyen. Lenne bőven munkánk más területen. A következő hónapokban a szakemberek szerint a forgalom tovább fokozódik, még nagyobb megterhelés hárul a vasutasokra. Télen, amikor hó, a szél, a hideg embert és vasat dermeszt, is rekordforgalom várható. Az ország legfontosabb rendezőpályaudvarán 1400 ember napi 200 ezer tonnát mozgat. A legtöbben a szabad ég alatt dolgoznak. Készülnek a télre. S a sok gond ellenére is vállalták: a vasút vérkeringésének e fontos központjában minden rendben lesz. S amit Ferencvárosban vállalnak, azt teljesítik is. Moldovan Tamás fotó: Gonda György