Népszava, 1972. január (100. évfolyam, 1–25. sz.)

1972-01-01 / 1. szám

SU», január 1 Világjáró munkások Hogyan válhat egy szak­­munkás világlátott tá­voli országokat megjárt emberré úgy, hogy az egy fillérjébe se kerüljön? Hazánkban ma már sok ezren tudnak erre olyas­féle választ adni, mint Bents Ervin, az ÉLGÉP vezető szerelője: — Géplakatosként ke­rültem vállalatomhoz 1957-ben. Elvégeztem né­hány továbbképző tanfo­lyamot ezután megbíztak kisebb hazai szerelések irányításával, majd egy­szer csak jött az első kül­földi megbízatás: India. Felszereltünk és üzembe helyeztünk egy kétvago­­nos malmot, amikor­­ ez­zel végeztünk, újabb fel­adatot kaptunk, végül is az első út csaknem két esztendeig tartott. Azóta voltam a Szovjetunióban, és nemrégiben ismét In­diában, ezúttal egy má­sik tartományban. Találkozásunk előtt De­­vecserben „ugrott le” sze­relni. Annyi lehet ez ne­ki, mint más embernek átmenni a szomszéd la­kásába. A sors játéka, hogy amíg a sok ezer ki­lométeres utakat minden ártalom nélkül átvészel­te, éppen ezen a kis ki­ruccanáson szerzett be egy kiadós náthát „Ellen­szerként” kitereget az asztalon néhány felvételt a sok ezerből, amelyet utazásai során készített.­­ Ezek a római képek egy nyarat idéznek. Út­ban hazafelé néhány na­pot az örök városban tölthettünk. De gondolom, az indiai képek érdeke­sebbek. Ezekkel a félel­metesnek látszó majmok­kal sokat veszekedtünk. Amikor ugyanis közel járt az 50 fokhoz a hőmérő higanyszála, a fullasztó hőség elől felmenekültünk a szállásunkul szolgáló villa lapos tetejére. Éjsza­kánként meglátogattak a szabadon kószáló majmok, mindent elloptak, alig tudtuk elzavarni őket. Gondolhatja különben, hogy abban a hőségben elég nehéz volt dolgozni. De azért elkészültünk idő­re. Nézze csak, milyen takaros lett a mi kis mal­munk! — Emítt meg a hagyo­mányos indiai építkezést örökítettem meg. Csodála­tos, mit képesek produ­kálni úgy, hogy összekö­tött bambuszrudakkal he­lyettesítik az emelőket és az építőgépeket. Várjon csak, van itt egy csodá­latos márványcsipke is, a hajdani tartományi kor­mányzó palotájának osz­lopfőjéről. Kézzel farag­ták, és állítólag a mun­kások aszerint kapták a bért, hogy mennyi már­ványport tudtak beszol­gáltatni esténként. Hát ma már ott is sokat vál­tozott az élet, de még mindig végletesek a kü­lönbségek. Itt például egy középosztálybeli társaság uzsonnázik a dúsan terí­tett asztaloknál. A másik képet viszont lopva csi­náltam, mert vendéglá­tóink restellkedtek, s nem engedtek közelebb menni De így is látható, milyen nyomorban élnek ezek a munkáscsaládok. Órákig tartana, ha sor­ra vennénk minden felvé­telt és meghallgatnánk a hozzá tartozó magyaráza­tot Bónis Ervin nem vesztegette el a szabad idejét! Naplót is vezetett feljegyzéseket készített csak éppen rendezni kel­lene a sok képet és írást. — Előbb azonban befe­jezzük Budafokon a csa­ládi ház építését — mond­ja. — Eleget állt a mun­ka, amíg én távol vol­tam. Utána aztán neki­látunk a feleségemmel, összeállítjuk az' ahydglet. Tanulhat belőle a két gyerekünk. No meg hasz­nát vehetik az iskolában is, ahol tanítónő az asz­­szony. Körülöttünk sűrű köd­be vész a Vár. A Má­tyás-templom kórusán hangosító berendezést sze­rel Bognár András és Árkos Tivadar, az Elekt­roakusztikai Gyár két fia­tal műszerésze, s közben arról beszélgetnek, mi­lyen csodálatos színekben játszott a tenger Palma de Mallorca szigete kö­rül a nyáron, amikor Al­gériába repültek.­­ Egy hatalmas sta­dion épül ott, a főváros szomszédságában — ma­gyarázza Bognár András. — Magyarok tervezték, s a kivitelezés egy részét is honfitársaink végzik. Ne­künk a hangvonalat kel­lett kiépítenünk. Az egyetlen, amire nem szí­vesen emlékszem abból a két hónapból, a strokkó volt. Bizony, a mi szá­munkra szinte elviselhe­tetlen, amikor a sivatagi szélvihar forró légtöme­geket zúdít a városra. Ám ezért a múló kellemetlen­ségért bőségesen kárpó­tolt bennünket az, hogy megismerhettük ennek a távoli országnak oly ér­dekes életét. És a gyö­nyörű tájait is, hiszen az Elektroimpex Vállalat ko­csit bérelt számunkra, hétvégeken elmehettünk kirándulni. Jártunk a si­­vatagban — persze, csak a szék­ben —, kocsiztunk az Atlasz-hegység ijesz­tő, mégis szép kőmezőin, ellátogattunk egy oázis­ba, találkoztunk nomád karavánokkal. — És iparkodtunk kö­zelebb kerülni az ország lakóihoz — szól közbe Árkos Tivadar. — A sta­dionban kabilokkal dol­goztunk. Ők a települé­seiken nagyon rossz kö­rülmények között élnek, távoli munkahelyekre kénytelenek járni. Nehéz sorsuk ellenére rendkívül rokonszenves, jó humorú emberek. Éppen a humor­érzékük segített át a nyel­vi nehézségeken. Szerfe­lett iparkodóak, tanuléko­nyak is, a végén már nemcsak a segédmunká­kat lehetett rájuk bízni, hanem a szerelésben is részt vettek. örülünk, hogy adhattunk egy kis szakmai segítséget az al­gériaiaknak. — És mit kaptak cse­rébe? — „Cuccolásra” gondol? — kérdez vissza Bognár András. — Nos, nálunk nem ez a fontos! Jóma­gam például mindössze egy eredeti arab lányka­ruhát hoztam a kislá­nyomnak, néhány kis népi szőttest a feleségemnek. Ám mindennél értéke­sebb és maradandóbb az útiélmény. Amihez ők is két ügyes kezük becsületes munká­ja, meg a tehetségük, szorgalmuk, példás maga­tartásuk révén jutottak. Akárcsak sok ezer „világ­járó” magyar munkás­társuk, Miklós Dezső NÉPSZAVA 3­ 0­­­j esztendő, új elhatározások, új­­­­ remények. Ilyenkor őszinte szívvel kívánunk boldog új évet egymásnak, és persze kimondatla­nul önmagunknak is. Ha nem is mindig vetünk számot azzal, hogy kívánságaink teljesedése elsősor­ban rajtunk múlik. Hogy ki mi­lyen reményekkel és elhatározá­sokkal kezdi az „új életet”, abba senkinek nincs beleszólása, legfel­jebb a családi tanácsnak. Azaz­hogy mégis: a mi társadalmunk­ban az egyéni vágyak teljesülése nagyon is függ az ország helyze­tétől, a népgazdaság fejlődésétől. Társadalmi boldogulásunk pedig elsősorban az egyének cselekvő, alkotó közreműködésén múlik. Mit tehetünk tehát közösen, hogy egyéni vágyaink, jókívánsá­gaink teljesüljenek, hogy valóban boldogabb legyen az új esztendő az előzőnél is? Pártunk Központi Bizottsága decemberi ülésén értékelte a nép­gazdaság 1971. évi eredményeit, és meghatározta az 1972-es év gazda­sági feladatainak fő irányát A SZOT december 17-i ülésén ha­sonló módon meghatározta az ez­zel kapcsolatos­­szakszervezeti tennivalókat. Az országgyűlés de­cember 21—22-én tárgyalta meg és fogadta el az 1972. évi költség­­vetést, amely szoros összhangban az éves tervvel, a népgazdaság to­vábbi fejlődését hivatott szolgál­ni. Az eltelt gazdasági év azt mu­tatja, hogy a korábban kitűzött, jó irányban haladunk, egész fejlődé­sünkben a munkásosztály, a dol­gozó nép érdekei jutnak érvény­re. Jelentős mértékben növekszik a nemzeti vagyon, számottevően fejlődnek a termelőerők, tovább szilárdulnak a szocialista termelé­si viszonyok. Az elért­ jövedelmek és a teljesítmények között az elő­ző évekénél szorosabb kapcsolat alakult ki. A dolgozók reálbére 3 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem 6 százalékkal növe­kedett. A tervezettnél kétezerrel több lakás épült fel. Javult az áruellátás és a szolgáltatások színvonala is. A kedvező eredmények mellett azonban a népgazdaság általános egyensúlyi helyzetének alakulásá­val nem lehetünk elégedettek. Ennek alapvető oka az, hogy töb­bet használtunk fel a nemzeti jö­vedelemből, mint amennyit meg­termeltünk. Ha megvizsgáljuk a felhasználás szerkezetét, kitűnik, hogy a fogyasztás lényegében a tervnek megfelelő volt, a terme­léssel arányban alakult, viszont a felhalmozás, elsősorban a beruhá­zások és a készletek növekedése, jelentősen meghaladta a kívánt mértéket. Emellett a gazdálkodás hatékonyságának növekedése is elmaradt a célkitűzésektől. A kormány, elemezve a kiala­kult helyzetet és felmérve annak további veszélyeit, 1972-ben olyan intézkedést kíván érvényesíteni, amellyel az eddigi feszültségek és aránytalanságok kihatásai már kezdetben is tompíthatók, továb­bá elősegíthetik a létrehozható nemzeti jövedelem és az elosztás összehangolását. A döntések, intézkedések előké­szítésének a szakszervezetek, és így a dolgozók is, aktív részesei voltak. A kidolgozott alternatívák közül végül is az került elfoga­dásra, amely a dolgozók életszín­vonalának csorbítása nélkül szol­gálja a legszélesebb néprétegek érdekeit. Az adott feltételek között ma ez csak úgy érhető el, ha a beruhá­zások növekedési üteme kisebb a nemzeti jövedeleménél. Ez egyút­tal azt is jelenti, hogy életszínvo­nal-politikánk változatlanul érvé­nyesül, a fogyasztás növekedési üteme a negyedik ötéves tervben elhatározott mértékben alakul. A szakszervezetek ezért min­den erővel támogatják a kormány ezen intézkedéseit, ezért tekintik egyik legfontosabb feladatuknak az erőnket meghaladó beruházási igények elleni határozott fellé­pést. Az 1972. évre jóváhagyott beru­házási előirányzat összege ugyan nem magasabb a tavalyinál, de meghaladja az ötéves terv éves összegét. A felhalmozás ütemének lassítása azonban nem jelenti azt, hogy egy sor területen nem kívá­nunk továbbra is jelentős fejlesz­tést megvalósítani. Ahol a nép­gazdasági hatékonyság magas színvonalú és dinamikus fejlődése biztosított, ott továbbra is jelen­tős beruházásokat kell megvaló­sítanunk. Éppen ezek a hatékony beruházások, teremtik meg a nép­gazdaság egészének jövőbeni ki­egyensúlyozottabb gazdálkodási feltételeit T­ermészetesen, a terv 1972. évi előirányzatai — a beruházá­sok előző évi szinten tartása, az ipari termelés viszonylag szolid ütemű növelése, az egyes népgaz­dasági ágak termelési eredmé­nyeinek bizonyos fokú arányosí­tása — önmagukban még nem eredményezhetik a népgazdasági egyensúly létrejöttét. Sok terüle­ten, számos vonatkozásban szük­séges lényeges javulást elérni ah­hoz, hogy a tervszerű, okos, kö­vetkezetes és takarékos gazdálko­dás uralkodóvá váljék, a népgaz­dasági hatékonyság számottevően javuljon. Elsősorban a vállalati munka- és üzemszervezésben kell előbbre lépnünk. A vállalatok gazdasági és mozgalmi­­ vezetői előtt az összességében jó eredmények né­ha elfedik a meglevő visszásságo­kat. A dolgozók viszont azokat a problémákat érzékelik elsősorban, amelyekkel közvetlen munkahe­lyükön találkoznak, gyakran ezek-­­ből általánosítanak az egész vál­lalatra, sőt az egész szocialista rendszerre vonatkozóan is. Ezeket a visszásságokat fokozatosan fel kell számolni, mert csak jól szer­vezett körülmények között képe­sek a dolgozók fizikai, szellemi adottságaikat megfelelőképpen ki­fejteni. A munka- és üzemszervezés korszerűsítése nem csupán admi­nisztratív, technikai tevékenység. A munkafeladatok pontosabb meghatározása és kiadása, a jobb munkafeltételek megteremtése, az üzemek kooperációjának fejlesz­tése a szervezés emberi vonatko­zásaiban is jelentős előrehaladást igényel. A határozatok és intézke­dések végrehajtása lényeges szemléletváltozást is követel, amelynek elősegítésében a szak­­szervezeteknek is részt kell vál­lalniuk. Különösen gyakran és visszaté­rően jelentkeznek azok a nézetek, amelyek változatlanul csak a sza­bályozókban keresik és találják meg saját eredménytelenségük okait, ezért elsősorban „felülről” várják a megoldást, a könnyebb gazdasági feltételeket. A szakszer­vezetek ilyen esetekben az „együt­tes panaszkodás" helyett politikai állásfoglalásokkal sürgessék, hogy a gazdasági vezetők az ügy érde­kében felelősségteljesen változtas­sanak, javítsanak a vállalat irá­nyításán. A szakszervezetek amellett, hogy maguk is nagyobb erőfeszí­téseket tesznek a termelés, a gaz­dálkodás hatékonyságának előse­gítésére, továbbra is alapvető fel­adatuknak tekintik a dolgozók ér­dekvédelmét. A jövőben is hatá­rozottan igénylik, hogy a termelés fejlődésével együtt a népgazdasá­gi tervnek megfelelően növeked­jék a dolgozók, elsősorban a mun­kások életszínvonala. Az 1972. évi terv a reálbérek 2,5—3 százalékos emelkedését irá­nyozza elő. Ez a reálbérnövekedés az előző évekénél magasabb, mint­egy 3 százalékos fogyasztási ár­színvonal-emelkedés mellett va­lósul meg, ami a gazdálkodás ér­dekében elengedhetetlen arány­változások miatt szükséges. A ter­vezett, viszonylag szolid bérnöve­kedés még inkább előtérbe ál­lítja annak jelentőségét, hogy fo­kozott figyelmet fordítsunk az árak alakulására. A dolgozók életszínvonalukat elsősorban a bérek és az árak alakulásának viszonyán keresztül mérik le. Következetesen érvényt kell tehát szerezni annak, hogy egyrészt a tervezett bérnövekedé­seket valamennyi dolgozó rétegre nézve nagy gondossággal állapít­sák meg, m­ásrészt a tervezett ár­­csökkentések kivétel nélkül és az előírt mértékben valósuljanak meg. Nem lehet megengedni, hogy a tervezett árszintet bárhol is túllépjék, vagy különböző mani­pulációkkal — csomagolással, mi­nőségrontással, vagy más, burkolt módon —, emeljék az árakat. Ezek megakadályozásában a szakszer­vezeteknek rendkívül fontos, kez­deményező szerepet kell betölte­niük. Az 1972. évi gazdasági felada­tok az eddigieknél hatékonyabb bér- és jövedelempolitikát köve­telnek a vállalatoktól. Olyan bér­rendszereket, bérformákat, ösz­tönző módszereket alkalmazza­nak, amelyek elősegítik és megfe­lelően honorálják a jobb minősé­gű, magasabb rendű munkát A szakszervezetek is követelték meg, hogy az átlagosnál magasabb mennyiségű és minőségű teljesít­ményt nyújtó dolgozók nagyobb jövedelmet és erkölcsi megbecsü­lést kapjanak. Lényegesen javítani kell a mun­kaerő-gazdálkodás színvonalát is. A vállalatok egy részénél még mindig magas a ki nem mutatott, felesleges létszám. A terv ez évben is jelentős anyagi eszközökkel segíti a lakos­ság szociális, kulturális és egész­ségügyi ellátását Ennek kereté­ben került sor a sokgyermekes családok jövedelmének emelésé­re, a kedvezményes nyugdíjin­téz­­kedések bevezetésére. Változatla­nul kiemelt feladat a negyedik öt­éves tervben elhatározott lakás­­program megvalósítása, 1972-ben újabb 74 500 lakás felépítése. A munkaidő-csökkentés további ki­terjesztésének lehetőségeit a szak­­szervezetek és az illetékes állam­i szervek együttesen vizsgálják már. Az új év céljai csak úgy való­sulhatnak meg, ha azoknak a párt-, az állami és a társadalmi szervek minden szinten igyekez­nek érvényt szerezni. Ez a mun­ka- és állami fegyelem lényeges javítását is eredményezi. Korábbi tapasztalataink tanúsítják, hogy hiába helyesek a politikai dönté­sek, ha végrehajtásukban nem ér­vényesül a következetesség, a szá­monkérés, a központi célok és a népgazdasági érdekek elsődleges­sége. Az eredményes munka felté­telezi az egyszemélyi vezetés fele­lősségének fokozását, s azzal egy­idejűleg az üzemi demokrácia ha­tékonyabb szerepét a vállalati gazdálkodás irányításában és el­lenőrzésében. M­inden cselekedetünket az ve­zérli, hogy tovább emeljük munkásosztályunk, egész dolgozó népünk anyagi, kulturális színvo­nalát, tovább javítsuk emberi, élet- és közösségi viszonyait. Ha pedig értük cselekszünk, akkor velük együtt és véleményükkel egyezően kell cselekednünk. Akik ezt nem értik meg, akik nem ké­pesek elfogadni azt, hogy a dolgo­zók aktív részvétele a vállalat ve­zetésében ma már nélkülözhetet­len, hamarosan rá fognak döb­benni, hogy felfogásuk nemcsak antidemokratikus, hanem elkerül­hetetlen kudarcaik alapvető for­rása is. Nem kegyet gyakorolunk tehát, amikor a dolgozókat meg­kérdezzük, egy-egy tervezett in­tézkedésünk kapcsán, hanem tá­mogatást kérünk, széles és biztos alapokon nyugvó segítséget ka­punk, amelynek igénybevétele, hasznosítása nélkül egész tevé­kenységünk elképzelhetetlen. " Gazdasági eredményeink elis­merésre késztetik a határainkon túl élőket is. Nincs okunk a szé­gyenkezésre. Ismerjük hiányossá­gainkat is, de rendelkezünk mind­azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével csökkenthetjük, meg­szüntethetjük ezeket Talán a leg­fontosabb közülük a szocialista munkaverseny-mozgalom, amely a korábbi, elsősorban mennyiségi célok helyett a jövőben a gazda­ság intenzív fejlesztését hivatott szolgálni. Senkinek sem lehetnek olyan il­lúziói, hogy az új esztendőben könnyebb lesz a munkája. Ellen­kezőleg: feladataink mindenkitől nagyobb erőfeszítéseket követel­nek. Ahhoz, hogy a becsületes, a társadalom érdekében álló, tudo­mányosan is megalapozott politi­ka megvalósuljon, a szakszerveze­tekre is nagyobb feladatok hárul­nak. A magyar szakszervezeti mozgalom eddig is becsülettel szolgálta a szocialista gazdaság erősítését, a dolgozók érdekeit A jövőben a mozgalom erejét még inkább arra kell összpontosítani, hogy a feladatok végrehajtása ne csak a hivatalból arra kötelezet­tek, hanem az egész dolgozó nép személyes ügyévé váljék. P­olitikai és gazdasági céljaink elérésének legfontosabb küz­dőtere a munkahely. Ott kell to­vábbi előrehaladásunk valameny­­nyi tényezőjét kialakítani és meg­szilárdítani, ott kell összes elhatá­rozásunknak érvényt szerezni, szorgalmazni a vállalatok belső mechanizmusának, üzem- és mun­kaszervezésének korszerűsítését, a termelés hatékonyságának javítá­sát, a tervszerű és takarékos gaz­dálkodás megteremtését. Ennek­ eredménye — ha töretlen hittel és odaadással végezzük — csak egy lehet: társadalmi rendszerünk to­vábbi megszilárdulása, felemelke­désünk gyorsabb megvalósulása. Ehhez a nagy erőfeszítéseket igénylő munkához kívánunk az új évben mindenkinek erőt és egész­séget, sok sikert , egyéni, család,­kívánságaik teljesülését. Társadalmi boldogulásunk a műhelyekben kovácsolódik írta: NEMESLAKI TIVADAR

Next