Népszava, 1973. október (101. évfolyam, 230–255. sz.)
1973-10-02 / 230. szám
1973. október 2. Lakásba, üzletbe várják Krajczár István, a kispesti Gránit Csiszolókorong és Kőedénygyár 1. üzemegységének vezetője büszkén mutatja a tavaly óta működő nagy teljesítményű félautomata sajtológépet. Annyit termel, mint négy régi. Mégpedig egyenletesen, jó minőségben. A vállalat érdeke, hogy a drágán vásárolt, termelékeny berendezést okosan használják. Mégis csak néhány hete dolgoztatják három műszakban. Miért? !- A szokásosnál bonyolultabb, több szerszám kell hozzá, s a gépészeti részleg nem készült fel eléggé. Új gép - idegeskedéssel A gyárnak kétségtelenül hasznot hoz az új gép. Hát Kellinger Józsefnének, aki rajta dolgozik? — Jobb volt a régi prés mellett. Havi százassal többet viszek haza most, de rengeteget idegeskedem. — Miért? — 1,60-nal magasabb ugyan az órabérem, csakhogy itt nehezebb teljesíteni a normát. Ha minden simán menne, nem lenne baj, de az állásidőket képtelenség behozni, a gépet nem lehet zavarni. Ma délelőtt is csak 9- kor tudtuk kezdeni a munkát. Ilyenkor vagyok ideges. (A bonyolult automatán tovább tart az átállás más méretű termékre, s az elektronikus vezérlőberendezés néha váratlan leckét ad a karbantartóknak! Fülöp Gáborné préselőnő a hagyományos sajtosok egyikén dolgozik. Családi okok miatt nem vállalhatja a több műszakot. Véleménye szerint ■ hol jobb? — A félautomatán. Kevéssé fárasztó, tisztább munka. Szerencsére. Fülöpné munkahelyén is javult a helyzet. Régebben kézzel egyengették a sajtolóformába öntött anyagot, most ügyes forgószerkezet segítségével. A technológiai újítás a termékek egyenletes, jobb minőségét biztosítja. A kispesti gyárban az utóbbi időben sokat tettek a termelékenység javítása érdekében. Nem véletlen, hogy ebben, a Finomkerámiaipari Művek nyolc gyára között — az Alföldi és a Budapesti Porcelángyárral együtt — a legjobbak. (Igaz, az Alföldi új, modern üzem. A fél évszázados Gránitnak külön érdeme, hogy elmaradott körülményei ellenére is igyekszik lépést tartani a követelményekkel.) Most helyezik éppen itt üzembe a nagyvállalat első számítógépét. Bemutatkozásától azt várják — Pásztor Ferenc főkönyvelő szerint —, hogy rutin helyett megalapozottan dönthessenek a megrendelők ezerféle kívánságának sorolásában és teljesítésében. Mindig tekintetbe véve a gyár gazdaságossági szempontjait. Szervezési gondok Az okos kezdeményezések mellett a kispesti üzemben találni bizony kiaknázatlan tartalékokat is. Mikor Sárközi Dezső igazgatótól véleményt kértünk a műhelyben tapasztalt hosszabb-rövidebb gépállásokról, nem igyekezett szépíteni a valóságot: — Belső kooperációnk nem tökéletes, a gyári szervezettségen van mit javítani. Az igazgató szavait támasztja alá Mészáros Ferenc művezető megjegyzése: — Júniusban három hétig állt az egyik sajtoló, mert hiányzott a forma. A művezető ilyenkor nem tud saját hatáskörében intézkedni, a termelési osztály gyártáselőkészítőjének meg nem annyira szívügye a fennakadás, mint nekünk. Mire eljut a dolog az osztályvezetőig, sok idő kárba vész. A hatáskörök megosztása nem megy simán. A gyár felső vezetőinek olykor közvetlenül kell beavatkozniuk, például a gépészeti egység és az anyaggazdálkodás, a termelőüzem és a kereskedelmi osztály munkájába. Az ok? Néha a nem eléggé átgondolt ügyrendi szabályozás, a hatáskörök bizonytalansága. Máskor egyszerű emberi tényezők: fásultság, presztizsféltés, vagy a (rossz) szokás hatalma. Hatékonyabban dolgozni akkor képesek majd a Gránitban, ha a műszaki, a szervezeti, s főképp az emberi feltételeket állhatatosan csiszolják. A műhelyekben is, meg az irodákban is. Már nem kell táncolni A módszerek változatosak. Nemcsak Kispesten, hanem a finomkerámiaipar többi gyárában is. Az Alföldi Porcelángyárban például filmfelvevőgéppel fogtak a munkaszervezéshez. A munka közben forgatott film kockáit elemezve, előtűnnek a felesleges mozdulatok, a hosszadalmas műveletek. A „mozizás” eredményeként egyik üzemrészükben 16 dolgozó munkáját lehetett megtakarítani. „Egy buli éjszakára elég, annyit táncolunk műszakonként” — panaszkodott Horváth Pálné és Nyíri Lászlóné, a Hollóházi Porcelángyár csészeformázó szalagja mellett. A nagyvállalat szervezési csoportja — Mányoki István a vezetője — és a helyi szakemberek ésszerűen átrendezték a munkahelyeket, megváltoztatták a műveleteket. Azóta ülve, kényelmesebben, mégis szaporábban dolgoznak az asszonyok. A Romhányi Építészeti Kerámiagyárban az anyagellátás zavarai sok selejtet okoztak. Őszintén feltárták a gondokat a munkások előtt, segítségüket kérve. Az eredmény a vezetőket is meglepte. A dolgozók maguk vállaltak átmenetileg többleterőfeszítéseket, hogy ellensúlyozzák a gyengébb alapanyag okozta hibákat. A nagy hírű Herendi Porcelángyárban a legfogósabb kérdés, javítani a termelékenységet. Itt jóformán manufakturális módszerekkel dolgoznak, sok a finom kézi munka. Lehetett azonban modernizálni az égetőkemencéket. Sőt. Most azon törik a fejüket, hogy kiaknázva a dolgozók egyéni vonzódását a más-más színekhez, a festési műveletek felbontásával lehetne eredményt elérni. Kiemelkedő termelékenység Mindezek talán apróságok. A sok kicsi sokra megy igazsága alapján összeségükben mégis jelentős eredmények forrásai. Az idén az építőanyagiparban kiemelkedő eredményeket ért el a termelékenység javításában a Finomkerámiaipari Művek. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés az idei év nyolc hónapjában a tavalyihoz képest csaknem 13 százalékkal nőtt. A FIM gyáraiban építészeti burkolóanyagokat, lakásfelszereléseket, elektromos szigetelőket és népszerű háztartási cikkeket, edényeketkészítenek. Mind nagyon is keresett portéka. Hogy teljesüljön a lakásépítési terv, s a háziasszonyok kedvükre válogathassanak az üzletekben, az attól is függ, milyen szorgalmasak, ötletesek, s miképp találják meg számításukat a gépek mellett a finomkerámiaipar dolgozói. Vajda János Figyelem az asszonyka ujjait. Török Pálné a tekercselő szakma egyik művésze. Az ÉVIG budapesti Gyömrői úti Villamosgépgyárának dolgozója, s helyettes vezetője az aranykoszorús Kossuth Zsuzsa szocialista brigádnak. Tavaly a gépipar Kiváló Dolgozója címet is megkapta. — Nyilván a brigádnak is szólt a kitüntetés, és ha mondjuk, Lukács Lászlóné, a brigádvezető lett volna Kiváló Dolgozó, zokszó nélkül elfogadom. Ilyen munkásasszony, mint én, százával akad a gyárban. A fiatalasszony rendkívül szabatosan, árnyaltan fogalmaz, tájékozott. S milyen önérzetesen hangsúlyozza munkás mivoltát. Kérdem tőle: — Hány osztályt veszett’ Pír szalad át az arcán, megrebbennek a derült szemek, zavartan böki ki: — Csak nyolc általánost .. . meg egy fél év technikumot. Tudja, falusi lány vagyok, isaszegi Mindig kitűnően tanultam az általánosban. De úgy látszik, hirtelen jött az átmenet, mert a technikumban hullottak a kettesek, hármasok. Megijedtem, elanyátlanodtam, nem volt kitartásom, ott hagytam az egészet. — Milyen társadalmi munkát végez? — Műhelybizottsági kultúrás vagyok. Törökné férje szintén az EVIG-ben dolgozik, lakatos a vállalat Klapka utcai gyárában. Egy nyolcéves kislányuk van. Ezt az asszonykát minden érdekli — nem csupán, ami a négy falon belül, a családban történik. Töröknében annyi közéleti érdeklődés feszül, olyan fogékony a társadalmi problémák iránt, hogy szinte meglepetésként hat, amikor azt mondja: — Nem vagyok párttag, csak a férjem. Az aranykoszorús brigád kilenc tagja között egyetlen párttag sincs. Nem párttag még a brigádvezető, Lukácsné sem, akinek a fia matematika szakon Kijevben tanul. Szendrődi Arnold alapszervezeti párttitkár, szerelő csoportvezető, erről így beszél: — Biztos, hogy Töröknének is, Lukácsnénak is a pártban lenne a helye, de még másoknak is a brigádból. Valahogy elsiklottunk a dolog felett. A brigádnaplót lapozgatom. Az újat, amelyet a SZOT adott ki, és a régit, amelyet az asszonyok ,,barkácsoltak” még füstben. Akkor alakult a brigád. Azt mondja Törökné:— Szép az új napló, nagyon akkurátus, tele rubrikával, „eligazítással”, de nekem a régi is tetszik. Majd fölnevet. — SZOT-iskolára jártam, ahol az egyik előadó azt emlegette, hogy neki csak a maszatos, szamárfüles brigádnapló tetszik. Pedig hát, olyan mindegy, maszatos vagy patyolat fehér, a lényeg, hogy ,,blabla” ne legyen benne. A brigádnaplóból tudom meg, hogy például Törökné „műsoron” kívül betanította a fiatal Kozma Esztert. — Szerettük volna, ha rrásunk marad, hiszen mi mindannyian 40 körüliek vagyunk, de elszipkázta az egyik ifjúsági brigád. Ez a tekercselőbrigád egyedi darabokon dolgozik, s az elszámolás egyéni alapon történik. Általában 125 százalékot teljesítenek hibátlanul, habár nem vesznek részt a Dolgozz hibátlanul mozgalomban. Törökné valamivel 3000 forint alatt keres, férje valamivel 3500 fölött. És csurrannak-cseppennek a jutalmak is. A Kiváló Dolgozó cím például 3000 forintot „csurrantott”. — Sokan állítják, hogy az együtt dolgozó nők között gyakori a súrlódás. Maguknál is így van? — Nálunk nincs így, s egyáltalán honnan veszi, hogy csupán a nők kapnak össze. Igazi férfi logika. S amúgy is, mire valók a férjek, ha nem arra, hogy a munkatársak helyett velük veszekedjünk — teszi hozzá ravaszkás mosollyal, amiből az is kiderül: Törökné a gyárban is, otthon is kiegyensúlyozott, szép életet él. Nagy S. József Munkáséletek rí").. .. I / sa •• »* / x ' I 1 orokne a Gyomroi utroi . .. NÉPSZAVA Kártalanítás helyett bújócska „Én, Virág Jánosné, 78 éves vagyok, 315 forintos járadékból és a háztáji jövedelemből élünk 82 éves, beteg férjemmel. Korsós László leszázalékolt rokkant, aki három kisgyermeket nevel és minden forintra szüksége van. A többiek sem tudják nélkülözni a kiesett jövedelmet.. „Mi, egyszerű emberek, úgy gondoltuk, hogy ha valamelyik vállalat egyes embereknek kárt okoz, akkor nem kibúvót keres, nem levelezget, nem packázik velük, hanem rendezi adósságát, mint ahogy nálunk minden Tavaly kezdődött az öt család vesszőfutása, amikor az ÁFOR termékvezetéket épített lakóhelyük, a Kapitány-tanya környékén, s eközben a gépek, járművek tönkretették a termés egy részét. Nem újság ez errefelé, hiszen évek óta végez itt hasonló munkát a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat is. Ez azonban saját kárbecslésével azonnal felméreti a veszteséget — akár téesz vagy állami gazdasági vagyonról, akár magántulajdonról van szó —, és automatikusan, utánjárás nélkül folyósítja a kárpótlást az érintetteknek. Nem így cselekedtek azonban az ÁFOR képviselői. Hiába kérték a panaszosok 1972. június 30- án, hogy mérjék fel az okozott kárt, levelükre nem érkezett válasz. Ugyancsak figyelmen kívül hagyták a következő felszólítást is, és nem jelentek meg a helyszínen november 4-én, amikor a községi tanács — az öt család kérésére — hivatalos jegyzőkönyvben rögzítette, kit milyen értékű veszteség ért a burgonya-, kukorica-, zöldségtermés részleges kiesése révén. A jegyzőkönyvet megküldték az ÁFOR-nak, kérve a megállapított összeg ki-utalását, majd miután rátisztességes ember megteszi.” Az idézetek öt majosházi család két leveléből valók. A két levél egyébként csak töredéke annak a hatalmas iratanyagnak, amelyet a ráckevei járási népi ellenőrzési bizottság — ahová végső elkeseredésükben fordultak a panaszosok —, példás gondossággal összegyűjtött és alapos vizsgálati anyagához mellékelt. Riasztó példaként adjuk közre a történetet, figyelmébe ajánlva mindenkinek, aki emberek ügyesbajos dolgaival foglalkozik. lasz nem érkezett, a Nehézipari Minisztérium panaszirodájának írtak. Közvetlen választ maguk a felek innen sem kaptak, ám az iroda továbbította a panaszt az ÁFOR-nak, kivizsgálás végett. (Mert ugyan ki más lehetne a legilletékesebb egy mulasztás kivizsgálására, mint az a szerv, amelyik a hibát elkövette?!) Az idén februárban azután végre megszólalt az ÁFOR. Ternyák Benő igazgató terjedelmes, jogi szakkifejezésekben bővel,kedő levelében mindenekelőtt megállapította: „Mind ez ideig nem is volt tudomásunk arról, hogy fenti termékvezetékünk az önök háztáji ingatlanát is érinti.. (Csak emlékeztetőül: csaknem nyolc hónappal ezelőtt ment az első jelzés az ÁFOR címére!) A továbbiakban azt ajánlja, hogy a panaszosok igényükkel forduljanak a téeszhez (amely, más megoldás nem lévén, kénytelen volt kártérítésért beperelni a vállalatot). Csakhogy a téesz annak idején nem vette — a körülmények folytán nem is vehette —, a maga követeléseivel együtt figyelembe az öt család terméskiesését. Előzőleg azonban már a népi ellenőrzés is bekapcsolódott az ügybe, miután Virág Jánosnéék június 25-én bejelentést tettek. Alighanem ugyancsak a népi ellenőrök közbelépésének, többszöri sürgeÚgy látszik azonban, nem volt ideje feljegyezni a károsultak nevét, címét, mert szeptember 6-án — egy időközben kelt majosházi sürgetésre válaszolva —, arra kéri a téesz jogtanácsosát, hogy értesítse a feleket: a mielőbbi kiutalás előfeltételeként küldjenek nemleges adóigazolást (joggal jegyezte meg szeptember 8-i válaszában a téesz jogásza, némileg epésen: „A felek kárigénye, szerény véleményem szerint, akkor is jogszerű, ha netán adótartozásuk állna fenn), továbbá közölje a címeket (azokat a címeket, amelyeket a dossziényi levelezésből már ismerhetnének az ÁFOR-nál."), és akkor elküldik a kártérítést. Mármint az ideit. A tavalyiról még mindig nem esik szó, mintha nem is lenne róla immár államfévének tulajdonítható, hogy az idei, augusztus 6-i zöldkárfelmérésen — mert a károkozás az idén is megismétlődött — már részt vett az ÁFOR képviselője, dr. Orosz Katalin jogtanácsos is, igazgatási határozat is. A kért kártérítés együttes összege egyébként az iratok szerint, mintegy 30 000 forint. Az öt családnak, ahol minden fillér számít, tekintélyes summa, érthetően és jogosan ragaszkodnak hozzá, hiszen egy részét máris elköltötték ügyintézésre. Természetesen az ÁFOR- nak is joga, sőt kötelessége, hogy ügyeljen a vagyonára, jól gondoljon meg minden kiadást. Csakhogy ilyesfajta „takarékoskodásra", a jogos kötelezettség elodázására, huzavonára, egyszerű emberek megalázására, és ezzel törvényeink iránti bizalom megingatására senkinek sincs, nem lehet joga az országban. Márpedig ebben az esetben ez történt. Sajnos, megtörténhetett. Miklós Dezső Mintha a fainak mutáltuk ruktá... -Ittiium fulháhrmdás natárokat — lassan Ezek után ki csodálkozhat azon, hogy a panaszosok a bevezetőben idézett keserű szavakra fakadtak? Ugyanakkor megpróbáltak államigazgatási úton érvényt szerezni igazuknak. Ám hiába segítette őket a községi tanács, hiába támogatta útbaigazítással az ilyen ügyekben járatlan, egyszerű embereket — legalábbis beadványaik megfogalmazásából következtetve — a termelőszövetkezet jogtanácsosa, végül is további csalódások érték őket. A ráckevei járási hivatal igazgatási osztálya például jó ideig a füle botját sem mozgatta, aztán meghívta őket egy olyan tárgyalásra, amelyhez, mint a helyszínen kiderült, semmi közük sincs, hiszen ott szolgalmi jog kijelöléséről volt szó a siófoki Kőolajvezeték Vállalat és az érdekelt közületek között. .. Végül is a járási hivatal élelmiszer-gazdasági és kereskedelmi osztálya elmarasztalta az ÁFOR mulasztásait, és felkérte az igazgatási osztályt megfelelő határozat hozatalára Július 28-án végre megszületett a határozat, amely a kártérítés 30 napon belüli kifizetésére kötelezi az ÁFOR-t (egy évvel a károkozás után). » Falak nélkülAz országot járva örömmel látja az ember, hogy sok helyütt eltűnőben vannak a földbe vájt cigányputrik és omladoznak a falu köré felhúzott láthatatlan „falak”, amelyek kirekesztik a falu életéből a cigányokat. A szigetvári járásban hamarosan az utolsó „falak” is eltűnnek. 1966-ban a falvak szélétől tisztes távolságban, erdő közepén, agyagbányák gödrében 12 cigánytelep élte sajátos életét. Mára csak az akácligeti, a kispeterdi, a nemeskei és a dencsházi telep maradt meg. Az utóbbiban egyetlen öreg cigányas-szonyt éltet a putri. Mert ha lassabban is, mint ahogy szeretnénk, eljár az idő a telepek felett. Hogy mit jelent a beköltözés, a falu életébe való bekapcsolódás, azt a statisztikai adatok is érzékeltetik. Az 1965—66-os tanévben az iskolába járó cigányfiatalok 72 százaléka túlkoros volt. Ez az arány az elmúlt tanévre 49 százalékra csökkent. A felmentettek száma is fele a hat évvel ezelőttinek. Kevesebb az iskolaéretlen fiatal és jelentősen csökkent a bukottak száma. Az okok látszólag egyszerűek. A rohamosan urbanizálódó falusi élet egészségesebb, kulturáltabb életkörülményeket kínál. Maga a közösség, amely a beköltözött családot körülveszi, az esetek többségében segít azzal is, hogy kitárja a kerítéskaput, így is lehet élni. A megváltozott körülmények, a víz, a villany új lehetőségeket kínál az addigi félnomád élet megváltoztatására. Dencsházán, ahol a falu lakosságának 30—35 százaléka cigány, lassan már a beköltözött családok teljes asszimilálódásáról lehet beszélni. Elfogadta őket a falu és ők is elfogadták új környezetüket. A cigánytelepek felszámolását könnyíti, gyorsítja a telepi kölcsön Az állam több millió forinttal segíti a házépítésben és házvásárlásban azokat a családokat, akik el akarják hagyni a düledező falú vályogviskókat. A kölcsönt állandó munkaviszonyban állók és előtakarékossággal rendelkezők kaphatják az OTP-től. Szükség is van szabályozásra, hogy valóban azoknak jusson a pénz, akik leginkább megérdemlik. Ám egy másik oldalról sem szabad megfeledkezni. A merev szabályozás egyes esetekben a jogos kérelmezőket is kizárja a sorból. Jó néhány cigánycsaládban a hét-nyolc kiskorú gyermek eltartása az előtakarékosságot eleve, lehetetlenné teszi. Ezért hangzott el a helyi tanácsi vezetőkkel való beszélgetéskor, hogy a kölcsönről a döntést az ő kezükbe kellene adni, mert ők ismerik a cigánycsaládok szociális helyzetét, életkörülményeit. A szigetvári járásban a cigánylakosság munkaképes férfiainak 90 százaléka rendszeresen dolgozik, 126-an továbbtanulnak, a munkaképes korú férfiak fennmaradó 4 százaléka pedig rokkant, beteg, vagyis munkaképtelen. Tavaly a tanács szociális segélyalapjából kiosztott 82 ezer forint 45 százalékát cigánycsaládok kapták és a nagycsaládosoknak juttatott segély több mint egyharmada is nekik jutott. De a segítésnek más formájával is találkoztam a járásban. A szigetvári konzervgyárban az építőanyag szállítására teherautót adott a gyár. Az üzem kőművesbrigádja önköltségi áron — 10 ezer forinttal olcsóbban, mint az építőipari vállalat — felhúzta a cigánycsalád házát. Az állami gazdaságok is segítenek építőanyaggal és kölcsönnel a telepekről elvágyóknak. Talán csak a téeszek szűkmarkúbbak a kelleténél, mondván: hogyan is juttathatnánk olyannak, aki nem tagja a szövetkezetnek. Pedig a téesz-tagsággal is meg lehet értetni: a súlyos örökség felszámolása nem kizárólagosan állami feladat. Mindenkinek segítenie kell ahhoz, hogy néhány év múlva azt mondhassuk: az utolsó telepek is eltűntek a faluszélekről. Mélykúti Attila