Népszava, 1974. január (102. évfolyam, 1–25. sz.)
1974-01-15 / 11. szám
1974. január 15. A Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalat pécsi gyárában sztereo stúdió-magnetofonok is készülnek. A pécsiek legnagyobb megrendelője a Szovjetunió, de jelentős mennyiséget szállítanak Romániába is. Képünkön: a sztereofonikus magnók minőségi ellenőrzése . (MTI Fotó : Bajkor József felvétele) A VIII/d pályát választott Az általános iskolák nyolcadikosainak ezekben a napokban véglegesen dönteniük kell, ki hol folytatja a tanulást. Feltételezhetjük hát, hogy a gyerekek többségében már kialakult az elképzelés. Szerelők, szakácsok, pékek Valóban, a XII. kerületi Diána úti iskola VIII.a osztályosai sem lepődtek meg, amikor feltettük a kérdést: ki hova készül? Osztályfőnökükkel, Juhász Judittal már sokat beszélgettek a pályaválasztásról. Bár mind a 25 fiú állami gondozott, azon a szülői értekezleten, amelyen továbbtanulásukról, jövőjükről volt szó, 19 gyerek hozzátartozói vettek részt. A szülőknek nemcsak a véleményére, hanem a beleegyezésére is szükség van, mert az általános iskola befejezése után többen visszakerülnek a családjukba. A fiúk (egy hiányzó volt, amikor ott jártunk) írásban feleltek néhány kérdésre. Válaszukból kiderült, hogy a legtöbben valamilyen szerelő szakmát akarnak tanulni, legnépszerűbb — akárcsak a többi nyolcadik osztályban — az autómotor szerelés. Dirscherl Richard és Koczka Sándor autófényezőnek készül. Az intézetben járt a Csepel Művek egy képviselője, aki felhívta a figyelmüket erre a mesterségre. Hárman szakácsnak mennének. Jászberényi Ferenc a pékséget választja. Tudja, hogy ez nehéz, erőt kívánó munka, s több műszakban kell majd dolgoznia. Arra a kérdésre, hogy melyik három szakma tetszik neki a legjobban, így válaszolt: „Műszerész, órás, festő. De ezekre, úgy érzem, nem vagyok alkalmas." Ott a középiskolába Dani Ottó lótenyésztő lesz. A zsokéság tetszett neki, s az osztályfőnöke kinyomozta, hogy a Bábolnai Állami Gazdaságban képeznek lovasszakembereket. Ott a háromévi tanulás alatt nemcsak a tenyésztést, hanem valamennyi, a lovakkal kapcsolatos tudnivalót elsajátíthatja. Ha a kis termetű, alkata szerint tehát zsokénak alkalmas fiút tehetségesnek találják, kívánsága szerint versenyző lesz belőle. Kárpáti Sándor a szobafestő és mázoló foglalkozás felé hajlik, bár szíve szerint artista — légtornász — lenne. Erre sajnos, már nincs sok esélye, mert régebben, amikor az artistaképző iskolába járt, egy bemutatót leesett s eltörött a válla Ekkor éveket kellett kihagynia, s most már fiatal kora ellenére is idő: ahhoz, hogy újrakezdje Az osztály legjobb tanulói középiskolai előkészítőre járnak, ahol a fizikát gyakorolják. Horinka István és Magyar Csaba építészmérnök szeretne lenni. Rajzórán már terveztek is házat: alaprajzot, homlokzatot rajzoltak. Tanárnőjük véleménye szerint tehetségesek, rátermettek. Mindketten építőipari szakközépiskolában tanulnak tovább, hogy ha nem veszik fel őket az egyetemre, akkor is szakma legyen a kezükben. Kovách Andor — takarítónő a, édesanyja — fizikusnál készül, a Puskás Tivadar Szakközépiskolába jelentkezik. Mi nem lennél A „Mi nem lennél?" kérdésre a legtöbben azt írták: segédmunkás. Roller János még ezt is hozzátette: „Lenézik őket .. pedig én nem tartom helyesnek.” Józsi István bizonyára személyes tapasztalatok alapján válaszol így: „Kőműves, mert i. mindig hamar elköltik a pénzt, azért, mert a társaik rábeszélik.” és egyébként camionos gépkocsivezető szeretne lenni. A szakácsmesterséget is szívesen kitanulná, mert „anyu helyett is főzhetnék”. A választott szakmákról a többség az osztályt főnökétől vágya az intézeti nevelőtanártól hallott - De akad, aki szülei vagy idősebb testvérei példáját követi. Még az is előfordul, hogy a rádióban hallott műsorok indítoták egyiküket, másikukat valamilyen pályára. A legproblémásabb gyerekekkel egyébként az iskola szülői munkaközösségének egyik tagja foglalkozott, aki egyébként a VII. kerületi tanács nevelési tanácsadója. A Vilid diákjai tehát már választottak. Mégpedig — amint a beszélgetésekből, írásbeli és szóbeli válaszaikból, osztályfőnökük véleményéből kiderül — a lehetőségeknek és képességeiknek megfelelően, vagyis — jól. 1. Rojkó Júlia NÉPSZAVA Sokan foglalkoznak vele, de nincs igazi gazda Munkáslakásokat—szervezettebben Szeptember végén öszszegezték a fővárosi tanácsnál, hol tartunk a vállalati támogatású lakásépítéssel. Elég kedvezőtlen volt az eredmény. Kiderült ugyanis, hogy — noha már túljutottunk az ötéves terv félidején —, mégis az 1971—75 között tervezett 7400-ból csupán 1348 vállalati támogatású lak-ás épült Budapesten. Senki sem várt csodákat, hiszen rövid múltra tekint még vissza ez a lakásépítési forma. De azért mégiscsak gondolkodóba eitő, hazv a munkáslakások emlése, amely?" 1973 januárt? óta, s a vállalat lakásépítés, amelyet 1971 Gondolkodóba ejtő ez a helyzet azért is, mert nem anyagi okok késleltetik az építkezéseket. Az ország területén gazdálkodó vállalatok, intézmények és szövetkezetek 754 millió forintot fizettek be erre a célra az OTP-nek 1973 első kilenc hónapjában (ami csaknem 50 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában), s egy felmérés tanúsága szerint a népért’" ezért»* terv végéig további több mint 600 milliót terveznek befzetni. A lassúság egyik okát abban kell keresni, ho°v egy sor ennyi objektív és szubjektív feltétel nincs még meg. Az Építésűért és Városfejlesztési Minisztérium illetékes osztálya a fővárosi tanács, s kiváltképp a vállalatok még nem döntötték el, hogy a sokféle lakásjuttatási forma — telepszerű, többszintes lakásépítés, egyedi építésű, többszintes társasház, vállalati bérlakás építése, tanácsi lakás bérleti-,ielölési és szövetkezeti lakás vevőkijeóta külön kedvezményekkel ösztönöznek, támogatnak, egyelőre lassabban halad, mint az egyedi társasházak, családi házak és OTP-társasházak építése Pedig éppen a vállalati támogatású lakásépítkezés iránt nő a leggyorsabban az érdeklődés. Jellemző, hogy csupán a múlt év végén mintegy 80 vállalat 300 lakásigénnyel jelentkezett Budapesten a SZÖVTERV- nél s nemcsak nagyvállalatok, hanem olyan kis létszámú intézmények is, amelyek csak akkor képesek építkezni, ha a többi kisebb-nagyobb vállalattal összefognak.lelési jogának megvásárlása közül mit támogassanak elsősorban? Pedig a szakszervezetek álláspontja egyértelmű. Noha — a helytől és körülménytől függően — minden forma támogatása elképzelhető, a szakszervezetek mégis a telepszerű többszintes lakásérintkezést részesítik előnyben. Mindenekelőtt azért, mert a vevő- vagy bérlőkijelölési jog megvásárlása nem szaporítja az ország lakásállományát, márpedig az egész vállalati, illetve munkáslakásépítési akciónak az a célja és értelme, hogy több lakáshoz jusson általa a társadalom. Az is fontos szempont, hogy az egyedi többszintes társasház építésére nem vonatkozik egy seregnyi kedvezmény a vállalati szolgálati lakások építésére pedig (minthogy a házgyárak foglaltak) többnyire csak alagútzsalus technológia alkalmazására nyílik lehetőség s ez a legdrágább a jelenleg ismert összes építési forma közül ezer forintba egy 57 négyzetméteres, beépített bútorral, gázkonvektoros fűtéssel ellátott lakás, tehát jóval kevesebbe, mint a házgyári lakások. (Az a dolgozó például, aki állami dotációra jogosult és vállalati lakásépítési támogatásban részesül, 2 gyermek — vagy azok vállalása — esetén 16—17 ezer forint készpénz kifizetése után beköltözhet az 57 négyzetméteres új otthonba.) Végül harmadszor a Centenáriumi lakótelep építkezése azt is példázza: igazuk van a szakszervezeteknek, amikor azt állítják, hogy ennél a lakásépítési formánál a vállalati szórványkapacitások is felhasználhatók. Ezt a lakótelepet például a Lakóterv tervezte, a földmunkák zömét az Országos Vízügyi Hivatal Ár- és Belvízvédelmi Szolgálata végezte, a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat és az AUTOKER pedig még ma is szállít építőanyagot — önköltségi áron. Nem fogadható el tehát az az érv, hogy egyes vállalatok nem tudnak választani a sokféle lakásjuttatási forma közül. Gondot jelent az is, hogy nem egy illetékes leginkább csak nagy budapesti koncepcióban gondolkozik a vállalati támogatású lakásépítkezések kapcsán. A főváros XIII kerületében például 1960 óta nem voltak jelentősebb építkezések. Angyalföld mintegy 150 üzemének, vállalatának munkásai csak meglehetősen távol, tehát Kelenföldön, Újpalotán vagy éppen őrmezőn kaphatnak új lakást. Ezek a vállalatok nem ok nélkül aggódnak amiatt, hogy a főváros tőlük távoleső negyedeiben lakáshoz jutott dolgozóik, kisebb-nagyobb része belefárad a napi másfélkét órát igénybevevő utazásba s közelebbi munkahelyet keres magának . Hiányzó feltételek Itt a minta Az, amit a szakszervezetek szorgalmaznak, a gyakorlatban is megtekinthető a XIV. kerületi Centenárium ifjúsági és munkáslakás-építő szövetkezeteknél. .Ez a szövetkezet (amely a legnagyobb az országban, hiszen csaknem 2500 lakást építenek fel 1978 végéig) minden gondjával együtt is valóságos mintaépítkezésnek tekinthető, mert három dolgot példáz egyszerre. Először is azt, hogy lehet gyorsan építkezni, hiszen csak 1971 novemberében választották ki az építési területet, 1972 augusztusában hagyták jóvá a beruházási programot, s 1973 szilveszteréig 59 lakásba már beköltöztek a lakók. Másodszor azt, hogy valóban „megzabolázhatók” a költségek, hiszen e lakótelepen 235—240 ezer forintba kerül egy 52 négyzetméteres, és 280 Miért nem hajtják végre a bírósági döntést Furcsán értelmezik néhol a munkások érdekvédelmét biztosító törvényeket. A múlt év november 4-i cikkükben már utaltunk rá, hogy Horváth Kálmánnak, a szobi vasútállomás dolgozójának vesszőfutása régebben kezdődött. Az 50. életévét taposó vasutas pályája akkor kezdett hanyatlani, amikor vitába szállt főnökével. Ettől kezdve nem volt maradása, hol a MÁV szobi vasútállomásának főnöke, hol a MÁV Budapesti Igazgatóságának illetékes vezetői küldték ide-oda, foglalkoztatták hol ilyen, hol olyan ala-Bernáth István állomásfőnök viszont nem felejtett el fegyelmi eljárást elrendelni a vasutat 30 éve szolgáló Horváth Kálmán ellen. A fegyelmi hatására felfüggesztették, majd székhelyváltoztatással és több száz forint keresetcsökkenéssel büntetésből átirányították Rákospalota—Újpest állomásra raktárnoknak. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ebben az újabb, a dolgozó érdekét súlyosan sértő, a vasút érdecsonyabb beosztásban Horváth Kálmánt Az első intézkedést a helyi munkaügyi döntőbizottság jogtalannak ítélte meg, és elrendelte Horváth Kálmán visszahelyezését eredeti munkakörébe. A törvényes határozatot azonban nem hajtották végre. Fellebbezésüket a Fővárosi Területi Munkaügyi Döntőbizottság ugyan még 1972 decemberében elutasította, megerősítve a helyi munkaügyi döntőbizottság Horváth Kálmán visszahelyezését elrendelő határozatát, de ezt is „elfelejtették végrehajtani”. Keit nem szolgáló törvénysértő intézkedésben — a helyi munkaügyi döntőbizottsággal ellentétben — ismét Horváth Kálmán mellé állt, és hatálytalanította a Rákospalota—Újpest állomásra szóló kirendelést. Horváth Kálmán sérelmét azonban két jogerős ítélet után sem orvosolták. Ehelyett a Nyugati pályaudvarra rendelték raktárnoknak. Közben egymást érték a fegyelmi eljárások, a fellebbezések, a felügyeleti panaszok, és a MÁV Budapesti Igazgatósága 1973 májusában visszahelyezte munkakörébe. Szobra, de munkahelyére, Sturovóba nem. Hogy miért? — azt egyelőre csak sejteni lehet A munkaadó első „nyomós” érve ugyanis könnyűnek találtatott. EzA főügyészség válasza Horváth Kálmán számára nem volt megnyugtató. Ezért a belügyminisztérium útlevél osztályához fordult, ahonnan ez a válasz érkezett: ..........közöljük, hogy határátlépési engedélyének bevonására mi nem tettünk intézkedéseket. A felmerült munkaügyi vitában vállalatához, illetve főhatóságához kell fordulnia, utazása ügyében is ezen szervek döntenek.” Honnan vesznek egyesek ennyi bátorságot, minél vezetheti őket, hogy még a Fővárosi Főügyészséget sem a valóságnak megfelelően tájékoztatják? És miért nem hajtják végre a Fővárosi Munkaügyi Bíróság, illetve jogelődjének még 1972 december 20-i határozatát ezek igazolásaként hadd idézzünk a Fővárosi Főügyészség Horváth Kálmán panaszoshoz írt leveléből: „A MÁV Budapesti Igazgatóságán kapott tájékoztatás szerint a TMDB-határozatot 1973. május 7-én végrehajtották, s önt Szob állomás létszámába visszahelyezték. Sturovó állomásra ugyanis azért nem volt visszahelyezhető, mert a BM a határátlépési engedélyét 1973. január 2-án bevonta.” — A bíróság nem kötelezhet engem arra, hogy Horváth Kálmánt más állam területére helyezzem — jelenti ki Bernáth István állomásfőnök. Az én szuverén jogom, hogy kit küldök Sturovóba. — Ügy van, minden — A Fővárosi Munkaügyi Bíróság határozatára vezetett záradéknak azt a részét, hogy a visszahelyezés Sturovó közös határállomásra történjen, szabálytalannak tartjuk — érvel tovább dr. Pásztori Zoltán. — Egyrészt azért, mert a határozat rendelkező részéből ez nem tűnik ki, másrészt az ilyen irányú záradékolás meghaladja az említett bíróság hatáskörét Ez a hatáskör a Pest megyei szolgálati főnök mérlegelési hatásköre, hogy kit hová helyez — erősíti meg az állomásfőnöknek a bírósági döntést sajátosan értelmező álláspontját dr. Pásztori Zoltán, a MÁV Budapesti Igazgatóságának dolgozója. De hiszen a Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogerős határozatára azt is rávezették, hogy „Az ügyeletes tiszti beosztás a sturovói kirendeltség létszámába értendő, és ide végrehajtandó” — olvasom érvként a bírósági határozat záradékát. — Nem hiszem, hogy a bíróságnak olyan joga lenne, hogy megszabhassa, ki menjen Sturovóba dolgozni — csatlakozik a vitához Kocsis Márton, a szakszervezeti bizottság titkára. Egyébként is az a záradékolás kétféle írás. Ki tudja, ki vezette rá ... Munkaügyi Bíróságot illeti meg. A Pest megyei Munkaügyi Bíróság is ugyanúgy intézkedett, mint a Fővárosi Munkaügyi Bíróság — mutatom az erre vonatkozó dokumentumot. Sőt, a Pest megyei Munkaügyi Bíróság végrehajtó irodája már a végre-,hajtási értesítést is elküldte a Váci Járási Bíróság végrehajtójának. Sajnos, ez az utolsó érv is hatástalan maradt. Zsidai Pa! Két jogerős ítélet ellenére Sz.nyrrés* Joga? Hatástalan érvek Az angyalföldi példa Bizonyos objektív feltételek hiánya is hátráltatja a vállalati támogatású lakásépítkezések gyorsabb kibontakozását. Az például, hogy nem alakult ki még a munkáslakásépítés szervezeti rendszere. A kerületi tanácsok például (tisztelet a kivételnek!) máig sem tartják nyilván, hogy a kerületükben levő üzemek, vállalatok közül melyik, mennyi lakást akar felépíteni. Még a fővárosi tanácsnál sem kellően rendezett a „magánerős” lakásépítkezések helyzete, hiszen amíg külön főosztályok, vállalatok, részlegek foglalkoznak a célcsoportos — tehát állami — lakásépítkezéssel, a „magánerősre”, amelynek aránya pedig nőttön hő, egyelőre csak néhány sokat túlórázó, kimerült ember jut. A szervezeti feltételek hiányát jelzi, hogy egyelőre csak az SZBT tud választ adni arra is, menynyi pénzt szánnak a vállalatok 1974—75-ben a lakásépítésre. Enélkül pedig nem lehet területet előkészíteni. A budapesti KISZ-bizottságnak, illetve az SZBT-nek valóságos beruházói szerepkörre kellett vállalkoznia a Centenárium lakótelep építkezésénél. Ők szereztek területet, tervezőt, ők tárgyaltak a kivitelezővel, meg azokkal a vállalatokkal, amelyek szórványkapacitásukkal „beszálltak” az építkezésbe. Amint tudjuk, nem tették és nem teszik ezt rosszul, hiszen jól halad az építkezés, ám ettől a kérdés még kérdés marad: a szakszervezet, illetve a KISZ feladata ez? Nem tartható sokáig ez az állapot Azért sem, mert ma már nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs tisztázva, ki mit végezzen a jövőben? A budapesti pártbizottság végrehajtó bizottsága ugyanis — amely októberben tűzte napirendre a vállalati támogatású lakást, építkezések ügyét — világosan állást foglalt ebben a témában is. Leszögezte például, hogy a kerületi tanácsoknál kellene nyilvántartást vezetni arról melyik vállalat mikor és mennyi lakást akar felépíteni. Indítványozta hogy hozzanak létre egy nagyobb létszámú szervezetet a fővárosi tanácsad , amelynek már elegendideje, ereje lesz arra, hogy a „magánerős” építkezések tényleges gazdájává váljék. S azt is megállapította, hogy a beruházói feladatkör ellátása nem a társadalmi szervezetei reszortja, következésképp a SZÖVTERV-re, a FŐBER-re és minden más olyan beruházóra kellene bízni ezt a munkát, aki vállalja. (Nem is árt köztük a verseny.) Természetesen ezután sem kell attól tartani, hogy „munka nélkül” maradnak a pártszervezetek, a szakszervezetek és a KISZ-bizottságok. A jövőben is a pártszerveknek kell összefogniuk a különböző erőket, egyeztetni, összhangolni az érdekeiket. A mozgalmi szervek — a párt, a KISZ, a szakszervezet — feladata marad a politikai előkészítés, a mozgósítás. Pontosan meghatározottak és elhatárolhatók tehát a feladatkörök. S ha mindenki azt teszi, ami a feladata, akkor meggyorsulhatnak a vállalati támogatású lakásépítkezések. Gyakorlati példák igazolják ezt a XIII. kerületben, ahol nagyon világos, egyértelmű szocialista szerződésben rögzítették augusztusban, hogy kinek, mi a dolga. Az angyalföldiek azt a célt tűzték ki, hogy évente 300— 350 vállalati lakást építenek fel a kerületben. Az első építkezési területeket már kijelölték, sőt az első lakásépítő szövetkezet már működik is. Ha a főváros egyetlen kerülete évi 300—350 lakást mer vállalni, akkor bizomosan a többiben is vannak hasonló tartalékok. Magyar László