Népszava, 1975. április (103. évfolyam, 77–100. sz.)
1975-04-20 / 92. szám
Akadozó építkezés — a Sima utcában Munkáslakás — a hivatalok útvesztőiben Miért hagyták félbe a főváros egyik legolcsóbb lakásépítkezését ? Ezen töprengünk a XVII. kerületi Sima utcai munkáslakás-építkezésen. A látvány — sehol egy ember, csak a félig kész betonlapok, meg néptelen gödrök merednek vissza ránk — semmi kétséget sem hagy az iránt, hogy ide egyhamar nem térnek vissza az építők. Pedig nagyon megérné. Ami ugyanis a főváros többi pontján vagy 100 ezer forintba kerül, itt 35 ezer forintból is megépíta XVII. kerületi üzemek — a Hungarocamion, az Egyesült Vegyiművek — képviselői bizonyítékként megmutatják a szomszédos városrészekben épülő óvodát, iskolát, stb.-t, majd ismét felteszik a prózai kérdést: van annak ésszerű magyarázata, hogy elvonultak innen az építők? Elsőnek Erdélyi Istvánhoz, a Prosperitás Általános Építő- és Szakipari Szövetkezet ■ elnökéhez fordulok válaszért, hiszen ez a szövetkezet hagyta félbe még 1974-ben az építkezést. — Valóban levonultunk — hangzik a válasz —, mert a korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem fejezték be a terület közművesítését. Hogyan dolgozhatnánk enélkül? Ki vállalja — vállalhatja! — annak a felelősségét, hogy közművesítetlen lakásokat ad át? Ezért inkább az Ond vezér téri munkáslakás építésére összpontosítottuk erőink javát. Ott nincsenek közműgondok. Az elnök hozzáfűzi: mégha a közműgondok megoldódnának is, akkor is bajban lennének a Sima utcában, mert előre gyártott blokkokból kell felépíteni az ottani lakóházakat. Nekik nincs ilyen építési anyaguk. E blokkok előállításával és öszszeszerelésével ugyanis a Budapesti Lakásépítő Vállalat foglalkozik, és csak valamikor a második fél évben tud szállítani. Borsovszky László, a BULAV osztályvezetője, hető, 160 lakásosra tervezett Sima utcai lakótelepnek ugyanis már nem kell új iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, meg hasonlót építeni, mert ezeket a saját zsebéből megépíti a kerületi tanács a szomszédos városrészekben. „Kigazdálkodta” az ehhez szükséges összegeket. A Sima utcában tehát csak a közmű költsége terhelné a lakásokat, s e költség egy lakásra jutó összege pedig valóban nem több 35 ezer forintnál (Már a közműből is elkészült ugyanis egy és más.) — Valóban csak a második fél évre vállaltuk a szállítást, mert a blokk hiánycikk. Jellemző, hogy a múlt évben csak 66 ezer köbmétert tudtunk előállítani belőle, s 177 ezer köbméter lett volna az igény. A mi blokkunkból emelnek házakat az Ond vezér téren, a Centenárium lakótelepen, Csepelen, és másutt — a főváros úgyszólván minden nagyobb munkáslakás-építkezésén. Bennünket ostromolnak, tőlünk várja mindenki az igények kielégítését, pedig a blokk nálunk már csak mellékes profil. Mi ugyanis alagút- és síkzsalus technológiával építkezünk már,bennünket a Fővárosi Tanács elsősorban az épülő erzsébeti, kőbányai és a többi városközpontért tesz felelőssé. Az osztályvezető szavaival élve: a blokkgyártás csak vegetál, mert sem a minisztérium, sem pedig más nem döntött még arról, mi történjék vele: marad, megszüntetik, vagy netán fejlesztik, s ha fejlesztenék, kire bízzák ezt a feladatot? Az egyik évben azt hallják, hogy idejétmúlt már a blokkos technológia, a másik évben pedig az ellenkezőjét. Dr. Zsolnai László, a Hungarocamion lakásépítő bizottságának elnöke: — Mivel a Hungarocamion 80 lakással részesedne abból a 160-ból, nagyon sokat szaladgáltunk, hogy kimozdíthassuk a holtpontról ezt az építkezést. Eközben sikerült „kinyomozni”, hogy úgy Dicséretes a Hungarocamion ügyszeretete és nemes buzgalma! Ám az építkezés igazigazdája mégis csak az OTP, hiszen kulcsátadásra vállalta a lakások megépíttetését! Mit tett hát a telekjegyzék megszerzéséért az OTP Lakásépítési és Hitelezési Igazgatósága? — Mi is sürgettük és sürgetjük a telekjegyzék kiadását a Fővárosi Tanácsnál — hangzik Magyari József osztályvezető válasza —, hiszen a telekjegyzék dönt a lakások sorsa felől. Fáradozásunk eddig — sajnos —, nem vezetett eredményre. A Fővárosi Tanácsnál azzal fogadtak bennünket: megvizsgálták már a Sima utcai munkáslakásépítés ügyét és a közeljövivel 1975. januárja óta már ennek előkészítése is a Fővárosi Tanács Városrendezési és építési főosztályának hatáskörébe tartozik, dr. Pongrácz Pál főosztályvezetőhöz fordultunk válaszért: — Minden tőlünk telhetőt elkövetünk azért — mondotta dr. Pongrácz Pál —, hogy ez a közkedvelt lakásépítési forma a jövőben jobban kibontakozhassák. Az egész fővárosra kiterjedő felmérést készítünk például arról, hogy az ötödik ötéves tervben hol és várhatóan mennyi lesz az igény? Különböző intézkedéseket teszünk azért, hogy a jelenlegi szétszórt, legfeljebb néhány száz lakást magában foglaló építkezések helyett a jövőben az ezres nagyságrendű, korszerű munkáslakótelepek építésére térhessünk át, így ugyanis gazdaságosabbak lennének az építkezések és tetszetősebb külsejű városképet tudnánk kialakítani. Külön megvizsgáljuk, miképp lehetne elérni, hogy a főváros legszebb lakónegyedeiben — a hegyvidéki zöldövezetekben és másutt — is több munkáslakás épültében határoznak a sorsa felől. Ha kedvező lesz a döntés — ami remélhető! —, akkor a XVII. kerületiek megkapják a sokat emlegetett telekjegyzéket, meg a 160 lakás közművesítéséhez szükséges 5,5 millió forintot is. Bár a Sima utca csak egy a főváros sok más lakásépítkezése közül, és megannyi gonddal jár minden ilyen beruházás, mégis túlságosan elhúzódott ez a döntés. S minthogy a XVII. kerületiek — és persze mások — további munkáslakásokat is szeretnének építeni még, joggal kérdik: a jövőben nem fenyegeti őket ez a veszély? Mit tesz a Fővárosi Tanács a munkáslakás-építés meggyorsításáért?hessen. Mindezen túl megerősítettük főosztályunk létszámát, hogy a jövőben meggyorsulhasson a lakásépítkezések előkészítésével járó ügyintézés. Ez az átfogó program már magában rejti annak a lehetőségét, hogy a fővárosi munkáslakás-építkezések kinövik a jelenlegi gyermekbetegségüket, s nem az lesz rájuk jellemző, ami ma ,van: a késés. Ám csak abban az esetben számíthatunk teljes fordulatra, ha az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban és másutt döntés születik az építőanyagról is. Megnyugtatóan rendezni kell, hogy elsősorban miből — előre gyártott blokkokból vagy másból? — építkezzenek, s ha mégis blokkokból építkeznénk, ki — a BULAV vagy más? — állítsa azokat elő. A Sima utcaiak — ha minden jól halad — hamarosan megkapják a közművesítéshez szükséges pénzt. De, hogy mikor jutnak építőanyaghoz, az — a döntések hiányában — még ma is meglehetősen bizonytalan. Magyar László Blokk vagy más nevezett telekjegyzékes jegyzék kiadása azt felenkellene kapnunk a Fáváténé, hogy megadnák a Josi Tanács végrehajtói- közművesítéshez szüksézottságától, mert a telek-ges pénzt is. Döntés, hamarosan Hiányzik az ÉVM válasza 1975. április 29. baddemokrata pártra, vezetőire és tagságára egyaránt. Mindez tény, s számolni kell vele nemcsak most, az észak-rajnai veszfáliai választás küszöbén, hanem hosszabb időre is, már a jövő év őszére, az új Bundestagválasztásra gondolva. Találkoztam olyanokkal, akik nem zárják ki Willy Brandt visszatérésének, pontosabban aktívabb politikai szereplésének lehetőségét. Ugyanakkor azt biztosra veszik, hogy a kancellári szék nem vonzza a pártelnököt. Hallottam olyan véleményt is, mely szerint az exkancellár, mióta lemondott, „balra tolódott” volna. Ezt a nézetet lényegében semmi nem támasztja alá. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a dolgok új optikát kaptak. Helmut Schmidt mindig Brandt jobb oldalán foglalt helyet, s most a két politikus egymáshoz viszonyított helyzetét szemlélve jutnak néhányan erre a megállapításra. Ez a valójában a relativitásra épülő szemléletBármerre nézzük is azonban a dolgot, a szociáldemokraták sikere rajtuk, saját politikájukon múlik. Mondhatnám úgy is, ma még dönthetnek saját jövőjük felől, ma még van módjuk meggyőzni a választókat politikájuk célszerűségéről, eredményességéről. mód különben is feltűnő, ha azt vizsgáljuk: merre tart Nyugat-Németország? Ismét asztaltársam szavai jutnak eszembe: — Higgye el, ebben az országban Franz Josef Strausstól jobbra és Willy Brandttól balra senki sincs. Bár a megállapítás túlontúl kategorikusnak tűnik, jelzi sokak véleményét. Kiegészítésül mégis emlékeztetnem kell arra, hogy az SPD vezetői mindig könnyebben vállalkoztak a párton belüli baloldal elhallgattására, mint arra, hogy a jobboldali szociáldemokraták szájára tegyenek lakatot. Ténykérdés, hogy a mai SPD-n belül nem is szerény azoknak a száma, akik Brandttól balra állnak. Kendő, ha a pártfegyelemre utalva a kommunistáktól való teljes, személyes vonatkozásokra is érvényes, kötelező elzárkózásra, elhatárolódásra utalok. Nem is szólva arról a törekvésről, hogy törvényesíteni próbálják például a kommunista pedagógusok elbocsátásának kötelezettségét. Már hazatértem, amikor a hírügynökségek beszámolóit olvastam az SPD jobbszárnyasak aktivizálódásáról, Portugália ügyében. S ez is erősíti az elmondottakat. „A nyugatnémet jobboldali szociáldemokraták — hangzik a jelentés — nyílt akcióba kezdtek, hogy megbontsák a demokratikus baloldal egységét.” Az akció szervezői az SPD hivatalos tézisére hivatkozva lépnek fel, amely megtiltja a párt tagjainak, hogy akcióegységre lépjenek a kommunistákkal. .Portugáliával kapcsolatban ennek a tézisnek— mint az MTI bonni tudósítója írja — aj exportjáról van szó.” Az oly gyakran hangoztatott szociáldemokrata pártegységgel nincs tehát minden rendben. Az elmúlt hónapokban híressé vált JUSO-k, az ifjú szociáldemokraták, a párt ifjúsági szervezete, aligha vállal közösséget a párton belüli jobboldal bel- és külföldi akcióival. S amint a fiatalok egyik képviselője fogalmazta meg: — Egyre kevésbé lehet nélkülünk elképzelni a párt holnapját. Meggyőződésünk, hogy egy sor tézis, amely az elmúlt években fogalmazódott meg, idejét múlta. Azok a jobboldaliak, akik nem hajlandók észrevenni, hogy megváltozott körülöttük a világ, hogy az E NSZK lakóinak többsége nem arra tart, gondolkodásmódját tekintve, amerre ők csak ártanak az SPD-nek. Mi nem a párt egysége ellen lépünk fel, csak levonjuk a megfelelő következtetéseket a nemzetközi helyzetből, éppen úgy, mint azokból a keserű gazdasági tapasztalatokból, amelyekhez idehaza jutottunk. Az SPD jövője is ezen múlik. A helyes következtetések levonásán, a realitások figyelembevételén. Hiszen ez az alapállás hozta meg 1972-ben egyértelmű választási sikerüket. Schmidt kancellár láthatóan kevésbé tart a párt jobboldali szárnyától, mint az ellenkező pólustól. Azt is tudja azonban, hogy jövőre csak az egységesen fellépő párttal a háta mögött tarthatja fenn a sok vihart megélt szövetséget, az SPD és az FDP kormánykoalícióját. Voltaképpen a következő nehéz másfél esztendő ad világos választ a kérdésre, hogy: merre tart Nyugat-Németország? Thurzó Tibor Yittsaaier asz exktmvollára Jabhaldlal »a»balalttal as St*H-ben Ugyanakkor ismét a utóbbi időben, méghozzá párton belüli jobboldal bel- és külpolitikai kézhangja erősödött fel az désekben egyaránt. Ele NÉPSZAVA JARPOLITIKÁNK A STABILITÁSÉRT Magyarországon mindenki ért két kérdéshez: a labdarúgáshoz és az árpolitikához. Ha van is jó adag tréfálkozó túlzás a megállapításban, annyi bizonyos, hogy az utóbbi esztendőkben fokozott érdeklődés kísér minden változást, ami az árakkal összefügg. Ismeretes, hogy a népgazdasági terv előirányzata szerint az idén a fogyasztói árszínvonal 3,6 százalékkal növekedhet. Sok ez vagy kevés? Közgazdaságilag mennyire megalapozott, mennyiben lehet tartani? I htef.vs in rrtnn Itt rt h vvttelme Figyelembe véve az alapanyag- és energiaköltségek ugrásszerű növekedését a tőkés piacokon, a természeti kincsek kiaknázásának növekvő költségeit világszerte, továbbá hogy különösen nagy mértékben emelkedett azoknak — a magyar gazdaság szempontjából létfontosságú — alapanyagoknak az ára, amelyekből szinte teljes egészében importra szorulunk: a 3,6 százalékos fogyasztói árszínvonal-növekedés olyan érték, amelynél kevesebbet előirányozni nem lenne reális. Ha többet engednénk, az viszont az életszínvonal-emelkedés rovására menne. Éppen ezért az idén a kormány árpolitikai intézkedéseinek fő célja a stabilitás biztosítása. Ezt szolgálta az a rendelkezés, amely szerint a január elsejei termelői árrendezéskor a vállalatok csakis reális költségekkel kalkulálhatnak. Így például az új termelői árak megállapításakor tilos volt a költségnövelő tényezők halmozása, s a minisztériumokat utasították, hogy — ugyancsak a stabilitás érdekében — úgynevezett ármagatartási szabályokat adjanak ki vállalataiknak. Előírták, milyen árpolitikát folytathatnak, s az árpolitika ellenőrzése egyszersmind a vállalati magatartás megítélésének elválaszthatatlan része lett. A tőkés piaci áremelkedések kemény próba elé állítják a magyar gazdaságirányítást. Nemcsak azért, mert a költségvetésre nehezedő terhek növekedtek, hanem azért is, mert állandó a fenyegetés: a kinti áremelkedés begyűrűzik árrendszerünkbe és veszélyezteti ár-, s ezen keresztül életszínvonal-politikánkat. Ezért döntött úgy a kormány, hogy 1975 első félévében minden olyan, a szabadáras termékek körében tervezett áremelkedést előzetesen be kell jelenteni, amelynek oka a tőkés inflációs hullám. Ezzel egyidejűleg az Országos Anyag- és Árhivatal hat hónapra terjedő vétójogot kapott. Vagyis, ha nem ért egyet a tervezett áremeléssel, hatályba lépését — még szabadáras kategóriában is — fél évre felfüggesztheti. T’UHatességttlen haszon Árpolitikánk sikeres megvalósításához eddig is mindig hozzájárult az árellenőrzés. Kézenfekvő, hogy akkor hatásos, ha mind szélesebb körre terjed ki, és eléggé szigorú. Az 1972. novemberi központi bizottsági határozat, amely megfogalmazta az árellenőrzés feladatait, gyors ütemű fejlődés előtt nyitotta meg az utat. Azóta egyre megalapozottabbá vált ez a munka. Az árképzés érdemi ellenőrzéséhez néhány átfogó kormányintézkedésre is szükség volt. Ilyen például a tisztességtelen haszon fogalmának jogi meghatározása. Ez a döntés megnyitotta az utat a felelőtlen nyerészkedés határozott és késedelem nélküli elítélése előtt. Megjelent az a határozat is, amely szerint az úgynevezett szabadáras termékekre is kötelező kalkulációt készíteni, s ezzel ellenőrizhetővé vált, vajon a tényleges költségeikkel számolva alakítják-e ki áraikat a vállalatok. Fontos az az új minisztertanácsi rendelet, amely tisztázta a gazdasági bírság kiszabásának kérdéseit, erősítette a szerződéses árfegyelmet. Tavaly több mint 90 ezer árellenőrzést hajtottak végre az árhatóságok, azaz a minisztériumok, a megyei tanácsok, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal szakemberei. Ez mintegy 10 ezerrel több a megelőző évi ellenőrzéseknél, s ara különösen örvendetes: nem a bolti ellenőrzések száma nőtt. Miért fontos ez? Könnyen érthető, hogy az árak színvonala elsősorban nem a kereskedelemben, a boltokban dől el, hanem ott, ahol a termékeket előállítják, az üzemekben. Nyilvánvaló, ha az árképzés a termelőknél korrekt, akkor egy-egy bolt, kereskedelmi egység indokolatlan áremelési kísérletei nem képesek alapvetően eltorzítani az árarányokat és az árstabilitást. Szigor és felelősség Korábban az árellenőrzéseknek mintegy 10 százalékát követte szankció, tavaly viszont 15 százalékra nőtt ez az arány. Több mint 13 ezer büntetést szabtak ki az illetékes árhatóságok, 35 esetben került sor büntetőeljárásra, 21 esetben gazdasági bírság megállapítására, több mint 3700 szabálysértési eljárás volt, és meghaladta az ezret a fegyelmi eljárások száma is. A szankciók kiszabásának elsődleges célja a megelőzés, vagyis az, hogy a vállalatokat, szövetkezeteket és a magánkisiparosokat viszszatartsák a felelőtlen árpolitikától. Erre a visszatartó hatásra még akkor is nagy szükség van, ha — s ez a tények ismeretében tagadhatatlan — a vállalttok és szövetkezetek árfegyelme erősödött. Ebben egyaránt szerepe van a következetes árpolitikának és ellenőrzésnek, de annak is, hogy a vállalatok vezetői mind jobban érzik és vállalják az árpolitikával kapcsolatban rájuk háruló felelősséget. Megalapozott-e mindezek alapján a tervben előirányzott idei 3,6 százalékos fogyasztói árszintnövekedés? Feltétlenül. Ármunkánk elemzése tanúsítja, hogy a múltban is érvényt tudtunk szerezni elhatározásainknak, s ezért most, ha súlyosbodtak is nemzetközi gazdasági körülményeink, minden okunk megvan a bizakodásra, rendelkezésünkre állnak a szükséges szakemberek és eszközök céljaink elérésére. Gazdaságunk első negyedéves eredményei is azt mutatják: reális lehetőségeink vannak terveink, így árpolitikai céljaink valóraváltására is Orbán Attila Megnyílt a jubileumi képzőművészeti kiállítás Szombaton a Műcsarnokban ünnepélyesen megnyitották a felszabadulás 30. évfordulóját köszöntő kiállítássorozat harmadik rendezvényét, a jubileumi képzőművészeti kiállítást. A megnyitó ünnepségen részt vett dr. Orbán László, az MSZMP KB tagja, kulturális miniszter, dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, dr. Marczali László kulturális miniszterhelyettes, Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára, Farkasinszky Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyettese, valamint az állami és társadalmi szervek más képviselői. Megnyitó beszédet mondott Csorba Géza, a Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztályának vezetője és Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke. A reprezentatív tárlaton főleg a kortárs képzőművészek utóbbi fél évtizedben készített művei szerepelnek, de jelen vannak régebbi alkotások is, néhány nagyméretű szobor és gobelin mellett festmények, kisplasztikák, grafikák, érmek, összesen 361 művész mintegy 600 alkotása, amelyet a Kulturális Minisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetségének tavalyi felhívására beküldött több mint 2000 mű közül választottak ki. A május 18-ig nyitva tartó kiállítást követi május 17-e és június 22-e között az Ernst Múzeumban a karikatúra, majd június 14-e és július 13-a között újra a Műcsarnokban az iparművészeti kiállítás. Megjelent a Szputnyik áprilisi száma A Szputnyik áprilisi száma ezúttal is gazdag tartalommal jelent meg. „Mi a szovjethatalom?’’ címmel a lap Vlagyimir Iljics Lenin 1919 márciusában hanglemezre rögzített szavait közli. „Harc és szerelem” címmel Mihail Solohov, a Nobel-díjas szovjet írói életéről és irodalmi munkásságáról olvashatunk részleteket. Az „Így ér véget a háború” című cikkben Nyikolaj Kuznyecovnak, a második világháborúban részt vett szovjet tengerészeti haderő főparancsnokának visszaemlékezéseit olvashatjuk. A folyóirat tudományos rovatában Bajkonur űrközpontról közöl írást a lap, majd bemutat egy ismert szovjet fizikust, ciki a Parapszichológia kísérletek egész sorát hajtotta végre. Választ ad a folyóirat a következő kérdésekre is: Mi a telekinézis, a pszichotronika ? Részleteket közöl továbbá a Szputnyik áprilisi száma Mihail Solohov Feltört ugar című regényének második kötetéből.