Népszava, 1980. február (108. évfolyam, 26-50. sz.)
1980-02-28 / 49. szám
1980. február 28. Munkáskezdeményezések Csökkenő állásidő — Import helyett ■ A maradék felhasználása Az üzemi demokrácia fórumain ezekben a hetekben több százezer dolgozó vitatja meg a vállalat, a műhely idei feladatait, mondja el észrevételeit, javaslatait. Lezajlottak a szakszervezeti csoportértekezletek, folyamatban vannak a szocialista brigádvezetői tanácskozások, s befejezésükhöz közelednek a szakszervezeti tanácsok és a bizalmi küldöttek együttes ülései. A SZOT-hoz érkezett tájékoztatások szerint a dolgozók általában sokkal alaposabb tájékoztatást kapnak az üzemek helyzetéről, feladatairól, egy-egy részleg konkrét teendőiről, vezetőiktől, mint korábban, s így kezdeményezéseik is jobban kapcsolódnak a változó feladatokhoz, az új követelményekhez. A javaslatoknak egy része már a megvalósítás szakaszába jutott. A Ganz-MÁV AG-ban például a dízelaggregátszerkesztő szocialista brigád kimutatta, hogy az olajbányászati berendezések hajtóműveihez szükséges lánckerekeket fölösleges importálni, azokat a gyárban gazdaságosabban előállíthatnák. Az ötletet a vállalat vezetői megvizsgálták, hasznosnak találták, s megtették az előkészületeket a gyártásra. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek szalagedzőüzemében a Komarov szocialista brigád javasolta és egyben vállalta is új hőkezelő eljárás bevezetését a nemesített pántolószalag gyártásánál. Az új eljárás segítségével évente több százezer kilowattóra villanyáramot, nagy mennyiségű olajat és földgázt takarítanak meg, s lényegesen növelik a külföldön is keresett értékes termék gyártását. A Magyar Édesipar Budapesti Csokoládégyárában a szocialista brigádvezetők szóvá tették, hogy műszaki hibák miatt a gyárban viszonylag gyakori a kényszerpihenő. Egy speciális gép javítására olyan új módszert dolgoztak ki, amellyel nem kell az egész részegységet kicserélni, hanem csak egy perselyt. Ehhez nem szükséges a korábbi import, és szinte percek alatt elhárítható az üzemzavar. A Május 1. Ruhagyár szocialista brigádvezetőinek tanácskozásán szóvá tették, hogy az egyes szalagoknál hónapokig halmozódik a maradék cérna, a sok díszítőszál, miközben más szalagoknál gyakran ezeknek hiánya okoz zökkenőket. Azóta a gyár vezetői intézkedtek, hogy a maradék kellékeket rendszeresen gyűjtsék össze, szállítsák vissza a raktárba. Több vállalatnál javasolták a dolgozók, hogy az üzemorvosi rendelő jobb kihasználásával olyan egészségügyi szolgáltatásokat is vezessenek be, amelyekhez most csak üzemen kívül juthatnak, s így kényszerű módon rövidebb-hosszabb időre kiesnek a munkából. A Csepel Autógyár vezetői intézkedtek, hogy a gyárkapukon belül is elvégezhessenek olyan orvosi laboratóriumi vizsgálatokat, amiért eddig a járási rendelet kellett a dolgozóknak fölkeresniük. A laboratórium berendezéseit már megvásárolták, fölszerelték az e célra felújított helyiségben, s a laboratórium hamarosan megkezdi működését. A Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár budapesti üzemében — ugyancsak a dolgozók kezdeményezésére — audiológiai rendelőt szereltek fel, hogy a szövődéi és fonodas dolgozóknak ne kelljen a távoli rendelőintézetekbe menniük a kötelező hallásvizsgálatra. (MTI) l Emlékülés a Párttörténeti Intézetben Az MSZMP KB Párttörténeti Intézete szerdára emlékülésre hívta öszsze azokat a veteránokat, akik a KMP II. kongresszusán (1930. február 27—március 15.) a Moszkva melletti Aprelevkában küldöttként vagy meghívottként részt vettek. A találkozón jelen volt: Boér Ferenc, Bruck Janka, Kiss Hugó, Lovas Márton, Pothornik József, Réti László, Rostás István és Szerényi Sándor. Bakó Ágnes, az intézet igazgatóhelyettese, üdvözölte a megjelenteket, majd Szabó Ágnes kandidátus, tudományos főmunkatárs tartott bevezetőt. Az ülés részvevői felelevenítették emlékeiket, s ezzel is hozzájárultak a KMP harcokban, áldozatokban gazdag története minél teljesebb feldolgozásához. (MTI) Nem, ezt, ami most van körülötted, ezt valóban nem így képzelted. Akkor is tudtad, hogy megcsinálod majd azt a valamit, miért ne, a lehetőségeid korlátlanok. (Ezzel még sokáig — ma is — biztatod magad.) Barátságaid egy életre szólnak, szerelmeidről nem is beszélve. Tíztagú „titkos társaságotok” szigorú művelődési, olvasási törvényeket szab, az összejövetelek akadoznak, de azért ott vagytok mindenhol, ahol lenni nehéz, de érdemes. Próbáljátok az életszagúnak látszó helyzeteket, szerelmek, nagy csalódások, szembekerülések, kiállások, győzelmek, bukások. Az első közeli hozzátartozó halála. Parázs iskolai élet. Kevés kockázat. (Dosztojevszkij, Thomas Mann, Nagy László, kötelező iskolai olvasmányok, Szelíd motorosok, A pokol angyalai, kidobtak a moziból, pedig már volt személyid.) Primár hajnalban „rompás fürge szerelvény vágtat, robog velünk; osztrák öngyújtóm lángja föllobban, Krakkó felé megyünk, habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban, nézz ki, a hajnali tájnak hangulata van, gondolj a galambokra Krakkó főterén, fénykép készül Forte filmre, rajta te meg én ..Utaztál kevés pénzzel, bizonytalanságok közt (de tudtad: a stop mindig hazahoz), ma már hiszed, hogy ettől is szép az egész, bőrig áztál Krakkóban, fáztál is, ha akarod, éhes is voltál (nem nagyon), hazavágytál bitangul. Pozsonyból szintén, pedig sűrűn mondogattad magadban, hogy most épp generációs lehetőségeid szerint élsz, milyen nagyszerű is ez. Tört németséggel — „ezt a nyelvet utálod” — vitatkoztál nyugati egyetemistákkal, védted hangosan, amit a tiédnek is tudtál, hálásan gondoltál a történelemtanárnődre, és sikerült magadba magyarázni fölényedet, így kezdtél tartozni valahova, — azaz nem tartozni sehova máshova —, de isten ments, hogy ezt meg is fogalmazd, mindig is több volt a fenntartásod, mint amit igenelhettél, fene tudja, talán ez a legsajátabban a tied. Némi próbálkozás után bejutsz az egyetemre — ti, „ratkók”, sokan vagytok. Még tudod, hogy mi akarsz lenni. (A hiánypótlás időszaka ez: Tolsztoj. Móricz, némi képzőművészet, a francia impresszionistákat kedveled, könynyen felismered, zene, Bartók. Bach, de tőle csak az orgona.) Ekkortájt H3S,az idősebbek, mondjuk az előző generációk tapasztalatai iránt. Megtudtad, és fájlalod, hogy a tiéd már nem lehet „elveszett generáció”, abból már van egy, ő a rokonod, a ma negyvenhárom-negyvennyolc éves. (Némi elégtételt azért érzel: nem a közvetlenül előtted járók az igazi rokonaid — Bereményi és Cseh nem „elveszett nemzedék”.) De ő, éppen ő tisztában van már azzal, ami még előtted van; tervei nem fulladtak — nem fulladhattak — teljesen kudarcba — éppen csak a megvalósulás során átalakultak kissé. Tapasztalataiért cserébe övé a kicsit cinikusan bölcs nyugalom, a szelíd önirónia, a fejlett humorérzék, a sokat tudók jóindulata, és segítőkészsége is. Szkeptikus, de biztat: az ő bőrére is megy majd a te játékod. Hová lettek az indulataik? (Emlékiratok, heves történelmi érdeklődés, keresés, kutatás, kérdezősködés.) „Ahogy magukat elnézem, egyikük se valami betonkemény...’’ Generációs szerencsédre a tudásnak szemedben abszolút értéke van. Tehát tudni akarsz, többet tudni, és jobban tudni. (Nem mindig tartasz itt, amikor azt hiszed, de a lendület sem akármi.) Kicsi kompromisszumokat kötsz — még nem tudod, minek az érdekében. Azt hiszed, még van időd arra, hogy néha „felfüggeszd” önmagad, kerülőutakon járj. Nem a világot akarod megváltani (a te álmaidból ez kimaradt), a meglévőnek akarsz használni, saját belátásod szerint. Időnként érzed, hogy ez akadályokba ütközik. Az akadályoknak még nincs nevük. Arcuk se. „A nyolcvanas évek sapkában járnak...” A nyolcvanas évek elején már dolgozol. Ma még lezseren legyintesz mindarra, ami nem tökéletes körülötted, mert a jövőd még mindig elégnek látszik arra, hogy beváltsd hajdani reményeidet. Csak a jelen tűnik kissé szűknek, vagy lőnek hozzá. Szóval semmi esetre sem ideális. Nem, nem a hivatali hierarchia „packázásai” tartanak vissza — ezekre megvetéssel gondolsz, a helyükre teszed, fölényesen. (Baráti, otthoni beszélgetések témája, sok nevetéssel.) Csak ez a bizonyos „előttperiódus” nyúlik lassan elviselhetetlenül hosszúinnkn abszolút béke- Ul.MI nemzedék, amelynek egyetlen fegyverropogásról, egyetlen lövésről sincsen emléke. Te kifinomult hallású, csöndben is ezer zajra figyelő. Te mérlegelő, latolgató, lassan választó, vitaképes és vitaigényes, sohasem döntő. Képet szereztél, saját fogalmaiddal jelölöd a hatvanas és hetvenes éveket. „Mintha csak tükörbe néznél, ha engem nézel. Két egymással szembeforduló tükör vagyunk, ha azt kérdezed, milyen ember vagyok... Végezetül csak annyit, hogy aggódom érted ... Kezdem már érteni elrejtett szándékodat.” Csáki Judit Elhunyt Kovács Sándor Kovács Sándor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Pest megye országgyűlési képviselője, az ÉDOSZ központi vezetőségének tagja, 52 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetéséről később intézkednek, a Magyar Népköztársaság országgyűlése a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az ÉDOSZ központi vezetősége NÉPSZAVA Amíg a vevő , elkészül a szék A divat uralta iparágakban a honi exportálás folyamata — tisztelet a kivételnek — így fest: a külkereskedő 1979 végén meghozza a mintát, a gyár jó negyedéven át törekszik arra, hogy pontos mását előállítsa, ezután a mintadarab visszautazik a megrendelőhöz, aki esetleg változtatásokat kér, majd megköti az üzletet, a hazai cég a sorozatgyártást készíti elő, s 1981 tavaszán már szállít is. Egy esztendőt sűrítettünk e mondatba, nem éppen rövid időt. Ezért figyelemre méltó az MTI híre: amíg a vevő tárgyal, elkészítik a mintadarabot a Szék- és Kárpitosipari Vállalat gyáraiban. — Délután fél egykor ■ érkezett hozzánk a külföldi cég képviselője, elmondta kérését, letette az asztalra a gyártási dokumentációt — mondja Ács Tibor vezérigazgatóhelyettes. — Telepeztem Mohácsra, hogy háromra ott vagyok. Fél négykor a kísérleti műhelyben elkezdődött a munka, s másnap reggel fél kilenckor, a tárgyalások kezdetekor, már az új székekben ültünk. Vajon mi a hajtóereje ennek a gyorsaságnak? A kényszer: a vállalat jól felismert saját érdeke. Évente egymillió széket készítenek, s e székerdőhöz kicsi a magyar kereslet, muszáj hát külpiaci vevőket szerezni. A külföldi importőrökkel nem érdemes kereskedni, mert alacsonyabb árat fizetnek a portékáért, saját márkával betörni a tőkés piacokra szinte lehetetlen, hiszen ki győzné pénzzel a reklámot, a versenyt a befutott mammutcéggel vagy a nemzetközileg jegyzett világhírű tervezőművésszel. Marad a bedolgozás. A világcégek katalógusa hemzseg a nálunk készülő, de az ő nevükkel jelzett székektől. Ehhez viszont gyorsaság, rugalmasság, megbízhatóság kell. — S ezeket a tulajdonságokat becsülik is, készek drágábban vásárolni tőlünk, mint korábban — magyarázza Ács Tibor. Persze, a magyar vállalatnak sem olcsó mulatság ez a gyorsaság. Minden gyárukban kísérleti műhelyt szerveztek, a legkiválóbb szakmunkásokat, technikusokat, mérnököket hívták a komplex brigádokba. Igaz, a mintadarabok előállításával kisebb nyereséget hoznak, mint ha a sorozatgyártásban tevékenykednének, mégis gazdaságos a munkájuk, mert a vállalat mai és holnapi létét alapozzák meg: minden második, harmadik mintadarabjukból kemény valutás üzlet lesz. Bizonyítani kívántuk: a mai gazdasági körülményeink közepette nemcsak szükséges, de lehetséges is a gyors piaci alkalmazkodás. Ez a bizonyítás nem megy könnyen. Háromezer-hatszázan dolgoznak a vállalat öt gyáregységében, volt olyan aggály, hogy a sok áttétel lassítja a folamatot. Ezt sikerült cáfolniuk. S azt is, hogy a munkások nem értik meg a gyakori átállás, a feszítő határidők „kellemetlenségeit”, hiszen megértésük nélkül lehetetlen volna ezt a termelési ritmust tartani. — Sajnos, az előírt készlethelyzet s a más hazai vállalatokkal való együttműködés nehezíti, hogy fokozhassuk vagy akár tarthassuk a tempót — állítja Ács Tibor. — Ha nincs itthon megfelelő alapanyag, a külföldi céget kell elfogadnunk. Így ugyan megmentjük a saját üzletünket, de magyar anyaggal dolgozni lenne az igazi. Régebben a Szék- és Kárpitosipari Vállalatot a pontatlan szállítók között jegyezték külföldön. Ez a tény önmagában csaknem 20 százalékos árveszteséget okozott. A mai módszerekkel a mintadarab elfogadása után másfél-két és fél hónap múlva kezdődik a szériagyártás, a szállítás pontos, a minőség kielégítő — annál a vállalatnál, mely a hazai bútorkivitel csaknem egynegyedében érdekelt. — Mikor leszünk az itthoni ellátásban is ilyen rugalmasak? — ismétli a kérdést a vezérigazgatóhelyettes. Tény, hogy csaknem másfél milliárd forintos termelésünknek csupán 10—15 százalékát tudjuk ilyen gyorsan előteremteni. Kell a biztonság ... A kereskedelem az előző évi BNV-n látottak alapján éves rendelést ad. Mi sokat tanulunk a gyors exportból, s meggyőződésünk, hogy előbb-utóbb az itthoni vásárlóink is a tempós munka készségét fogják értékelni... F. P. S JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT A szilikózistól a kártérítésig Ha valakit foglalkozási betegség miatt nyilvánítanak rokkantnak, és leszázalékolnak, anyagi károsodás nem érheti. Rokkantnyugdíját volt vállalata anyagi kártérítési járadékkal köteles kiegészíteni, hogy a rokkant jövedelme azonos szinten maradjon a korábbi munkakörében dolgozó kollégák mindenkori átlagkeresetével. Közismert, egyértelmű rendelkezés ez, azt hinné az ember, nem is igen lehet vita belőle. Hiszen — Az ércbányánál igen nagy volt a porártalom, s ez egyre jobban megviselt — emlékezik Molnár István. — Többször is voltam orvosi vizsgálaton. Aztán 1967-ben értesítést kaptam a társadalombiztosítási igazgatóságtól, hogy II. fokozatú szilikózis foglalkozási megbetegedés miatt 304 forint baleseti járadékot állapítanak meg részemre. Egyben az orvosok felhívták a figyelmemet arra, hogy ne dolgozzak tovább ilyen porártalomban. Hallgattam rájuk. Saját elhatározásomból felmondtam és elhelyezkedtem a Bányászati Aknamélyítőnél, ahol ekkortájt rokkant vájárokat kerestek a pécsi pincék felkutatásához. A megbetegedett bányász tehát nem okozott gondot volt vállalatának, nem kellett bajlódni a rehabilitálásával. A Mecseki Ércbányászati Vállalat a maga részéről ezzel talán lezártnak is tekinthette volna az ügyet. Ami azonban nem zárult le. Hét év múlva, 1975. október 15-én ugyanis Molnár Istvánt szilikózis miatt rokkantnyugdíjba helyezték. S a bányász ekkor kezdte érezni, hogy nemcsak az egészségét, hanem a pénztárcáját is jelentős károsodás érte. A Bányászati Aknamélyítőnél ugyanis szintén igen jól keresett, a korábbi vájárfizetéshez képest nemigen érte veszteség. A rokkantnyugdíj viszont csak 3400 forint volt, ami bizony feltűnően kevés egy előzőleg 6000 gyakran tulajdonképpen csupán orvosi szakkérdés annak eldöntése: jár, vagy nem a kártérítés? Az élet azonban általában nem ilyen egyszerű. Itt van például Molnár István esete. Molnár 1956- ban került a Mecseki Ércbányászati Vállalathoz. Előbb csillésként, később segédvájárként, majd vájárként dolgozott. Egészen 1968-ig. Ekkor munkahelyet változtatott: a Bányászati Aknamélyítő Vállalathoz ment. Miért? forint körül kereső embernek. Molnár István a Bányászati Aknamélyítő Vállalat szakszervezeti jogsegélyszolgálatához fordult tanácsért, segítségért. Itt megállapították, hogy a bányász leszázalékolása kizárólag a szilikózis miatt történt, ezt viszont még korábbi munkahelyén, a Mecseki Ércbányáknál szerezte. A jogsegélyszolgálat, a dolgozó nevében, 1978. augusztusában kártérítési kérelemmel fordult volt vállalatához. Többszöri sürgetésre, öt hónappal később (!) érkezett meg a válasz. Az igényt elutasították, mondván, hogy a dolgozó nem bizonyította: utoljára náluk volt-e kitéve porártalomnak. Márpedig a foglalkozási megbetegedés miatti kártérítést annak a munkáltatónak kell fizetnie, ahol a dolgozó utoljára volt szilikózisveszélyben. A Mecseki Ércbányászati Vállalat szerint tehát természetesen a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnak, ahol a vájárok szintén porártalomban dolgoznak. Az egyik vállalat tehát a másikra mutogat, egymással, és nem a dolgozóval vitatkoznak. Ez már a legbiztosabb jele annak, hogy a bányász kérelme támadhatatlanul jogos. Dehát akkor miért nem Végezetül a munkaügyi bíróság az igazságügyi orvosszakértő véleményét is figyelembe véve a Mecseki Ércbányászati Vállalatot egy összegben csaknem 60 000 forint kártérí-De kísérjük csak figyelemmel tovább a történteket! Az elutasítás után a jogsegélyszolgálat a döntőbizottsághoz fordult a kártérítésért. A dolgozó kérelmét azonban itt is elutasították. Hogy milyen indokkal? Nos, az érvelés így hangzott: „munkahelyváltozásából nem származott anyagi veszteség”. Ennek az indokolásnak csak az a szépséghibája, hogy a bányász nem a munkahelyváltozásából származó kár megtérítését kérte, hiszen az akár régen elévült, és — mint említettük — ilyen kára valóban nem is igen volt. Ő a rokkantnyugdíj és a vájár-átlagkereset különbözetének megtérítésére tartott igényt, ami viszont már majdnem havi 3000 forint, így végül a munkaügyi bíróság elé került az ügy. Itt a Mecseki Ércbányászati Vállalat egy pillanatig sem vitatta, nem is vitathatta, hogy Molnár István foglalkozási betegség miatt került rokkantnyugdíjba. (Hivatalos orvosi papír van róla.) De arra hivatkozott, hogy a bányász kártérítési igénye már elévült, hiszen 1968 óta nem dolgozik a vállalatnál. (Ehhez képest nelehet előbb méltányosan rendezni vele az ügyet, s csak utána folytatni a vállalatok egymás közötti vitáját? mileg meglepő, hogy Molnár neve nem szerepel azon a tavalyi jegyzéken sem, amely az elévülés miatti méltányossági járadékot kapott bányászokat sorolja fel.) A vállalat azzal is érvelt, hogy Molnár 1965-ben a szilikózisától független ok miatt került fenntartóvájári munkakörbe, majd más vállalathoz, vagyis vájár átlagkeresetét nem a foglalkozási megbetegedés miatt vesztette el. Elgondolkoztató új szempont lenne ez az állítás az ügy megítéléséhez. Csakhogy köztudott: a bíróság előtt tett kijelentéseket bizonyítani is kell. Márpedig a Mecseki Ércbányászati Vállalat ezt nem tudta bizonyítani. A Bányászati Aknamélyítő azt viszont igen, hogy a megrokkant bányász náluk zaj- és pormentes munkahelyeiben dolgozott, ezek tehát egészségi állapotának további romlását nem befolyásolhatták. Ne felejtsük: Molnár István ennél a cégnél már nem vájárként és nem bányában tevékenykedett. A pécsi pincerendszert kutatták fel, műszeres vizsgálatokat végeztek, legfeljebb egyegy vaséket vertek be, vagy kisebb lyukat véstek a falon.tés és 1979. november 1- től rokkantnyugdíj kiegészítéseként havi 2964 forint járadék megfizetésére kötelezte. Deák András lányából a pincébe A félreértett kérelem Egy összegben