Népszava, 1986. április (114. évfolyam, 76–101. sz.)
1986-04-06 / 80. szám
10 VASÁRNAP, 1986. ÁPRILIS 6. NÉPSZAVA KÖZLEMÉNYEK Felhívás! Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete és az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola díszoklevelet és emlékplakettet kíván adományozni azoknak az építőipari szakembereknek, akik tanulmányaikat a volt Budapesti Állami Felső Építő Ipariskolában 50 évvel ezelőtt fejezték be és munkájukkal a magyar építőiparnak elismerést szereztek. A díszoklevél megadásához kérjük, szíveskedjenek beküldeni az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Főigazgatói Hivatalába egy db önéletrajzot, mely a szakmai tevékenységüket is tartalmazza és a jelenlegi, illetve az utolsó munkahelyük ajánlását. Határidő: 1986. június 20. Főiskolánk címe: 1446 Budapest, XIV., Thököly út 74. HALÁLOZÁS A Magyar Cirkusz és Varieté igazgatósága, dolgozói és szakszervezeti bizottsága fájdalommal tudatja, hogy Tolnai László artista 58 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése április 10-én, 10 órakor lesz az Új köztemetőben. Tolnai Lászlót a MACIVA saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondok mindazoknak, akik drága férjem és édesapa, Kürthy László temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. Kürthy Lászlóné és családja. Kérem, fogadják hálás köszönetünket mindazok, akik lányom, testvérünk, Czakóné Bodnár Etelka temetésén részt vettek, vagy bármilyen módon nyilvánítottak együttérző részvétel. Bodnár László és családja, Nádudvari Vörös Csillag Mgtsz ipari szolgáltató főágazat Kada utcai telephelyére szakmai gyakorlattal rendelkező, leinformálható építész és gépész előkészítőt, továbbá hideg-, melegburkoló szakmunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a 778-129 telefonszámon, vagy személyesen: Bp. X. ker., Kada u. 130. A SZOT Központi iskola könyvtára keres felsőfokú szakképesítéssel rendelkező könyvtárost és szakképzett gépírót. Jelentkezés: Budapest II., Tárogató út 2—4. Tel.: 364-740/265 mellék. A Vasasszakszervezet székiházába felveszünk 8 órás munkaidővel takarítónőket. Jelentkezés a 135-200/203 telefonon, vagy személyesen a gondnoknál. Vill., Költői Anna u. 5—7. szám alatt. A Volkswagen Óbudai Autójavító Kisvállalat két műszakos munkarendben dolgozó vevőszolgálati adminisztrátort (gépírás, német—angol nyelvtudás előnyben), raktári kiadó, tmk-lakatos (egy műszakos munkarend), munkatársakat keres. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyzeti vezetőnél. Budapest III. ker., Mozaik u. 1—3. Tel.: 805- 322/17. Pályázatot hirdetünk belső ellenőri munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú szakmai képesítés, legalább 3 éves gyakorlati idő, Jelentkezés részletes önéletrajz beküldésével. Címünk: Iparszerű Hústermelést Szervező Közös Vállalat személyzeti vezető, Budapest, Alkotás út 39/C. 1123.__________ Mígért Vállalat pénzügyi előadót felvesz Jelentkezés: pénzügyi osztályvezető. Telefon 314-981. A Népszava Lap- és Könyvkiadó lapkezelési osztálya gyakorlattal rendelkező számítógépes adatelőkészítőt felvesz. Telefon: 227-674. — építőipari ágazata budapesti munkahelyre felvesz: árkalkulátort kőműves szakmunkásokat, tetőfedőket, bádogosokat, hidegburkolókat, asztalosokat, ácsállványozókat, lakatosokat, vasbetonszerelőket, központifűtés-szerelőt és segédmunkásokat teljesítménybérezéssel. Jelentkezés személyesen: Budapest XIV., Fogarasi út 93 szám alatt. Kutató-fejlesztő vállalat kísérleti műhelyébe keres, bonyolult finommechanikai berendezések prototípusainak előállításához, kiváló felkészültségű sokoldalú gyakorlati ismeretekkel rendelkező, munkájára kifejezetten igényes mechanikai műszerészt. Telefon: 834-954. Számviteli osztályunkra azonnali belépéssel érettségizett munkatársakat keresünk az alábbi munkakörök betöltésére: adatrögzítőket munkabér gyakorlati időtől függően 4300— 5600 Ft-ig, kontírozó könyvelőt, munkabér gyakorlati időtől függően 4300—5600 Ft-ig, folyószánda-rendezőt*, munkabér gyakorlattól függően, gépírni tudó ügyintézőt, munkabér •gyakorlattól függően Vállalatunknál lehetőség van vgmk-munkára Ez további havi 1000— 2000 Ft jövedelmet jelent. Jelentkezni lehet személyesen: Budapesti és Pest M. Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, Budapest IX. ker., Vaskapu u 41. és a 138-735 sz. telefonon. Aranykalász Mgtsz bp.-i szolgáltató fő ágazata felvételt hirdet: munkaügyi előadó (középfokú végzettséggel), gyakorlott bérelszámoló, gépíró adminisztrátor munkakörökre. Jelentkezés Budapest XIII., Vág u. 5. sz. alatt, önéletrajzzal együtt, illetve a 491-730 telefonszámon. Kohászati Gyárépítő Vállalat fővállalkozás — Bp. IX., Zsil utca 1. szám — felvesz napi 6 órás munkaidőre nyugdíjas asszonyt kézbesítenek. Jelentkezés: 171-824 telefonon. Szövetkezet felvesz gyakorlott varrónőket bedolgozásra. Jelentkezés munkaidőben: Bp Vill., Dankó u. 3—5 Könyvesboltunkba szakképzett és gyakorlott eladót, fiatalabb női munkatársat azonnal felveszünk. Református sajtóosztály. Budapest XIV., Abonyi u. 21. A Népszava Lap- és Könyvkiadó Expedíciós üzeme Bp. XIII., Váci út 73.) felvételre keres gépkocsikísérőt. Érdeklődni lehet a 209-297 telefonszámon. Angyalföldi Szövőgyár férfi munkaerőket felvesz az alábbi munkakörökbe: szövődésreelőkészítő üzembe gyakorlattal, illetve lakatos szakképesítésrendelkező gépmestereket, segédmestereket, lakatosokat, kezdőket gyáron belül betanítunk. Kereseti lehetőség 3 műszakban: szakképzettség nélkül betanulás alatt 5300— 5600 Ft/hó, betanítás után 5600—7600 Ft/hó, szakképzettséggel, gyakorlattól függően 7600 —10 000 Ft/hó. Anyag mozgatókat, kereseti lehetőség 3 műszakban 5800—6100 Ft/hó. Fonalfestődébe: vegyésztechnikust művezetői munkakörbe (1 műszak), kereseti lehetőség 7500—8200 Ft/hó. Fonalfestőket, illetve fonalfestő betanulókat műszakban, kereseti lehetőség betanulás alatt 5500—6000 Ft/hó, betanulás után gyakorlattól függően 6500— 7500 Ft/hó. Juttatásaink, vidékiek részére albérletszerű elhelyezést tudunk biztosítani kategóriától ,függően 160-300 Ft térítés mellett. Jelentkezés gyár munkaügyi osztályán, vidékiek csak levélben jelentkezhetnek, címükre részletes tájékoztatót küldünk. Cím: Budapest, Pf. 391. — 1394. Patex Angyalföldi Szövőgyár, 1135 Bp. XIII., Fáy u. 81—83 A Hungexpo Külkereskedelmi Vállalat felvételre keres kiállítási elszámoltatókat városligeti munkahelyre. Az anyagkönyvelésben való jártasság előnyt jelent. Jelentkezni lehet a 225 008/161 telefonszámon Némethynénél. Bútorgyártó szövetkezet felvételre keres: asztalosokat, intarziakészítőket, betanított munkásokat. Nődolgozókat intarziakészítésre betanítunk. »E« kategóriás vezetői engedéllyel gépkocsivezetőt. Magasabb jövedelem eléréséhez lehetőség van szakcsoporton belüli munkavégzésre is. — Cím: Bp.-i Műbútorasztalos ISZ, Bp. X. Maláta u. 31. Tel 574-299. A Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete igazgatóhelyettes mellé keres ügyvitelellátó gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet: Budapest II., Tárogató út 2—4. Telefon: 364 740/185 mellék. Finommechanikai Vállalat felvételre keres TPA 1148-as konfigurációjú számítóközpontjába rendszerprogramozót, hardveres mérnököt, hardveres technikust, operátorokat egy műszakos munkára. Jelentkezés: személyesen részletes önéletrajzzal Kamenszky László számítóközpont-vezetőnél Cím: Budapest X. ker. Fehér út 10. Tel.: 640 200/360 mellék. A MEKOFÉMISZ felvesz műszaki osztályéra gyártóeszköz-gazdálkodásban jártas munkatársat és fémtömegcikk-, ill. kisgépgyártásban jártas technológust. Jelentkezni lehet: 134-036 telefonon. Fizikai területre szerszámkészítő dolgozókat — érdeklődni lehet a 134-036 telefonon —, valamint szakképzett és betanított lakatosokat, betanított gépmunkásokat és esztergályos szakmunkást keresünk azonnali belépéssel. Érdeklődni lehet: 132-002 telefonon, vagy személyesen a Budapest VIII Kőris u. 27. sz. alatti központi telephelyen, Fővárosi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat felvételrekeres általános gépészt, épületgépészt, operátort, rendszerszervezőt, anyagbeszerzőt, utókalkulátort gépíró adminisztrátorokat. Jelentkezés: Bp IX., Lenhossék u. 18 Telefon: 341-955.Ipari szövetkezet felvételre keres szakmai gyakorlattal rendelkező könyvelési csoportvezetőt és bőrkonfekció vagy textiltechnikumi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező gyártáselőkészítőt. Jelentkezés: Bp. XX Mártírok útja 83. Telefon: 276-212, 274 034. Zuglói külkereskedelmi iroda fiatal, import üzletkötőt és lebonyolítót keres. Német nyelv előnyben Tel.: 633-218. Könyvkötőt, ofszet gépmestert felvesz egy műszakos nyomdaüzem XIV., Francia út 45 Telefon: 634-698. Esztergályos, lakatos műszerész szakmunkást 50 Ft-os órabérért felveszek. II. ker. Kötetlen munkaidő. Telefon 262-014, este. Szakközépiskola TMK részlegébe felvesz karbantartó lakatost. Jelentkezni lehet: Bp. XI. ker., Rimaszombat u. 2—8., Katona Nándor TMK vezetőnél, vagy a 665-355/50 telefonszámon. HVDSZ központjába gondnokhelyettesi munkakör betöltésére női munkaerőt keresünk. Jelentkezés önéletrajzzal, személyesen. Cím: Bp. VI. Benczúr u. 43. pénzügyi és gazdasági osztály. Telefon: 425-325. Óbudaiak figyelem! Felveszünk Bp. III ker., Bojtár u. 37. számú telepünkre lakatost, hegesztőt, segédmunkást, változó munkahelyre központi fűtésszerelőt. Universal Ipa- Szövetkezet, 1078 Budapest, Hernád 45. Telefon: 428-131. Szövetkezetünk felvételre kerestünk műhelyébe univerzális géplakatost csoportvezetői munkakörbe, továbbá esztergályost. — Cím: Bp.-i Műbútorasztalos ISZ, Bp. X., Maláta u. 31. Tel.: 574-299. Az Országos Találmányi Hivatal Szabadalmi Tára keres szabadalmi dokumentumok feldolgozására és raktározására fiatal férfi és női munkaerőket. Jelentkezés: Szabadalmi Tár, Bp. V., Perczel Mór u. 2. Kedd, csütörtök és péntek: 8—12 óra között. Telefon: 532-255. Oktatási intézmény keres egy személyes, döntően jegyzetraktárához lehetőleg szakképzett raktárost. Érdeklődni 353-501 telefonon, vagy személyesen. Bp. II. Csalogány u. 23. ÉVM Továbbképző Központ személyzeti vezetőnél Az IBUSZ Rt. számviteli szakképesítéssel rendelkező könyvelőket, könyvelési ellenőröket keres — Jelentkezés életrajzzal levélben vagy személyesen. — Tel.: 181-091. Cím IBUSZ Rt. számviteli osztálya, 1364 Bp. — Felszabadulás tér 5. Boglárlellei 40 fős melegítőkonyhával rendelkező üdülőnkbe májustól szeptemberig konyhai kisegítői munkára házaspárt vagy két női munkaerőt keresünk. Tel.: 135-200. A Magyar Rádió keres szakképesítéssel rendelkező raktárost, anyagkönyvelőt, gépírónőt Jelentkezni lehet a 338- 330/225 telefonszámon A Balassa János Egészségügyi Szakiskola (Budapest VIII., Szentkirályi u. 7.) felvesz férfi házimunkást. Jelentkezni lehet: a fenti címen, vagy a 339-969 telefonon, az iskola gondnokánál. BIVIMPEX Vállalat 3 Sz. kirendeltségére (Bp. IX., Soroksári út 58.) takarítónőt keres felvételre. ( + 2—3 alkalommal hetente kézbesítés is.) Jelentkezés: Bíró Orbán 3. sz. kirendeltség vezetőnél Bp. IX. ker., Soroksári út 58. Telefon 338-782. Felveszünk: anyagkönyvelő, tervstatisztikus munkakörökbe közgazdasági végzettséggel (1983—84. évben végzett) munkatársakat bérelszámolót, közép nyomású kazánhoz vizsgázott fűtőket vagy kazánkezelőket gépmunkásokat, betanított és segédmunkásokat. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Fűrész-, Lemez és Hordóipari Vállalat szem. és munkaügyi osztály, Budapest IV Váci út 60. Telefon: 690-122/35-ös mellék Belvárosban levő kereskedelmi vállalat felvesz: gépírónőt kiemelt fizetéssel. Jelentkezni lehet írásban: »Ruházat 625« jeligére a kiadóba. Költségvetési üzemünk felvételre keres: kőművest, kőműves brigádot kubikost, kubikos brigádot, ács, tetőfedő bádogost, vasbetonszerelőt, víz-, villany-, központifűtés-szerelőket, festő-mázolót, lakatost, könnyűgépkezelőt, gépkocsivezetőket, rakodókat, hideg-meleg burkolót és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Budaörs, Pozsonyi u. 10. Telefon: 263-308. Munkaügyi vezetőnél. A Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutató Intézetének Kísérleti Gazdasága felvételre keres főszakácsot és beosztott szakácsot. Bérezés az érvényben levő határok között, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság személyzeti és szociálpolitikai főosztályán. A gazdaság címe: 2462 Martonvásár, Erdőhát. Női fodrászt felveszek. Tel.: 843-848, 17—19 óráig. MÁTRAPLAST Műanyagfeldolgozó Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz; értékesítési osztályvezetőt, anyaggazdálkodási és szállítási osztályvezetőt (szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettségű, agilis, fiatal munkatársak jelentkezését várjuk), igazgatási előadót (kezdő jogászok jelentkezését várjuk, jogtanácsosi szakvizsgához szükséges gyakorlat megszerzéséhez lehetőséget biztosítunk). 40 órás munkahét, rugalmas munkaidő. Jelentkezni lehet: Bp. IX. ker., Soroksári út 59. Tel.: 136-450/282., a személyzeti osztályon. HVDSZ központjába ügyvitelellátó gépírót keresünk. Jelentkezés önéletrajzzal. Fizetés megegyezés szerint. Cím: Bp. VI., Benczúr u. 43. pénzügyi és gazdasági osztály. Telefon: 425-325. Műszaki fejlesztési főosztályunkra felveszünk: önálló gyártmánytervezőt, gyártmányszerkesztőt, műszaki rajzolót, fénymásolót, kísérleti műhelyünkbe: mechanikai műszerészt. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat Bp. XIV. ker., Szabó József u. 12., a főkonstruktőrnél személyesen, vagy a 223-226 '69, vagy 72-es melléken. Moziszerelő munkára villanyszerelőket, mozigépek szervizelésére mechanikai műszerészeket, valamint közgazdasági végzettségű utókalkulációs elemzőt felveszünk. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat szerviz részlege. Bp. vill. ker., Delej u. 41. (331-140) a gyáregységvezetőnél. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat vezérigazgatóság és törzsgyára munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: könyvelési ellenőrt szakirányú középiskolai végzettséggel, legalább ötéves gyakorlattal és számítógépes ismeretekkel, gyors gépíró adminisztrátort, szakirányú végzettséggel. Rugalmas munkaidő, fizetés megegyezés szerint, gyakorlattól függően. Jelentkezés: személyzeti és oktatási osztályon. Bp. XIII. ker., Frangepán u. 12—14. Telefon: 291-411. MÜFÉMSZER GT ■keres mielőbbi belépésre, óbudai, Moszkva téri munkahelyekre vegyes könnyű munkára férfi dolgozókat. (Lehet mostanában nyugdíjazott órakeret betartással.) Keresünk Óbudára raktári adminisztrátornőt, állandó délelőtti műszak, fizetés megegyezés szerint 8—10 óráig 452-545, esti ügyelet kizárólag: 17—18 óráig 653-225. A Budapesti Közlekedési Vállalat felvesz érettségizett autószerelő szakmunkásokat ipari tanuló oktatónak. Felvilágosítás és jelentkezés: BKV Szociális és Oktatási Központ szakmunkásképző osztály, Varga Sándor osztályvezetőnél Bp. X. ker., Fehér út 1. (Örs vezér térnél.) Telefon: 188-214. előadót, beszerzési előadót, rendelésfelvevőt, pénztárost, húsbolti eladót, éjszakai elszámoltatót, raktári árumozgatót, húsipari szakmunkást, adminisztratív vezetőt. Jelentkezni lehet önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályán. Bp. IX. ker., Felvilágosítás a 142-202 telefonszámon. Akkumulátor és Szárazelemgyár felvételre kereskezet. Bp. I., Fő u. 44—50. (Batthyány térnél) nyugdíjas portást, segédmunkást és tálalókonyhára felszolgálónőt felvesz. Tel.: 354- 514, gyors- és gépiró végzettséggel rendelkező munkatársakat. Jelentkezni, részletes önéletrajzzal a vállalat A Csillebérci Úttörőtábor felvesz kontírozó könyvelő, jól gépelő adminisztrátor, fűtésszerelő, takarítónő, segédmunkás munkatársakat. Munkásszállás van. Érdeklődni lehet az 565-772, vagy 759- 139 telefonszámon. Bútor személyzeti osztályán lehet. Cím: Bp. XIII., Mindent egyszerre eladhat! Azonnal fizetek és szállítok. Telefonáljon! 273-921. Váci út 135. Telefon: 290-433. Használtcikk-kereskedő készpénzért vásárol hagyatékot, bútort, mindenféle használt és dísztárgyakat. Tel.: 216-919. Társasház a második kerületben, hétezer Ft-os havi jövedelemmel, 60 nm-es szolgálati lakással, víz-gáz Megbízható kereskedő vásárol hagyatékot, varia- és stílbútort, porcelánt, képet, órát, réztárgyat, tollat és limlomot. 42-62-12. sú gondnokot keres. »Automata gázkazán 148682« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Készpénzért vásárolunk forgalomképes bútorokat, lakberendezési tárgyakat, ruhaneműt és mindenféle antikvitást. Benákné használt Budapesti Húsnagykereskedelmi vállalat felvesz középfokú és szakirányú végzettségű értékesítési cikk-kereskedése. 130- 156. Hívjon! Veszek hagyatékot, festményeket, porcelánokat, szőnyegeket, modern, antik és stílbútorokat. Álló és faliórákat. Csillárt, tollat, vitrintárgyakat. — Rögtön jövök. 346-886. Adásvétel ■■ Böszörményi út környé-kén levő, 40 nm-es, 1 szoba, összkomfortos, első emeleti, erkélyes, telefonos, tanácsi lakásomat, a környéken levő 2 szobás, telefonos, hasonló jellegű tanácsi lakásra cserélem. Tavaszi beköltözés. Tel.: 757-826, naponta 18— 20 óráig. Egész napos matematika—fizika előkészítő szombatonként. Tel 229-762. Lakás kiadó! Siófokon 3 szoba össz komfortos lakásomat vállalat részére a nyári idényre kiadnám Cím: Siófok, 8600 Bajcsy-Zs. u. 87. — 111/14., Sümeg Gyuláné. Fiatalember garzont bérelne hosszabb időre, 4000 Ft-ig. XIII. kér előnyben. Tel.: 491-407. Mátraalján, Jobbágyiban négyszáz n.-es üdülőteleknek alkalmas terület eladó. Erdőhöz és tóhoz közel. Fürdési lehetőség egy km-en belül. Kaszap István, Jobbágyi, Felszabadulás u. 61. Készpénzért vásárolok modern, antik bútort, festményt, fali-, álló órát, csillárt, porcelánt, porcelánfejű babát. Teljes hagyatékot díjtalan lomtalanítással, 262-459.__________ Vásárolok antik bútort, szekrénysort, ülő-, fekvőgarnitúrát, konyhabútort, álló és faliórát, dísztárgyakat, képeket, hagyatékot, díjtalan lomtalanítással. 352-791. 32-32-51. Azonnal megyek. Veszek ruhaneműt, csillárt, bútort, tollat, régiségeket, képet, hagyatékot. Most érdemes eladnia! Legmagasabb áron vásárolok szekrénysort fekvő, ülőgarnitúrát konyhabútort, antik bútort, álló és fali órát, képet, porcelán tárgyakat, porcelánfejű babát, csillárt, hagyatékot. 779-268. Költségvetési üzemünk felvételre keres: jogtanácsost, belső ellenőrt, mérlegképes könyvelőt, rendészt, előkészítői, házkezelőségi, kivitelezői gyakorlattal építészt, illetve épületgépészt, mérnököt, üzemmérnököt, vagy technikust, épületvillamos technikust. Jelentkezni lehet: Budaörs, Pozsonyi u. 10. Telefon: 263-308. Személyzeti vezetőnél. V. kerületi „A” kategóriás vállalat műszaki igazgatóhelyettes mellé titkárnőt keres. Jelentkezés: személyzeti osztályon. Tel.: 312-993. Vásárolok hagyatékot, festményeket, régi órákat, kézimunkákat, régi gyermekjátékokat, bába-, bronz- és porcelánfigurákat, antik és modern bútorokat. Azonnal jövök: 473 082, 177-426, azonnal jövök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, szőnyeget, dísztárgyakat képet, könyvet, csillárt, hagyatékot, limlomot. Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat felvesz folyószámla könyvelőt, könyvelőt, kontírozókönyvelőt, folyószámla rendezőt, kódolót, pénzügyi előadót. Jelentkezni lehet önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályán. Bp. IX. ker., Soroksári út 58. 1095. Felvilágosítás a 142-202 telefonszámon. Eladó egy E.N. 1 tip eszterga, teljes felszereléssel. — Cím: Fót, Nagy Béla, Lehel u- 25. sz. A Fővárosi Fürdőigazgatóság felvételre keres: pénzügyi osztályára bérszámfejtőt, SZTK-ügyintézőt. Jelentkezés: osztályvezetőnél Bp. V. ker., Guszev u. 25. Tel.: 318-540 23 m. Közgazdasági csoportjába: gépíró adminisztrátort. Jelentkezés: csoportvezetőnél Bp. V. ker., Guszev u. 25. Tel.: 318-540 12 vagy 13 mellék. Kerti bútor, hintaágy, 1 és 2 személyes, gyermekhinta gyűrűvel és egy egyszemélyes epedás rekamié eladó. — XV., Bercsényi M. u 102. Gép, szerszám | Oktatási Eladó Szentendrén, a főútvonal mellett 284-es telken 165 nm-es, kétszintes, 4 szobás, összkomfortos, garázsos, központi fűtéses lakóház ipari árammal, csartonával + különálló 37 nm-es üzlet (tetőtérben 2 szobás, fürdőszobás lakrész) és 66 nm-es raktár egyben, vagy a lakóház 200 n.-ös telekkel külön is. Tel.: 26 10-600. Vilsitz Antal, Szentendre, Tavasz u. 2. Üdülés I Alsóörsön 625 n.-ös bekerített panorámás telek 25 nm-es faházzal eladó. 657-655. este. Eladó Remetén kétszintes, 150 nm, összkomfortos, hétéves, panorámás ház garázzsal, 1200 n.-ös terekkel. T. 755-626. Albérlet : Siófokon 70-es út mellett 3 szoba, összkomfort, kertes ház eladó. Érdeklődni tel.: 84-10- 390, 9—15 óráig. Lukácsné. Ingatlan 12\7 szoba, komfortos + 1 szoba, konyha, melléképülettel, kertes ház eladó, gáz van Kerepestarcsa alsó HÉV-megállóhoz 2 perc, irányár: 1 250 000 Ft. Kerepestarcsa, Petőfi u. 15., sarokház. 2 és fél szobás, komfortos családi ház októberi beköltözéssel eladó. Megtekinthető: XV., Nagy L. 36/A., szombat, vasárnap. Eladó Monoron 300 n.-es közművesített telek, volt Debrik tanya. Érdeklődni: Bp X. ker., Petrőczy u. 40. Gyökeres Zoltán. Budapesttől 30 km-re, Piliscséven 3 szobás, kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ág János 2519 Piliscsév, Szőlő sor 26/A. Társat keres szolid, jó megjelenésű özvegyaszszony, nem dohányzó, józan életű, özvegy férfi személyében, 58— 63 éves korig. »Budapest és környéke — 20574« jeligére a kiadóba. Eladó Érd-Parkvárosban 40 nm-es nyaraló. Víz megoldható, villany folyamatban. Ára: 400 000 Ft. 147 078. Vértesacsán 400 n.-es bekerített telek eladó, romos parasztházzal, sok gyümölcsfával. Villany van. »Szép környezet 20649« jeligére a kiadóba. 73 éves, 165 cm, nyugdíjas vagyok. .Keresek hozzám illő, szolid hölgyet, szimpátia esetén házasság céljából. » Szimpátia 20639« jeligére a kiadóba. Szigetszentmiklóson 400 n.öles gyümölcsöstelek eladó. Érdeklődni Árpád u. 41. Gere. Szigetszentmiklóson 130 n.öles telekkel 2 szobás családi ház eladó, Hétvégi háznak alkalmas. Érdeklődni lehet: Árpád u. 41. Gere. Eladó beköltözhető 27 szobás, 64 nm-es, lodzsás, III. emeleti hívóliftes, távfűtéses, panorámás zöldövezeti tehermentes, szövetkezeti lakás Budapesten (Újpalotán). Érdeklődni: 848-996, Tuba, 1156 Budapest, Hevesi Gy u. 8. Eladjuk rákoshegyi, új két szoba, komfortos szoba, komfortos családi házunkat, 220 n.öles telekkel, vagy elcseréljük, X., XIV. vagy XVI. kerületi családi házra. Érdeklődni kizárólag 8—12 óra között. Tel.: 408-273. Cibakháza, újszőlő 190. sz. alatt fél hold szőlő, lakóházzal eladó. Villany, víz van Érdeklődni: Cibakháza, Bezerédy u. 9. sz alatt. Privileg 4000-es Overlock eladó. Tel.: 890- 641, érdeklődni: 16— 20 óráig. Budafokon, Kelenvölgyben 350 n.-es telekingatlan (kert) eladó. Érdeklődés levélben: Erdős tanár, Budapest Vill., Baross u. 75. Járműi 240 n.-öles telek Szentendre-Pismányban eladó. Szép kilátás: 409 826, kora reggeli, vagy esti órákban. Volkswagen 411 LE variant eladó, kilencvenezer forintért. Tel.: 460-684, 5 éves, garázsban tartott Lada 1200-as 1989-ig vizsgáztatva, extra felszerelésekkel 125 000 Ft-ért eladó. Telefon: 130-453, napközben. Szigetszentmiklóson, a Dunától 300 m-re eladó 100 n.-es telek fa házzal, teljes berendezéssel. Víz van, villany nincs. Irányár: 300 000 Ft. 485-437 Polski 1500-as, 6 éves, megkímélt állapotban eladó. Telefon: 857 200. Tv, rádió Panasonic NV—180-as képmagnó vámkezelten eladó. Telefon: 839-925. Antennaszerelés árengedménnyel, 2 2 év garanciával. 636-592, 364 013, 886-613. CB-, tv-antennaszerelés, javítás, bővítés. 653- 483. Lakás I Tanácsi, IV2 szobás, komfort nélküli, telefonos lakásomat IV2 szobás, összkomfortos, telefonos, tanácsira cserélem. Debreceni 2 szobás, összkomfortos, tanácsi lakásom budapesti IV2 szobás, összkomfortos, tanácsira cserélem. A két lakás együtt, vagy külön is. Telefon: 211-683. Bp. III. ker., Rómain, Amfiteátrum út 21. IV. em. 37., 1+2 V2 szobás, 51 nm-es öröklakást. Bp. IV., Újpest, Liszt Ferenc út 2. III. em. 4. 1 szoba-hallos komfortos, 37 nm-es tanácsi lakást cseréljük kertes házra. III. ker. előnyben. Tel. este: 270-061, reggel 8— 9-ig: 297-280. Biatorbágy belterületén 300 n.-öles építési telek eladó. Villany, víz van. Tel.: 183-696, 18 óra után. Ceglédhez 7 km-re Nyársapáton gazdálkodásra is alkalmas tanya eladó 800 n.-es földdel. Érdeklődni 841-904, vagy Halmai Cegléd, Munkácsi M u. 14. 17 óra után. Dunakanyarban, szép kilátású helyen kettőszáz négyszögöles telek faházzal sürgősen eladó. »Hegyoldal — 146342« jeligére a kispesti hirdetőbe. 396 n.-el bekerített dömsödi telek eladó Érdeklődni: Hunyady Bpest XV., Dugonics u. 11. 3 + 2 félszobás, központi fűtéses családi ház eladó. Víz, villany, szennycsatorna gáz van. Megtekinthető szombat, vasárnap. Cím: Bp. XV., Kisrákos út 11. sz. Eladom Újpest központjában 54 nm-es szövetkezeti lakásomat 13 000 Ft/nm. Érdeklődni: Bp. IV., Aradi u. 21. VII. 43. Egész nap: Dunakeszin 4 lakásos társasházban 62 nm-es lakás pincével, tetőtérbeépítési lehetőséggel (+ 20 nm), 25 nm műhellyel, vagy garázsal, 70 n.-es kerttel eladó. Érdeklődni: Dunakeszi, Tallér u. 1 I. em. 1. Gereben Házasság 1 71 éves, 175 cm magas, egészséges, nyugdíjas férfi vagyok, jól szituált, korban hozzám illő feleséget keresek, csak olyat, aki hozzám költözne. »Hűség 20641« jeligére a kiadóba. Csinos, 56 éves, 165 cm magas asszony férjhez menne 58—60 éves férfihoz. »Lehet, hogy megértjük egymást 143005« jeligére az újpesti hirdetőbe. 46 éves, 170 cm magas, kissé kopaszodó, ideiglenesen leszázalékolt, elvált férfi megismerkedne korban hozzáillő nővel, házasság céljából. »Almafavirág 143137« jeligére az újpesti hirdetőbe. Szolgáltatási Tapétázást, festést mázolást minőségi kivitelben. Bútormozgatással, fóliatakarással azonnalra is. 781-994 Csempézést, vízszerelést, kiváló minőségben, azonnalra is vállalok. 699-619. Mérsékelt áron 2 év garanciával, tapétázás, szobafestés, mázolás bútormozgatással, fóliatakarással, azonnalra, előjegyzésre. Körületeknek is. 831-496. Pvc-, szőnyegpadlóragasztás, garanciával, olcsón, azonnalra is. Tel.: 665-087. Redőny-, reluxakészítés. Több éves garanciával. 417-953. Szobafestést, mázolást tapétázást, bútormozgatással, fóliatakarással garanciával vállalok közületnek is. Tel. 379-428. Építőanyagok, sóder, homok, törmelék elszállítása, trágya beszerzéssel, földmunka 42-62-12. Műbútorasztalos vállalja antik, stílbútorok javítását, fényezését készítését. 888 025, egész nap. Családi, hétvégi házai, építését, tetőtérbeépítést, csempézést, hideg meleg burkolást vállalók. 377-259, este. Reluxa, redőny. Mindenki számára előnyösen. Közületnek is. — 480-279. Tapétázás, festés, mázolás — fóliatakarással, közületnek is. Telefonügyelet: 314-218. Ablaktisztítást, nagytakarítást vállal kisiparos, vidéken közületeknek is. 312-457, Román. Árengedménnyel, garanciával, azonnalra is költöztetés, szállítás szobafestés, mázolás tapétázás, parkettacsiszolás, lakkozás, takarítás, bútormozgatással. Pontos, megbízható. Közületnek is! 478 628. 19 óráig. Parkettacsiszolás,lakkozás azonnal is! Minőség, garancia. 464 265, 10—19 óráig. Szobafestést, mázolást tapétázást vállalok árkedvezménnyel, közületnek is. 252-316. Duguláselhárítás tisztán, gyorsan falbontás nélkül. 355 918. 857 470. Duguláselhárítás bontás nélkül, vízszerelés átalányban is. Tel. 691-641. Reluxa, minitokos redőny szolid árakon, garanciával. 34-34-34. Parkettalerakás, -átrakás, lambériázás, PVC-, szőnyegpadló-ragasztás. 141-723.___ Győztes szülőktől dobermannkölykök eladók, részletre is, kan fedez. Cím: Németh Edit, 2060 Bicske, Béke u. 23. Költöztetés, szállítás garanciával, országosan. Vidékre kedvezménnyel. Mindennap. Telefon: 834-868. Tisztelt megrendelő! Szobafestést, mázolást, tapétázást mérsékelt áron, kétéves garanciával vállalok (bútormozgatás). 58-77-58, 299-161. Tisztelt Megrendelőink! Közületek és magánszemélyek részére mindennemű és szakipari munkálatokat előjegyzésre és azonnalra vállalunk. Garanciával. Lakáskarbantartó I. Szövetkezet. Tel.: 495- 485. Mindennemű szilárd tüzelőanyag beszerzését és azonnali házhoz szállítását vállalom! 831-496. Gyorsszolgáltatás! Fogsorjavítás, fogpótlás megvárható. XI., Karinthy Frigyes 42. 261 716. Vegyes Kőművest, segédmunkást felveszek. Tel.: 377-259, 18 órától. Lakatosipari szakcsoport a szentendrei HÉV vonalán 70— 100 nm-es, ipari árammal ellátott műhelyt bérelne 4,5 fő részére. Ajánlatokat kérünk 7—16 óráig 251-650, 17—20 óráig 899-173 telefonon. Il.: Kuncz Péter. Kertkarbantartást, metszést vállalok. Faház, 240 x 300-as eladó. — »Szeghalmy«, Soroksár 1. Postán maradó. XX. kerületben, kertes házban, különálló, kis szoba, konyha, kamra kiadó, hosszabb időre, vagy eladó, két idősebb személy részére, lehet vidéki is. Jó villamosközlekedés. — »Gyors lebonyolítás — 20642« jeligére a kiadóba. 100 nm-es műhely kiadó. Ipari áram, WC, fürdő van. XVIII., Bercsényi u. 78/B. alatt (Bus István). Átadjuk Belvárosban levő 8 fős munkásszállónk bérlői jogát. Részletesebb információ: Hermann András, 131-465. írásos jelentkezés: Fővárosi Épületlakatosipari Vállalat 1097 Bp. IX., Kén u. 2. elmen. Ipar megszűnése miatt több tájjellegű kézimunkasablon eladó. — Szabó Margit, 5838 Magyardombegyház, — Zalka M. u. 98. Narancsfám szaporításához vennék garantáltan termőképes narancsfáról származó, ceruzavastagságú oltóágat. Budapesti címre érte megyek. Halász József, Dunakeszi, Barátság u. 25. X. 63. Kiadó irodának XI. kerületben 53 nm alapterületű, 3 helyiségből álló lakás. Érdeklődni: 654-256. Faházak tervadaptálási, alapozási, felállítási, az összes építő-, szak-, segédipari és gépészeti munkáit vállaljuk! — Kettőszáz egy-ötszázötvenhárom, 9 nm-es, szétszedhető, használt faház eladó. Megtekinthető: szombat, vasárnap. XII., Isten-hegyi út 98/B. Ruhakölcsönzés, gyönyörű menyasszonyi ruhák, színesben is. Bp. II., Erőd u. 18. A Május 1. mozival szemben. 357-168. 20 éve működő virágpavilon- forgalmas helyen eladó. »IX. kerületben 146355« jeligére a kispesti hirdetőbe. Jógatanfolyamok Paramhansa Swami Maheshwaranandaji indiai jógamester tanítása alapján. Kezdő, hátizomerősítő és testtartásjavító, relaxációs és gyermekcsoportok. Józsefvárosi SC. VIII., Baross u. 121. 340-818. A Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc és a Veszprémi Vegyipari Egyetem felvételt hirdet Környezetvédelmi Szakmérnöki Szakra. A szakmérnökképzés azoknak az egyetemi oklevéllel és legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakembereknek kerül meghirdetésre, akik a bányászat, a kohászat, az energiagazdálkodás és a tüzeléstechnika, ill. a vegyipar valamely területén, vagy a velük kapcsolatos intézményekben és vállalatoknál (szolgáltatás, kutatás-fejlesztés, tervezés-beruházás, hatósági felügyelet stb.) dolgoznak. A tanfolyam 1986 szeptemberében indul. Jelentkezési lapot a munkahely, ill. a képzettség szakirányának megfelelően a Nehézipari Műszaki Egyetem, ill. a Veszprémi Vegyipari Egyetem Tanulmányi Osztályától lehet igényelni. A jelentkezéshez csatolni kell az előírt egyetemi oklevelet, önéletrajzot, részletes munkaköri leírást, a munkáltató állásfoglalását a továbbképzés indokoltságára vonatkozóan, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. Csak a fentebb leírt feltételeknek mindenben megfelelő, és az összes mellékletekkel ellátott, határidőn belül benyújtott jelentkezések fogadhatók el. A képzést a két egyetem közös program alapján szervezi és bonyolítja le. A képzés időtartama négy félév, amiből az első három félév általános, a 4. félév szakosított képzés. A képzés helye: 1. félévben Veszprém, 2. félévben Miskolc, 3. félévben Miskolc és Veszprém. A 4. félévben a hallgatók tanulmányaikat a Nehézipari Műszaki Egyetem és a Veszprémi Vegyipari Egyetem szakirányainak megfelelően szakosodva Miskolcon, ill. Veszprémben fejezik be. Az oktatás formája: félévenként 3X1 hetes bentlakásos konzultáció, továbbá laboratóriumi gyakorlatok. A tanfolyamon való részvétel önköltséges. A hallgatókat a 6/1981. (XII. 29.) ABMH. sz. rendelkezés 12. § (1) bekezdés alapján tanulmányi szabadság illeti meg. Jelentkezési határidő: 1986. június 30. A jelentkezéseket a Nehézipari Műszaki Egyetem Tanulmányi Osztálya (3515 Miskolc-Egyetemváros), illetőleg a Veszprémi Vegyipari Egyetem Tanulmányi Osztálya (8201 Veszprém, Pf. 158.) címére lehet beküldeni.