Népszava, 1986. július (114. évfolyam, 153–179. sz.)
1986-07-14 / 164. szám
NÉPSZAVA 1986. JÚLIUS 14., HÉTFŐ Befejezte tárgyalásait hazánkban Lev Voronyin Lev Voronyin miniszterelnök-helyettes, a Szovjetunió Állami Anyag- és Műszaki Ellátási Bizottságának elnöke, aki Marjai József miniszterelnök-helyettes meghívására tartózkodott hazánkban, vasárnap elutazott Magyarországról. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Elutazott a WMO főtitkára Godwin Olu Patrick Obasi, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára, aki július 8. és 12. között hazánkban tartózkodott, szombaton elutazott Budapestről. A WMO főtitkára részt vett és felszólalt a Meteorológiai Világszervezet hidrológiai bizottsága fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi közgyűlésen, találkozott a bizottság vezetőivel, és megtekintette a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ laboratóriumait. G. O. P. Obasit fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke, és megbeszélést folytatott Várkonyi Péter külügyminiszterrel. Befejeződtek a soproni ünnepi hetek Vasárnap befejeződött a soproni ünnepi hetek három héten át tartó rendezvénysorozata. Színházi előadások, templomi és szabadtéri koncertek, kiállítások, sportműsorok várták az érdeklődőket. Háromévi szünet után megújítva és korszerűsítve újból kinyitotta kapuit a fertőrákosi Barlangszínház. Itt rendezték a legnagyobb közönséget vonzó produkciókat: opera-, revüelőadásokat, valamint az Állami Népi Együttes két műsorát. A kiállítások közül a legrangosabb az ötödik érembiennálé díjazott művészeinek tárlata volt, amely még az ünnepi hetek után is látható lesz egy ideig a Lábasházban. Emelkedik egyes vas-műszaki cikkek ára A vas-műszaki nagykereskedelmi vállalatok tájékoztatják a lakosságot, hogy mától folyamatosan, a bekerülési költségek emelkedése miatt átlagosan 7,7 százalékkal növekszik egyes, szocialista importból származó vas-műszaki cikkek fogyasztói ára, így például 8,8 százalékkal emelkedik a Junoszty televízió, 6,8 százalékkal a háztartási fémtömegcikkek ára. Aratási-vetési körkép (Folytatás az 1. oldalról) műveletekkel. A gazdaságokban nagyon szorgalmazzák a másodvetést, általában fontosnak tartják a földek kétszeri kihasználását, az idén pedig nem is nélkülözhetik a kétszeri hozadékot, mert az állattenyésztés tartalékai a tavasszal kimerültek. Nagyon sokáig kellett etetni a jószágokat a késői kitavaszodás miatt. Rövid tenyészidejű takarmánynövényeket vetnek mindenütt, hogy a silókukoricából minél nagyobb területről szemes terményt nevelhessenek. Vannak országrészek, ahol hallottuk — Szolnok megyében, a Hajdúságban, Csongrádban —, hogy a takarmánynövények mellett zöldbabot és uborgát is vetnek másodnövényként. Általában 100—120 ezer hektár másodvetést szoktak a gazdaságokban évenként elvégezni. Az idén a már említett okok miatt ennél nagyobb a hajlandóság, úgy tűnik, megközelítik a 180— 200 ezer hektárt a gazdaságokban. Az átázott talajnak ott örülnek igazán, ahol a tarlóvetést most végzik, mert hamar kikel a mag, és biztonságos az eredmény. Érdeklődtünk a zöldséggyümölcs betakarításáról is, amely szintén a szezonnak megfelelően jó ütemben folyik. A piacok mutatják, hogy most már mindenféle zöldség, gyümölcs érik, és folyamatosan szállítják az árut a földekről, a gyümölcsösökből. Az időjárás ott is sürgeti a munkát. Ennek is köszönhető, hogy az árak valamivel alacsonyabbak, mint tavaly ilyenkor voltak. L. V. családban született. Feltehetően 1408-ban. A Garázdacsaládból való elmagyarosodott anya rokonságban állt a horogszegi Szilágyi családdal, ennélfogva a Hunyadiakkal is. Pályafutásának gyors ívelésébe bizonyosan belejátszottak ezek a rokoni kötelékek. A zágrábi tanulóévek után, 1434 körül a bécsi egyetemre került, ott-tartózkodásának azonban pontos időtartama nem ismert. Külföldi tanulmányait két alkalommal is folytatni akarta a világhírű itáliai egyetemeken. Először éppen tíz évvel később, az 1444-es várnai csata után kiújult hazai belvillongásokból kiábrándultan, több mint 36 évesen szerette volna magát a humanista tudományokban „pro studio” továbbképezni. Elhatározása igen eltökélt lehetett, hiszen Vitéz János útra kelt, de csak Zágrábig jutott. Az ország déli felét elárasztó rablócsapatok garázdálkodása miatt nem merte vállalni a továbbhaladást. „Nem folytathattam az utat — írta —, amelyre lelkem vágyai indítottak el.” Néhány évvel később, 1451- ben már mint magas állású váradi püspök, újra tanulni szeretett volna. Engedélyt kért a pápától (amit megkapott), hogy az itáliai egyetemekre mehessen „a latin vagy a görög tudományokat tanulni”. Meglett fővel, jóval túl a negyvenen is hajlandó lett volna egyetemi stúdiumokkal ismereteit gyarapítani (jóllehet a nagy tekintélyű egyházi vezetők ilyen kései tanulása akkor nem volt éppen ritka). Mintha nélkülözhetetlen lett volna. A hazai tennivalók, a kötelmek most sem engedték el. Idekötözték oldhatatlanul. Hiába vágyódott hát Itáliába, kék egét és gazdag barna könyvtárait soha nem láthatta. Tehetségének és felkészültségének, nem utolsósorban alkalmazkodóképességének köszönhette, hogy a szerény köznemesi családból származó humanista — akárcsak valamivel később a nagyratörő jobbágyfi Bakócz — bámulatos bakugrásokkal haladt a közéleti ranglétrán előre. Az egyetem elvégzése után, még Zsigmond király idején, mindjárt a királyi kancelláriába került Budára. Nagy szerepe lehetett ebben, ahogy ma mondanánk: a délszláv „lobbynak”. A század eleje óta ugyanis a zágrábi egyházmegye vezetői (püspökei, prépostjai) töltötték be a királyi kancellária vezető posztjait. Vitéz „odasegítője” is Gothalóczi Mátyás zágrábi prépost és alkancellár volt. Harmincegy éves korában, 1439-től már protonotárius (főjegyző), s ettől kezdve hosszú éveken át ő fogalmazta a legfontosabb diplomáciai jegyzékeket, leveleket. Az 1440-es években alkancellár, 1453-tól pedig kancellár, az ország egyik legfontosabb főembere lett. Ahogy a ranglétrán emelkedett, fizetségül — a szokásoknak megfelelően — fokról fokra emelkedő egyházi méltóságokat kapott, azoknak javadalmaival, természetesen. Előbb zágrábi őrkanonok, aztán váradi prépost, majd Hunyadi János kormányzótól (akivel a laza rokoni kapcsolatok mellett még Zsigmond király környezetében, az 1430-as években köthetett bensőséges barátságot) megkapta az ország negyedik egyházi főméltóságát, a nagyváradi püspökséget. Végül mint Mátyás király kancellárja, egyben legfőbb és megbízható embere, 1465-ben elérte azt, „amit Magyarországon egy értelmiségi elérhetett: esztergomi érsek lett”. Az ország második embere. Roppant változékony korban állt a legfontosabb közjogi hatalom élén. Érthető, ha terhes megbízatásától a nyugalomra vágy Vitéz két alkalommal is szabadulni szeretett volna. Helyette, ahogy ez lenni szokott, mind mélyebbre merült a közélet esetenként bizony igen kockázatos forgatagában. Első kilépési szándékát (1444) követően csakhamar alkancellárrá és váradi püspökké, a második (1451) után kancellárrá léptették elő. Életét és cselekedeteit három fontos, egymással összefüggő felismerés, mondhatnánk alapeszme vezérelte: a fenyegető török veszedelem elhárítása, a magyar királyság integritásának megőrzése, megszilárdítása és reneszánsz szellemű felvirágoztatása, végül mindezekkel összehangzóan a Hunyadi-ház törekvéseinek támogatása. (A sors és a történelem különös fordulatai folytán bukását végül éppen az okozta, hogy azzal — Hunyadi Mátyással — fordult szembe, aki királyságát is nem utolsósorban neki köszönhette.) A tanulóévek után a hadjáratokban való részvétel szólította őt is többször útra. A hadjáratokban kétféle módon vett részt: mint a király (vagy a kormányzó) kíséretének tagja, és mint nagyváradi püspök — tehát főúr —, az általa vezetett alakulatok élén. Mikor a török 1439-ben megtámadta és elfoglalta Szerbiát, Habsburg Albert magyar király jelentős haderővel indult a Balkánra — megsegítendő a déli fejedelemséget. Kíséretében volt a kancellária protonotáriusa, Vitéz János is; mindaddig, míg a vérhasban megbetegedett király ősz elején visszavonulni kényszerült Magyarországra, s röviddel ezután meghalt. A várnai csatában nem vett részt, de a következő évben, 1445-ben, amikor a török sereg már a Száváig nyomult, a Hunyadi vezette ellenhadjáratba a frissen kinevezett nagyváradi püspök is bekapcsolódott, feltehetőleg a püspöki bandérium élén, harcoló alakulatokat irányítva tehát. Hunyadi serege Samónál szétverte a törököket. A győzelem után Hunyadi Havasalföldre vonult, s elűzte trónjáról a törökkel összejátszó román Drakul vajdát. Innen Nikápolyba sietett, ahol a pápaság és a burgundi hajóhad parancsnokával egy nagyszabású kereszteshadjárat eshetőségeit vitatták meg. Az ütközetekben Vitéz még a kardját, e tanácskozásokon pedig diplomáciai felkészültségét és éles vitakészségét forgatta. Fegyverrel, tanáccsal és tollal egyaránt hűségesen szolgálta Hunyadit. (Noha ez a kapcsolat sem maradt éppenséggel konfliktusmentes, így volt ez például 1454-ben, amikor a Vitéz János befolyása alatt álló V. László Hunyadinak nem tetsző alkut kötött a Felföldön garázdálkodó Giskrával. Hunyadi a sugalmazót felelősségre vonva, igen durván támadt bensőséges bizalmasára: „Én emeltelek püspökké — írta Vitéznek Prágába —, de ha Giskra részére a királyi adománylevelet kiállítod, káplánná foglak tenni.”A sarnói győzelem nem hozhatott tartós sikert, a török újabb támadásra készült. A nikápolyi tárgyalások után sem haladt előbbre a kereszteshadjárat ügye. Ellenkezőleg: a pápa és a keresztény fejedelmek tartózkodóbb magatartásra intették Magyarországot is. A törökök készülődése azonban olyan mértékű, írta 1448 szeptemberében a pápának, Hunyadi nevében Vitéz, hogy a megütközést tovább halogatni nem lehet. „Megkezdem tehát a szent vállalkozást. Készebb vagyok síromat a csatamezőn keresni, mint tanúja lenni továbbra is nemzetem szenvedéseinek. Jól tudom — fejezte be levelét —, hogy dicsőség fogja övezni emlékemet, akár győzelem, akár bajnoki halál vár reám e háborúban.” A megütközésre, ahová hűségesen kísérte kormányzó hadvezérét Vitéz is, 1448 szeptemberében, Rigómezőn került sor. A véres csatában a török túlerő (és a besegítő árulás) vereséget mért Hunyadira. A szerb történelem Mohácsa volt ez, az önálló fejedelemség pártja hullt és századokra török uralom alá került. Vitéz és számos főúri társa szerencsésen megmenekült, s visszatért Magyarországra. Hunyadira, a 24 ezer fős hadsereg főparancsnokára pedig ekkor nem győzelem, nem bajnoki halál , hanem néhány hetes börtön várt. Brankovics György szerb fejedelem fogságába került. Vitéz János csoportjának hosszas alkudozás után sikerült csak kiváltani. A szabadulót karácsony napján fogadhatták Szegeden. A kisebb-nagyobb háborúk diplomáciai előkészítésén és lebonyolításán túlmenően egy-egy alkalommal ezután is részt vett a hadjáratokban. A nevezetes nándorfehérvári diadalnál (1456) nem volt ugyan jelen, de röviddel utána Zimonyba ment, s láthatta még a haldokló Hunyadit. Az öregedő Vitéz később egyegy hadjáratára vagy éppen csak erőt fitogtató felvonulására elkísérte Mátyást is. Mellete volt a számára végzetes tanulságú csehországi hadjáratokban is. Fürr Lajos (Következik: Küldöttségben a koronáért) Magasabb szempontok nélkül Benyomásokat gyűjtve két napig kóboroltam a Balaton partján. Szempontom nem volt magasabb, mint az átlagemberé: 173 centiméter. Úgy próbáltam viselkedni, mint egy turista, aki nem foglalt előre szállást, nem készített útitervet, minden választást a vonzásokra bízott. Ilyenformán előre meghatározott dramaturgia nélkül kerültek jegyzetfüzetembe az események. De, hogy mégis csokorba gyűjtve mesélhessem el az élményeimet, a két napot tekintsük egynek, s haladjunk benne reggeltől esteiig. A balatonalmádi Auróraszálló hatalmas, messze látszó épület: 12 emeletén egy falunyi ember alhat, lakhat, pontosan 480. Ez a torony falu most néptelen. Akik miatt építették, valahol máshol vannak, nem jöttek el Főleg a nyugatiak mondták vissza a szobarendeléseket, vagy maradtak távol szó nélkül. A magyar vendég számára — aki a magasabb szempontokon nem töri a fejét, s így nem gondol az ország elmaradt valutabevételéből származó hátrányokra — ez a lanyha forgalom kész öröm: éjszaka csendes a folyosó, és a szobaár az égig érő szállodákban sem ér az égig. Körülbelül annyi, mint szezonon kívül: reggelivel, strand- és uszodahasználattal, üdülőhelyi díjjal 855 forint. A nyugatiakra más tarifa vonatkozik, tőlük majdnem a háromszorosát kérik egy éjszakáért, természetesen valutában. A szocialista országokból érkezők — a magyarokhoz hasonlóan — különböző kedvezményeket élveznek, így a szálló stabil vendégeinek számítanak. — A közhiedelemmel ellentétben, jó vendég a szocialista vendég is — mondja Major János, az Auróra éttermének teremfőnöke, aki, tekintve, hogy a reggelinél alig néhányan ropogtatják a zsemléket, megengedheti magának, hogy kérésemre az asztalomhoz üljön. — Sőt, ha nem számítjuk, hogy nem kemény valutában fizet, még jobb, mint a nyugati. A nyugatnémetek, hollandok, svédek, osztrákok vagy franciák rendszerint csak a kötelező reggelit fogyasztják nálunk, az ebédet, vacsorát máshol eszik meg. A szocialista országokból érkező csoportokról viszont — szerződés alapján — egész nap mi gondoskodhatunk, s ez nem kis bevételt jelent. — Viszont kevés borravalót. — Ennek ma már egyre kevesebb a jelentősége. A nyugatiak leszoktak a "jattáról, vagy ha adnak is, előfordul, hogy megalázó összegeket, például 50 fillért. Nem azért, mert elégedetlenek, hanem mert náluk a felszolgálás díja benne van az étel-, italárakban, így nincsenek hozzászokva a számla megoldásához. — Nem úgy, mint mi, magyarok. — Borravaló szempontjából már régen a magyar vendég a legjobb. De nyáron a pincér nem csak a borravaló miatt érdekelt a forgalomban, sőt, úgy kevésbé. A szezonban ugyanis havi jövedelme nagy részét a forgalom utáni jutalék teszi ki. Ez most körülbelül 15—16 ezer forint, ehhez jön a borravaló, ami ennél lényegesen kevesebb. — Akkor is megvan havonta a 20 ezer forint! — Két hónapig! Aztán jön a holt szezon, amikor vékony lesz a „brifkó”. Mindenesetre, aki irigyli a felszolgálók fizetését, jöjjön, próbáljon szerencsét, örülnénk neki, mert sajnos, egyre kevesebben vagyunk. Szakembereink jó része elment maszeknak, és nem a legügyetlenebbek. Köszönve Major Jánosnak a tájékoztatást, a dús reggelit és a jó kávét, kedélyes hangulatban indulok a déli part felé. Fel szoktam venni a stopposokat, de mikor a két izzadt testű, félmeztelen fiatalembert meglátom, habozok. Alig tudom legyőzni az ellenérzésemet: az én időmben, úgy tíz évvel ezelőtt, még illett felvenni a stophoz egy trikót. De hát, istenem, változnak az idők. Az azonban már mellbe vág, hogy az ablakon behajolva, így szólít meg a bozontos fickó: — Haver, el tudsz vinni Fűzfőig? Megint arra gondolok, hogy változnak az idők, és kinyitom az ajtót. A szokással ellentétben a beszélgetést is ők irányítják. — Mit melózol, haver? — kérdezi az egyik. — Újságíró vagyok. — Újságíró? — röhögnek föl egyszerre. — Na, ne csináld már! Ezzel a kocsival?! Leforrázva ülök, mikor Fűzfőnél kiszállnak, végre. Nem akarok reklámot csinálni az autómnak, de nem a Magyarországon kapható legolcsóbb típus. Igaz, hogy egy kicsit öreg, igaz, hogy egy kicsit kopott, igaz, hogy egy kicsit zörög, de mertem volna tíz évvel ezelőtt egyáltalán azt gondolni, hogy egyszer lesz autóm? Hiába, változnak az idők. 1986. július 5-e nagy nap volt Komáromi Ferenc tulajdonos és Csiszár Elekné üzletvezető életében. Reggel hatkor megnyitották fogadójukat a siófok—szekszárdi út mellett, Daránypuszta határában, a Balatontól több mint tíz kilométernyire, mégis a Balaton idegenforgalmára alapozva. A kockázat nem kicsi. A területet és az alapépületet — egy volt általános iskolát — olcsón vették ugyan, a szolgálati lakással együtt 560 ezer forintért, de az átalakításra, a berendezésre nagyon sok hitelt kellett felvenni. — A fogadó egy szelíd ívű kanyarban van, lombos fák között. Nehéz észrevenni. Különben is, aki a Balatonról jön, még nem éhes, nem szomjas, hiszen csak tíz perre indult, aki pedig oda tart, miért álljon meg tíz perccel a cél előtt. Nem félnek, hogy nem tudják majd visszafizetni a kölcsönt? — Nem — válaszolja az üzletvezető, aki egyébként korábban az állami vendéglátásban dolgozott. — Nem az átutazó vendégekre számítunk elsősorban, hanem a visszatérőkre. Szó, ami szó, a III. osztályú árakkal működő vendéglő — berendezését tekintve — beillene I. osztályúnak is. A brassói aprópecsenye — 44 forintért — finom, a szekszárdi zweigelt mélyvörös, illatos, és pont annyira hűtötték le, amennyire kell. Üldögélvén az árnyas teraszon, morfondíroztam. Lám, már eddig, majdnem Iregszemcséig ér a Balaton partja. S ez jó. Hiszen ahol sokan járnak — mint a parti sávban —, ott bővülnek és javulnak a szolgáltatások. Vajh, ha e szempontból Balaton-part lenne már az egész ország! Vigh Sándor (Következik: Mibe fog ez kerülni?) A doránypusztai fogadó terasza Az Auróra „toronyfalu” 5