Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)
1986-09-15 / 217. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ HÉTFŐ, 1986. SZEPTEMBER 15. ■ 114. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM BARA 1,80 FORINT A MAGYAR SZAKSZEK KÖZPONTI LAPJA Vetik a rozsot és az őszi árpát A smintsárff sietteti a betakarítást — A napraforgó szívását gyorsítani kell — Kisebb a burgonya gumója Jól halad az alma exportja Szeptember első tíz napján tovább tartott a szárazság. Elseje és nyolcadika között az ország nyugati részében kevés — 2—5 milliméter — csapadék hullott, ami nem sokat segített. Sárospatakon ugyanakkor 27, Záhonyban 7 milliméter eső esett. Máshol legfeljebb záporok és zivatarok alakultak ki. A jelenlegi munkákra is rányomja bélyegét, hogy minden növény legalább két héttel korábban érett, mint általában szokott. Így a betakarítási munkák nagyon összetorlódtak — mondta Oravecz Sándor, a MÉM osztályvezető-helyettese. — A nyár végi, kora őszi vetésű növények munkálataival jól haladtak az üzemek. A mezőgazdasági üzemekben megkezdték a rozs és az őszi árpa vetését. A kender betakarításával elkészültek, a rizstermelő gazdaságokban pedig hozzáláttak a rizs aratásához. Elkezdődött a szója betakarítása is. A kora őszi munkákat gyorsította a nagy meleg, a talajmunkákat pedig nehezítette a szárazság. A földek olyan mértékben száradtak ki, hogy azokon csak rendkívül nagy erőfeszítéssel, többszörös anyagi ráfordítással lehet a talajmunkát elvégezni. Két-háromszoros műveletet kell végrehajtani, hogy a jövő évi termést megalapozzák. A gazdaságok szakemberei a talaj-előkészítésre nagy gondot fordítanak. Általában most szórják ki a műtrágyát és ahol győzik, ott a szerves trágyát is kihordják a földekre. A talajelőkészítés körülbelül 50 százalékát végezték el eddig. A betakarításban a legnagyobb feladatot most a napraforgó adja. Ahogyan haladnak a betakarítással, úgy válik láthatóvá, hogy az (Folytatás a 4. oldalon.) A Bajai Mezőgazdasági Kombinátban négyezer hektáron megkezdték a kukorica betakarítását MTI Fotó : Karáth Imre felvétele Koncert a battonyai SOS gyermekfaluért Várkonyi Péter és Peter Jankowitszh találkozója Szombaton folytatódott a Budapest Sportcsarnokban a battonyai SOS gyermekfalu javára rendezett jótékonysági koncertsorozat. A koncertet megtekintette a magyar állami, társadalmi és kulturális élet számos vezető személyisége, közöttük Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese, Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint a kormány több, más tagja. Az SOS gyermekfalu javára rendezett jótékonysági koncertsorozatra mintegy 200 külföldi közéleti személyiség, magas rangú politikus, tudós, művész érkezett hazánkba. A szombati hangversenyen a vendégek között helyet foglalt Hans- Dietrich Genscher, a Német Szövetségi Köztársaság alkancellárja, külügyminiszter és felesége; Peter Jankowitsch osztrák külügyminiszter; Christine Vranitzky és Claudia Vranitzky, az osztrák kancellár felesége és leánya; Otto Wolff von Amerongen, a Német Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének, valamint a Német Gazdaság Keleti Bizottságának elnöke és felesége; Rudolf Meffert, Bonn polgármestere és felesége, Helmut Kutin, az SOS nemzetközi szervezetének elnöke, valamint több német főnemesi család tagja. Ugyancsak ott volt a szombati koncerten Ernst-Friedrich Jung, a Német Szövetségi Köztársaság, valamint Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete is. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton a Parlamentben fogadta Otto Wolff von Amerongent és Karl-Hermann Finket, a Német Gazdaság Keleti Bizottságának ügyvezető igazgatóját, akik a battonyai SOS gyermekfalu felavatását megelőző jótékonysági gálakoncert alkalmából érkeztek hazánkba. Várkonyi Péter külügyminiszter vasárnap találkozott és megbeszélést folytatott Peter Jankowitschcsal. A két külügyminiszter áttekintette az időszerű nemzetközi kérdéseket. Hangsúlyozták, hogy mindkét ország érdekelt a fegyverkezési verseny korlátozásában. Ezzel összefüggésben nagy hangsúlyt kapott az atomfegyver-kísérletek felfüggesztésének fontossága. Aláhúzták, hogy Magyarország és Ausztria jószomszédi viszonya, kétoldalú kapcsolataik töretlen fejlődése jól szolgálja a helsinki folyamat továbbvitelét. Megerősítették, hogy országaik messzemenően érdekeltek az ez év novemberében kezdődő bécsi utótalálkozó sikerében és mindent megtesznek annak előmozdítása érdekében. (A koncertsorozatról lapunk 7. oldalán számolunk be.) Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Berlinbe érkezett a magyar szakszervezetek küldöttsége Több mint 150 ország 375 szakszervezete kapott meghívást a világkongresszusra Gáspár Sándornak, a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökének, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének vezetésével Berlinbe érkezett a XI. szakszervezeti világkongresszuson részt vevő magyar szakszervezeti küldöttség. Az NDK fővárosába a hét végén egymás után érkeztek a küldöttségek a világ minden tájáról. A kongreszszus az eddigi legszélesebb körű szakszervezeti fórumnak ígérkezik. Több mint 150 ország 375 szakszervezete (országos központok, illetve egyes szakmai szervezetek), húsz nemzetközi szakmai szövetség, valamint 78 nemzetközi és regionális szervezet kapott meghívást. Eddig 147 országból 435 szervezet jelezte, hogy részt kíván venni a kongresszuson, ám a végleges adatok csak a tanácskozás megkezdése utánra várhatók. A világkongresszus ugyanis, amely a Szakszervezeti Világszövetség alapszabálya értelmében egyúttal az SZVSZ legfelsőbb fóruma is, nyílt jellegű tanácskozás, amelyen a 206 millió szervezett dolgozót tömörítő SZVSZ tagszervezetei mellett a legkülönbözőbb irányzatú szervezetek, szakszervezetek, politikai, társadalmi, szakmai szervezetek vehetnek részt. Függetlenül attól, hogy tagjai-e, vagy sem az SZVSZ-nek, a tanácskozás minden fázisában azonos jogokkal rendelkeznek, beleértve a munkabizottságokat is. A meghívóval együtt kapta meg minden szervezet a fődokumentum tervezetét, amelyhez rendkívül sok észrevétel, javaslat érkezett eddig is. A Világszövetség folyóirata folyamatosan közzé is tette ezeket, elősegítve ezzel is a párbeszéd kibontakozását, a szakszervezeti mozgalom helyzetének elemzését, a tennivalók kijelölését. Már sor került az első kétoldalú megbeszélésekre, baráti találkozókra, az egyes földrajzi térségek szakszervezeteinek közös eszmecseréire, amelyekre a világkongresszus szintén kitűnő lehetőségeket nyújt. A hivatalos program ma délelőtt kezdődik az SZDSZ vezető testületeinek, az iroda, majd a főtanács ülésével. Szalay Ferenc Amerikai delegáció Rigában Vasárnap megérkezett Rigába, Lettország fővárosába az a 280 tagú amerikai társadalmi küldöttség, amely nagyszabású találkozókon vesz részt a szovjet társadalom képviselőivel. Az eszmecserék fő témái a szovjet—amerikai kapcsolatok időszerű kérdései lesznek. Az amerikai csoportban kormányzati tisztségviselők is képviseltetik magukat. A távfűtők felkészültek a télre Hangfrekvenciás vezérlés - Szabályozóberendezések Befejeződtek a karbantartási munkák az ország távhőszolgáltató vállalatainál és mindenütt készen állnak a távfűtés megindítására. A hivatalos fűtési szezon kezdete október 15-e, de ha a napi középhőmérséklet 3 napon keresztül 12 Celsius-fok alá süllyed, akkor már szeptember közepétől kezdve bármikor megkezdődhet a fűtés. Budapesten 220 ezer lakás hőellátását biztosítja a Fővárosi Távfűtő Művek, amely az idén 270 millió forintot költött a hálózatok, vezetékek, kazánok és hőközpontok karbantartására. Újdonság, hogy 1986-ban 500 újabb hőközpontot állítottak át hangfrekvenciás vezérlésre, ami azt jelenti, hogy egy elektromos jel segítségével üzembe helyezhetők a berendezések. A Debreceni Hőszolgáltató Vállalatnál is végeztek a karbantartási munkálatokkal. Biztonsági szelepeket építettek be, ezek szükség esetén kizárják a rendszerből a sérült szakaszt. A Tócos-kerti lakótelepen folytatódott azoknak a szabályozó berendezéseknek a beépítése, amelyek lehetővé teszik, hogy a földszinti és a tizedik emeleti lakások között legfeljebb 1 Celsius-fokos eltérés legyen a korábbi 5—6 fokos helyett. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat távhőszolgáltatási főosztályához 25 ezer lakás tartozik. Helyi specialitás, hogy a távhőszolgáltatást az átlagosnál több, 25 fűtőművel oldják meg. A karbantartás is munkaigényesebb, ennek ellenére Szeged minden távhőszolgáltató berendezésén elvégezték a munkákat. A tüzelőberendezések egy részénél kicserélték az évek során elavult földgázégőket és folytatták az energiatakarékosságot szolgáló hőmennyiségmérő berendezések felszerelését a hőközpontokban. Kisebb munkálatok még hátravannak, ez azonban nem lesz akadálya annak, hogy szükség esetén bármikor megkezdjék a fűtést Szegeden. Vas megyében az idén 50 millió forintos beruházásból főként Szombathelyen épültek hőközpontok és távvezetékek. A karbantartási munkálatokkal egyébként csak szeptember 20-ra végeznek, mert a hőközpontok építése során a kivitelezési munkák csúsztak. A csövek hegesztéséhez szükséges gázokat ugyanis nem tudták időben beszerezni. A kiadott víz mennyiségének szabályozása az Észak-budai Fűtőműben Tapolcsányi Éva felvétele A szíriai szóvivő hazánk nemzetközi szerepéről Dzsubran Kurija, Háfez Aszszad szíriai államfő sajtóirodájának igazgatója vasárnap magyar újságírókat fogadott Damaszkuszban, abból az alkalomból, hogy hétfőn Szíriába érkezik Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. Kurija a magyar párt- és állami küldöttség látogatása előtt nagyra értékelte és jónak nevezte a két ország kapcsolatait, méltatta Magyarország nemzetközi szerepét, a közel-keleti kérdésben elfoglalt következetes álláspontját, a Szíriának nyújtott magyar támogatást. A szóvivő kiemelte, hogy Magyarország szilárdan támogatja a közel-keleti kérdés igazságos rendezését. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, azok jól fejlődtek az elmúlt évek során — jelentette ki a szíriai szóvivő. (Cikkünk a 2. oldalon.) Csao Ce-jang fogadta Hetényi Istvánt Csao Ce-jang kínai miniszterelnök vasárnap fogadta a dr. Hetényi István pénzügyminiszter vezetésével Pekingben tartózkodó magyar küldöttséget, amelyet a Magyar—Kínai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság második ülésszakán vesz részt. Hetényi István a bizottság magyar tagozatának elnöke. A találkozón jelen volt Iván László magyar nagykövet. Egyetemi bölcsőben született „... címerében a kígyó és a könyv .. I haszonszedés egy aranyiéalmaskertben „Számolja ki, mennyit kerestem háromnegyed óra alatti". I Fiúk — fülbevalóval „ ... különben is, ez a divat." (Írások a 9. oldalon.)