Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)
1986-09-19 / 221. szám
NÉPSZAVA 1986. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK Mllanak régen a forgáladóiknál Szekrénybe zárt gyári gondok A munkaidő utolsó két órájában elnehezedik a kéz, remeg a láb, lassúbbak a mozdulatok. Könnyebben becsúszhat egy-egy hiba. Ugyanakkor azzal vigasztaljuk magunkat: már csak két óra, másfél, egy ... hamarosan mehetünk haza. Persze nem mindenki gondolkodik így. Van, aki észre sem veszi az idő múlását, s csak amikor rászólnak, hogy „Te, komám, itt alszol?”, akkor ocsúdik föl, nahát, megint eltelt egy nap. Hogy ki mit érez a munkaidő végén, azt meghatározza, jó vagy rossz munkával látták-e el, volt-e alkatrész, keze alá dolgoztak-e. Ez mindenütt így van, a Hajtóművek és Festőberendezések Gyárának budapesti telepén is. A „gödörben", ahogy itt a forgácsolóműhely házmegmunkáló részlegét nevezik, egy CNC-rendszerű CU— 1000-es megmunkálóközpont dolgozik. Mellette Kovács Miklós a programlistáról ellenőrzi, hol tart a gép. — Ó, ez a gép egy polihisztor! — fogad mosolyogva, és megtörli a homlokát. Az őszi kánikula ide is beszorult, a piszkos ablakokon alig jön be fény. Egész nap a higanygőzlámpák tompa fényében dolgozik. — Háromnegyed hatkor beprogramoztam a gépet. Most fél egy van, azóta megy a gép. Műszak végén se állítjuk le, mert egy ilyen megmunkálóközpont több millió forintot ér, nem hagyhatjuk parlagon heverni. Szükség is van rá, mert egyre kevesebben vagyunk. Ez a gép több hagyományos esztergán dolgozó kollégánk munkáját váltotta ki. Kovács Miklós a korán őszülő negyvenesek közé tartozik. Szinte elegánsnak hat, bakancsa is fénylik. Ezt a gépet nem szolgálhatja ki egy lompos, piszkos, rendetlen ember. Itt a gép megneveli emberét. — De azért nehogy azt higgye, hogy ez egy könnyű munka — mentegetőzik. — A munkaidő végére bizony már nem tudok annyira koncentrálni, mint az elején. Idegileg nagyon kifárad az ember. Szerencsére, ha jól programozok, nagyobb baj nem történhet. Most az Egyesült Izzónak készítünk bérmunkákat, mert késett a szovjet megrendelés. — Bizony nagy bajban voltunk, mert későn kötöttük meg a magánjogi szerződést a szovjet féllel — kapcsolódik a beszélgetésbe Tóth Béla, a vállalat vszb-titkára. — Ezért aztán módosítani kellett a tervünket, az elképzelt 260—300 milliós nyereség helyett valószínűleg csak 150—200 milliós nyereségünk lesz. Ráadásul a gazdasági szabályozók sem kedveznek nekünk. Jól képzett szakmunkásaink, mint a sülylyedő hajóról, úgy menekülnek. Nézzen körül a műhelyben, mennyi gép árválkodik itt. Pedig jó közepes ipari átlagot fizetünk az embereknek : hetvenhatezer forintot évente, és a forgácsolók még ennél is többet keresnek. — Én hétezerötszáz forintot keresek — mondja a sok milliót érő gépen dolgozó Kovács Miklós —, de a hagyományos gépek mellett is keresnek ennyit. Átmegyünk a műhely másik részébe, ahol egy szőke bajuszos fiatalember hajol az eszterga fölé. Rendes István huszonnyolc éves, a nyíregyházi gyáregységből jött. Tíz éve dolgozik a vállalatnál. — Különösebben nem fáradok el a munkaidő végére, csak olyan, mintha tíz kilométert futottam volna. Itt állok a gép mellett, egész nap. Háromnegyed kettőkor sűrített levegővel lefújom a gépről a forgácsot, letörlöm olajos ruhával. Úgy vagyok vele, mint paraszt a lovával. Tudom, hogy tisztán kell tartanom, mert belőle élek. Három hónapja dolgozom rajta. Hatezerhétszáz forintot viszek haza. Négyezer forint különélési pótlékot kapok, a feleségem ugyanis Nyíregyházán főiskolára jár, ötezer forint kell az albérletre. Nekem megéri, mert nem szeretem a munkásszállást. Egyedül szeretek lenni. Munkaidő után nehezen pihenem ki az idegi fáradtságot. Csámborgok a városban, sétálok a Duna-parton, ismerkedem a várossal. Pest közelében vettem egy telket, ha a feleségem végez, itt építünk házat. Füzek Nándor hórihorgas, negyven körüli férfi, egy nagy tárcsát emel az esztereára. — Ez a tárcsa most hetvennyolc kiló, amikor leveszem, harminc lesz. Ez anyagpazarlás. Lenne más módszer is ennek a munkadarabnak az elkészítésére, de valamelyik műhelynek sürgős szüksége van rá, ezért soron kívül kell megcsinálni. Csak az a baj, hogy négyszázötven perc a normája, és ezzel éppen hogy kijön a száz százalékom. Ha mindennap ilyen munkákat kapnék, bizony nem keresnék sokat. ’ Az eszterga meglehetősen ütött-kopott. Móder László tiszb-titkártól tudom, hogy a gyárban a gépek nagy része nullára van írva. — Engem nem zavar, hogy régi a gép. Jól megvagyunk egymással — szögezi le az esztergályos. — Ha elviszik, én is elmegyek. De most csak Velencére megyek délután horgászni, hogy egy kicsit elfelejtsem a gyárat. Azzal a kész munkadarabot a katonás rendben sorakozó többi mellé teszi, és elkezdi pucolni a gépet. Szinte gyengéden simogatja. Háromnegyed kettő van. Király László is leállította már a gépét. Elteszi a szerszámokat, egy olajos rongyban megtörli a kezét. — No, ezzel is megvolnánk — sóhajt elégedetten. — Ma nagyon fáradt vagyok. Harminckét év után az ember hamar fárad. Nekem a munkaidő vége már megváltás. Amikor hazamegyek, sokszor másfél óráig sem tudok fölkelni a fotelból. Nincs kedvem semmihez. Egy nap négy-ötféle munkát is el kell készítenem, ráadásul gyorsan, mert állandóan sürgetnek. Sokszor idegileg teljesen kikészülök ettől, úgy kapják ki a kezemből a kész munkát. Két órára már étvágyam sincs. Igaz, az üzemi kaja sem jó — panaszkodik. — Ma nem gmk-zok. A munkaruhámmal együtt a szekrénybe zárom a gyári gondjaimat is. Amikor kilépek a gyárkapun, a kapkodást, az idegeskedést, az anyaghiányt, mindent el akarok felejteni. — Én nem így vagyok ezzel — mondja Ritzl Henrik művezető —, mert hazaviszem a gyári gondokat is. Rágom magam miattuk. Én, kérem, negyven éve vagyok itt. A hatvanas években még ötven emberrel dolgoztam, de azokkal sokkal kevesebb gondom volt, mint ezzel a tizennéggyel. Nagyon meg kell gondolnom, hogy kinek milyen munkát adok, mert iszonyúan kevesen vagyunk. Most például elromlott az egyik NC-gép. Valószínűleg szét kell szedni, és akkor csak holnap tíz órára lesz meg. Fáradtan zöttyen a művezetői iroda székére. Kérdezni sem kell, sorolja gondjait: — Hát bizony, megöregedtem én is. Hatvan felé már ne ugráljon az ember. Két órakor már nehezemre esik felmenni a lépcsőn, mert rengeteget kell rohangálnom műszak közben. Hol ez nincs, hol az nincs, hol ez romlott el, hol az ■romlott el. Sokszor észre sem veszem, hogy vége a műszaknak. Hát igen, ha az ember a munkájával foglalkozik, akkor nemigen nézi az órát. De azért örülök, amikor vége van a műszaknak. Az nagy megkönynyebbülés... Udvarhelyi András Király László ma nagyon elfáradt Teknős Miklós felvételei Kovács Miklós is befejezte a műszakot Rendes István Nyíregyházáról jött Ábrahám Kálmán előadása a bécsi környezetvédelmi konferencián A környezetet védő technológia kérdéseiről kezdődött csütörtökön nemzetközi tanácskozás az osztrák fővárosban. A kétnapos konferencián, amelynek védnöke Franz Vranitzky kancellár, tőkés és szocialista országok vezető szakemberei vitatják meg a környezetvédelem időszerű, valamennyi országot érintő kérdéseit. A csütörtöki megnyitón Helmut Zilk, Bécs polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke tartotta az első előadást. A referátum azzal foglalkozott, hogyan ösztönzik Magyarországon a környezetkímélő, energia- és anyagtakarékos technológiák kifejlesztését. A tanácskozáson, amelyen európai előadók mellett amerikai és japán szakértők is részt vesznek, további magyar beszámolók is elhangzanak majd. Ismertetik Kapolyi László ipari miniszter előadását arról, hogy melyek az ipar feladatai a környezetvédelemben, más előadások egyebek között arról számolnak be, hogy Magyarország miként óvja a vizek tisztaságát. A TÓ CSEVEG Varázsütésre ért véget a vízparton a nyár. Szinte leradírozták az életet a stégekről, a föveny lerázta a hátáról a rendíthetetlennek tűnő napozókat, a szörfösök hadát elnyelte a vízre telepedett reggeli köd. Megint lejárt egy balatoni szezon. Vagy mégse? A felszedett bóják egyáltalán nem zavarják a hatytyúkat. Füred irányából jönnek és a fűzfői öböl felé haladnak. Közel a parthoz, mint a hódítók, akik méltóságteljes testtartással visszafoglalják az őket megillető ősi birodalmat. Körülöttük éled a víz. Apró halak rajokban kergetőznek a tündökletes tó tükörablaka alatt. Egy-egy ponty felszökken, majd visszacsobban, halszeme rámered a békességes hullámokra. A tó cseveg. A sirályok feleselése végigbukdácsol a szelíd tajtékon. A fodrok egymást kergetik. És ki tudja honnan, feltűnnek a fecskék, búcsúköröket írnak rá a víztükörre. A vadkacsák tollas ülepüket mutogatják feléjük. Az ember ilyenkor megilletődve közelít a vízhez. A mólón álldogálók átveszik a tó lüktetését, a csend és a mozgás harmóniájával töltekeznek. A nádas szélén három kisfiú. Olyan ráérősen tartják a botot, mintha bizony már túl lennének a holnapi leckén. A kis halra várnak a combtőig érő vízben, hogy az „aput” meglephessék vele. Mert hát az apunak mindig kell a kis hal, amikor kimegy este a tóra. Egy öreg ladik öreg csónakosa megunta a sikertelenséget, befelé tart. Cimborája, az üdülőportás várja a parton. A téma, a hal. Hihetetlen, hogy mennyit lehet ezekről a különös élőlényekről beszélni. Az árva szörfös is öreg ember, öreg a csónakázó házaspár is ott, a hattyúk vonalában, öreg a tó és az eszelő békessége, öreg és időtlen ez a zsivajtól megfosztott világ, amelyről ilyenkor lehullik a póz, lemállik a nyári festék. Az ember sziluettje olyan ott benn, egy árva csónakban, mint a halovány tusrajz, amelyet a nyugalom édes óráinak kezdetén egy fuvallat lehelt rá a víz színére. Oda a nyár. A dolgok rendje szerint most szabadságra megy a Balaton ... (szó) Jogi segítség a munkavállalóknak Tízéves a szakszervezeti jogsegély szolgálat Pontosan tíz éve, 1976-ban vezették be általánosan a szakszervezeti jogsegélyszolgálatot. Ebből az alkalomból csütörtökön emlékülést tartottak a SZOT és a Vasutasok Szakszervezete szervezésében. A tanácskozáson részt vett dr. Nagy Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, valamint Fecze Lajos, a SZOT osztályvezetője. Koszorús Ferenc, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti mozgalomban — születésétől kezdve — fontos szerepet töltöttek be a jogászok. Magyarországon már 1919-ben megalakult a Szociáldemokrata Párt keretei között a Munkás Jogvédő Iroda, a jogsegélyszolgálatnak tehát történelmi gyökerei is voltak. Természetesen annak idején más feltételekkel és más célokért kellett a szakszervezeti jogászoknak tevékenykedniük. A munkásvezetők büntetőjogi védelme, a munkaviszonnyal összefügő legalapvetőbb garanciális jogok megteremtése, ezek munkáltatókkal való érvényesítése volt elsőrendű feladatuk. A felszabadulást követő első évek után a szakszervezeti mozgalom egészében átmeneti hanyatlás következett be, az újbóli fellendülés a társadalmi viszonyok konszolidálódásával és a demokratizmus fejlődésével együtt az 1960-as években kezdődött. Erre az időszakra esett a széles körű szakszervezeti jogosultságok legmagasabb szintű jogszabályban, a Munka Törvénykönyvében történő rögzítése, valamint a vállalati kollektív szerződések eredeti rendeltetésének helyreállítása, formális elemektől történő megtisztítása. A társadalmi és gazdasági viszonyok alakulása, az érdekviszonyok sokszínűségének kibontakozása érlelte meg végül is azt a legmagasabb szintű politikai döntést — az MSZMP Központi Bizottsága 1974. évi márciusi határozatát —, amely a szakszervezeti jogsegélyszolgálat intézményes létrehozásának alapjául szolgált — mondotta a főtitkár. — E határozat a szakszervezeti jogsegélyszolgálatot rendkívül fontos társadalom- és gazdaságpolitikai célok szolgálatába kívánta állítani. Konkrétan a munkásosztály helyzetének javítását, valamint a munkaidő-kiesések csökkentését jelölte meg a jogsegélyszolgálat alapvető rendeltetésének. Amikor a jogsegélyszolgálat működésének elmúlt tíz évét politikai szempontból kívánjuk értékelni, nyilvánvaló, hogy azt kell vizsgálnunk, hogy mennyiben tudta rendeltetését betölteni. Ami a munkásosztály helyzetének javítását illeti, a mi jogsegélyszolgálataink alapvető és elsőrendű feladatuknak tekintették, hogy mindenekelőtt a munkaviszonyból, valamint az azzal szorosan öszszefüggő társadalombiztosítási ügyekben nyújtsanak jogi segítséget a munkavállalóknak, nyugdíjas dolgozóknak. Természetesen nem becsüljük le annak a jogi segítségnek a jelentőségét sem, amelyet a családjogi, polgári jogi, államigazgatási ügyekben nyújtunk a tagságnak. A munkaügyi, társadalombiztosítási jogvitákban, a konkrét panaszokban való közreműködés mellett a jövőben tovább kell erősíteni a jogsegélyszolgálat szerepét a munkahelyi konfliktusok megelőzésében. Ennek több módszere is van, illetve lehet. Igen fontosnak tartjuk például, hogy a jogsegélyszolgálat — gyakorlati tapasztalatait hasznosítva — fokozottabban vegyen részt a vállalati belső szabályzatok — különösen a kollektív szerződés — megalkotásában és ennek során is érvényesítse a jogos munkavállalói érdekeket. Ágazati, illetve SZOT- szinten működő szakszervezeti jogtanácsosok esetében ez a dolgozók élet- és munkakörülményeit szabályozó jogszabályok alkotásában való fokozottabb közreműködést jelenti. A konfliktusmegelőzés további módszere, hogy a jogsegélyszolgálat hívja fel a gazdasági vezetők figyelmét a munkahelyen kialakult jogellenes gyakorlatra, a belső szabályok, vagy a végrehajtás következtében kialakult, a vállalat működésére is negatív hatást gyakorló feszültségekre, érdekellentétekre. A főtitkár a továbbiakban kitért arra: sok helyen él még az a szemlélet, hogy a vállalati vezetők képviselik a vállalati érdekek előrevivő elemét, ezért a fegyelem megszilárdítására, a hatékonyabb munkára vonatkozó rendelkezések természetesen nem rájuk, hanem csak a beosztott dolgozókra vonatkoznak. Vannak vezetők, akik úgy gondolják, hogy a társadalmi tulajdon egyedüli birtokosai, hogy az egész vállalati kollektívák sorsát meghatározó döntési jog kizárólag saját privilégiumuk, amibe nem szólhat bele senki — mert például a szakszervezeti bizottság laikus —, ők viszont a legmagasabb szakértelmet képviselik. Ilyen szemléletből erednek aztán a dolgozót sújtó jogsértő határozatok, vagy a jogos igényeit elutasító munkáltatói döntések. Amikor a jogsegélyszolgálat a jogaiban sértett dolgozók képviseletében fellép, vagy a dolgozók jogait sértő helytelen gyakorlatot feltárja, nemcsak az egyén érdekvédelmét szolgálja, hanem közvetve — a törvényesség helyreállítása útján — a konfliktusok és a megosztottság csökkentését, ezzel pedig a vállalat eredményesebb működését segíti elő. A főtitkár ezután arról szólt, hogy a szakszervezeti mozgalom és a keretében működő jogsegélyszolgálatok minden rendelkezésre álló eszközzel támogatják a fegyelmezettebb munkára irányuló törekvéseket. Továbbra sem vállalhatják tehát a hanyag, fegyelmezetlen dolgozók képviseletét. A munkaidő védelme napjainkban ismét központi témává vált. Indokolt tehát, hogy megvizsgáljuk, milyen további segítséget tud ehhez nyújtani a jogsegélyszolgálat. Az idevonatkozó kormányhatározatban szerepel egy olyan felvetés, hogy nagyobb munkahelyeken a munkaidőkiesések csökkentése érdekében a dolgozók által igénybe vett szolgáltatások ésszerűbb intézésére célszerű lehet megfelelő apparátust működtetni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a szakszervezeti jogsegélyszolgálat ezt a célt is szolgálhatja. Némi létszámerősítéssel tehát esetleg a dolgozó nem kifejezetten jogi szakértelmet igénylő megbízásainak teljesítésére is ki lehetne terjeszteni tevékenységét. Ilyen megoldás — az eltávozások, és az e célból kivett szabadságok csökkentésével — nem vitásan a munkáltató érdekeit is szolgálná — mondotta Koszorús Ferenc. Az ülésen több előadás hangzott el a jogsegélyszolgálatok működési tapasztalatairól, valamint a jogpolitika időszerű kérdéseiről. T. J. 7