Népszava, 1987. szeptember (115. évfolyam, 231–257. sz.)
1987-10-07 / 236. szám
ó Ebben a rendszertelenül jelentkező sorozatban mindeddig a magyar szellemi élet kisebb műhelyeiről írtam, közöttük persze olyanokról is, amelyeknek méreteiket messze meghaladó a szellemi kisugárzásuk. Most egy olyan intézmény munkájába, gondjaiba avathatom be az olvasót, melynek helyzete, állapota kihat a magyar szellemiség egészére. Az Országos Széchényi Könyvtár ugyanis nem csak egy a többi 17 ezer hasonló könyvtár közül, hanem a nemzeti könyvtár. Az itt tárolt hat és fél millió dokumentum a legpontosabb lenyomata mindannak, amit a magyar kultúra a századok során létrehozott. Nemcsak a gyűjtemény nagysága, viszonylagos Csökkenő beszerzések Szente Ferenc főigazgatóhelyettes azzal kezdte, hogy miközben az itt dolgozók eleget akarnak tenni annak a társadalmi megbízatásnak, hogy minden szellemi terméket természetének megfelelő módon öszszegyűjtsenek, rendszerezzenek, visszakereshető állapotban tároljanak, feltárjanak, meg kell küzdeniük a mindennapok szűkösségével. Az utolsó 10 évben nem növekedett az állomány gyarapítására szánt pénz mennyisége, miközben a könyvek és folyóiratok ára két-, háromszáz százalékkal növekedett. Az általános forgalmi adó bevezetése nyilvánvalóan megdrágítja majd a könyveket is. A könyvtárak mint vásárlók, kénytelenek lesznek ezt a magasabb árat megfizetni — de miből? Nem várható ugyanis, hogy a magasabb árakhoz igazítsák a beszerzési kereteket. Nem ártana gondolkodni azon, hogy az új pénzügyi rendszer működésének negatív köret teljessége állítja a hazai könyvtárak élére ezt az intézményt, hanem szellemi hagyományai is. Itt készül évtizedek óta a Magyar Nemzeti Bibliográfia, és a külföldi könyvek központi katalógusa is. A régi nyomtatványok tára, a hírlap- és folyóirat-gyűjtemény, a kézirat-, plakát- és kisnyomtatvány-, zenemű-, térkép- és a színháztörténeti tár nem egyszerűen csak őrzője a dokumentumoknak, de fontos tudományos műhelyek éltetője is. Mindezekkel együtt ez a hatalmas gyűjtemény az ország legfontosabb információs bázisa, amely nélkül nem képzelhető el igényes gazdasági működés, fejlesztés, tudományos kutatás. kezményeit miként kerülhetnék el a könyvtárak, mindannyiunk hasznára. Vannak ugyan nagyon kedvezőnek látszó könyvterjesztői statisztikák, amelyek arról számolnak be, hogy még mindig növekszik a könyvre költött pénz összege, a szép számok mögött azonban gyorsan csökkenő példányszámok vannak. Kevesebb kötetet veszünk mostanában, de többet fizetünk azokért. A könyvtár az az intézmény, amely a nehezebb gazdasági körülmények között is sokat tehet a kultúra demokratizmusának megőrzéséért. Itt az emberek ugyanis állampolgári jogon juthatnak az információkhoz, függetlenül egyéni anyagi helyzetüktől. Nem véletlenül hangsúlyozta elméleti munkáiban és a gyakorlatban is oly sokszor a baloldali progresszió Lenintől Szabó Ervinig a könyvtárak különlegesen fontos szerepelések a felvételek sokszorosítására. A könyvtári tagsági díjak felemelése pedig nem merülhet fel komolyan ... Nem kevés baj forrása a könyvtáros szakma bizonytalan helyzete. Megbecsültségük ma már valahol az értelmiségiek rangsorának legalsó régióiban van, s ehhez igazodik szakmai presztízsük és fizetésük is. A könyvtárban dolgozók 80 százaléka nő. Az elnőiesedés pedig minden szakmánál a társadalmi rangvesztés legbiztosabb jele. A többség más, tévesen választott pálya, feleslegesnek bizonyult diploma kiegészítéseként szerez könyvtáros képesítést. A legjobbak egy része el sem kezdi, vagy nagyon gyorsan otthagyja a könyvtáros pályát. Az ottmaradó elkötelezettek egyre magányosabban vívják csatáikat a magyar könyvtárosság és a könyvészeti tudományok színvonalának megőrzéséért. Ők tartják fenn a Széchényi Könyvtárban, a szak- és megyei könyvtárakban a bibliográfiai, könyvészeti műhelyeket, nekik köszönhető, hogy egyes ilyen tárgyú alkotásaink nemzetközi érdeklődést is keltenek. Könyvtáras információ, társadalom Szolgáltatás pénzért Megvan persze a lehetőség arra, hogy ezek az intézmények szolgáltatásaik egy részét pénzért adják, s így javítsanak valamit nehéz helyzetükön. De az irodalomkutatást nálunk vagy maga a kutató végzi, vagy senki. Ám, még ha lenne is tömegesen igény témabibliográfiákra, irodalomkutatásra, ki teljesíthetné a rendeléseket a jelenlegi szakember-ellátottság mellett. Külföldi könyvtárakban természetes, hogy az olvasó a kívánt könyvrészletet, folyóiratcikket fénymásolva magával viheti. Ehhez a hazai bibliotékákból hiányzik a technika. Arra pedig, hogy éppen most vegyenek másológépeket, nincs pénz. Legtöbb helyen hiányzik a hanglemeztár, a szalagtár, s végképp nincsenek másolóberendező Barta Sándorra emlékezünk Aki Barta Sándor munkássága után tudakozódik az akadémiai irodalomtörténet hatodik kötetében, annak több helyen is fel kell ütnie ezt a tekintélyes vastagságú kézikönyvet. Egyfelől azért, mert ez a 90 esztendeje, 1897. október 7-én született, s 1938- ban, a sztálini önkény áldozataként meghalt kitűnő prózaíró mint költő, színpadi szerző és lapszerkesztő is beírta nevét századunk magyar irodalmába, másfelől pedig amiatt, mert rövid pályája során két korszakos jelentőségű irodalmi mozgalomnak is részese volt. Aki korai műveire kíváncsi, annak a húszas évek magyar avantgárd irodalmában kell tájékozódnia, aki pedig az érett író teljesítményei után érdeklődik, annak a proletárirodalomról szóló fejezeteket kell fellapoznia. Már ez a rövidke bevezetés is jelzi, hogy nem mindennapi pályaívvel és nem mindennapi tehetséggel van dolgunk. Barta művészete a kassáki avantgárdizmussal szoros kapcsolatban bontakozott ki, majd a vele való eszmei harcban nyerte el sajátos, eredeti arculatát. Művei az anarchista jellegű tartalmi és formai lázadástól elvezetnek az öntudatos kommunista alkotó látásmódjáig. Hogy az irodalomnak csak akkor van értelme, ha egyszersmind társadalmi és politikai cselekvés is, arra Barta a tanácskormány leverését követő bécsi emigrációjában döbben rá. Otthagyva a Kassák szerkesztette Mát, amelynek vezető munkatársa volt, Akasztott Ember, majd Ék címmel új folyóiratokat indít, melyekben a forradalomban és az ellenforradalomban szerzett tapasztalatai alapján a szocialista forradalmiság új értelmét és szerepkörét keresi. A tenniakarás vágya viszi 1925-ben a Szovjetunióba, ahol a forradalmi írók nemzetközi szervezetének alapító tagja, fontos állami tisztségek viselője, végül a moszkvai magyar emigráció irodalmi orgánumának, az Új Hangnak a szerkesztője lesz. 1935-ben, Moszkvában készül el főműve, Aranyásók című családregénye is, amelynek szövevényes cselekményszálai az első világháborút megelőző évek egész magyar társadalmát átfonják. A regény erőteljes, expresszív erővel megformált figurái és tömegjelenetei markáns betekintést engednek a kor társadalmi és szellemi viszonyaiba, s találóan érzékeltetik az ellentétes erők harcából kibontakozó fejlődés forradalmi irányát és dinamizmusát. Barta Sándor írásainak jelentős része ma még hozzáférhetetlen Magyarországon, s így maga az író sem áll azon a helyen kulturális köztudatunkban, amely őt teljesítményei jogán megilletné. Válogatott novelláit (Pánik a városban, 1959) és válogatott verseit (Ki vagy?, 1962) ugyan kézbe vehetjük, de riportjai, elméleti cikkei és regényei még kiadásra várnak. A mostani évforduló, úgy véljük, jó alkalom, hogy újfent felfigyeljünk szabálytalan tehetségére, és lépéseket tegyünk hagyatéka teljesebb megismerése felé. T. A. Évadnyitás az Operettben Külföldi vendégjátéka miatt a megszokottnál később tartotta meg évadnyitó társulati ülését a Fővárosi Operettszínház. A kedden összehívott ülésen Keszler Pál igazgató tájékoztatta a művészeket, a színház dolgozóit a müncheni vendégjátékról, valamint az évad további feladatairól. Miként elmondotta: az évadban hat premiert tartanak. Elsőként novemberben — a szovjet kultúra napjai alkalmából — Őszi randevú címmel gálaműsort mutatnak be, amelyen magyar és szovjet művészek lépnek fel. Az est rendezője Horváth Zoltán.December közepén Frastri olasz szerző Mennyből a telefon című musicaljét tűzik műsorra Tímár Béla vendégrendezésében. Januárban két új produkcióval is várják a közönséget, felújítják Lehár: Luxemburg grófja című nagyoperettjét. Seregi László rendezésében, Pártay Lilla koreografálásában és rendezésében pedig balettestre készülnek. Számítógép és katalógus A Széchényi Könyvtár 15 éve készül arra, hogy egyszer befogadhassa, alkalmazhassa a számítástechnika eredményeit. Lassan már nyugdíjba megy az első, erre kiképzett generáció. Most azonban úgy látszik, közeli az idő, hogy a Magyar Nemzeti Bibliográfia és a külföldi folyóiratok katalógusa az OSZK saját számítógépére kerüljön, s az olvasók számára is hozzáférhető szolgáltatások bázisa legyen. A posta által a jövőben kiépítendő számítógépes hálózatba bekapcsolódik majd ez az intézmény is. Ám azt, hogy kerül-e némi pénz a számítógépek és a perifériák beszerzésére, a programok kifejlesztésére, ma még nem lehet tudni. Ha igen, a hálózatba bekapcsolt minden kutatóhely közvetlenül kaphatja meg a munkájához szükséges információkat. A számítógép mögött azonban egyelőre marad a régi, a múlt századi módszerekkel dolgozó könyvtár. És hiába adja meg talán öt perc alatt a komputer a keresett könyv adatait, ha órákba telik, mire az a raktárból az olvasóterembe kerül. Az igazi megoldás az egész könyvtári rendszer elektronizálása lehetne. Ahhoz, hogy az OSZK jelenlegi 6 és fél milliós dokumentumállományának meglevő katalógusát mikrolapokon számítógépre vigyék, 8—10 millió forint értékű valutára és két-három évre lenne szükség. Ennek eredményeként a könyvtár központja lehetne egy országos — de a nemzetközi hálózatba is bekapcsolható — informatikai rendszernek, ami a pénz és az elhatározások függvényében szinte végtelenül továbbfejleszthető. Az információ érték A magyar gazdaságpolitika kemény váltást hirdetett meg. Ehhez egyebek mellett sok olyan ember is kellene, aki képes használni az informatika eredményeit. A külföldi példák sora mutatja, hogy a fejlesztésben, a gazdasági gondok leküzdésében azok az országok értek el nagyon jó eredményeket, amelyek nehéz helyzetükben sem sajnálták a pénzt az oktatástól és a könyvtáraktól. Nálunk a hivatali döntéselőkészítés, az informálódás legtöbbször 50—60 éves módszerekkel zajlik. Arra viszont ritkán van példa, hogy egy település tanácselnöke a helyi könyvtártól rendelt volna döntésének előkészítéséhez tájékoztató tanulmányt, hogy megismerje a vizsgált kérdés részleteit, a máshol meghozott döntések tapasztalatait. Amíg az arra hivatottak fel nem ismerik, hogy a könyvtár elsősorban erre való, és nem népszórakoztató intézmény, addig mindig „kultúrszociális” kérdésként kezelik fenntartásának, fejlesztésének ügyét is. Remélhető, hogy egyszer a termelő-fejlesztő cégek is rájönnek arra, hogy gazdaságosabb a már meglevő könyvtárak korszerűsítését, elektronizálását támogatniuk, mint saját információs bázisaikat drágán kiépíteni. Mindehhez természetesen nemcsak a könyvtárakban, hanem a gazdaságban is sok mindennek meg kell változnia. Pallagi Ferenc SZERDA, 1987. OKTÓBER 7. NÉPSZAVA Koreai művészegyüttes vendégjátéka Hazánkba érkezett és megkezdte tíznapos vendégszereplését a Koreai Néphadsereg Művészegyüttese. A száztagú ének-, zene- és tánckar elsőként a székesfehérvári Vörösmarty Színházban lép közönség elé, majd azt követően a gödöllői, nagykátai és gyöngyösi művelődési központban mutatja be produkcióját. A társulat október 9-én Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában tartja díszelőadását. Levéltárosok konferenciája Levéltárosok kétnapos országos tanácskozása kezdődőt kedden Nyíregyházán. A megyei és a központi szaklevéltárak vezetői, kutatói, szakmájuk, tudományuk tartalmi és technikai feltételeit igazítják a vállalati, intézményi irattározás megváltozott rendszeréhez. Megvitatták a történelmi értékmentő kiadói tevékenységet — Borsod, Győr, Hajdú, Nógrád, Pest, Szabolcs, Vas és Zala megyei levéltári tapasztalatok alapján. A konferencia két friss levéltári kiadvány könyvpremierjének is alkalmat kínált. • Balogh István: Szatmár vármegye 1596—1616 közötti regesztái, s Németh Zoltán: 1759—1792 közötti testamentumok, a nyíregyházi városalapító szlovákok végrendeletei című munkája jelent meg. (MTI) A rádió mellett EGY GYÁSZNAP UTÓÉLETE A megemlékezés újfajta módját találták ki a rádióban: nemzetünk 1849-es vértanúinak, az aradi tizenháromnak gyásznapját, október 6-át, a szokásostól eltérően ünnepelték meg. A vértanúk napja — történelmi tükörben. Már a cím is jelezte, nem a sokszor elhangzott kenetteljes szavakkal, frázisokkal emlékezünk, hanem a dokumentumok sok részletet és a nagy egészet is másképpen felragyogtató megvilágításával. Történészek, elhivatott szakemberek ülték körül a rádió asztalát, Ocsovai Gábor műsorvezető tárgyilagos, mégis ünnepélyesen meghatott irányítása mellett, hogy bemutassák e nemzeti gyásznap utóéletét. Föltételezve, hogy magát az eseményeket ismerjük, október 6-a különböző szellemi koráramlatok szerint való megölését vették szemügyre. Kezdve attól a kevéssé ismert ténytől, hogy valójában nem 13, hanem 15 kivégzés történt egyazon napon — közülük Fekete Imre ügye még ma is kevéssé feltáratlan az utókor előtt — folytatva azzal, hogy miképpen viselték a kivégzettek névbetűit fekete kőbe vésve előkelő hölgyek karperecként, „kezdőbetű-lánc” néven, Kossuth lemezen fennmaradt hangján át a baloldali ellenállók háború alatti tetteitől a mai napokig, amikor is megpróbál a nemzet objektíven, a tények, dokumentumok tisztázásával történelmi elégtételt szolgáltatni mártírjainknak. Sok még a feltáratlan részlet, a vértanúk iratainak közlése várat magára, magának Batthyánynak pere is csak németül jelent meg, és az obeliszkek, kripták, sírok nyugalma, rendben tartása is hagy kívánnivalót maga után. Mártírjaink többségükben nem hazai földben nyugosznak, sírjaik kegyeletes ápolása a környező szomszéd országokkal való baráti együttműködés eredményeképpen ma már méltó módon történik az évfordulókon. Ám a vértanúk szobrainak felállítása még mindig kérdőjeles, ügyük, irataik, feljegyzéseik közlése még várat magára. A rádiós kerekasztal résztvevői, Juhász Gyula, Katona Tamás, Nemeskürty István és Szabó Miklós, Ocsovai Gáborral együtt sürgették e még tisztázni valók elvégzését, a nagyon szép, ihletett hangú műsorban. Vámos György szerkesztésében tudományosan objektív, nemzeti elkötelezettségű, korrekt műsor született, egy olyan nap utóéletéről, amely nap maga, és az ünnep sorsa is történelmivé vált, amelyről minden hazánkfiának illik ismeretekkel rendelkeznie. TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMJÁTÉK A második világháború emlékei még ott élnek-lüktetnek az ember emlékezetében, idegeiben, szinte alig halványulóan. Az élmények felfeltörnek, és a késői hallgató előtt is felrajzolódik a világtörténelmi esemény egyegy kisebb vonulata, egyénekre „bontott” részlete. Különösen akkor, ha mint most, Mary György dokumentumjátékában, olyan elbeszélőt talált, mint Makó város nyugdíjas tanácselnöke, Forgó István. Aki nem csak a háború szörnyűségeit, hanem a derűsebb epizódokat is elmesélte. Hogyan csapták be nemegyszer a németeket, hogy egy kis húshoz juthassanak, hogyan sebesült meg, hogyan késleltette a bevonulási parancs végrehajtását stb. Közben, a háttér nagy összefüggéseit a szerkesztő, a kellő időben és helyen belevágott, egykori levitézlett nagyságok beszédeiből, a háborús szónoklatokból vett részletekkel, korabeli táncdalokkal illusztrálta, s még egy buzgó, lelkes harctéri tudósítást is hallhattunk a hangarchívum jóvoltából. A rendező, Kelemen László, pergő ritmusban rendezte meg a történetet, egy perc üresjárat nélkül, sűrűsödő drámai légkörben. A Hová vezet ez Y út? remek dokumentumdráma, fiataloknak történelmi tapasztalatszerzésre való okulás, felrázó és elgondolkodtató műsor. SZÉCSI FERENC RENDEZÉSEI Én még ismertem Szécsi Ferencet — nem sokan mondhatják el magukról, amit kortársaimmal együtt én elmondhatok. Nagyszerű ember és kiváló rendező volt, aki nem érhette meg, hogy tehetségét, jóra való hajlamait olyan korban bontakoztathassa ki, amely meg is becsüli érte. Török Tamás, a rendezőkolléga, a rádióspartner műsora nyitotta meg az emlékező műsorsorozatot, amelyet Szécsi Ferenc legjobb rendezéseiből kezdeményezett a rádió. E mostani, bevezető — Fejezetek a rádiórendezés történetéből — felfrissíti emlékeinket, új oldalairól mutatja meg a rádió egykori főrendezőjét és munkásságát. Azt hihetnénk, abban a bizonyos ellentmondásos korban nem születtek maradandó értékű művek, mert a kor patetikus, agyonpolititizált stílusa másfajta követelményrendszert tűzött ki megvalósításul. Szécsi Ferenc művei közt a tudatos értékmegőrzésre való törekvést látjuk legfontosabbnak, s hogy célját mennyire valósíthatta meg, a heti három mű (szerdán, csütörtökön, szombaton egy-egy) hallgatása után maga a rádióhallgató döntheti el. Háry Márta Körmendi János élete A színészéletrajzoknak megvan a szokásos rendje: a nagy művész tollba mondja hű krónikásának élete reá nézve kedvező vagy hízelgő fordulatát — különös tekintettel a forró sikerekre. Vagy az életrajzíró egy lezárt életmű megkoronázásaként archívumokból, levéltárakból, megsárgult újságokból és az egyelőre itt maradt barátok csalfa emlékezetéből kibányássza a tényeket, hogy belőlük kössön koszorút az elhunyt nagyság szobrának talapzatára. Körmendi János minden ma érvényes mérce szerint elérkezett abba a korba és színészi státusba, amelyben már kijár egy életrajzi könyv. Neki is ez a két választása volt. Mindkettő veszélyes, mindkettő lehet nagyon ízléstelen. De Körmendi nem azért olyan kitűnő színész, író, és nem azért olyan érzékenyen jó ízlésű ember, hogy csak úgy egyszerűen besétáljon ilyen csapdákba. Elvállalja a nyilatkozás kényszerű kötelességét, ha már egyszer úgysem lehet kitérni, elfogadja Sugár Róbert szerzői közreműködését, de fenntartja a jogot arra, hogy maga alakítsa az olvasó elé kerülő képet. Élete első felének történetét maga veti papírra. Azzal a ragyogó stílussal, mélységesen mély bölcsességgel, iróniával és öniróniával, amit Levelek az urológiáról című könyvében ismerhettünk meg. Még a pálya kiteljesedésének kacskaringós útjait bemutató, Sugár Róbert által írt fejezetek is kapnak ebből a fényből. Ez a könyv mentes minden öntömjénezéstől és hozsannázástól, ugyanakkor nem száraz leltár. Miközben számba veszi egy hatvanéves ember életének tényeit, szakmai tevékenységét, szórakoztat, magatartásmintákat kínál, a bölcsességhez vezető útra vezérel. Azért merem ezeket a nagy szavakat használni, mert tudom: amint az olvasó kinyitja, forgatni kezdi ezt a könyvet, mindezt meg is találja benne, de humorban oldva, megfosztva minden meghatottságtól. Nem tudom, mi része volt Sugár Róbertnek a Körmendi János, Életrajz két felvonásban című könyv megszületésében, de azt igen, hogy irigylem és tisztelem a bátorságért — no meg a biztos sikerért. (pallagi)