Népszava, 1988. augusztus (116. évfolyam, 182–208. sz.)

1988-08-13 / 193. szám

12____________ Mozaik Szeretettel köszöntjü­k névnapjukon Ipoly nevű olvasóinkat. A Nap kél 5 óra 37 perckor,, nyugszik 20 óra 01 perckor. — Alekszandr Ivanovics Kamsalov, a Szovjetunió Filmművészeti Állami Bi­zottságának (GOSZKINO) elnöke, a szovjet—magyar filmszakmai együttműködés keretében augusztus 8—12. között munkalátogatáson ha­zánkban tartózkodott. A vendéget fogadta Czibere Ti­bor művelődési miniszter. — Új gimnázium: Gödöl­lőn, a városközpontban meg­épült a 16 tantermes új gim­názium; a Pest Megyei Ta­nács anyagi támogatásával összesen 138 millió forintos beruházással elkészült há­romszintes iskola az eddig Máriabesnyőn működő szűk gimnázium helyébe lép. Így lehetővé válik, hogy az ed­digi 300 helyett 500 diák ta­nulhasson a város gimnáziu­mában.­­ A Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri program­ja szombaton Verdi: Don Carlos című operájának elő­adásával folytatódik. A mű­vet olasz nyelven, külföldi vendégművészekkel mutat­ják be. — Mossák a fővárosi hi­dakat. A hét végén — szom­baton és vasárnap — reggel 9 órától az Erzsébet híd „fürdetésén”, melegvizes le­mosásán dolgoznak a Fővá­rosi Közterület-fenntartó Vállalat tisztítóbrigádjai. A munkák idejére egy-egy for­galmi sávot részlegesen le­zárnak. — Nagyjavítás a Duna­menti Hőerőműben. Száz­halombattán, a Dunamenti Hőerőműben dolgoznak a villamos áramot termelő blokkok nyári karbantartá­sán. Eddig a hat darab, egyenként 215 megawatt tel­jesítményű blokk közül há­romnál fejezték be a mun­kát. A karbantartás októ­berben fejeződik be. — Autóexport-korlátozás. A lengyel kormány úgy dön­tött, hogy a jövő évtől az idei szinten korlátozza a Polonez és a Polski Fiat 125-ös típusú személygép­kocsik exportját. Ennek oka, hogy az elkövetkező években a tervezettől eltérően nem nő a személygépkocsi-gyár­tás, ugyanakkor óriási a ki­elégítetlen belföldi kereslet. Győri Imre, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1928 óta volt a párt tagja, 93 éves korában elhunyt. Ham­­vasztás utáni búcsúztatá­sa augusztus 16-án, ked­den 14.30 órakor lesz a kispesti új temetőben.­­ Az MSZMP IX. Kerületi Bizottsága. Kocsis Vilmos, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1930 óta volt a párt tag­ja, 80 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 18-án, csütörtökön 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Az MSZMP XIII. Kerületi Bizottsága, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Nyomda-, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozóinak Szakszervezete. — Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisz­tertanács elnöke, Sarlós Ist­ván, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke és Stadinger István, az Országgyűlés el­nöke fogadta Dallos And­rást, hazánknak a Pakisztá­ni Iszlám Köztársaságba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeli napokban uta­zik állomáshelyére. — Lottónyeremények. Az öttalálatos szelvényre 6 507 295 forintot, a négye­sekre egyenként 48 202 fo­rintot, a hármasokra egyen­ként 733 forintot, a kéttalá­­latosokra 33 forintot fizet­nek. A közölt adatok nem véglegesek. — Kaktuszkiállítás nyílt tegnap a Fővárosi Állatkert pálmaházában, az utolsó nyári bemutatók sorozatá­ban. A bemutató augusztus 25-ig tekinthető meg napon­ta 9 és 18 óra között.­­ A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban tegnap megnyílt a XXIII. országos ifjúsági képzőmű­vésztábor záró kiállítása. Augusztus végéig látogatha­tó. — Az Agrotek Mezőgaz­dasági Termelőeszköz Ke­reskedelmi Vállalat leltár miatt augusztus 29-től szep­tember 12-ig zárva tartja gép- és alkatrészraktárait. Ez idő alatt az áruátvételt és a -kiadást egyaránt szüne­telteti. — Kunszentmiklós és Tass bekapcsolódott a belföldi és nemzetközi távhívó-há­lózatba. A két község előfi­zetői a 76-os körzetszámmal hívhatók, közvetlen tárcsá­zással. Valamennyi előfizető telefonszáma megváltozott. — Földrengés rázta meg péntek hajnalban Irán Farsz tartományát — jelentette az AFP a teheráni rádióra hi­vatkozva. A földmozgások következtében egy ember meghalt, többen megsebesül­tek, s anyagi károk is ke­letkeztek. Egyesületet alakítottak a kiskőrösi szőlősgazdák Szövetségre léptek a Kiskő­rös környéki szőlősgazdák. Érdekképviseleti szervezetük alakuló gyűlését tegnap tar­tották meg Kiskőrösön, a városi pártbizottság épületé­ben. Az alakuláskor bejelen­tették, hogy a szervezet nyit­va áll az ország bármely ré­szén élő egyéni vagy szak­szövetkezeti szőlőtermesztő előtt. Legsürgetőbb teendő­jüknek tartják, hogy a kö­zelgő szüret előtt a felvá­sárló szervekkel megálla­podjanak egy olyan árban, amely legalább a termelési költségeket fedezi. Hangsú­lyozták az alakuló ülésen, hogy elítélik a must- és bor­hamisításokat, amelyek nem­csak a szőlőtermesztők hite­lét rontják, de súlyosbítják az értékesítési gondokat is. Elhunyt Galambosné Bolgár Anna újságíró Életének 57. évében, tragi­kus hirtelenséggel elhunyt Galambosné Bolgár Anna újságíró. Munkatársa volt többek között a Magyar Rá­diónak, a Népszavának, a Szabad Földnek, a Magyar Rendőrnek. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.15 Tv-torna 8.20 Szlovák nyelvű nemzetiségi m. 8.50 Hármas csatorna 9.35 Képújság 9.40 Az élővilág egysége Am. ism.-terj. films. XV/11. rész 9.55 Reklám 10.00 A láthatatlan nyomozó Am. tv-films. A Kié erőforrás. Ism. 10.50 Hol­ mi? Ifj. magazin 11.35 Szomszédok Teleregény, 34. fejezet 12.05 Képújság 15.45 Képújság 15.50 Forró szél Jug. tv-films. X/4. rész 16.55 Betűreklám 17.00 Híradó 17.15 Reklám 17.20 Van benne valami Barkochba-játék 18.00 Párbeszéd VIII/1. rész Animációs sor­ az adórendszerről 18.15 Nekem ne lenne hazám? 18.30 Családi torna 18.35 Reklám 18.45 Hupikék törpikék Belga rajzfilm I. Ism. 19.10 Esti mese 19.25 Reklám 19.30 Híradó 20.00 Vers — mindenkinek 20.05 A Római Birodalom bukása Am.—spanyol film II/1. rész (1964) Látványos történelmi film a belső viszályokról, hatalmi harcokról és testvérháborúról. 21.25 Ne hagyjátok abba a karnevált Harry Belafonte műsora 22.20 Híradó 2. TELEVÍZIÓ 2. 16.55 Tizenkét hónap az erdőn Augusztus. Ism. 17.15 Képújság 17.20 Movi-krónika 17.30 Rockstúdió 18.35 Körösi Csom­a Sándor testamentuma Ism.-terj. útifilm 19.30 Évek és napok Szovjet kisfilm. Ism. 20.00 Nyári szerenád a budai Várból 20.40 Képújság 20.45 Hálók és más csodák Angol rövidfilm 21.35 Építészeti világnap 22.05 Nagy tiszteletesek Dok.-film 22.45 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Hazudsz, Melitta (jug. tv-sor.) 9.00 Úttörők ma­gazinja 10.00 Kaleidoszkóp 10.40 Francia tv-sor. 11.35 Honv. ma­gazin 11.55 Zenés m. 12.45 Term.­­film 13.30 Grand Prix 17.20 Ve­szélyes öböl 17.50 Válasz a né­zők leveleire 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Tv-magazin 19.30 Hír­adó 20.00 Amikor a nyár nincs szabadságon 21.00 Sporthíradó 21.30 Didi és az örökségtől meg­fosztottak bosszúja 23.10 Kabaré­műsor 0.00 P. Lipa koncertje (dzsessz) 2. műsor: 16.55 Go­lyócska Miska 17.20 Grand Prix 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Aki esőben megy el 21.30 A Hír­adó szerkesztőségében 21.30 Dul­­cinea Tobosból (tv-játék) JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 13.50 Ráadás program 15.30 Népzene 16.00 Hét tv-nap 16.45 Hírek 16.50 Tv-naptár 17.00 Sportközvetítések 18.30 Dok.­m. 19.15 Rajzfilm 19.30 Tv-napló 20.00 Játékfilm 21.35 Tv-napló 21.55 Szórakoztató program 23.55 Hírek 2. műsor­ 14.35 Hogyan le­gyünk együtt? 15.05 Játékfilm gyerekeknek 16.35 Táborban 17.35 Színházi közv. 18.40 Dallas 20.00 Zenés est 21.45 Hírek 21.50 A kul­túra berkeiből 22.20 Sportszom­bat SZOVJET TV 6.30 Mi okból és miért? 7.00 Bal­esetmentes közlekedés 7.50 Az el­sők (dek.) 8.45 Népi dallamok 9.00 A XIX. pártértekezlet után 10.00 Mi illik, és mi nem? 10.30 A szocializmus országaiban 11.00 Mindenkinek, külön-külön 11.30 Az állatok világa 12.30 Hírek 12.40 Semmirekellő 14.15 A Szpar­­tak edzője 15.15 Népművészet 15.45 Radzsiv Gandhi politikai portréja 16.45 Örökségünk 17.25 Tv-torna 17.30 A tajga urának halála 19.00 Híradó 19.40 Az át­alakítás reflektorfényében 19.50 Rajzfilmek felnőtteknek 20.30 Dal ’88 21.25 Hírek 21.40 Előnyös szer­ződés 22.45 Hírek 22.50 Színész­klub KOSSUTH RADIO 8.00 Hírek 8.30 Családi tükör 9.05 Népi muzsika 10.00 Hírek 10.05 Ismét — a javából I 12.00 Déli krónika I 12.30 Mit ér a tudás? 13.00 Klasszikusok 13.49 Énekeljük együtt! 14.10 Ipargazdák 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Operafelvételek 15.16 Versek 15.25 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 A szülőföld muzsikája 18.15 Mese 18.30 Hírek 18.45 Híres történetek 19.45 Tolcsvay László szerzeményeiből 20.00 A Rádió Dalszínháza 21.39 Hétköznapok esztétikája 22.00 Hírek 22.10 Sporthíradó 22.25 Hangverseny 23.42 Versek 24.00 Hírek 0.15 15.50 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 9.00 Hírek 9.05 Tövisek és virágok 10.00 Oxigén 12.00 Hírek 12.10 Nóták 13.00 Hírek 13.05 Miska bácsi leveles­ládáj­a 14.00 Magunkat ajánljuk 16.10 A francia sanzon 17.00 Hírek 17.05 4X4 - játék 18.03 Sport 18.50 Adamis Anna lemeze 19.00 Hírek 19.05 Nóták 20.00 Kérted — hallgathatod! 20.27 Sport 20.50 Zenés játékokból 21.00 Hírek 21.03 168 óra 22.30 Del Shannon lemezeiből 23.00 Hírek 23.10 Sporthírek 23.15 Éjszakai klub 0.15—5.50 Éjfél után BARTÓK RADIO 8.00 Hírek 8.19 Dupré-művek 9.15 Romantikus zene 10.00 Barokk muzsika 10.30 Slágerlista 11.00 Hangfelvételek felsőfokon 12.10 Operalemezek 13.00 Hírek 13.05 Kívánságm. 14.05 Fauré- és Ravel-művek 14.50 Rézfúvós-művek 15.00 Lemezbörze helyett 15.55 Új lemezek 16.42 Két kvartett 17.30 Operaáriák 18.00 Aranyalbum 19.00 Hírek 19.05 Balázs Béla dalai 19.18 Zenekari muzsika 20.30 Mindennapi irodalmunk 21.00 Kamaramuzsika 22.09 Ki tudja, merre . . . 22.59 Operarészletek 23.30 Hírek Budapesti színházak Lézerszínház: Genesis (6), Jean- Michel Jarre (fél 8), Mike Old­field (9), Hild Udvar: Ninocska (8), Hilton-szálló: Kodály Kama­ra Táncegyüttes műsora (fél 9), Budai Parkszínpad: Jákó Vera­­emlékműsor (8), Fővárosi Nagy- I cirkusz: Ujjé, a ligetben! (de. 10, I du. fél 4, fél 8). Televízió- és rádióműsor 211—34 fok A Kárpát-medencében nincs számottevő erősségű légmoz­gás, az időjárást elsősorban a helyi domborzati és áram­lási viszonyok, valamint a nagytérségű leszálló légmoz­gások alakítják. Emiatt egy­­egy záportól, helyi zivatar­tól eltekintve száraz, csendes az idő. A számítások azt mutatják, hogy jelentősebb változás szombat estig sem várható. Tegnap délelőtt napos idő volt, a hőmérséklet már 11 órára 25 és 31 fok között alakult. Ugyanebben az idő­pontban a Balaton vize 25 fokos volt. Budapesten 12 órakor a hőmérséklet 31 fok volt. Várható időjárás az ország területén ma estig. Folytató­dik a túlnyomóan napos idő, de rövid ideig tartó, helyi zivatarok főként északon előfordulhatnak. Átmeneti szélerősödés csupán zivata­rok idején valószínű. Dél­után 29—34 fok közötti fül­ledt, meleg várható. Az európai nagyvárosok szombatra várható maximá­lis hőmérséklete: Párizs 24 fok, London 21 fok, Oslo 21 fok, Stockholm 20 fok, Hel­sinki 18 fok, Berlin 26 fok, Varsó 26 fok, Leningrád 17 fok, Moszkva 20 fok, Kijev 26 fok, Prága 28 fok, Bécs 32 fok, Róma 32 fok, Mad­rid 36 fok, Belgrád 35 fok, Bukarest 30 fok, Szófia 29 fok, Athén 34 fok, Bonn 28 fok, Frankfurt 27 fok, Mün­chen 28 fok, Zürich 27 fok, Bern 28 fok, Nizza 32 fok. SZOMBAT, 1­988. AUGUSZTUS 13. NÉPSZAVA Tervezőiroda keres belvárosi, illetve Déli pu. melletti munkahelyre: - TERVTÁROST (orosz nyelvtudással, technikusi végzettséggel, tervtári gyakorlattal rendelkezők előnyben), - GÉPÍRÓ ADMINISZTRÁTORT, - SZÁMÍTÓGÉPES ADATBÁZIS-KEZELŐT, - KOCSIKÍSÉRŐT és - RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁST. jelentkezés: 181-855/162 telefonszámon a tervtárvezetőnél. Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 8.15 Tv-torna 8.20 Óvodások filmműsora 8.40 Kerek világ Óvodások műsora 8.55 Képújság 9.00 Tom és Jerry Am. rajzfilms. 9.20 Látogatók Csehszl. films. XVI/6. 9.50 Az élővilág egysége Am. ism.­terj. films. 10.05 A dicsekvő varga Mesejáték (1979). Ism. 10.55 Veszprémi SE—Vasas bajn. labdarúgó-mérk. 12.45 Hírek 15.50 Képújság 15.55 RTV-közönségszolg. 16.00 Járműveink régen és most. . . Látogatás a londoni Science Museumban 16.40 Párbeszéd VIII/2. rész 16.55 Betűreklám 17.05 Delta Tud. híradó 17.30 Reklám 17.40 Nézzük együtt 18.10 Reklám 18.20 Tv-torna 18.25 Meséről mesére 18.55 Reklám 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.10 A Római Birodalom hu­szá­ra Am.—spanyol film, II/2. 21.35 Van öt perce? Donizetti: Lammermoori Lucia — Hárfa kadencia 21.40 Telesport 22.25 Hírek TELEVÍZIÓ 2. 15.30 Képújság 15.35 A nyelv világa 16.05 Tükörkép Válogatás a Magyar Tv műsorából 17.35 Robog az úthenger, VI/4. 18.15 Gondolkodó Tud. hetilap 19.00 Solti György a Magyar Állami Hang­versenyzenekar élén. Ism. 20.00 Száz híres festmény 20.10 Poll sándor-emlékmű­sor Dok.­film. Ism. 20.40 Az olasz művészet enciklopédiája A román kori kultúra Toscanában Olasz film 21.35 A Hét 22.35 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.10 Ítélet 10.55 Objektív 11.25 Zenés m. 12.10 Emberek északon 12.30 Autósok, motorosok magazinja 13.15 A természetvédelemről 13.55 Szórakoztató m. 14.45 Sportdok: 15.10 Cseh film 16.30 Koncert 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Zenés, szó­rakoztató m. 19.30 Híradó 20.10 Hoffmann mesél 22.35 Sporthír­­adó 22.55 Forma—1 23.35 Sakk 2. műsor: 13.10 Sportdélután: Grand Prix 19.10 Esti mese 19.30 Hír­adó 20.00 Katedra 21.05 Híradó 21.40 A divat soha nem megy ki a divatból JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 9.00 Magyar nyelvű fa­luműsor 10.20 Hírek 10.25 Vasár­nap délelőtt gyerekeknek 12.00 Mezőgazdasági m. 14.00 Films. 14.50 Komoly­zene 15.35 Dok.­dél­­után 17.10 Játékfilm 18.55 Rajz­films. 19.30 Tv-napló 20.00 Esti harangok 21.00 Játékfilm 22.30 Tv-napló 22.50 Ráadás program 0.50 Hírek 2. műsor: 8.55 Hírek 9.00 Ma a holnapért. Katonák m.­­ Játékfilm 12.00 Cigány nyelvű m. 14.00 Szórakoztató sportdél­után 20.00 Ism.­terj. film 20.45 Tegnap, ma, holnap 21.00 Kis koncert 21.20 Jug. labdarúgó­­bajn. 21.50 Sportszemle SZOVJET TV 6.00 Hírek 6.15 Aerobic 7.00 Ügyes kezek 7.20 A Sportlottó sorsolá­sa 7.30 Ébresztőóra 8.00 A hazá­mat szolgálom 9.00 Reggeli pos­ta 9.30 Világutazók klubja 10.30 Zenebutik 11.00 Falusi óra 12.00 Az egészség 12.45 Mozart-szonáta 13.05 A XIX. pártértekezlet után 13.50 Dalostalálkozó D Omszkban 15.05 A világ keletkezése 16.00 Nemzetközi panoráma 16.45 Va­sárnapi mozi 17.25 Egymilliós hozomány 19.00 Híradó 19.40 Csaj­kovszkij szimfóniái 20.40 Labda­rúgószemle 21.10 Hírek 21.20 Elő­nyös szerződés 22.25 Raymond Paulsz műveiből KOSSUTH RADIO 8.30 Énekszóval, muzsikával 9.00 Alma és fája 10.05 Örökzöld dallamok 10.54 Édes anyanyelvünk 11.00 Gondolat—jel 12.00 Déli krónika 12.15 Nemzetközi magazin 12.45 Bajor Nagy Ernő írása 12.55 Népdalkörök 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.00 Hírek 14.10 Művészlemezek 14.56 Szívesen hallgattuk 16.00 Hírek 16.05 Zenekari muzsika 17.00 Orvos­i munka nélkül 17.25 Radioton-korongok 17.30 Komoly­zene 18.15 Mese 18.30 Hírek 18.40 Remekírók hangszalagon 19.40 Népdalest 20.41 Mozart: A varázsfuvola 24.00 Hírek 0.15-4.20 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Hűvösvölgyi Ildikó matinéja 8.52 Kórusok 9.00 Hírek 9.05 Bácsi, kérem, hol lehet Itt focizni? 10.00 Marton Frigyes-sorozat 11.00 Hírek 11.10 Vasárnapi koktél 12.03 Nóták 12.55 Sport 13.00 Hírek 13.05 Mikrofonpróba 14.00 Többet ésszel 15.00 Hírek 15.05 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 21.00 Hírek 21.05 Társalgó 21.59 Handabanda 22.29 Countrymuzsika 23.00 Hírek 23.10 Dzsessz 0.15—4.20 Éjfél után BARTÓK RADIO 8.13 Kamarazene 9.05 Hangv. 9.50 Operakettősök 10.20 Új zenei újság 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Nagy siker volt! 12.10 Zongoraművek 12.55 Kis magyar néprajz 13.00 Hírek 13.05 Törvénykönyv 13.20 Operarészletek 14.10 Rockújság 15.05 Zenekari muzsika 16.05 Rádiószínház 16.55 Brahms: B-dúr szextett 17.30 Nemzetközi Rádió­egyetem 18.00 Operettekből 18.30 Szerbhorvát nyelvű m. 19.00 Hírek 19.05 Német nyelvű m. 19.35 Zenekari muzsika 20.30 Gál Ödön emlékére 21.01 Hi-Fi varieté 22.03 Diszkotéka 23.03 Törpék a páncél­­szekrényben 23.30 Hírek Budapesti színházak Hild Udvar: Ninocska (8), Hil­ton-szálló: Kodály Kamara Tánc­­együttes műsora (fél 9), Fővá­­­­rosi Nagycirkusz: Ujjé a liget-­­ ben! (de 10, du, fél 4). Az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat megnyitotta konvertibilis valutáért értékesítő TAX FREE BRILLANT üzletét Bp. V., Párisi u. 5. alatt. Kedvező feltételekkel vásárolhatnak­­ márkás karórát, - fali- és ébresztőórákat, - arany és ezüst ékszereket, - drágaköveket, - exkluzív divatékszereket. Várjuk ajánlatunkkal a vásárolni szándékozó külföldi vendégeket, valamint devizaszámlával rendelkező vásárlóinkat. ÓÉV BRILLANT ÜZLETE, Bp. V., Párisi u. 5. A

Next