Népszava, 1989. július (117. évfolyam, 153–178. sz.)
1989-07-10 / 160. szám
1989. JÚLIUS 10., HÉTFŐ Véget ért a phenjani VIT Budapesti küldött támadása a magyar vezetők ellen Gigantikus, méreteiben a megnyitón is túltevő ünnepéllyel zárult pénteken a 13. Világifjúsági Találkozó hivatalos programja Phenjanban. Az ismét zsúfolásig megtelt 150 ezres Május 1. stadion közönsége a koreai szavalókórusoktól buzdítva hosszú percekig tombolva követelte „a koreai nép vezérének” megjelenését, majd újabb percekig ünnepelte a hatalmas dísztribünre belépő Kim Ir Szent. A záróbeszé,dek a megnyitóhoz hasonló-ban most is háttal a tömegnek, arccal a dísztribün felé hangzottak el. A namíbiai, majd a palesztin nemzeti előkészítő bizottság vezetőjének angol nyelvű beszédét most is, mint a megnyitón, érthetetlenségig elnyomta az egyidejűleg felhangzó koreai nyelvű szavalókórus. A fesztivál alatt legalább féltucat, több tízezer embert megmozgató tömegdemonstráció volt Phenjanban Péntek este azonban mindezeknél is félelmetesebb, lélegzetelállítóbb produkciókkal kápráztatta el közönségét a vendéglátó. A műsor első jelenetében a stadion mintegy 70 méter magas tetőszerkezetéről „tündérek" szálltak le egy fátyolszerű szivárványodon a „földi paradicsomba”. A műsor fénypontjaként egyensúlyozó légtornászok száguldottak át a küzdőtér felett, 70 méter magasban kifeszített két dróton, majd fellógatott légtornászok zuhantak 34—40 méteres mélységbe, s emelkedtek újra a magasba, hintáztak az egész küzdőtér felett. Az utolsó jelenetben a műsor több tízezer szereplője, köztük a különböző emberfajtákat jelképező nagyfejű bábuk, járultak Kim Ir Szen tribünjéhez, hogy éltessék a „nagy vezért”. Még tartott az ünneplés, amikor a stadiont demonstratívan elhagyta a megnyitón bántalmazott dán, valamint a norvég küldöttség. A stadion előtt a norvégok „Hol az amnesztia?" felirattal várták be a záróünnepélyrőlkiözönlött tömeget. A phenjani fesztiválról egyébként igen szélsőséges vélemények alakultak ki. A továbblépést sürgetőknek az az álláspontjuk, hogy nem volt alkalom konstruktív vitára. A viták elmaradása a nemzetközi ifjúsági mozgalom válságán túl nagyrészt annak a következménye volt, hogy az észak-koreai házigazda túlértékelte saját szerepét, a fesztivált elsősorban propaganda céljaira használta fel s nemegyszer nyilvánvalóan akadályozta a delegációk mozgását, egyes vitafórumokon való részvételét is. Phenjan ezzel valószínűleg megadta a kegyelemdöfést a hagyományosan értelmezett világifjúsági találkozóknak. Szabó György, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára szerint a kialakult helyzet változtatásra kényszeríti a legnagyobb nemzetközi ifjúsági szervezetet is. A főtitkár az MTI tudósítójának nyilatkozva elképzelhetetlennek mondta, hogy a DIVSZ a tagszervezetek néha szögesen ellentétes álláspontjai mellett általános konszenzusra jusson akár egy következő fesztivált illetően is. A magyar küldöttség részvételét tapasztalatlanság, felkészületlenség, megosztottság, sőt, olykor érdektelenség és belső viszály jellemezte a phenjani 13. világifjúsági és diáktalálkozón. Mindez jórészt a még hagyományosan működő fesztiválmozgalom és a Magyarországon zajló politikai átalakulási folyamat ellentmondására vezethető vissza. A magyarok mindössze három kérdésben jutottak egységes álláspontra. Megkésetten ugyan, de csatlakoztak■ a finn delegáció felhívásához Kína ügyében, előzetesen egyetértettek Forrai István felszólalásával az emberi jogokkal foglalkozó tanácskozáson. A harmadik, ugyancsak későn született állásfoglalásban pedig a delegáció Antoniewicz Rolandnak, a magyar—lengyel országjáró diákszövetség elnökének s így a magyar delegációvezetés egyik tagjának megnyilatkozásaitól határolta el magát. Antoniewicz Roland ugyanis — nem kérve a küldöttség véleményét — több ízben felszólalt politikai fórumokon, úgymond a magyar kommunisták nevében. Beszédeiben hajbókolt a KNDK, annak vezetői és eszméi, valamint Nicolae Ceausescu és Jan Fojtik politikája, nézetei előtt. Revíziós törekvéseknek nevezte a magyarországi folyamatokat és likvidátoroknak minősítette Pozsgay Imrét, Nyers Rezsőt, Horn Gyulát. A magyar küldöttség e megnyilvánulásokat megdöbbenéssel fogadta, azokat szélsőséges egyéni véleménynek minősítette és elfogadhatatlannak tartotta, hogy az egész küldöttség álláspontjaként hangzottak el. Demonstráció Párizsban Párizsban szombat délután impozáns tüntetés, este pedig százezres popzenei hangverseny zajlott le „a gazdagok bicentenáriuma” elleni tiltakozás jegyében. A szervezők — írók, művészek, szakszervezeti és egyházi vezetők — felháborítónak tartották, hogy a feudális rendet megdöntő francia forradalom 200. évfordulóját a francia kormány „a világ urainak”, a hét leggazdagabb tőkés ország vezetőinek csúcsértekezletével ünnepli meg. Gilles Perrault író „ízléstelennek és történelmi képtelenségnek” minősítette a tőkés csúcsot, Jacques Gaillot püspök pedig kijelentette: „nem elég ünnepelni a forradalmat, hanem folytatni is kell. Délután az operától közel harmincezres tömeg menetelt a Bastille térre azzal a jelszóval, hogy „Adósság, apartheid, gyarmatok — ebből elég volt”. A menet élén haladt Gilles Perrault és Jacques Gaillot, a Forradalmi Kommunista Liga nevű trockista párt és az FKP vezetői, Otelo Sáraivá de Carvalho, a börtönéből nemrég szabadult portugál forradalmár, és neves popénekesek. Mögöttük meneteltek a függetlenségükért küzdő kanakoknak, a csendes-óceáni francia külbirtok, Új-Kaledónia őslakóinak képviselői, szakszervezeti vezetők, a forradalmat idéző frígiai sapkákban. Pénteken reggel Juan Tang elnök vezetésével hazánkba érkezett a Munka Világszövetsége végrehajtó bizottságának delegációja. A küldöttségben az elnököt elkísérte két alelnöke és Jan Kulakowski főtitkár is. A villámlátogatás során a világ harmadik legnagyobb szakszervezeti szövetségének delegációja találkozott a magyar kormány képviselőivel, tanácskoztak a SZOT vezetőivel, és alkalmat kerítettek arra is, hogy baráti beszélgetést folytassanak a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája képviselőivel. A delegáció elutazása előtt interjút kértünk Jan Kulakowski főtitkártól, aki a Munka Világszövetsége vezetésén belül elsősorban a szocialista országok szakszervezeti mozgalmaival foglalkozik. Főtitkár úr, hogyan jött létre és minek köszönhető az önök magas szintű látogatása? — A látogatást mi kezdeményeztük, s természetesen nemcsak Magyarországon, hanem ülünk előző két állomásán is: a Szovjetunióban és Lengyelországban. Az előzményekről annyit, hogy levélben jeleztük a SZOT- nak és az alternatív szakszervezeteknek látogatási szándékunkat és postafordultával kaptuk mindkét szervezettől a választ: szívesen látnak bennünket. Mivel kettős tartalmú volt a kérdés, el kell mondanom, hogy miután a Munka Világszövetsége ez év őszén tartja soros kongresszusát, a végrehajtó bizottság szükségesnek tartotta, hogy megismerkedjünk a kelet-európai politikai változásokon belül azokkal a változásokkal, amelyek a szakszervezeti mozgalmakat érintik. Itteni tárgyalásaik során születtek-e érdemi megállapodások? — Úgy gondolom, ilyenekről még korai lenne beszélni, hiszen ezt az utazást elsősorban a kölcsönös megismerésnek és információcserének szántuk. Ennek ellenére örömmel vettük, hogy meghívásunkat a venezuelai kongresszusunkra, mind a SZOT vezetői, mind pedig a liga képviselői elfogadták. A tárgyalások során egyébként biztosítottuk támogatásunkról a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját és annak kezdeményezését, vagyis az idén vagy jövő év elején megrendezésre kerülő Európai szakszervezetek együttműködési konferenciájának a tervét. Mielőtt az elképzelhető további kapcsolatokról beszélgetnénk, legyen szíves, főtitkár úr, ismertetni a Munka Világszövetségének eddigi kapcsolatait a magyar szakszervezetekkel. — Túl sokat nem mondhatok. Sajnálatos módon a SZOT korábbi vezetése a tárgyalások során gyakran megbízhatatlan volt, más ígéreteket és információkat kaptunk külföldi tárgyalásaink során, és más véleményeket hangoztattak itthon. De ne beszéljünk a múltról. Én fontosabbnak érzem, hogy az elkövetkező időkben szorosabb együttműködés alakulhat ki a Munka Világszövetsége és a magyar szakszervezeti szövetségek között. Ezek szerint a két tárgyalás során bebizonyosodott, hogy a SZOT és az alternatív szakszervezetek a nemzetközi kapcsolatrendszereikben nem zárják ki egymást? — Nagy Sándorral, a SZOT főtitkárával való tárgyalások során számunkra bebizonyosodott, hogy az a szövetségi rendszerben elképzelt szakszervezeti pluralizmus, amelyet a magyar hivatalos szakszervezetek meg kívánnak valósítani, nagyon közel áll a Munka Világszövetsége plurális gondolkodásához és ténykedéséhez. Úgy gondolom, az is természetes, hogy az alternatív szakszervezetek képviselőivel és Forgács Pállal folytatott beszélgetéseink egyértelművé tették, hogy céljaink szinte közösnek mondhatóak. Megfogalmazná, a Munka Világszövetségének célját? — Természetesen. De engedje meg, hogy elsősorban csak címszavakban beszéljek róla. A mi szövetségünk tagszervezetei olyan állam és államrend kialakításáért küzdenek, ahol a középpontban a dolgozó ember és érdekei állnak. Harcolunk a nemzetek önrendelkezési jogáért, és ezen belül elsősorban a szakszervezetek függetlenségéért. A Munka Világszövetsége elsősorban a fejlődő világ országaiban fejti ki tevékenységét, de vannak tag-szakszervezeteink Észak-Amerikában és Európában is, sőt Kelet-Európában is, hiszen talán kevesen tudják, hogy a Lengyel Szolidaritás szakszervezet nemcsak a marxista alapú Szakszervezeti Világszövetségnek, de a Munka Világszövetségének is a tagja. Alapvetően célunk az érték, békén alapuló szakszervezeti tevékenység és ilyen értéknek tekintjük az emberi méltóság védelmét és megőrzését. Ennek természetesen összes emberi kulturális, és szociális dimenziójával együtt. Természetesen ehhez kapcsolódik egy társadalomkép is, amely megvalósításához a világ 88 államában működő tagszervezeteink konkrét, gyakorlati és hatékony tevékenységére van szükség. Még a beszélgetésünk elején főtitkár úr a Munka Világszövetségén belüli pluralizmust említette. Korábban hosszú ideig a Munka Világszövetséget mint kereszténydemokrata szakszervezeti szövetséget emlegették. — Nem vagyunk kereszténydemokraták, de szimpatizálunk ezekkel az eszmékkel. Pluralizmusunk lényege éppen az, hogy nem vallási és politikai elkötelezettségen alapul, hiszen sok vallást és sokfajta politikai nézetet képviselő emberből áll tagságunk. Mindenesetre pluralizmusunkhoz hozzátartozik az is, hogy semmilyen politikának nem vagyunk elkötelezve, a politikai függetlenséget tevékenységünk kiinduló pontjának tekintjük. Ugyanakkor bizonyos célokért az együttműködést el tudjuk képzelni más szakszervezeti, vagy politikai formációkkal. Befejezésül: az önök tárgyaló küldöttsége mind a két megbeszélésen különös hangsúllyal szólt a szakszervezeti szabadság fontosságáról. Valóban, hiszen a Munka Világszövetsége minden tagjának közös alapállása szerint a szakszervezeti szabadság olyan emberi jog, amelynek korlátozására senki, és semmiféle politikai irányzat nem jogosult. L. Boda András Megfogalmazott céljaink közel vannak egymáshoz As együttműködés lehetőségei korlátlanok Interjú Jan Kulakowskival a Munka Világszövetsége főtitkárával Bolgár muzulmánok Már 120 ezer... A bolgár televízió legfrissebb híradása szerint a hét végéig már 120 ezer bulgáriai muzulmán távozott Törökországba A bolgár tömegtájékoztatás egyelőre nem adott hírt arról, hogy a bolgár—török viszonyban kialakult újabb feszültség miatt Törökország hivatalosan a Szovjetunió közvetítését kérte. Arról sem számoltak be, hogy az iszlám konferencia a muzulmán világgal szembeni kihívásnak minősítette a bulgáriai muzulmánok tömeges Törökországba távozásának az ügyét. (MTI) Mi és Amerika Sokatmondó jelképként is felfogható, hogy mire George Bush magyar földre lép, már újra helyén áll egy szobor Budapesten, a Szabadság téren. Sokatmondó jelkép ez azért, mert egy kis és egy nagyon nagy ország kapcsolatainak múltját, jelenét és talán jövőjét is szimbolizálja, mert ismét ott van, ahová szánták és azért van ott, amire szánták. Harry Hill Bandhol az amerikai tábornok emlékét őrzi, örökíti tovább, aki 1919- ben a szövetségesek katonai missziójának tagjaként személyesen akadályozta meg, hogy a román csapatok elhurcolják a Magyar Nemzeti Múzeum kincseit. Az 1936- ban felállított szobor negyven éve tűnt el, nyilván a hidegháború viharaiban, s csak néhány esztendeje bukkant fel ismét. Előbb a budapesti amerikai rezidencia kertjét díszítette, s most Mark Palmer nagykövet biztatására tér vissza onnan megszokott helyére. Talán nem túlzás azt állítani, hogy mi magunk is e szoboréhoz hasonló utat jártunk be az amerikai kapcsolat megítélésében az elmúlt négy évtizedben. Fontos ezt felismernünk, mert így válik országvilág előtt érthetővé az az ügybuzgalmunk, amellyel az amerikai elnök fogadására készülünk. Hiszen nehezen lenne letagadható, hogy várjuk, nagyon várjuk már őt. Töprengünk, ábrándozunk, mérlegelünk, némiképp szorongunk és roppant kíváncsiak vagyunk, elvégre nem mindennapos eseményről van szó: hivatalban lévő amerikai elnök most először látogat el hozzánk. Aztán önmagunkba, nézünk, milyennek látjuk mi Amerikát? Először talán azoknak a magyaroknak a képe ötlik fel bennünk, akik ott lettek második hazája. A kitántorgott másfél millió nincstelené, a fasizmus elől elmenekülteké, például Bartók Béláé, a világhírű tudós magyaroké, Neumann Jánosé, Szilárd Leóé, a hidrogénbomba atyjaként hírhedt Teller Edéé, a sztálinizmustól megrettenteké, így a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberté, az utóbbi időben sokszor látott Sörös Györgyé, aki most alapítványával hódít szülőhazájában, az 1956-ban kivándoroltaké és a többieké, ismerősöké, ismeretleneké, akik ma vagy kétmillióan ott élnek Amerikában. Mindjárt ezután a kétoldalú kapcsolatokat vesszük szemügyre, s magunk is meglepődünk azon, hogy milyen messze múltba nyúlnak vissza, s hogy milyen sok ágon futottak még a nehéz időkben is. A politikai-gazdasági kapcsolatok fejlődésében azonban az első igazi fordulópontot az 1978-as év hozta meg, amikor az Egyesült Államoktól visszakaptuk a koronázási kincseket, és kereskedelmi megállapodást is kötöttünk. Azóta vett ígéretes, folyamatában előremutató irányt együttműködésünk. A második fordulópontot Grósz Károly tavalyi amerikai látogatása jelentette, amely tanúsította, hogy az Egyesült Államok politikai, gazdasági vezetői érdeklődéssel, szimpátiával figyelik a nálunk végbemenő változásokat, s hogy a kapcsolatokban számtalan lehetőség kínálkozik a továbblépésre. Ahhoz azonban, hogy ezeket kamatoztatni tudjuk, itt és ott, s a kétoldalú tárgyalóasztalnál is sok mindent kellett és kell még tisztázni. Ezt a tisztázást lendítheti most tovább Bush elnök látogatása, s ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy az ame- | rikai vezető még elindulása előtt törté- nelmi jelzővel illette budapesti útját. Nyomatékosan szólt arról, hogy nem ki- | ván beavatkozni belügyeinkbe, nem akar féket verni a Szovjetunió és Kelet-Euró-a közé. „Nemzért megyek Magyarországra, hogy Gorbacsov életét nehezítsem” — mondta. „Ugyanakkor úgy hirszem, önöknek is tudomásul kell venniük, hogy ha a gazdasági rendszer a nagyobb nyitottság, az erősebb magánszektor irányába halad, akkor az Egyesült Államok könnyebben lehet teljes értékű partner a gazdaság fejlesztésében, reform-jában” — szögezte le az elnök. Tulajdonképen itt érkeztünk el a Bush- látogatás számunkra legfontosabb kérdéséhez: m mit várhatunk az amerikai elnöktől? Az, hogy az Egyesült Államok első embere ellátogat hozzánk, nem csupán kétoldalú, hanem a mai időkben világra szóló esemény. Óriási tehát és közös a felelősségünk. A siker azokat a kedvező folyamatokat ösztönözheti, amelyek a nem-zetközi életben ismét utat törtek maguknak, amelyek a konfrontáló világból az együttműködő világba visznek el, ahol kevesebb lesz a fegyver és több, egyre több az összekötő kapocs. Serkentheti földrészünk egymástól elszakított két ré-szének további közeledését, a közös euró-pai ház felépítését. S segítheti azokat a változásokat, amelyeket itt, Kelet-Európá- | ban mi egyrészt válságjelenségekként, másrészt a valódi megújulás reményében élünk meg. De túl ezen nemzeti érdekünk is a lá- togatás sikere. Az amerikai elnök renge-eteg újságírót vonz fővárosunkba, akik el- | viszik hírünket a világba, s fontos, hogy jó hírünket keltsék, hogy minél átfogóbb és hitelesebb képet rajzoljanak orszá- | gunkról. Fontos a látogatás sikere abból a szempontból is, mert újólag bizonyít- t hatja hazánk nyitottságát, együttműködési készségünket a világ felé. És, persze, fontos a siker a kétoldalú kapcsolatok jövője" szempontjából is. Alig- ha kell különösebben magyarázni, mit je-lenthet számunkra Amerika fejlettsége a gazdaságban, az oktatásban, a kultúrá- §ban. A gazdasági együttműködés két kü lönböző társadalmi rendszerű ország kü-lött különösen bizalomigényes terület, iít a tét most nagy, mindenekelőtt számunkra nagy. A siker alátámaszthatja a Magyarországnak csaknem egy hónapja megszavazott preferenciális vámelbánást, ami évente 4,5 millió dolláros vámköny- f nyítést jelent amerikai részről, exportunk mai szintje melett, és versenyképessé tesz olyan termékeket is, amelyek eddig nem voltak azok. Biztosíthatja számunkra a legnagyobb kedvezményes elbánást, immár nem egy, hanem öt évre vagy — és most mégis ábrándozunk egy kicsit? — korlátlan időre. Elérhetjük, hogy a külföldi magánbefektetésekre garanciát vállaló amerikai kormányhivatal (OPIC) tevékenységét hazánkra is kiterjesztik, hogy a COCOM-lista enyhébb lesz, hogy az ír Egyesült Államok nyugati partján is lesz a képviseletünk. Ez távlatos programja lehet a magyar —amerikai kapcsolatok fejlesztésének. Ebben kiemelkedő állomás a Bush-látogatás. Kocsi Margit 3