Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)
1990-06-04 / 129. szám
NÉPSZAVA 1990. JÚNIUS 4., HÉTFŐ Szellemi foglalkozásúak és segédmunkások hátrányban Polarizálódnak a jövedelmek • Élesedik a munkaerő-piaci verseny — Inflációt gerjesztő béremelések — Nehéz helyzetben a könnyűipar A magánszféra bővülése és a kisszervezetek munkahelyteremtő szerepe ellenére is egyre nagyobb azoknak a száma, akiknek létszámleépítés, a szervezet felszámolása, vagy egyéb ok miatt megszűnik a munkaviszonya. A statisztikák szerint idén, az első negyedévben már közel 20 ezer embernek folyósítottak munkanélküli-segélyt, de a tényleges munkanélküliek száma megközelíti az 50 ezret. Összehasonlításképpen: tavaly áprilisig mindössze 3200-an vették igénybe a segélyt. A munkaerőhelyzet élesedését mutatja, hogy jelenleg három, állást kereső fizikai munkásra csak két betöltetlen munkahely jut. A szellemi dolgozók közül ötnek kell osztozkodnia egyetlen munkahelyen. A szak- és betanított munkások részére felkínált állások száma ugyan némileg meghaladja a munkát keresőikét, ám az alacsonyabb iskolázottságé és csak segédmunka végzésére alkalmas réteg újbóli elhelyezkedése ma már mindenütt szinte kilátástalan. A munkavállalók túlnyomó többségének azért van állása. A kérdés, hogy menynyit tud keresni vele? A havi átlagkeresetek és átlagbérek gyors növekedését tapasztalhattuk az év első negyedében. Sajnos, e folyamat nem a teljesítmények javulásával, hanem az áremelkedések ellensúlyozásával függ össze. A dolgozók egyre erőteljesebb béremelési kívánságuknak a vállalatok többnyire engednek, főleg, ha a megnövekedett bérköltséget áraikban érvényesíteni tudják. Gerjesztve az inflációt, ami majd további béremelést indukál. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagbére az első negyedévben 10 591 forint volt. (Ez körülbelül 8990 forint nettó összegnek felel meg.) A havi átlagkereset 12115 forintnyi bruttó összeget ért el (nettó 9299 forint). Az átlagbérek változása mögött népgazdasági ágazatonként jelentős a szóródás. Az ipari átlagnál közel 1200 forinttal kevesebb a könnyűipari dolgozók, s 14—22 százalékkal több a hagyományos nehézipari ágazatokban munkálkodók nettó fizetése. A népgazdaság egészét tekintve a mezőgazdaságban, ezen belül is a szövetkezeti szektorban a legalacsonyabb az átlagbér. A belkereskedelmi dolgozók jövedelmében érzékelhető a vállalati intézkedések hatása: bár bérük még alacsonyabb az átlagosnál, de az elmaradás 5 százalékponttal kisebb a két évvel ezelőttinél. A még fennálló különbséget esetenként a bérben nem jelentkező kedvezmények jelentősen csökkentik. Az év első negyedében a szellemi foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 85 százalékkal haladta meg a fizikai dolgozókét. A szellemiek javára tolódó, s az utóbbi években növekvő tendenciájú különbségben egyfelől a kvalifikált szellemi munka értékének „piaci” elismerése tükröződik, másfelől viszont érződik a hierarchikus szintek alapján egyre erőteljesebb jövedelempolarizáció is. (bikárdi) A gyógyvízkincs és a külföldiek Komárom fürdőváros akar lenni Komáromról bizonyára sokan tudják, hogy fekvése miatt katonaváros volt a történelem hosszú évszázadain keresztül. A rómaiak a Dunánál a birodalom határát védő táborokat s erődöket emeltek. Akkor három része volt a településnek. Egy légiós tábor, a katonaváros és a polgárváros. Érdekes, hogy már akkor Tatáról vízvezetéken juttatták el a forrásvizet a városba. Amiről viszont nem beszél a történelem, az a város gyógyvízkincse, az újkor szenzációs felfedezése. S ehhez kapcsolódnak a jövőbeni tervek is. A gyógyvizek hírére számos külföldi érdeklődő érkezett a városba, akik tekintélyes összegeket szánnának szállodák építésébe. Ausztráliából, Kanadából, Kaliforniából s az NSZK- ból jöttek bankárok, s pénzes vállalkozók, akik közül jó néhányan szándéknyilatkozatot is tettek. Olyan területeket akarnak bérbe venni a várostól, amelyeket eddig, pénzszűke miatt, nem tudtak hasznosítani. Nemzetközi rangot adna Komáromnak, ha csak a tervezett beruházások fele is megvalósulna. Eddig három gyógyszálló építése van napirenden, de szó van hajókikötőről, szabadidőközpontról, lovagló- és golfpályáról, s üzleti centrumról is. De nemcsak a gyógyvíz, az újonnan fúrt kút kitűnő sós vize — mely a geotermikus kutatások alapján száz évig is elegendő mennyiséget tartalmaz — izgatja a tőkések fantáziáját, hanem a műemlékek is. Elsősorban az igmándi erőd s a komáromi vár. Az erőd egy részében most a Klapka-múzeum található, de kazamatarendszeréből csak egy 250 méter hosszú rész, s benne római kori kőtár látható. Ennek föltárására sem volt eddig pénz. Ez is helyrehozható, s az erőd mellé gyógyszálló épülne. A fürdőkben kiropraktika (mozgásszervi megbetegedések természetes gyógymódja), s más egyéb természetgyógyászat kapna helyet. Egy amerikai orvos máris praktizál a városban, messze földről járnak hozzá a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők. (A távlati célok között egy kiropraktikai főiskola létesítése is szerepel Komáromban, ilyen még Közép-Európában sehol nem található. A tervek szerint az egyik volt huszár-, de ma még szovjet laktanya felszabaduló részeiben rendeznék be a főiskolát.) S itt a küszöbön a világkiállítás. Komárom ebből sem akar kimaradni, úgy gondolják, nemsokára lesz mit mutogatni a látogatóknak. Különösen akkor, ha a világkiállítás idejére sikerülne a két Komáromot vámmentes területté nyilváníttatni. Mert itt is és Csehszlovákiában is úgy gondolják, a két város egy, közös tanácsüléseket is tartanak. A város 850 éves évfordulóját is együtt akarják megünnepelni. S Komárom nagy szülöttéről, Lehárról, itt is, ott is, könyv jelenik majd meg. (Iván) A magyar népesedés krónikus betegsége az élveszületések alacsony és a koraszülöttek mintegy tízszázalékos makacs aránya. Az utóbbi ugyanis a csecsemőhalálozás révén tovább csökkenti az amúgy sem bőséges reprodukcióit. Szakvélemények szerint ugyanis egy európai szintű csecsemőhalálozási arány számottevő változást eredményezne a demográfiai képben. Vagyis, ha sokoldalú igyekezetünkkel sikerül megóvni a kívánt utódokat a magzati ártalmaktól, majd a szülési sérülésektől, már több tízezrelékkel javulna az élveszületési arány. És idesorolom annyiban az abortuszt is, amenynyiben egészséges utódok születésének ez sem használ. Mert kétségbevonom a terhességmegszakítások adminisztratív korlátozásának létjogosultságát, őszinte örömömre, megkönnyebbülésemre szolgált, hogy minden ellenkező várakozással ellentétben abortuszszigorítással, -tilalommal népszaporulatot elérni a kereszténydemokrata népjóléti miniszter szerint sem lehet. Feladta viszont a leckét a szociálpolitikának, a korszerű születésszabályozási módszerek ismertetésének, amitől egyedül remélhető a demográfiai helyzet jobbítása. Gyűjtőfogalommal a családtervezésről van szó, amelynek lényege, egyrészt tudatosan felkészülni az utódvállalásra, illetve ésszerűen védekezni a nem kívánt terhesség ellen. Abortusszal ugyanis már csak a nem kívánt születést lehet megelőzni. Invazív, véres beavatkozással, amely lelkileg, fiziológiailag egyaránt megviseli a potenciális anyát. És hogy mégsem okos, mégsem célszerű megtiltani, annak — ugyancsak szakemberek vallják — egyszerű oka, hogy a nők két dologért képesek életre-halálra küzdeni: azért, hogy legyen, vagy, hogy ne legyen gyerekük. Aki anya akar lenni, a kálváriát, kínzó vizsgálatok garmadáját, a lombikbébihez vezető keserves utat is vállalja érte. Aki pedig valamiért elutasítani kényszerül az anyaságot, bizonyos, hogy mindent elkövet ellene, az angyalcsinálás legprimitívebb életveszélyes módszerétől sem visszariadva. És ha valamiért mégis úgy hozza balsorsa, hogy meg kell szülnie, gyereke fogja kárát látni. A családtervezés, az anyavédelem felkent papjaként évtizedekig dolgozó, majd kényszerű nyugalomra kárhoztatott szülészorvos, Kovács András mondja: — Életem leggyűlöletesebb tevékenysége volt az abortusz, megtiltani mégis végzetes hibának vélem. Az adminisztratív módszert elvetem. De — ahogyan az elhibázott 1973. évi népesedéspolitikai határozat kapcsán, mint az Országos Szülészeti, Nőgyógyászati Intézet akkori igazgatóhelyettese nyomatékkal hangsúlyozta , azt viszont meg kell tiltani, hogy a terhességmegszakításért a szülész akár egy szál virágot is elfogadjon. Fej-, illetve állásvesztés terhe mellett. Állását azonban mindöszsze dr. Kovács András vesztette el. Feltehetően ellenvéleménye hangoztatása miatt, igazgató-helyettesi posztjáról leváltották. Az abortusz pedig változatlanul jó üzletnek bizonyult — gondolom bizonyul is— mindazok számára, akiknek gyomra, ízlése elbírja. Ugyanakkorkézenfekvőnek tűnik felelőtlenséggel vádolni azt a nőt, aki amái fogamzásgátlási választék mellett képes teherbe esni és abortuszhoz folyamodni, majd később esetleg az őrületbe hajszolni magát, mert nem lehet gyereke. De miért nem firtatjuk ennek a lélektani motívumait, miért nem terjed ki erre (is)az egészségnevelés. Hiszen napjainkban valóban adva van a terhesség elleni védekezés számos módszere a hormonális fogamzásgátló tablettától a méhbe helyezhető spirálon át akondomig. Választékból tehát nincs hiány, mégis lehetne bővíteni. Van például az alkalmanként használható K- vitamin-tartalmú tabletta, amely vegyi hatásával akadályozza a fogamzást, ugyanakkor a hüvely élettani állapotát nem zavarja, mert főhatóanyaga magában a szervezetben is termelődik, bizonyos fertőzésektől óv, gyulladásokat gyógyít és 1972 óta várament az Országos Gyógyszerészeti Intézettől. Ez a kis mellékutca csak azért érdekes, mert mostanában mind nagyobb jelentőséget kap ahormonális fogamzásgátlók esetleges távolhatásának vitatása, emiatt kizárólagosságának megkérdőjelezése, éppen a jövendő generációk egészségének, és hormonháztartásának érdekében. Ugyanígy távlatban is elemezendő a koraszülött-probléma. A számok tanúsága szerint a tízszázalékos arány az az ördögi kör, amelyből nem sikerül kilépni. Mintegy évtizede a gyermekgyógyászok szinte egyedül az abortuszok gyakoriságában látták az okot. Ezek száma, bár a mai 90 ezer is nagyon sok, mégis lényegesen, csaknem felére csökkent, de a koraszülötteké maradt. Nyilvánvaló tehát, hogy a terhességmegszakítás csak egy a több ok közül. Nagy súlylyal esik latba az életmód, a táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás, a munkahely, a mindennapi utazás megannyi megpróbáltatása. És a földrajzi helyzet. Különös (különös?), hogy ez a férfiak várható élettartamát befolyásoló tényező a koraszülési, illetve csecsemőhalálozási statisztikára is rányomja bélyegét. A tavalyi 16 ezrelékes országos arány a kulturáltabb nyugati megyékben — ahol az életszínvonal is magasabb — 4—5 ezrelékkel alacsonyabb. Legkedvezőtlenebb képet mutat ebben a tekintetben is Szabolcs, Borsod, Békés megye. Csupán zárójelben: biztató az idei első két hónap 14 ezrelékes értéke, de természetesen ezen belül sem hiányzik a szóródás. A koraszülés tavalyi 9,2 százalékos országos gyakorisága szintén csak átlag, amibe belefér a vidéki ipari központok 10—14 százalékos aránya. És amennyire nem bizonyítható, hogy nincs egyenes okozati összefüggés terhességmegszakítás és koraszülés között, annyira bizonyítható ez a koraéretlen újszülöttek száma s a csecsemőhalálozás között. Olyannyira, hogy ennek kétharmadát az ezer grammnál kisebb súllyal születettek adják. Holott az ő életesélyeik is jelentősen javultak, amióta — mintegy 15 éve — létrehozták a perinatális intenzív centrumokat. Azokat az osztályokat, amelyek — kiváló szakemberek s bonyolult műszerek segítségével —, alkalmasak az elégtelen életfunkciók ellensúlyozására, ennek az életveszélyes szakasznak áthidalására. De olykor sajnos ez sem elég. Illetve csak az életben tartásra futja, az életreszóló károsodások kivédésére nem. Erről is árulkodik a veleszületett fogyatékosok tartósan négyszázalékos aránya. Erről is, mert közrejátszik benne a ma már nagyrésztkivédhető genetikai ártalom, a terhesség zavara és születési sérülés. Következésképpen ideje lenne végre komolyan venni a leendő anyák gondozását — már a serdülőkortól, a családtervezésre érettségtől, de még tüzetesebben az utódvállalás előtt, a terhesség közben. És ez nemcsak, nem is elsősorban pénzkérdés, hanem leginkább orvosi lelkiismeret dolga. Amivel talán nem muszáj megvárni az anyagiak előteremtését. Lukács Mária NEHÉZ SZÜLÉS Törvényes garanciát várnak a bírók Beszélgetés a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének elnökével Azt hiszem, nincs miért csodálkozni azokon, akik kételkednek a bírói munka függetlenségében. Közel még az a történelmi időszak, amikor emberek és családok ezrei váltak koncepciós perek áldozataivá. A rossz emlékű ötvenhat előtti és utáni bíráskodás sértettjeit ugyan rehabilitálta az 1989-es magyar törvénykezés, de a félelem, a kétely még soká megmarad. Jogosnak tűnik a kérdés: létezhet-e egyáltalán a politikai hatalomtól független bírói ítélkezés? Egyebek mellett erről is beszélgettünk dr. Horányi Miklóssal, a Legfelsőbb Bíróság bírójával, a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének elnökével. — Az a meggyőződésem, hogy létezett és létezni is fog a független igazságszolgáltatás. Még a legnagyobb terror korszakában is voltak bírák, akik személyes egzisztenciájuk árán is mertek nemet mondani. Bizonyíték rá az is, hogy 1956 után sok jogászt, bírót és ügyvédet távolítottak el helyéről. Kár tagadni azonban, hogy az 1945-ös időszakot követően gyakran akarták befolyásolni a bírókat. Sokszor a hatalom ítélkezett az útjában állók felett. De nem szabad általánosítani, hiszen a bírók többsége mindig tisztességesen végezte munkáját, mindig betartotta a fennálló törvényeket. Hogy nem vagyunk egyformák? Tény. Ezért azt vallom, hogy akinek nincs vagy puha a gerince, ne menjen el bírónak. Szavaiból azt is értelmezni lehet, hogy sokszor a törvények garantálják a hatalom akaratának érvényesítését, — így van. Ezért én a következő sorrendet tartom a magam számára irányító elvnek: a saját lelkiismeretemmel kell először elszámolnom ahhoz, hogy betartsam a törvényeket. És nem fordítva. Ugyanis előfordulhat, hogy maga a törvény rossz, kiskapukat hagy nyitva. De visszatérve a régi politikai hatalmi struktúra és a bírók viszonyára: a ma dolgozó, csaknem 1800 bíró többsége fiatal. A pár évtizeddel ezelőtt bíráskodók nagy része már nyugdíjas. Másik csoportja, a 40—50 évesek korosztálya — akik már nem vettek részt koncepciós perekben — pedig elment a bírói pályáról. Egzisztenciális okok miatt. Hiszen a mi pályánk nem tartozik a vonzó hivatások közé. Sem erkölcsi, sem anyagi szempontok miatt. Azt várom tehát az új parlamenttől, az új igazságügyi kormányzattól, hogy mielőbb olyan törvényeket hozzon, amelyek képesek lesznek megszüntetni a bírók esetenként megleve konfliktusait. Hogy úgy tudjuk alkalmazni a törvényt, ahogyan azt az igazság kiderítése megköveteli. Milyen sürgető intézkedéseket várnak a magyar bírók munkájuk, munkakörülményeik könnyítéséhez? — Az új alkotmány, a bírósági szervezeti törvény, a bírók bér- és előmeneteli rendszerének megalkotását. Törvénybe kell iktatni a bírók kötelességeit és jogait ahhoz, hogy az ítélkezés gyors és igazságos legyen. Mert ma nem biztos, hogy az állampolgárok számára már az első fokon megalapozott döntések születnek. Mint a Legfelsőbb Bíróság bírája sok olyan panasszal találkozom, amiben tőlünk várnak igazságszolgáltatást az állampolgárok. Mi az oka annak, hogy lassú a hazai igazságszolgáltatás és időnként megalapozatlanok a bírói döntések? — Egyik oka feltétlenül az, hogy a mi pályánkra nem éppen a legkvalifikáltabb jogászok jönnek. Érvényesül a kontraszelekció. Hozzátéve természetesen, hogy nem kevés a kiváló, szakmáját megszállottként szerető és végző kollégám. Anyagi okok is közrejátszanak abban, hogy a tapasztaltabb bírók más pályára mennek. Nagyon sok feladat hárul a bírói apparátusra. Kulcsár Kálmán volt igazságügyi miniszter ugyan nyilvánosan kijelentette, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a bíróságokra rótt új feladatokhoz megteremtsék a személyi és tárgyi feltételeket, de az ígéretet nem sikerült beváltani. Talán elég, ha elmondom, hogy egy-egy bíróra folyamatosan és egyidejűleg 150 ügy tárgyalása tartozik. Ugye milyen képtelenség feltételezni is, hogy mindegyikre folyamatosan tud figyelni. Pedig az ügyek mögött emberi sorsok vannak. Másik, nagyon nagy gondunk a bíróságok elhelyezése. Az ítélkezés méltóságához illetlen, kopott, tönkrement épületekben tárgyalunk, túlhajszoltan lépünk a bírói pulpitusra. Miután tavaly a mi feladataink közé került több dolog — például előzetes letartóztatások intézése, a politikai rehabilitációs ügyek —, ma ott tartunk, hogy a helyi bíróságok elnökeinek el kellett rendelniük a bírók inspekciózását. Csodálkozni lehet-e azon, hogy ha valaki jobb állást talál magának — márpedig a privatizáció elszívó ereje óriási —, elhagyja a bírói pályát? Balsai István igazságügyminiszter lapunknak adott interjújában kijelentette: a bíróságok átalakításának folyamatába be kívánja vonni az ideiglenes bírói tanácsot. — Remélem, hogy a bírók szakszervezetét is. Ugyanis a mi szakszervezetünk kész tervekkel rendelkezik. Május 31-én az ideiglenes bírói tanács és a bírói egyesület tárgyalja előmeneteli és bérrendszerünket. A szakszervezet is részt vesz ezen. Szeretnénk beleszólni a bírók előmeneteli rendszerének szabályozásába. Azt szeretnénk elérni, hogy ha valaki erre a pályára szánja el magát, legyen tisztában azzal, hogy életkorától, szolgálati idejétől, beosztásától függően milyen jövedelemre számíthat és milyen rangot érhet el, akár 20 év múlva. Meg akarjuk szüntetni a bírók jutalmazásának gyakorlatát. Egy bírót nem lehet jutalmazni, hiszen egyformán jól kell dolgozni mindegyiknek. Ezzel szemben szeretnénk bevezetni a 13., esetleg később a 14. havi fizetést. Nem kívánunk sokat. Csupán azt, hogy egy tisztes polgári életet garantálhassunk a magyar bírók számára. Többen kétségbe vonják a bírók szakszervezetének létjogosultságát. — Jónak tartanám magam is, ha nem lenne szükség rá. Ha csupán a bíróságokon egyéb munkát végzők számára kellene működtetni a szakszervezetet. De ma még nincsenek törvényes garanciák a bírók jogainak és kötelességeinek a biztos gyakorlására. Ha ez meglesz, szerintem is elegendő a szakmai egyesület, illetve a kamara. Amíg nincs, addig a bírói egyesülettel közösen képviseljük az igazságügyi dolgozók érdekeit. És talán mondanom sem kell, hogy a szabad időnkben. Ugyanis a tárgyalásokat nem lehet szüneteltetni a szakszervezeti érdekvédelmimunka miatt. Nógrádi Tóth Erzsébet 5