Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)
1991-09-09 / 211. szám
NÉPSZAVA 1991. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ . SOr.SoR nyomán Szűnő és új munkahelyek Aki látta vasárnap a Tv2-n a SOrSokat, meggyőződhetett arról, hogy Nógrád megyében sem rózsás a munkanélküliek helyzete, de néhány optimista nyilatkozat is elhangzott. Gressai Sándor, a Salgótarjáni Tűzhelygyár igazgatója, aki egyben a megyei Magyar Gazdasági Kamara elnöke például előnyösnek tartja a régió helyzetét. Ezt a látszólag meglepő állítást ígymagyarázza: — A nagyüzemek azért vesztik el piacukat, szerte az országban, mert a KGST számára szállított árukra már nincs igény. Ugyanakkor Nógrád megyében számos olyan iparvállalat működik, amely képes az európai szintű termelésre, az exportra. Két éve adták át a magyar—japán közreműködéssel épült üveggyapotgyárat. Ismerve a fűtési költségek emelkedését, könynyen megjósolható, hogy három esztendő múlva itthoz termékeik iránt kielégítetlen kereslet lesz. A most még kapacitáskihasználatlansági gondokkal küszködő Síküveggyár, amely a kétrétegű Hungaropan üveg gyártására képes, három-négy esztendő múlva ugyancsak a hőtakarékosság előtérbe kerülése miatt lesz nagy jövője. A BRG helyi vállalata ezer embert foglalkoztat. Olyan szellemi bázist jelent, amely a legkényesebb nyugati igényeket is kielégítheti a videomagnó-gyártásban. A Bányagépgyár ugyan elvesztette a szovjet piacot, de háromszáz dolgozójával képes arra, hogy az egyedi gépgyártásban jelentős exportőr legyen. A Vegyépszer Vegyipari Gépgyára francia és német megrendelésre szállít. A Tűzhelygyár, ahol ezernégyszáz ember dolgozik, a tavalyi időarányos exportját csaknem megnégyszerezte. A Németországban forgalomba kerülő olajkályhák egynegyedét ez az üzem gyártja. Szabó Kálmán, a megyei Munkaügyi Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatója ennél lehangolóbbnak látja a helyzetet. Tavaly januárban mindössze 4500 munkanélküli volt a megyében, jelenleg már tízezren vannak, minden harmadik közülük szakmunkás, 700-an pályakezdők. Mindössze 250 állásajánlatot tartanak a megyében nyilván, amelynek fele varrónői. Valószínűleg azért betöltetlenek ezek a munkakörök, mert rendkívül alacsony a kereseti lehetőség. Az igazgató semmi jelét nem látja annak, hogy a gazdasági élet fellendülőben lenne. A Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél több mint száz embertől megváltak. Az eredeti tervek szerint idén öszszesen 600 dolgozóra vár ez a sors. A megyei közgyűlés főmunkatársa, Mihályné Balázs Melinda kérdésünkre elmondotta, hogy július végén Nógrádban 1001 kft. és részvénytársaság működött. Számuk rohamosan növekszik, azonban a munkahelyüket elvesztőknek csak nagyon kis hányadát képesek felvenni. A kormány július 20-án Salgótarjánban tartott ülését követően pályázatot nyújtottak be munkahelyteremtő beruházás támogatására. Értesüléseik szerint azonban a Munkaügyi Minisztérium csak Borsod és Szabolcs megyéknek szán ezekből a pénzekből. B. M. A furfangos juhász esete az ügyészséggel (Megyei tudósítónktól) Vulics József az év elejétől vizsgálati fogságban van. Vajon mi terheli ennek a jámbor juhásznak a számláját, hogy sivár és komor börtönfalak között kell tengődnie? Ezt próbálja megfejteni a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Főügyészség által elkészített vádirat. Vukos József kétes üzelmeit 1988. augusztus elsején kezdte, amikor szerződést kötött a Szabolcs megyei Vaján működő termelőszövetkezettel. Ezer, 4 és félmillió értékű juhot vett át továbbtartásra. Nem várta ki azonban az ötéveshatáridőt, melyet a termelőszövetkezet határozott meg az átvett juhállomány feletti tulajdonra vonatkozóan, az állataikat rövid időn belül értékesítette. A pénzt nem a szövetkezet házipénztárába, hanem saját zsebébe „utalta”. Vélhetően bíztak benne a vajaiak, mert 1988. október 6-án már 1717 darabra kötöttek szerződést vele, 6 millió 9 ezer 500 forint értékben. A téesz vezetői megígérték, még 50 forintos kilogrammonkénti hizlalási prémiumot is fizetnek Voltosnak a súlygyarapodásért. Hősünk ismét a lehető legrövidebb időn belül értékesítette a juhokat, így a vajaiakat összesen több mint 10 millió forinttal sikerült megkárosítania, így továbbra sem hagyott fel a vállalkozással. 1990. július 10-én Nyíregyházán, a Tücsök ,panzióban — mert hiszen a jó üzletek a fehér asztal mellett köttetnek —, alakuló ülést tartotthúsz nagy reményekkel induló vállalkozó. Csakhamar bejegyzésre került a fényes jövő előtt álló vállalkozás, Juhtenyésztő Kft. néven. A tét itt már nem kevesebb volt, mint 10 ezer juh vásárlása. Fedezetként a most már igazgatói pózban tetszelgő Vulics a tagoktól fejenként 4 millió forintot kért. A gazdasági tevékenységhez szükséges tőkét úgynevezett mezőgazdasági hoszszú lejáratú világbanki hitelkonstrukcióval akarták megoldani. A bank szakemberei azonban résen voltak, nem fogadták el a hitelkérelmet. Vulics a továbbiakban már nem is törődött a társaság ügyeivel, elhanyagolta munkáját. A megrendült vállalkozás, a pénzszűke arra késztette, hogy elővegye a korábban jól bevált ötletet. Megkereste az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat nyirmadai leányvállalatát. Itt hajlandók voltak részére tartásra nagyobb számban juhokat átadni: mintegy 16 milliós kár érte őket ezzel. kell, mint „könnyűekkel”. Latinovits nálad játszotta élete legkiemelkedőbb szerepét, Cipollát, vagy a Tóték hibbant katonatisztjét. Mezey Mária nálad alakította (világszínvonal felett!!!) Diderot Apácák-jában a feledhetetlen és lenyűgöző rendfőnök asszonyt. Neked, Károly — mint igazi megszállottnak —, a színházhoz való viszonyod nem volt más, mint egy nagy-nagy szerelem. Elvakult, elfogódott szerelem. És mi a szerelmek sorsa? — Óh, bár ne tudnánk annyira —, sok-sok küzdelem, vékonyka beteljesülés és szép lassú elkopás. Hogy egy enyhe jóslatot megengedjek magamnak: most, hogy igazgatói széked felajánlottad s átadtak utódodnak, miáltal az egyéni sérelmek és neheztelések zavaros habjai hamarosan el fognak rotyogni —, egyszeriben kiderül majd, hogy mennyi tapasztalatot gyűjtöttél össze, mennyi gyakorlati s elméleti tudásra tettél szert, melyet a hatalom kártékony gőzei immár nem fognak denaturálni. Ha színigazgató lennék — amitől a Jóisten kegyelmesen megőrizzen (mert Te vagy a tanú rá, hogy az igazgatóság nem a legmámorítóbb állapot —, ha mondom, színigazgató lennék, én most Vulics József állatállománya egyébként néhány tucat, alultáplált juhból állt, ezek képezték a mindenkori szerződés és hitelfelvétel „fedezetét”. 1990. október 10-én, 20 millió forint vállalkozási kölcsönt kapott, minden megszorítás nélkül a Szabolcs megyei OTP-től. Ebből gyorsan „betömte a réseket”, kifizette legsürgősebb adósságait. A fedezet ezúttal már nem a gyér juhállomány volt, hanem a korábban felvett pénzekből vásárolt nyugati autók. Vulics nagyvonalúan — mintegy honoráriumként —, egy-egy kocsit adott a kft.-tagoknak, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Vulics szerette a pompát. Magának egy FIAT Comát és egy Alfa Romeót vásárolt. Annak ellenére, hogy a kocsikat jelzálogként már bejegyezték, a „tulajdonosok” aláírtak egy nyilatkozatot, miszerint bármelyikőjük hitelképes valamenynyi hazai banknál a társaság használatában lévő összes gépkocsi mindenkori értéke erejéig. Rövidesen sor kerül az ügy nyíregyházi tárgyalására, de ezt megelőzően még a Tolna Megyei Bíróság is szeretné meghallgatni hősünket a néhány évvel ezelőtti bűncselekményekkel kapcsolatosan. (csokonay) vészetünk legjobb értékeit meghatározó káprázat volt, éppúgy, mint a Mario és a varázsló körszínházi diadalsorozata, az Isteni színjáték és a többi, a többi... Hogy a magyar kortársdráma terén kifejtett tevékenységedről ne is szóljunk. (Mert birkóztál a kiváló írókkal, hogy írjanak és a nem kiválóikkal, hogy nem írjanak drámát a Tháliának ...) Ilyennek születtél... De bárminő csökönyösséggel fújtad a magadét — dicséretedre legyen mondva —, arra sohasem vetemedtél, hogy kétségbe vond más színiházak azon jogát, hogy sajátos, egyéni módokon határozzák meg stílusaikat és műsoraikat. Te, Károly, a nehezebbik részt vállaltad. Lelked rajta!... Persze ezt nem lenne ízléses most hánytorgatni, mint ahogyan az sem lenne szerencsés, ha ama gyakori gesztusaidat szedegetnénk össze, s raknánk a kirakatba, melyekkel készségesen és latolgatás nélkül halmoztad el azokat, akik feléd nyújtották kezüket egzisztenciális és ki tudja még miféle bajaikban. Hogy jól gazdálkodtál-e a rád bízott tehetségekkel, nehéz utólag kiméricskélni, de az letagadhatatlan, hogy szívesebben bajlódtál „nehéz" emberekkérnének fel szenvedélyes drámák és fergeteges bohózatok megrendezésére, s anynyira bíznék a várható nagy sikerben, hogy (ha volna), pénzzel is beszállnék az üzletbe! Végezetül engedd meg, hogy személyes üggyel hozakodjam elő. 1945. április 7-én délelőtt 10 óra 20 perckor kezdődött színházi pályafutásod. Akkor felvételiztél Szegeden, Lehotay Árpád magán-színiiskolájában. Előző napon tervedbe beavattál, s ajánlottad, menjek el én is felvételizni. — Minek? — kérdeztem. — Hát színésznek! — És mit kell ott csinálni? — Elszavalsz egy verset. — Kívülről? !... Én semmilyen verset sem tudok. — Elmondod a Talpra magyart! — Jó! Hogy is kezdődik? ... — Talpra magyar! — És hogy folytatódik? Háromszor elmondtad a Nemzeti dal első két versszakát s én utánad mondtam ... A zsűri előtt szemérmetlenül belevágtam és elmondtam a két versszakot. — Tovább! — mondta Árpád bácsi. — Tovább?!... Ez tovább is van? ... Kazimir nem mondta!... — Szégyellje magát!... Mars ki! Végül felvettek mindkettőnket. Karcsikám, ezennel felmentelek a lelkifurdalás alól, megbocsátom neked, hogy rábeszéltél a színészetre. S most, hogy negyvenhat év múltán megint itt állunk egymással szemben, immár ősz hajjal, egy-két infarktussal a hátunk mögött, illetve a hátunkban, tudom, velem együtt te is azon töröd a fejed, hogy milyen jó lenne megint belevágni valami érdekes, izgalmas dologba! Lehet, mai tudásunkkal és tapasztalatainkkal sok mindent másképp csinálnánk, mert mi már kezdjük sejteni, mi az igazán fontos. Szép dolog a Jászai-díj, de mi az ahhoz képest, hogy az ember jó mélyet tud lélegezni. Gyönyörű az Érdemes és Kiváló Művészség, de nem ér fel azzal, hogy az ember be tudja fűzni a cipőjét anélkül, hogy agyvérzést kapna! És a Kossuth-díj is csodálatos, de nyomába sem léphet annak az örömnek, hogy lelkifurdalás nélkül megehetünk három palacsintát! ... Karcsikám, mit is kívánhatnék Neked? Ugyanazt, amit magamnak, s volt munkatársaidnak, a Thália Színház jelen levő, általad oly kedvelt és felelősséggel szeretett művészeinek és dolgozóinak. Jó egészséget! Hősi emlékmű Hősi emlékművet avatott vasárnap a Vas megyei Bérbalta vár községben Für Lajos honvédelmi miniszter. Az első-második világháborús hősi emlékművet megszentelte a helyi katolikus pap. KÁRPÓTLÁSI EJS22S3 Középpontban: egy teherautó Dézsig András Sajókazáról a felesége örökségéből származó, és a vele együtt közös tulajdonú, összesen 6600 négyzetméter föld kárpótlása ügyében írta a levelét. Mint jelzi, a földet a putnoki Egyetértés Tsz. használja, teljesen ingyen. Válaszol: dr. Sepsey Tamás, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal vezetője. — Élhet-e valamiféle követeléssel a levélírónk a kárpótlási törvény alapján a téesszel szemben? — Elég kevés információval rendelkezünk a pontos válasz megadásához. Ha a szövetkezet ingyenesen használja a panaszos földjét, akkor polgári jogi jogvita nyomán tisztázható, ki, milyen térítést fog fizetni. Ha a levélírót sérelem érte, tehát földjét elvették, akkor kárpótlásért folyamodhat, s a termőföldet jelenleg is használó szövetkezetnek nem kell semmiféle térítést fizetnie Dézsig Andrásnak. — Vékony Jánosné, budapesti olvasónk azt kérdi: jár-e kárpótlás édesapja után, aki MATEOSZ-fuvarozó volt, éjjel-nappal dolgozott, s 1949-ben be kellett szolgáltatnia 3 tonnás Opel- Blitz típusú tehergépkocsiját a Mogürtnek? — A tények közül itt is hiányzik néhány. A törvény az 1949. június 8. után született jogszabályok alapján történt sérelmekre terjed ki. Ha a kényszerű beszolgáltatás ekkor, és ilyen alapon történt, akkor jár kárpótlás. Az eljárás során az alkalmazottak számát kell majd bizonyítani. — Vékony Jánosné melyik kárpótlási lapot töltse ki? — Vállalkozásról lévén szó, a V-jelűt. H. K. J. Fórum a munkanélküliségről A munkanélküliség konfliktuskezeléséről tartott nyilvános fórumot szombaton a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács. Mint Búza Aranka, a TÉT irodavezetője elmondta: azért vállalták el a tanácskozás megrendezését, mert úgy gondolják: a munkanélküliség lesz az elkövetkezendő évek legfontosabb társadalmi problémája. A TÉT tisztában van azzal, hogy nem fogja — mivel nem is feladata — megoldani a gondokat, de mindenképpen szükségesnek tartja az érdeklődés felkeltését és az illetékesek egy asztal mellé ültetését. A résztvevők állásfoglalást fogadtak el, amelyben hangsúlyozzák, hogy a munkanélküliség kezelése csak a legszélesebb nemzeti összefogással képzelhető el. (MTI) Holek: nem a sebeinket nyalogatni kitörni a szorításból Nemcsak a gazdaságra, a társadalomra is rászakadt a munkanélküliség. Persze, mindenki tudta, hogy ez a gazdasági szerkezetváltás egyik ára, az a keserű pirula, amit mindenképpen le kell nyelni a majdani kilábalás reményében. Csakhogy más az elmélet és más a gyakorlat. Egy dolog az előrejelzés, és megint más, amikor az ember saját bőrén érzi vagy akár szűkebb vagy tágabb környezetében tapasztalja nap mint nap, mit jelent munkanélkülinek lenni. Új kifejezésekkel ismerkedünk, például ilyenekkel: aktív és passzív foglalkoztatáspolitika. Mit takar ez a fogalom valójában? — kérdeztük dr. Rolek Ferencet, a Munkaügyi Minisztérium nemrégiben kinevezett közigazgatási államtitkárát. — Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy pontosan tudjuk: a munkanélkülieknek nemcsak anyagi, hanem lelki és más egyéb segítségre is szükségük van. Az lenne jó, ha az utcára került embereik nem tekintenék véglegesnek helyzetüket, hanem meglenne bennük az akarat, a szándék a kitörésre. Ugyanakkor jó lenne, ha az átmeneti állapotot el tudnák fogadni, legalább olyan mértékig, hogy ne röstelljék regisztráltatni magukat vagy alkalomadtán segélyt kérni. Tisztában vagyunk vele, hogy aki elveszti az állását, az egyszeriben kívül reked korábbi társadalmi kapcsolatain is. Ezeknek az úgynevezett szocializációs problémáknak a naponkénti intézésére több ügyintéző kellene és más körülmények a munkaügyi hivatalokban. Valóban, legtöbbjükben úgy érzi magát az ember, akár egy fogorvosi váróban. De az is hasonlóvá teszi, ezeket a hivatalokat az SZTK-hoz, hogy itt is alig néhány perc jut egy emberre. Nyilvánvaló azonban, hogy a körülmények változtatása — akár a munkanélküliség kezelése — pénzbe kerül. Mennyibe? Számításaink szerint jövőre a munkanélküliek ellátására körülbelül 55 milliárd, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre — átképzésre és hasonlókra —, további 20- 25 milliárd forintra lenne szükség. Ezzel a 80 milliárddal szemben az idén csak mintegy 30 milliárd áll rendelkezésünkre. Jelentős teher mindez a költségvetés, a munkáltatók és a munkavállalók számára is, de vállalni kell, nem térhetünk ki előre. A segélyezésen kívül még számos megoldás létezik, de ezek nálunk még nem gyakoriak. Egyetért ezzel? — ősszel már több is láthatóvá válik közülük. Az azonban kétségtelen, hogy a jelenlegi munkanélküliség úgynevezett recessziós jellegű, vagyis nagyon sok munkahely szűnik meg. Az ilyen időkben, amikor szűkül a munkaerő iránti kereslet, a mi mozgásterünk is kisebb. Amikor passzív eszközökre — elsősorban járadékra — óriási összegek kellenek, nehéz átképzésre vagy pályázatokra pénzt kiszorítani. Mindemellett nem szabadna lemondani a jövőre készülésről, már csak azért sem, mert bajba jutott emberek százezreit nem lehet cserbenhagyni. — Ebben egyetértünk. A kitörési irányok meghatározásánál a gazdasági helyzetből kell kiindulni. Jelenleg például a munkanélküliek nagy része azért vesztette el az állását, mert minimálisra szűkült a keleti export. Az is meghatározó, hogy miként halad a privatizáció. Minél gyorsabban, annál többen válhatnak munkanélkülivé, ugyanakkor a privatizációs bevételekből is támogatni kell új munkahelyek létrehozását. Számításunk szerint a bevételek 20 százalékát kellene az aktív foglalkoztatáspolitikára fordítani. Munkahelyteremtésre? Mert ez ma a fő szakszervezeti követelések közé tartozik. — Mutatós lenne, de nem szerencsés, ha az állam teremtene munkahelyeket. Megítélésem szerint ezeket az eszközöket inkább a magánszféra ösztönzésére, élénkítésére kellene használni, ami kétségtelenül kevésbé látványos, de biztos, hogy hosszabb távra szól. A magánszférában valóban tapasztalható az élénkülés, ez azonban még nem azonos az igazi élénkséggel. — Ez így van. A legnagyobb baj a tőkeszegénység, de végtére Rothschild is úgy kezdte, hogy kirakta az áruját az utcára és megpróbálta eladni. A magánszféra megerősödése nem megy egyik napról a másikra, bár kétségtelen, hogy állami intézkedésekkel felgyorsítható. Melyek az állami segítség fő területei? — Nem feltétlenül azt kell állami támogatáson érteni, ha egy gyár építéséhez járulunk hozzá. Az is ebbe a kategóriába tartozik, ha mondjuk a majdan ott dolgozó háromszáz ember átképzését finanszírozzuk. Az ilyen támogatásokat a vállalkozóknak kell kezdeményezniük és máris nagy az igény irántuk, amiről a beérkező pályázatok tanúskodnak. Van-e más lehetősége is az aktív foglalkoztatáspolitikának? — A foglalkoztatáspolitika, ha aktív, befolyásolhatja az egész gazdaságot. Privatizálni például többféle elv szerint lehet: minél igazságosabb legyen, minél több bevételt hozzon, vagy a lehető legelőnyösebb legyen foglalkoztatási szempontból. Meggyőződésem, hogy nem a sebeinket kell nyalogatni, hanem meg kell jelennünk a gazdaságpolitika aktív részeseiként, alakítóiként. Sok szó esik manapság az átképzésről, csak éppen gyakran hozzáteszik a kérdést: mire? — A fő irányokat azért nagyjából sejteni lehet. Például biztos, hogy több szakemberre lesz szükség a szolgáltató ágazatokban, a külkereskedelemben, a pénzügyi területen, a számítástechnikában és előtérbe kerül az idegennyelv-tudás. Az átképzési támogatások 80 százalékát decentralizáltan, tehát mindenütt a helyi igényeknek megfelelően osztják el, de van néhány központi szervezés is. A foglalkoztatási alap például fedezi az orosztanárok átképzését, de több megyében döntöttek úgy, hogy ezt a pénzt másra fordítják, ezért máris nagy a felzúdulás. A munkanélküliség és az azt kísérő feketemunka rohamos terjedése miatt haladásunk irányát sokan hasonlítják Olaszországéhoz. Ön is így látja? — Sajnos, valóban terjed a feketemunka és nehéz fellépni ellene. Ennek ellenére nem tartok attól, hogy fejlődésünk valamiféle déleurópai irányt vesz, mert a mi történelmi meghatározottságunk más. Ami pedig magát az olasz gazdaságot illeti: ha elérnénk azt a szintet, örömmel elviselnénk a vele járó feketemunkát is ... Varga Zsuzsa