Népszava, 1998. március (126. évfolyam, 51–76. sz.)
1998-03-21 / 68. szám
IV. 1998. MÁRCIUS 21SZOMBAT SZÉP SZÓ Démoszthenész utódai Az agy bal féltekéjének sérülése mindannyiszor beszédzavart okoz Az ókor egyik legnagyobb szónoka, Démoszthenész (i. e. 384-322) a legenda szerint önerejéből úgy küzdötte le súlyos beszédhibáját, a dadogást, hogy nyelve alá kavicsot tett, és a tenger moraját túlkiabálva hosszas gyakorlás után jutott el a tökéletesen érthető, tiszta artikulációig. Mindannyiunk ismeretségi körében akad beszédhibás gyermek vagy felnőtt. Sokan küzdenek a különleges beszédproblémával, a dadogással is. A dadogó gyermeket kinevetik, gúnyolják, megalázzák társaik, a dadogó felnőtteken csak „jóindulatúan” mosolyognak. A dadogás igen súlyos életvezetési gondokat, pszichés problémákat okoz. Nemrégiben Peter Fox, a texasi egyetem agykutatója szenzációs bejelentést tett, közölte, sikerült megtalálnia a dadogásért felelős agyi központot. A szűk szakmai kör - Amerikában és Európában egyaránt - nem kis kételkedéssel fogadta a hírt. Számos elmélet született a dadogást kiváltó okokkal, a gyógyítás lehetőségeivel és módszereivel kapcsolatban a XIX. század második felétől napjainkig. Paul Broca francia orvos 1861-ben egy agyvérzés következtében beszédképtelenné vált beteg agyának boncolása közben sérülést vett észre az ágy bal féltekéjében, a homloklebenyen. Később több ilyenfajta betegségben elhunyt ember agyának vizsgálata nyomán megállapította, hogy a bal félteke sérülése mindannyiszor beszédzavarhoz vezetett. A dominanciajelenség, vagyis az a tény, hogy a beszédet vezérlő struktúrák az agy bal féltekéjében helyezkednek el, ma is helytálló nézet. Ebből kiindulva Stephen E. Petersen és Michael I. Posner a washingtoni egyetem agykutatói pozitronemissziós tomográfvizsgálatokkal megállapították, hogy dadogás esetén nem az agy bal féltekéje működik - mint a normális beszéd esetében, hanem a jobb. Azt is megfigyelték, ha a dadogó ember másokkal kórusban olvas egy szöveget, akkor nem dadog, mert a bal agyfélteke dolgozik, tehát a normális állapot helyreáll. A különös jelenséget többféleképpen magyarázzák a kutatók. Voltak, akik úgy vélték, hogy a dadogástól való félelem által kiváltott erős érzelmek nyomják el a bal oldal normális működését. Mások azt vallják, hogy mivel a dadogás zavart idéz elő az agy beszédközpontjában, a bal féltekén, ilyenkor a jobb oldal veszi át a szerepét. Azonban miután ez az agyrégió nem ezekre a feladatokra hivatott, nem képes a feladatot megfelelően ellátni. Más szakértők a koedukált oktatást okolják a dadogásért. A telyes beszédtechnika véglegesen 6-10 éves korban alakul ki a gyermekeknél. Ebben a korban a lányok „beszédesebbek”, jobban kommunikálnak mint a hasonló korú fiúk. A lányok beszédtechnikáját és tempóját sok fiú nem képes követni. A stressz őket dadogóvá teszi. (Statisztikák szerint 12-13 éves korban háromszor annyi fiú dadog, mint lány.) A tudósok abban sincsenek egy véleményen, hogy a dadogás örökölhető-e vagy sem. Több csoport állítja, hogy a dadogásnak genetikai magyarázata van. Ők azokra a statisztikai adatokra hivatkoznak, mely szerint a dadogó szülők körében háromszor akkora a valószínűsége annak, hogy gyermekeik is dadogni fognak, mint azoknál a szülőknél, akik nem szenvednek ebben a beszédhibában. A dadogás öröklődését ikervizsgálatokkal próbálta cáfolni az amerikai Minnesota egyetem kutatócsoportja. Kilencvenöt egypetéjű ikerpárt vizsgáltak meg, akiket csecsemőkoruktól kezdve más-más környezetben egymástól elkülönítve neveltek. Közöttük öt dadogót regisztráltak és a tudósok meglepve tapasztalták, hogy külön nevelkedett ikerpárjuk semmiféle beszédzavarban sem szenved. Sokféle álláspont, sokféle megközelítés létezik tehát, annál is inkább, mert minden ember dadogása „egyedi”, csak rá jellemző. Az okok sem egységesek. Biológiai, környezeti és pszichés tényezők egyaránt közrejátszhatnaka dadogás,jtialakulásában, sőt sok esetben ,esek komplex együttesé a ,,bűnös’’. Ami még bonyolultabbá teszi a kérdést, az az, hogy minden dadogónak vannak olyan periódusai az életben, mikor majdnem tökéletesen és folyékonyan képes beszélni. Sokan magányosan, önmaguknak felolvasva, kedvenc állataikhoz vagy másokkal kórusban beszélve nem dadognak. Az is különös, hogy énekelni minden dadogó folyamatosan képes. Mindezek ismeretében könnyen belátható, ha valaminek az okait ilyen nehéz meghatározni, azt gyógyítani sem egyszerű. Napjainkban pszichoterápiával és logopédiai trénningekkel próbálnak a dadogókon segíteni. Számos eljárás ismert, és nem lehet tudni, hogy melyik lesz sikeres az egyes páciensek esetében. Az egyik legérdekesebb a Van Ripenféle módszer, melynek alkalmazása során valódi stresszhelyzetet teremtenek a dadogó számára. El kell mennie például egy számára ismeretlen üzletbe, és ott addig kell ismételnie a kérését, míg folyékonyan el nem tudja mondani. A stressz sok esetben eredményes gyógymódnak bizonyul. Vannak úgynevezett folyékonybeszéd-terápiák is, melynek lényege, hogy igen hangos és lassú beszédre késztetik a dadogókat. A hosszú, olykor hónapokig tartó kezelés végére - optimális esetben - elérik, hogy normális tempóban és hangerővel lesznek képesek beszélni a kezelésben részt, vevők. Széleskörűen alkalmazott gyógymód az is, hogy a logopédus megtanítja a „beteget” folyékonyan és könnyedén dadogni. Mindaddig, míg fel nem fedezik a „csodagyógyszert ,„a, komplex orvosi, pszichiátriai és logopédiai terápiáknak van a leginkább létjogosultságuk. Fehér Katalin Vannak úgynevezett folyékonybeszéd-terápiák NÉPSZAVA Azok a csodálatos hormonok A tudósok még húsz évvel ezelőtt is úgy hitték, hogy a növekedési hormonnak a felnőttek szervezetében már nincs további szerepe, ha egy gyerek elérte a végleges testmagasságát, az agyalapi mirigynek már nem kell több fehérjét termelnie. Ehhez képest meglepődtek, amikor az amerikai Johns Hopkins Egyetem kutatói kimutatták: a teljesen működésképtelen miriggyel rendelkező felnőttek szemlátomást korábban öregedtek kortársaiknál. Veszítettek izomzatukból, csontjaik elvékonyodtak, meghíztak, sokuknál cukorbetegség és szívrendellenességek alakultak ki. Ám amikor mesterséges növekedési hormont kaptak, állapotuk lényegesen javult. Az a lehetőség, hogy hormonkiegészítéssel esetleg megőrizhető az ifjonti erőnlét, az utóbbi időben számtalan kutatást indított útjára, csak az Egyesült Államokban több mint 25 felmérést támogat az amerikai Nemzeti Egészség Intézet (NIH). A szakemberek többféle hormonnal is kísérleteznek, hogy megállítsák a szervezet öregedését, ami nemcsak a hajdan hamvas bőr ráncosodásáért, hanem az időskori alvászavarokért, az emelkedő koleszterinszintért, a csökkenő szexuális késztetésért és nem utolsósorban az immunrendszer gyengüléséért is felelős. i'-15 ■ A helyettesítő terápiákban, ahogy az orvosok nevezik a hormonpótlásokat, talán a legnagyobb szerep az ösztrogén női nemi hormonnak jut, de végül is ezt ismerik a legrégebben. A széles körben elvégzett vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az ösztrogén 33-46 százalékkal képes csökkenteni a nők szívbetegségeinek kockázatát, márpedig Amerikában ez vezető halálok a nők között. Az ösztrogénpótlásban részesülő csoportnál 15 százalékkal kevesebb - csontritkulás okozta - csípő- vagy combtörés fordult elő, ritkább a vastagbékék, de az Alzheimer-kór is. A növekedési és a nemi hormonok mellett egyesek nagy szerepet szánnak a melatoninnak is, mely hormon belső biológiai óránkat vezérli. Leegyszerűsítve: ez a molekula mondja meg a testnek, hogy mikor van éjszaka. A melatonint az agyban elhelyezkedő tobozmirigy termeli, és amikor ez a hormon nagy mennyiségben jut a véráramba, álmosságot okoz. Látórendszerünk is kapcsolódik a melatonintermeléshez: a fény leállítja a tobozmirigy működését. Az életkor előrehaladtával a melatoninszintje is csökken. Öregedéskésleltető hatására első ízben egy olasz-amerikai kutatópáros hívta fel a figyelmet. Walter Pierpaoli és William Regelson nem kevesebbet állított 1995-ös sikerkönyvében, mint hogy azok az egerek, amelyek melatoninnal dúsított ivóvizet kaptak, 25 százalékkal hosszabb életre számíthattak, mint kezeletlen társaik. A melatoninegerek életkedve, szexuális teljesítménye, sőt immunrendszere is sokkal jobb volt a többiekénél. A kutatók még azzal is próbálkoztak, hogy fiatal egerek mirigyeit ültessék be az öregebb rágcsálókba - s láss csodát, a vénecskék megfiatalodtak. A vizsgálattal csak az nem stimmelt, írta meg a konkurencia a Cell tudományos folyóiratban, hogy Pierpaoliék olyan egerekkel kísérleteztek, amelyek mirigye örökletes betegség folytán nem tudott melatonint termelni. Ráadásul az egészséges egerek is csak elméletben reménykedhettek hosszú életben, hiszen a nagy mennyiségben adagolt melatonin legtöbbjüknél rövid idő alatt rákos burjánzást „robbantott be”, általában a szaporítószervekben. Mind a mai napig nincs tényleges bizonyíték a melatonin fiatalító hatásáról, bár kétségtelen, hogy a hosszú repülőút okozta időeltolódás miatti alvászavarok enyhítésében segítség lehet. (Egy izraeli tesztsorozatban egyébként egy férfinél mellnagyobbodást és spermaszámcsökkenést figyeltek meg...) Az ösztrogén, amennyire áldásos lehet, annyira veszélyes is - csakis önmagában alkalmazva méhrákot okozhat, noha ennek veszélye visszafogható az ösztrogén mellé adott másik női hormonnal, a progeszteronnal. Az ösztrogén hosszú távon fokozhatja a mellrák kockázatát, hozzájárulhat epekő vagy visszeres trombózis kialakulásához. Mindazonáltal számos kutató állítja, hogy sok nő félelemből nem egyezik bele a helyettesítő - hormonpótlásos - terápiába, holott családfájukat tekintve nem tűnnek hajlamosnak a fenti betegségekre. Férfi nemi hormonnal, tesztoszteronnal is folynak vizsgálatok. A tesztoszteron valóban javíthatja az idős férfiak izomzatát, erőnlétét, szívteljesítményét és libidóját, másrészről viszont bizonyos személyeknél idővel valószínűsíthető a prosztatarák veszélye. Ugyanilyen veszedelmekkel járhat a DHEA nevű szteroid hormon szedése is, részben amiatt, mert a szervezetben egy része tesztoszteronná alakul át - ez pedig, különösen nők esetében, enyhén szólva kellemetlen. Az agyalapi mirigy termelte növekedési hormon hasonlóképpen rákkeltő lehet, pontosabban a meglévő rákos daganatok növekedése fokozódik e hormon pótlólagos adagolása következtében. A Science tudományos magazin nemrégiben egy 14 ezer(!) orvos beszámolóján alapuló felmérést tett közzé, melyből kiderült, hogy azon páciensek egynegyedénél, akik vérében a legmagasabb növekedési hormonszintet mutatták ki, négyszeresre ugrott a prosztatarák rizikója a legalacsonyabb hormonszintű páciensekéhez képest. Egyéb mellékhatás a magas vérnyomás, a fejfájás és a cukorbetegség, de ezek a kúra abbahagyásával megszűnnek. A növekedési hormon bizonyos testszövetekben csak hoszszú idő után fejti ki hasznát - például a háj mennyiségemár rövid terápiával is jelentősen csökken, de az izom- és csontszövet gyarapodásához legalább egy évig kell a hormont szedni, akárcsak a szívműködés és a cukorégető anyagcsere javításához. A génsebészeti úton szintetikusan előállított növekedési hormont egyébként 1985 óta gyártják az Egyesült Államokban, de eleinte csak hiánybeteg gyerekek kaphatták. Két esztendeje az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) hozzájárult a szer felnőttváltozatának kifejlesztéséhez, azonban kizárólag hormonhiányos betegek (többek közt az AIDS-esetek) számára. Mind a mai napig nem engedélyezett Amerikában olyan kúra, ami egészséges, korukhoz képest normális hormonszintű idős felnőtteket kezelhetne ezzel a hormonnal. Az orvosi társadalom is megosztott a hormonterápia-kérdésben. Néhányan hangosan hirdetik, hogy ezekkel a készítményekkel nemhogy lassítható testünk öregedése, hanem egyenesen visszafordítható a folyamat. A józanabbak nem állítják, hogy megtalálták volna az örök ifjúság forrását, hiszen a hormonterápiák hosszú távú hatásairól még nem állnak rendelkezésre megbízható adatok. Az úgynevezett sikeres kutatások legtöbbje rövid ideig tartó állatkísérlet volt. Mégis, mi gyarló emberek tovább reménykedünk a megváltó csodaszerben. Amerikában, ahol a fiatalság megőrzése össznépi feladat, a média, a szórakoztatóipar nem is engedi, hogy a halandó milliók megszabadulhassanak ezen kényszerképzetüktől. A fiatalosság megőrzése iránti vágy már csak azért is nő, mert ugyan egyre hosszabb életre számíthatunk - csak éppen arra nem, hogy idősen is megőrizhetjük életünk jelenkori minőségét. Senki sem szeretne úgy megöregedni, hogy az évek számával betegségeinek száma is szaporodjon. Pedig jelenleg sokszor még ez a helyzet, ezért keressük kétségbeesetten azokat a szereket, amelyek képesek kiütni az idő vasfogát. Washington Post/ Ferenczy Europress 44 M A rádióhullámtól a gamma-sugárig ichael Faraday (1791-1867) angol fizikus, a valaha élt legnagyobb kísérletezők egyike, nem végzett magasabb iskolákat. Könyvkötőinasból lett Davynél, a nagy kémikusnál segéd, majd asszisztens, végül utóda a Royal Institution of Great Britain laboratóriumának vezetésében. Nem használt matematikai trükköket, kísérleteit gondosan tervezte és eredményeit termékeny fantáziával értékelte. Nehezen tudta elképzelni, hogy az elektromosan töltött testek (mondjuk egy megdörzsölt műanyag fésű és a dörzsölő ruhadarab) vonzó és taszító kölcsönhatása a távolból, közvetítés nélkül történik. Úgy képzelte, hogy e testek között van valami láthatatlan anyag, és ez az „elektromos tér” rugalmas gumiszálakhoz hasonlóan közvetíti a hatást. Elképzelését James Clerk Maxwell (1831-1879), a matematikailag nagyon képzett fizikus öntötte matematikai alakba, megalkotván a négy híres Maxwell-egyenletet, amelyekkel minden elektromágneses jelenség leírható. Maxwell észrevette, hogy egyenleteinek hullámmegoldása is van. Elméletben tehát lehetséges, hogy az elektromos és mágneses tér hullámként terjedve energiát továbbít. A kísérleti fizikusok nem sokkal később valóban előállították e hullámokat (Heinrich Hertz, 1888). A Hertzféle hullámok rezgésszáma másodpercenként körülbelül 1010 volt. Az azóta jól megismert elektromágneses hullámok rezgésszáma kb. 104 és 1024 közt bármekkora lehet, és a különböző rezgésszámmal különböző fizikai tulajdonságok járnak együtt, így minél nagyobb a rezgésszám, annál kisebb a hullámhossz: a kettő fordítottan arányos. Nagy rezgésszám nagy energiát is jelent. Minden elektromágneses hullám fénysebességgel terjed, azaz 300 ezer kilométert tesz meg másodpercenként. Ez nem csoda, hiszen a fény is az elektromágneses hullámok családjába tartozik. A legkisebb energiájúak a híradástechnikában s a radartechnikában alkalmazott rádióhullámok. Rezgésszámuk 104 és 1010 közt van másodpercenként (10 kilohertz-10 gigahertz), hullámhosszuk km-estől mm-es nagy-ságrendig terjed. A hosszabb hullámokat kevésbé használják, mert csekély energiájuk miatt hatótávolságuk kicsiny, és mert minél több információt kívánunk továbbítani időegységenként, annál nagyobb frekvencia szükséges ehhez. Jó minőségű, sztereó rádióadáshoz több millió hertz frekvencia kell, színes tvadáshoz ennél is nagyobb. A hosszabb hullámok bizonyos fokig képesek követni a Föld görbületét, míg a rövid hullámok inkább egyenes vonalban terjednek és jobban fókuszálhatók. Emiatt az utóbbiak használata sokáig technikai gondot jelentett, hiszen a vevőhöz csak „látótávolságon belül” jutott el a jel. Ma ezen a gondon mesterséges holdak segítenek, amelyekből néhány elegendő, hogy a teljes Föld felületét besugározzák a kívánt adó jeleivel. Már nagyobb az energiája az infravörös sugaraknak. Ezeket hősugaraknak is nevezzük. Bőrünk érzi ezt a sugárzást, melyet meleg testek (így a hősugárzó) bocsátanak ki. Egyes állatok „látják” is e sugarakat, a csörgőkígyó ezek segítségével veszi észre zsákmányát. Mi emberek nem látjuk, de le tudjuk fényképezni, és ez a gyakorlatban több célra is használható. Ha egy épületet fényképeznek le infravörösben, a képen nem a világos, hanem a meleg részek lesznek fényesek, és így ki lehet deríteni, hol rossz az épület hőszigetelése, hol szökik a meleg a lakásokból. Másik fontos alkalmazási terület az orvosi. Az emberi test hőeloszlása lefényképezhető, és ennek a normálistól való eltérése többféle betegség fölismerését teszi lehetővé. Mintegy 4x1014-8x1014. Hz közé esik a szemünkkel látható fény frekvenciája. Számtalan alkalmazása közül, melyeket talán nem kell felsorolni, a legfontosabb maga a látás. A látható fénynél nagyobb, mintegy 8x1014-3x1018 Hz közti frekvenciájú sugárzás az ultraibolya. Ezt szemünk már nem látja, de bizonyos, például a méhek érzékelik. Kis energiájú sugarakkal működik az ultraibolya lámpa, amelyet mutatókban használnak, ennek „fényében” sok anyag fluoreszkál. A korszerű mosóporokban olyan anyag van, ami e sugarak hatására kékesfehéren fénylik, amitől a ruha napvilágnál élénkebb fehérnek tűnik. Van, aki azt hiszi, hogy „látja” az ultraibolyát, mert ha a diszkólámpára néz, halványlila derengést tapasztal. Csakhogy ilyenkor azt a fény látja, amit a szem belsejének anyaga bocsát ki a sugárzás következtében. Bőrünkben e sugárzás teszi lehetővé a D-vitamin termelődését. A nagyobb energiájú ultraibolya sugárzás káros a bőrünkre. A baktériumokat, vírusokat elpusztítja, ezért fertőtlenítésre használható. A röntgensugárzás frekvenciája, némi átfedésben az ultraibolyával, a 1016-5x1019 Hz közt van. Ez a nagy energiájú sugárzás többé-kevésbé vastag anyagrétegeken át tud hatolni. Ennek köszönhetők orvosi és ipari alkalmazásai, a testek belsejének vizsgálata. Az emberi test szövetei például különböző mértékben nyelik el a röntgensugarakat: a csontok, a vér erős-sebben, az izmok, a zsírszövet kevésbé, a tüdő, melynek nagy része levegővel telt, még kevésbé, így a röntgensugár, amely a fényképezőlemezre is hat, le tudja fényképezni testünk belsejét. Igaz, a szervek képe egymásra vetül, ezért a röntgenkép a laikus szemlélő számára zavarosnak tűnik. De csonttöréseket, epe- vagy veseköveket, idegen testeket elég könnyű észrevenni ezeken a felvételeken. Bonyolultabb trükkökkel pedig az is megtehető, hogy csak a test belsejének egy bizonyos mélységéből kapjunk éles képet. Mindez nagyon sokat segít az orvosoknak a diagnózisban, de röntgensugárral gyógyítani is lehet. Azonban óvatosan kell bánni vele, mert nagy energiája miatt erősen károsítja az élő sejteket. Nagyobb energiájú röntgensugárzás alkalmazható az iparban, fémöntvények belsejének vizsgálatára vagy mikroorganizmusok elpusztítására. Az ismert legnagyobb energiájú elektromágneses hullámok a kozmikus sugárzásban fordulnak elő. Ezeket nagy energiájú csillagászati jelenségek (valószínűleg szupernóva csillagok robbanása, fekete lyukak körüli gravitációs hatások) hozzák létre. Ilyet laboratóriumban nem tudunk előállítani, tanulmányozásuk csak a természetes sugárzás megfigyelésével történhet. Csaba György Gábor A hosszabb hullámoknak csekély az energiájuk