Népszava, 2005. április (132. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-25 / 95. szám
NÉPSZAVA 2005. ÁPRILIS 25., HÉTFŐ Rózsa Péter Egy egészen indulatos írásról Hetek óta zajlik - a sajtó hasábjain is - a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos szocialista-liberális polémia, melynek során a felek már számtalanszor leszögezték álláspontjukat. Nemrég e lap hasábjain Suchman Tamás állt ki az Országgyűlés jelenlegi elnökének államfői jelölése mellett (Egy egészen egyszerű ügy, Népszava, április 11.). A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának írása nagy visszhangot keltett: nem csak azért, mert a szabad demokraták kapnak tőle hideget-meleget, de azért is, mert a befolyásos szocialista politikus még az MSZP szakadását is elképzelhetőnek tartja abban az esetben, ha a pártelit kihátrálna az egyszerű tagok jelöltjének tekinthető Szili Katalin mögül. Előre kell bocsátanom, hogy ebben az írásban nem kívánok foglalkozni sem a szabad demokratákat ért vádakkal, sem a szocialista párt szakadásának lehetőségével - legyen ez a koalíciós pártok gondja. Ám azt nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a Horn-kormány egykori privatizácós minisztere nyilvánvalóan nem tudta fékezni indulatait: érvei jobb esetben vitathatók, rosszabb esetben valótlanok, következtetései pedig ijesztőek. Suchman Tamás szerint „a politikai erőviszonyok, a szokásjog alapján a jelölés joga a koalíción belül nyilván a nagyobbik kormányzó pártot illeti meg, s a kisebbik kormánypárt álláspontjának meghallgatása után, egy lefolytatott egyeztetés alapján közös javaslatot tesznek. Tehát a magyar országgyűlésben a köztársasági elnök megválasztására a MSZP jelölése, azaz a koalíció jelölése következik június 6-án (sic!).” A MeH politikai államtitkára téved: Magyarországon az elmúlt 15 évben semmiféle szokásjog nem alakult ki a megválasztandó köztársasági elnök jelölésével kapcsolatban. A rend kedvéért idézzük föl az amúgy közismert tényeket. Amikor a szabad demokrata Göncz Árpádot első ízben államfővé választották, a vezető kormánypárt, s egyben legnagyobb parlamenti párt a Magyar Demokrata Fórum volt, újraválasztása idején pedig az Országgyűlés nem egyszerűen legnépesebb, de abszolút többséggel bíró frakciójával éppenséggel a szocialisták rendelkeztek. Ráadásul, mint közismert, Göncz Árpád egykori pártja, az SZDSZ, 1990-ben ellenzékben, míg második alkalommal kormányzati pozícióban volt. Az 1998-ban kormányra került jobboldal a köztársasági elnök jelölésének kérdését már a koalíciós megállapodásban rögzítette, s azt a kisebbik kormánypártnak, vagyis az FKGP-nek engedte át. Aligha lehet kétséges, hogy Mádl Ferenc jelölése nem kisgazda fejekből pattant ki, ám formálisan mégis a kisgazdák terjesztették elő. Nem kis képzelőerő szükségeltetik ahhoz, hogy mindezekből valaki valamiféle szokásjogot próbáljon kiolvasni. Úgy tűnik, hogy Suchman Tamás értelmezésében az „egyeztetés” kifejezés jelentése nem egyéb, mint hogy a koalíciós partnernek - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon - el kell fogadnia a nagy testvér jelöltjét. Minden bizonnyal ezért nem vette észre azt, hogy az elmúlt hetekben éppen az általa amúgy kívánatosnak tartott egyeztetési processzus tanúi lehettünk, melynek célja, hogy az MSZP jelöltje egyben a koalíció jelöltje is legyen. Suchman Tamás ugyanis kijelenti, hogy „a koalíciós partner nem véleményezett, nem az egyeztetéshez szükséges kérdezz-felelek folyamatot indította el, hanem kinyilvánított. Megmondta, hogy milyet nem szeretne, milyet szeretne, kit nem szeretne, s kit tart nagyon kívánatosnak.” Nagy kár, hogy Suchman Tamás írásában nem fejtette ki, hogyan is képzeli azt a „kérdezz-felelek folyamat”-ot, amelyben csak arról nem eshet szó, hogy milyen s ki legyen a leendő államfő. Ennek elképzeléséhez nekem kevés a fantáziám. Az államtitkár úr szerint az elmúlt hetek fejleményei azt bizonyítják, hogy „az SZDSZ törekvései a politikai jóízlés határait feszegetik”, s úgy véli, ez az oka annak, hogy a magyar liberális párt támogatottsága éppen csak a parlamenti küszöb átlépéséhez lehet elegendő. „Nem csak azért van így” - írja - „mert a világ más országaiban is csak ilyen körüli a liberális pártok megítélése, hanem Magyarországon azért van így, mert ebből a mindenkit kioktató, sokakat kirekesztő, nem tudom, hogy kormánypárt vagyok-e vagy ellenzék - tudathasadású politikára csak ennyien kíváncsiak ebben a hazában.” Suchman Tamás gondolatai a szabad demokraták kioktató stílusáról és sokakat kirekesztő politizálásáról nem túl eredetiek, Antall Józseftől Dávid Ibolyáig, Orbán Viktortól Csurka Istvánig többen megfogalmaztak hasonló vádakat, igaz baloldalról eddig kevés prominens személyiség tette ezt a sajtó nyilvánossága előtt. Suchman Tamásnak biztosan jó oka van arra, hogy így érezzen, érzelmekkel és ízléssel pedig - mint tudjuk - nem lehet vitába szállni. Arra azonban fölhívnám az államtitkár úr figyelmét, hogy azon kijelentése, miszerint a liberális pártok a világ más országaiban is hasonló (azaz pár százalékos) támogatottsággal bírnak, nem felel meg a valóságnak. A legutóbbi választásokon a liberális pártok Dániában 29, Szlovéniában 22,8, Nagy-Britanniában 18,3, Hollandiában 17,9, Belgiumban 15,4 százalékot szereztek, hogy csak a legjelentősebbeket említsük, s nem mellesleg a flamand és a dán liberális párt hazája parlamentjének legnagyobb frakciójával rendelkezik. Magyarországon igen sokan vannak, akik a német és az angol parlamenttel kapcsolatos felületes és pontatlan ismereteik alapján beszélnek valamiféle „európai”, sőt „világszerte” általános mintáról. Suchman Tamás minden bizonnyal nem tartozik közéjük, de akkor ne is tegyen úgy, mintha nem ismerné a valós helyzetet. Az igazi probléma azonban nem Suchman Tamás - finoman fogalmazva - gyenge lábakon álló érveivel, hanem következtetéseivel van. Kijelenti ugyanis, hogy „egy éven belül nem fordulhat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg Magyarországon, ki nem lehet a szocialisták miniszterelnöke, és ki nem lehet a szocialisták köztársaságielnök-jelöltje. A pártvezetés és a pártelit, ha nem érti meg, hogy megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van.” Egyetértek: nagy baj van. Nagy baj van, mert egy vezető szocialista politikus szerint a szocialistáknak van miniszterelnöke. Nem jövök azzal, nehogy demagógiával vádoljanak, hogy miniszterelnöke az országnak van, aki, s akinek a kormánya az Országgyűlésnek felelős. Azzal azonban a MeH politikai államtitkárának, aki egyben országgyűlési képviselő is, tisztában kell lennie, hogy a szocialistáknak, mármint csupán a szocialistáknak már csak azért sem lehet miniszterelnöke senki, mert az MSZP-nek nincs meg az ehhez szükséges számú képviselője a parlamentben. S mert Suchman Tamás láthatóan nagyon fontosnak tartja a „ki-a-nagyobb-én-vagy-te” nevű játékot, emlékeztetnem kell arra, amit ő is pontosan tud, nevezetesen, hogy a Tisztelt Házban jelenleg a Fidesznek van a legnagyobb frakciója, s épp ez a fő oka annak, hogy bizonyos kérdésekben az MSZP-nek tényleges, s nem pusztán látszategyeztetést kell folytatnia koalíciós partnerével. Hiszi vagy sem, ez így megy minden demokratikus országban. Suchman Tamás szerint a konfliktus megoldása a kormányfő számára egy egészen egyszerű ügy lenne. Nem tudom, igaza van-e, mert a lehetséges megoldásról egyetlen szót sem ír. Abban azonban biztos vagyok, hogy Suchman Tamás, s más prominens szocialista politikusok indulatos megnyilatkozásai nem könnyítik meg Gyurcsány Ferenc dolgát. S ez a megállapítás korántsem csak az államfőjelölt személye kömt kialakult helyzetre vonatkozik. Suchman Tamás értelmezésében az „egyeztetés” kifejezés jelentése nem egyéb, mint hogy a koalíciós partnernek - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon - el kell fogadnia a nagy testvér jelöltjét A szerző a Debreceni Egyetem adjunktusa Orbán felesleges liberalizmusa Az exminiszterelnök Orbán Viktor ez egyszer újra a filozófia területére kalandozott. Minap a Családok Európája konferencián kifejtette, hogy „a liberalizmus réges-régen okafogyottá vált, túlhaladt rajta az idő, mert ami értéket adhatott a világnak, azt mára minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette saját értékrendjébe”. Erre szokás mondani, de szép is lenne. De elégedettek lehetnénk, ha mindenki, minden párt, állami, társadalmi szereződés természetes módon magáénak vallaná a szabadság és a szolidaritás, az egyén mindenek felett való függetlenségének liberális alapeszméit. Jó lenne hinni, hogy Orbán Viktor csak tudja, hiszen kezdetben anno 1990-92-ben ő és pártja olyan kemény ultraliberális volt, hogy naponta leckéztette meg a tekintélyelvűségre, az erős állami beavatkozásra, nacionalizmusra hajlamos akkori kormányfőt (Antall József) és kormánypártjait. No jó, Orbán Viktor azt mondja - nagyon figyelemre méltó megállapítás! -, hogy a liberalizmus nem azért okafogyott, mert kártékony irányzat, hanem mert az idők folyamán minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette saját értékrendjébe. Ejha! Ezek szerint a magukat hangsúlyozottan nem-liberálisnak definiáló politikai erők - mondjuk a mára a Fideszbe átigazolt kereszténydemokraták vagy az Isten, haza, család hitvallású, ugyancsak Fideszbe átigazolt kisgazdák nem is tekinthetők normális társadalmi erőnek? (Hogy a négy kormányzati év alatt a Fidesszel folyamatosan kollaboráló, soviniszta, antiszemita, a liberalizmust ősellenségének tekintő MIÉP- ről ne is szóljunk.) Érdekes, micsoda erőfeszítéseket tesz a polgári pártvezér, hogy minél több saját meghatározása szerint nem normális gondolkodású (mivel antiliberális) tagot szerezzen pártjának, képviselői parlamenti frakciójának. De van itt kényesebb kérdés is! Mert ha tovább visszük az O. V. szerint mára már meghaladott liberalizmus tézisét, akkor a következő lépésben pontosan a liberalizmusát rég megtagadott Fideszbe ütközünk? Vagy talán nem azt tapasztaltuk négy kormányzati évben és a mindennapi ellenzéki szereplésben, hogy a Fidesz az egyén szabadságával és szabad döntésével szemben az állam mindent átható beavatkozását vallja? Az állam és az egyház liberális elválasztása helyett nem a klérussal való szoros együttműködést látjuk nap mint nap a Fidesznél? Az önmagát megvalósító szabadságot választó egyénnel szemben nem a szabadság korlátozását, az államhatalmi beavatkozást képviseli-e a Fidesz? A törvények feltétlen liberális tiszteletével szemben nem a Fidesztől láttuk-látjuk, hogy minden praktikával azon van, hogy kijátssza és megcsúfolja a neki nem tetsző töményeket? A szabad politikai vitának centrumát, a parlamentet, ezt az Orbán Viktor számára felettébb ellenszenves intézményt, melyet kormánykodása idején szégyenletesen negligált és összezsugorított, nem éppen a liberalizmust már régen asszimilált Fidesz támadta és sértette meg? Vajon nem a Fidesz egyre kuszább, ma már a szélsőballal is kacérkodó ideológiája az, amely hol az államot, hol a nemzetet, különböző vélt közösségi érdekeket állít szembe az egyének lelkiismereti szabadságával? És végtére nem a Fidesz az, amely görcsösen centralizáló erőfeszítésével, egyetlen nemzetinek álcázott ideológiával pontosan a hatalmat veti szembe az egyéni szabadsággal? Az igaz, hogy az erős demokráciák politikai-társadalmi erői valóban ideológiai fundamentumuknak tekintik a nyugati világban a liberalizmust, de Magyarországon pontosan Orbán Viktor pártja az, amelyik - „nem normális" gondolkodással? - áll szögesen szemben a liberalizmussal és a parlament liberális pártjával. Azt hiszem, az eltökélt szabadság- és jogvédelmező, „idejétmúlt” liberalizmusra mindaddig - félő, hogy sokáig! - nagy szükség lesz, amíg a Fidesz tekintélyelvű, szabadságkorlátozó törekvései naponta bebizonyítja az emberi-állampolgári szabadságot védelmező liberalizmus nélkülözhetetlenségét. Szász István VÉLEMÉNY A véletlen műve Nincs itt tudatos projekt, csupán véletlenek a családi eredeti tőkefelhalmozásban. A véletlen műve, hogy az Orbán-kormány Széchenyi Plusz programjában kiosztott milliárdos útépítésnél az Orbán család vállalkozása megjelent hatalmas teherautókon beszállított köveivel. A véletlen műve, hogy a jóval közelebbi, konkurens bánya anyaga nem kellett. A véletlen műve, hogy a gánti bánya az állami Dunaferrben beszállító lett. A véletlen műve, hogy az M7-es felújításához a kőbeszállítás abból a várpalotai kavicsbányából történt, amelyre Orbánék szereztek jogot, majd átruházták. A véletlen műve, hogy az Orbán-kormány kijelölt az autópálya-építésre egy padlón lévő céget, amely azelőtt sosem épített utat. Pályáztatás nélkül ezt utoljára tehette meg, hát véletlenül megtette a még nem uniós Magyarországon. A véletlen műve, hogy a teherautók egymás hátuljába érve vitték Gántról a követ az autópálya alvállalkozó cégek betonkeverőihez. A véletlen műve, hogy az Orbán család bányacégei eközben semmilyen kapcsolatban nem álltak az autópálya-építéssel. A véletlen műve, hogy egy riporter fényképezőgépe a földre esett a bánya mellett. Előzékenységre vall, hogy a tulaj a földről felsegítette. A véletlen műve, hogy a több százmilliárdos állami megbízással felemelt cég alvállalkozóként bevitte azt a felcsúti céget, amelyik azután az Orbán-bánya töltőanyagát vitte be az állami építkezésre. A véletlen műve, hogy ez az alvállalkozó cég szponzorálja a felcsúti futballt. A véletlen műve, hogy az autópályapénzből óriássá növesztett cégből „leágazott” társaság vette meg a közelmúltban a felcsúti focipálya tövében fekvő egykori kastélyt. A véletlen műve, hogy a Bozsik-programból több tízmillió jutott a kistelepülés sportcsarnokára - nem ők kapták a legtöbbet. A véletlen műve, hogy itt épít a Fidesz-elnök a legkorszerűbb anyagból, vályogtéglából házat. A véletlen műve, hogy az Orbán-kormány színrelépésekor még a sok száz poros falusi főutca közül egyet jelentő Felcsútira mára nem lehet ráismerni. A véletlen műve, hogy vízelvezetésre több mint 2 milliárdot kapott e vidék a Fidesz vezette Országgyűléstől. A véletlen műve, hogy itt vásárolt fel 54 hektár földet a regnáló miniszterelnök felesége 2001-ben. A véletlen műve, hogy a földet éppen az a személy hajtotta fel neki, akit az Orbán-kormány idején ültettek a kedvezményesen privatizált agrárcég vezérigazgatói székébe. A véletlen műve, hogy utóbb a cég éléről - feltűnő vagyongyarapodással eltűnt ez az ember, s helyére a valódi nagytőkés tulajdonosi kör lépett. A véletlen műve, hogy az állami pénzből finanszírozott, halasztott fizetésre történt magánosítás szlogenje mára semmivé lett. Az ugyanis a dolgozók vagyonhoz juttatása volt. A véletlen műve, hogy Orbán házastársa révén közös üzletbe száll két ambiciózus ügyvéd baráttal és két dúsgazdag vállalkozóval Tokaj-Hegyalján. A véletlen műve, hogy a pártelnök feleségének 97-ben sikerül megszereznie bagóért a társaság gazdálkodásának alapjául bevitt önkormányzati földeket. A véletlen műve, hogy az egyik biznisztársat kormányfővé választása után a családfő nagykövetnek kéri fel. A véletlen műve, hogy állami bank élére kerül a másik. A véletlen műve, hogy ez a kereskedelmi társulat rossz termését az állami Tokaj Kereskedőháznak értékesíti. A véletlen műve, hogy egy olyan személyt neveznek ki utóbbi élére, aki régóta utazik maga is borbán-szőlőben. A véletlen műve, hogy a belkereskedelmi igazgatóval üzletel. A véletlen műve, hogy távozásukkor a magáncégbe a debreceni polgármester neje lép be. A véletlen műve, hogy ez a cég találkozik össze a „tokaji Kaya Ibrahim”mal, s vásárol tőle 80 millióért hamis szeszt. A véletlen műve, hogy ennél a cégnél is kezelik Orbánnéék borát. A véletlen műve, hogy egy egész tanker menetlevél nélküli aszú áll be egy hétvégén a Tokaj Kereskedőház telephelyére. Máig nem tudni, a végül visszafordított szállítmányt kik szánták és kinek. A véletlen műve, hogy több milliárd forintot áldozott az Orbán-kormány védőgátra e vidéken. A véletlen műve, hogy 4 milliárdot szőlőfelvásárlásra. A véletlen műve, hogy Févai üzlettársai kivétel nélkül éltek a lehetőséggel. A párizsi nagykövet 12 millióért értékesített. A véletlen műve, hogy Lévai nem, ám a résztulajdonában állt kft. több millió forint értékben. A véletlen műve, hogy a társaság közel 70 milliós állami támogatást is kapott akkor, amikor ez még nem járt mindenkinek. A véletlen műve, hogy a párizsi nagykövet veje vette meg áron felül a bukott miniszterelnök lakását, amikor menni kellett. Mármint a rezidenciáról. S már nem akaródzott a Belvárosba, inkább a Sváb-hegyre. Ferenczi Krisztina 7 NÉPSZAVA --------------SaiSBIHWS 1873-BAN-------------Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), PÓR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Sportszerkesztőség vezető: SIMON ANDREA, A Sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Marketingvezető: KOVÁCS MÁRTA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF