Népszava, 2017. július (144. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-06 / 155. szám
VÉLEMÉNY Barátokat keresünk Ha Magyarország történelmi barátait kellene felsorolni, gyorsan a lista végére jutnánk. Az első helyen nyilván (?) Lengyelország ugrik be, ám őket ezzel a mostani oroszbarát vonallal nehéz lesz a cimborák között tartani, második és további jelöltek pedig voltaképpen nincsenek. A korábbi szocialista kormányok kiegyezéspárti politikája ugyanúgy nem hozta közelebb a szomszédainkat, mint Orbánéknak ez a felszínen konfrontatív, valójában inkább a közös bizniszekre koncentráló, értéksemleges - vagy inkább értékmentes - megközelítése. Új barátot, olyat, akivel hosszú távon is számolni lehet, a rendszerváltás óta nem szereztünk, és ez nemcsak a szűkebb, hanem a tágabb európai környezetre is igaz. Az együttműködésben a szíve helyett egyre inkább a zsebét követő Németországon kívül nagyon nehéz lenne bárkit valódi partnerként megnevezni. Oroszország most éppen a baráti arcát mutatja ugyan, de az orosz birodalom olyan nagyban, mint az Orbán-rezsim kicsiben: nem barátai, hanem érdekei vannak. (És, mint korábban láttuk, a Gyurcsány-kabinettel is fenntartások nélkül tudott haverkodni, vagyis vélhetően tényleg nem az elvek mentén választ barátokat.) A fentiek fényében akár érthetőnek is tűnhet, hogy a jelenlegi kormány új irányokban keres szövetségeseket, de még ebben a megalapozott igyekezetben sem kellene eljutni odáig, hogy valaki, aki az elnyomás vállalhatatlanságának deklarálásával kezdte a közéleti pályafutását, és minden érdemi teljesítmény híján nem is építhette másra a politikai karrierjét, mint arra a mondatra, hogy a megszálló hadsereg katonái menjenek haza tőlünk, az elmúlt hét évben a világ leggyűlöltebb zsarnokai közül az összesét a keblére ölelte. (Nem túlzás: tényleg az összesét, azt a kettőt leszámítva, akik sosem hagyják el a saját képükre formált országukat.) Szóvá tehetnénk, hogy az érintettek - az egyiptomi elnöktől a Fülöp-szigeteki vezérig - fekete öves keresztényüldözők, de nem akarjuk megalázni a tisztelt olvasót azzal, hogy úgy teszünk, mintha morális motívumokat keresnénk az Orbán-kabinet hatalomgyakorlásában, így inkább annak kimondására szorítkozunk, hogy ahogyan az egyes embereket is igen gyakran a barátaik minősítik a külvilág szemében, úgy a politikusokat, sőt az országokat is hajlamosak a barátkozási szokásaik alapján megítélni. Akinek úgy alakult a sorsa, hogy viszonylag rendszeresen utazik magyarként külföldre, biztosan tapasztalhatta már: Magyarország külhoni megítélése - sajnos nem egyszerűen a kormányzaté, hanem ténylegesen az országé - olyan, korábban elképzelhetetlen mélységekbe zuhant mostanra, amire semmi mással nem szolgáltunk rá, mint azzal a képpel, amelyet a kormányunk mutat rólunk (is) a külvilág felé. Ezzel a bűnrelativizáló, szerecsenmosdató, diktátorsimogató külpolitikával - amely mellesleg a Kiss Szilárd-kaliberű kalandorokon kívül senkinek nem hozott egyetlen forintnyi hasznot sem - biztosan többet ártunk a nemzeti arculatnak, mint amennyit akárhány vizes vébével, repülőnappal vagy forma egyes futammal esetleg használni lehet. Aki disznók közé keveredik, az aligha teheti szóvá, ha a kultúrnépek befogott orral fordulnak el tőle. HARGITAI MIKLÓS KGBéla, a bohóc Elismerte Kovács Béla, hogy azért nem jelent meg a június 23-i ügyészségi kihallgatásán, mert éppen Abháziában volt. A Jobbik európai parlamenti képviselője erről telefonon nyilatkozott a Népszavának. Az továbbra se derült ki, hogy a sajtóban csak KGBélaként emlegetett politikus pontosan mikor volt a Grúziából kivált, orosz befolyás alatt álló szakadár területen. Annyit mindenesetre elárult, hogy „körülbelül 8 napig”, aztán sajnálatosan a tengerparton belelépett valamibe, elfeketedett a lába, vérmérgezése lett. Fogalmunk sincs, mibe lépett bele Bélánk. Valami plutóniumosba, amilyenes Litvinyenko teája volt, vagy esernyősbe, mint a bolgár Markov ügynök Londonban, a hídon? Semmin sem lepődnénk meg. Egy bizonyos: KGBéla ügye legalább olyan büdös, mint a Fidesz székházeladása - és azóta minden. Halász János, az államtitkárból a hülyeség letéteményesévé visszabukott Fidesz-szóvivő mindenesetre a rendszerváltás óta a leggyalázatosabb sajtótájékoztatót szervírozta, amikor reszkető szájjal, zavart szemmel próbált régebben elsajátított kommunikációs panelekből toronyházat építeni. Fogalmam sincs, árult-e hazát, csalt-e költségvetést Kovács. A kezemet ugyanúgy nem tenném érte tűzbe, ahogyan Halászért vagy párttársaiért, akár elnökéért. Titokban tódulnak manapság a diktátorok Budapestre, és nem tudni, miért e titok. Talán Orbán mégis szégyelli őket? Közismert demokraták jönnek: az egyiptomi elnök, szaúdi sejk, vagy mi megyünk szerelmetes kézfogásra Törökországba, nyálazzuk Putyint. KGBéla egy kisstílű senki, akármit varrnak is majd a nyakába. A szeme sem áll jól, ahogyan a Jobbiké sem. De tessen már mondani, tényleg Béla árusítja ki az országot az oroszoknak? Fekteti a gazdaságot török, egyiptomi, szaúdi, azeri, satöbbi lábtörlővé? Béla egy bohóc. A cirkuszigazgató Orbán. RÓNAY TAMÁS NÉPSZAVA I 2017. július 6., csütörtök 19 Kim Dzsong Un tudja, hogy Washingtonnak esze ágában sincs háborút kezdeményezni Phenjan ellen Kis vezér, nagy vezér Donald Trump nem sokkal beiktatása után máris jelezte: itt a vég Észak-Korea számára, a sztálinista rezsimnek most aztán alaposan meggyűlik a baja sült Államokkal. Vörös vonalat is meghatározott, többször is elmondta, nem fogja hagyni, hogy Phenjan a hazáját fenyegesse. Hogy pontosan mit is tenne ebben az esetben, ez nem derült ki, de harcias megnyilvánulásai alapján azt gondolhattuk, Észak-Koreának annyira inába száll a bátorsága, hogy soha többé egyetlen rakétát sem lő ki, s azon nyomban leállítja nukleáris programját. Nem így történt. Szinte nem telik el hét úgy, hogy Phenjan ne lőne ki egy rakétát, kedden ráadásul interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletezett, így egyetlen lépésre van attól, hogy lövedékével elérje az Egyesült Államokat. Nem lehet alábecsülni azt a fenyegetést, amit Észak-Korea a világra jelent. Az ország kis vezére, Kim Dzsong Un mintha kedvenc játékszereiként kezelné a ballisztikus rakétákat és a nukleáris fegyvereket. Teljesen öntörvényű személyiség, aki húgán kívül senkiben sem bízik meg. Képes kivégeztetni egyik napról a másikra azt, akit előző nap még legfőbb bizalmasának tartottak. Kim Dzsong Un rendre az ellenkezőjét teszi annak, amit az amerikai elnök mond. Ez a válság is csak azt mutatja, mennyire veszélyes, ha a világ vezető hatalmának élén egy olyan személyiség áll, akinek nem a kijelentések igazságtartalma a fontos, hanem az, hogy megnyilatkozása minél gorombább, sértőbb, alpáribb legyen. Az amerikai elnököt ezért honfitársainak nagy része sem veszi komolyan, a kis vezér sem. Kim Dzsong Un pontosan tudja, hogy Washingtonnak esze ágában sincs háborút kezdeményezni Phenjan ellen, Trump fenyegetéseinek valójában semmi alapja sincs. Ez esetben is csak az a célja, hogy valami hangzatosat mondjon, de láthatóan sejtelme sincs arról, mit tegyen. Kína ugyan egyre szigorúbb rakoncátlan rokonával, ám aligha akarja megfékezni. A washingtoni adminisztrációnak lassan tényleg nem ártana kiötleni valamit, ha meg akarja állítani a sztálinista állam teljesen kiszámíthatatlan kis vezérét. Mi mindent elhiszünk? INNEN NÉZVE... hogyan annak idején apám mondta a lódítós Lajos bácsiról: azt sem lehet elhinni neki, amit kérdez, pláne nem, amit állít. Ez most két dologról jutott eszembe. Megjelentek a legújabb kormányplakátok (mert nekik lehet), amelyek azt próbálják velünk elhitetni, hogy van egy idős, amerikai-magyar kettős állampolgárságú pénzember, aki naphosszat mást sem tesz, mint pók módjára szövögeti ellenünk a hálóját. Azon mesterkedik, hogy ránk szabadítson másfél millió muszlim bevándorlót, akik majd felforgatják Európát és a mi országunkat, ahogyan a török janicsárok tették anno. Felperzselik városainkat, hárembe hurcolják lányainkat, lerombolják templomainkat, és mecseteket emelnek a helyükre. És ha mindezt elérné, a végén jót nevetne a csínyen. Ám ott van a bástyán a mi felcsúti Dugonicsunk, aki persze ezt nem hagyja. Vannak, akik elhiszik. Kiforgatják az igazságot, ha az nem illik bele az orbáni világképbe A másik: Helmut Kohl foroghatna a sírjában, ha hallaná, hogyan „értelmezte” Orbán Viktor a minap a közmédiának adott interjúban az egykori kancellár politikai hitvallását. Aki csak ebből tájékozódik, azt hiheti, hogy Kohl valójában az európai nemzetállamok erősítésének híve volt. „Az egykori német kancellár a nemzetek és a kereszténység Európáját képviselte. A nemzeteknek meg kell kapniuk a megbecsülést és az elismerést, mindent, ami megilleti őket. (...) A közép-európaiak mai küldetése Európában: a nemzetek Európája. Tisztelni kell a jogaikat, nem lehet tőlük azokat elvenni, nem lehet föléjük erőszakolni vagy föléjük ügyeskedni (...) valamilyen építményt, amiben a végén senki nem érzi magát jól” - így Orbán Viktor. Hogy a kohli életműnek éppen az ellenkező az üzenete? Ez a nyilatkozat nem zavarta. Neki utálatos a Kohl emelte „építmény”, az Unió, legszívesebben lebontaná. Ő a Horthy által lakott Budai Várba kívánkozik, közben nem érti azt, amit a második világháborút megélt német politikus pontosan látott: csak a nemzetek egyesülése lehet a kontinens tartós békéjének záloga. A kohli életmű másik üzenete is idegen számára: lehet valaki nemzeti és európai hazafi egy személyben. Ennek áldozta egész életét. De megpróbálják velünk elhitetni a kohli Európa-vízió ellenkezőjét, mert az igazi nem illik bele Orbán „világképébe”. Azt állítják, hogy az egykori német kancellár nem is úgy gondolta Európa jövőjét, ahogyan Brüsszelben vagy Berlinben most látják. A Fidesz egész politikai marketingjét a miniszterelnök szavain már-már vallásos áhítattal csüngő hívei vakságára, a tömegek tájékozatlanságára, a kívülállók „nekem minden mindegy” érdektelenségére alapozzák. Orbán mondhat akármit, minden szavára - ha igaz, ha nem - milliók körében van fogadókészség. Hogy kinek hiszünk? Neki vagy Európa vezető politikusainak? Amíg vannak, akik elhiszik, amit Sorosról mond, addig megéri milliárdokat költeni hazug propagandára. Amíg büntetlenül ki lehet fordítani Helmut Kohl életművének üzenetét, addig azt is el lehet hitetni magyarok millióival, hogy a mi utunk az igazi európai út. Még ha a kettő nem ugyanoda vezet is. SOMFAI PÉTER