Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-24 / 47. szám

2024. február 24., szombat VELEMENY NÉPSZAVA Új Európa mi­ ­ elképzelhetetlen volt 2022. február 24-én hajnali 4-ig, az ma már az életünk ré­sze. Két éve az utol­só percekig, talán akkor is, amikor az orosz páncélosok már elindul­tak az ukrán határ felé, az európa­iak többsége még meggyőződéssel hitte, hogy Vlagyimir Putyin min­den fenyegető csapatösszevonás dacára csak riogat, de a végső lépést nem teszi meg. Az elképzelhetetlen azonban megtörtént, s a kezdeti ri­adalom után szép lassan megtanul­tunk együtt élni a háborúval. Az ukrán területveszteségek, a nyugati társadalmak számára is nyomasztó anyagi terhek, az állan­dósult fenyegetettség ellenére e két év mérlege elsősorban az agresszor számára kínos. Odalett a legyőzhe­tetlen orosz hadsereg mítosza, ami már önmagában szörnyű csapás a múltmániás Putyinnak. Az orosz medve körme már az első órákban csúnyán beszakadt a hosztomeli re­pülőtéri kudarccal, a verhetetlennek hitt had behúzott farokkal volt kény­telen visszavonulni Kijev alól. Még rosszabban fest, ami azután történt. A rettenthetetlen medve egyre inkább fogatlan oroszlánnak tűnik, másfél éve egy viszonylag szűk föld­sávon topog, de ezt is csak igen sú­lyos ember- és haditechnikai áldo­zatok árán tudja tartani. Veszélyes ugyan így is, mint minden sarokba szorított vad, de már minden józa­nul gondolkodó döntéshozó szá­mára egyértelmű, hogy ha nehezen is, ha iszonyú áldozatok árán is, ha nem is holnap, de legyőzhető. Az ukrán „nácizmus” ellen hadba vonuló Putyin kétéves ámokfutásá­val épp azt bizonyította be, hogy ő a 21. század Hitlere. Nem csak go­noszsága és hataloméhsége miatt. Hadvezérként is ugyanazokat a hi­bákat követi el, mint a 20. századi rém. Az ő Blitzkrieg­­e is befuccsolt, az ukrán nép hősies önvédelmi mu­tatványa viszont kísértetiesen em­lékeztet Sztálingrád orosz védőinek hihetetlen kitartására. Ám a pár­huzamok itt nem érnek véget. Hit­ler vereségét sem csak az orosz tél és a sztálingrádi harctéri fordulat okozta, hanem jórészt a nagysza­bású amerikai segély, a Lend Lease Act, amely lehetővé tette a tengely­­hatalmakkal szemben álló országok számára a háború folytatását a vég­ső győzelemig. Ezúttal viszont nemcsak Ameri­ka, Európa is állja a cechet, Putyin pedig az „Ukrajna-fáradtság”-gal ugyanúgy elszámolta magát, mint a Kijev elleni villámháborúval. Az orosz agresszió pofonja felráz­ta Csipkerózsika-álmából a globá­lis Nyugatot, rádöbbentette a béké­be beletunyult jóléti társadalmakat, hogy a putyini Oroszország jelentet­te fenyegetés nem valami hideghá­borús mentalitásmaradvány, hanem húsba vágó valóság. Putyin nemcsak Ukrajna, hanem a demokráciára és szabadságra épülő európai életfor­ma ellen is háborút indított. A szabad világ Ukrajna támoga­tásával magát védi, és győzni fog. A 2. világháború után új Európa és új világrend született, Putyin háborúja viszont már most egy új Európát eredményezett. Az új Európa pedig egyértelműen választott: értékeit - a szabadságot és a demokráciát - nem áldozza fel az olcsó orosz ener­giahordozók oltárán. Aki mégis, az rossz lóra tesz, azt kockáztatja, hogy Putyinnal együtt fog elsüllyedni a történelem pöcegödrében. GÁL MÁRIA Komolyságot e­ gy normális országban nem dobunk füstgránátot rend­­őrsorfal felé. Nem azért, mert egy normális ország­­ban nincs rendőrsorfal a Parlament előtt, és felbőszült tün­tetők sincsenek, akik egy penet­­ráns hatalom Holdról is látha­tó böszmeségei ellen tiltakoznak. Azért nem dobunk füstgránátot a rendőrsorfal elé, mert veszélyes. Persze nem olyan veszélyes, mint egy Fidesz-fülbevalós, köztársa­ság nélküli elnök, aki kegyelmet ad a pedofilbűn­segédnek, és nem is olyan veszélyes, mint az a díszes Fidesz-kompánia, amelyik nyakig ül a bajban, és hazugságot nyelde­­kelve gerinces felelősségvállalás­ról beszél. Milyen felelősségvállalás az, amely a bűn leleplezése után je­lentkezik orbáni ukázra? Menjetek felelősséget vállalni, lányok, mi ad­dig jól megvárunk benneteket ide­bent! Pöpec. Persze egy normális országban nem keveredik a szezon a mére­tes fazonnal. A bűn nem viszony­lagos. A képviselő helytelen dolgot tett, föld-levegő rakétát kellett vol­na kilőnie egy normális országban, de szigorúan figyelmeztető lövés gyanánt, hogy senki meg ne sérül­jön. Mert legyen világos: a Fidesz kapitális böszméi rég eljátszották a magyarságban szunnyadó európai nemzet bizalmát. A szovjet típusú világtalan rajongásét még bírják, ideig-óráig. Egy normális országban nem szorítjuk meg a biztonsági őr vád­­liját sem a Kunigunda folyosóján földharcban. Nem jutunk el odáig, hogy közmédiának csúfolt, 130 mil­liárdos közpénznyelő Fidesz-szer­­kesztőségben írják a valóságot för­telmes pernahaj­derek, és akkor nem kell berongyolni a hír meg­­szentségtelenítésének helyszínére sem, helyretolni azt. De, mint az közismert, ez nem egy normális ország. A visszaeső besur­ranó tolvaj a zsebéből kilógó koro­názási ékszerekkel, pajszerrel a ke­zében sikongat a szegény kisember záróvonal-átlépése miatt. Több ko­molyságot, pajtásaim a Putyinban! Pokorni PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL mikor ezeket a soro­kat írom, még nem le­het tudni, hogy tény­legesen kiszáll-e a politikából Pokorni Zoltán. Egy pénteki hír szerint arra kérte a hegyvidéki Fideszt, addig ne hozzák nyilvánosságra, ki lesz a XII. kerületi polgármesterjelölt­jük, amíg nem derül ki, hogy kit in­dít a párt a budapesti főpolgármes­terségért. Mégis, már évek óta az az érzésem, hogy Pokorni valójá­ban már régen kiszállt. Részt vesz ugyan a fővárosi közgyűlésben, alanyi jogon, a XII. kerület polgár­mestereként, de éles politikai kér­désekben nem szólal meg, teszi a dolgát csendesen. Feltehetően a Hegyvidék polgárainak megelége­désére, hiszen ciklusról ciklusra új­raválasztották. Főként azért, mert nem csupán színlelte a Fidesz fő vonalától való eltávolodását, tény­legesen nem törődött mással, mint a budaiakkal. Nem véletlen, hogy a választásokat mindig nagy fölény­úgy tarto­zott a párt fő vonalához, hogy némileg mindig kiló­gott, oktatá­sért felelős miniszter­ként is meg­engedett magának olyan kije­lentéseket, amelyek in­kább tűntek szakmainak, mint pártos­nak. nyel nyerte, miközben az ország­gyűlési választások kormánypárti indulója már elbukott. Annak el­lenére, hogy - Pokornihoz hason­latosan - emberarcú fideszest in­dítottak (Fürjes Balázs), de ez sem segített: az ottani polgároknak ele­ge lett az orbánizmusból. Gyaníthatóan Pokorninak is, bár összességében nem egy lázadó tí­pusról beszélünk. Úgy tartozott a párt fő vonalához, hogy némileg mindig kilógott, oktatásért felelős miniszterként is megengedett ma­gának olyan kijelentéseket, ame­lyek inkább tűntek szakmainak, mint pártosnak. Nem fordult szem­be a Fidesszel, de azt azért nyíltan vállalta, hogy már nem akar beleke­veredni az országos politikába. Még akkor sem, ha olykor muszáj volt neki, például a XII. kerületi turul felállításakor. És még inkább akkor, amikor kiderült a nagyapjáról, hogy nyilas gyilkos volt. 2020-ban, ami­kor nyilvánosságra került a nagy­szülő szörnyű múltja, megrendítő és megrendült beszédet mondott a Maros utcai megemlékezésen, könnyei valódiak voltak. Nem igye­kezett átfesteni a múltat, mint azt tette például Bayer Zsolt. Pokorni József neve áldozatként szerepelt a Turul-emlékmű talapzatán, ame­lyet később az unoka maga távo­­líttatott el onnan. „...Nem dolgom megítélni a nagyapámat vagy ment­séget keresni (...), inkább gondolom (...), hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázko­dás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szin­tén magyar volt” - mondta akkor őszinte hittel. Erről jusson eszünkbe a hat év­vel korábban, az éjszaka leple alatt felállított emlékmű, a Szabadság téri szoboregyüttes, amely ennek épp az ellenkezőjét akarta elhitetni az országgal. Mondhatnánk: Pokorni mégis­csak lázadó volt. De, ismétlem, nem volt az. Ám bármennyire tudható volt róla, hogy nem tartozik a belső körhöz, valahogy mégis elviselték, nem sodorták teljesen a margóra. Inkább saját magát helyezte oda, maga mögött hagyva a neki legfon­tosabb oktatásügyet. És lényegé­ben maga mögött hagyva pártját is, amelynek volt elnöke, alelnöke és országgyűlési képviselője is. Köl­csönösen békén hagyták egymást, hagyták, hogy bezárja magát a XII. kerületbe. Nem is akart onnan ki­jönni, és nem akarták, hogy onnan kijöjjön. A Fideszre pillantva nem is lehetett más a sorsa... NÉMETH PÉTER Vannak a rendeletben kivételek. Például, ha Navalnijt díszpolgárrá nyilvánítják. Akkor nem kell kivárni az öt évet. Navalnij utca évedés, Főpolgármester úr, nem kell öt évet vár­nia arra, hogy az orosz követség melletti bár­melyik utcát, útszakaszt a mártírhalált halt Alekszej Na­valnij­ról nevezzék el. Karácsony Gergely természetesen joghelye­sen írja Facebook-bejegyzésében, hogy személyről csak a halála után 5 évvel lehet közterületet elnevez­ni. És a jog uralma tényleg fontos. Nyilván még akkor is, ha a hivat­kozott 2012-es közgyűlési rendelet jelen esetben a mindenfajta jogra nagy ívben tojó orosz birodalom it­teni alkalmazottait védi attól a kis kellemetlenségtől, hogy „Navalnij utca” legyen a postacímük, és napi százszor le kelljen írniuk áldoza­tuk nevét. Az a szerencséje a főpolgármes­ternek, hogy ez csak főszabály, van­nak a rendeletben kivételek. Pél­dául, ha Navalnijt posztumusz díszpolgárrá nyilvánítják. Akkor nem kell kivárni az öt évet. Jó, dísz­polgár az lehet, aki a „közösség ér­dekében kifejtett tevékenységé­vel, magatartásával eredményesen elősegítette a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását”. Mint például Elvis Presley (2011). Navalnij viszont egy olyan diktátor ellen küzdött az utolsó leheletéig, aki Magyarországból is újra szovjet gyarmatot akar gyártani. Tudom, az amerikai ikon Tarlós István alatt lett díszpolgár. Pár éve viszont éppen a mostani főpolgár­mester adta át a dalai lámáról át­nevezett Hídépítő utcát. Dacára, hogy Tendzin Gyaco láma speciel - szerencsére - él. Persze nem ne­vezte nevén, nyilván mindenkinek - ideértve a budapesti kínai nagy­követséget is - Tendzin valame­lyik elődje, mondjuk az 1804-ben reinkarnálódott nyolcadik láma, Dzsampal jut eszébe. Ugyanígy annak sem lenne aka­dálya, hogy „Mártír orosz demok­raták” utcája szegélyezze a putyini birodalom itteni nagykövetségét. Vagy Anna Politkovszkaja utca - az újságírót 2006-ban ölette meg a cirill betűs NER. Ám ehhez poli­tikai temperamentum és bátorság kellene. Amilyen, mondjuk, Burá­nyi Krisztinának volt. Anno a Da­lai láma utcát és a pekingi rezsim áldozatainak emlékművét is ő ja­vasolta. BATKA ZOLTÁN posztumusz

Next