Néptanítók lapja 3. évfolyam, 1870
1870-01-13 / 2. szám
A gyermek szellemi látköre nem oly tágas, hogy a komoly és tapintatos tanító annak terjedelmét és tartalmát ki nem puhatolhatná. Evvel pedig meg van téve az oktatásra való legszükségesebb előmunkálat. Fontos kérdés ez: valjon mi módon szerezte a gyermek azon ismereteket, melyeknek már birtokában van, midőn az iskolába küldetik. Erre a felelet: Kiválóképen saját tapasztalása útján. Mindenki tudja például, hogy a kisgyermek fényes, feltűnnő tárgy, tehát a láng után is szokott kapkodni, de ha kezét egyszer megégeti, óvatosabb kezd lenni. Szereti a gyermek az állatokat egyáltalában, kiváltképen pedig játszadozik kutyával és macskával. Hiába figyelmeztetjük, hogy a kutya megmarhatja, a macska megkarmolhatja, elfelejti bármily gyakori intéseinket ; de ha a macska már egyszer megkarmolta, akkor saját tapasztalásából tudja, hogy nem jó vele közvetlenül érintkezni, és az neki többet ér, mintha mi azt előtte naponta ismételnék. A kést, melylyel csak egyszer uját megvágta , nem igen veszi többé kezébe, de mosolyogva szalad végig az örvény szélén, noha százszor is megmondjuk neki, hogyha leesik, összezúzza magát, meghal, mert amarról van, erről pedig nincsen közvetlen tapasztalása. Egy 17-ik századbeli jeles pädagog, Raich Farkas, mondá : „Alles nach Ordnung und Lauf der Natur" (mindent a természet rendje és folyama szerint) a legbiztosabb utat tehát akkor követjük, midőn a természet útmutatását zsinórmértékül veszszük. Ezt néhány gyakorlati példával kívánjuk illustrálni. Midőn a gyermek legelőször előttünk megjelenik, vannak már tapasztalatai, élményei. Ezek magukban véve igen jelentéktelenek ugyan, de a gyermek előtt elég fontosak már csak azért, mert először ő tapasztalta azokat, másodszor mert egyebekkel még nem bír. Hasonlít a gyermek e tekintetben a szegény emberhez, kinek vályog gunyhóját, durva faragású asztalát a nagyobb kényelemhez szokott ember lenézheti ugyan, de azért is becses maradnak azok a szegény ember előtt, mert saját kezével készítette, és többre tán sem fogalma sem pedig kívánalma nem terjed. Ha a tanító tehát növendékeit szóbeli kifejezésben akarja gyakorolni, meséltesse el velük saját kis élményeiket. Eleintén ez is nehezen megy, de azon érdekeltségnél fogva, melyet a tanulóban ébreszt, mindinkább tökélesbül. Saját maga személye után ki vagy mi érdekli a a gyermeket leginkább. Közvetlen környezete az iskolában tehát tanulótársai és a tanító. Sokkal jobban figyelmez tehát a gyermek, ha a tanító neki valamit, saját élménye gyanánt, elbeszél, mintha egy harmadik nem jelenlevő, vagy tán épen nem is létező személyről regél. A gyermek játékai alkalmával sokszor méreget távolságot, magasságot, de csak araszával vagy lépéseivel. Iskolákban is eleintén ezt kell alkalmazni, és csak fokozatosan lehet őt azon belátásra vezetni, hogy lesz nagyon különböző a p arasz, a lépés különböző embereknél, hogy egységes mérték azonban szükséges, és így azontúl a hüvelykláb —éllel mérjen. Szülői házában tapasztalta a gyermek a rendet és kormányzatot, ebből kell kiindulnunk, és ehhez fűzni minden idevágó magyarázatunkat. A hat éves gyermek már tud beszélni, és noha szakadozva és nem helyes, tán tájszólással mégis tudja kifejezni egyszerű észleleteit. Ne követeljük tőle a lehetetlenülje azt, hogy mindjárt nyelv és mondattanilag helyesen irodalmi nyelvezeten szóljon , hanem javítsuk, nemesbítsük lassankint beszélgetési módját. Eleintén egyes szavakban, csak későbben a szólásmódot, mert ez utóbbi elvontabb, tát nehezebb, stb. Ily eljárással kettős czélt érünk el. Először is szerves kapcsolatba hozzuk a gyermek ujabb ismereteit a régiebbekkel, miáltal mindketten ugyszólván összeforrnak és a gyermek valódi tulajdonává lesznek; másodszor benső megelégedést és örömet szerzünk a tanulóknak uj ismeretek közlése által, mert ezek sem emlékezetét sem képzelmét nem terhelvén, mindig több és több ismeretek utáni vágyát, tudvágyát és ennek következtében hntékonyságát keltik föl. És épen ez a nevelő oktatás legfőbb kellékeinek egyike. Amit a gyermek maga kitalálhat azt találtassa vele ki a tanító, mert ha neki egyszerűen megmondja, akkor elkényezteti szellemi tehetségeit, megöli hntékonyságát. Bossuet, XIV-ik Lajos franczia király fiának nevelője minden tekintetben kitűnő ember volt, csak abban az egyben hibázott mondja Dupanoup, orleanzi püspök, hogy „növendékét sasszárnyakkal akarta fölemelni;" folytonosan kitűnő előadásokat tartott neki, de nem ügyelt arra hogy váljon a fiatal herczeg képes-e ezeket kellőképen fölfogni; hntékonyságára pedig épen senmi tekintettel nem volt. És mi jön ennek következménye ? Bossuet növendékéből gyönge, tehetetlen embert nevelt, ki — mint kortársai egyike írja,még negyven éves korában is órákig könyökére támaszkodva nézegette az üres asztalt, vagy bedugta füleit." Az öntékonyság bizonyos szellemi önállósággal ruházza föl a gyermeket, mi fejlődő jellemének legbiztosabb alapját képezheti. A saját tapasztalás utáni ismeretszerzés vizsgálódásra, gondolkodásra indítja őt. Ezek pedig nélkülözhetlen kellékei a nevelő oktatásnak. Mayer Miksa: Engedelmesség és szilárd akarat. II. Az engedelmességet csak ott lehet követelnünk, ahol azt a paedagogia igazolja, illetőleg kívánja. Itt higgadt meggondolás, szigorú tárgyilagosság szükséges.