Népújság, 1991. január (43. évfolyam, 1-21. szám)
1991-01-03 / 1. szám
MAROS MEGYEI NAPILAP XLII. évfolyam 1 (12005) sz. | 1991. január 3. csütörtök | Ára 2 lej Bízzunk önmagunkban, bízzunk egymásban! Rendhagyó, eseménydús esztendőtől búcsúztunk, mely során kezdetben az eufória, az egyik napról a másikra kapott szabadság kellemes mámorába estünk. Aztán következtek a lassú ébredés, a józanodás időnként fájdalmas pillanatai, s ekkor kénytelenek voltunk tudomásul venni: a rendszerváltás nálunk sem egyszerű sáncugrás: a demokrácia még nem jelent jólétet és civilizációt, a nemzetiségi kérdés megoldását, a piacgazdálkodás meghonosításához a törvény csak jogi keret: a tolerancia egyelőre még úszó, ezt mindenki mástól követeli önmaga hallani sem akar alkalmazásáról, s véres 1. rájöttünk, hogy a nyugat sokat ígért__és tett jóval kevesebbet A diktatúra bukása után érthető módon hirtelen elszabadultak a negyedévszázad alatt felgyűlt indulatok, s mert ezek levezetését képtelenek voltunk irányítani, fokozatosan elvadultunk, a Szprup'Un egyszemélyi diktatúra helyét lérkésröl lépésre átvette a sokmilliók, rendszerint isimig kompromisszumot náM'Sző különkülön órai akaratának uralma Mircea Dmesei, szavait idézve „nálunk hínyit a dialóguskészség, mi'd^V| mnond-a)n^izál, s a köv'z’kezni’n”. Romániában akár h''«-millió államvagy kormányfő* is találhatunk“. .. Szóval ideeess*4. indulatossá, türelmetlenné váltunk, senkiben — s ami min» fájdalmasabb — meg önmagunkban sem bíztunk Csupán egv példa. Májusban végre 40, de lehet, hogy még több év után, azokra adható.A voksunkat, akiket szívünk, meg elménk diktált. S mit ad az ég: még meg sem melegedett az általunk javasolt parlamenterek alatt a hámon viote, a szavazók meglepően nagy hányada súlyos vádak'-al 'zHa'makkal illette őket m-nézésüket követelve. Való igaz, sok baki árnyékolja be parlamentereink ügyködését, esetenként kiábrándító, a modern demokratikus ház szabásaitól teljesen idegen egyik, másik szenátor vagy képviselő megnyilatkozása. Viszont az is tartozéka az igazságnak, hogy éppen a parlamentbe általunk küldött emberek tükrözik a legszintetikusabban társadalmunk jelenlegi politikai érettségét -rétegeződését, kolorepciaképességét. Ha őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor férfiasan be kell valljuk, mi sem értjük pontosan a demokrácia, a szabadság fogalmát, s akkor meg milyen alapon követeljük képviselőnktől, hogy egyik napról a másikra megismerjék a modern parlamentarizmus játék- és etikai szabályait. Szomorú, de tudomásul kell venni. hon- PETELEI ISTVÁN (Folytatás a 2. oldalon) BÚÉK 1991 Szilveszteri őrjárat INDULÁS. .. este 10.30 perckor a rendőrség fekete Daciájával. Munkatársaim (őreim?!) az éjszakában Maior őrmester, az őrség és közrendészeti osztályról, Pop Alexandru főhadnagy a forgalmi osztályról, valamint Zeres Teodor kapitány, a gazdasági rendőrség vezetője, valamennyien a városi rendőrségen. Mközben a szilveszteri őrjárat útvonalát megbeszéljük, kiderül, hogy a főhadnagy és a kapitány bizony tíz évben vagy majdnem annyiban számlálhatja e szolgálatokat. A főtér felé, az emlékműnél haladunk el. Keresztjei alig látszanak a virágoktól, koszorúktól. Szilveszter éjszakáján a „szent gyújtogatót“, Petőfit juttatják eszembe: ők, a keresztek. Hisz e„csupa láng, tűz, izzás, remények, hitek és meg-nem-adás-fiatalok“ hasonlítanak — Juhász Ferencet idézve — e „drága kölyök-férfihez“... Meglep egyébként, mennyire kevés a világos ablak városszerte. Nem mulatnak? Hol mulatnak az emberek? Pop főhadnagytól megtudjuk, többek között a Somostetőn, a Maros étteremben, az Aranykakasban és egyebütt, de kevesen vannak. LEHUNYT SZEMŰ ABLAKOK fogadnak a kiskorúak megyei központjában Bem nagy karácsonyfa, alatta kül- és belföldi játékok. A 13 éves Varga Radu is szilveszterezik, nézi a tévét. Társai alszanak. Három testvére van még ott, a városban, szüleivel, de övéi karácsonyban sem látogatták meg. Ajándékcsomagot, édességet kapott mindenki itt. Finomságokat, angyaljáráskor. Most csend van, ők biztonságban — rendőrök őrködik álmuk, nyugalmuk s mégis lehangoltan távozunk Raduéktól. Irány a mentőállomás! — ahogy az „asszonyka" kérte — hallom Zeres kapitányt, hangjában mosolyos szolgálatkészséggel — és visszazökkenek az őrjáratba. Helyén a kapus Mezei Albert, s máris benn vagyunk. Tele az udvar, a rendezett gépkocsipark látványa biztonságérzetet kelt, és az ügyeletes szobában való jelenléte azoknak, akiknek most ott a helye: Cozma Cornelia doktornő, Kovács András asszisztens és Ciorescu Coriolan — kérem, ha írni kell, hát írja úgy, hogy uica, így ismernek megyeszerte. Csendes esténk ígérkezik, igaz 11 körül járunk csak — mondja nyilvántartásából Kovács asszisztens —, 15 kihívásunk volt, három beteget fölvittünk, este hét óra óta. Infarktus, vesegörcs, szülés, sorolja az eseteket. A betegek most is számítanak ránk, különben boldog új évet kívánok a Népújság olvasóinak! — fejezi be mondanivalóját Bizalomkeltő, higgadt embernek nézem olyannak, amilyennek a beteg szempontjából lennie kell, de azt hiszem, ő is megbocsájthatatlan bűnnek tartja és dühöng amiatt, ha felelőtlenül, rossz tréfaként siettetik valamely helyszínre... MINDKÉT VÉGÉN ÉGŐ GYERTYÁK... Megyei kórház. 11.05. Előttünk futott be egy mentőkocsi. A kisegítő személyzet, mint kiderült, 84 éves , mamát hozott be. Eltörött a lába. Míg a röntgenszobában foglalkoznak vele, megtudjuk, hogy az ügyeletes-hármas az ortopédián Rettegi Károly főorvos, Diaconu Cristian „gipszes“ és Cira Anica. Hogy nő létemre, és most, s hogy hányadszor?! Fontos ez?... — kérdez vissza. Egyébként nem tudom, hogy egészségügyi berkekben van-e rangja több tekintélye, megbecsülik-e jobban a „sürgősségis“ kollegákat — tűnődöm —, de számomra legalábbis ők olyanok, mint a mindkét végén égő gyertyák. Egy kicsit önpusztítók... Akárcsak azok akikhez a későbbiekben érkeztünk. A tűzoltókhoz. 11.30-kor Tégla? Marin szolgálatos őrmester fogad. — Felkészültünk mindenre, műszakilag-emberileg. Máskorra is. Minden percre. Ilyenkor különösen, mert gyerekek maradnak felügyelet nélkül, egyesek, a felnőttek felöntenek a garatra... És volt már példa szilveszteri „kifutásra“ is. Eddig semmi baj, de mi készen várjuk azt, amit valójában nem szeretnénk... A „JÖVŐRE“ TARTOGATJÁK... ? ! Mosolyogva fogad bennünket Saba doktor a régi szülészeten. 9.30—10 óra között „jött“ ma este legutóbb egy 28 éves asszonykának első gyereke és fiúcskája. Most senki sincs a szülőszobán, tova reggelre várunk két kisbabát is.. Figyelmesek, tapintatosak itt is, mint általában a nők, úgy látszik... Vagy a „jövőre“ tartogatják csöppségeiket? Különben felkészültünk mindenre lelkiismeretesen. Nemsokára éjfél — mondom a kapitánynak — szeretnék az állomásra érni „koccintásra“.. Hát, induljunk! Útközben megtudjuk — lásd sietség-közlekedés —, hogy 1990 ben hazai viszonylatban 10 000 halálos áldozata és 50 000 súlyos sérültje volt a közúti baleseteknek! ... Nos, vasútállomás, váróterem. Tizen sincsenek. Doli Maria Magdalena Aradról vár valakit. Tőle távolabb, a padon, egy férfi, szintén onnan? A csempekályha mellett, a fogas csomagtartó felületén alszik egy férfi, odébb a padon is. . — Új jelenség nálunk — a lakástalanoké.. S ezt nem a rendőrség kell hogy elintézze majd — vélekedik a kapitány. Pályaudvar. Hogyan „koccintanak“ vasutasok? — kérdem Péter Lajos műszaki ellenőrt, akit társaival együtt, beleértve engem is, hirtelenjében, mert odasiettem, a kis csoporthoz foggatózni..., eréllyel szólított a peronra Pulac Joan állomásfőnök, koordinátor. Végül is megtudjuk, hogy robbanógyutacsot helyeztek a sínre, ráengedik a mozdonyt, aztán „robbanásszerűen“ köszönt rájuk az új év... Az iroda épülete előtt kb. JÁRAY FEKETE KATALIN (A felvételeket KONCZ JÁNOS RÓBERT készítette) (Folytatás a 2. oldalon) Hajnali fél négykor hívásra indul Mátis Éva asszisztensnő. A kormánykeréknél Apáfaian Petru A marosvásárhelyi nagyállomáson munkában a vasutasok Az összeesküvésről Több olvasónk is kérdi, hogy mit tudunk a „marosvásárhelyi összeesküvésről“, amelyet egy, a nyilatkozgatásokon kívül egyebekkel nyilvánosan nem igen jeleskedő megyénkbeli honatya most már a parlamentnek is feltálalt. Ami az „összeesküvést“ illeti , tudunk egy és mást. Esetleg idézőjel nélkül is használhatjuk ezt a fogalmat. De menjünk sorjában. Először december 19-én egy prefektúrabeti gyűlésen szereztünk tudomást a körvonalazódó összeesküvésről. Azért hívták öszsze a városban működő politikai szervezetek, néhány szakszervezet, meg a sajtó képviselőit, hogy konszenzusra jussanak a rendet és a nyugodt légkörű megemlékezést illetően. Ez meg is történt. Az ott jelenlévők egyike sem destabilizált. Mentségükre szóljon, hogy — különböző okokból — nem is állt szándékukban, így a szocdem párt tüntető kivonulását és egy hosszas, inkább provokatív, mint békés szónoklatot leszámítva érdemleges megnyilvánulást mindössze a megye rendőrfőnöke és a katonai ügyész részéről hallhattunk. Gambra ezredes úr ugyanis arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy kiterjedt konspiráció nyomára jutottak. Az állítólagos összeesküvők arra készültek, hogy elfoglalják a prefektúrát, a polgármesteri hivatalt és a postát, lezárva az utakat... És egyéb jelentéktelen részletek. Az ezredes úr javára írandó, hogy a leghalványabb utalást sem tette az illetők nemzetiségi, esetleg felekezetihovatartozására, szemmel láthatóan kerülve az elfogultságnak még a látszatát is. A bejelentés, nyilván, nem maradt visszhang nélkül. Az állítólagos összeesküvés képtelenségén túl mindjárt a vázolt terv meglepően kimódolt, igazi profi módra felépített jellege gondolkoztathatott meg. Joggal vetődött fel, hogy ha a rendőrség (csak később jutott eszembe, hogy a hírszerző szolgálat vajon mit csinált ezenközben?), ennyire behatóan ismeri összeesküvés részleteit, miért nem leplezi le nyilvánosan a résztvevőket? Erre olyasmit válaszoltak, hogy történt már több letartóztatás és majd a kritikus december 21—22 lejárta után többet is megtudhatunk. Persze ezzel maradtunk. És a gyanúval, hogy ez is az utóbbi hetekben már megszokott ijesztgetési kampány része lesz. A nem túl ügyes csendesítőmanőverek egyike. Mert — legalábbis számomra — hihetőbb lett volna az összeesküvés meséje, ha azt is megtudom, hogy az igen precíz (keresd a profit!) terv szerzői, mit kezdtek volna az elfoglalt várossal?» Kikiáltják a Marosvásárhely köztársaságot? Esetleg a királyságot? (Hátha nem Curtea de Argesre igyekezett olyan nagy buzgalommal az exuralkodó!). Szóval azóta is várjuk, hogy (makkai) (Folytatás a 2. oldalon)