Népújság, 1998. november (50. évfolyam, 219-242. szám)

1998-11-02 / 219. szám

Még egyszer a magyar­­románról Mint ismeretes, a Magyar­­ország—Románia Eb-selej­­tező mérkőzés 1-1 -es dön­tetlennel ért véget. Az egy ponttal, azt hiszem, mindkét együttes elégedett lehet, Illésék még mindig reménykedhetnek a továbbjutásban, Popescuék elérték céljukat, két idegenbeli meccsen négy pontot gyűjtöt­tek. A román válogatott ezekkel a pontokkal a csoport első számú esélyese a tovább­jutást illetően. A magyar nemzeti tizenegy ismét nagy akaraterővel és el­szántsággal játszott. Tetszett a két középhátvéd, Sebők és Hrutka kemény, de sportszerű szereplése, Illés és Dárdai fáradhatatlan játéka, Mátyus hasznos felfutásai, Egressy veszélyes megmozdulásai. Dicséretre méltó Bicskei mester taktikája, amely nyílt játékra adott lehetőséget. Különösen az első félidőben mutatott nagyszerű játékot a csapat. A román válogatottat valószínűleg meglepte a ma­gyarok bátor támadójátéka Az első 45 percben nagyon kap­kodott a Popescu vezette védelem, az együttes erejéből mindössze egy szerény gól­helyzetre futotta (V. Moldovan fejese). A második játékrészben viszont jobban játszott Piturca csapata, több gólszerzési lehetőséget is si­került összehozni. Itt főleg Craioveanu nagy helyzeteire gondolok. Mindkét gól gyönyörű találat volt. Az angol Coventry csatára, Moldovan mellel szelídítette meg a játékszert, aztán védhetetlenül bombázott Király kapujába Hasonlóan, mint néhány hónappal ezelőtt, a vb-n, amikor Seaman volt a szenvedő alany. Hrutka szen­zációs szabadrúgása is véd­­hetetlen volt. A Kaiserslautern tartaléka jobb belsővel oda lőt­te a pettyest, ahol a pókok szoktak "tartózkodni", a pipá­ba. Nem lett volna igazságos a románok győzelme. Sőt, a 90 perc alatt inkább enyhe magyar fölényt láttunk. Ezt bizonyítja a két kapufa is, amelyet a hazai játékosok találtak el. Berekméri Edmond Kézilabda Kikapott az éllovas Az A-osztályos férfi kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában érdekelt Maros­vásárhelyi ASA Proxima pén­teken kikapott a Kolozsvári Ar­matúrától. A kolozsvári Sza­badság napilap munkatársaitól kapott információk szerint, a két csapat idegesen, sportszerűt­lenül játszott, megnehezítette a játékvezetők dolgát. Végered­mény: Kolozsvár — Maros­­vásárhely 28-19. Gólszerzők: ASA Proxima: Beregescu (5), David (4), Muresan (4), Anca (3), Florea (2), Roc (1); a kolozsváriak legeredménye­sebb játékosai Coroian (7), valamint Crainic és Kálmán (6) voltak. További eredmények: Resicabánya — Nagyvárad 21 -19, Nagyszentmiklós — Temesvár 24-28, Beszterce — Vajdahunyad 35-22, Nagy­bánya — Arad 25-25, Tr. Se­verin — Aranyosgyéres 40-20. A bajnokság állása: 1. Resi­cabánya 21 pont, 2. Arad 20,3. Marosvásárhely 19, 4. Nagy­bánya 17, 5. Beszterce 17, 6. Temesvár 17,7. Nagyvárad 17, 8. Tr. Severin 17, 9. Kolozsvár 16, 10. Vajdahunyad 12, 11. Nagyszentmiklós 10, 12. Aranyosgyéres 9. A következő fordulóban (november 7-én): Nagyvárad — Nagyszentmiklós, Aranyosgyéres — Resi­cabánya, Arad — Tr. Severin, Marosvásárhely—Nagybánya, Vajdahunyad — Kolozsvár, Temesvár—Beszterce. / / / NEPUJSAG-MELLEKLET Szerkeszti: Farczádi Attila A melléklet támogatój a és a Ünnepelt a Sport +4 Asztalitenisz-verseny a 100. szám tiszteletére Hát összeültünk: tizenhárom fiú (fiatal és örök fiatal), meg hét lány. Az Elektromaros víkend­­telepi szabadidőházában talál­koztunk pénteken délután, hogy megünnepeljük a Sport +4 100. számát Nem úgy, hogy beültünk a terített asztal mögé (pedig az, mondjuk, kényelmesebb), hanem ügyesen mackót öltöttünk (főleg Vajda Gyuri, aki kijelentette, hogy ő nem bíráskodik, különben is a kupát eleve az ő nevére kel­lett volna íratni, s akkor azt a sok meccset sem kellene már leját­szani), vagy pólóra vetkőztünk, sorsoltunk, s belevágtunk. Fél hattól fél tízig egyfolytában pat­togtak a labdák: voltak egészen magasröptű mérkőzések (szegény Szántó Lóri, odaállítot­tuk bírónak a Donáth Gyuri — Benedek Pista mérkőzésére ered­ményt számolni, félóra elteltével pedig szenvedő arccal kérdezte, hogy nem cserélnénk-e vele... egyébként Donáth Gyuri is, meg Benedek Pista is bejelentette, amikor kifizette a 100 lejes nevezési díjat, hogy ő ping­­pongütöt életében nem fogon­, és voltak egészen színvonalas meccsek is: például amikor Pe­telei Pista bácsi Rozsnyai Mi­hállyal ütögetett Vagy a már em­lített Vajda Gyuri vs Szántó Lóri és aztán vs Farczádi Rami. Vajda Gyuri egyébként jobb ügyhöz méltó buzgalommal iz­zadt A legfiatalabb versenyző Kilyén Attila fia, Istvánka volt, aki még iskolás, de azért nem vallott szégyent. Végül is a versenyt Rozsnyai Mihály fő-fő lapterjesztő nyerte, aki a díját­adáson töredelmesen bevallotta, hogy ő valamikor verseny­szerűen asztaliteniszezett. Hja, kérem... A női mezőnyben kima­gaslóan jó játékkal nyert Kö­röndi Kinga, bár az is igaz, hogy az utolsó mérkőzés utolsó szettjében Gáli Melá­nia megdolgoztatta egy kicsit. Simon Virág visszavonult, mert közben az egyidőben zajló filmfesztiválon érdeke­­sebb dolgok történtek, Papp Tünde pedig 0 ponttal búcsú­zott a versenytől (kérdezte is, hogy na, mi van, ő többet nem játszik?). Egyébként Hecser Laci is azt mondta, mélysége­sen fel van háborodva, hogy a legerősebb csoportba került, Nagy Miklós Kunddal, Czim­balmos Ferenc Attilával és Vajda Gyurival. Hely sem si­került pontot gyűjteni, a sört pedig nem bírta kivárni. Nagy Miki egyébként mesterhez méltó játékkal győzte le összes csoportbeli ellenfelét, akkor meg­vette az aktatáskáját, kabátját, és elnézést kért, hogy neki most már mennie kell (a filmfesztivál miatt). Pedig megnéztem volna a Rozsnyai —Nagy Miki meccset. Eredmények: I. Sport +4- kupa, eredmények: férfiak: negyeddöntő: Vajda György — Petelei István­ 2:0 (11, 11), Rozsnyai Mihály — Farczádi Attila 2:0 (9, 13), Szántó Lóránt — Czimbalmos Ferenc- Attila 2:0 (1, 10), Farkas Mi­hály — Farczádi Barna 1:2 (11, -16, -19); elődöntő: Rozs­nyai — Farczádi Barna 2:0 (14, 13), Szántó — Vajda 2:1 (15, -15, 9); a 3. helyért: Far­czádi Barna — Vajda 1:2 (-17, 11, -6); döntő: Szántó — Rozsnyai 0:2 (-14, -15). Nők: elődöntő: Nagy Melinda — Gáli Melánia 0:2 (-16, -15), Köröndi Kinga — Nagy Annamária 2:0 (6, 7); a 3. helyért: Nagy Melinda — Nagy Annamária 2:0 (16, 11); döntő: Gáli — Köröndi 0:2 (-9,-19). Farc­ádi Attila Fűtött a visszavágás vágya Szombaton délután az óra ebédidőt muta­tott: néhány pillanat és két óra. A táblabírósá­gon reggel óta egy vizsgakomisszióban veszek részt, néhány nap múlva (november 14-én) ugyanis újabb bíróságot nyitunk a megyében, immár az ötödiket, ide vesszük fel a személyzetet. Az ünneplő város ez alkalom­mal a Maros partján fekvő Ludas lesz. Egyik barátomat hívom telefonon egy ne­héznek mondható nap után. — Mi történt Tumu Severinben? — Hát, kérlek, a Ciorceni által irányított csapat az utolsó pillanatban belőtte a győztes gólt és 2-1-re nyert. Elgondolkozom rajta. Szép győzelem. Most már el kell ismerjem, hogy az USA- ban, Maros megyében igenis vannak nagyon tehetséges játékosok. Úgy vélem, néhány múlva lesz itt még rangos focicsapat, lesz még telt ház az öreg ligeti pályán, sziporkázó játék, új Bölönik, Incze-testvérek, akik felejt­hetetlen pillanatokat varázsolnak majd a lelátókra. A marosvásárhelyi katonacsapat pillanat­nyilag a meglepetések együttesei közé tar­tozik a B-osztályban. Olyan, mint egy gyors­vonat , amikor egyesbe kapcsol, nagyon nehéz megállítani az állomásokon. Fűtött a visszavágás vágya. Éppen 42 évvel ezelőtt, gyermekkoromban a szatmárnémeti állomás melletti stadionban (a mai Olimpia pályáján) késő ősszel nagy harc folyt a bent­­maradásért az akkori B-osztályban a Szamos­­parti fiúk és a Turnu Severin-i legénység között. A mérkőzés 3-3-as döntetlennel ért véget, és a hazai Haladás (Progresul) búcsút kellett vegyen a másodosztályú bajnokságtól. Sosem felejtem el, hogy az ellenfél legjobb embere Biolan volt, aki sérülten is vállalta a mérkőzést, m­i több, a harmadik gólt ő lőtte. Évekig emlegették sport­berkekben. Én úgy gondolom, hogy a marosvásárhelyi csapat szombati győzelmét sem lehet olyan könnyen elfelejteni, mert innen most már lehet hinni kedvenceink jó teljesít­ményében, még akkor is, ha ez a bajnoki évad nem mindent mutat meg, megyénk tele van fiatal, ügyes focistákkal — csak meg kell őket keresni. Ciorceni mester! Tumu Severinbe hiába küldtek plo­­iesti-i játékvezetőt Críngaru S. személyé­ben (csupaszív labdarúgó volt a Petrolul­­ban)... Hát kérem, ilyen környezetben lehet fut­ballozni, még akkor is, ha a vásárhelyi bírónak, Bodó Zoltánnak valamikor nem is volt olyan könnyű a feladata Turu Severinben. Szabó András Turnu Severin-i Drobeta — Marosvásárhelyi ASA 1-2 (1-1) A B-osztályos labdarúgó­bajnokság 14. fordulójában a marosvásárhelyi ASA csapata a mérkőzés előtt 8. helyen tanyázó Turnu Severin-i Drobeta otthonába látogatott. A négygólos craiovai vereség után a ka­tonacsapat játékosai pont­rablás reményében utaztak újra idegenbe, s mindhárom bajnoki pontot sikerült el­hozni a Duna-parti városból. A jó iramú, ellentámadá­sokkal teli mérkőzés első gólját a vásárhelyiek vil­lámgyors csatára, Stanciu szerezte meg a 4. percben. Az első félidő utolsó előtti percében kiegyenlítettek a Turnu Severin-i fiúk, And­­rescu révén. Az ASA játékosai nem adták fel a reményt, tovább támadva igyekeztek bevenni Badea kapuját. A 89. percben, amikor már senki nem gon­dolta volna, Rosca belőtte a mérkőzés harmadik, min­dent eldöntő gólját, így si­került hazahozni mind­három bajnoki pontot. A következő fordulóban (szombaton) az ASA hazai pályán a Pitesti-i Dacia együttesét fogadja. Czimbalmos Ferenc­ Attila ­A női tenisz népszerűségének növekedése jelenti a legnagyobb veszélyt a sportág férfi képviselői számára — vélekedett az amerikai John McEnroe, az egykori fenegyerekként számon tartott teniszező. A játékosok egyénisége és rivalizálása nyo­mán egyre érdekfeszítőbb a női teniszezés — szögezte le. Támogatókra lelt az ASA Jó hír a Marosvásárhelyi ASA szurkolóinak, amiről az utóbbi időben annyit beszéltek a városban, megvalósulni lát­szik , új szponzorokra lelt az egyesület a polgármesteri hi­vatal és a vegyikombinát személyében. A kombinát tá­mogatását 99%-ban biztosnak lehet tekinteni, a polgármesteri hivatal védnökösködéséről a tanácsosoknak kell dönteni. A péntek déli órákban foly­tatott megbeszélések az USA és a kombinát vezetősége között eredményhez vezettek. Gavrilo Balmon alelnöktől megtudtuk: egyelőre reklám­szerződést kötöttek, amelynek értelmében felírják a vállalat nevét a futballisták mezeire és a stadionban kifüggesztett pannókra ennek fejében pedig az üzem egy bizonyos összeget fizet. A szponzorálás­ról a kombinát vezetőtanácsá­nak kell dönteni. Abban egyeztek meg, hogy november­­ 10-ig az ASA leküldi a kérvényt, amelyet a november 15-i ülésen vitatnak meg. Az alelnök szerint, ha már pénzük lesz, megpályázzák az A-osztályba jutást. Hazajött Rotaru, akit többé nem adnak el, ezenkívül Flavius Moldovant is hívják (róla lemondott a Steaua), és valószínűleg Nan sem marad sokáig Szatmárnémetiben, mert az Olimpia házatáján nagyon zavarosak a vizek. Ezen kívül Gyulafehérvárról egy, Dicsőszentmártonból két másik labdarúgóval is megbeszéléseket foktatnak az elkövetkező napokban mondta az alelnök. (farczádi) Magyar PNB A vendégek fordulója Négy győzelmmel és két döntetlennel távoztak haza a vendégcsapatok a magyar professzionista labdarúgó-bajnok sáe 13. fordulójában. Az eredmények: Nyírség-Spartacus Vác FC 3-4 (2-1), Dunaferr SE — Zalahús ZTE FC 2-0 (1-0), Kispest IIFC — Újpest FC 2-3 (0-1), Diósgyőri FC — Gázszer K 2 ó (2-0), Haladás-Milos— DVSC-Epona 1-1 (0-0), Videoton II . Ferencváros 1-3 (0-1), MTK HFC - Siófoki FC 1-0 (1-6, Vasas DH — Győri ETO FC 1-4 (0-4), 111 Kerület FC BVSC-Zugló 0-0 (0-0) A bajnokság állása: 1. M­T­K 32 pont, 2. Gy­őr 25 — Diós­­győr 27,4. Dunaferr 25,5. Ferencváros 23,6. Újpest -­­ Vác 21, 8. Zalaegerszeg 20, 9. Vasas 20, 10. Gázszer I­I Kispest 17, 12. Nyíregyháza 13, 13. Debrecen 11, 14. BV-K 11,15. III. Kerület 11,16. Szombathely 10, 17 Videoton 8, IX Siófok 7. Sz. L

Next