Népújság, 2009. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)

2009-09-12 / 209. szám

2009. szeptember 12., szombat __________________________________ Nagy Attila Érsemjén tornya Ide hófehérült Alkonyi tavakban Az árnyék beérik Csúfképű Poéta jó­ a halmok felől De ő csak utána az este jó­ elől Üdv néked a Szomorú Csokonai Lélek hoz-e erre Széplelkek rokonai Fekete köpenyed porát itten verd le S szólaljál édesen éjhez heveredve Bort hozok eléd Lágy homoki bort Beszélgetni valót Mit csurgat a hold Öcsédtől jöttél-e Jóskától vajon Szólalj már ne csüggedj olyan hallgatagon Kései rokon ki Ülsz a platán alatt S várod hogy nekem is Süljön finom falat, Gondolám megnézem mire vitted, öcsém Tejfeles szájjal még lógsz-e dajka csöcsén Vagy szíved, kitárva Röppen-e oda be Szép esti pillangó S­ötét fogadod-e Sóhajom lenne az cudar férfibánat Mely nem ösmér lassan csak egy égi, házat Hol a lyukas tüdő Majd szépen beheged, S nem lészen mord idő Mert Lillám nevettet, Hű hazám van ott fenn, s egyenlő polgárok Kiknek ép kapuin gyöngyén ki,­bejárok Ahol kóstolják is Vidámabb soraim S úgy fordul a Sors is Mint grófi, lovain Festetics vagy Mihály főhadnagy Fazekas S­zulga sok szorgos méh mert, boldog ott, a­lias Sarkantyút Pogáznak Szálljunk Csokonai Elkárhozott lelkek Libuc rokonai Szóval se érintsék szép poéta lelked Ugrassunk béfogni szívedbe szerelmet Oboát fuvolát Rétek Zefírjeit Kollégyom megenyhült Szigorú vénjeit Hajnal hasadását oly kedves bércedin S mézillatú békét hazánknak végem­ Parazsam lekushadt S eltűnt Csokonai Nyugtalan nézdeltem A nagy éjnek bokrai Hűs szellőkkel fogták ki a méla csendet Marad-e valaki meg Poéta mellett S pláne ha Géniusz S utolérhetetlen Ki mint az éjcsillag Zuhan le az égen Nagy fényt és nagy csudát áramolva szét Mielőtt örökre ránk hunyná szemét Baranta, 2009. július 3. Sarkantyút Pogáznak In memóriám Csokonai Vitéz Mihály (Folytatás a 2. oldalról) dalmi, művészeti összeállítás összehajto­gatva, felvágva, valóban egyetlen mozdu­lattal kiemelhető mellékletként, kerüljön a lapba. Ennek kiküszöbölhetetlen techni­kai, nyomdai akadályai voltak, ezeken csak radikális változtatással sikerül túl­lépnünk. A Múzsa tehát a Népújság mé­retével azonos, megújított, művészibb, de­rűsebb, játékosabb fejléccel jelentkező négyoldalas mellékletté lesz. * Akárcsak az eddigi fejlécet, ezt is Vincze László grafikus tervezte. Az eltelt közel két évti­zedben az ő életében is sok változás követ­kezett be. Már régóta nem Marosvásárhe­lyen él, hanem a magyarországi Sárándon, és Debrecenben vált igazán el­ismert könyvtervezővé, könyvművésszé, műszaki, művészeti lapszerkesztővé. Per­sze, itthon is kellő megbecsülésnek ör­vend, elég, ha csak a Mentor Könyvkiadó általa megtervezett V­oss Albert­­könyvsorozatának tetszetős fedőlapjaira hivatkozunk.. De sikeres kiállításait is említhetjük, legutóbb a marosvásárhelyi Bernády Házban övezte nagy érdeklődés az egyéni tárlatát. Felkérésünkre lelkesen válaszolt, hiszen neki is szívügye a Mú­zsa, örülne, ha mellékletünk ezután még inkább tetszene az olvasóknak. Ezzel ma­gunk is így vagyunk, elnézést kérve azok­tól, akik netalán inkább kedvelték a ki­sebb alakú mellékletet, már csak azért is, mert hétről hétre eltették, meggyűjtötték, és egész kis kollekciót állíthattak össze belőle. Kárpótlásnak tekinthető, hogy mostantól a Múzsa 1. és 4. oldala, színes nyomásban lát, napvilágot, a művészi reprodukciók tehát nem veszítenek any­ A szerkesztő harmadik leánya nyit legfőbb értékeikből, mint eddig a fe­kete-fehér változatban. Már amennyiben a nyomda az elvárások magaslatán ké­pes a feladatainak eleget tenni. Hisszük, hogy ők is mindent megtesznek a sikeres átállás érdekében, tudjuk, hogy készek az igényesebb többletmunkára. * Az újítás kiadónk és szerkesztőségünk számára is jelentős pluszterheket jelent, az általános válság közepette különösen az anyagi rá­fordítás növekedése érint érzékenyen, de a minőségi előrelépés érdekében felvállal­juk. És bízunk abban, hogy a formai új­donság tartalmi vonatkozásban is jótéko­nyan befolyásolja majd szombati mellék­letünket, amely a továbbiakban nyilván azt is tükrözi, magunk is miképpen igyekszünk kiaknázni, kikísérletezni az újabb formátum és keretek nyújtotta le­hetőségeket. Ebben egyébk­ént az önök se­gítségére is számítunk. Várjuk tehát ötle­teiket, javaslataikat, észrevételeiket. Szándékunk megértő felkarolását pedig ezúttal is köszönjük. (A szerkesztők) Alig van olyan jelentős művésze a tér­ségnek, Erdélynek, a magyar kultúrá­nak, akinek a neve, művészete nem sze­repelt a hét végi mellékletben. A klasszi­kusok mellett természetszerűen elsősor­ban a marosvásárhelyi írók, költők, ze­neművészek, képzőművészek, kritikusok jutottak szóhoz, így Sütő András, Szé­kely János, Oláh Tibor, Tóth István, Jánosházy György, Szépréti Lilla, Nemess László, Nagy Pál, Marosi Barna, Gálfalvi György, Markó Béla, Kovács András Ferenc, Sebestyén Mihály, Láng Zsolt, Káli Király István, Vida Gábor, Nagy Attila, de senki sem vádolhatja szűkkeblűséggel vagy provincializmus­sal, hiszen Vita Zsigmond, Szilágyi Do­mokos, Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Király László, Lászlóffy Csaba, Szilágyi István, Szőcs István, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Ferenczes István, Bogdán László nevével gyakran találkozhattak az olvasók, aminthogy gyakori volt a Birtalan József és Judit házaspár, a Ruha István, Ionel Pantea, Csíky Boldizsár, Vasile Cazan neve is, a képzőművészek közül a Bordi András, Barabás Éva, Kusztos Endre, Nagy Pál, Kulcsár Béla, Sükösd Ferenc, Molnár Dénes, Haller József, Kedei Zol­tán, Kákonyi Csilla, Kovács Géza neve ötlik hirtelen az eszembe, és állandó je­lenlétével a színház, annak művészei, rendezői, kritikusai, Lohinszky Loránd, Farkas Ibolya, Balázs Éva, Ferenczi Ist­ván, Kovács Levente, Kincses Elemér neve... — a puszta névjegyzék elfoglalna egy egész Múzsa-számot. Számos művész mondhatja el magáról, hogy a Múzsának is köszönheti indulá­sát. A melléklet jelenlegi munkatársi kö­re is messze túlhaladja a megye és Er­dély földrajzi határait, alig van olyan, magyaroktól is lakott csücske a Földnek, Ausztráliától Kanadáig, Finnországtól Dél-Afrikáig, ahonnan ne érkezne jelzés, cikk, krónika, tudósítás, vers, karcolat, novella, regényrészlet, emlékezés. Mind­ez a szerkesztői nyitottságnak köszönhe­tő, Nagy Miklós Kund széles körű érdek­lődésének, sokoldalú képzettségének, a reneszánsz típusú emberre hajazó jár­tasságának a művészetek világában — és persze annak a szükségletnek, amely a szerzőket és az igényes olvasókat egy­azon táborba tömöríti, hiszen a közlési lehetőség egyre ritkább, beszűkült a pi­ac, a profithajsza kiszorította a hazai magyar napi- és hetilapokból a komoly művészetet, csak a könnyű múzsa, a könnyű muzsika, a képzőművészeti giccs, a „semmi-ámde” irodalom, a „lesifotós világnézet” érvényesül - a fél­vagy egészen pornó a király. Nagy Miklós Kund lányos apa, két lá­nya rég felnőtt, aligha kell a gondjukat viselni, unokái is szépen cseperednek. De lám csak, itt szerénykedik, itt mutat­ja magát, ha kissé pironkodva is, egy harmadik, az évek múltával egyre kedvesebb, mert folyamatosan fiatalo­dó gyermeke is: a szombati Múzsa. Féltőn szerető szigorral neveli, vigyáz­za lépteit, vezeti be az előkelő társaság­ba. Teheti: a lányka az apjára üt, tetsze­tős, tehetséges, okos­­ és szerencsésen betöltötte a tizennyolcat. Mehet a bál­ba! Marosvásárhelynek nincs magyar nyelvű művészeti folyóirata, nincs iro­dalmi hetilapja, a havonta megjelenő Lá­tó teljes joggal képviseli az összmagyar irodalmat, és amíg ez a helyzet, addig a Múzsa biztosíthat szerény, de rendsze­res és aktuális fórumot a térség közmű­velődésének és művészetének. Egyben a világra kandikáló periszkóp szerepét is fölvállalhatja. Nem kell az elsorvadástól féltenünk. Csak az anyalap, a Népújság tudná to­vábbra is „eltartani”! Szerintem vígan megéri majd az ezre­dik számát is. Miért? Mert megéri. /fe^3 Öntésre vár Csiha Kálmán mellszobra Hunyadi László marosvásárhelyi műtermének köze­pén, szobor- és plakettrengeteg karéjában impo­záns mellszobor fogadja a belépő­t. A 2007 novembe­rében elhunyt je­les református püspök, Csiha Kálmán agyagmá­sa tükrözi vissza az erdélyi magyar­ság oly nagyra be­csült egyházi fő­­méltóságának ka­rizmatikus egyéni­ségét. A laikus kí­vülálló úgy vélhe­ti, a mű kész, befe­jezett, nincs már igazítanivaló raj­ta, a művész még töpreng, kivár, si­­mítgatna, változ­tatná ezt-azt az agyagmunkán, mielő­tt elkészítené az ötnegyedes nagyságú alkotás ne­­gatívját, majd a gipszváltozatot, s végül átadná a bronzöntésre. Az idő sürget, hiszen a megrendelő, a szülőfalu, Érsemjén önkormányzata még az idén, példás életű szülötte világra jöttének 80. évében sze­retné felavatni a köztéri munkát. De meglesz az idejében, nincs két­ségünk efelől. A Magyar Örökség-díjas író, igehirdető, költő püspök bronzszobra illő helyen fogadja majd a Kazinczy Ferenc-Fráter Ló­­ránd—Csiha Kálmán Emlékházat is felkereső érsemjénieket és az odalátogatókat. Külön érdekesség, hogy Magyar Örökség-díjas a megmintázás szép feladatát magára vállaló szobrászművész is, aki már annyi kiválóságunk arcmását örökítette meg, s mindig sikerült az elvárások magaslatára emelkednie. Persze a kétség folyamato­san őrli belülről az alkotót, de ösztönző nyugtalanság ez, meghozza a kellő eredményt. Csiha Kálmán 1929. szeptember 17-én született. Mai mellékletünk­ben a készülő szobor fotójával idézzük fel emlékezetét. Fotó: Nagy Tibor

Next