Népújság, 2012. október (64. évfolyam, 227-253. szám)
2012-10-02 / 228. szám
2012. október 2., kedd Újabb Fehér Holló-kötet bemutatója Vita média és közösség kapcsolatáról A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendezvényen - amelyre szeptember 28-án délután került sor - kolozsvári és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét. A Fehér Holló Újságíróklub olyan újságírókat tömörít, akik önszántukból, saját energiaforrásokra támaszkodva próbálnak kapcsolatokat teremteni közösségek, közösségépítő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül felvállaló személyiségek, civil csoportosulások között - mondta az újságírócsoportot bemutató beszédében Szabó Csaba kolozsvári újságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig megjelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtárosnak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Kolozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről. A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett látogatás után a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermébe vonult át a kolozsvári médiaküldöttség. Itt azoknak az erdélyi magyar újságíróknak a kötetei kerültek terítékre, akiknek riportjai, interjúfüzérei vagy médiaprózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamási Attila, Mihály István, Szilágyi Szabolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszerkesztője) Hit, kultúra, kommunikáció című riportkötetét kolozsvári tévés kollégája, Simon Ilona mutatta be. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is „távolabbra tekintőbb” mint a román, hiszen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgozása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus „VIP-interjúkat” (Paul Poupard bíborossal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével, Armand Puig i Tarrech barcelonai biblikumtanárral, John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspökkel hozta fel példának Szabó Csaba. A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten manapság a hazai médiában: a román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előbbire a Moldáviával kapcsolatos tudósításokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel-látogatást, amelyet Moldávia föderalizálásának egyik felvonásaként fog fel a külpolitikai kommentárokhoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húzták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv borospalackokat stb). A hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbe szorulását többek között saját felméréseivel támasztotta alá, miszerint tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros, vagy - jobbik esetben - Budapest „információs holdudvarába” kerültek. Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés közellátó udvarába - mondta Szabó Csaba. A kerekasztal-beszélgetésen bebizonyosodott, hogy a Szórványtengely mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások „nehezebb témák” együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népújság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Kolozsvári TV közös sármási oktatási riportja „megoldássá dagadt”, azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni. Megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének „közös témákat” együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot! Sz. Cs. MŰVELŐDÉS Éltetni és továbbadni Kallós Zoltán volt a KZST vendége Az előrejelzésnek megfelelően kivételesen érdekes, tanulságos és hangulatos volt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság évnyitó öszszejövetele, amelynek meghívottja Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenegyűjtő, néprajzkutató volt. Zenével, tánccal és a tárgyi néprajz értékes darabjainak bemutatásával arra a négy erdélyi tájegységre - Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes - kalauzolta el a nézőket, amelyek kedvenc gyűjtőterületei voltak. Ezek közül is szívügye a Mezőség, ahol született, s ahol ma a Kallós Alapítvány szórványiskolája működik, s rendkívül gazdag néprajzi múzeuma várja a látogatókat. Akik jól ismerik pályafutását, gyűjtőmunkájának eredményeit, azokat megerősítette abban a hitben, hogy mindnyájunk kötelessége a hagyományokat éltetni és továbbadni, hisz ezek tartották meg a magyarságot ezer éven át. „Ha eldobjuk, elfeledjük, semmivé válunk” - mondta. Ezért fontos olyan nemzedékeket kinevelni, amelyek büszkén tekintenek annak a népi kultúrának az értékeire, ami a magyar örökséget képezi. Akik kevésbé járatosak Kallós Zoltán világában, azokat reményeink szerint a jól kiválasztott példákkal sikerült a vendégnek mindezekről meggyőznie. A vendéglátó Csíky Boldizsár kérdésére a 86 éves meghívott elmondta, azért szívügye a Mezőség, mert egyrészt ott született, másrészt kollégista korában a magyar népművészet kapcsán ezt a tájegységet soha nem említették. Szülőhelye értékeinek ismeretében kezdett nemcsak szellemi, hanem tárgyi gyűjtésbe is. Az eredmény az a rendkívül gazdag anyag, amely ma szépen elrendezve a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban látható: kerámiák és varrottasok, szőttesek tiszta fehéren, piros-kék és áttört szürke színben vagy feketével hímezve, melyik faluban mi volt a hagyomány. Láthattuk az ősi magyar motívumokkal díszített mellényeket, amelyet két magyarszováti fiatalember újra készít, és a díszes, szép népviseletet is. Az előadó elmondta, hogy Palotai Gertrúdnak az 1940-es években a széki varrottasokról írt könyve hívta fel Kodály Zoltán figyelmét a mezőségi népművészetre, aki kijelentette: ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük?! Ezt követően ment el aztán Lajtha László Székre, s kiderült, hogy a régi népzenei stílus, amelyről Bartók Béláék már az 1900- as évek elején kijelentették, hogy eltűnőben van, a Mezőségen még virágzott. Sőt, vannak ma is fehér foltok, ahol lehet még régi stílusú dalokat gyűjteni. A vetített képeken Kallós Zoltán bemutatta egy válaszúti idős ember különleges gégehangon előadott dalait, akit megbüntettek, mert magyarul énekelt a kocsmában. „A határ régen örökké szólott, mint a fülemile” - mondta a válaszúti nótáfa elgondolkoztató visszaemlékezésében. Láthattuk és hallhattuk az idős, évtizedekre az ágyba nyomorodott válaszúti aszszonyt is, aki a szégyenbe esett lány balladáját énekelte el újra, a betegségtől erőtlen, megfakult hangon, a gyűjtővel együtt. A kalotaszegi idős asszony pedig felidézte, hogy 33 éves korában Bartók Bélának egy tölcsérbe, a gramofonba énekelt. Kallós Zoltán felvételén üdítő jelenség volt a tréfás kedvű gyimesi asszony, aki nemcsak énekelni, kurjongatni, ráolvasni is tudott. A lészpedi család példája pedig, ahol a nagyanya, az anya és az unokák is gyönyörűen énekeltek, azt bizonyította, hogy miképpen öröklődik a családon belül az éneklés hagyománya. Kallós Zoltán gyűjteménye 14.000 népdalból áll, ami letétbe helyezve a Magyar Tudományos Akadémiánál és Válaszúton is tanulmányozható. Bemutatta a magyarszováti táncot, ahol a református kántor volt a prímás, s hangsúlyozta, hogy a zenei anyanyelv mellett a magyar mozgáskultúrát is tovább kell éltetni. Erre törekedett a táncházmozgalomban betöltött szerepével, amelynek eredménye, hogy már túllépte Magyarország, sőt Európa határait is. Válaszúton a népi táncra, a népdalokra tanítják meg azokat az érdeklődőket is, aki részt vesznek a nyaranta megrendezett táborokban. A Népújság kérdésére válaszolva a vendég elmondta, hogy a szépen felújított, kényelmesen berendezett válaszúti kastélyban ma 24 mezőségi faluból 97 gyermek tanul, s a környékről sokan adják szívesen oda a gyermeküket. Valamikor öt, válaszúti gyermekkel indultak volna, de három viszszalépett, s a környékről kiegészülve négy gyermekkel kezdték el a tanítást. Az iskolának ma rangja, híre van a vegyes házasságban élő családok körében is, mert szépen haladnak gyermekeik a tanulásban. Kallós Zoltán elmondta: legutóbb a Nagysármás környéki diákokat segítették egy autóbusszal, hogy eljuthassanak az iskolába. Beszélt a Mezőség történetéről, a moldvai csángók kilátásairól, s arról is, hogy a válaszúti múzeumban levő gazdag néprajzi anyag még feldolgozásra vár. A Kemény Zsigmond Társaság szerdai ülésén Fülöp Géza alelnök latin szavakkal ékesített laudációjával és virágcsokrokkal köszöntötték a 75. életévét töltő Csíky Boldizsár zeneszerzőt, a KSZT-t nagy hozzáértéssel és fáradhatatlanul vezető elnököt. A köszöntőt Hern János színművész olvasta fel, majd Csíky Boróka és Nagy Orsolya adott elő a zeneszerző műveiből. A meglepetésen túl Bartha Lajos és Bartha Ilka Bartók-feldolgozásokkal szórakoztatta a közönséget. Bodolai Gyöngyi Fotó: Bodolai Gyöngyi Potyognak és nem kotyognak Szellemesen, kitartóan froclizzák a világhálón Magyarország pillanatnyilag legnézettebb tévévetélkedőjét, a „pottyantós” Maradj talpon!-t. A kitartó modifikázásról, olykor vitriolos bírálatairól elhíresült hírcsárda című blog idén tavasszal, valamikor májusban arról „tudósított”: egy, a vetélkedőben részt vevő hölgy a stúdiófelvétel után napokig nem tért haza családjához, ezért a rokonsága keresni, kerestetni kezdte őt. A rendőrség nyomozott az ügyben, erre fel kiderült, hogy a játékosok „gyakran holttestekre esnek, és a felvételeken részt vevő nézők is gyakran panaszkodnak furcsa szagra”. A blog odáig hizlalja az internetes kacsát, hogy kijelenti: 300 halottat találtak a vetélkedő helyszínéül szolgáló stúdió pincéjében! (Sic!) Egy ennél még szellemesebb videojelenet a youtube közösségi portálon terjed, amelyen az látható, hogy az egyik, 2011-ben szereplő játékos lepottyantása nyomán a bűvös süllyesztő gödörből vörös folyadék buggyan fel, mintha a kieső férfi vérrel vagy folyékony, vörös festékkel teli kádban kötött volna ki. A jelenet rendkívül élethű, de hát tudjuk: elektronikusan ma már szinte minden szimulálható. A Maradj talpon! vetélkedő nagy talánya valóban a láthatatlan alvilág. Az, hogy idáig, Erdélybe nem jutott el a pontos leírása, nem csoda, az viszont módfelett furcsa, hogy odaát, a határ másik oldalán sem terjednek az erről szóló pletykák. Az egyetlen, nyilvánvaló, nyomós oka ennek az, hogy a titoktartási szerződés nyomán jelentős mennyiségű büntetést kellene kifizetnie annak a kiesett játékosnak, aki már megjárta a „poklok poklát”, és fecsegni kezd. Amióta megtudtam, hogy a benevezők csakis a 18 és 55 év között, korhatár közé esők lehetnek, kissé sértődötten, duzzogva szoktam leülni Gundelt nézni, mert ilyenformán a világon semmi esélyem sincs arra, hogy műveltségemet valaha fitogtassam a játék során. (Persze ez korábban sem állt szándékomban.) Az még bántóbb, hogy a túl fiatalok és túl korosak mellett a csípőprotézissel rendelkezők, az epilepsziások, a várandós nők, a cukorbetegek sem pottyanhatnak, sőt a műsor producere szerint mindenkit kizárnak, aki „valamilyen krónikus betegségben szenved”. Nos, el nem tudom képzelni, hogy miképpen szűrik a jelentkezőket. Netán EKG-, CT-készülék, vérnyomásmérő és egyéb orvosi eszközök kíséretében egész orvossereg áll őrséget a stúdióbejáratnál? Ha ezt a kitételt, mármint hogy a krónikus betegeket kizárják, komolyan venné a stáb, akkor a 25 év fölöttiek közül talán senki nem állhatna a kamerák elé a kvízműsor folyamán. Azt már írnom sem kellene, hogy a hölgyek esetében a tűsarkú cipő viselése kerülendő. Ugyanakkor a műsorgyártó cég sem a bokaficamodásért, sem egyéb sérülésért nem vállal felelősséget, és nem állja az esetleges utókezelések költségeit. Az utóbbi időben viszont nálam két újabb piros pontot szerzett a vetélkedő. Éspedig azért, mert egyre több az erdélyi vonatkozású feladvány, másrészt azért, mert a műsort igazgatók leszoktatták Gundelt a kéztördelésről, illetve hogy még pontosabb legyek: a víz nélküli „kézmosásról”. Higgyék el, kedves olvasók, az ilyen beidegződésektől egyáltalán nem könnyű megszabadulni. Máthé Éva Hang, kép ! NÉPÚJSÁG 5