Népújság, 2012. október (64. évfolyam, 227-253. szám)

2012-10-02 / 228. szám

2012. október 2., kedd Újabb Fehér Holló-kötet bemutatója Vita média és közösség kapcsolatáról A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulá­sa volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházme­gye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendez­vényen - amelyre szeptember 28-án délután került sor - kolozsvá­ri és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét. A Fehér Holló Új­ságíróklub olyan újság­írókat tömörít, akik ön­szántukból, saját ener­giaforrásokra támasz­kodva próbálnak kap­csolatokat teremteni közösségek, közösség­építő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül fel­vállaló személyiségek, civil csoportosulások között - mondta az új­ságírócsoportot bemu­tató beszédében Szabó Csaba kolozsvári új­ságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig meg­jelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtáros­nak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Ko­lozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről. A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett láto­gatás után a Marosi Református Egyház­megye esperesi hivatalának tanácstermé­be vonult át a kolozsvári médiaküldött­ség. Itt azoknak az erdélyi magyar újság­íróknak a kötetei kerültek terítékre, akik­nek riportjai, interjúfüzérei vagy média­prózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamá­si Attila, Mihály István, Szilágyi Sza­bolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszer­kesztője) Hit, kultúra, kommunikáció cí­mű riportkötetét kolozsvári tévés kollé­gája, Simon Ilona mutatta be. A beszél­getés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is „tá­volabbra tekintőbb” mint a román, hi­szen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgo­zása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus „VIP-interjúkat” (Paul Poupard bíboros­sal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével, Armand Puig i Tarrech barce­lonai biblikumtanárral, John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspök­kel­ hozta fel példának Szabó Csaba. A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten ma­napság a hazai mé­diában: a román nyelvű média ér­deklődési területé­nek beszűkülése és a hazai magyar saj­tó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előb­bire a Moldáviával kapcsolatos tudósí­tásokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel-látogatást, amelyet Mol­dávia föderalizálásának egyik felvonása­ként fog fel a külpolitikai kommentárok­hoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húz­ták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv bo­rospalackokat stb). A hazai magyar mé­dia kapcsolatteremtő funkciójának hát­térbe szorulását többek között saját fel­méréseivel támasztotta alá, miszerint tíz­ezrével vannak Erdélyben már olyan ma­gyarok, akik nem igénylik a hazai ma­gyar információt, és vagy a főváros, vagy - jobbik esetben - Budapest „információs holdudvarába” kerültek.­­ Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés kö­zellátó udvarába - mondta Szabó Csaba. A kerekasztal-beszélgetésen bebizo­nyosodott, hogy a Szórványtengely moz­galom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások „nehezebb témák” együttes feldolgozására) jó ered­ményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népúj­ság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Ko­lozsvári TV közös sármási oktatási ri­portja „megoldássá dagadt”, azaz lénye­ges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész er­délyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni. Megegyezés született: azok az újság­írók, akik szeretnének „közös témákat” együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot! Sz. Cs. MŰVELŐDÉS ­ Éltetni és továbbadni Kallós Zoltán volt a KZST vendége Az előrejelzésnek megfelelően kivételesen ér­dekes, tanulságos és hangulatos volt a marosvá­sárhelyi Kemény Zsigmond Társaság évnyitó ösz­­szejövetele, amelynek meghívottja Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenegyűjtő, néprajzkutató volt. Zenével, tánccal és a tárgyi néprajz értékes darab­jainak bemutatásával arra a négy erdélyi tájegy­ségre - Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes - kalauzolta el a nézőket, amelyek kedvenc gyűjtő­területei voltak. Ezek közül is szívügye a Mező­ség, ahol született, s ahol ma a Kallós Alapítvány szórványiskolája működik, s rendkívül gazdag néprajzi múzeuma várja a látogatókat. Akik jól ismerik pályafutását, gyűjtőmunkájá­nak eredményeit, azokat megerősítette abban a hitben, hogy mindnyájunk kötelessége a hagyo­mányokat éltetni és továbbadni, hisz ezek tartot­ták meg a magyarságot ezer éven át. „Ha eldob­juk, elfeledjük, semmivé válunk” - mondta. Ezért fontos olyan nemzedékeket kinevelni, amelyek büszkén tekintenek annak a népi kultúrának az ér­tékeire, ami a magyar örökséget képezi. Akik ke­vésbé járatosak Kallós Zoltán világában, azokat reményeink szerint a jól kiválasztott példákkal si­került a vendégnek mindezekről meggyőznie. A vendéglátó Csíky Boldizsár kérdésére a 86 éves meghívott elmondta, azért szívügye a Mező­ség, mert egyrészt ott született, másrészt kollégis­ta korában a magyar népművészet kapcsán ezt a tájegységet soha nem említették. Szülőhelye érté­keinek ismeretében kezdett nemcsak szellemi, ha­nem tárgyi gyűjtésbe is. Az eredmény az a rend­kívül gazdag anyag, amely ma szépen elrendezve a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban és Népmű­vészeti Központban látható: kerámiák és varrotta­­sok, szőttesek tiszta fehéren, piros-kék és áttört szürke színben vagy feketével hímezve, melyik faluban mi volt a hagyomány. Láthattuk az ősi magyar motívumokkal díszített mellényeket, amelyet két magyarszováti fiatalember újra ké­szít, és a díszes, szép népviseletet is. Az előadó elmondta, hogy Palotai Gertrúdnak az 1940-es években a széki varrottasokról írt könyve hívta fel Kodály Zoltán figyelmét a mezőségi népművé­szetre, aki kijelentette: ha ilyen a varrottasuk, mi­lyen lehet a zenéjük?! Ezt követően ment el aztán Lajtha László Székre, s kiderült, hogy a régi nép­zenei stílus, amelyről Bartók Béláék már az 1900- as évek elején kijelentették, hogy eltűnőben van, a Mezőségen még virágzott. Sőt, vannak ma is fe­hér foltok, ahol lehet még régi stílusú dalokat gyűjteni. A vetített képeken Kallós Zoltán bemu­tatta egy válaszúti idős ember különleges gége­hangon előadott dalait, akit meg­büntettek, mert magyarul énekelt a kocsmában. „A határ régen örökké szólott, mint a fü­­lemile” - mondta a válaszúti nótáfa elgondolkoztató visszaemlékezésé­ben. Láthattuk és hallhattuk az idős, évtizedekre az ágyba nyomoro­­dott válaszúti asz­­szonyt is, aki a szégyenbe esett lány balladáját énekelte el újra, a betegségtől erőt­len, megfakult hangon, a gyűjtővel együtt. A ka­lotaszegi idős asszony pedig felidézte, hogy 33 éves korában Bartók Bélának egy tölcsérbe, a gra­mofonba énekelt. Kallós Zoltán felvételén üdítő jelenség volt a tréfás kedvű gyimesi asszony, aki nemcsak énekelni, kurjongatni, ráolvasni is tu­dott. A lészpedi család példája pedig, ahol a nagy­anya, az anya és az unokák is gyönyörűen énekel­tek, azt bizonyította, hogy miképpen öröklődik a családon belül az éneklés hagyománya. Kallós Zoltán gyűjteménye 14.000 népdal­ból áll, ami letétbe helyezve a Magyar Tudomá­nyos Akadémiánál és Válaszúton is tanulmányoz­ható. Bemutatta a magyarszováti táncot, ahol a refor­mátus kántor volt a prímás, s hangsúlyozta, hogy a zenei anyanyelv mellett a magyar mozgáskultú­rát is tovább kell éltetni. Erre törekedett a táncházmozgalomban betöltött szerepével, amely­nek eredménye, hogy már túllépte Magyarország, sőt Európa határait is. Válaszúton a népi táncra, a népdalokra tanítják meg azokat az érdeklődőket is, aki részt vesznek a nyaranta megrendezett tá­borokban. A Népújság kérdésére válaszolva a vendég el­mondta, hogy a szépen felújított, kényelmesen be­rendezett válaszúti kastélyban ma 24 mezőségi fa­luból 97 gyermek tanul, s a környékről sokan ad­ják szívesen oda a gyermeküket. Valamikor öt, vá­laszúti gyermekkel indultak volna, de három visz­­szalépett, s a környékről kiegészülve négy gyer­mekkel kezdték el a tanítást. Az iskolának ma rangja, híre van a vegyes házasságban élő csalá­dok körében is, mert szépen haladnak gyermekeik a tanulásban. Kallós Zoltán elmondta: legutóbb a Nagysármás környéki diákokat segítették egy au­tóbusszal, hogy eljuthassanak az iskolába. Beszélt a Mezőség történetéről, a moldvai csán­gók kilátásairól, s arról is, hogy a válaszúti múze­umban levő gazdag néprajzi anyag még feldolgo­zásra vár. A Kemény Zsigmond Társaság szerdai ülésén Fülöp Géza alelnök latin szavakkal ékesített laudációjával és virágcsokrokkal köszöntötték a 75. életévét töltő Csíky Boldizsár zeneszerzőt, a KSZT-t nagy hozzáértéssel és fáradhatatlanul ve­zető elnököt. A köszöntőt Hern János színmű­vész olvasta fel, majd Csíky Boróka és Nagy Or­solya adott elő a zeneszerző műveiből. A meglepetésen túl Bartha Lajos és Bartha Ilka Bartók-feldolgozásokkal szórakoztatta a közönsé­get. Bodolai Gyöngyi Fotó: Bodolai Gyöngyi Potyognak és nem kotyognak Szellemesen, kitartóan froclizzák a világ­hálón Magyarország pillanatnyilag legnézet­tebb tévévetélkedőjét, a „pottyantós” Ma­radj talpon!-t. A kitartó modifikázásról, oly­kor vitriolos bírálatairól elhíresült hírcsárda című blog idén tavasszal, valamikor május­ban arról „tudósított”: egy, a vetélkedőben részt vevő hölgy a stúdiófelvétel után napo­kig nem tért haza családjához, ezért a rokon­sága keresni, kerestetni kezdte őt. A rendőr­ség nyomozott az ügyben, erre fel kiderült, hogy a játékosok „gyakran holttestekre es­nek, és a felvételeken részt vevő nézők is gyakran panaszkodnak furcsa szagra”. A blog odáig hizlalja az internetes kacsát, hogy kijelenti: 300 halottat találtak a vetélkedő helyszínéül szolgáló stúdió pincéjében! (Sic!) Egy ennél még szellemesebb videojelenet a youtube közösségi portálon terjed, amelyen az látható, hogy az egyik, 2011-ben szereplő játékos lepottyantása nyomán a bűvös sül­lyesztő gödörből vörös folyadék buggyan fel, mintha a kieső férfi vérrel vagy folyékony, vörös fes­tékkel teli kádban kötött volna ki. A jelenet rendkí­vül élethű, de hát tudjuk: elektronikusan ma már szinte minden szimulálható. A Maradj talpon! vetélkedő nagy talánya valóban a láthatatlan alvilág. Az, hogy idáig, Erdélybe nem jutott el a pontos leírása, nem csoda, az viszont módfelett furcsa, hogy odaát, a határ másik oldalán sem terjednek az erről szóló pletykák. Az egyetlen, nyil­vánvaló, nyomós oka ennek az, hogy a titok­­tartási szerződés nyomán jelentős mennyisé­gű büntetést kellene kifizetnie annak a ki­esett játékosnak, aki már megjárta a „poklok poklát”, és fecsegni kezd. Amióta megtudtam, hogy a benevezők csakis a 18 és 55 év között, korhatár közé esők lehetnek, kissé sértő­dötten, duzzogva szoktam leülni Gundelt nézni, mert ilyenformán a világon semmi esélyem sincs arra, hogy műveltsége­met valaha fitogtassam a játék során. (Persze ez korábban sem állt szándékomban.) Az még bántóbb, hogy a túl fiatalok és túl korosak mellett a csípőprotézissel rendelkezők, az epi­lepsziások, a várandós nők, a cukorbetegek sem pottyanhatnak, sőt a műsor producere szerint mindenkit kizárnak, aki „valamilyen krónikus betegségben szenved”. Nos, el nem tudom képzelni, hogy miképpen szűrik a je­lentkezőket. Netán EKG-, CT-készülék, vér­nyomásmérő és egyéb orvosi eszközök kísé­retében egész orvossereg áll őrséget a stúdió­bejáratnál? Ha ezt a kitételt, mármint hogy a krónikus betegeket kizárják, komolyan venné a stáb, akkor a 25 év fölöttiek közül talán sen­ki nem állhatna a kamerák elé a kvízműsor folyamán. Azt már írnom sem kellene, hogy a hölgyek esetében a tűsarkú cipő viselése kerü­lendő. Ugyanakkor a műsorgyártó cég sem a bokaficamodásért, sem egyéb sérülésért nem vállal felelősséget, és nem állja az esetleges utókezelések költségeit. Az utóbbi időben viszont nálam két újabb piros pontot szerzett a vetélkedő. Éspedig azért, mert egyre több az erdélyi vonatkozá­sú feladvány, másrészt azért, mert a műsort igazgatók leszoktatták Gundelt a kéztörde­lésről, illetve hogy még pontosabb legyek: a víz nélküli „kézmosásról”. Higgyék el, ked­ves olvasók, az ilyen beidegződésektől egy­általán nem könnyű megszabadulni. Máthé Éva Hang, kép ! NÉPÚJSÁG 5

Next