Neveléstörténet, 2005 (2. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3-4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Horváth József: Csokonai, a csurgói ideiglenes professzor

Csokonai, a csurgói ideiglenes professzor aratott sikert. Az elénekelt Rákóczi-nóta miatt a jelen levő Festetics György is megijedt: „ Uram, az ilyenekért oskolánkat is széjjelhányhatják - vigyáz­nunk kell. ” Annak ellenére, hogy mindössze kilenc diákjáról, a nagyobbak­ról kellett volna csak gondoskodnia, hiszen „...rhetor és syntaxista mindösz­­sze 9 volt...", a kisebbekkel is foglalkozott. Nyolcan a saját osztályából, hatan Kovács István (másodtanítóéból), szubrektoréból léptek színpadra. Azon ta­nulók száma, akikkel valamilyen módon foglalkozott, a visszaemlékezők és a gimnáziumi beírási napló hiteles adatai szerint 18 volt. Gaál Lászó már kis­diákként tanárának mondhatta: „...minket, kik öten későbben mentünk Csurgóra úgymint Sárközy Albert (Istvánnak fia), Lukáts József, Mátyási Josef Nagy Sándor, Gaál László külön és nagy szorgalommal tanított, hogy a többieket utol­érjük. Examenre, a­melly julius elején lett, már minket is a többi tanudó társaink közé helyhezett tanítónk Kováts István, tanítványai száma akkor volt 36." Ma úgy mondanánk, Csokonai korrepetálta, zárkóztat­ta fel őket. A Karnyóné, a szeptemberi tanévnyitón előadott második színdarab elő­adása után Csokonai még az iskolában, emeleti szobájában lakott. Ezt a közis­mert „mogyorótörési” történet is megerősíti: „1799 szeptember közepe táján Cs-val Csurgón egy reggel kimentünk az erdőre - mogyorót szedni, szed­tünk sokat, adtunk Csokonainak és tetszésünk szerinti számban, magunk­nak is, - a Professzoré mintegy 2-3 vékányi lehetett - fesztelen, ártatlan kedvünk volt. Az oskolában egy szobában terítette Cs. a magáét,­­ én és Sárközy Lajos többször vele együtt törögettük s ettük esténként a jó piros mogyorót..." 15 Csire István, aki aligha ismerhette Gaál László visszaemlékezését, hitelesí­ti a történetet. Tanítványai számára egy indulót (Marsch) írt le és tanított be, melynek ma, csak az utolsó verssorát (refraine) ismerjük: „dió, dió, mogyo­ró, recsegő ropogtató, rop, rop, rop!, s ezen induló harsány danája mellett vonult ifjú seregével a szomszédos erdőkre, ligetekre, a hol terebélyes fák hús árnyékában letelepülve pattogtatá költői ihletettséggel lángelméje röpködő szikráit,... vagy hallata megnyilatkoztatott szíve csintalan, dévaj csapongása­it... Mondanom sem kell talán, hogy tanítványai mindmegannyi barátai, a ra­jongásig megszerették.”16 Tudjuk, hogy jól beszélt franciául, Rousseau műve, az Emil hatása jól le­mérhető pedagógiai tevékenységén. A gyermek születésekor jó, csak az em­beri társadalom romlott viszonyai teszik rosszá:„Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajtd az ember kezei közt. ” (Emil, 11.) A természetes fejlődés folyamatát nem szabad korai tanítással siettetni. 15 Vargha B.: I. m. 436. p. 16 Csire I.­­: I. m. 135. p. Horváth József

Next