New Yorki Magyar Élet, 1982 (35. évfolyam, 2-49. szám)

1982-05-01 / 18. szám

12. oldal Magyar válogatott— FC Antwerpen 8—2 (4—0) A válogatott így kezdett: Kiss Martos, Kocsis, Rab, Tóth J. — Müller, Nyilasi, Csongrádi — Fazekas, Törő­­csik, Pölöskei. A kezdet kezdetén lassú támadásokkal is fölénybe került a válogatott. Az első percekben Törőcsik néhány váratlan húzása volt ese­mény. A 7. percben például Martoshoz továbbított a kö­zépcsatár, a jobbhátvéd be­adását a kapus csak meg­tolni tudta, így Csongrádi vezetést szerzett (1—0). Az Antwerpen bírta a tempót a válogatottal, a bel­gák is lassú támadásokkal kísérleteztek. Igaz, legalább gólokat lőtt a csapat. A má­sodikat a 17. percben, ami­kor Fazekas szöglete után Nyilasi a levegőben megve­rekedett védőjével, majd a léc alá fejelt (2—0). A 24. percben Müller egy 16-oson kívülre kitett labdát látvá­nyosan emelt a kapuba (3—0). A félidő lefújása előtt ismét Martos következett, pontos beadásából Fazekas fejelt a kapuba (4—0). A szünet után Fazekast Bodonyi, Törőcsiket Kiss, Csongrádit Mucha, Kocsist pedig Bálint váltotta fel Ritmust váltott a magyar válogatott, ebben a játék­részben könnyedén, időn­ként látványosan, gond nél­kül futballozott. Az 50. perc­ben Kiss káprázatosan for­dult le védőjéről, és vagy húsz méterről a kint álló kapus fölött a hálóba emelt (5—0). Négy perccel később Bálint egy szabadrúgás után lőtte a hatodik gólt (6—0). A 69. percben Martos beadá­sa most már menetrendsze­rűen jelentett gólt: Nyilasi fejelte be a labdát (7—0). A 73. percben Nyilasi 11-es­­ből lőtte a nyolcadikat (8—0) öt perccel később ugyan­csak büntetőből Goris szépí­tett (8—1). A 81. perctől Müller helyén Sallai játszott, két perccel később­ Cnops Bálintot lefutva lőtte a mérkőzés utolsó gólját. (8-2). Újra megnyílt! a LESLIE SERVICING CO. 322« DUFFERIN St., TORONTO, ONT. Vállalunk mindenfajta kocsijavítást, motor-, fék-, elektromos- és karosszéria-munkákat garanciával. Tel.: 789-0813, kérje Frank Oswald-ot vagy Béla Göncz-öt Ha igazán jól akar enni, jöjjön a Cafe Marika Restaurant-ba, 77 Bloor St. W., ahol kitűnő ételeket és házi készítésű réteseket szolgálunk fel, igen elfogadható áron. Business lunch, espresso kávé, Ízletes magyaros vacsora és italok. Figyelmes, barátságos kiszolgálás. Minden nap nyitva. TELEFON: 921-7495 A Kanadai Magyar Kultúrközpont RÁDIÓJA minden szombaton este 9.30—10.30-ig tájékoztató és szórakoztató műsort sugároz a CHM­ 100.7 lile FM -terep hullámhosszán. Figyelje műsorunkat! Minden adásunkkal a nemzeti összefogás eszméjét szolgáljuk. Üzenjen a Magyar Rádió zenéjével szeretteinek, csa­­ádtagjainak, barátainak. Hirdetésével minden ma­gyar otthonba bekopogtat és ezzel is a Magyar Rádiót támogatja. Hirdetések és üzenetek bejelentését kér­­jük a Kultúrközpont irodájában. Tel.: (416)654-4926. MAGYAR ­ Festett kulisszák mögött „Figyelő” címmel jelenségeket vizsgálunk, híreket közlünk, kommentálunk. Ezekben szóltunk arról, hogy kü­lönösen az USA-ban a profi­ sport,­­ mint szórakoztató­ipar, egyre torzabb, aggasztóbb képet nyújt. Nem va­gyunk ,,in­veszti­gáló” riporterek, s mindennek tüzetesebb vizsgálata egy emigráns hetilap egyoldalas sportoldalá­nak keretébe nem tartozhatik. Néhány példát említettünk, hisz ebben a világban élünk, — a többit ha az olvasót érdekli, — észlelheti a mindennapi sajtóban, „médiában”, írtunk a háttérről, egy pár kirívó esetet felvillantottunk. -- Ezzel az írással a témára pontot teszünk, további em­legetése nem a mi feladatunk. " Néhány héttel ezelőtt hírt közöltünk, hogy az USA labdarúgó-sportja felett meghúzták a vészharangot.K 1M klub vett részt a bajnokságban, öten csődbe mentek, má­­sok visszaléptek.­­ Azóta a los angeles-i „Aztecs” is nyi­latkozott, hogy nem indul. Nota­ bene két nappal koráb­ban még nagyhangú nyilatkozat látott napvilágot, hogy az egyesület két millióért NEM eladó ... Az idők folyamán néhány cikkben emlékeztünk meg a magyarok szerepéről az amerikai labdarúgásban, mely­nek elég régi története és valamelyes irodalma van. — Az etnik csoportok, — így dél-amerikaiak, európaiak a század eleje óta nem nagy tömegű, inkább jelentéktelen,­­ de azért lassan növekvő nézőközönség előtt amatőr­­footballt játszanak, — amit a favorit sportok nagy mogul­jai enyhe elnézéssel figyeltek. A nagy üzlet a profi­ box­­ban, baseball-ban, amerikai football, baskettball-ban volt és van, amihez még egy pár másik csapódik. Elsősorban a tenisz, golf, jéghoki, mindezek egyre nagyobb fizetés­sel, hatósugárral és haszonnal. Amikor először felmerült a profi labdarúgás népszerűsítése, bevezetése inkább eu­rópai, vagy dél-amerikai vállalkozás volt. Bravúrral „be­törni”, hisz lassanként az egész világot áthálózta a „fo­ci”, mindenütt üzletté vált, csak meg kell küzdeni az elő­ítéletekkel, kissé megszervezni az etnik-egyleteket, egy­házakat, mexikói, német, lengyel, magyar stb. Házakat, é­s olyanoknak érezték magukat, mint az egykori arany­ásók, bátran nekifogni, akkor sikerül! Tudjuk,­­ nem így történt. Azután jöttek a „kemény öklű” texasiak, akik fittyet hánytak az „előrejelzésnek”, idegenkedtek minden divatosnak mondott „elmélettől”, régen is más­ként csinálták a milliókat, s nem kell az „újmódi” taní­tás.­­ Mindenesetre úgy a külföldiek, mint a belföldi kez­deményezők úgy vélték, a profi­ sport szigorú elvei alapján kell megindulni. — Azután következett, ami a néma­film történetéből ismeretes. Előbb harcoltak a hangos­film el­len, de rájöttek­, hogy a haladás ellen nem lehet menny­dörögni, betársultak, behódoltak, így tettek a TV, majd a színes­ TV feltűnésénél, é­s főleg ezt és azt is „üzemel­tetni.” Körülnéztek a világban és megállapították, hogy­ egyedül az USA-ban és Kanadában nincs első színvonalú labdarúgás, különben túl Európán és Dél-Amerikán , már Ázsiában, Afrikában, sőt Ausztráliában is hódított a bőrlabda és elsőrendű sporton túl látványosság is lett. — A labdarúgás összetett sportág. A jó „focista” kitűnő futó, állóképes, robbanékony, különböző itt fel­ nem­ sorolt sporttulajdonsággal rendelkezik. A játékban sok a kom­binációs lehetőség, szellemesség, színesség, variációk, újabb váratlan helyzetek, bravúros megoldások, akciók, ellenakciók pillanatról-pillanatra változnak, a két csapat stílusának harca, és könnyen érthető szabályok, — mind­ezt együttesen nyújtja. — Az USA-ban a sok olimpiát nyert „hero”-sportágak közé nehéz volt beékelődni. A fiatalságot, úgy is mint aktív sportolókat ez vonzotta, s érthetően nem lettek, gyenge színvonalú etnik labdarúgó játszadozás nézőivé sem. Az amerikai ifjúságból sem ak­tív, sem néző vonalon­ ezekkel az eszközökkel nem volt­ felnevelhető,­­ amit látványosságnak, üzletnek nevez­­nek. — Tudvalevő, hogy egyetlen sportág, amely NEM az­ amatőr-sportból nőtt naggyá — az ökölvívás volt. A töb­­bi mind — amatőrként kezdte, — ami azután előbb eny­­hén, majd nyíltan az álamatőrizmusba, majd a profizmus­ba torkollott. Természetesen folyamatként, akkor kezdő­dött, amikor a játék nézéséért, — belépődíjat szedtek. — A 18. század elején Figg vívómester „találta” ki a profi boxot, mérkőzéseket, — díjakkal rendezték, fogadásokat kötöttek, nem volt kesztyű, időkorlátozás, végkimerülésig tartott. Betiltották, — s az amatőr box már szabályokkal, kesztyűkkel kezdődött, s terjedt tovább a világban..— (Az ókori ökölvívásról most nem szólunk, csak a modern sport kezdetéig nyúltunk.) — Amikor az első kísérletek történtek a profi­ labda­rúgás bevezetésére, még nem voltak piackutató intézetek és reklám-szakemberek. Helyesebben, azok akik működ­tek, még kevéssé voltak olyan nagy „üzemek“, mint ami­re az utóbbi húsz évben szinte rohamszerűen felfejlődtek. Ismeretesek voltak a politikai, mint az üzleti életben, vá­lasztási harcokban, árueladásban, s mindenhol el kellett adni a „portékát”. Amikor azonban a profisport nagy üz­letté fejlődött, mint szórakoztató iparban, — kitűnő rek­lám szakemberek épültek be. A piackutatás, reklám, az üzleti élet, — így a profisportra is kiterjedt. A verseny­zők itt áruvá, a versenyek reklám-hadjárattá, a nézőkö­zönség egyszerűen piaccá vált! Amiben nem láttak fan­táziát,­­ azzal nem érdemes foglalkozni. (Egy példát: az USA modern öttusa-csapata, a budapesti világbajnokság győztese volt, azelőtt és azóta általában az első négy-öt ország között szerepel. Magyarországon és bárhol min­denütt többet írtak róluk, mint Amerikában, talán öt sor jelent meg az aranyérem után!) A hirdetési és reklám­­szakemberek elsajátították a társadalmi­ lélektan alapele­meit, kitűnő szaktudósokkal „dolgoztak”, beépítették jó pénzért a „médiát”, nagy­ piackutatási intézetek, hirdeté­si vállalatok alakultak, vannak már speciális „indíték elemzők , „indíték, kutatók”, akik a ,,a lélek mélyén megbúvó érzelmekkel” foglalkoznak. Du Ponttól kezdve a legnagyobb autó-, olaj-, stb., vállalatok, gyárosok, do­hány-nagykereskedők veszik igénybe őket, külön „áru­­csomagolási tudósok”-kal rendelkeznek, — mások az if­júság, középiskolások, egyetemisták érdeklődési körével foglalkoznak. Könyveik, szaklapjaik vannak, nagy lapok különböző rovataiban bukkannak fel, — s főleg erre vonat­kozó cikkek, ismertetések a New York World Telegram an Sun, Harvard Bussiness Revue, Journal Marketing of Advertising Agency Reklám, Printers In stb. jelennek meg. A szakirodalomban élvonalbeli szociológusok, pszi­chológusok neveivel találkozhatunk. — Meg kell jegyeznünk, hogy azok, akik sporttal fog­lalkoznak, — amelynek ugyancsak beláthatatlan az irodal­ma, kevesen olvassák. E sorok írója is csak akkor, ha figyelmét külön felhívják. A sport­szociológusok figyelme azonban erre az irodalomra is egyre inkább kiterjed. (Az egyik ilyen magazinban a profi­ birkózás analízisét olvas­hattuk, piackutatással, befektetendő tőkével stb.) — Az „árut” el kell adni, — azt népszerűsíteni kell! És ekkor lett egyre inkább döntő tényezővé az „előrejelzés”,­ az elérhető haszon­lehetőség felderítése. — A közelmúltban megemlékeztünk arról, hogy a mad­­di football világbajnokságot. — valójában egy nagy válla­lat rendezi. Beleértve a külföldiek utazását, szállodáját, közlekedést, jegyeket, szórakoztatást stb. EZ azonban már az értékesítés frontja. — Az USA-ban ismeretes, hogy a politikában az elnök, szenátor, képviselő, bíró, de bármely választott állást, nagy kampány előzi meg, amely millió dollárokat mozgat meg. Így a vacsoráktól kezdve egész a győzelemig, vagy bukásig az erre a célra alapí­tott vállalatok megszabott árért szállítanak mindent, „for­gatókönyvet” dolgoznak ki, hol, mikor kell a jelöltnek meg­jelenni, beszédet tartani, mit vár ez vagy más város hall­gatósága, mik az égető helyi kérdések, mit kell ígérni, stb. — a leckét el KELL mondam!! (Elgondolkoztató, hogy egy-egy szenátor megválasztása — az előválasztással együtt, — hisz az is külön üzleti lehetőség, — sok millióba kerül, míg a hat évi fizetés azután circa összesen félmil­liót tesz ki. . .) . Mindezt a reklám­szakemberek indít­ják el, akik vásárlási döntésünket, gondolkodási folyama­tainkat kívánják a meghatározót irányba terelni, befo­lyásolni. És itt tolul előtérbe, amit korábban említettünk,­­ az „indíték-kutatás.” — A közönség igényének, választá­sának fürkészése, figyelése, analízise. Egyetlen példa: a szappan ára mondjuk fél dollár, ezért tisztaságot ka­punk. A csomagolás tetszetős, a TV-n lehetőleg zuhany alatt álló ifjú hölgy bájos mosollyal. Az arckrémért már ötszörösét lehet kérni, — mert az­­— szépséget ígér! Hí­res mondás: az az ügyes reklám-szakember, aki jégszek­rényt tud eladni — Alaszkában! ... Később más kutatók azzal is foglalkoznak, hogy mit jelent a tanácsadás nél­küliség, vagy a rossz tanácsadás. A kereskedelem-törté­net egyik legnagyobb baklövését a Tide, Bussines Week és Edvertising hetekig boncolgatta. — — A szimuláció, prekondicionálás, — hogy végre a profi­ labdarúgás legutolsó USA kísérletére térjünk visz­­sza. — kitűnően kezdődött. Végeredményben egy Pelét, Beckenbauert vagy még jónéhány hírességet — mindenki ismerte, aki csak sporttal kissé behatóbban foglalkozott. Igaz, mindezek a nagy nevek, karrierjük alkonyán jöt­tek ide. Mégis, az ügyes reklám megtette eleinte hatását, új volt, szórakoztató, sohasem látott trükkök. Korábbi nagy eredményeik önmagukért szóltak. Mindezideig talán egy szaklap jelent meg, most féltucat több csak labdarú­gó magazin, könyvek, rovatok, é­s ami a legdöntőbb: etemista fiúk, lányok, középiskolások egyetemek kapcso­lódtak be az AKTÍV sportba. A reklám­vállalatok, sztár­gázsik, nagy edző-fizetések versenyeztek, sőt néhol túl is haladták a baseball, football, baskettball játékosok, ed­zők fizetését, s nagyon hosszú kitartás volt az előrejelzés. Az üzlet viszont akkor jó, ha az nem sok-sok év után lesz­­ lukratív. A fiatalok közül alig-alig tűnt fel olyan, akik egy­­egy proficsapatban megállták volna a helyüket. Van egy régi szabály a „gambling”-ben: a végén mindig a bank nyer, — az akinek kimeríthetetlen tartaléka van. Ez — úgy látszik — nem volt meg! És — ez magánvélemény, — ami cáfolható, vitát keltő: — Amerika nem túl nacio­nalista — sajnos, — de van egy lappangó sport-sovinizmus, hogy a pályákon egy-két-három év múltán született ame­rikai „héroszt” akar a sportágban, — bármelyikben — ünnepelni!!! Erről, — olybá tűnik — megfeledkeztek! — Úgy Amerikában mint Kanadában nyilván sok új tehet­ség van, csak fel kell nőniök. Azok, akik középiskolától kezdve most megszerették EZT a sportágat, később is igényelni fogják! Egész biztos, hogy évek múltán felnö­vekszik élvonalbeli játékosgárda,­­ ha, ha nem engedik összeomlani a nehezen létrehozott kereteket, s nem né­m­ül el a sajtó, TV — ami egyenlő a lassú halállal! Ab­ban a pillanatban azonban, ha világbajnoki aranyakkal úgy „bánnak” mint az öttusával, — a labdarúgás csőd­jéhez érkeznek el. Korábban kívántak nagy haszonhoz jut­ni, akik mindezt kitervelték, ehhez itt ilyen erős vetél­kedésben sokkal több idő kell. — Remélhetőleg az elve­tett magot nem ítélik pusztulásra! — — Nem beszéltünk a szórakoztató­ipar sok más tor­zulásáról, azokról az üzelmekről, mérkőzésekről, amelyek — állítólag — az alvilág irányítása alatt állanak. Jelen­ségről szóltunk, nagyon is futólag, vázlattal, körvonalak­kal. Sok forrásból merítettünk. És — amint kezdő soraink­ban leszögeztük: — ezzel a témát befejeztük. — ZÖLD FERENC DR. ÜT­­­ZX % *± 0­.^%%* ^r/^rr~ 'iai'i^yi in Q MAGYAR ÉLET SPORTHÍREK Argentínában kitört a futballháború! Nem tudták lejátszani Buenos Airesben a River Plate és az urugu­ayi Penarol közötti barátsá­gos mérkőzést, mert a kez­dés előtt a River Plate játé­kosai a szokásosnál maga­sabb „fellépti díjat”­­követel­tek. Tízezer néző a lelátó­kon, a televízió közvetítésre kész, csak éppen a főszerep­lők hiányoztak. A megindí­tott fegyelmi eljárás során az argentin klub vezetősége egy évre eltiltotta 11 játéko­sát. Az ítélet csak az Argen­tin Labdarúgó Szövetség jó­váhagyásával emelkedhet jogerőre. Nos, most kaptuk a hírt, hogy a szövetség megváltoztatta az egyesület vezetőségének döntését. A szóban forgó 11 játékos 45 napra tiltotta el a játéktól. A szövetség ítéletében nyilván számításba vette az idei világbajnokságot is. (Argentína egy csoportban van Magyarországgal.) Ugyanis az eltiltottak­­között hat játékos tagja a váloga­tott keretnek: Passarella, Kempes, Fillol, Gallego, Ta­­rantiui és Diaz. Menolti ka­pitány még a szövetség íté­lete előtt függetlenül a bün­tetéstől, 27 játékossal — köz­tük az eltiltottakkal — hosz­­szú edzőtáborozásra utazott Mar del Platára. * * * Tolnán játszották le az idei női asztalitenisz BEK döntőjét. A Tolnai Vörös Lobogó csapata a sokszoros BEK-győztes Statisztikát fe­ladta. A találkozót fölényesen nyerte meg a Statisztika (5:0), ismét kupagyőztes lett tehát.­­ Két mérkőzést játszott, mindkettőn győzött Neu­­brandenburgban, a kézilab­da-tornán a magyar női vá­logatott: Japánt 25:16, Bul­gáriát 31:20 arányban ver­ték. * * * Björn Borg legutóbbi sajtóértekezletén kijelentet­te, hogy ez idén nem indul el Párizsban. A svéd teni­szező — mint elmondta — az amerikai nyílt teniszbaj­nokságra koncentrál ebben ■az évben. . Hallott már valaha Hofi-lemezt? Az semmi ehhez a kazettához képest! A kitűnő humorista HÉCZEY IVÁN új műsora NEMCSAK A FELE TRÉFA! megrendelhető Héczey Iván, 1550 N. Laurel A­ve. # 301 Los Angeles, CA 90046 U.S.A. $10.— U.S. + két dollár portaköltség előzetes beküldése ellenében. Konferanszok, paródiák — remek szórakozás! 1982. május 1. Kanada eredetit aV rLCCfl(yjl& magyar étterme / '’^}. • ' 1948 óta. ''­k s Étterem és tavern , - jjjl Európai és*kanadai,ételek . :igin), 469 Bloor St. W. 921-6269 zene : Nyitva de. 11, .30—tól éj­jel I ■•9.­ Cigány Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut akar vásárolni, keresse fel Tüske Meat& Delicatessen­t Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Tulajdonos: KOCSIS SÁNDOR Parkolás az üzlet mögött 566 Bloor St W. # 533- Mielőtt szükségleteit beszerzi, keresse fel . A FORTUNE HÁZTARTÁSI BOLTOT, ahol megtalálja a magyar kerámiát, a kalocsai fali dísztányéro­kat és espresso sej­teket, valamint csehszlovák kristályból a legszélesebb választékot.­­ Garantált minőségű, Sollingeni manikvűrkészletek bőrtokban, zsebkések a legnagyobb válasz­tékban. Gyúrótábla nyújtójával. — Főzőedények, sütőformák minden méretben és minőségben. — Kilós és lles konyha- és fürdőszoba­mérlegek. — Mindenféle háztartási gépek: hús, mák, dió, kávé­darálók, hozzávaló alkatrészek. — Tésztanyújtó és vágógépek. — Szódavíz készítő üveg patronnal. — Különböző méretű és minőségű kések. — Bárdok és hurkatöltők. — Különböző Ho­kedli-szaggatók. „FORTUNE" HOUSEWARES IMPORTING CO. 388 SPADINA AVE., TORONTO, ONT. 9 593-6999 • MINDEN ALKALOMRA • PARTIKRA, ESKÜVŐKRE • NÉVNAPOKRA VIRÁGOT JUDY FLORIST-t61 387 SPADINA AVENUE, TORONTO TELEFON: 979-2177 LEGJOBB! LEGMEGBÍZHATÓBB MAGYAR AUTÓJAVÍTÓ MŰHELY MINDENFAJTA KOCSIK ÁLTALÁNOS JAVÍTÁSA KAROSSZÉRIA MUNKÁK — LEGMODERNEBB FESTÉS-BERENDEZÉS! MŰHELYÜNKBEN MINDEN MUNKA GARANCIÁVAL KÉSZÜLI R & D AUTO COLLISION LTD. 1122 Roselawn Avenue (nyugatra a Dufferintől) telefon: 782-1418 tulajdonos: KIRÁLY FERENC ^■■oiiiiuifRmiiiHiniininiiniiiiiiiiiiiiiiniiiniiiomniiiiniiiiiiiiiuimiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiuiiiiniiiniiiiiiiiiiiiiiiijujiniiQiiujHinninnnnnn DDillüjl Járjon mindig szép kocsival! Balesetes, vagy rozsdásodó kocsiját a legmodernebb felszereléssel gyorsan javítjuk és fényezzük. Munkánkat garantáljuk és ingyenes árajánlatot adunk. E & J AUTOBODY 104 OSLER ST., TORONTO, ONT. (Dupont-ról egy utcával a Dundas előtt) Hívja: SZŰCS JÁNOS-1 746-3122, — lakás: 244-4353 DUPONT ST. WEST Javítási idő alatt Ingyenes kocsit biztosítunk.

Next