Nógrád Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-26 / 48. szám

Húszezer új lakást adtak át ÉPÍTŐIPAR A lakásépítésben egy­értelműen az állami támogatás, ezen belül is az áfacsökkentés ta­valy év végi kifutása eredményezte azt, hogy több mint 20 ezer új lakás épült Magyarországon 2019-ben, ami tízéves csúcs. ► 7 Letartóztatták a gyilkos férfit BÍRÓSÁG A Fővárosi Főügyészség indítványának megfelelően letar­tóztatásba helyezte a bíróság azt a többszörös emberöléssel, sorozat­rablással és egyéb bűncselekmé­nyekkel gyanúsított 38 éves pakisz­táni férfit, akit a magyar rendőrök kaptak el a déli határon. ► 8 Olcsóbb lehet a számlánk PÉNZÜGY Az azonnali fizetési rend­szer március 2-ai bevezetésével a jegybank várakozásai szerint a más országokban már megszokott csomagárazású termékek is megje­lennek a hazai hitelintézetek kíná­latában - írja egy tanulmány. ► 8 Bajnokok mai nagy meccsei LABDARÚGÁS A Bajnokok Ligá­ja nyolcaddöntős párharcainak el­ső felvonása ma este Real Madrid- Manchester City és Olympique Ly­­on-Juventus találkozóval ér véget. Az előbbi meccs kérdése, hogy ha­zai pályán magára talál-e az utóbbi időben gyengélkedő óriás. ► 15 Jó reggelt i­ smét eltelt egy év, ma már hamvazószerdára ébredtünk. Az egyház erre a napra és nagy­péntekre is szigorú böjtöt ír elő, amit kicsi korom óta be is tartok. Ilyenkor csak háromszor étkezem, egyszer lakom jól. Hamvazószer­dán tehát a nassolásról is le kell mondanom, ami nem mindig egy­szerű. Sőt, ilyenkor még az amúgy teljesen egyszerűnek tűnő hústi­lalom is kihívásnak tűnik, hiszen pont ekkor kívánom meg legin­kább az egyébként nem is annyira ínycsiklandozó falatokat. Ilyenkor azonban mindig eszembe jut, hogy nem szabad elcsábulnom, muszáj lemondanom mindezekről, hiszen Jézus ennél sokkal többet tett meg értem... Az életét adta. G. K. I SALGÓTARJÁN Az 1956-os sortűz helyszínén emlékeztek tegnap a kommuniz­mus áldozataira, a diktatúra kiépítése, fenntartása közben testileg-lelkileg meg­nyomorított emberekre. Hazánkban először 2001. február 25-én emlékeztek meg hivatalosan is a kommunizmus áldozatairól, az Országgyűlés döntése alap­ján. Azért esett a választás erre a napra, mert 1947-ben a szovjet megszálló ha­tóságok ezen a napon, a kommunistákkal szembeni kiállása miatt jogellenesen, országgyűlési képviselői mentelmi jogának ellenére letartóztatták Kovács Bé­lát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Lengyel és francia történészek kutatásai szerint mintegy százmillióra tehető világszerte a kegyetlen körülmények között fogva tartott, megkínzott, kivégzett emberek száma. Fotó: H. M. ► 3,9 Sosincs holtidény a mezőgazdaságban SZÉCSÉNY Nem könnyű meg­élni a mezőgazdaságból, de aki nem a kényelmet nézi, hanem szívvel-lélekkel, fá­radságot nem kímélve haj­landó a földeken dolgozni, vagy a hajnali kávé után még sötétben az istállóban kez­deni a napot, az biztos, hogy nem csalódik! Már csak azért is nehéz kenyér élelmi­szer-termeléssel foglalkoz­ni, mert az állatok mellett nincs hétvége és nincs ün­nepnap, folyamatos ellátást igényelnek. Persze a földmű­velés holtidényének tartott téli időszak is sok munkával jár, ilyenkor végzik például a gépek karbantartását. Szé­­csény egyik nagy mezőgaz­dasági vállalkozója Mosó Ot­tó. Gépészmérnök-tanárként dolgozott a helyi mezőgaz­dasági szakközépiskolában, míg végül 1994-ben úgy dön­tött, a jövőben mezőgazda­ságból kíván megélni. ► 6 Gépszerelés: A tél a tavaszra való felkészülés időszaka Fotó: H. M. Jön a húsvét: ma kezdődik a nagyböjt ETEL Ma a hamvazószerdával megkezdődik a negyvenna­pos nagyböjt. A templomok­ban a hívők homlokára hamu­val keresztet rajzol a pap: ez arra az ősi hagyományra ve­zethető vissza, hogy a vezek­lők hamut szórtak a fejükre. Kapás Attila etesi plébános a legnagyobb keresztény ünnep készületeiről beszélt. ► 4 Új orvosi rendelők épülhetnek EGÉSZSÉGÜGY Újabb három pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu programban, ezúttal 7 milli­árd forint keretösszegben le­het pályázni orvosi szolgála­ti lakás építésére, orvosi ren­delők építésére és felújításá­ra, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére. ► 7 Lovaggá avatták ROMHÁNY A Magyar Kultúra Lovagjává avatták Hajdú Évát, a romhányi általános iskola magyar-ének szakos tanárát, aki egy­ben a Romhányi Dalárda nevű férfikórus vezetője is. Az elisme­rés kapcsán pályafutásáról és a nyugat-nógrádi nagyközség sokrétű kulturális életéről beszélgettünk. Fotó: T. D. ► 5 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: nool@nool.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Veres Edina 32/513-791 TERJESZTÉS 8-16 óráig 32/418-191,06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100 MA HOLNAP 10 11 %%% Ma hidegfront érkezik esővel, záporokkal, délután a csapadék kelet felé távozik. Visszaesik a hőmér­séklet, 7-12 fokra számíthatunk. ► 13 dog névnapot Géza és Cézár nevű olvasóinknak!

Next