Nők Magazinja, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-10-01 / 10. szám
Ez azonban intenzitásban és koncentráltságban többszörösét jelenti a más munkakörben eltöltött időnek. — Mennyiben változtatta meg az életét a tévészereplés? — Semmiben. Régebben is előfordult, hogy megnéztek az utcán, ez most sincs másképp. Mindig arra törekedtem, hogy a háttérben maradjak. — Nem hiszem, hogy a fizetés vonzotta a bemondói pályára. Úgy tudom, hogy egy kezelő bemondó fizetése háromezer-ötszáz forint. .. — Tényleg nem a pénz vonzott ... Az említett háromezerötszáz forinton kívül ezer forint ruhapénz is jár. Ezenkívül fizeti a tévé a fodrászt és a sminkanyagot. . . — Ha már szóba került, beszéljünk a ruháról és a sminkről. Hogyan öltözzön, hogyan készítse ki magát a bemondónő? — Úgy vélem, nem kell minden alkalommal új ruhában megjelennie. Magam úgy fogom fel a dolgot, mintha egy közeli ismerősömhöz mennék látogatóba. Azelőtt sohasem festettem magam. Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő alapozókat, festékeket. A szememmel sokat kísérleteztem. — Fél a bakitól? — Nem félek! Meggyőződésem, ha valaki alaposan felkészül és higgadt, nem hibázik. Egyébként a nyelvbotlást a kisebb hibák közé sorolom. Sokkal bosszantóbb, ha rosszul ejtjük ki az idegen neveket. — Kedvenc kikapcsolódása? — A munkám a hobbim. Szeretnék az olasz, az angol, az orosz és a román mellé németül és franciául is megtanulni. — Család? — Az édesanyám is szakmabeli, a Magyar Rádió Szülőföldünk rovatának szerkesztője. A férjem, Fischer Sándor, a Színház- és Filmművészeti Főiskola beszédművészettanára. Néhány esztendeje magam is még csak a tanítványa voltam . . . — A vágya? — Nem mondtam még le arról, hogy egyszer eljátsszam egy filmszerepet . . . KEMÉNY GYÖRGY Fotó: Rózsavölgyi Gyöngyi 33