Numizmatikai Közlöny, 1944 (43. évfolyam)
Az Országos Magyar Történeti Múzeum Éremtára jelentősebb új szerzeményei 1943-ban
tanulmányozta. Donna Emanuela Alvanesában itt talált élettársat. Két fiának sorsa ismeretlen. Florida Blanca gróf államminiszter spanyol szolgálatba óhajtotta állítani, mert a spanyol állam marokkói tapasztalatait szívesen gyümölcsöztette volna a saját hasznára, de D. hű maradt hazájához, Madridból Bécs Zágrábba rendelte. Mint „határvidéki tolmács“ működött tizenhárom éven át az Una vidékén. Zágrábban kötött barátságot Verhovácz püspökkel, akit jakobinizmussal gyanusítottak kortársai. Ő támogatta Dombayt Zágrábban megjelent munkái kiadásában. 1802-ben udvari titkári ranggal, udvari tolmácsként, a bécsi titkos udvari és állami kancelláriába osztották be Dombayt. 1804-ben adta ki perzsa nyelvtanát, ötvenegy éves korában mellőztetései miatt nyugdíjazását kérte. A „cs. kir. tanácsos“ címmel akarták kiengesztelni. Elkéstek. A sok méltánytalanság 1810 dec. 21-én sírba vitte, ötvenkétéves korában. A Szent István főszékesegyház halotti anyakönyve szerint, a weidlingi plébánia sírkertjében nyert nyughelyet. E régi temető azóta sírjával együtt eltűnt. Dombay numizmatikai munkája Bécsben, 1803-ban, a híres Camesiana könyvkereskedés kiadásában, e címen jelent meg: „Beschreibung der gangbaren Marokkanischen Gold-Silber- und Kupfer-Münzen nebst einen Anhänge von einigen seltenen Münzen. Von Franz von Dombay, K. k. Hofsekretär und Hofdelmetscher. Mit einem. Kupfer“. Előszavában a szerző említi, hogy munkájának egy része már 1799-ben napvilágot látott Eichhorn Johann Gottfriednak, a jeles göttingai professzornak „Allgemeine Bibliothek der biblischen Litteratur“ VIII. kötetében. A mű éremtáblája nyolc marokkói érem elő- és hátlapját mutatja be. Kettőnek rajzát Jakob Georg Christnek, a koppenhágai egyetem jeles teológusának és keleti nyelvészének „Museum Cusicum Borgianum“ c. művéből vette át. Dombay könyve két részből áll. Az elsőben a Marokkóban forgalomban levő arany-, ezüst- meg rézpénzeknek leírását adja. Minden érem leírásánál — eredeti kufikus arab írással — feltüntette az érem nevét és köriratát is. A második rész „Függelék“ gyanánt néhány ritka marokkói arany-, ezüst- és rézérmet ismertet. Dombay numizmatikai munkája méltó feltűnést keltett. Kiinduló pontja lehetett volna egy magyar keleti numizmatikával foglalkozó szakirodalomnak. Amikor azonban a XIX. század második felében a Kelet iránti érdeklődés nálunk nyelvi, vallási, theológiatörténeti és geopolitikai alapon nagy fellendülést nyert, numizmatikusaink nem kapcsolódtak be ebbe a munkába. Ez az oka annak, hogy a keleti érmészet ma is a magyar numizmatikai szakirodalomnak mostohagyermeke. Még a hódoltság török érmészete is feldolgozóra vár . . . Palóczi Edgár: Az Országos Magyar Történeti Múzeum Éremtára jelentősebb új szerzeményei 1943-ban. Az Éremtár 1943. évi teljes gyarapodása 32 arany, 160 ezüst, 884 egyéb fém, 3 papír, összesen 1079 darab pénz és egyéb emlékérem volt. Ez évi gyarapodásunk legértékesebb anyagát jelenti a dr. Procopius Béla ny. rk. követ úr által véglegesen átadott pápai éremgyűjtemény. A több mint 3500 darabra rúgó gyűjteményből ez év folyamán 13 ezüst és 485 darab egyéb fém emlékérem került beosztásra, közöttük a sorozatos érmek és a legkorábbi darabok V. Pius koráig bezárólag. A Desseurfy-gyűjtemény utolsó része, nevezetesen 30 arany- és 2 ezüstérem is ebben az évben került feldolgozás alá. A Pestvidéki Kir. Törvényszék Róbert Károly CNH. II. 1. aranyforintját tette át. Az ajándékozók közül említhető: Haidekker Sándor dr., Haidekker Sándorné és Haidekker Pál bronzérme, mindkettő Gách műve 1943. Kelényi László: Leon Gambetta bronzérme.