Numizmatikai Közlöny, 1979-1980 (78-79. évfolyam)

Makai Agnes: A Kossuth-emigráció arany érdemkeresztjeinek újabb példánya

1921-es cikkében Goh­l Ödön arra is rámutatott, hogy mivel a keresztek külalakja és kivitele minden példánynál eltérő, nem készülhettek egyszerre, egy műhelyben, hanem más-más időben és helyen, talán nem is részletes rajz, hanem csak puszta leírás alapján. Ezt a feltevést erősítik az egyes darabok feliratainak helyesírási hibái is.­ A keresztek titkának megfejtése szempontjából lényeges Gold Ödönnek az a feltevése, hogy a Kossuth-levéltár átkutatása bizonyára megadná a választ a leglényegesebb kérdésekre. Valóban, a keresztek létrejöttének okát és körülményeit Kossuth iratainak tanulmányozása segít­ségével sikerült — úgy érzem — megnyugtatóan, s a valósághoz híven tisztázni. Három olyan forráshelyre találtam, ahol Kossuth világosan, félre nem érthetően ír a keresztek létrejöttéről. Az adatok közül kettőt 1974-ben megjelent, a témával részletesen foglalkozó tanulmányomban közöltem,­ a harmadik újabb kutatás eredménye. Az első adat az Egyetértés című lap 1891. augusztus 15-i számának vezércikkeként megjelent Kossuth-nyilatkozatban olvasható. A nyilatkozatra abból az alkalomból került sor, hogy a Függetlenségi és 48-as Párt kezdeményezésére 1891-ben 48-as ereklyekiállítást rendeztek Budapesten, a Vígadóban. Rendezői arra törekedtek, hogy minél nagyobb számú, Magyarországon és külföldön még található emlék­tárgyat, festményt és más ábrázolást gyűjtsenek össze, mutathassanak be. Hentaller Lajos író, újságíró és műgyűjtő, a kiállítás egyik rendezője magát Kossuth Lajost is felkérte, hogy „a nagy idők nagy emlékeiből” esetleg birtokában levő tárgyat küldjön a kiállításra. Kossuth válaszában szabadkozott, mivel nincstelenül hagyta el hazáját, elküldhető emléke sincsen, még olyan tárgya se sok van, amely ,,ha nem emléke is a nagy időknek, de emlékeztet reájuk.” Köztük „van egy darabom — írja — azokból a szerény ezüstkoszorúcskák­ból, melyeket a vitézségi érdemkereszt jelvénye gyanánt viseltek hőseink, minthogy magának az érdem­keresztnek akkor rögtön Debreczenben kellő számban előállítására gondolnunk sem lehetett... Itt Túrái­ban később, a Debreczenben megállapított terv emlékezete után magát az érdemkeresztet is megcsinál­tattam, akarván, hogy nyoma maradjon fenn annak, hogy minővé terveztük az érdemkeresztet, melyet azok a szerény ezüstkoszorúcskák képviseltek.”­ A másik idézett adat Jósika Miklós 1863. február 6-án Kossuthnak írott leveléből származik, amely Kossuth iratainak V. kötetében megjelent ugyan nyomtatásban, de nem teljes terjedelmében.­ Az eredeti levélhez — amely az Országos Levéltár Kossuth-gyűjteményében megtalálható — Kossuth magyarázó jegyzetet fűzött. Eszerint az 1848-49-es III. osztályú Magyar Katonai Érdemkereszt viselésére feljogosított, emigrációban élő volt honvédtisztek közül többen azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy az ezüst koszorúcs­kákkal ideiglenesen helyettesített, el nem készült érdemkereszt rajzát bocsássa rendelkezésükre. 1849-ben Debrecenben a kitüntetések ügyét a Honvédelmi Bizottmány tagjaként Jósika Miklós intézte, Kossuth tehát hozzá fordult felvilágosításért. Jósika sajnálattal közölte, hogy nincsenek dokumentumai, csak ,,a projectált kitüntetés” igen hiányos rajzai vannak meg, s emlékezetből írt néhány adatot. Mivel Jósika válasza nem volt kielégítő, írja a jegyzetben Kossuth, ,,a rajzot utasításom nyomán fiaim készítették el, s e szerint honvéd tiszteink közül többen a Keresztet Túráiban megcsináltatták, s viselik is. Csinos rendjel. A kereszt négy ága fehér zománcz, közepén veres mezőn az ország czímere zöld szegéllyel körítve s rajta az egyik lapon: ’szabadságharc 1849’ a másikon ’hű vitézségért a Magyar Nemzet’. Ha még akadna aki a múltnak az emlékére becset helyezne, a rajz nálam rendelkezésére áll.”10 A tanulmány megjelenése óta újabb, ilyen vonatkozásban még nem ismertetett forrás is előkerült: Kossuth 1867. október 15-én, Turinban kelt, s Hajdúk Ambrusnak Tokajba címzett válaszlevele. Hajdúk Kossuthtól az olaszhoni magyar légió Honvéd Emlékérméről érdeklődött, továbbá arról, hogy elvesztett III-ad osztályú érdemjelét hogyan lehetne pótolni. Kossuthnak az utóbbi kérdésre adott válasza így hangzott: „Az elvesztett 3-as rendű érdemjelvényt kipótolni. . . nincs tehetségemben. Megjegyzem azonban, hogy mivel a koszorú csak ideiglenes jelvény volt, mely az akkoriban ki nem szolgáltathatott érdem­keresztet pótolta; a menekültek közül többen, kik az érdemrend viselésére jogosultságukat bebizonyították, az 1848-ki állapodásokhoz alkalmazott utasításom szerint, itt maguknak magát az érdem­keresztet is ‘Gohl, NK. 1921., 29.o. ’Lásd a 2. sz. jegyzetben. “Egyetértés, 1891. augusztus 15. Közli Kossuth Ferenc (sajtó alá rend.): Kossuth Lajos iratai, X. k. Budapest, 1904., 377., s köv. o. Idézi Makai, HK. 1974., 500. o. ’Helfy Ignácz (sajtó alá rend.): Kossuth Lajos iratai, V. k., Budapest, 1895.­­"Országos Levéltár (a továbbiakban OL.), Kossuth-gyűjtemény (R. 90.), I. 4104. Az adatra Ambrus Béla és Rádóczy Gyula hívta fel figyelmemet. Közölte: Makai, HK. 1974., 501. o.

Next